Szegények sikátorai

- Feh... Fehér? - Továbbítaná az információt, de közben fel is fogja a hallottakat és kérdőn néz vissza a férfira.
- Egy Anelil-ezüstelfet keresünk?! Tényleg kezdhet az anyja imádkozni, hogy meglegyen a lány. És nekem hol fehér a hajam? Színvak... - Jegyzi meg Carwennek félhangosan, mert az ezüstfehér hajú elfek meglehetősen ritkák, még az Anelil törzsben is a szőke árnyalatú hajak vannak túlsúlyban. Na persze nem olyan ritka, mint egy vörös hajú elf, mint Carwen. Csak Carwent nehezebb elrabolni. Nyilván csak a haja miatt.
- Na mindjárt megtaperoltatom magamat veled! Még hogy lapos és kicsi! - Vág vissza dacosan, még ha tény és való, hogy bájak tekintetében nem bánt vele bőkezűen a teremtője, meglehetősen fiús alkat és nehéz elhinni, hogy tényleg valami kellemes fogni való emelkedik a mellkasán. De a feneke szép kis kerek, kemény, arra mindig is büszke volt!
Maguk mögött hagyják a gyerekeket, akik tényleg laposak és kicsik, legalábbis a javuk, és felfelé lépdelve a lépcsőn még hallja, hogy lebuktatja őt Carwen. Mármint lebuktatná, ha Carwen az igazi nevét tudná, de hát akkor is, micsoda gonoszság! Szerencsére a kefehajú főnököt nem érdekli az sem, ha Astarte-t krumplis-zsáknak hívják, csak kapja meg az aranyat a munka végén.
- Adtam rá valaha is okot, hogy kételkedj bennem? És mit zavar, ha idegesítőek? Nem azt mondtam, hogy házasodj össze bármelyikkel! Egyébként meg nyugi, ha nem is találják meg, mit vesztettünk? Az összes fizetség nálunk marad, ha meg mégis meglelik, töredék befektetett munkával nagy haszonnal teljesítjük a feladatot. Több szem többet lát. - Osztja meg véleményét már fent a férfival, s nem mondja, elszórakozott azon, ahogy kipréselte magát az alacsony és keskeny lépcsősorból.
- Látod, mennyivel praktikusabb kicsinek lenni! - A rá jellemző féloldalas mosolyt villant a férfira, de nem sokáig maradnak kettesben a kapualjban, mert az előbbi gyerekek futólépésben rajzanak ki az alagsori részből és sietnek el, vélhetően az ezüsthajú lányt keresni.
- De ez nem számít bele a fizetségembe! - Siet tisztázni, ahogy felzárkózik gyors, szapora léptekkel az ölesebb léptű férfi mellé. Nem fogja lebeszélni őt az almáról, dehogy is teszi!
- A sörrel hogy állsz? - Érdeklődik közben, mert teljesen véletlenül természetesen, de tud egy jó kocsmát a közelben. Oké, jónak nevezni lehet kicsit túlzás, de a sör egész jó. Ha egy picit megfenyegeti az ember a kocsmárost, akkor nem is vizezi fel. Az Astarte-t nem zavarja, hogy délelőtt van, szerinte inni mindig lehet. Már éppen tovább fűzné a szót, főleg, ha Carwen valamiért ellenkezne, mikor megragadja a férfi karját lefékezve az utcán.
- Elismételnéd szó szerint az anyuka leírását az eltűntről... - Ha a férfi követi Astarte tekintetét, ő is kiszúrhatja a sebhelyes, koszor fehér macskát. Véletlen volna? Az a sebhely... De ki olyan hülye, hogy ennyi pénzért kerestet egy macskát?!
- Szerinted, lehet hogy...? - Nem fejezi be a kérdést, biztos érti a férfi is. Bár a férfiak és a női utalások-célozgatások viszonya! Mindenesetre mielőtt egyet is léphetnének a macskák felé, a fehér lecsap a zsákmányra, egy jó darabot elmar belőle és gyors vágtában szalad előre az utcában.

//Ugyan, semmi gond : )//

Astarte összegzésére csak sután biccent. Igen, ő is valami ilyesmire gondolt, csak szavakba önteni már nehezebben sikerült. Szerencsére a lány sokkal jobban ért a beszédhez, így Carwen csak bólogat és csúnyán néz mindenkire, aki meri viszonozni a pillantását. Elég gonosz dolgok hagyják el a száját azt illetően, mit tenne ezekkel a pimasz kis vakarcsokkal, hogy tanuljanak némi jómodort, de legfeljebb Astarte hallhatja csak, ő áll elég közel hozzá ahhoz, hogy bármit is értsen az elf zsörtölődéséből.
Astarte kérdésére egy pillanatra eltöpreng, mert a hajszínt illetően hirtelen nem tudja, mit feleljen. Visszaidézi az anya szavait, aztán halkan eldörmögi a lánynak a választ. Nem hajlandó a kölykökkel közvetlenül kommunikálni, inkább Astarténak súgja a mondandóját, hogy tolmácsolja.
- Fehér. Az anyja azt mondta, fehér. - Eleinte azt gondolta, a bőre színére érti, de lehet, hogy valójában a hajára gondolt. - Téged meg azért kevertelek össze, mert kicsi és lapos vagy - teszi hozzá sunyi vigyorral, ugyanolyan halkan, mint ahogyan az előző információt tolmácsolta. Nem igazán érdekli, milyen alkut kötnek, arra fülel csak, neki mivel és milyen mértékben kell majd beszállnia. Érdeklődve figyeli az érme íves röppályáját a kölyök piszkos mancsába. Azon töpreng, ezt vajon Astarte mennyire becsületes úton szerezhette, de hallván, hogy végeztek, kérni sem kell, már indul is fölfelé. Alig várja, hogy minél messzebbre kerüljenek a miniatűr pincétől és a tucatnyi miniatűr emberutánzattól.
A lépcsősornál hagyja előre menni Astartét, aztán elgondolkodva visszafordul még a kefehajúhoz.
- Egyébként a neve Amara.
Azzal már ott sincs, visszapréseli magát a szűk feljáróba. Szerencsére lefelé jövet lesöpörte az összes pókhálót a falakról, így jóval tisztábban érkezik meg a friss levegőre. Jó, frissnek kár lenne nevezni, de határozottan jól esik a lenti félhomály és bezártság után.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet volt? Elég megbízhatatlannak tűntek. És idegesítőnek. - Habár ez a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, hiszen ahhoz képest, Astarte milyen bosszantó tud lenni, eddig egészen megbízhatónak bizonyult. Épp ezért Carwen megenyhül egy kicsit az irányába, fejével arra bök, amerről jöttek, mielőtt elindulna. - Meghívlak egy almára.
Nem feltétlenül előlegként, inkább ösztönzésül. Az almákhoz fűződő rossz kapcsolata ellenére Carwen már elég régóta úton van, és úgy érzi, lassan jól jönne valami reggeli-tízórai-elmaradt tegnapi vacsora, hogy újult erővel vethessék bele magukat a keresésbe. Sértené a büszkeségét, ha a kölykök előbb akadnának rá a kis vakarcsra, mint ő maga.
Ahogy kilépnek a kapualjból, nem fordít nagy figyelmet az utcán összegyűlt macskarajnak, akik egy falatnyi hús felett civakodnak. Esetleg Astarténak feltűnhet a négy-öt éhes, harcias beste mögé visszahúzódó, öreg példány, aki lesben állva várja a megfelelő pillanatot, hogy elorozhassa a többiek elől a zsákmányt. Hófehér bundáját szürkére festette a kosz és a sár, de a homlokán árválkodó heg eltéveszthetetlen...

- Igen, köszi! - Vigyorog Astarte olyan széles mosollyal, hogy csaknem körbeér a fején. Valahol amúgy szimpatikus neki ahogy duzzog a másik. Semmilyen racionális vagy logikus magyarázata nincs erre, szóval betudja annak, hogy kezdi megkedvelni Carwent. Érdekes módon ezt a finom, alig észlelhető pirulást is kedves vonásnak tartja, de lehet csak bele akarta látni a pirulást, ami nem volt ott, mert egy régi ismerősre emlékeztette. Nem, nem is ismerős volt.
- Tehát akkor végülis két napja tűnhetett el, ha más nem jutott be a házba, és ezek szerint az ilyen hosszú távollétek sem jellemzőek. Ez jó hír, ha így van tényleg, mert nyertünk egy napot és a lány esélyei is javultak egy nappal. - Fejti ki véleményét az új információ ismeretében, s ő is csak remélni tudja, hogy igaza is van. Nem a pénz miatt, a múltkori ékszerrablásos akció után most nem szorul rá egy ideig, na meg ő nyugodtan kilépne Ederthinből is, ha úgy adódik. Sokkal inkább azért csinálja, mert kedveli Carwen társaságát. Meg a két almáért csinálja még.
- Tuti van! - Kiáltja vissza Astarte már csaknem a lépcső aljából, de látja eddigre, hogy Carwen is bepréselte magát a szűk lejáróba. Elfojt egy mosolyt a félelf, mert ha meglátja Carwen, annyira felhúzza magát, hogy jó időre beszorul a járatba.
- Akar még egy harapást, melák? - Jön a válasz Carwennek a másik irányból, amerre éppen morgott, mert a morgás irányába állók azért csak csúnyán nézni mernek, visszaszólni nem feltétlenül a magas és morgós ébenelfnek. Carwen Astarte felé intézett kérdésére csak széttárja Astrate a karjait színpadias nagy sóhajjal, amolyan "hát mindent nekem kell csinálni?" üzenettel.
- Osztozkodni? Ez érdekesen hangzik... - Szúrja közbe a kefehajú fiú, és ha más nem is, ő hallotta Carwen megjegyzését, ami pont elég is.
- Az osztozkodás maradjon a végére. Egy lányt keresünk, eltűnt két napja, egy sebhely van a  homlokán, hat év forma. A haja színe... szőke gondolom. - Pillant itt Carwenre megerősítést várva, hiszen ha már Astarte-vel keverte össze a kislányt, akkor csak szőke lehet.
- Segítsetek megtalálni, a jutalmon pedig megegyezünk mi ketten.
- Ha almában fizetsz Annia, szó sem lehet róla... - A kefehajú csak akkor enged a szigorú karba font kezes tartáson, mikor egy csillogó apróságot lát maga felé repülni "Annia" kezéből és azért kinyúl, hogy elkapja. Aranyérme, a Fejedelem pénzverőjéből.
- Nem alma lesz. - Nyugtatja őt meg Astarte-Annia egy kacsintást is mellékelve az aranyérme mellé és már ő is a lépcső felé lép.
- Itt végeztünk! - Jelenti ki elégedett mosollyal Carwenre nézve fel, mint aki csak várná az elismerő szavakat és almákat a jutalom negyedével, amiért ilyen hamar megoldotta a rejtélyt.

Nem győz méltatlankodni, amiért a lány csak úgy kineveti. Persze a viselkedése alapján soha senki nem gondolná Carwenről, hogy létezhet lelki világa, azt meg pláne nem, hogy bele lehet gázolni. Most is inkább az önérzetét ért támadásra irányul a duzzogása, mely leginkább egy gyerek puffogásához hasonlít. Már attól heveny fejfájása támad, hogy maga elé képzeli a lány által lefestett képet a nevetgélő és ölelkező önmagáról. Meg sem próbálja leplezni az arcára kiülő undort.
- Jól szórakozol? - morogja azon igyekezve, hogy minél előbb letörje a lány jó kedvét. A küldetésnél is jobban lefárasztja az, ahogy Astarte rajta szórakozik, habár valahol a lelke mélyén azt el kell ismernie, hogy ez a humor teszi a félvért igazán rokonszenvessé. Mármint tenné. Valaki másnak.
Az árnyalattal sötétebb bőre és az amúgy is érzéketlen vonásai miatt nehéz lehet biztosra mondani, Astarte mégis észreveheti Carwenen a zavar és a pirulás apróbb jeleit. Aztán lehet, hogy csak beképzeli, mindenesetre az elf nem reagál a harapós megjegyzésére, hanem tovább indul.
- Az anyja nem tudta pontosan megmondani. Azt mondta, három napja nem látta, de két nappal ezelőtt még megette a kikészített ennivalót, tehát járt otthon. - Egyetlen pillanatra ráncba szalad a homloka, mintha furcsállná a hallottakat most, hogy hangosan is kimondta, de aztán folytatja az elmélkedést. Nem biztos, hogy szívesen elhagyná Ederthint egy ilyen munka kedvéért, szóval reméli, Astartének nincs igaza és a kölyök még a közelben van. Az, hogy a lány lefitymálja a tervét, kissé sérti, de csak szúrós pillantásra méltatja és végül csendben követi.
- Nem tudom, van-e annyi pénz, amiért követnélek téged oda... - jegyzi meg a kapualjon átlépve, miután összehasonlította az ajtón túl lefelé vezető lépcső és a maga méreteit. A kijelentése viszont nem több sima panaszkodásnál, mert ahogy Astarte elindul lefelé, Carwen végül kelletlenül követi. Nem megy olyan egyszerűen és elegánsan a lejutás, mint hitte, de végül csak megérkezik, lángvörös haját szürkére festették a beletapadt pókhálók és a por. Morogva próbál kilakoltatni mindent, ami nem a hajába való.
- Haa?! - rámorran a kölyökre, az egyikre, valamelyikre, igazából bármelyikre, amelyik irányból a melák jelzőt hallotta. - Megválnál a nyelvedtől, vakarék?
Félreérthetetlen mozdulattal utal rá, hogyan távolítaná el az említett testrészt a helyéről egyetlen vágással. Persze bagoly mondja verébnek, ki hogy beszél...
- Mit akarunk? - türelmetlen pillantással továbbítja a kölyök kérdését Astarténak, jelezve, hogy nem igazán érti a jövetelük okát, hacsak nem az volt a célja a lánynak, hogy tovább bosszantsa vele Carwent. Visszahúzza a fejére a csuklyát, mögé rejtve égővörös haját és hegyes fülét. Feszélyezi a tucatnyi rájuk tapadó, mohó gyerekszempár, és öntudatlanul is közelebb húzódik a lépcsőhöz, amelyről jöttek. - Nem osztozkodom velük is... Az almáidon, esetleg - teszi még hozzá, remélhetőleg úgy, hogy csak Astarte hallja, ami valószínűleg kizárt ennyi mohón hallgatózó kölyökkel körülvéve.

Nem segít a nevetőgörcsön az orrfelhúzós grimasz, sőt!
- Ilyen hangot is adtál ki közben? - Pukkadozik tovább a nevetéstől, mikor a mosoly-ötlete láthatóan meghallgatásra talált.
- Hááát, ezen még csiszolnunk kell! Szoktál te inni? Fogadok két aranyba, hogy akkor sokkal barátságosabb természeted van, szerintem még cukin kuncogsz és vihogsz is olyankor! Sőt, másokat ölelgetve énekelsz! - Tudná még tovább ragozni, s ha a kapott öniróniától Carwennek nem is lesz jobb kedve, hogy végre egy rendes mosolyt is ki tudjon magából préselni, Astarte jókedve legalább nem lankad.
- Erre a célra zoknit szoktam használni. - Vigyorodik el, mintha csak olvasna a másik fejében, de sokkal inkább a pillantásában és rendkívül szórakoztatja az a már-már szemérmes félrepillantás. Nem Astarté-nak illett volna inkább ilyentől zavarba jönnie? Viszont milyen figyelmes Carwen, támogatja a félelf mellnagyobbító törekvéseit és a két almára is rábólint.
- Szeretem, ha harapnak. - Kaján féloldalas mosolyra húzódnak ajkai kézrázás közben, ha már az előbb az almák kebel-hasonlatként léptek fel.
- Mégis.. mennyi az a napok? Tudjuk, kikkel és merrefelé játszik? Elég nagy ez a negyed. - Kérdezősködik tovább az információkat hallva.
- Nem jósolok túl sok jót neki vagy magunknak. Nézőpont kérdése. Ha még él, akkor könnyen lehet, hogy rabszolgának adják el, talán az akh'hírok révén, vagy közvetlenül Adar Ishirbe vagy az Arany Szigetekre. De ha heg van a homlokán, akkor Éjimadárka már nem lesz, annak csak a legszebbek mehetnek. - Tűnődik hangosan, mert azt ő is kizárja, hogy a hat éves kislány egyedül élne itt boldogan valahol. Dacára a törvényeknek és a fejedelmi őrségnek, ez nem az a környék, ahova a felkészületleneknek életbiztosítás belépni és... játszani.
- Ha ezzel a taktikával dolgozunk, akkor a fizetés felét kérem, és két hétbe is beletelik, mire nyomára lelünk. Addigra már rég nem lesz a Fejedelemségben vagy életben, mi viszont a Carlo-erőd mélyén gyerekek zaklatásáért. Remélem közös cellánk lenne! - Mosolyodik el a végén és közben határozottan megindul az egyik irányba bízva benne, hogy Carwen tudja tartani a lépést. Ilyen szép hosszú lábakkal biztos megy.
- Nekünk csak egy gyereket kell megtalálnunk, de nem a kislányt. Ő tű a szénakazalban nekünk, de a többi gyerek majd megtalálja. Fejre vigyázz! - Lép be egy még a környékhez képest sem túl bizalomgerjesztő kapualjba és onnan jobbra rögtön nyíló ajtón, melynél lefele vezetnek a lépcsők. Hogy lent magasabb a terem, az egy dolog, de a lépcsőnél nem gondoltak azokra, akik csak egy arasszal is magasabbak a félelf lánynál. Vagy azoknál, akik odalenn vannak: fél tucat kölyök, fiú is, lány is, a hat-hétévestől a kamaszkorúig. A legidősebb - kefeszőke fiú - alig tűnik fiatalabbnak Astarténál.
- Már megint te?
- Hát így kell üdvözölni egy régi barátot? - Tárja szét Astarte mosolyogva a kezeit a legidősebbnek válaszolva.
- Ő az! Az égimeszelő melák, akiről meséltem! Maggie is vele találkozott! - Egy fiatalabb mutat aztán Carwenre lelkesen, szintén ennek az idősebb fiúnak magyarázva.
- A híred megelőzött. - Néz fel mosolyogva Carwenre Astarte.
- Ő? És te megharaptad? Kizárt... - Méri végig alaposan a kefeszőke hajú kölyök Carwent karba font kezekkel.
- Mit akartok?

Az Astarte név hallatán finoman felvonja szöszke szemöldökeit, az Amara után el is mosolyodik, s van ebben valami elismerés féle is. No lám, több van ebben a fickóban, mint azt az ember elsőre gondolná. Természetesen azt nem segít eldönteni, hogy melyik név a helyes, de igazság szerint mindegy is, minden A-betűs női névre hallgat. Előfordult, hogy fiúnevekre is, mikor mi volt a munka.
- Rikácsolásom, hm?! És még csak öregedni fogok! Remélem akkor is találkozunk majd. - Vigyorodik el, elképzelve magát ráncos vénségként, az olyanoknak aztán tényleg szokásuk a rikácsolás. Jó jelenet lenne. A nem kevésbé fiatalosnak kinéző Carwen pedig szottyadt almával dobálná meg őt sok-sok év múlva is. Astarte ritkán gondol így előre, ám ez most valamiért mégis jólesett.
- Szinte majdnem minden nap fürdök. De aki ilyen kényes, mit keres errefelé? - Nem lehetett szó nélkül megállni azt a kéztörlést, mely nem feltétlenül neki szólt, de magára vette. Könnyen félreérthető helyzet és mozdulatsor volt, és egyébként is majd' kifúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy ez a túl egyenes jellemnek megismert ébenelf miért csavarog errefelé és kit kereshet? Mert hogy valakit keresett, az tuti, túlzottan meglepett és csalódott volt a mindig komoly ábrázata, mikor Astarte-Amarával szembesült. Közben mindenesetre Astarte is odébb lép, követi Carwent, hátha a válasz valami titkos és bizalmas. Azokat nagyon szereti! A kezdés viszont meglepi, de épp időben kapcsol Carwen és folytatja, mielőtt valami epés megjegyzést kapott volna a félvértől az ébenelf magasságát illetően, hogy mit kompenzál vele bizonyára.
- Hát ööö.. kösz! Azt hiszem. Látszik, hogy nem ismersz még. Megrúg és megharap? És még életben van? - tör ki a nevetés Astartéból. A fenti tettek egyértelműen gyerekekre vonatkoznak, mert felnőtt épeszű ember azért kétszer vagy háromszor meggondolja, hogy belekössön egy ilyen magas és izmosabb fajta elfbe. Nemhogy harapdálja! Egyáltalán hogy jutott az a gyerek olyan közel Carwenhez?
- Próbáltál már rájuk mosolyogni? - Veti fel az ésszerű kérdést, amiben azért nem kevés rosszmájúság van elnézve Carwen komoly képét.
- A negyede. És két alma! - Máris alkudozik, holott ingyen is segítene Carwennek. A múltkori balhé után elég jó hetei vannak anyagilag, ezt viszont nem kell tudnia a másiknak. Egyébként is, kis tanulólecke, hogy a segítség ritkán van ingyen. Igazából sosem, hiszen most sincs. Astarte kezét nyújtja a férfinak, hogy kezet rázzanak, ha áll az alku, na meg hogy bosszantsa, ha esetleg az előbb mégiscsak miatta törölgette a tenyereit. Csakis az egyezség után hajlandó a problémával foglalkozni és a munka részleteiről kérdezni. Minek tette volna előbb? Nem tűnik nehéz melónak.
- Mit kell tudni a kölyökről, ki fia-lánya?

Bár azt hihetné, csak képzelődött, de a lány éles hangját hallva már biztosan tudja, hogy ő az. Meglepő módon még a nevére is emlékszik, mindkettőre, vagy inkább arra a kettőre, amit meg tudott jegyezni a bő kínálatból.
- Astarte - feleli dacosan felszegett állal, hogy megcáfolja a lány kijelentését, holott tényleg nem erőssége mások nevének megjegyzése, függetlenül a nemüktől. - Amara - teszi aztán hozzá elbizonytalanodva, mert már nem emlékszik rá, végül melyik mellett döntött. Nem is nagyon gondolt már a fruskára, a túléléssel szemben (vagy éppen azért?) folytatott agónia lekötötte minden figyelmét, meg a maihoz hasonló eseménydús és leleményes munkák.
- Minden vágyam volt újból a rikácsolásodat hallgatni - közli unottan, de egészen komoly arccal, és mivel az ébenelfnek amúgy sem szokása viccelődni, ki tudja, mennyire gondolta komolyan. A kezét azonban a kérésnek megfelelően visszahúzza, még feltűnően bele is törli a nadrágjába a tenyerét, no nem Astarte miatt, inkább csak megszokásból. Heccből. Vagy ki tudja. Látja a lány matatását, de egyelőre nem tesz rá megjegyzést, inkább odébb lép az árustól, hogy helyet adjon néhány zsörtölődő helyinek, akik nem látják tőle a kínálatot. Odébb húzná Astartét is, de végül meggondolja magát, és leereszti a kezét, mely félúton járt a lány válláért.
- Te elég kicsi vagy... - jegyzi meg elgondolkodva, de mielőtt Astarte azt hihetné, ennyit állt szándékában közölni, sietve folytatja. - Tőled nem ijednek meg a vakarcsok. Akárhányszor megközelítek egy nyomorultat, megrúg, megharap, vagy egyszerűen csak elszalad az istenátka - bosszúsan félrefúj egy égővörös tincset a szeme elől, miközben a lánynak panaszkodik. Abba még nem gondolt bele, hogy talán a mérete ellenére is nagyobb esélye lenne a gyerekhalászatban, ha nem vélekedne róluk ilyen gorombán.
Mivel nem szokása cseverészni és nem igazán tudja, miről szokás ilyenkor beszélgetni (például hogy vagy, Astarte, mi történt veled, mióta nem találkoztunk, mit csinálsz errefelé), ezért kertelés nélkül a lényegre tér.
- Dolgozom. Meg kell találnom egy kölyköt. Ha segítesz idecsalni a vakarcsokat, a fizetség ötöde a tiéd. Meg egy alma - teszi hozzá cinkos félmosollyal, hisz pontosan látta, mit próbált az imént elérni a lány.

Végre egy nyugis nap! Semmi teendő, csak az édes semmittevésben elfáradás! Tervei szerint kimegy a kikötőhöz és ott felül valami jó magaslati helyre és onnan nézi a tengert és a lustán úszó hajókat egy ideig. Valamiért mindig is szerette a látványukat, noha egy láda arany kellene hozzá motivációnak, hogy ő felszálljon bármelyik imbolygó lélekvesztőre is. És mi sem lenne jobb egy ilyen nézelődéshez mint egy jó érett alma, lehetőleg zöld, az olyan finom fanyar. Ki is szúr egy árust. Biztosan lopott holmi, túl szépek ezek ide, tehát ha Astarte is ellopja, akkor igazán nem károsítja meg az árust, mert beszerzési áron kel el a portéka. Dupla öröm, mert ma lusta lenne elmenni a piactér irányába, de alig igazította lépteit a megfelelő irányba, rögtön megtorpanásra és megfordításra késztető erőt érez a vállai tájékán. A városi őrség? Kizárt, itt biztosan.
- Ha nem veszed le most rögtön a kezedet rólam, nem a ragya fogja kicifrázni a képedet, hanem én, te utolsó...?! - Rögtön morog és naná, hogy méltatlankodva teszi ezt. Egyrészt a korántsem finom vállon ragadás miatt is megengedheti magának ezt. Másrészt a megszólítás sem éppen illendő, habár Astarte viszonylag ritkán ad az illemre, de azért a "kölyök" megnevezést ma mégiscsak kikéri magának. Oké, hogy nem nőtt magasra és deszka-alakjával hátulról és oldalról gyakran fiúnak nézik, szemből meg csak a csinos szeplős pofija miatt nem. E szeplős pofi fölött kerekednek el a zöld szemek és emelkednek némileg magasabbra a szöszke szemöldökök is az ismerős arc láttán. Na jó, ismerős mellkas láttán, mert aztán jócskán feljebb kell mozdítania a fejét és tekintetét, hogy az archoz eljusson.
- Nem erényed a női nevek megjegyzése, hm? - Carwennek nem lehet új az a pimasz mosoly, ami megjelenik Astarte arcán, s talán meglepettségében nem kerüli el a férfi tekintetét, hogy félvér elenged valamit maga mögött hátul.
- Tudom, hogy hiányoztam... de azért most már elengedhetsz. - Emlékezteti finom mosollyal az ébenelfet rá, hogy nemcsak a mondandót felejtette el, hanem Astarte vállainak eleresztését is.

- Esélytelen, hogy innét egy darabban előkerüljön... - dörmögi az orra alatt, ahogy Alsónegyed szegényebb sikátoraihoz ér. Az idős asszony elmondása szerint, akinek a hirdetésére jelentkezett, a lánya állandóan errefelé játszik, amikor ideje engedi, két napja azonban nem jött haza, nyom nélkül felszívódott. Busás összeget fizet annak, aki megtalálja, megmenti és épségben hazajuttatja. Carwen vonakodva bár, de jelentkezett a feladatra, habár nem érti, milyen szülő engedi meg a hat éves gyerekének, hogy ilyen környéken csavarogjon. Az asszony elmondása szerint a kislány ugyanis hat éves, fehér, és van egy jellegzetes kis heg a homlokán, amiről könnyű felismerni. Így hát Carwen órák óta azzal múlatja az időt, hogy odarobog minden világos hajú kölyökhöz és jól a szeme közé bámul. Volt, akit megríkatott, de a többség azelőtt elszaladt előle, hogy akár egy pillantást vethetett volna a homlokukra. Olyan is volt, aki válaszul megragadta az erszényét és csak akkor eresztette, amikor az ébenelf rávicsorított.
~Miért vállaltam el ezt a munkát?~
Miközben némán átkozódik, megpillant egy világos hajú gyereket tőle nem messze. Mély levegőt véve lép oda hozzá, és barátságtalanul vállon ragadja, hogy maga felé fordítsa.
- Hé, kölyök... - morogja, az ismerős arc láttán azonban egyből ráeszmél a tévedésére és elfelejti, mit akart mondani.

- Csak ha adhatok jó éjt puszit.. is! *Ha már lúd, legyen kövér. Komolytalan kérdésre komolytalan válasz, ha meg felkérés volt keringőre... hát hölgyválasz is van rá.*
~ Hé, ez csalás! Két erszény?!~ *Kicsit feljebb moccan szép ívű szemöldökei egyike, mikor látja, hogy a belső rejtett zsebből egy másik, jó fogásnak ígérkező szütyő is előkerül. Felvetődik benne, hogy vajon amit lenyúlt, abban mi rejtőzik?*
~ Remélem arany. De ha rézzel teli, akkor is kifut belőle pár ezüst így súly alapján.~ *Még nem olyan járatos a dombtavi pénzekben, hogy biztosat állítson, vagy ki tudja tapogatni.*
- Tolvaj-biztos hely! *Mosolyog a fiúra, habár belül nem olyan őszinte az a mosoly. Lepillant az ölében kinyitott szütyőre. Hát gőze nincs ezek miféle érmék, de valahol biztos be lehet váltani valamire. Vagy be lehet velük csapni valakit. Kreatív lány Astarte.*
- Nekem is ki kéne alakítani valahol itt valami ilyen helyet.. *Teszi el a szütyőt, közben felszabaduló egyik kezével kicsit megigazgatja, simítgatja a ruhát a mellkasán, kicsiny halmain, figyelmet oda irányítva.*
- Köszönöm a meghívást, s indulhatunk! Minden jót! *Köszön el Gluztól is, s Gerarddal lép ki a Pótkerékből.*
- Valóban? Említettem már, hogy arany kezeim vannak? *Nyújtja ki előre két kezét, s mozgatja meg finom ujjait.*
- Kifejezetten görcsös hátakra szakosodtam... persze, csak ha megbízol bennem? *Sandít mosolyogva a másikra, közben a hüvelykujjait akasztja be a nadrágja zsebeibe, s haladnak szépen a Park felé.*

- Ó, hidd el, egyáltalán nem festesz unalmasan. *S mosolygás közben picit megnyalja ajkait nyelve hegyével, s elégedetten látja a végigpillantás viszonzását. Attól mondjuk nem kell tartania, hogy (nem létező) dekoltázsához fog beszélni eztán Gerard, de ettől még kellően legyezgeti a hiúságát, mert nőből van ő is belül.*
- Sok sikert kívánok a befektetéshez! *Őszintén kívánja, mert hát kedves Gerard, s ugyan nem egy szent Astarte, de nem is mondhatnánk, hogy tele van állandóan rosszindulattal. Még ha azt a befektetést ma egy szütyőnyi pénzzel meg is rövidítette. Kortyolgat a teából és hallgatja a másik kérdésre adott választ.*
- Ez esetben megígérem, hogy időben hazakísérlek! *Vigyorodik el a fordított szereposztáson, hogy nem a férfi az, aki a nőt hazakíséri még éjfél előtt. Astarténak nem kell korán kelnie.*
- Merre is szeressek, lássuk csak... *Elgondolkodik röviden, s lerakja az asztalra a kiürült bögrét.*
- Nézzünk el először a Parkba, imádom az ottani pavilonokat meg tavacskákat, aztán kitaláljuk, hogy onnan hova tovább, fürdőbe vagy a város más részére, ha megfelel? Fizessünk, s induljunk! *Javasolja, természetesen csak akkor, ha Gerard is megitta a teát és láthatóan végzett az ebéddel mindenestül. A fizetés meg... Vagy most jön egy érdekes rész, ami meghatározza majd azt a sétát, vagy Gluz akaratlanul is megmenti Astarte becsületét azzal, hogy nem kell fizetniük. Astarte mindenesetre láthatóan kezdi elővenni a szütyőt. Egész pontosan a mozdulat látható, amivel a rövidgatyából próbálja elővenni azt, maga a szütyő még nem látszódik, hogy Gerard ráismerhessen a gyanúsan ismerős tárgyra.*

- Én is csak hírből ismerem, ami a város túlsó oldaláig is elér. *Áldja az eszét, hogy nem rakta hozzá a "még" szót, hogy még nem ismeri az Ördögfűt. Egyszer biztos benéz oda, aztán majd kiderül, visszajáró vendég lesz-e vagy sem.*
- Én is remélem, úgy legyen! *Hát ez a végszó egy kupa bort vagy valami rövidet kívánna meg, de minthogy nem azt rendeltek, hát a borsmentateás-bögrét emeli meg Gerard felé, majd kortyol a teából. Jól ízesített tea, tetszik neki.*
- Ó, egy ács! Ez jól hangzik! *Kicsit pimaszul méri végig Gerardot, már amennyi látszódik belőle az asztal takarásából. Valami egyenruhás szakma jobban lázba hozta volna Astartét, de végtére is, ruha nélkül egy ács is ugyanolyan jó váll-, kar-, és hátizmokkal rendelkezhet, mint egy katona.*
- És egyedül csinálod vagy valamelyik műhelyhez álltál be? Esetleg saját műhelyed van inasokkal, tanítványokkal? *Végülis, korban simán kinézhető ez a másikból. Amíg Gerard válaszol, addig van alkalma Astarténak is befejezni az ebédet az utolsó borsószemet is körbekergetve a tányérán, hogy aztán a kést és villát illően tegye le a tányérra. Az ilyen apróságok lehet bezavarnak a képbe, ami kezd Gerardban kialakulni. Ha Gluz a tányérokért jön, akkor mosolyogva köszöni és dicséri meg az ételt, s aztán ő is a teásbögrét kaparintja kezébe.*
- És ebéd után gondoltad a sétát a városban, vagy így délután menned kell vissza dolgozni, amíg fenn van a nap és máskor találkozzunk? Nagyon bántana, ha vihar jönne, s miattam áznának el a városiak. *Mosolyog a fiúra a bögre fölött, amibe belekortyol.*

- Kevesen látják meg ebben a negyedben a szépséget. S azt is jellemzően az olyan alakok látják meg, akik élvezettel verik szét újra és újra az Ördögfű berendezését. *Jegyzi meg tűnődve, mert hát hírhedt a negyednek az a vendéglátóegysége. Oda belépni csak saját felelősségre. Igaz, ugyanehhez a negyedhez tartozik a város egyik szép része is, ami távol esik az Ördögfűtől, de közel a főúthoz, a Parkhoz, az Erődhöz, ahol a jómódú polgárság szép házai vannak. Maga is arra lakik, bérelve házat.*
- Ó, én a negyed a negyedben lakom, azaz a Mulatónegyedben. Az a nekem való hely! A sok művész az utcákon, táncos mulatóhelyek! *Szíve szerint ott lakna, ott is nézelődött kiadó szoba után, de aztán csak visszahúzta valami ahhoz a kékszemű elfhez, s talán nem csak az anyagi megfontolás, hogy együtt olcsóbb, s nemcsak a sérülés, hogy az elf fiú lássa el.*
~ Ki is legyen ma Allinza?~ *Teszi fel magában a kérdést, végül a jól bevált formulához igazodik.*
- Jelenleg munkát keresek, az egyik nemesi vagy gazdagabb kalmár-családhoz próbálnék bekerülni cselédnek, kis szerencsével komornának. Voltam már főkomorna is, de hiába a jó referencia, valahogy mintha az itteniek visszariadnának a lakóhelyemtől. Jó, kicsit közel van az Illatos házak utcájához, de csak mert arra volt olcsó. De hát hogy szerezzek jobb lakhelyet, ha nincs munkám? Ördögi kör, nemde? *Őszintén reméli, hogy a fiú ne rendelkezzen pontosabb értesüléssel az ottani lakbéreket illetően, mert Astarte is csak blöfföl, de azt csalódott, szomorkodó arccal, hogy bánatos szép zöld szemekkel terelje a figyelmet a szavak igazságtartalmáról.*
- Köszönöm szépen én is! Jó étvágyat! *Mosolyog a fiúra, de mielőtt az ételnek nekiállna, a tea felé szagolgat.*
- Csak nem borsmenta? Nem mindennapi választás. Tudtad, hogy jó a borsmenta olaja izomfájdalomra is? Adar ishirben pedig borokba is rakják, de szerintem rémes úgy. Te kóstoltad már borral? *Kérdezi, s közben fogja a kést és a villát és nekilát az ebédjének. Az első falatnál elégedetten hümment, s a falat lenyelése után - mert tudja ő az illemet, ha akarja -, megszólal.*
- Ez igazán finom. Érdemes lesz megjegyeznem ezt a helyet... De te még nem mondtad, mivel foglalkozol?

*A "mondhatjuk" neki megfelel válaszként. Úgy veszi, megszáll itt Gerard, de biztosan nem a szobák egyikében, hanem valahol meghúzhatja magát a fogadósnő jóságából. A konyhában, pajtában.. esetleg valami huzatos padlásszobában. Ezzel meg ugye ki dicsekedne, tehát nem is kérdez rá jobban.*
- 'napot! *Köszön ő is, észbe kapva. A fiú igazat mondhatott, a fogadósnő ismeri, s kedveli, legalábbis a mosoly erre utal. Az, hogy az ajtón beengedik, az hagyján, de hogy még hellyel is kínálják! Egészen szokatlanok tudnak lenni a lovagias férfiak!*
- Köszönöm. *Úgy véli, valami ilyesmit szokás ilyenkor mondani. Mikor szolgálóként dolgozott, ilyent mondtak a kisasszonykák hasonló helyzetben, bár erre nem figyelt nagyon.*
- Most vagyok itt először, így segítene? Mit ajánlana? *Fordul Gluzhoz, mikor neki kell előbb választania. A gyertyafényes étkezés gondolatát nem tudja megállni mosolygás nélkül.*
~ Ha ezt neki elmesélem majd...! Tényleg! Kíváncsi vagyok, mit reagál...~ *Jut eszébe, de közben figyel Gluzra, s végül választ.*
- Akkor sültet kérnék vajas borsóval és répával. *Rendel, majd figyeli Gerard mit rendel. Az ital hallatán felvonja kicsit a szemöldökeit, s mikor Gluz felé fordul, hogy ő mit inna, akkor határoz is.*
- Kíváncsi vagyok, milyen a kedvenc teája, úgyhogy abból kettőt legyen szíves! Köszönöm. *Mondjuk azért bízik benne, hogy nem valami borzasztó ízű gyógynövényteát szeret Gerard, mert akkor bizony koppan Astarte.*
- Ezek szerint máskor csúnya kislányokat hoz? *Érdeklődik mosolyogva a fogadósnőtől, de közben laposan a fiúra pillant. Nem átall emelni a helyzet kínosságán. Azt meg nem teszi hozzá, hogy nem a csinosság a lényeg, hanem inkább rendes kislányt kéne Gerardnak hoznia. Egyébként nem találja magát csinosnak, nagyon csinosnak meg főleg nem. S hogy személye ajándék...*
- Hmmm, nem is tudom, mikor mondtak ilyen szépet nekem. ~Tényleg, mikor is?~
- Ebben? Pedig azt mondják, a város többi negyede a szép. Szívesen veled tartok! *Na ha egyáltalán erre sor kerül a fizetés után.*
- És mondd csak, mik a nem túl komoly terveid itt? Miféle kalandokban van itt részed? *Amíg várnak az ebédre (vagy vacsorára?) beszélgetést kezdeményez.*

- Valóban kedves asszony lehet. Ott is laksz? A Pótkerék fogadó is vagy csak enni-inni lehet ott? *Érdeklődik tovább, mert ezzel is több információt szerez a városról. Gerard jól rátapintott a lényegre, Astarte-Allinza tényleg nem ismeri még túl jól a várost.*
- Tényleg nem sok helyet. Voltam már a Könyvtárban... ~Jó volt ezt említeni elsőnek, olyan kis rendesnek tűnök vele.~ *Kezdi el sorolni, hol volt a három hét alatt, már ami kiemelhető. A felsoroltak legalább igazak, szemben a nevével.*
- ... és a Fürdőben meg a Kikötő környékét jártam be, és benéztem a Vén Csónakosba is. Most is éppen felfedező-úton voltam, szóval örömmel elfogadom a lehetőséget a körbevezetésre, de csak ha nem tartalak fel. *Nem esik nehezére viszonozni a kedves mosolyt, még ha fel is merül benne, ha lebukik ezzel a szütyős ügylettel, Gerard kevésbé lesz kedves idegenvezetői hangulatban. De ez a jövő problémája.*
- Ez tetszik! Az élet szerintem is egy naaaagy kaland! Avagy kalandok sorozata. Vége az egyiknek, már jön is a másik, csak nyitott szemmel kell járni, hogy meg is lássuk, s mindjárt nem szürkék és unalmasak a hétköznapok. *Át tudja érezni Gerard érzéseit, Astarte is meglehetősen nyugtalan fajta, kaland-függő, s egyébként is nehezen tud elülni a formás kis fenekén. Kíváncsian emeli tekintetét az épületre, megnézve jó alaposan, főleg a cégért.*
- Szerintem azért vigyázz szelesebb napokon, fejedre ne essen ez! *Vigyorog rá Gerardra kivéve egyik kezét a zsebéből és felmutat a roskadozó cégérre. Egy picit meglepődik az előzékenységen, de mosolyogva köszöni meg. Vajon ennyi évszázad után hány évbe telik majd megszokni, hogy van, aki lovagiasan bánik vele? Odabent is körbenézik, megszokásból automatikusan felmérve kik vannak benn, veszélyesek-e, s van-e plusz menekülőút kifele a bejárati ajtón kívül?*
- Barátságos, nekem megfelel. *Kacsint vissza pajkosan. Neki ne felelne meg, aki hozzá van szokva a legalja kocsmákhoz is? Valószínűleg a puccosabb veszélyezné őt.*
- Mit szólsz ahhoz az asztalhoz? *Mutat az egyikre, s ha Gerardnak is megfelel, hát oda ülnek le, Astarte addig is nézelődik.*
- Ha már ilyen kedves voltál velem, meghívhatlak? *Kérdezi bájosan pislogva, állát kézfejére támasztva, ahogy az asztalra könyököl egyik kezével. Kíváncsi lesz a válaszra. Ha elfogadja Gerard, úgy is a fiú pénzéből lesz fizetve, ha nem fogadja el, akkor nagyon érdekes lesz az ebéd vagy vacsora vége, mikor fizetni akar majd a srác. Astarte már előre örül.*

*Gerard nem, de Astarte észleli, ahogy a fej az övé felé indul, s hát szó se róla, Astarte nem az a fajta lány, aki elhúzódna. Noha nem feltétlen esete a srác, ez azért nem akadályozta soha, hogy másokban is kedvét lelje. És ha igazságosak akarunk lenni, Gerardban azért nem volna nehéz kedvét lelnie, helyeske, s utóbbi időben kedveli a kék szemeket valamiért. Azt a ritka alkalmat meg főleg ki kell élvezni, mikor láthatóan egy férfit nem zavar az ő fiús alkata, mert bizony gyakran megesik, hogy csak addig figyelnek rá, míg be nem libben a képbe egy földre született istennő. De most kicsit Astartéra süt a nap, és a szütyő is megvan! Hát lehet így széles, vidám mosoly nélkül válaszolni Gerardnak? Nem lehet.*
- Pótkerék? Erről még nem is hallottam, de itt az ideje, hogy megismerjem. Gyakran jársz oda? *Kérdezi, miközben zsebre dugja kezeit, nem mellesleg az ingujjba bújtatott szütyőt továbbvándoroltatja a nadrágzsebbe.*
- Tengereken át jöttem én is, habár az én tengereim homokból és pusztákból állt. *Ahogy a szavakat ejti, abból is érződik kicsit adar ishir íze, még egyértelműbbé téve, hogy a sivatagi országból jött keresztül - bár inkább megkerülve kicsit délnek - a nomádok pusztáján.*
- De én még csak pár hete vagyok itt, talán három.. Igen, három hete lesz holnap. *Erősíti meg tulajdon szavait kis elgondolkodás után.*
- És mi csalogatott Ederthinbe? *Továbbra is lazán zsebre dugott kézzel halad Gerard mellett, élénken, vidáman és sűrűn pillant a fiú felé, egyébként néha a cégérekre pillant, vajon meglátja-e azt a bizonyos Pótkerék nevű helyet?*

*A vállára markolás meglepi. Máris lebukott volna?*
- Én? *Fokozódik meglepődése, és fürkészi a fiú vonásait. Tényleg lebukhatott, ha felismerik. De vajon honnan ismerheti őt Gerard? Egyáltalán nem ismerős Astarte számára. Aztán a zavart mosoly láttán visszamosolyog, betudva annak, hogy biztos csak összetévesztette valakivel a fiú. Nem lényeges Astartének ez, az sokkal jobban, hogy megvan a szütyő, most már csak óvatosan ki kellene csúsztatni onnan...*
- Hm? *Érdeklődő, barátságos zöld szemek a mellkasról a kék szemekbe pillantanak, mikor figyelmét kérik.*
~ Óóó, ez jóóó lesz!~ *Magában kárörvend, pláne ha sikerül kivenni a szütyőt lebukás nélkül és elsüllyeszteni azt egyelőre az ing ujjában. Addig is igyekszik lefoglalni Gerard figyelmét.*
- Oh, most? Hát... végülis, miért ne? Köszönöm. *Bájos mosolyt is mellékel hozzá, már majdnem zavartat. Néha igazán bosszantó, hogy nem tud tudatosan elpirulni, pedig milyen jó lenne egy ilyen tudás a repertoárjában!*
- Örvendek Gerard, Allinza vagyok. *Nem fogja a rendes nevét használni, van készenlétben pár, amit használni szokott, s itt ismeretlenek (még).*
- Idevalósi vagy? Merre megyünk? *Érdeklődik a fiútól, legalábbis ha nem bukott le az erszény lopásával, mert az a társalgást egészen más alapokra fogja helyezni.*