Contevilla-rezidencia

Noha Contevilla rezidenciának nevezik, az épület és a hozzá tartozó szépen gondozott kert az il-Contevillák tulajdonában van, a család ezen ága az Adar ishiri tartózkodásuk és követségük során vették fel az ottani szokásoknak megfelelően a névhez az előtagot. Ugyan hazaköltöztek már, de a név így öröklődött tovább, a rezidencia pedig megtartotta régi nevét, hisz mindig is a Contevilla család tulajdonában volt.
A kétszintes épületbe szép előkerten át lehet bejutni, a hintók számára rövid, de nem fedett kocsifelhajtó szolgál. A kapu és a birtokot övező kerítés is szép kovácsoltvas munka.
Az épület nagy téglalap alaprajzú, az utca felé rövidebbik oldalát mutatja. Egy ugyanilyen formájú udvart ölelnek körbe a falak s szobák. Közepén kis kerti tó, pázsit, pálmafák és virágágyások díszítik. Az épület mögötti teraszról lehet a nagyobb kerthez lesétálni, főként a családtagok pihenésének, kikapcsolódásának színtere a hátsó kert asztallal és karfás székekkel, rózsabokrokkal és az éghajlatra jellemző gyakoribb és ritkább virágokkal, bokrokkal és árnyékot nyújtó fákkal. Lehetővé teszi a magánélet nyugalmának biztosítását és az elhatárolódást az idegenekkel szemben. Egy kisebb részen konyhakert (többnyire fűszerkert és gyógynövényes kert) található.
A világos, márványpadlójú előtérből kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de ha a földszinten maradunk tovább haladhatunk előre ki a kertbe, illetőleg jobbra vagy balra egy-egy ajtón át. Balra egymás után két szalon található, bál esetén a bútorokat kiviszik innen és az egymástól több széles boltívvel elválasztott helyiség egyben adja a báltermet. Míg az egyikben beszélgetni, enni és inni lehet, addig a másikban található a táncterem. Ha nincs bál, kellemes szalonoknak van berendezve, kényelmes kanapékon és karfás székekben lehet pihenni, félrevonulva olvasni, vagy éppen többedmagukkal társalogni, teázni. Tovább haladva a családi magánykönyvtárt találjuk a földszinten, ez is több kisebb teremből áll és a végében van berendezve egy elkülönített rész a családfő fogadó- vagy dolgozószobájának.
Az előtérből balra indulva az ebédlőhöz, majd a konyhához érünk, leghátul pedig a ház szolgálóinak, testőreinek szobái találhatóak.
Az emeletre felérve jobbra - a szalonok és könyvtár fölött - vannak a családtagok és fontosabb vendégek szobái, míg balra - az ebédlő és a konyha fölött - további vendégszobák.

Kinyílik az ajtó, és egy új arc bukkan fel. Nem érti. A kérdésre már válaszolna, hogy köszöni, majd ha kell öltözködni, akkor nyugodtan ráér. De nem tudja kendőzni a levágott hajat, mert a másik biztos ezért lép be.
A hangra lehajtja a fejét, az ölében egymásra teszi a kezeit, úgy várja a szidást, mint ahogy mindig is szokta. Tsitsát továbbra sem ismeri fel.
- Én… sajnálom, nem akartam. Nem teszem többet. – hangjában behódolás és engedelmesség van. Arcán, ami nem látszik, félelem.
- Kérem ne! – kapja a kezét arca elé és lábait is maga elé, védelmezőn, felfedve az ollót. Hangjában már némi remegéssel. Érezhetően nincs képben már. Ugyanakkor láthatóan többet a saját védelmére nem fog tenni, sem szóban, sem tettben, nem így nevelték. Így ha Tsitsa mégis hozzáér, akkor engedni fogja.

*Motoszkálást hall bentről, igazán csak egy hangot, valami mintha halkan puffant volna. Azzal nyugtatja magát, hogy egy felnőtt férfi ennél nagyobb zajjal dobja el magát, ha elájulna vagy elesne. Olyan zajt már amúgy is hallott, az tudja, milyen.*
~ Talán csak egy könyv vagy füzet...~ *Találgat magában, s ebben Rhae szavai akasztják meg. Nem ismerte meg a hangját? Biztos csak belemerült valamibe a férfi, s nem hallotta a lány halk, lágy, óvatos és félénk hangját. Vagy valaki mást várt? Tenyerét az ajtóra teszi, míg másik kezével lenyomja a kilincset és vékonyabb résre nyitja az ajtót, tulajdonképpen ez is elég lenne neki, hogy beslisszoljon. Egyelőre csak fél testtel lép be.*
- Én vagyok az. Van valamire szükséged? Minden...oké?... *A felé forduló tekintet meglepi, nem látja benne a felismerés szikráit, de egyúttal megakad a szeme a rövid tincseken, lepillantva meg ott látja az éjfekete tincseket. Meg is ijed és maga sem veszi észre, mennyi felháborodás lesz a hangjában.*
-... Mit csinálsz?! *Lép be rögtön, maga mögött önkéntelenül is kicsit erősebben nyomva be az ajtót s megy egyenesen Rhaehez. Mielőtt végiggondolná, emelkedik keze, hogy odébbsimítson pár odaigazított tincset, hogy megnézze, ami amúgy is egyértelmű: az ott a földön Rhae haja.*
- Miért tetted?

Egy ideje már nem úgy érzi, hogy a Contevilla család rezidenciáján van. Lélekben a régi lakosztálya veszi körül, a bútorai. Még délután van, a vendégek nem jönnek, majd csak később, de az óráknak vége, most egy kicsit magára maradhat.
Az önmarcongolás és önnön gondolataiban való örökös forgás, megrekedés, valamint az, hogy eddig még az öreggel is csak gondjai egy részét osztotta meg, aki már így is boldog volt, hogy ennyire megnyílik neki, nem vesztegette sosem a beszélgetés témáját.
Most azonban már túllépett azon az időszakon, amikor elég csak hallgatnia, de nem tudott volna kivel minden gondjáról beszélni. Tsitsát nem akarta terhelni ezzel, láthatóan mindig érzékenyen reagált, ha a múltjával kapcsolatban elejtett egy-egy mondatot. Nem akarta terhelni gondjaival. Pedig valóban életképtelennek tartja magát. Megreked ebben az érzésben, nem tud előre tekinteni.
Az ajtókopogást is úgy érzékeli, hogy a régi helyén van, és jönne valaki felöltöztetni, készülődni az esti vendég fogadásokra. Megijed, hiszen a haja sem véletlenül lett meghagyva hosszúra, habár nem érti, hogy egy olló hogyan került hozzá. A fotelbe rejti az ollót, de elfeledkezik arról, hogy a levágott tincsek hosszú csíkokként terülnek el a földön. Megigazítja a haját, de teljesen eltüntetni nem tudja a rövidre vágott részt, nem is áll szándékában.
-Kérem, jöjjön beljebb!
Nem ismeri fel Tsitsa hangját, és tekintetén is ez fog látszódni, ha belép a lány.

[Libbenő haj]

*Nem tűnt fel neki jó darabig a dolog, hiszen Rhae mestere érzelmei elrejtésének, s a mosoly, amit Tsitsa mindig látott rajta, meggyőzték, hogy minden oké, pláne, hogy mostanában gyakran látta. Ő nem tud mosolyogni, ha baja van, pedig lehet meg kellene tanulnia. Beletemetkezett a kutatásba, érdekesnek tűnő feljegyzésre talált egy messzi nagy tó, valami Negonnocht nevű mellett lezajlott régi-régi csata kapcsán. Elég érdekesnek ahhoz, hogy utánajárjon, hátha itt lesz a megoldás. Elég érdekes ahhoz, hogy az amúgy is gyatra étkezési szokásai lássák ennek kárát, így a hiány az étkezéseken sem tűnt fel, minthogy ő is hiányzott. Csak mikor elindult végülis enni valamit, a konyha felé haladva tűnt fel neki valami, de elsőre nem is tudta, hogy mi. Aztán a konyha felé egyre jobban közeledve jött rá: csend van. A konyhából kiszűrődnek a neszek, így visszamegy az ékszerészműhelyhez, ahol síri csönd van, pedig halk munkazajokat innen is lehet mindig hallani. Rápróbál az ajtóra, de zárva találja.*
~ Különös, Rhae ilyenkor mindig idelenn van...~ *Továbbmegy a konyha felé, arra gondol, lehet a városi könyvtárba ment Rhae, vagy egyéb dolga van.*
~ Talán pont a követségre ment! Felbátorodott a vacsora után, jól is teszi.~ *A konyhában pár szót váltva Szeplősnével derül ki, hogy vagy két napja nem is látták Rhaet, de egyébként távozni sem, szóval fenn kell, hogy legyen a szobájában. Tsitsa befejezi az egy darab keksz - avagy az ebédje - elropogtatását, s lehet enne még többet is, de úgy dönt, előbb tesz egy kört fent.*
~ De mi van, ha vendége van? Egy hölgy mondjuk... Vagy csak olvas és csak elkerülte a többieket...~ *Gondolkozik felfelé menet a lépcsőn, de sok ideje nincs erre, közel van ide már Rhae szobájának ajtaja.*
~ Hát ha vendége van vagy nincs gond, akkor most lehet beégek, de inkább ez. Mi van, ha beteg? ~ *S ez utóbbi okozta aggodalma elég erős ahhoz, hogy az ajtó elé lépjen és bekopogjon.*
- Rhae? Odabent vagy?

[Libbenő haj]

Az elmúlt napok eseménye nem csak összetorlódnak benne, hanem egyre inkább erősítik benne azt az érzést, hogy teljesen értéktelen. A múltja miatt pedig mindenkire csak szégyent hoz. Bár nem mutatja ki, mégis csendesebb lesz és a mosolya is többet lesz látható.
Mára és tegnapra szabadnapot adott a segédeinek, ereje egyáltalán nem volt dolgozni, magába gubózva töltötte az előző napot is, szobájában. Nem ment le az étkezésekre és se a műhelyben, sem a könyvtárszobában nem volt. A szobában sem nyúlt semmihez, a fotelben ült begubózódva. Most sincs máshol, de egy ideje a hajába kapaszkodik egy ideig. Mindent utál magán. A puha, selymes bőrt, a finom, kecses ujjakat, a nemes anyagú ruhát, a hosszú fekete hajat. Nem érdemli meg, semmit sem….
Nagyon belelovalja magát ebbe az érzésbe, végül a mellette lévő fiókba nyúl és kivesz egy ollót. Sebet nem tud ejteni magán, de a haját… akkor talán jobb lesz. Egyfajta büntetésnek, elégtételnek érzi. Elől vág bele, nagyon rövidre vágva, majd tincsenként halad oldalra, a tarkó felé. Nincs előtte tükör, nem érdekli. Megérdemelné a rossz külsőt és a rövid hajat.

[Teaidő után]

- Ez az utolsó! Úgyis tízes lesz! – állítja határozottan lövés előtt. Majd fél perc után üdvrivalgás harsan. – Én nyertem! – engedi le vigyorogva az íjat.
Majd a kócos tincseket megigazítja a fején.
- Én mára végeztem asszem, ennyi elég volt. – szusszant egyet.
Negyedóra múlva jelenik meg ismét, vizesebb hajjal, tisztábban, új ruhában. Már nem nagyon vannak az edzőrészen, de nem is oda tart, hanem az egyik kertrészbe, ahol lezuttyan az egyik karosszékbe, kinyújtva lábát. Hátradőlve nyúl a kancsóért és a bodzaléért, hogy egy jó korty után kényelmesen hátradöntse a fejét. Nem zavarja, hogy hűvösebb van, az előbbi mozgás jól átmelegítette. Pár perc sem telik bele azonban már ugrik is fel.
- Azta…. – tekint le az ingére, majd az elfutó macskára. – Most vettem fel! – kiabál utána.
Felcsattog az emeletre a szobájába, hogy átvegye az inget. Ismét. Félig van az ingében, amikor meghallja a Lia hangját.
- Bújj be! – kapja mosolyogva a fejét az ajtóhoz.

*Nem nyúl újabb süteményért, most fontosabb és sürgetőbb gondolatai vannak, nem ér rá majszolgatni, akkor se, ha még mindig a kanapén ücsörögve csevegnek Tsitsával. Lehet inkább úgy kellene fogalmazni, hogy túlságosan izgatott ahhoz, hogy többet egyen. Arra azért odafigyel, hogy igazi jelét ne mutassa izgalmának. Arra azonban már nem futja erejéből, hogy Tsitsát maradásra bírja, mikor indulni készül.*
- Még egy pillanat.
*Gyorsan levesz néhány süteményt egy kistányérra, gondolva a leendő beszélgetőtársára. Meg is magyarázza Tsitsának. Arról el is feledkezik, hogy letetesse vele a tálcát, mondván, hogy valamelyik Szeplőslány majd elviszi.*
- Köszi, Ethyrlinnel találkozok majd.
*A tányérral a kezében kel fel ő is a kinyitja Tsitsának az ajtót.*
- Neked is minden jót, szia!
*Barátnője után int, majd becsukja utána az ajtót. Azután elszámol magában tízig és újra kinyitja az ajtót. Kikémlel az üres folyosóra és elindul megkeresni bátyját. A gyakorlótér és Lin szobája állnak az első helyen, ahol keresni kezdené, és mivel a szoba van közelebb, ezért először odatart. Be is kopog, mikor megérkezik, de nem nyit be azonnal.*
- Lia vagyok, bejöhetek?
*Megvárja, hogy kiszól-e Lin vagy sem. Ha nem, akkor indul tovább az udvar felé.*

*Az ajakharapás elkerüli a figyelmét, és a hosszas levegőkifújást is betudja annak, hogy barátnője fárad, talán lepihenne, még kívánja a teste a délutáni alvást.*
~ Jobb, ha lassan megyek.~ *Figyelmezteti magát, hisz nem szeretne terhére lenni a másiknak.*
- Így már értem! *Mosolyodik el, s magában láthatóan örvendezik, hogy megtalálta az ő különleges barátját, akiből csak egy lehet, és örül annak is, hogy az Rhae. Bízik benne, hogy se Eth, se Nephir nem fog megbántódni azért, mert nem ők lettek azok. Kisebb szerencse, hogy Tsitsa nem határozza el magában, hogy neki csak azért is több különleges barátja lesz, a végén Lili félrenyelné azt az utolsó korty teát.
Még röviden csevegnek a bálról, tervekről, a hét további programjairól és pár érdekességről, amit például tegnap a bálon hallottak, aztán Tsitsa elérkezettnek látja az időt, hogy távozzon, s Lili pihenni tudjon. Tudja i ős, hogy bátyjához fog szaladni!*
- Köszönöm még egyszer Lili, s tényleg nem kell sietned a mappa visszaadásával! Minden jót! *Felnyalábolja a tálcát, s elköszönés után mosolyogva megy le a konyhára lerakni a tálcát, majd beveszi magát a könyvtárba. Hova máshová? De ezt könnyed szívvel teszi most, örülve a felfedezett kincsnek. Még.*

*Erősen az alsó ajkába harap, nehogy elkezdjen ellenkezni, hogy erre a különleges barátságra egészen biztosan nem lenne érdemes. Ezzel vagy megbántaná Tsitsát vagy leleplezné a különleges barát szinonimáját. Ezek közül egyiket se szeretné, az előbbit soha, az utóbbit csak megfelelő előkészítés után. Kifújja az idáig benn tartogatott levegőt, most már képes nyugodt hangon válaszolni.*
- És nincs is gond azzal, hogy mi ketten máshogy vagyunk fontosak egymásnak.
*Szeretne ebből a csapásirányból kikecmeregni, reméli, hogy ezzel egészen meg tudja nyugtatni Tsitsát, hogy tudja, milyen fontos neki is a barátságuk.*
- Azt hiszem igen, ilyen különleges barátja mindenkinek csak egy van. Még ha valaki azt is hiszi, hogy neki kettő is jutott, szerintem ha őszinte akar lenne, az egyik mindig előkelőbb helyen lesz a szívében, mint a másik.
*Továbbtanulmányozza barátnőjét, ahogy elmereng. Most már egészen biztosan tudja, hogy ki körül is forognak Tsitsa gondolatai. Nem is szól közbe, hagyja, hadd járjon gondolatban arra, amerre jól esik neki. Kiissza utolsó korty teáját és leteszi a tálcára a csészét. Ő maga gondolatban azt veszi sorba, merre is lehet most Lin. Még ma beszélni akar vele, igazán izgatott, de ezt még lepleznie kell.*
- Én köszönöm a bizalmadat.
*Magát a köszönetet nem tudja teljes szívvel elfogadni, mert hát igazából nem segített tisztázni teljesen a dolgokat, csak félig. De ami késik, nem múlik.*

Kissé félrebiccentett fejjel tekint Elenára a válasz hallatán. Nagyon furcsa ez a nő, de talán éppen úgy meg van döbbenve, mint saját maga. Nem tudja. De a lutriban ezt húzták, ez jár nekik. El kell fogadniuk. Ők is csak egy darab bábuk a játéktéren.
- Igen, én is azt hiszem. – feleli halkan.
A zene szerencsére kezd a végéhez közeledni. Nem mintha nem élvezné a táncot, Elena nagyon jól táncol, de most éppen a fázisban van, hogy inkább szó nélkül távozna a bálról vagy beülne egy sarokba.
A zene véget ér, meghajol.
- Köszönöm a táncot, Elena. Sajnálom, hogy ilyen rövid táncot járhattunk. – felegyenesedve a szemei együttérzést, komolyságot és elgondolkozást takarnak. Öröm, mosoly nincs benne, de azt sem reméli, hogy Elenáéban találni fog.
Karját nyújtva vesznek el a tömegben, amely fokozatosan választja őket el.
Még pár számra felkéri Elenát az illendőség kedvéért, a hölgyválasznál már nem szükséges táncolniuk, legalábbis reméli, hogy el lehet kerülni a táncot.
Kötelezően végig marad, műmosollyal és kellemmel, a búcsúzás után a hintóba azonban már komor képpel száll be. Nem szól semmit út közben, láthatóan nem neheztel a szüleire a döntés miatt, a helyzetet nincs kedve mosollyal fogadni, hiába érzi úgy, hogy valahol még szerencsés is. A lakosztályába a köpenyét a vállára lebbentve lép be, ahol már figyelmességük megnyilvánul az őröknek, szép számmal. Jól bevágja maga mögött az ajtót. Szerencse, hogy álmát nem akarják személyesen őrizni.

*Látja, hogy Lilit megragadja a vázolt kalandkeresésbe beiktatott párkeresés és -találás, legalábbis Tsitsa ebben a hitben van, és drukkol barátnőjének, na meg majd támogatja is. Nem mintha tudná miben segíthetne. Maximum Kamila asszonynak tudna agyonizgulásban, mikor Lili elmegy sárkányokra vadászni vagy valami ilyesmi. Végén Keith úrnak új szőnyegekbe kell befektetnie, mert a két nő kijárja a jelenlegieket a fel- s alásétálásban.
A megnyugodott hátradőlés meglepi, de folytatja a beszédet Tsitsa, s arra jut, hogy Amelia biztos azért ilyen vidám és nyugodt, mert Tsitsa kategorizálása megfelelő, és ez normális dolog. A hallgatás kicsit megijeszti, már majdnem belekezdene egy újabb vallomásba, hogy Amelia sem rendes barát, több annál, úgy szereti, mintha a nővére lenne! Még ha ez is éppúgy viszonzatlan marad, mint Rhae esetén az ügy.*
- De te is érdemes lennél rá! Csak... azt hiszem, te máshogy vagy fontos nekem... *Pirul el picit, s zavarát egy korty tea mögé rejti. Legalábbis próbálkozik.*
- Különleges barátból csak egy lehet ezek szerint? *Minthogy Lili nem javította ki, úgy ítéli meg, hogy az ismerős, barát, közeli barát, legjobb barát listának eleme a különleges barát címszó is. Rhae jut eszébe megint, egy pillanatig elgondolkodik, hogy elmondja mindezt neki is, de aztán lebeszéli magát erről. Az ok ugyanaz, amiért Lili sem világosítja fel barátnőjét, mit is érez: hátha megijeszti Rhaet. Ha nem érez ő is így Tsitsa iránt, még a végén elszomorodna és magát tartaná hibásnak.*
~ Amilyen szerény és kedves, képes lenne rá. Nem, nem mondom el neki. Inkább mosolyogjon, olyankor a szeme is máshogy csillog.~
- Köszönöm, Lili, hogy segítettél ezt tisztázni. Így jobb! *Mosolyog barátnőjére hálásan, s leteszi az üres teáscsészét a tálcára.*

- Talán.
* Elmélázva válaszol ő is, úgy tűnik ez a felvetése mindkettejük fantáziáját megmozgatta. Lili ábrándjából azonban hiányzik a fátyol és a nászinduló, őt maga a kaland gondolata nyűgözi le. Csak meg kell tanulnia újra az alapokat, közben ad apjának egy tuti befektetési tippet, mégpedig vehetne egy házat Grottocelloban. Ott aztán mindig akad kaland, ha lehet hinni a szóbeszédnek. Vagy hát minek is ház, mikor úgyis kalandokra járna, akkor meg feleslegesen állna ott a ház üresen, jó lesz neki egy fogadói szoba. Ezek után még lelkesebben fog nekilátni az edzéseknek.
Tsitsa válaszára csak egy óriási kérdőjel csillanhat meg szemében, ami annyit jelent: Ki? Ki az a különleges barát? Kicsit előrébb is csúszik ültében, hogy jobban lássa barátnője arcát, aki amúgy nem szándékozik kínozni, elmondja kiről is van szó. A név hallatán diadalittasan dől hátra a kanapén, mégse kell temetnie az elméletét. Mikor Tsitsa Rhae mosolyáról mesél és ő maga is elmosolyodik, akkor Lili is egészen elérzékenyül. Csendesen hallgatja végig barátnője vallomását, amiről Tsitsa nem is tudja, hogy vallomás. Továbbra se szól, félő lenne, hogy felugrik és megölelgeti Tsitsát aztán kéz a kézben ugrál vele a szoba közepén boldogan sikongatva, hogy Ez szerelem!. De ezt nem teheti, tudja nagyon jól, még a végén ráijesztene Tsitsára, aki talán soha többet nem beszélne erről neki. Azonban azt is tudja, hogy nem is hagyhatja ennyiben a dolgot, mert ki tudja miért, Rhae se kezdeményezett ezidáig és Lili szerint megvan rá az esély, hogy továbbra is megragadnak ezen a baráti szinten, ami igaziból nem is barátság már. Ja, mert Lili egész biztos benne, hogy Tsitsa érzelmei nem viszonzatlanok. Ide kell egy kis segítség mindkét oldalról. Ideje, hogy Lin újra a szárnysegédje legyen egy újabb hadműveletben, aminek a végeredményében már ott van a fátyol és a nászinduló. Kicsit sokáig hallgathatott, még Tsitsa szabadkozása után is, most sietve válaszol.*
- Dehogy bántottál meg, én nagyon örülök neki, hogy van egy ilyen különleges barátod és hogy Rhae az. Különleges barát csak az lehet, aki érdemes rá és szerintem ő érdemes rá. És igen, normális, hogy halad előrefele a barátság.

- Az látod, lehet! *Bólogat rá felélénkülve a tanulás és várakozás említésére.*
- Lehet kellenek ezek a tudások neked, talán valami kaland során találkozol vele... kölcsönösen megmentitek egymás életét, ilyesmi. *Mosolyog vidáman, ábrándosan, fejben egy teljes, talán picit rendhagyó lovagi mesét kerítve barátnője köré. Nem merül nagyon ebbe bele, a végén eljutna oda, hogy a lovagnak van egy szép húga természetesen, aki csak Ethyrlinre várt. Mielőtt fejben lebonyolíthatná a kettős esküvőt, figyelmesen hallgat Amelia válaszára a barátságot illetően, s saját csészéjét leengedi, azt nézi közben, s szemöldökeit vonja össze a nagy gondolkodásban, emésztgetésben.*
~ Akkor ez valószínűleg teljesen normális. Különféle szintjei lehetnek, ha nem is úgy, mint a társadalomnak. Biztos van akkor ilyen szint is, de minek is lehetne nevezni?~ *Amelia visszakérdezésére pillant fel, talán kicsit késve is.*
- Csak azon tűnődtem, hogy minek nevezhetném? Magamban különleges barátnak neveztem el, még meg is néztem a különleges jelentését, mely szerint más mint a többi. Tudod... *Egy pillanatig habozik, majd csak elkezdi mondani, elvégre, ez bizonyosan természetes dolog, csak a megfelelő szót nem tudja a barátság e szintjére. Nem voltak azelőtt barátai, hogy idejött volna, így jelentős lemaradásai vannak e téren. Imádott könyvei meg nem segítenek mindenben.*
- Tudod azon kapom magam, hogy a gondolataim mindig Rhae körül járnak, és mielőtt elaludnék éjszakánként, az arca mindig megjelenik előttem, főleg úgy, mikor mosolyog. *Elmosolyodik erre ő is.*
- Nem éreztem senki iránt így ezelőtt, ezért gondoltam, hogy ez valami különleges. De akkor ezek szerint ez normális a barátságoknál, halad előrefelé, igaz? *Nagyon aranyosan naiv és egyszerre megnyugodott az a tekintet és mosoly, amellyel barátnője felé fordul, aki magában az imént temetett valamit. Tsitsa már jó pár napja rágódik ezen, de a bál előkészületei miatt nem volt lehetősége, módja, se szándéka ezzel előhozakodni. Most viszont megnyugodva, hogy a világ rendesen működik, kortyol a teából. Nem aggódik, legfeljebb egy dolog miatt.*
- Ugye... nem bántottalak meg, hogy... te kevesebbet jelensz meg.. meg ilyesmi. Én nagyon szeretlek ám! *Biztosítja rögtön, édes naivan barátnőjét, mielőtt féltékeny lenne Rhaere.*

Örömmel veszem tudomásul, hogy nincs egyéb fura szokásuk az eljegyzéskor. Persze tudhattam volna magamtól is, ha elolvastam volna azt a könyvet. Ovidio olyan nagy ceremóniával adta át, én meg ki se nyitottam. Azért nem érzek bűntudatot, olyan nehéz és csúnya volt az a könyv. És most már úgyis mindegy. Már úgyse jutnék a végére az esküvőig, amit a villám-eljegyzés után biztos nem húznak sokáig. Még jó, hogy mindenki tudja, hogy csak most érkeztem a városba, különben azt hinnék az emberek, hogy tudják, hogy mi az oka a sietségnek.
A táncot élvezem, ez biztos meglátszik rajtam. Helyes. Azt is élvezem, hogy ezt a táncot csak mi táncoljuk, miénk az egész táncparkett és minden figyelem. Kár, hogy ez egy rövid darab. Biztos szándékos a választás. Rhaj nagy levegővételére riadtan kapom arcára a pillantásomat. Ó, Istennő, add, hogy ne itt legyen rosszul, ne erre a ruhámra! Ahogy arcát tanulmányozom, meg kell állapítanom, hogy nem valószínű, hogy rosszul van. Egyáltalán nem zöldült el az arca, se nem sápadt el… már amennyire meg tudom állapítani.
- Azt hiszem mi ketten egy cipőben járunk.
Számtalan kérdésem lenne a miértekről és a hogyanokról, de tudom, hogy felesleges feltennem ezeket a kérdéseket, Rhaj nagyjából ugyanannyit tud, mint én. Ráadásul még mindig tud udvarias lenni. Ezt határozottan jó jelnek veszem. Ezért is válaszoltam így.

*Visszamosolyog Tsitsára, és bólint is egyet, mintha csak azt akarná jelezni, hogy szabad neki azt mondania, hogy kedveli a szüleit. Amúgy ez nem is meglepő, valóban szeretetre méltó házaspár, akik általános köztiszteletnek is örvendenek. A költői kérdésre sem felel szóban, csak megvonja a vállát. Habár ha őszinte akar lenni, akkor egy percig se félti Elenát, ha ruhákról van szó. Hát még ha esküvői ruháról. Neki már gondot okozna a dolog, pedig szeret öltözködni ő is… csak a szekrényből. Szerencsére édesanyja odafigyel, hogy a megfelelő ruhadarabok legyenek a szekrényben.*
- Igen, egész biztos megvan az oka, nem is nagyon lázadozok a várakozás miatt. Ráadásul így van időm tanulni… lehet ez az ok.
*Kacsint barátnőjére, aztán kivesz magának még egy süteményt. Neki is lát az illedelmes elpusztításának. Ezzel a tevékenységgel kiválóan tudja leplezni meglepettségét, hogy Tsitsa nem szúrt ki magának senkit, egyik táncosát se… pedig mennyit táncolt Rhaevel. Ha nem lenne túl feltűnő, most sóhajtana egy nagyot. Lassan le kell mondania a kettejükre vonatkozó kis elméletéről. Pedig még az utolsó táncot is együtt járták.*
- Nagyon szívesen, jó móka volt.
*A süteménye elfogyott, ezért csészéje mögül válaszol nyugodt hangon, mintha nem most temetné elméletét. A kérdés azonban annyira meglepi, hogy rögtön leengedi szája elől a csészét. Nem kombinálja tovább a kérdést, egyszerűen csak barátnője furcsa fogalmazásán lepődik meg, mert Tsitsa mindig olyan könnyeden tudja kifejezni magát.*
- Nem is tudom, a barátságot nem igazán tudom a társadalmi rétegekkel párhuzamba állítani. A barátság sokkal változékonyabb dolog és mindenki máshogy értelmezi a szinteket. Van aki barátságot kiáltana, mikor én még csak ismerőst mondanék. Vérmérséklet kérdése. És ahogy haladhat egy barátság előrefelé, úgy haladhat visszafelé is. De miért kérdezed?

Kell az a datolyapálinka. Majd otthon fel is fog hajtani belőle rendesen. Ahol addigra már nagyon figyelmesek lesznek vele, többen, sokkal többen, mint előtte. Nehogy bánatában még Haydee után fusson. Elena szavai riasztják fel ebből a félig keserű állapotból. Ha úgy veszi, szerencsés is. Nem egy hatvanas, bibircsókos némber lesz a párja. De Haydee…Van ennek a siránkozásnak értelme? Nincs, bár egy utánacsalinkázást Haydee után, megérne…
Mosollyal nézi a fintort, bár előtte meglepi, hogy mennyire gyorsan fel tudja hajtani Elena, még ha nem is egészen teljesen.
A táncparkettre vezeti, majd a műmosoly kíséretében belekezd a lépésbe. Nem tudja nem értékelni Elena igyekezetét. Talán jobb helyzetben vagy állapotban lehet, mint ő, de… kikapcsolja a nyafogását, ritkán ilyen és nem most kezd bele.
De nem olyan könnyű szabadulni ettől az érzéstől, Elena kérdése visszarángatja. Egy pillanatra keményen tekint vissza, majd igazít az arcvonásán és nézésén.
- Nincs. – elgondolkodik, miközben a parketten forognak. – Bejelentés megvolt, ital meg volt, gratuláció megvolt. Ajándékozás ilyenkor nincs, csak gratuláció.
Szerencsére. Különben várhat még egy hintóra, hogy hazavigyék a holmikat. És különben is milyen megalázó, hogy nem az ő házukban tartották meg az eljegyzést? Reméli, hogy az esküvőt már hozzájuk szervezik. Nem igazán szereti az itteni épületeket, hiányzik a tetőzet íves vonulása és vonásai.
Majd vesz egy nagy levegőt. Az ital meg se kottyant neki, még pár pohárral bőven kibír.
- Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztuk. – muszáj volt megtennie, kötelessége.

- Bizonyosan, ő nagyon jó gyógyító. *Hagyja rá Lilire, magában pedig fellélegzik, hogy az elf orvos nem él már itt a rezidencián, különben félő lenne, hogy Amelia most rögtön érte küldetne.*
~ Vajon megéri?~ *Vetődik fel benne a kérdés, mikor barátnője kifejti, a kényszerházasság az ára a jómódnak.*
~ Persze ki tudja. A szerelemből született házasságok is tönkremehetnek, így Elena kisasszonynak és Rhaj úrfinak is éppakkora esélye van a boldogságra.~ *Gondolkodik, miközben figyelemmel hallgatja barátnője okfejtését, aminek kénytelen igazat adni, logikus. Még ha nem is szimpatikus. Kivéve egy pontját, ezt szóvá is teszi.*
- Ha szabad ilyent mondanom, kedvelem a szüleiteket. *Mosolyodik el a csészéje fölött, s kortyol egyet.*
- Hmmm... biztos nagyon szép esküvő lesz. Gyönyörű volt Elena kisasszony a bálon is, nem is tudom, lehet-e azt még fokozni? *Teszi fel a költői kérdést, s tényleg kíváncsi lesz, milyen egy esküvő a steneréknél. Egyáltalán milyen egy esküvő, még sosem volt egyen sem.*
- Biztosan lesz valaki, akinél kölcsönösen megakad egymáson a szemetek. Ha úgy vesszük, az Istennő akkor őt is bizonnyal okkal rejtegeti még. *Mosolyog bizakodón, nem kimutatva, hogy reméli lesz elég ideje Ameliának kivárni, hogy eljöjjön Ő.*
- Nem igazából nézegettem ilyen szemmel a táncpartnereimet, de így visszagondolva sem találok senkit. *Mondja kis elgondolkodás - és eközben elmajszolt süti - után.*
- Mondjuk aligha itt kellene nekem párt keresnem, nem lennék én jó parti. Vagy az illetőnek duplán gazdagnak kell lennie, hogy helyettem is az legyen! Mégiscsak utána kéne néznünk, hogy kik a fejedelmi trón örökösei! *Vigyorodik el, nem különösebben aggódva azon, hogy nem elég partiképes ebben a körben. Ő ajándéknak veszi, hogy egy ilyen bálra eljuthatott, de nincsenek nagyra törő tervei ezzel. Majd lesz valamikor párja, aki hozzá való anyagilag és minden tekintetben.*
- Rhaevel! Szép volt az az utolsó keringő, tényleg köszi, hogy tanítottál táncolni, nagyon jól jött! *Mosolyog, s oly természetességgel mondta ki, hogy Rhaet kérte fel hölgyválasz során, mintha csak azt kéne megmondania, ma milyen nap van. Apropó Rhae...*
- Mondd csak a... a barátságnak is vannak... hmm, hogy is mondjam? Különféle fokozatai? Mint.. mint a társadalomban a rétegek, valahogy így? *Kérdőn néz barátnőjére, érti-e, amit nagyon zagyván sikerült megkérdeznie.*

- Naram úr biztos meg tudná mondani, miről van szó.
Tovább biztatja barátnőjét, hogy csak utána kéne járni a dolognak és akkor megnyugodhatnak, hogy így van rendjén. Vagy ne adják az istenek, ha mégsincs így rendjén, akkor már Narammal ketten figyelnék árgus szemmel Tsitsa étkezéseit. Igen, Lilinek most már egyre szimpatikusabb ez a terv, de mégiscsak úgy volna jó, ha Tsitsa magától keresné fel az elf gyógyítót.
- Inkább neked kéne gyorsan rajzolnod.
Bólogat kijelentéséhez vigyorogva. A vigyor megszelídül, de újra bólint egyet. Valóban legyen mindannyiuknak szerencséje a szerelemben.
- Ha a család érdekei úgy kívánják, akkor mindenkinek meg kell tennie a kötelességét. Minket így nevelnek, annyira nem idegen tőlünk az előre elrendezett házasság gondolata, mondhatni belénk nevelik. Általában nincs szükség a kényszerre, csak finom irányításra és úgyis megszületik a kívánt frigy. Többségében egy társaságban mozgunk, ahonnan akár szabadon is választhatunk. Ennél nagyobb szabadságunk ritkán van. Úgy is felfogható, hogy ez az ára a jómódnak. Az igen szokatlan, amit a mi szüleink megengednek Ethyrlinnek és nekem. Nem csak, hogy nem terelnek már senki felé, de nem is sürgetnek minket a választással.
- Ami pedig Elenát illeti. Nem tudom az ő szüleinek mennyi kényszerre volt szükségük. Amit idáig láttam, szerintem nincs annyira Elena ellenére az előre elrendezett házasság. Bízik a szülei döntésében. És hadd fordítsam meg a kérdésedet, mi lett volna, ha Ibrahim itt van és ő vezeti oltárhoz, miközben Rhaj-dzsal egymásba szeretnek? Nem tudhatjuk a választ, bíznunk kell abban, hogy nem véletlenül alakult így, az Istennőnek biztos célja volt mindezzel.
Látja barátnőjén, hogy milyen borzasztó dolognak tartja ezt az egészet. Próbálja megvilágítani Tsitsának a dolgokat a saját szemszögéből, de egyáltalán nem kioktató modorban.
- Lehet, hogy már megvan az időpont, én még nem tudok róla. De ha az eljegyzést ilyen hamar bejelentették, akkor nem hiszem, hogy az esküvővel sokáig húznák az időt.
- Nem, senkin. Ismertem mindenkit, és senki sem tűnt hirtelen vonzóbbnak. Hátha az esküvőre majd valaki elhozza a távoli unokaöccsét, vagy új testőrét és szerencsém lesz.
Olyan hihetetlennek tűnhet, hogy nem képes találni a több tízezer fős városban olyat, akibe érdemes lenne beleszeretnie. Belekortyol a teájába és közben visszadobja a labdát.
- És mi a helyzet veled? Megakadt valamelyik táncosodon a szemed? Az utolsó táncot kivel is táncoltad?

- Rendben, köszönöm. *Mosolyog vissza bátortalanabbul, mikor megkapja az engedélyt legközelebbi alkalmakra. Mondjuk reméli, legközelebb nem kell aggódnia azon, hogy Ameliának nem lesz elég levegője és gyenge. Inkább beszélgetne vele tánc közben, mint ahogy volt szerencséje azzal a Miriam-mal Ethyrlinről. Súlya szóba kerülése kicsit zavarba hozza. Érzi, hogy bajban van, annyira nem siettetné Naram úrral való találkozást. Az alkati dolog elgondolkodtatja.*
- Nem tudom, ilyen vagyok-e alkatilag. Édesanyám is sovány volt mindig, de azt nem tudom, hogy alkatilag-e... *Nem is emlékszik rá másként, minthogy nagyon sovány volt mindene, még akkor is, mikor a második gyermeket várta. Azt viszont elégedetten látja, hogy Amelia eszik, és a megnyugtatására ő is nyúl egy újabb sütiért.*
- Azt hiszem, többször kellene leülnie modellnek, vagy nekem kéne gyorsabban rajzolnom. *Neveti el magát. El tudja képzelni, amint kimondaná Tsitsa, hogy a mai modellkedésnek vége, már ott sem lenne a férfi, akárcsak a csücsürevés végén.*
- Mindannyiunknak! *Egészíti ki azt a mindkettőt kiterjesztve mindenkire, akit ismer. Jelenleg nem tudna olyant mondani, akitől a szerelemből való házasodást megvonná. Tsitsát ismerve, ilyen aligha lesz.*
- De azért ez mégiscsak adták. Oké, hogy tudta, hogy férjhez kell mennie, és hogy abból a családból, de az nem számított, hogy akar-e? És mi lesz, ha megérkezik Ibrahim úr, és ők tetszenének egymásnak? *Rhajot is sajnálja, s csak kicsit nyugszik meg, hogy barátnője szülei sokkal szimpatikusabban gondolkodnak.*
- Nem értem, miért kell ilyenekre kényszeríteni valakit... *Mondja már csendesebben, s kortyol a teából. Gondolataiban nemcsak Elena kisasszony meg Rhaj úrfi, akik már ebbe a helyzetbe kerültek, s nemcsak Amelia és Ethyrlin, mint "veszélyben lévők", hanem felbukkant gondolatban Rhae is, akit még ilyenebbekre kényszerítettek. Nem érti sokszor a világot...*
- És van már hír, mikorra tűzték ki vagy legalábbis mikorra tervezik az esküvő napját? *Kérdezi még kíváncsian, aztán újabb korty tea után próbálja vidámabb mederbe terelni a beszélgetést és a gondolatait is.*
- Tudom, hogy többnyire nem táncoltál, de nem volt esetleg valaki, akin megakadt volna a szemed? *Ehhez jár cinkos-huncut mosoly is.*

Megrebben a szemem, ahogy Rhaj a második pohár pezsgőt is egy húzásra issza meg. Hamar kiderül majd bírja-e az italt, de nagyon ajánlom, hogy ne a táncparkett közepén derüljön ki, ha mégse. Lopva a szüleire pillantok. Ezzel nem lettem okosabb, pont nem felénk néztek. Így aztán fogalmam sincs, ők mit szólnak a pezsgő gyors eltüntetésére. Elvégre lehet, hogy náluk ez a szokás. Sőt, valószínű, nem csinálta volna különben. Lepillantok saját poharamra. Csak egy kortynyi hiányzik belőle, Rhajra pillantok majd újra a poharamra.
- Egy pillanat.
Kissé elfordulok a tömegtől. Nagy levegőt veszek és felhajtom én is a pezsgőt, ha nem is bírom az egészet meginni. Így is fintorba ugranak a vonásaim, még jó, hogy elfordultam a tömegtől, legalább nem látják az arcomat. Még egy ilyen borzasztó szokás! Kiráz a hideg is, de a kezem nem remeg, ahogy lerakom a poharamat egy asztalra majd büszkén Rhajhoz fordulok. Tessék, mit meg nem teszek.
- Mehetünk.
Belékarolok és hagyom, hogy a táncparkettre vezessen. Az italtól most már nem is fog elmúlni arcom pirossága. Nagyon remélem, hogy a kései uzsonnának köszönhetően nem leszek rosszul ennyi alkoholtól.
- Van még más szokásuk is az eljegyzéskor?
Tánc közben érdeklődök Rhajtól, remélem nemleges választ fog adni. Vagy legalábbis olyat, amiben nincs alkohol.

- Semmi gond, végig volt társaságom, örülök, hogy végigtáncoltad az estét. De a jövőre való tekintettel most mondom, bármikor odajöhetsz hozzám. Sose zavarsz.
Csak azért mondja, hogy semmi gond, mert látja Tsitsa arcán a bűnbánatot. Egyébként nem csinált volna ügyet a dologból.
- Igen, ez volt az este szenzációja, még úgy is, hogy csak kevesen tudtak az eredeti tervekről. Ma csak egy debütáló bálra érkeztek, nem gondolták, hogy eljegyzés is lesz.
Válasz közben iszik pár korty teát, majd megeszik egy süteményt.
- Ó, nem mondta, szerintem észre se vette, amilyen pillekönnyű vagy. Látom ám, hogy nem híztál. Lehet el kellene beszélgetned Naram úrral. Lehet, hogy alkatilag nehezen szedsz magadra, akkor nem nyaggatnálak ezzel.
Neki nem okoz visszaszedni magára az elvesztett kilókat, de emlékezteti magát, hogy nem mindenki alkata ugyanolyan.
- Szerintem tetszene neki az elgondolás. Csak az a kérdés, hogy lenne-e türelme modellt állni.
Szívesen látná egymás mellett a róluk készült két képet, Lin portréját ki is tenné a szobájában. A sajátját mégse, az furcsa lenne. Az ajtajára se szándékozik kitenni, de az vicces lenne. Jót kuncog rajta.
- Köszönöm, de a mappát visszaadom, amint találtam a képnek egy jó helyet.
Megeszi a harmadik süteményt is tányérjáról és elgondolkodik egy negyediken is, de előbb megissza teáját, ami idő és kapott kérdéseket is, amikre előbb válaszolnia kell.
- Igen, igazad van, így kéne működnie. Adja az Istennő, hogy mindkettőnknek legyen ilyen szerencséje.
Az utolsó kérdést várta, nem is bánja. Inkább beszéljék át, mint rosszul következtessen és ellenérzései legyenek mondjuk a Contevilla házaspár iránt.
- Egyfelől Elenát sem adták csak úgy. Tudta, hogy férjhez fog menni az al-Khaybar család egy tagjához első feleségként. Ibrahimról tudtunk, de nem volt benne kikötve a személye a szerződésben módosíthatatlanul. Végső soron azt hiszem Rhaj az, akinek nehezebb a dolga. Ő nem készült a nősülésre még. Másfelől ne aggódj, a szüleinknek nincs érdekükben, hogy akár Ethyrlint, akár engem kiházasítsanak. És meglepően türelmesek is, mindkettőnkkel.

[Gwendir ante portas :)]

A felszaladásra bólint, még mindig mosolyogva azon a kijelentésen, hogy ne becsüljék túl. Tsitsa mindig is szerény volt, pedig nem kéne annak lennie. A feléje tett gesztus, hogy ne becsülje le magát… magában kissé megrándul a szája széle. Egy kidobott, használt pokróc többet ér, mint ő. Kivülről ebből nem látszódik semmi, kedves mosollyal köszöni meg.
- Köszönöm.
- Ékszerészettel foglalkozom és tanulom a szakmát. Szintén foglalkozik valamivel?
Mikor Tsitsa megérkezik és kér egy kis türelmet. A műhelybe belépve, Riáéknak jelzi, hogy mára ennyi volt a munkából, nyugodtan menjenek haza. Nem tartja tisztességesnek, hogy ők dolgoznak, miközben ő bent sincs a műhelyben, ráadásul akármennyire ügyesek és figyelmesek, felnőtt nélkül vannak és akár bajuk is eshet.
- Mehetünk. – lép vissza Tsitsához és Gwendirhez. – Ha jól emlékszem, akkor az első ház… erre van? – mutat az egyik irányba, kérdőn tekintve Tsitsára. Még mindig eltéved térkép nélkül. Tsitsa térképei mindig kisegítik.

[Gwendir ante portas :)]

- Azért túl se becsülj! *Jegyzi meg, de jólesik neki a frissen megismert férfi kedvesen bátorító szavai és a megelőlegezett bizalom. Nagyon reméli, hogy tényleg nem fog a fejére dőlni a ház, mert valamiben rájuk hallgatott.*
- Köszönöm, akkor mindjárt itt leszek és indulhatunk is! *Áll fel a limonádéja elpusztítása és az után, hogy eldőlt, hova tovább először. Ezután már siet is fel az emeletre a szobájába, ahol magához vesz egy mélyzöld kendőt, aminek szélén fehérrel virágminta van hímezve. Elég ügyes munka ahhoz, hogy nem lehet észrevenni, a hímzés nem járt a kendőhöz, azt maga hímezte rá. Talán megihlette Rhae gyakran hímzett ruhái, vagy csak tudatalatt zavarta a saját egyszerűsége. Míg újra megjelenik Tsitsa, a két férfinak van rá elég ideje, hogy ők kényelmesebb tempóban elfogyaszthassák az italukat és megbeszélhessék, mivel foglalkoznak.*
- Én kész vagyok. *Jelenti be vidáman Gwendirnek és Rhaenek. Vállára már ráterítette a kendőt és elől épp a kis csomót köti rá.*

[Gwendir ante portas :)]

A meglepett tekintetet nem érti Tsitsától, de látja, hogy valami beugrott neki, így megnyugszik. A válaszra bólint, majd türelemmel várakozik, míg vendégük végiggondolja.
- Menj csak nyugodtan, megvárunk. – tekint Tsitsára.
Egyszerre tekinthetnek Tsitsával Gwendirre. Meglepi és nagyon jól esik, hogy valaki a segítségét kéri, nem érdemes ő erre a felkérésre. Elmosolyodik.
- Én sem értek az építészethez, még valamit elrontanék… - pirul el kissé. – Természetesen szívesen segítek, amiben tudok.
- Köszönöm, a Rhae megfelelő lesz. – biccenti meg a fejét köszönetképpen. Megtiszteltetésnek érzi, holott nem szolgált rá.
- Lehet, hogy érdemesebb lenne előbb kinézni a megfelelő házat vagy telket és utána Szeplős urat megkeresni. Megnézi a házat és akkor el tudja dönteni, kiknek is szóljon elsőként. A többi pedig már menni fog. – mosolyog biztatóan Gwendirre, majd várja, miként is dönt.