Dombtavi Fejedelemség területe

*Elfojt egy sóhajt, mikor látja az értetlenséget Rhae szemeiben. Lehet ki kéne derítenie a probléma megoldását, majd várni, hogy Rhae is érteni kezdje az egészet? Csak vajon van-e Tsitsának annyi ideje? Múltkor azon kapta magát, amin még soha: tükörben nézgette közelről az arcát, vajon öregedett ő mióta a Contevillá-khoz szegődött? Vagy megállt az öregedésben egy időre?*
- Tényleg? Köszönöm. *Mosolyodik el a büszkeség említésekor. Ezt nagyon ritkán szokták neki mondani, talán utoljára édesanyja mondta, s az nem ma volt.*
- Ó, kár... *Csügged egy pillanatig, mikor kiderül, hogy Rhae megmentője azelőtt meghalt, hogy tényleges eredményre jusson. Pedig Tsitsa elkérte volna Rhaetől a megkezdett tanulmányokat, hátha használhatóak valamire neki is, de minthogy nem tudja, hogy Rhae megmentőjéről van szó, akitől mindent megörökölt az elf férfi, így talán ezeket a tanulmányokat is, hát nem kérdezi meg. Biztos egy egykori kuncsaft, az ilyen témát meg nem akarja feszegetni.
A házban megköszöni a testőrök munkáját, majd elindulnak felfele a szobákhoz.*
- Én is köszönöm, jó volt kimozdulni! Fel se tűnt, mennyire elfáradtam. Jó éjt, szép álmokat! *Köszön el ő is, a homlokpuszi és a magasságbeli különbségek miatt ő viszont nem tud adni se puszit, se csókot, s ennek a hiánya erőteljesen zavarni fogja még jó ideig, mikor csak úgy pakolászik szobájában úgy döntve, mára felfüggeszti a kutatást. Aztán leül az ágyára és percekig a nagy Montea-térképet nézi a szoba falán, szemben az ággyal, amin bejelölgette a kutatásával kapcsolatban felmerült helyszíneket és időpontokat.*
~ Lehet fel kellene hagynom a kutatással. Egyikük se akarja, csak én. Még Naram úr szerint is megítélendő vagyok, s ő sem repesett a dologért... Hiányzik a csók.~ *Erős késztetést érez, hogy 1. letépje a térképet onnan, 2. átmenjen kopogtatni csókért. De előbbi a reményt tartja benne, egy hosszú boldog élet reményét Rhae mellett, utóbbitól meg fél, hogy talán igaza lesz belül annak a kis hangnak, hogy nem véletlenül nem kapott rendes csókot. Hogy meg lehet szokni ilyen apróságokat, mint a csók, ilyen rövid idő alatt! Elfújja a lángot a lámpásban és inkább bebújik az ágyba aludni, de egy darabig még nézi a térképet, még ha nem is látja a sötétben.*

Értetlenül tekint rá. Tudja, hogy még nem rég nyitott a világba, de továbbra is úgy véli, hogy semmilyen joga senkinek az életében a saját döntéseit befolyásolni. Tette eleget kényszerre, aljas és mézédes szavakkal, finom zsarolásokkal. Ő semmit sem kapott érte, de érezte, hogy ez nem helyes.
-Ez… a te döntésed. – nem megy a világ megértése számára és kezdi feladni. Bonyolult.
-Akkor is büszke lennék rád és most is az vagyok.
Elpirul a füle megint a motiváltságra, mert érti, mit ért alatta Tsitsa. Ám még mindig úgy érzi, hogy érdemtelen erre.
-Nem. – rázza meg a fejét. – Meghalt, idő előtt.
Segít visszapakolni, pedig legszívesebben elnézné, ahogy szorgoskodik. De szégyelli magát, mindig ő volt az, aki ezt teszi, így beszáll. Mire elkészülnek, addigra már a két testőr is odaáll a lovakkal, hogy elinduljanak.
Még időben érnek vissza a városba és a házba is. Csak Tsitsa szobája előtt áll meg, fel akarta kísérni.
-Köszönöm ezt a napot Tsitsa. – mosolyog rá. ~Nem gondoltam volna, hogy valaha, egyszer lesz ilyen napom is.~
Nem fog menni a csók, csak a homlokára ad egy puszit, hogy utána a szobája felé induljon.
A kétségek, amelyek napközben gyötörték, előjönnek. Csak az első csillagok halvány derengése ébreszti arra, hogy mennyire elszaladt az idő.

- Igen, ketten. Ha... ha valakik egy pár, akkor bizonyos döntéseket együtt hoznak meg. Fontos döntéseket. Nem olyanokról van szó, hogy elmehetek-e sétálni a Parkba egyedül vagy sem, vagy borsófőzeléket vagy tökfőzeléket kéne inkább ennem, ez annál fontosabb... mint mikor egy pár gyereket vár. Ott sem lehet ez csak egyik fél döntése, csak mert az ő testében növekszik a baba és ő szüli meg. Ennek nem így kellene működnie. *Nem tudja, érti-e Rhae, miért fontos Tsitsának a véleménye erről az egészről? Mert ha Tsitsa rátalál a megoldásra, ha sikerül a lehetetlen, és élne vele, az persze elsősorban az ő döntése, de kihatással lesz Rhae életére is. S nem tudja Tsitsa, akarja-e ezt Rhae? Arra viszont nem gondol, hogy ezzel olyan döntés súlyát helyezi a férfira, amihez nem szokott korábbi életében, amikor semmiről sem dönthetett.*
- Munka közben is lehet beszélgetni. De te tudod. *Nem erőlteti az Eryles dolgot. Majd talán egyszer a véletlen úgy hozza, hogy majd beszélgetnek, megismerkednek. Ha meg nem, akkor nem.*
- Inkább jó hős! Még az is lehet, hogy elneveznek rólam egy erődöt! *Húzódnak ajkai széles mosolyba.*
- De gyógyítói lélekjelenléte ott inkább Eryl úrnak volt... Én csak... motivált voltam. *Mosolyog picit pirulva, s mosolya mögé rejti a gondolatát. Jobb, ha Rhae nem tudja, mi lett volna, ha nem tudják megmenteni. És jobb, ha később derül ki, mennyire gyenge is Tsitsa, mert összezuhan, mikor imádott Lilije (remélhetőleg naggggyon-naggggyon sokára) egyszer meghal. Hacsak meg nem győzi addig!*
- És sikerült is neki? *Érdeklődik a mágia kutatásával kapcsolatban, mert nyitott ő az alternatív módokra is. Vajon az az elf nő, aki réges-régen állítólag megoldást talált, szintén a mágiát kutatta s Tsitsának is így kéne tennie? Lehet. Az a napló... olyan semmitmondó eddig. Izgalmas életről számol be, de a lényeg hiányzik, a hogyan.*
- Oh... *Szakítja el tekintetét Rhaetől és felnéz az égre. Valóban, kezd alacsonyan járni a nap.*
- Veled repül az idő. *Mosolyog aztán Rhaere, s aprót sóhajt, mielőtt nekiállna összepakolni. Látszik, hogy legszívesebben maradna, még ha előre láthatóan hűvös és nem biztonságos lenne itt kinn az éjszaka. Csak... jó kettesben Rhaevel. A végére egészen meg tudott feledkezni a figyelő szempárjaikról, amelyeket ismét magán érez, mikor meglátják a készülődését.*

- Ezt az életet csak pár éve éled, s még rengeteg időd van kitapasztalni. Néhány (ezer) év múlva a gyerekek majd úgy mennek hozzád, mint a bölcs Rhae bácsihoz. *Ne bírja ki, hogy a mondat végét ne kuncogja el, de nem bántóan. Nem a bölcs rész miatt, hanem annyira nehéz Rhae-t bácsiznia.*
- Addig is kiegészítjük egymást. *Mosolyog rá biztatóan, bátorítóan. Ketten már csak elegek lesznek a világgal szemben. Milyen kár, hogy két naiv elf-vérűről van szó.
Annak viszont örül, hogy végre rendes választ fog kapni. Még meg sem szólalt Rhae, de már tudja Tsitsa ezt abból, ahogy az elf az ételt félrerakja, ahogy elhelyezi kezeit. Akkor csinál így, ha komolyan akar beszélni, ha nyomatékot szavainak azzal adna, hogy nem foglalkozik mással. Figyelmesen végighallgatja őt, s maga is leereszti kezeit tányérostul, hacsak nem kap érte csúnya nézést, miért nem eszik.*
- Tudom, hogy nem fogod megakadályozni, és nem fogod elítélni. Nyíltan biztos nem. És igen, meg fogom tenni, ha nem lesz más út. Csak nem tudom, hogy magadban mit gondolsz erről. Vagy ha ugyanazt, hogy nem akadályozod, nem ítéled el, akkor ez most támogatásod vagy a támogatás hiánya? Nem tudom, mi lesz akkor, ha megtalálom a megoldást, de a döntéshez, a megvalósításhoz ketten kellünk és te ugyanígy rám hagyod... akkor az most mit is jelent? *Nem kérte Rhae-t, hogy helyette döntsön, hogy ő mondja meg mi helyes, mi nem, és aszerint cselekedjen. Véleményre volt kíváncsi, amit majd maga úgy is meg hány s vet, s végül dönt. Csak néha összezavarodik, hogy ez egy elutasító vélemény volt, vagy az érdeklődés hiánya?
A meleg mosolyra visszamosolyog, s a szavakra némileg elpirul.*
- Egyszer meg kéne őt ismerned, sokban hasonlítotok. *Mondjuk jobban belegondolva... két fekete hajú elf ülve egymás mellett/előtt kukán. Nem, biztos nem kukán, Rhae már csak neveltetése miatt is udvarias beszélgetésbe fogna. Visszaemeli a tányérkát és befejezi a kifli-katonák elpusztítását.*
- Sajnos! *Ért egyet két falat között azzal, hogy adni aránytalanul nehezebb, mint elvenni. Talán az istenek ezért nem adtak az embereknek hosszabb életet, mert csak egy fajnak tudtak ilyen hosszúságút adni? A gyógyításra azonnal megrázza nemlegesen a fejét, de mielőtt válaszolna lenyeli a falatot és iszik egy kortyot.*
- Gondoltam rá, de hamar elvetettem. Ahhoz szerintem nagyon erősnek kell lenni, mármint nem úgy erőben, mint ahogy Naram úr is erős fizikailag.. *Most is előtte a kép, milyen könnyedén lecsapta a szabaduló Rhaet és kapta fel, hogy visszavigye, mialatt Tsitsa csépelte kitartóan és minden eredmény nélkül. Lepattant a magas elfről.*
- ... hanem mint ahogy bizonyára ő is erős: lélekben. Én nem tudnám elviselni, ha valakit nem tudnék megmenteni... *Édesanyja jut eszébe. Őt sem tudta megmenteni, nem tudott időben elég pénzt összeszedni egy jó orvosra és már ez örökre nyomott hagyott a lelkén.*
- Ráadásul ott vannak a családtagok, akiknek én lennék az utolsó remény. Képtelen lennék utána a szemükbe nézni. Nem. *Ismét megrázza a fejét nemlegesen, majd elmosolyodik egyre szélesebben, ahogy újra beszélni kezd.*
- Ha a fekete mágia mellett döntök, azt hiszem, én leszek az első jó- és gyengeszívű fekete mágus! *Valahol szerinte ez viccesen groteszk. Talán tényleg nem neki való a fekete mágia.*
- Kutatásban mágia? Ez érdekes hangzik, hogy gondoltad? *Kérdezi, s rövid keresgélés után megtalálja az epres sütit. Rhae felé is mutatja, szavába nem akar vágni, így csak némán kérdi, szedhet-e neki is?*

- Szintúgy. *Mosolyog lágyan Rhaere. Jó hatással van rá a másik. Nemcsak többet eszik és alszik miatta, hanem a férfiból áradó nyugalom és kiegyensúlyozottság őt is körbeöleli, átjárja és nem kapkod úgy. Ennek egyenes következménye, hogy kevesebb szerencsétlen dolog történik vele, például kevesebb könyv potyog a fejére.*
- Félre? *Most rajta a csodálkozás sora, s csak lassan esik le neki.*
- Akik végignézik, hogy elviszel egy romantikus kirándulásra, és közben jó modort nem feledve őket is megkínálod és ezek után félreértik ezt... nem is tudom, mi a megfelelő szó rájuk! *Nem tud csúnyát mondani, talán gondolni sem nagyon, hiszen lelkét az is megviselte, hogy ölnie kellett, s bár az illetőt nem sajnálta, mert bántotta Rhaet, de talán volt családja, akik szerették minden rossz tulajdonsága ellenére... Egyetlen vigasza, hogy Rhae nem tartja őt rosszabb embernek a gyilkosság miatt.*
- Oh, rendben van... *Meglepi, hogy félbeszakítják a kifli felvágását, de nem az a makacs fajta, hogy ellenkezzen, helyette készségesen átadja. Figyeli bizony a férfi mozdulatait, nemcsak mert szépen csinálja, hanem nem látott még ilyen tálalást. És az a pír Rhae arcán... Belefeledkezve nézi, csak mikor felpillant rá a férfi, akkor eszmél fel, zavart mosollyal süti le szemeit.*
- Köszönöm! De jó kis katonák lettek! *Lelkesedik és mosolyogva veszi át a tányért és az egyik katona máris áldozata lesz.*
- Nem is érdekel mindenki véleménye. *Igazából de, nagyon magára tudja venni, pedig tisztában van vele, hogy nem kéne.*
- De te fontos vagy a számomra, másrészről ugyan nincs olyan tapasztalatod a világról, mint nekem, mégis, sokszor bölcsebb vagy nálam. *Ez már két megrendíthetetlen indok szerinte, miért kéri ki Rhae véleményét. Bár úgy tűnik, hiába.*
- Nem válaszoltál. Miért... nem vagy őszinte? *Tudja, hogy a könnyed falatozáshoz ez nem éppen könnyed beszélgetés, pláne megfogalmazásmód.*
- A Halál-mágiaágra gondoltam, ha már azt próbálom elodázni, hátha itt találom meg a megoldást. Csak nagyon bonyolult és veszélyes varázslatok vannak benne. Az úgy nem működik, hogy csak azt a magas szintűt tanulom meg, amire szükségem van, mert ha rosszul csinálom a varázslatot, akkor súlyos következményei lehetnek. Viszont az egyszerű varázslatok... Tegnap este bejött a gyertyafényre egy éjjeli lepke. Próbáltam rá a Lelkek bosszúja nevű varázslatot alkalmazni, az végülis egy lelkekből álló lövedék lenne, ami megsebez, ha jól értettem a leírást. De képtelen voltam kimondani a szavakat, inkább szabadon engedtem a lepkét. *Ismeri be gyengeségét, ám nem ilyen kíméletes a kis katonákkal tányérján.*
- Csak tudod, így nem gyakorlok. Emlékszel Erylre? Az elf, aki velünk jött megmenteni, ő mutatta az utat, és valamiféle fekete mágiás bélyeg volt rajta, ami biztosan valamiben gátolja őt. Ő adta az ötletet, hogy van olyan, hogy Halál bélyege, ami megrövidíti az életet. Mi van, ha ez megfordítható? De hogyan jövök rá a teszem azt Élet bélyegére, ha nem értem meg, mi a lényege, hogyan működik a Halál bélyege? *Elgondolkodva, gondterhelten támasztja meg tenyerében fejét, míg könyökét térdén pihenteti és pár pillanat múlva néz fel Rhaere, ő mit szól mindehhez? S nem felejt el enni, nehogy az ez iránti aggodalom miatt ne tudjon válaszolni a férfi. Meg amúgy is, olyan csinos kis falatokat csinált neki!*

- Igen, én, bár nem az én receptem, hanem Szeplősné-é. De nagyon gusztán hangzott, meg egyszerű is volt. *Viszont nem érzékelteti, hogy Rhaenek emiatt ennie kéne a pástétomból vagy sem. Ő maga enni fog, de ha Rhae mást kíván, hát akkor mást kíván, nincs ezzel semmi gond.*
- Hát... *Mosolyodik el, mikor arcát éri a simítás.*
- Könnyebben rá tudsz venni az alvásra, ha jár érte egy-egy ilyen simogatás. *Reméli, ezzel nem mondott semmi bántót vagy kényszerítőt. Világért sem akar ráerőltetni bármit Rhaere, főleg ami testi kontaktussal jár és így a múltjára emlékezteti. Neki csak jólesik a gesztus, s ha így lenne minden nap időben ágyba zavarva, szíve biztos megolvadna és szívesen fogadna szót.*
- Köszönöm, hogy segítettél. *Mondja, mikor már visszaültek a takaróra. Míg testőrökkel beszéltek Tsitsa inkább csak a lelki támasz volt, meg az a személy, aki tartósan lefoglalta Rhae egyik kezét.*
- Én megkóstolom a pástétomot, kiflivel mondjuk. *Ugyan már nyúlna, hogy maga készítse el, de látja, hogy inkább Rhae csinálná, így csak annyiban segédkezik, hogy az említett pékárut szépen félbevágja. Aztán figyeli Rhae finom, elegáns mozdulatait, ahogy elkészíti neki az ételt, még ha az csak a kiflik megkenéséből és tányéron való szervírozásából is áll. Mégis, mennyivel másabb, mint az ő praktikumnak és tempónak alárendelt mozdulatai!*
- Köszönöm. *Finom pír jelenik meg az arcán, mikor átveszi. Nincs hozzászokva, hogy kiszolgálják. A rezidencián is még mindig sokszor ingere van, hogy segítsen leszedni a tányérokat, hogy maga merjen saját magának vagy akár másoknak is. Szokás hatalma.*
- Hű mekkora adag! Jó étvágyat neked is! *Majd átpillant saját tányérjáról Rhae-ére.*
- Nem ér csak annyit enni! *Azzal játékosan, mosolyogva egy szem eperrel megtoldja Rhae tányérjának tartalmát, míg másik kezével saját szendvicsébe harap bele éppen jóízűen. Majd a falat lenyelése után szólal meg.*
- És mondd csak, ha már az elmemágia szóba került... mit szólnál, ha fekete mágiát tanulnék?

- Vagy ti esztek sokat! *Vág vissza játékosan, de ő is tudja, még ha be és el nem is ismeri, hogy a többieknek van igaza. De ha meglesz a kutatás eredménye... ha sikerülne... annyit ehet, hogy gurulni fog a könyvtárban.*
- Oké, akkor vigyünk nekik is! *Örül, hogy felvetése nem bizonyult butaságnak, és hogy Rhae, mint mindig, most is tudja a megfelelő választ. El lenne veszve a másik nélkül. Igaz, Rhae nélkül nem is kellene testőrökkel gondolnia, mert egy szegény, túl sovány kis félelfet ki akarna elrabolni?*
- Igen, zöldséges pástétom. Tudod, nincs benne máj, hanem helyette sült padlizsánból készítettem. Van benne ici-pici hagyma reszelve, meg petrezselyem, só, bors, és pár csepp citromlé. De nem savanyú, csak jobban kihozza az ízeket. *Meséli Rhaenek, igyekezvén rövidre fogni a recept kifejtését, félvén, unalmas téma és untatja vele Rhaet. Kicsit még furcsán érzi magát. Míg barátok voltak, könnyedén - legalábbis magához képest könnyedén - csevegett vele, de mióta többek lettek egymásnak, mármint hivatalosan, fél attól, hogy nem felel meg, hogy nem elég jó.*
- Úgy véled nekem találták ki? *Bölcs lenne? Amit Naram tekintetéből akkor kiolvasni vélt, az alapján nem a bölcs jelzővel illetné magát.*
~ Megítélendő vagyok. Nem vagyok jó ember, pedig szeretetből teszek mindent...~ *Elhessenti a szomorú gondolatot, főleg mielőtt kilyukadna arra a pontra megint, ami annyira rosszul esik neki és annyi álmatlan éjszakát okoz.*
- Nem tudom, a rúnamágiára is véletlenül akadtam, csak lerajzoltam egy rúnát próbaként és működött! Kipróbáltam elmemágiát is... Van egy olyan varázslat, amiben kötelet lehet mozgatni, irányítani. Nekem még a ruhám cérnájával sem sikerült. Pedig vannak jó varázslatok! Ott az éberség! Aludnom sem kellene, képzeld! Meg lehet rossz emlékeket törölni... És a rúnamágia túl közvetett harc esetén, nincs idő mindig rajzolgatni, meg van, akit megijeszt. Az elmemágia talán jobb ilyenkor... *Fejti ki Rhaenek, miért is hajlik erre, s hát maga is úgy véli, elméje sokra képes, legalábbis többre, mint fizikai ereje, tehát inkább ez való neki.*
- Persze! *Rhae kezét fogva áll fel és mennek oda a testőrökhöz. Noha az ő ötlete volt, mégis Rhae az, aki a szót viszi. Tsitsa ehhez csak egy elpirulást fűz hozzá, és lélegzetvisszafojtva várja, vajon jó ételeket, italokat vittek? Egyáltalán nem bántják meg e gesztussal a testőröket?*

*"Szeretlek." Rhae megtalálta a legegyszerűbb szót, amivel a legszebb, legragyogóbb mosolyt lehet csalni Tsitsa arcára és szemeibe. Ez ad erőt Tsitsának mindenhez, s ez az egy szó hajtja a kutatásában is, hogy újra kitalálja a módját, ami lehetetlennek tűnik.*
- Azt jó is lesz! Annyi ételt kaptunk Szelősnétől! Ha nem esszük meg mindet, rossz szemmel fog nézni ránk, de ha meg mindent elpusztítunk, aggódni fog, hogy nem vittünk eleget magunkkal és éhesek maradtunk. Ez Kardantal-i kör, nem? *Tsitsa láthatóan könnyen belemegy az étkezésbe ezúttal, valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy sikerült őt kimozdítani imádott könyvei közül, és ha már úgy sem dolgozik vagy nem kutathat, hát végülis ehet is. Azt úgy sem sűrűn csinálja előbbi tevékenységek mellett. És kicsit éhes is.*
- Szerinted... szabad adni a testőröknek is? Vagy munka közben nem lehet? *Érdeklődik akaratlanul is lehalkítva a hangját, nem mintha félni kellene attól, hogy az odébb ácsorgó testőrök fültanúi lennének a beszélgetésüknek. Alig mer kipillantani az egyikre, nehogy azt higgye az illető, hogy róla van szó és kibeszélik. Ha Rhae szerint is jó ötlet, akkor marad a következő dilemma.*
- Te mit kérsz enni? Van kalács, meg gyümölcsök, meg zöldséges pástétom kenyérrel... ó, ezt Szeplősné rakta be! Szereted a főtt tojásból készült ételeket? *Rakosgatja ki az ételeket, már csak azért is, mert különben a lentebbre rakott dolgokhoz nem férnének hozzá. Hamar gazdag terülj-terülj asztalkám lesz a pokrócon.*
- És a testőröknek mit vigyünk? *Jön az újabb kérdés, amennyiben Rhae is jó ötletnek találta. Tsitsa csak félve pillant a náluk lévő gyümölcslevekre.*
- Bort el is felejtettem hozni, de ők többnyire azt szoktak inni... *Mondja eltöprengőn és segítségkérőn néz a férfira, mit gondol, szerinte hogy volna jó? Vajon baj, hogy nincs bor, Rhae például ivott volna szívesen? Erre nem is gondolt, ó jaj! Egyáltalán előbb ők egyenek, aztán a testőrök? Vagy fordítva? Fogalma sincs Tsitsának mihez kell kezdeni egy testőrrel (hát még kettővel!), és vajon rájuk tartozik-e az etetésük vagy sem?*
- Egyébként mit gondolsz, az elmemágia illene hozzám? *Tesz fel egy másik jellegű kérdést, mikor nekilátnak összekészíteni a kiválasztott ételeket akár maguknak, akár a testőröknek.*

- Ugyanolyan, mint a hajfonás, csak itt tincsek helyett virágokat kell újra és újra belefűzni. S lehet vegyíteni a kettőt is, hogy elkezded a hajat fonni és belefűzöl egy-egy virágot. *Magyarázza Rhaenek, mikor látja, hogy figyeli a virágkoszorú-fonás mikéntjét. A simításnál feltűnik a kis rándulás.*
~ Talán kevesebbet kellene anyáról beszélnem és szomorkodnom? Végülis Rhaevel is elég sok szomorú dolog történt, nem lehetek ilyen önző, hogy csak a magam bújával törődök.~ *Jut erre, s a tényleges váll- és hátsimításra már derűs és hálás mosollyal néz fel a férfira.*
- Köszönöm. *Örül a bóknak, s így akkor nem siet levenni a virágkoszorúját, s nekiáll a kis gyűrűnek.*
- Hát... amelyikre rámegy! *Kuncogja el magát, mert egy felkészült ékszerész előbb méretet vesz a megfelelő ujjról és úgy készít rá gyűrűt. Tsitsa viszont nem ékszerész, így Rhae ujjai közül először a gyűrűsujjra próbálja a virágékszert, de az egyik ujjpercnél elakad, így nem erőlteti tovább, nehogy elszakadjon. Viszont a kisujjra jól rámegy, így végül ott köt ki a gyűrű. Tsitsa nem gondol mögöttes tartalmakra, s ha Rhae ismeri őt, tudhatná, hogy a lány sosem merészelne célozgatni ilyenekre. Ha vágyik is ilyenre, csak csendben vár, akár az idők végezetéig is. Már csak azért sem célozna így, mert édesanyja füldíszt viselt elf módra, amíg el nem kellett adni, apja meg nem viselt se füldíszt, se gyűrűt.*
- Jól áll. Köszi. *Mosolyogva nézi a gyűrű végigsimítását, az arcának simítására meg lehunyja a szemét, annyira élvezi és annyira jólesik, így éri őt a csók. Boldogan viszonozza az öleléssel együtt.*
- Jó lenne! *Reagál halkan, vágytól kicsit rekedtebben az idő megállására, s újra elveszik a csókban. Hogy lehet valami ilyen jó?*
- Csss! Ne is mondj ilyent! *Az elhangzottakban korábbi elmélete igazolását látja.*
- Ha nem jönnek a többiek, akkor is elindultam volna. Ha te nem vagy, már én is rabszolga lennék valahol, sosem ismertelek volna meg... Te tanítottál meg újra hinni, s ez csodálatos érzés! Én mindig itt leszek melletted, veled... neked, bármi történjék is. *Pláne, ha sikerül a kutatása, de ezt most nem hozza fel. Talán nem is szükséges, hiszen tisztában lehet ezzel Rhae is.*
- Szeretlek! És... olyan boldog vagyok melletted, hogy nem tudom, hogyan mondhatnám el? *Ilyen az, amikor egy tudóst cserben hagynak a szavak, mikor nem lehet valamit a már ismert szavakkal meghatározni? Enyhén lábujjhegyre állva hidalja át a távolságot és most ő lopja a csókot a másik ajkairól, egyik kezét a hátra vezetve, a másikat a tarkóhoz az éjszínű tincsek közé.*

Bólint megerősítésként. A szépre nagyon érzékeny, éppúgy, mint a törékenységre.
Figyeli, miként fonja be a virágot Tsitsa.
-Ez nagyon szép. – nagyon figyeli, és mivel nem akarja bántani a virágokat, azért csak jegyzi a mozdulatokat.
A hangban hallja a fájó részt, keze megrándul, hogy a vállát és hátát vigasztalón megsimítsa. Az érintés. Ez az érintés viszont szívből jön és Tsitsának lesz. Ezért hozzá húzódik és megsimítja a vállát, úgy nézi tovább a fonást.
-Gyönyörű vagy benne. – mosolya őszinte, bár ő mindenben gyönyörűnek látja.
Az újabb fonásra izgatottan szippantja be ajkát. Úgy sejti, az neki készül. Meglepődik, amikor kicsi lesz az eredmény. Nem érti.
-Melyiket? – s már tartja is, amelyiket kéri Tsitsa. A rejtett célzást érti és már most eldönti, hogy megteszi, amint az idő elérkezett. Még előtte azonban ki fog várni. Amilyen okos Tsitsa, annyira naiv dolgokban és azt szeretné, ha boldog lenne.
-Nem olyan szép. Szebb. – pillant a lányra, s kezével végigsimít először a gyűrűn, majd a lány arcán, hogy közelebb hajoljon és megcsókolja. Finoman megsimítja a haját és átöleli.
-Azt szeretném, ha most megállna az idő. – suttogja, majd újból megcsókolja Tsitsát, ha nem húzódik el tőle. – Köszönöm, hogy mellettem vagy. Ha nem jössz utánam, akkor mostanra már…
Tudja, hogy nem élne. Most már lett volna annyi ereje, hogy ha nem is tud megszökni, de akarattal és ismeretekkel a világról már rendelkezik annyira, hogy nem enged.

*Szapora, apró bólogatásokkal jelzi, hogy érti Rhaet, s nem érti félre. Ő is a lélekre gondolt. Örül neki, hogy a kibővített magyarázata inkább segített Rhaenek megragadni az élvezet lényegét, s magában már csak abban kell reménykednie, hogy ezt a kirándulást is élvezni fogja. Jó lenne, ha a férfi sűrűbben mozdulna ki otthonról, még ha Tsitsa halálra is fogja aggódni magát, testőri kíséret ide vagy oda.
Rejtélyesen bújtatott kérdése nem volt a lánynak, csupán e rejtélyes eseményt felemlegetve segített a másiknak betájolni, melyik napról is beszél. Ám Tsitsa túlzottan naiv ahhoz, hogy valami nem rendjén valót sejtsen az eset mögött, így Rhae nagyon könnyen teheti meg, hogy nem válaszol a kérdésre. Egész egyszerűen csak néznie kell, ahogy Tsitsa mosolyog a kimondott szavakra, hogy Rhae is örökre megjegyezte azt a napot és estét. Ez boldoggá teszi a lányt, s apróságokkal nem foglalkozik. Vele is megesett már, hogy valaki elfelejtette a megbeszélt találkozót, mert elaludt vagy más okból. Van ez így.*
- Köszönöm! *Nagyokat kortyol az italból miután élvezettel figyelte az italtöltés mozdulatát. Ilyent csak a kisasszonyoktól látott eddig, főleg Elenától és Kathleentől, ahogy a teát öntik ki a csészébe. Már-már művészet.*
- Naná! Remek ötlet! *Ügyesen teszi le a poharat, amiben még maradt ital, de sikerül úgy támasztékot lelnie, hogy ne boruljon fel. A felsegítést vidáman nevető szemekkel köszöni meg, és a maga részéről nem is engedi el Rhae kezét, hacsak a férfi nem óhajtja. Majd csak akkor, mikor séta közben egy virágra bukkannak. Tsitsa is leguggol hozzá.*
- Kigyomlálták? *Egyszerre meglepett és panaszos a hangja.*
- Milyen kár érte! Pedig sokszor szebbek ezek a vadvirágok, mint az ágyásokba katonás rendben ültetett növények. Persze tetszenek például Kathleen kisasszony rózsái is, de jobban szeretem ezek egyszerű szépségét. *Nem tudja pontosan a szemlélt növény nevét, de nem is zavarja ez a tény. Sosem készült botanikusnak. Ő sem tépi le a virágot, helyette a mellette, körülötte növő hosszabb szárú pipitérekből szedeget le párat. Vékonyka (már-már sovány) ujjaival fürge, ügyes mozdulatokkal kezdi el őket fonatba rendezni és száraikat befonni, olykor-olykor egy-egy újabb virágot hozzátűzve. Nemcsak pipitért, lesz benne kék meg sárga virág is, egy halovány rózsaszín tölcséres is. Arra gondosan ügyel, hogy a Rhae által tetszetősnek ítéltből ne tépjen le egyet se.*
- De rég csináltam már ilyent... Több mint tíz éve lehet! *Nosztalgikus, keserédes mosoly az arcán. Gyaníthatóan édesanyjához fűződő emlék jut eszébe, viszont mire felpillant Rhaere, a szomorú fénynek már nyoma sincs. Helyette vidám és játékos, miközben az elkészült virágkoszorút a hajára illeszti.*
- Hogy áll az új diadémom? *Neveti el magát. És már tudja is mi lesz virágszobrászata következő célja, amennyiben nem látja Rhaen rosszallását, hogy ennyi virágot leszednek. Ha nem látja, akkor újabb virágfonásba kezd, de ez főleg zöld szárakból állónak látszik, mert az egyetlen virág rajta egy mégiscsak letépett, Rhae által szépnek talált virág. De csak egy.*
- Nem olyan szép, mint amilyen az általad készített lehet, de... szabad lesz kérnem a kezedet? *Ezzel a virágfonattal gyorsabban elkészült séta közben, mert ez nem egy hajba való koszorú, hanem egy gyűrű, melyen az ékkövet a virág helyettesíti. Talán még a méret is jó.*

-Akkor élvezem a társaságod. – bólint válaszul, mosollyal. – És élvezem az ékszerészetet. - ~Szeretek örömet okozni neked.~
-Igen. Jó érzés, amikor sikerül olyan ékszert készítened, ami valóban illik hozzá, aki kérte. – megáll egy pillanatra a végén. Elvégre ez is éppen olyan így, mint amit évtizedeken át kellett tennie. – A lélekhez illik. – egészíti ki, mire is érti. – Igen, sok tervem van, sokszor eszembe jutnak formák, színek. Azokat lerajzolom. És vannak, amiket elkészítek. Mert tetszenek. Köszönöm a magyarázatot. Nem, nem zavartál össze. – mosolyog a lányra.
Tsitsát nagyon okosnak és műveltnek tartja, sokkal többet tud a valós életről és érzésekről, mint ő. Tudja, hogy van még mit tanulnia, de már annyira nem zárkózott és félénk, mint amikor először megjelent a városban. Sokat köszönhet Tsitsának.
A nap és az utána következő csillagnézés minden percére emlékezni fog, amíg csak él. Széles mosollyal bólint.
-Igen, emlékszem rá. A tetőre is. Mindig is fogok. – feleli a végén halkan.
Felfigyel ugyan Tsitsa rejtélyesen bujtatott kérdésére is, ám válaszolni nem szeretne. Később meg tudta, hogy jól döntött, nem lépett be utána abba a házba. Milyen ostoba volt… vagy talán túlzottan is félt az újtól és a régit vágyta vissza? Az régen volt, míg ami utána következett, arra örök időkre szeretne emlékezni.
A mozdulatokat leutánozza, megértve, miként működik.
-Köszönöm! – ragyog fel az arca. Szeretné, ha minél többet tudna együtt tölteni vele.
-Töltök. – maga alá húzza a lábát, és finom mozdulatokkal tölt a poharakba, majd átnyújtja az egyiket Tsitsának. Ezt is élvezi tenni, nem olyan, mint régen, ott.
A kérdésen elgondolkodik. Már nem olyan meglepő számára, ám megszoknia nehéz volt.
-Sétálhatnánk. – neki az a szokatlan. – Nem nagyon sétálgattam. – elvégre vagy eltévedt, vagy… nagyot lélegzik. – Ha van kedved.
Feláll és kezét nyújtja, de csak ha szeretne Tsitsa.
-Ez a virág nagyon szép. Múltkor is láttam az egyik kertben, éppen kigyomlálták. Egy gyűrűt mintáztam róla, mert a formája megtetszett.
Leguggol, de nem tépi le, csupán szemléli a virágot. Édes, finom illatot áraszt a növény.

A tenyérbe kapott csókra elmosolyodik. Tsitsa kedvessége és közvetlensége felé csillámló napfényként simogatja meg. Mérhetetlen értékként tartja kezében és lelkében mindezt.
Kicsit lejjebb hajtva fejét, úgy tekint Tsitsára, miközben hallgatja az okfejtést.
-Tehát… ha valami érdek nélkül tetszik és nem mások elvárásai szerint?
Művészként tudja, hogy milyen érdek nélkül kedvelni valamit. Ám a mások elvárásaival gondban lesz, hiszen mindig mások kedvtelése és igényei szerint élt, saját ízlését nem is ismeri igazán.
A vele való együttlétre elpirul és magában elsápad. Sokan szerettek vele lenni…
Az ékszerészetet végiggondolja. Ott mindig a vevő igényei szerint készíti az ékszereket. Magát a munkát nagyon kedveli.
-A vele való foglalkozást… élvezem. – talán akkor ez lehet az az érzés. – Köszönöm.
Játék. Ez jut eszébe a sárkány eregetésről. Gyerekkorában neki ebben nem volt része. Tart is attól, hogy elront valamit. Mindig tökéleteset kellett nyújtania és ez beleégett a lelkébe is.
-Tető széléről? – zavarba jön, nem érti.
-Köszönöm. – a dicséret jól esik, főleg Tsitsától. A sárkány röpte érdekes, igazodnia kell a szélhez, ez azonban nem megy könnyen neki.
A nevető szempár és arc, mely számára a világot jelenti, elvonul a sajátjáról az aggodalom.
A saját sárkányra csak bólint és figyeli, hogy miként cselekszik Tsitsa. Megértés jelenik meg szemeiben.
-Nagyon szép!
A táncot néma csodálattal nézi végig, nem is figyeli Tsitsa kezeit.
-Ez csodálatos! – ámul továbbra is. Megpróbálja ő is, amitől először egy íves kanyart le, majd Tsitsáétól el, tesz. Végül megérzi a szél táncát és ő is körbe lebegteti Tsitsa körül a saját sárkányát.
-Valóban bele lehet feledkezni. – a Nap állásából látja, hogy rendesen elfoglalták magukat a sárkány eregetésével.
-Hogy veszem vissza a sárkányt? Feltekerem? – majd ahogy látja, úgy tesz.
-Nagyon szépen köszönöm. Még majd jöhetnénk sárkányt reptetni.
Óvatosan a pokrócra helyezi a sárkányt, és attól függően, hogy Tsitsa sétálni vagy pihenni szeretne, úgy tesz. Kérdezni azonban nem mer most valahogy, rábízza a lányra döntést.

*Mennyire lehet örülni jelentéktelennek látszó kis érintéseknek! Ahogy magához szorítja Rhae... örökre így akar lenni!*
- Az lehet! Legalább én is tanulok egy új útvonalat. *Lelkesedik rögtön, s az átölelő kezet, mikor engedné őt el, finoman ajkaihoz húzza, hogy a tenyérbe nyomjon egy finom csókot.*
- Öhm... *Pislog párat meglepetten és értetlenül a tényközlés után. Majd röviden elgondolkodik, hogyan is magyarázza meg.*
- Az élvezetben az a lényeg, hogy nem kell, hogy nem kötelező. Az... vagy jön magától vagy éppen nem jön. Jön, ha valami tetszik, ha valamit szívesen csinálsz, ha valami örömet okoz... Én szeretem a csillagokat tanulmányozni, szeretek a könyvekkel foglalkozni. Még az illatukat is élvezem! *Mosolyodik el.*
- Ahogy szeretek veled lenni is, tehát élvezem a társaságodat. Így érted? Például neked jó érzés az ékszerészet? *Próbál kapcsolatot teremteni Rhae esetében is, hogy tudja valamihez kötni, remélvén, hogy jól eltalálta. De hát csak nem lőtt mellé, különben nem ékszerészkedne a férfi! Állítólag sok minden más is belefér az élvezetbe, amiről inkább Rhaenek lehetne fogalma, mint Tsitsának, másnem látván partnerein, de ebbe nem megy bele a lány, nem gondol rá.*
- Oké, akkor enyém a másik! *Könnyed mosolyából neház bármit is megállapítani, hacsak nem azt, hogy elhitte, hogy Rhaenek az általa választott szín tetszik jobban. Tsitsának ha az is tetszett volna jobban, készséggel lemondott volna róla, mert még azt is élvezte volna, hisz' Rhae örül. Ez számít, s nem a sárkány színe.*
- Igen, itt lehet. Esetleg lapos háztetőkön, de azt nem ajánlom. Nagyon bele lehet feledkezni a sárkányok figyelésébe, s nehogy óvatlanul lelépjen az ember a tető széléről! *Magyarázza Rhaenek, örülvén az érdeklődésnek. Aztán figyeli, ahogy Rhae a mozdulatait utánozza.*
- Ügyes! Nagyon jól csinálod. *Szólal meg elismerően, ő maga el tud róla feledkezni, hogy mi volt Rhae múltja és ebből is fakadhat ügyessége.*
- Köszönöm! *Mosolyodik el, s egyszerre kapnak Rhae szökni készülő sárkányáért, ujjaik összeérve fognak rá a botra, amire a madzagot tekerték és ott táncolt az imént előttük fejmagasságban.*
- Elkaptuk! *Nevetve néz Rhae szép sötétszürke szemeibe, és szép lassan elengedi Rhae sárkányát átengedve neki.*
- Nem szükséges odaadnod, nincs baja, ez a lustaság is mindjárt repül! Ugye, sárkány? *S játékosan úgy mozgatja a sárkányt fel-le, mintha bólogatna a kérdésre. Aztán elindul előre jónéhány lépésnyit, majd visszafordul Rhae felé a sárkányt magasba emelve futni kezd. Mikor érzi, hogy a szél belekap ezúttal rendesen a papírsárkányába, elengedi és a hátralevő pár lépést Rhae mellé sétálva teszi meg.*
- Ilyen, mikor futni kell. *Lihegi mosolyogva és enged le még madzagot, hogy magasabbra szárnyaljon a sárkánya. Figyeli Rhae mosolyát. Már ezért megérte a kevesebb alvás, csak hogy készen legyenek a sárkányok.*
- Igen. És lehet manőverezni is, nézd csak! *Szabad kezével óvatosan megfogja a madzagot, ami a sárkányához vezet és alsó ajkát beharapva koncentrál, hogy irányítani tudja a sárkányt. Az pár pillanatnyi dacolás után enged Tsitsa akaratának és kanyart véve körbetáncolja Rhae sárkányát nagy kört téve meg, ráadásul úgy, hogy a két madzag nem akad össze.

- Oh, akkor csak félreértettem az előbb valamit, nem szóltam. *Kicsit zavart, de mégis könnyed mosoly. Mindenesetre Rhaenek nem lehet kétsége, Tsitsa oda is szívesen megy, amit megbeszéltek, de oda is, amit nem beszéltek volna meg. Lényegében mindegy, csak a férfival lehessen (és bárcsak testőrmentesen).
A zavart pislogás és a takaróra lepillogás mosolyt csal ajkaira, de nem kárörvendőt vagy gúnyosat, hanem kedveset.*
- Ha kérdés lenne valamivel, csak szólj. *Jegyzi meg e mosollyal, aztán élvezettel veszi az átölelést.
Figyeli, ahogy Rhae ismerkedik a papírsárkányokkal, kíváncsi, vajon mi lesz Rhae reakciója, s pláne, vajon majd tetszeni fog-e neki a játék? Inkább gyerekeknek való, de úgy gondolta, szórakoztató és szép tud lenni, s Rhaenek egyébként is kimaradt ez a gyerekkorából. Vagy ha volt is ilyen még azelőtt, hogy elrabolták, bizonyára túl kicsi volt ahhoz, hogy emlékezhessen. S Tsitsa úgy vélte, ideje pótolni ezeket az elmaradt élményeket, már ami egy felnőtt elf életébe is belefér. Ami majd igazi gyerekjáték lesz, azt majd akkor kipróbálja Rhae, mikor tulajdon gyermekével fog játszani.*
- Válassz egyet! Melyik színű tetszik jobban? *Direkt hagyja a választást Rhaere. A másikat majd átveszi Tsitsa, s feláll a pokrócról, majd visszabújik a cipellőibe.*
- Ezt csak akkor lehet játszani, ha megfelelő az idő hozzá. Teljes szélcsendben vagy viharos erejű szélben nem jó, előbbiben nem repül, utóbbiban kitépi a kezedből a szél vagy elszakad a madzag, s nem is repül szépen. Nyílt terep kell hozzá, mert a házakba vagy fákba beleakadhat. Én egyszer próbáltam az Alsónegyedben, szerintem azóta is annak a háznak a tetején lehet, ahova fennakadt. *Magyarázza Rhaenek mosolyogva, miközben néhány lépésnyit távolabb sétál a pokróctól és beméri, merről merre fúj a szél.*
- A szélnek háttal állj, a sárkányt pedig emeld fel így, s tekerj le egy kevés madzagot. Ha érzed, hogy a szél belekapna, akkor engedd el a sárkányt, de a madzagot ne... *Mutatja közben mit hogyan, néhány lépésnyi távolságból, hogy ha a szél belekap a sárkányokba, ne akadjanak össze.*
- Ha most szerencsénk van, belekap a szél... ha nincs, akkor futni fogunk! *Pillant mosolygós szemekkel Rhaere és figyeli, miként halad, belekap-e az ő sárkányába a szél? Tsitsáéba úgy tűnt egy pillanatig, belekap a szél, de mikor elengedte a sárkányt pár pillanatnyi lebegés után a földre hullott.*
- Oh, majdnem! *Felveszi a sárkányt és újra próbálkozik, vagy segít Rhaenek, ha kell.*

- Dehogy baj! *Siet megnyugtatni Rhaet mosolyogva.*
- És akkor hol vagy kitől hallottál erről a helyről? *Érdeklődik, s most már izgatottan várja, hova fognak kilyukadni. Ezek szerint nagyjából arra vezetett, amelyikre Tsitsa is gondolt, de aztán látja idővel, hogy nem térnek le balra, hanem haladnak tovább. Vajon hova mennek?*
- Remek, akkor nem leszünk vizesek és nem fázunk fel! *Mosolyog, s így már elhessenthet minden aggodalmaskodó gondolatot, ami arra irányult, Rhae esetleg megbetegedhet. Magával nem gondol, de Rhaenek ne essen semmi baja! A földre terített pokróc szélénél megáll, ügyesen és gyorsan bújik ki cipellőiből és úgy lép a pokrócra, nem akarván összekoszolni azt. Közben egy kedves mosollyal nézi a félbemaradt lesimító mozdulatot.*
- Kezdjük a végével: az egyetlen, amit ilyenkor tenni kell, az az, hogy élvezd, amennyire lehet! És hogy mit tudsz, nos... nagyjából megegyezik az előbbivel, de konkrétabban lehet élvezni a napsütést, a tavasz friss illatait, egymás társaságát. Lehet beszélgetni, jókat enni. És emlékszel az éjjelre, amikor hulló-csillagokat néztünk? Most lehet bárányfelhőket! Egyik-másik különféle formákat vesz fel, állatokét, tárgyakét, s ahogy a szél fújja őket, úgy lesz más és más az alakjuk. *Meséli vidáman és fejét a közelbe kerülő férfi vállára hajtva lágyan, majd hirtelen kapja fel.*
- Ó, és hoztam egy játékot is! Ha van kedved, persze csak akkor, de gondoltam, még sosem volt alkalmad sárkányt reptetni... *A kosárkához húzódott közben, s míg elő nem kerül a szóban forgó játék, ha Rhae nem ismeri, talán tényleg azt hiszi, hogy Tsitsa kis sárkány-bébiket cipelt magukkal és most akarja őket megtanítani repülni. De a kosárból kikerülő két sárkány egészen másféle mint az igazi: színes papírból készültek, laposak, s ugyan a sárkányalakjuk megvan (fej, kiterjesztett szárnyak, test és hosszú farok), de vékony, egymáshoz rögzített fapálcikák tartják mereven. A szárnyak két végén és a farok meghosszabbításánál színes szalag lóg alá most ernyedten, alig-alig libbenti meg idelenn a szellő. A két sárkány eltérő színű, van egy vöröses pikkelyű, melynek szárnyinál feszülő papírbőre smaragdzöld színű; és van egy sárga-kék színkombinációjú. Mindkettőből egy-egy madzag lóg le, aminek másik vége rövid farudacskára lett feltekerve jó alaposan. Mindkét sárkányon látszik a gondos igyekezet és szeretet, amellyel szépen kidolgozták a pikkelyeket, részleteket rajta, függetlenül attól, hogy Rhae fogékony lesz-e a játékra vagy inkább kihagyná. Tsitsa kérdőn néz rá, ismeri-e a játékot, illetve akarja-e valamelyiket közelebbről megszemlélni? De ha nem, az sem jelent problémát.*