A Havasok és az Aznahl-hegység

Megilletődve hallgatja Massit. Még mindig úgy hiszi, a fiú kissé elfogult, de azt is tudja róla, hogy végtelenül őszinte - vagy nagyon ügyesen hazudik -, így aztán nem kételkedik a szavaiban és jól esik neki a bók. Reméli, egy napon sikerül olyan szintű tudást összeszednie, hogy az összes páciense így nyilatkozzon majd róla.
- Csak őszinte vagyok, ez közös bennünk - feleli mosolyogva, mert ha már a fiú zavarba hozta őt, kölcsön kenyér visszajár. - Édesapám mindig azt mondja, a különböző művészeteket, ide tartoznak a harcművészetek is, életünk végéig tanuljuk, sosem lehetünk megelégedve a tudásunkkal. Miközben másokat tanítasz, te magad is fejlődhetsz. Ezt már nem ő mondta, ezt én gondolom így - teszi hozzá gyorsan, habár amennyire szeret bölcselkedni az apja, akár még tőle is elhangozhatott volna.
- Ha friss még a tudás benned, könnyebben átadod - érvel tovább, remélvén, ennyi bölcselet és a két szép szeme elég lesz, hogy meggyőzze Massit arról, legyen a mestere. Örömmel hallja, hogy végül sikerrel járt, és csak az tartja vissza attól, hogy hálája jeléül a fiú nyakába boruljon, hogy épp ő vezeti a szánt. Egy széles vigyor azonban rögtön felragyog az arcán.
- Komolyan? De jó, köszönöm! Nem fogok csalódást okozni! - elszánja magát, hogy mindent belead majd a tanulásba, még ha egyelőre nincsenek is hosszútávú céljai vele. Így meg aztán muszáj duplán jól teljesítenie, hogy Massi tanítja majd őt. Máris azon kezd el gondolkodni, mi mindent csinálhatnak majd edzés előtt és után - egyelőre a szabadidős tevékenységek még jobban foglalkoztatják, mint maga az edzés.
- Arra még nem jártam - motyogja megilletődve, mert hirtelen összekapcsolta az ederthini lakhelyet a kőrakással, s rögtön azon kezd el kattogni az agya, vajon miféle kőrakásra gondolhat a fiú. Elszontyolodva veszi tudomásul, hogy ezek szerint még mindig nem ismeri olyan jól a várost.
- Hajrá, Rudolf! - biztatja az állatot, aztán némileg megkönnyebbülve adja át a gyeplőt. Kalandos volt hajtani a rénszarvast, ugyanakkor kicsit sajnálta is, hogy ennyit dolgozik alattuk, miközben ők csak ülnek és cseverésznek.
A kulacs mellé hosszúkás, tenyérnyi poharat vesz elő, abba tölti bele a gőzölgő, édes italt, amit aztán a két tenyere között melengetve átnyújt a fiúnak.
- Tessék. Óvatosan idd, tényleg forró! Én magam készítettem, barackos. Vagy szilvás, már nem emlékszem pontosan, ebbe melyiket tettem - beleszippant a fölfelé szálló gőzfelhőkbe, elégedetten elmosolyodik. - Barackos.
Ha szükséges, átveszi a szárakat, míg a fiú iszik, ha megoldja, akkor csak a kulacson melengeti az ujjait. Az üres poharat tölti majd újra magának, pironkodva elforgatja, hogy az ajka máshol érintse, mint a fiúé. A havas tájat fürkészve elszürcsölgeti az adagját, igény esetén tölt még egy kört Massinak, máskülönben eltörli és elcsomagolja a poharat és a kulacsot is.
Nem tudja, mi ösztönzi rá, hogy hátranézzen, de ahogy egy kósza pillantással ellenőrzi a csomagokat, kiszúrja a potyautasukat. Izgatottan paskolgatni kezdi Massi vállát, hogy figyeljen.
- Nézdnézdnézd! Evrilah nevére, de gyönyörű! Muszáj jobban megnéznem! Egyenesen tartanád a szánt, kérlek?
Azzal már fel is emelkedett ültéből, háttal a menetiránynak feltérdel a bakra, félig annak támlájába, félig Massi vállába kapaszkodva. Utóbbit fogja végül elengedni, hogy a sasmadárért nyúljon, míg áhítattal suttog neki, remélve, odaédesgetheti magához, hogy vele együtt üljön vissza és megmutathassa Massinak is. Hiába azonban minden szép szó, az állat ugyan figyel rá, de kézre ülni nem hajlandó, így hát Lysie, miután fürgén összeverte a csizmája sarkát és félretolta maga alól a párnát, hogy ne azt piszkítsa össze, feláll a bakra, így máris eléri az állatot.
- Sosem láttam még ilyen közelről ilyen meseszép állatot. Biztosan Evrilah istennő kedvence. Nézd, Massi!

*Massi elismerő biccentéssel jelzi, hogy nagyon elégedett, mint tanár, tanítványa gyeplőkezelésével. Igazán gyorsan tanul, így a kezdeti félelmei szinte teljesen elillannak és nyugodtan dől hátra, hogy élvezze egy kicsit az utazást utasként is.*
- Ugyan *legyint jókorát* - Valószínűleg csak és kizárólag azért tudom most mozgatni a karomat, mert ott azonnali volt a segítségnyújtás. Ha ott nem kapom meg a megfelelő ellátást, belegondolni sem merek, hogy most mi lenne vele. *pillant az akkor csúnyán sérült karjára, ami hála a szakszerűségnek, nagyobb gondok nélkül élte túl az ottani támadást.*
- A végén még zavarba hoz Kisasszony. *mosolyodik el, hallva a dicsérő szavakat, majd somolyogva sandít a mellette ülő lányra.* - Vagy netán pontosan ez a célja? Hmm? *hunyorog is egy csöppet a kifürkészés végett, majd elneveti magát.*
- A mestere? Én? Hiszen még én is tanításra szorulok. Őhm, hát azt hiszem tudok pár fogást mutatni, de hogy mester? Hát nem is tudom. *zavarba jött, ehhez kétség sem fér, mert egy ilyen felkérést óriási megtiszteltetésként él meg és nem is tudja, hogy illik e hozzá eme titulus.*
- Nos, végtére is, szívesen tanítanám Lysie kisasszony, persze, miért ne? *válaszol, miközben jószerivel magával is megbeszéli hangosan, hogy szakít időt és energiát A tanítványra.*
*A levelezgetéstől és a rumos tea kóstolgatáson kívül már csak a Mester-tanítvány viszony tarthatná a magafajta ifjút a városban. Rendkívül komolyan tudja venni az efféle felkérést, hiszen ő tudja mit jelent tanítványnak lenni és milyen felelősséggel, elvárásokkal, lemondásokkal jár a mester részéről egy nebuló.*
- Igen, Ederthinben élek, a kőrakás után balra. *így egyben hangzik a legfrappánsabban a válaszadás, de nincs ezen mit csodálkozni, rengeteg dolog kavarog most a fejében. Az utazástervezete, az újonnan jött felkérés, hogy tanítsa a kisasszonyt, nem beszélve az átadott gyeplőről.*
- Az a legfontosabb, hogy csak azt csinálja, amiben kedvét leli. *bölcsen hangzanak szavai, valahol érződik is a mondatban, hogy a szőke fiú határozott tervek szerint haladt és a következőkben is valahogy így tervez. De persze ez nincs kőbe vésve, annál is inkább, mert épp az előbb változott valami a jövőtervezetével kapcsolatban.*
- A magázást… *a mondatot csupán megkezdeni tudta, mert ekkor a kantár szára a kanyarodás miatt erősebben lesz rántva a kelleténél, így a figyelmét a kapaszkodás vonja el, ha nem szeretne máris hóembert játszani a frissen lehullott hóban.*
- Szegény Rudolf. *méri végig az emelkedőn fölfelé a mögöttük lévő ajándékhalmot, majd együtt érzőn a rénszarvasra pillant.*
*A dombon túl aztán átveszi a gyeplőt, de a tempón nem változtat, lefelé jobb lesz nem annyira meghajtani a megfáradt állatot, a végén még megorrolna rá a túlhajszolás miatt.*
- Nahát, köszönöm, persze, kérek és kíváncsi vagyok a kulacsra is. *az újdonságok mindig is érdekelték és effélét még nem látott. Akkor sem bánja, ha netán bűvölt kulacsról van szó, egyszerűen szeretné jobban szemügyre venni.*
*Mialatt a domb túloldalán szánkáznak a soron következő völgy felé egy jókora sas madárra hasonlító egyed éri utol őket és szinte teljesen némán kapaszkodik bele karmaival a ponyvába. Egyelőre nem tesz semmit, csupán élvezi az ingyen út szépségeit, az erőfeszítés nélküli suhanás élményét.*

- Hmm, pedig biztosra veszem, hogy nem hallottalak egyszer sem becézni vagy dicsérni. Hát te, Rudolf? - jóízűen nevet a fiú humorán, meg ahogyan próbálja gyeplő nélkül imitálni a mozdulatot, de közben igyekszik megfogadni Massi utasításait. Kipróbálja a lassítást és a gyorsítást is, és boldogan konstatálja, hogy a fiúnak igaza volt, tényleg így működik. - Nem is olyan nehéz! Kicsit olyan, mint a lovaglás.
Néha azért egy röpke pillanatra oldalra sandít, hogy lássa is őt, miközben beszél. Szereti azt a vad gesztikulációt, ahogyan a fiú beleéli magát az adott történetbe.
- Sajnálom, hogy nem tudtam jobban ellátni a karod. Na tessék, már megint szabadkozom... - látványos mozdulattal megforgatja a szemét, jót mulatva saját mimózaságán. Mióta elindultak, állandóan csak bocsánatot kér valamiért - még azért is, ha túl sokszor kér. - Annak viszont örülök, hogy jól vagy - teszi még hozzá, aztán érdeklődve hallgatja a továbbiakat. Lysie is reméli, hogy Samuel úr jól van, ugyanakkor eszébe sem jutna visszatérni a birtokára, személyesen is leellenőrizni ezt. Reméli, Massinak sem jut eszébe újra arra az őrült helyre tenni a lábát, így aztán hümmentve ennyiben is hagyja a témát, nehogy a végén még ötletet adjon rá valahogyan.
- De jó neked! Már korábban is jól forgattad a kardot, de most biztosan még ügyesebb vagy. Én bezzeg senkit nem találtam még, aki taníthatna. A végén még tőled fogok leckéket venni - évődik nevetve, aztán hirtelen a torkára fagy az öröm, ahogy ráeszmél, hogy ez nem is olyan rossz ötlet. Stabilan tartja a szárakat a kezében, de felsőtestével a fiúhoz fordul, egészen komolyan kérdezve rá: - Massi, megtanítanál kardot forgatni? Lennél a Mesterem?
A céltalan hadonászás, amivel eddig próbálkozott és amire egy gyermek is képes lenne, nem igazán hozta meg a kedvét a további önfejlesztéshez.
- Szóval Ederthinben élsz? - kérdi reménykedve, mert ez azt is jelentené, hogy többet találkozhatnának. Dacára annak, hogy a fiú az egyre hosszabb és távolibb utazásairól mesél, mégis csak összeülhetnének néha rumos teát kortyolgatni. Sokkal jobb, mint mondjuk a levelezgetés.
- A kőrakás után balra, vettem!
Nem is olyan nehéz ez a szánhajtás, tényleg sokban hasonlít a sima lovagláshoz. Persze egészen más érzés egy megpakolt szánt irányítani, mint egyetlen lovat és lovasát.
- Mi is volt az első kérdésem? - kuncog. - Lássuk csak... Ki sem tettem a lábam Ederthinből az elmúlt hónapokban, vagy épp csak egy napra, a közeli vidékekre, gyógynövényekért. De találtam néhány megbízható szállítót, így jóformán el sem kell hagynom a várost, házhoz jönnek az alapanyagok. Nincs olyan stabil állásom, mint neked, sokkal inkább alkalmi munkáim adódnak csak, gyerekeket tanítok, időseket gondozok, ilyesmi. Még keresem azt a lehetőséget, amivel életem végéig ellennék, de egy rossz szavam sem lehet, remekül megélek.
Kár lenne tagadnia, hogy bár igyekszik megállni a saját lábán, az otthonról hozott vagyon miatt engedheti meg magának azt a színvonalat, amiben jelenleg él. Bár igyekszik a saját bevételére támaszkodni, de ha a családja időnként támogatja mellé, azt azért el szokta fogadni.
- Mivel tudnálak rávenni, hogy elhagyd a magázást? - somolyogva Massira sandít. Elérik közben azt a bizonyos kőrakást, így balra húzza a szárakat, kissé talán túl hirtelen. Rudolf élesen veszi be a kanyart, de nem történik semmi végzetes, szerencsére.
- Jaj! Mégsem teljesen olyan, mint a lovaglás. Bocsi! - kiáltja előre a rénszarvasnak. Gyengéden megsuhintja a szárakat, hogy megnoszogassa dombnak fölfelé az állatot. Egészen elmerevedett a karja, a válla, hát még az ujjai, szóval tervei szerint a dombon túl visszaadja Massinak a gyeplőt.
- Tessék, átadom egy kicsit - nyújtja vissza a kantárt a fiúnak, amint az állat felküzdötte magát az emelkedőn, mintha nem Massi lett volna, aki eredetileg átadta Lysie-nek egy kicsit. A későbbiekben tényleg szívesen folytatná a hajtást, de ideje inni valami meleget és átmozgatni elgémberedett ujjait.
- Kérsz egy kis teát? Különleges kulacsban hoztam, állítólag megőrzi a meleget pár óráig, de még sosem próbáltam ki élesben. Hallottál már ilyenről? Tutira varázslat! - beletúr a táskába, megkeresi a megfelelő italt és megkínálja vele a fiút.

*Bármennyire is hihetetlen, de Massi minden egyes alkalommal, ha egy másodpercre is csupán, de abban az irányba pillant, amerre Lysie éppen valami érdekességet lát. Összességében nem haladnak akkora tempóval, hogy ne tudna másfelé kandikálni pár szemvillanás erejéig, plusz sem előttük, sem mögöttük nincs senki és hát a folyamatos koncentráció nagyon fárasztja ám a szemet, főleg, ha a napsugarak visszatükröződnek a tükörsima, hófehér útról.*
- Persze, csak nyugodtan. Egyenes háttal. *mutatja magán, akár egy bábu, hogy milyen a helyes testtartás egy szánvezetéshez.*
- Két kézzel fogjuk a szárat, előre nézünk, nem ábrándozunk közben, mert abból csak baj származik. És, ami a legfontosabb: olykor-olykor becézzük az állatot és dicsérjük a teljesítményét. *kivár egy pillanatra, hogy komolyan előadott tanító jellegű szavai célba találjanak, majd elneveti magát az utolsó, rettentően fontos szabály elhangzása után.*
- Ne haragudjon, de nem hagyhattam ki, ez azért nem olyan lényeges, de nyilvánvalóan jól esik a szarvasnak is, ha meg van vele elégedve. Ellenben, ha gyorsítani szeretné, akkor meglendíti a gyeplőt, ha lassítani, vagy megállni, határozottan, de nem túl erősen, saját maga felé kell húznia. *mutatja kantár nélkül a levegőben, hogy hogyan is kell csinálni, egészen viccesen fest, ahogyan erőlködik a megállítást mutatván, holott semmi sincs a keze ügyében, csupán átérzi a szituációt.*
- Ne, ne, semmi baj, valóban mókás nap volt, merőben új és egyedi. *kicsit elgondolkodva helyezkedik újból normál ülő állapotba a bemutató után.*
- A bal karom megérzi az időjárás változásokat, de ezt leszámítva rendben vagyok. *mosolyodik el, és mosolya még szélesebbé válik, ahogy eszébe jutnak azok a visszataszító férgek a játék első felében.*
- Utána volt egy gusztustalanabb is, amit jobb talán föl sem idézni, a vége szerencsére az lett, hogy odafönt találkoztunk és jöttek a szellemek. Hű, érdekes nap volt. *megrázza egy kissé a fejét, mint aki újból átélte az eseményeket, de tény, ami tény, nem egyszerű szabadulni az emlékektől.*
- Egy kicsit ettől tartok én magam is, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, csak meglepődtem a név olvasata után. *nagyot sóhajt, de a borús gondolatokat a jó idő és a kellemes társaság pikk-pakk feledteti.*
- Furcsa módon ez is eszembe jutott most. *ráncolja homlokát.* - Mióta eljöttünk a játék helyszínéről, egyszer sem találkoztam Samuel úrral, csupán váltottunk néhány levelet, de az utóbbi időben már üzenet sem érkezett tőle. Remélem nincsen semmi baj, de, nem tudom mit gondoljak. *megcsóválja fejét, majd lassan, de biztosan ráterelődik a szó arra, hogy mivel is foglalkozik ő valójában.*
- Szerettem volna, de sajnos olyan sok a munkám, hogy nincs időm kalandozni. Na, nem mintha olyan nagy kalandozós lettem volna ez előtt a játszma előtt, de valahogy meghozta a kedvem a világjáráshoz, az új helyek megismeréséhez, úgy érzem nagyon sokat fejlődtem és hát vettem nem egy harci oktatást a városban. Csak, hogy ne kopjon a korábban szerzett tudás és égjen a harci vágy. *magyaráz, olykor erősen gesztikulálva, teljes átéléssel, ahogyan korábban is tette. Szívből mesélő fiú, aki nagyon erősen ragadja meg a múlt dolgait, jelen történéseit, de sokszor még a jövőt kiszámíthatatlanságáról is úgy tud beszélni, mintha nyitott könyv lenne számára.*
- Egy kis lakásban élek, van egy kiváló főnököm, egy jól fizető állásom, mert ugye az is nagyon lényeges, mindemellett szeretem, amit csinálok. Van benne sok utazás, mostanában egyre több, egyre messzebb és egyre hosszabb utak. Ezt nagyon szeretem. *Lysiere pillant, aki nagyon ügyesen vezeti Rudolfot első megállójuk felé.*
- A térkép szerint ott, a kőrakás után kell balra fordulnunk és fölfelé, át a dombon a hegy irányába kell továbbhaladnunk. *mutatja a térképből felpillantva a helyes ösvényt, majd újból beszélni kezd.*
- És ön Lysie kisasszony? Ha megfordíthatom ugyanezeket a kérdéseket, mit felel rájuk? *érdeklődik röviden, bár tudja, hogy nem illik egy hölgy magánéletébe csak úgy belekérdezni, hagyni kell, hogy magától kezdjen mesélni róla, de hát olyan hosszú ez az út és, ha már témánál vannak, miért ne?*

Nem csak a rénszarvas, hanem Lysie is felvonja a szemöldökét Massi kijelentésére - na jó, Rudolfnak, vagyis Manfrédnek nem igazán van vonogatható szemöldöke, így ezt csak Lysie teszi. Látva azonban a páros kommunikációját akaratlanul is elneveti magát.
- Ne aggódj, téged nem lehet csak úgy lecserélni. Bár, azért Rudolf is elég jó parti - Az önbizalomépítés fontos, gondolja, így megdögönyözi még egyszer az állatot, mielőtt magára hagyná.
- De jó, köszönöm! Szuper lesz! - hálálkodik, csak aztán győzze kivárni. Ki tudja, milyen soká jön el az a "kicsit később", mennyire lesz kicsit és mennyire inkább nagyon. De hát egy rossz szava sem lehet, a táj ugyanis már most gyönyörű. Hát milyen meseszép lesz majd akkor, ha maguk mögött hagyják a fogadókat és árubódékat, az istállókat és az emberek zaját!
~Persze, hogy hasznos, mindenképpen valami haszn--...~ A gondolat végére sem ér, nem hogy még elhagyná a száját, mert Massi puszijától - kettő puszijától, ráadásul - egy pillanatra lefagy az agya, összekuszálódik benne minden. Kívülről pont az ellenkezője látszik, olyan vörösre gyúl az arca, hogy azt már nem magyarázza ki annyival, hogy a hideg csípte ki.
- Há-hát akkor, j-jó... Nagyszerű, örülök, ha tetszik! - kapkod értelmes szavak után, de a széles, fülig érő mosoly hamarosan újra megjelenik az arcán. Remélte, hogy Massi örülni fog az ajándéknak, és úgy tűnik, a kívánsága valóra vált.
~De nem foghattunk volna inkább kezet?~

Eleinte kissé feszélyezi, hogy nem tudja, mit kéne mondania, mivel tarthatná fent a társalgást. Amikor beszámolt Sally-nek az útról, barátnője persze ellátta egy csomó hasznos tanáccsal, de hát képtelen belőle bármit is felidézni. Szerencsére nem is kell, mert ahogy maguk mögött hagyják a várost, a táj is átalakul. Égig nyújtózó, hólepte fenyvesekkel övezett úton járnak, a szán csapta zajra néha elődugja a fejét egy-egy kisebb állat, vagy épp riadalmat kelt a lombról lezúduló hókupac. Itt-ott befagyott jégtócsák ragyognak az úton, a kopár növények deres ágain jégcsapok csilingelnek. Olykor egy-egy sejtelmes pillanatban felvillan a fenyvesek közt a szomszédos hegyvonulat, egy-egy hófödte csúcs, kéken derengő sziluettek.
Így aztán Lysie figyelmét teljes mértékben leköti, hogy sorra felhívja a figyelmet ezekre a különlegességekre, minden felkiáltásához hozzátoldva, hogy "nézd, Massi!". Persze tudja jól, hogy ha a fiú minduntalan odanézne, ahányszor ő meglát valamit, talán már rég fának hajtottak volna.
- Huh? Máris? - fordul meglepetten a fiúhoz, amikor Massi odakínálja a szárakat. Előbb izgatottan összedörgöli a tenyerét, aztán mély levegőt vesz, közelebb csusszan a fiúhoz és átveszi a gyeplőt. Határozottan, mereven tartja az ujjai közt, kissé behúzott nyakkal, de a tartása és a fogása is szép lassan felenged, ahogy rájön, hogy nem olyan nehéz ez.
- Nézd, Massi! Egyedül vezetem a szánt! - büszkén kihúzza magát, gyermeki csillogással a szemében, de nem száll a fejébe a dicsőség a kezdeti sikerektől, a maga módján komoly és célorientált marad, nem szeretne hibázni.
Nem sokat gondolkodik a kérdésen, mielőtt felelne.
- Néha. Utólag visszagondolva elég mókás nap volt, nem igaz?
Aztán persze hamar rájön, hogy megfontoltabb választ kellett volna adnia, s rögtön szabadkozni kezd.
- Jaj, mármint, nem úgy értettem... Nem volt abban semmi mókás, hogy megsérültél, meg a többiek is, meg úgy az egész hercehurca... Ne haragudj... - mentegetőzik gondterhelt arccal, de nem sokáig bírja mosoly nélkül, némi fáziskéséssel végül cinkosan fölfelé görbül a szája. - Na, de azért egy kicsit tényleg mókás volt...
Reméli, Massi is hasonlóan látja, és a szabadkozás ellenére nem bántja meg Lysie könnyelműsége. Akkor és ott kicsit ijesztő volt az egész, de akkoriban az élete elég egyhangú volt, még csak megközelítően izgalmas vagy érdekes dolog sem történt vele, így aztán a faluban tett furcsa kirándulást végül a kellemes emlékei közé mentette el.
- Essex, mi? Tudtam, hogy be kéne tennem még néhány plusz szappant. Ahol az Essex név felbukkan, ott valaki megint térdig fog süllyedni a trutyiban... - idézi fel azt a kellemetlen és elég gyomorforgató emléket a kukaccal, amiben, ha jól emlékszik, Massinak is volt szerencséje. Jó sokáig tartott kimosni azt a bűzt a ruhájából, most mégis nevetve gondol rá vissza. - Emlékszel azokra a csúszómászókra? Brrr... És a szellemekre? Voltak álmatlan éjszakáim utána, nem mondom. Találkoztál azóta Samuel úrral? Hogy szolgál az egészsége? - érdeklődik, hátha Massitól többet megtudhat, mint amit annak idején Sallytől hallott.
- Na és merre jártál azóta? Bejártál izgalmas helyeket, sorra értek a kalandok? Semmit nem tudok arról, te vajon hol hajtod álomra a fejed, miből élsz meg, ilyesmi. Ederthinben van az otthonod, vagy vándorolsz? - kíváncsiskodik tovább, egyszerre talán túl sok kérdéssel árasztva el a fiút, de hát végre újra beszélgethet vele! Szeretné minél jobban kihasználni az alkalmat, belesűrítene mindent a pillanatba, még ha napokig együtt is utaznak majd.

*Jókedvűen tesz-vesz a szán körül, amikor észreveszi a megcsillanó napfényben a szán talpának oldalába vésve, tervezőjének és készítőjének nevét: Essex.*
~Hm, csak nem Samuel rokona?~
*Elmosolyodik egy kissé, majd nem is foglalkozva tovább a látottakkal a ponyvát húzza elő, amivel az ajándékok lesznek rejtve a hó, a hideg és az úton előforduló, esetleges csokoládé tolvajok vizslató pillantásai elől.*
- Őhm, nos, igen, inkább van Rudolfos kinézete, mint Manfrédos. *helyesel, néhány apró bólogatás közepette, miközben hol a leányzóra, hol pedig a kissé bárgyú ábrázattal, komótosan sárgarépát majszoló rénszarvasra néz.*
- A végén annyi puszit fog kapni, hogy én már nem is kellek erre az útra. *vigyorogva veszíti a ponyva zsinórját, mire a szarvas hátrafelé mozdítja fejét, és pontosan olyan szigorúan néz, mint aki értette volna mindazt az ugratást, amit a szőke fiú mondott az előbbiekben.*
- Jó, jó nem úgy értettem, elnézést. *inkább megelőzi a bajt és szóban is elnézést kér az állattól, aki egy prüszkölés után, felvont orral menetirányba fordul és megrázza magát.*
~Essex szán, egy „értő” rénszarvas, ez egyre nyomasztóbb, pedig még el sem indultunk. Ha nem tudnám, hogy mindez csak egy csacska gondolatmenet, még komolyan is venném.~
- Én magam sem emlékszem mikor láttam legutoljára havat, talán még gyerek voltam. *fölhúzza kesztyűit és fölugrik Lysie mellé a bakra.*
- Hajtani? Hát persze. *a kérlelő pillantásoknak amúgy sem tud ellent mondani, főleg, ha azok a barna hajú lánytól érkeznek, ha meg aztán ilyen közelségből jönnek a szavak, még zavarba is ejtik az ifjút.*
- Egy kicsit később, ha kiértünk a városból. Úgy jó lesz? *kacsint pajkosan, majd jelzi Rudolfnak a gyeplővel, hogy indulhat, mire a mellette ülő társa jól ráijeszt felkiáltásával.*
*Szegény szarvas, Massi jókorát ránt rajta, nehogy elinduljon, mikor még valami biztosan hiányzik, mert rögtön ilyenre gondol, főleg, ha egy csapott is kíséri a rikkantást.*
- Óh, igazán nem kellett volna. *nem mondja ki, de mosolygós szavaiban benne van a megkönnyebbülés, hogy nincsen semmi gond, csupán ajándékozás következik.*
~Nekem bezzeg nem jutott eszembe, hogy hozzak valami ajándékot. Hogy nem gondolkoztam ezen?~
- Nahát, ez nagyon szép, és milyen hasznos lesz az úton. *hagyja, hogy körbetekerjék nyakát a rojtos sállal, amit rögvest két puszival köszön meg. Nem gondolkozott rajta túl sokat, feléjük így járja, ha valaki valamit kap, ha elkezdett volna elmélkedni azon, hogy adjon, vagy ne adjon egy cuppanósat a sálért, valószínűleg nehezebben törte volna át ezt a kaput.*
- Nagyon ügyes munka, tetszik. *nem tudja, hogy a hölgy készítette e vagy sem, de megelőlegezi ezt és dicséri, mert valóban elnyerte tetszését.*

*Az indulás után hamar kiérnek a városból és megkezdik útjukat az első megállójuk felé, ami hozzávetőlegesen bő kétórányi utazásra van. Ilyen időben gond nélkül lezavarják a mai napra tervezett három megállót és mire nyugovóra tér a nap, már a nagy piros ponttal jelzett szállón lesznek.*
- És elérkezett az idő, hogy átadjam Rudolfot, nem kell aggódnia nagyon jól viselkedik, igazán kellemes az irányítása. *ha Lysie felkészültnek érzi magát a feladatra, már át is nyújtja neki a gyeplőt és innentől ő a szán úrnője a következő kilométereken.*
*A végén akár még az is megtörténhet, hogy úgy belejön, hogy egész nap hajtani fogja, Massi pedig élvezheti az utazást és nézheti a rég nem látott havas hegycsúcsokat, az út menti fenyőerdőt és a havas lankákat.*
- Szokott még a kastélyban történt dolgokra gondolni? *érdeklődik finoman, mert, ha nem kíván most erről beszélgetni útitársa, akkor nem feszegeti túlzottan a kérdést.*
- Essex szánon utazunk, tudja, mint mondjuk Samuel Essex. *nem volt egy egyszerű eset az a nap, de ott találkoztak először, a faluban.*

Míg Massi az ajándékozási körút férfiasabb részével foglalkozik, úgy mint a szán és a kisebb-nagyobb ajándékcsomagok felpakolása (melyek becsomagolásában egyébként Lysie nagy segítséget nyújtott, sőt, a csomagokat megtoldotta néhány általa készített, kisebb meglepetéssel is, hogy még inkább hozzájáruljon az ajándékozáshoz), addig Lysie intézi a lányosabb oldalát a dolognak és a rénszarvassal barátkozik. Elég pár perc és egy szép szál répa, hogy megnyerje magának az állatot, így mire Massi végez az üzleteléssel, Lysie a szarvas vaskos nyakát ölelgetve babusgatja és becézgeti az állatot a szán mellett. Sőt, még át is keresztelte a maga ízlése szerint.
- A gazdája azt mondta, Manfrédnek hívják, de én Rudolfnak szeretném becézni. Az sokkal ünnepélyesebb, nem gondolod? Megbeszéltem vele, nem bánja, neki is tetszik - fordul a fiúhoz az állat lomha fejét cirógatva. Gyors puszival kedveskedik neki, mielőtt Massi mellé lépne, hogy segítsen lekötözni a szánon a ponyvát.
- Tényleg szép, tiszta az idő, de azért hidegebb van, mint amire számítottam. Még szerencse, hogy jól felöltöztem reggel. Olyan rég láttam már havat! Izgulok!
A fiúra mosolyog, csak úgy árad belőle a derű és a lelkesedés. Visszahúzza kezére a vastag gyapjúkesztyűt, mielőtt maga is elköszönne a törpétől. Még egyszer, utoljára, ezredszerre is ellenőrzi a felszerelésüket, a bekészített, meleg italokat, a harapnivalókat, a pokrócokat, a térképeket és a rögtönzött orvosi csomagot, amelybe igyekezett belesűríteni mindenféle gyógyszert, kötszert és főzetet, amire csak szükségük lehet az út során. Remélhetőleg semmi nem fog kelleni belőle. Fegyverzet terén teljes mértékben Massira bízta magát, Lysie talán csak egy egyszerű tőrt hozott magával, azt is inkább a biztonság kedvéért, mintsem használni tudná. Minden más, amire szüksége lehet, ott lapul a fejében, őzbarna tincsei alatt, melyekre a fiúhoz hasonlóan maga is ráigazítja a kötött sapkáját, mielőtt még könnyedén felszökkenne a bakra.
- Mehetünk! Én is hajthatom majd egy picit Rudolfot? Egy icipicit? - Acélszürke szemét kérlelőn mereszti a szőke fiúra, hátha meg tudja győzni. Még sosem vezetett szánt, de csak nem lehet olyan nehéz, hiszen a munka nehezebb részét a rénszarvas végzi, nekik csak kormányozni kell. Kiteríti közben maga elé a térképet azzal a szándékkal, hogy betöltse a navigátor szerepét az úton, amíg Massi át nem engedi neki a gyeplőt. Elvileg a vérében van a tájékozódás, gyakorlatilag meg majd ketten - hárman, ha Rudolfot is beleszámítják - csak jutnak valamerre.
- Jaj, várj még! - kiált fel hirtelen, a bakra csapva. Nem szándékozott megijeszteni a fiút, de lehet, hogy akkor nem kéne csak úgy mellette rikoltoznia. - Hoztam neked valamit. Már oda akartam adni, csak az a portál egy kicsit... tudod...
Zavart motyogássá mosódnak össze a szavai, de hát Massi úgyis tudja, hogy megviselte az utazás, hiszen ott volt vele, és Lysie még egy fertályórával azután is szorongatta a fiú karját, csüngve rajta, hogy már átértek a portálon, amiért aztán utólag nem győzött pirulni és elnézést kérni. Nem csoda, hogy elfeledkezett az ajándékáról, amellyel a fiúnak készült.
- Az úgy nem járja, hogy mindenki kap ajándékot, csak te nem.
Kicsi, lapos csomagot emel ki a táskából, ügyelve rá, hogy ne borítsa ki a még meleg levest. Kézzel kötött sál van benne, a fiú szemével megegyező színben, rojtokkal a végén. Ha Massi hagyja, Lysie segít neki feltenni, a nyaka köré tekeri és eligazgatja, hogy védjen a huzattól és még jól is álljon, aztán megajándékozza még egy széles mosollyal is mellé.
- Most már indulhatunk!

*Az időjárásra egy cseppet sem lehet panasz. Igaz, a hőmérsékletkülönbség a Fejedelemséghez képest legalább harminc fok, ami jelen pillanatban a nulla alatti számokat jelenti, de erre lehetett számítani, mikor eltervezték az utazást. A portálon gond nélkül jutottak át és mára már ez a mágikus kapu sem csupán egy portál a vidéken, hanem mondhatni, hogy A portál. Minden nagyzolás nélkül kijelenthető, hogy az utóbbi évtizedekben egy kisebb város épült rá, ahol megtalálható bármi, amire az utazónak szüksége lehet. A teljesség igénye nélkül, ha körbepillant az ide érkező, azonnal szembeötlik néhány szálló, melegedő néminemű forró nedűvel, dohányárusok, kockázók és még sok-sok hely, ahol az időt és a pénzt költeni lehet.
Tekintettel a vidék elhelyezkedésére, a hidegre és a végeláthatatlan hómezőkre, járművekkel is ki kell szolgálni az erre járókat. Massi is épp az egyik szánkölcsönző udvarán serénykedik, hiszen fontos feladata van. Különböző méretű ajándékcsomagokat kell, hogy széthordjon szerte a hegység falvaiban és kisebb városaiban az üzletfeleik részére. Mindemellett pedig jótékonykodási feladatköre is lesz ettől az évtől, be kell térnie a visszafelé vezető úton az alsó-Aznahl-i árvaházba.*
- Csodás időnk van nemde Lysie kisasszony? Igazán kellemes az idő az induláshoz. *az utolsó, szépen becsomagolt ajándék is a hosszú, szép ívű szán hátsó részébe kerül, ami kellőképp fel van púpozva. Egy gyors ponyvaterítés és lekötözés és már nincs más hátra, minthogy elbúcsúzzon a törpétől, aki a legjobb járművel és legkiválóbb rénszarvassal szolgált számukra.*
- Köszönjük a segítségét Tarrof úr, néhány nap múlva érkezünk. *kezet ráz a fickóval, majd Lysiere pillant, hogy meg van e a felszerelés, az étel, az innivaló, meg ami még kellhet az útra.*
- Ha minden kész, indulhatunk is. *megigazítja sapkáját, mert menetszél az bizony lesz, ilyen jó időben pedig kicsit meg is kell hajtani a szánt, hogy mihamarabb leküzdjék az előttük álló összességében több mint kétszázötven kilométert.*

A Nagy Havasok, az Égi Havasok és az Aznahl-hegység mindegyike csaknem egész évben hófödte magas hegyek, s jellemzően törpék fennhatósága alatt áll. A főként hegy mélyében húzódó birodalmukba a bejáratot nem egyszerű megtalálni, holott mágia nem rejti őket, pusztán csak nehezen megközelíthető helyre építették őket. Mindhárom hegynél a felszínen hirishekbe, míg a mélyben barlangi rovarkígyóval és annak páncélroppantó csőrével lehet összetalálkozni.
Az Égi havasok az év egészében hóval fedettek, csúcsaikat csak a legtisztább időben látni, egyébként a felhők állandóan takarják őket. Régen az óbirodalmi törpék e hegyekben éltek, de a tárnák kimerülése után tovább költöztek s itt csak kisebb helyőrségek maradtak, hogy a szent helyeiket őrizzék. Kincstáraikat kiürítették, mégis állítólag sok szerencsevadász gazdagodott már meg az itt talált kincsekből. A leghíresebb bejárata - már ha sikerült megtalálni - egy keskeny kőhídon vezet át egy sziklafalba faragott törpekoponya szájnyílása.
A Nagy Havasok a jelenlegi óbirodalmi törpék otthona, a bejárás a hegy mélyébe csak kivételes esetekben engedélyezett, s akkor is főleg kíséret jelenlétében, az óbirodalmi törpék óvatosságára jellemzően még be is kötik a szemeit az érkezőknek, hogy ne tudják meg az oda vezető utat. A kendőt csak a bejárat előtt veszik le, mert azért mégiscsak büszkék monumentális építészetükre.
Az Aznahl-hegység már az újbirodalmi törpék otthona, s szabadabb nézeteik már abban is megmutatkozik, hogy hagynak más fajokat is letelepedni területükön, így ennek a hegynek a képe is más: az emberek és elfek nem a hegy mélyében élnek, hanem a hegyre építik épületeiket, s míg a törpékhez vezető bejáratok itt is nehezebben megtalálhatóak, ezek a felszín feletti települések messziről láthatóak. Rendszerint járat köti össze őket a törpék hegymélyi településeivel, így a legtöbben nem is vesződnek a többi bejárat megkeresésével.

A Havasokban és az Aznahl-hegységben található két portál egymás ikertestvérei, vélhetően ugyanaz a kéz hozta létre mindkettőt. Hatalmas sziklakapuk, melyet vastagon hó és jég borítja.