Contevilla-rezidencia

Noha Contevilla rezidenciának nevezik, az épület és a hozzá tartozó szépen gondozott kert az il-Contevillák tulajdonában van, a család ezen ága az Adar ishiri tartózkodásuk és követségük során vették fel az ottani szokásoknak megfelelően a névhez az előtagot. Ugyan hazaköltöztek már, de a név így öröklődött tovább, a rezidencia pedig megtartotta régi nevét, hisz mindig is a Contevilla család tulajdonában volt.
A kétszintes épületbe szép előkerten át lehet bejutni, a hintók számára rövid, de nem fedett kocsifelhajtó szolgál. A kapu és a birtokot övező kerítés is szép kovácsoltvas munka.
Az épület nagy téglalap alaprajzú, az utca felé rövidebbik oldalát mutatja. Egy ugyanilyen formájú udvart ölelnek körbe a falak s szobák. Közepén kis kerti tó, pázsit, pálmafák és virágágyások díszítik. Az épület mögötti teraszról lehet a nagyobb kerthez lesétálni, főként a családtagok pihenésének, kikapcsolódásának színtere a hátsó kert asztallal és karfás székekkel, rózsabokrokkal és az éghajlatra jellemző gyakoribb és ritkább virágokkal, bokrokkal és árnyékot nyújtó fákkal. Lehetővé teszi a magánélet nyugalmának biztosítását és az elhatárolódást az idegenekkel szemben. Egy kisebb részen konyhakert (többnyire fűszerkert és gyógynövényes kert) található.
A világos, márványpadlójú előtérből kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de ha a földszinten maradunk tovább haladhatunk előre ki a kertbe, illetőleg jobbra vagy balra egy-egy ajtón át. Balra egymás után két szalon található, bál esetén a bútorokat kiviszik innen és az egymástól több széles boltívvel elválasztott helyiség egyben adja a báltermet. Míg az egyikben beszélgetni, enni és inni lehet, addig a másikban található a táncterem. Ha nincs bál, kellemes szalonoknak van berendezve, kényelmes kanapékon és karfás székekben lehet pihenni, félrevonulva olvasni, vagy éppen többedmagukkal társalogni, teázni. Tovább haladva a családi magánykönyvtárt találjuk a földszinten, ez is több kisebb teremből áll és a végében van berendezve egy elkülönített rész a családfő fogadó- vagy dolgozószobájának.
Az előtérből balra indulva az ebédlőhöz, majd a konyhához érünk, leghátul pedig a ház szolgálóinak, testőreinek szobái találhatóak.
Az emeletre felérve jobbra - a szalonok és könyvtár fölött - vannak a családtagok és fontosabb vendégek szobái, míg balra - az ebédlő és a konyha fölött - további vendégszobák.

Még a párnák között szuszog, félig felébredve, amikor kopogás hallatszik hálószobája ajtaján. Megrezdül, a kardjához kap, ami éktelen csörrenéssel a földre dől. Felmorran. Már csak ez kellett. Felkelés helyett azonban csak az ajtó felé fordítja a fejét. Ha valaki le akarta volna szúrni, amit megnézne magának, már rég megtette volna. Így csak álomittasan szól ki. A párna alól, így azt is le kell előbb a fejéről vennie. Majd meghallgatja, hogy mi is történt, tudomásul veszi és elengedi az üzenethozót, aki akkor még le sem esik neki, hogy ki. Fejére húzza a takarót és már félig aludna vissza, mire feje fel is dolgozza, a hogy és a mit.
Az ágy nyekeregve követi mozdulatait, ahogy térdre ugrik rajta. ~Tsitsához? És Rhae hangja volt az előbb? Tényleg az övé, vagy csak álmodtam? ~ Megvakarja kócos, rövid haját, megsimítja képét, amire felszisszen. Az, hogy karikás a szeme, oké, de a borosta… leugrik az ágyról és nem kérve semmi segítséget, mert az órákig is eltart, elkészül. Fellélegzik, nem vágta meg magát, érdekes lett volna úgy megjelennie.
A nagy sietségben azonban egyet nem tett meg. Eredményeképpen egy fesh, jól öltözött, felfrissült fiatalember lép be Tsitsa ajtaján. Kócos hajjal.
-Baj van?
A rengeteg könyv fejbe vágja látványilag, de hát Tsitsa a könyvtáros. És foglalkozik is most ő ezzel. Biztos nem a könyvekről és tudományokról való értekezés miatt hívja Tsitsa. Csak nem jöttek össze Rhaevel végül? És talán már a …. arca ragyog a lehetőségtől és a kíváncsiságtól.

*Az ajkaira tett ujjak meglepik, s az érintés és a meglepetés együttes erővel, de azonnal elhallgattatják Tsitsát. Csak a furcsa magyarázat után szólal meg, ha ajkaira kerül ismét az a finom ujj, ha nem.*
- Nem, nem azért voltam mérges. Meg nem is láthattad, mert... igyekeztem kerülni titeket. *Itt újfent vörösödésnek indul, de folytatja, mielőtt Rhae azt hiszi ő tett valami olyant, amivel ezt váltotta ki Tsitsában, holott ez nincs így.*
- Azért, mert tudom, hogy amit csinálok, nem túlzottan egészséges, de kell! De most nem mondhatom el miért, majd... majd ha már itt lesznek Liliék is. *A kérdésre meg bólogat párat. Továbbra is ott ül a földön, miután Rhae után becsukódott az ajtó. Míg a férfi elvan, annyi történik közben, hogy próbálja letörölni a könnyei maradékát, hátha úgy kevésbé fog látszódni, megveti az ágyát, ha már vendégek jönnek. S így legalább csak a könyvek halma és az óriási térkép kelt elborzasztó látványt Tsitsán kívül, aki eddigre már az ágy szélén az egyik végében ül. Kezében a pohár ismét, amibe kitöltötte a tegnapi limonádé pár kortynyi maradékát. Ivott belőle, de jelenleg elgondolkodva néz ki az ablakon, miközben szabad keze középső ujja finoman saját ajkaihoz ér újra és újra észre sem véve a mozdulatot és ott, ahol Rhae az előbb hozzá ért. Egyszerre boncolgat magában érzéseket és próbálja összeszedni a gondolatait, miként is mondja el barátainak az ügyet. Hogy lehet ennek egyáltalán nekikezdeni? Reménykedőn, mosolyogva közölje a jó hírt? Jó hírnek veszik vajon? Mondja el eddig mire jutott kutatásaiban és a végén bökje ki, miért is az egész és mi egyáltalán ez az egész? Vagy menjen elébe a dolgoknak és sorra kérdezze ki őket, mi a véleményük az élet meghosszabbításáról? Talán ezt a lehetőséget veti el a legjobban. Fél a válaszoktól.*

A könnyek, a kétségbeesett ölelés, a kapaszkodás, mind… szorosan, óvatosan, óvón öleli át. Megrendülve és összefacsarodott szívvel, némán öleli és simít a haján, hátán. Nem tudja, hogy mi lehet a nagy gond, ami miatt könnyeket hullat, talán nem is egy gond gyötri Tsitsát. Talán… nem biztos benne, ezért nem feszegeti a kérdezést. Úgy érzi, hogy most jobban esik Tsitsának az ölelés és simítás. Amikor kimondja a szavakat, megdobban a szíve.
- Köszönöm. – hallgatja a magyarázatot, majd egy részénél az ujját az ajkaira teszi.
– Látnom kellet volna, figyelnem és vigyáznom rád. És én nem tettem. Jogosan voltál mérges rám. Köszönöm, hogy megengeded, törődhessek veled.
Furcsa magyarázata a dolgoknak, de az ő szemszögéből jogosnak tűnik. Nem tette azt, amit tennie kellett.
A kérdése után nem úgy érzi, hogy Tsitsa el akarna tőle szakadni, ami kimondhatatlanul jól esik neki. Marad ülve, és a lányt óvón átölelve, mintha ezzel minden gondtól megóvhatná. Éppen ezért nehéz elengednie, amikor kibontakozik öleléséből, de hagyja.
A kérésre egy árnyalattal halványabbá válik. Mi lehet az, amit el akar mondani? Nem tekint Tsitsa a szemébe, még mindig haragszik rá valamiért biztosan. Ezért hallgat egy ideig, majd bólint.
- A szobádba hívjam őket?
Még megvárja a választ, majd finoman feláll és meg pillantást vetve Tsitsára, becsukja az ajtót. A kedves mosoly egy pillanatra komorrá változik, de mire bekopog mindkét nemeshez, addigra már ismét a megszokott mosoly van arcán. Elmondja nekik Tsitsa kérését, majd pedig visszaindul hozzá.

*Minthogy Rhae vállára hajol, és potyognak a könnyei, nem látja, nem is láthatja a félelmet vagy az ijedtséget. S azok a könnyek csak sűrűbben potyognak, mikor feloldozást kap bűnei alól szavakban és ölelésben is. A takaró még mindig félig-meddig köztük lehet, ahogy átölelik egymást, de ez most nem foglalkoztatja Tsitsát. Az ölelésen épp csak annyi ideig lazított, míg Rhae megfordult és viszontölelte, aztán ismét szorosra váltott, finom ujjai markába gyűrte a férfi ingét vagy egyéb felső ruházatát, éleket és ráncokat gyűrve belé ott. Úgy bújik, mintha valami láthatatlan ellenség támadná őt, s egyedüli védelmet csak a férfitól remélhetne. Kicsit jó is, hogy nem tud most reagálni Rhae szavaira a sírástól, mert az egyetlen, amit ki tudna most préselni magából, az egy szeretlek lenne. De ezt nem mondhatja el neki... Mire a könnyei elapadnak és légzése is normális lesz, érzelmei és gondolatai is higgadtabbak lesznek.*
- Te is fontos vagy nekem. *Azt az egy szót inkább így mondja, még ha biztos is benne, hogy Rhae nem ilyen értelemben mondta neki. Nem számít. Egy barát szavainak tűnnek, neki valahogy mégis megkönnyebbülés kimondani mást gondolva a helyükre.*
- Nem akartam úgy bánni veled tegnap. Nem ezt érdemled. Te mindig csak kedves voltál velem, én meg... Köszönöm a törődést. *Megengedi. Már csak azért is, mert ha választani kell az orvos és Rhae között, egyértelműen az utóbbira esik a választása, még ha bűntudata is van, hogy a méltatlan bánásmód ellenére így törődik vele Rhae, s plusz terhet ró rá.*
- Nem akarok reggelizni. Mármint... még nem. *Javítja ki magát rögtön, mielőtt rosszalló szavakat kapna. És mielőtt Rhae felállna, hogy akkor hoz reggelit, s ezzel megszakadna ez az ölelés. Talán az utolsó ölelés, amit kap tőle Tsitsa, lehet ezért is kapaszkodik annyira bele. Mintha el lehetne bújni Rhae karjaiban a rémes önvád elől is, hogy önző módon nem gondol azzal, akarja-e a másik ezt az ölelést vagy sem. Lassan engedi el őt, s még mindig a földön ülve törli le ruhaujjával az arcán lassan száradó könnyeit.*
- De.. Előtte beszélni szeretnék veled. Meg Lilivel is... és azt hiszem Ethyrlinnel is, ha itt vannak a rezidencián. *Liliben biztos, ő ilyenkor még itt szokott lenni, Ethben viszont bizonytalan.*
- Szólnál nekik, ha megkérlek? *Még mindig nem tud Rhae szemeibe nézni, még mindig szégyelli magát, s fél is. De ezen túl kell esni, el kell mondania nekik, hogy értsék, miért nem aludhat ő nyolc órákat, miért kutat olyan lázasan, hogy az most már az egészsége rovására is ment. S talán jókor ájult el, mert még nem ment elméje tisztaságának a kárára.*

Nem ébred fel arra, hogy Tsitsa neszezik, ami ritka nála, mert megszokta, hogy a vendégei mellett aludva azonnal kipattanjon a szeme. Az aggodalom, a tépelődés és az elmúlt idők érzelmi hullámai mély álomba nyomták. Arra viszont már felébred, ahogy valami rákerül. A szemei azonnal kinyílnak, félelem van benne. Az átölelésre elakad a lélegzete az ijedelemtől. Hirtelen azt sem tudja, hol van. Majd eljut hozzá Tsitsa illata, kezeinek érintése a mellkasán, a szavai… majd pedig a zokogása. Megdöbben.
Megfordul az ölelésben, ha tud, visszaöleli Tsitsát és simogatni kezdi a haját.
-Nem haragszom… aggódok érted… nem szeretném, ha bajod esne… nagyon fontos vagy nekem… szeretnék veled törődni…. ha megengeded.
Addig marad így, míg Tsitsa jobban meg nem nyugszik. A bűntudat továbbra is benne van és mindaz a terv, amin egy ideje rágódik.
-Lent szeretnél reggelizni, vagy hozzak föl neked reggelit? – kérdi csendesen.

*Reggel ébred, s a világosságból próbálja megtippelni, hány óra lehet, hány órát veszített? Nagyjából ki is jön a nyolc óra. Bosszús miatta, de... kipihentebb, még ha lélekben nagyon nyomja az egész. Jobban, mint eddig. Fordul, hogy akkor felkeljen, átmegy az orvoshoz, megmutatja neki kipihent pofiját és átveszi az étrendes papírt, amit ígért, azzal pedig jelenése lesz Szeplősnénél. És persze... Rhaehez is át kéne mennie. Miért kellett neki elájulnia? Ennyi plusz, fölösleges tennivaló... Elakad a mozdulata, amikor megfordulva ott látja ágya mellett kuporodva a férfit, még mindig aludva.*
~ Hisz azt mondta, addig marad, míg el nem alszom.~ *Egészen biztos benne, hogy kettejük közül ő aludt el előbb, fáradt volt, sírt is, plusz az altatós limonádé... És Rhae mégis itt maradt vele.*
~ Én meg hogy bántam vele...~ *Ha most ébren lenne Rhae, valószínűleg azért nem nézne rá, mert annyira szégyelli magát tegnapi viselkedéséért. Puhán, óvatosan kel fel az ágyról, hogy ne ébressze fel a férfit. A ráterített plusz takarót is észreveszi, ami még lefekvésekor nem volt rajta.*
~ Ahelyett, hogy maga köré terítette volna.~ *Leveszi a meleg takarót, s Rhae mellé lépve lehajolva köré teríti. De el sem engedte a takaró széleit, mikor Rhaet eredeti terveivel szemben valószínűleg felébreszti azzal, hogy átöleli szorosan hátulról, s takarón át a vállába zokog.*
- Bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg, én nem akartam, könyörgöm bocsáss meg... *Megállás nélkül motyogja, zokogja, könyörög s esedezik. Úgy tűnik, Tsitsa mostanában érzelmileg is sokkal instabilabb.*

-Köszönöm. – hajol meg a gyógyító felé, amikor távozóra fogja.
A gyenge, tétova felállásra odalép, hogy segítsen valamit. A könyveket elvenné tőle, hogy majd lepakolja, de Tsitsa elég hevesen ellöki a kezét. Arrébb is lép, tekintetében, tartásában és szelíd mosolyában nyoma sincs annak, hogy mennyire fájt neki ez a mozdulat. Jogosnak érzi ezt a választ Tsitsától, arrébb áll és megvárja, míg lefekszik.
- Szép álmokat. – suttogja már csak.
Tsitsa háttal fekszik le neki, nem is várt mást. Térdeplő ülésben ül le az ágy mellé, kissé oldalt fordulva. Kezeit az ölébe téve várakozik, hogy elaludjon a lány. Közben töprengése a felé irányul, hogy addig marad a családnál, míg Tsitsa jobban nem lesz. Azután, számára legyen akármennyire is fájdalmas, megköszöni a család támogatását és védelmét, majd összepakol és elköltözik. Biztosan fog találni valami helyet, ahová el tud költözni. Nem érdemli meg Tsitsa szeretetét, nem figyelt rá, nem vette észre az árulkodó jeleket, az a legkevesebb, hogy elmegy, akármennyire is összefacsarodik a szíve. Márpedig az, erre a gondolatra és lehetőségre vészes fájdalomba kezd.
Nagyon aggódik érte. Amikor egyenletes légzést hall, halkan feláll és az egyik meleg takarót óvatosan Tsitsára teríti, majd visszaül az előbbi helyzetbe. Nincs lelkiereje itt hagyni. Ahhoz pedig bátorsága nincs, hogy mellé feküdjön.
A reggel is a szobában találja meg, karját az ágyra helyezve, fejét pedig arra téve. A fény nem ébreszti fel, megszokta, hogy világosban is tudjon aludni. Haja csak kissé terül el körülötte, ahogy helyezkedett. Lábai még mindig térdeplő ülésben, oldalra fordulva az ágynak.

*Legszívesebben megkérdezné, hogy ha egybe alszik egy hónapot, békén hagynák-e az év hátra levő részében? De újra taktikát váltva, belemegy az orvos szavaiba, kibírja valahogy azt az egy hetet, aztán majd szépen lecsökkenti az alvásidőt a neki megfelelőre kijátszva a dokit. Belehalhat? Nagyon a száján van, hogy akkor legalább ő halna meg előbb, s nem a fájdalomba kell belehalnia, hogy akiket szeret, esetleg évtizedekkel, századokkal, vagy akár ezrekkel túlélhet. Leveszi magáról a takarót, s bizonytalan mozdulatokkal áll fel, hogy lepakolja a könyveket az ágyról. Nem fogja hagyni, hogy Rhae vagy akár az orvos segítsen. Legkevésbé Rhae. Hirtelen löki majd el a kezét, ha próbálkozna, akárha macska kapna oda féltett kincseit piszkálni akarónak. Lerakja a könyveket, tekercseket a megadott logika szerint, össze ne keveredjenek, majd visszabújik az ágyba. Nem tudná megmondani, hogy lassabban ment-e a kutatás vagy sem a evés- és alvásmegvonás hatására, nem is felel hát. Azt ő is érzi, hogy túlhajszolja magát, valahol igazat ad az orvosnak, de ez mit sem változtat azon, hogy nincs ideje. Dacosan, duzzogva veszi át az italt, nem tudja, de ha tudná, akkor se leplezné, hogy a gyors elfogyasztása egy célt szolgál: tűnjön el az orvos is, Rhae is, s teljen le minél hamarabb a nyolc óra, hogy folytathassa, amit megkezdett.*
- Köszönöm, jó éjt. *Köszön el az orvostól, mert azért nem olyan goromba még most sem Tsitsa, hogy ne köszönje meg a segítőkészségét, kedvességét az orvosnak. Érti ő, hogy csak jót akar, meg a munkáját végzi, de nem érzi úgy, hogy rászorulna ilyen szigorúságra hetekig. Ha az orvos távozott, akkor tehetetlen dühét párnája felrázásában, felverésében vezeti le.*
- Ahogy akarod. Szia... *Köszön el Rhaetől szárazan, akire a legjobban haragszik. Hát még ő sem érti meg? Ő sem látja, hogy milyen fontos dolgot kutatna? Ő sem ismeri annyira, hogy tudja, csillagok nem hajszolnák ennyire kutatásba a lányt? Elfekszik, magára húzza a takarót és a fal felé fordul, dacból is a hátát mutatva Rhaenek. Most még az ismerős, finom illata, lágy hangja sem nyugtatja őt. Bármi volt is pohárba csöpögtetve abból a fiolából, jó darabig küzd az a szervezetével, de könnyen lehet, nem is az nyert, hanem végül a természetes fáradtság lett úrrá Tsitsa fölött. Nem elképzelhetetlen, mert a fal felé fordulva, kicsivé összekucorodik, mintha itt sem lenne, s próbál csendben nyelni kétségbeesésében a könnyeit, de nem megy, Rhae hallani fogja. Álomtalan álomba sírja magát végül, s ez egyszer nem Rhae vállán, nem Rhae ölelésében keres vigaszt és menedéket, pedig nagyon is oda vágyakozik. Igazságtalanul elutasítja őt és elfordul tőle. Csak ne simítsa meg Rhae, elhúzódna attól is Tsitsa, s érezhetően erősödne tőle a sírása, mert Rhae kedves baráti szeretete csak még fájóbbá tesz mindent.*

- Nem, aranyom. – a hangjában kedvesség van, nem lekezelés. Valóban fontos neki Tsitsa hogyléte, nem csak, mert ez a dolga. – Míg a folyadékkal úgy ártunk, ha előbb sokat iszik, addig az alváshiányt pótolni kell. Az első hétre mindenképpen aludjon nyolc órát. Ha becsúszik a tíz óra vagy egész napos, hagyja. Van mit pótolnia a szervezetének. Amit csinál, abba bele lehet halni. Sőt, mi több, a lehet nélkül igazabb. Tudom, hogy szereti a munkáját, de ez már a kárára megy. Nem vette észre, hogy sokkal több időbe kerül mindent megcsinálni, akár háromszor annyi időbe, mint amikor aludt rendesen és többet evett? Ha egészséges, akkor ugyanezt rövidebb idő alatt éri el, kedvesem.
Rhae teljesen elsápad a lehetőségre. Az ő hibája, hogy nem figyelt erre.
- No tehát – folytatja a gyógyító. – naponta legalább nyolc óra alvás egy hétig, egy liter folyadék és étkezés, amit összeállítok. – kedves, de szigorú hang. – És most aludjon. – a könyvekre tekint az ágyon. – Lehetőleg könyvmentesen.
A magával hozott kicsiny táskából két fiolát vesz elő és a pohárba csöpögteti, majd a kancsóból tölt bele félig.
- Ezt most igya meg. Tudni fog aludni. Addig nem mozdul, míg a félelf lány meg nem issza. Majd az ajtó felé veszi az irányt.
- Jó éjt, kedveseim. Aludjanak, önökre fér. – azzal mindkettőjükre tekintve, kilép az ajtón.
Rhae odalép Tsitsához. Arca tele van aggodalommal és bűntudattal. Hagyta, hogy idáig haladjon a dolog. Látja rajta, hogy haragszik rá. Megérdemli. Éppen ezért fog odafigyelni mindarra, amit a gyógyító mondott.
- Itt maradok, míg el nem alszol. – hangja lágy és figyelmes. Szemében aggódás és bűntudat is van.

*Mit van mit tenni, mint lefeküdni az ágyra vissza, s hagyni a vizsgálatot. Legalább nem Naram úrért szaladt Rhae, őelőtte végképp gondban lenne Tsitsa, ha kérdezné, mi vitte rá ennyire teste kizsigerelésére. Nagyon fél, hogy nem segítenének, hogy akadályoznák a munkában. Pedig szüksége lehet az elfek könyvtárára is. S amilyen aggódó Rhae vele, még a végén ővele is elutasítóak lennének. Na persze ha Rhae nem fogja elítélni őt a kutatásaiért.*
- Ööö... *Már éppen válaszolna, de aztán nem szükséges mégsem mondania bármit is. Visszacsukja a száját. Elvörösödik, mikor kiderül, Szeplősné mit gondol. Meg kell majd neki is mondania, hogy szó sincs ilyenről.*
- Nyolc órát?! *Fakad ki, mikor meghallja, de csak akkor jutott szóhoz, mikor az orvos a végére ért az ítéletének. Mert Tsitsa ezt ítéletnek érzi, büntetés kiosztásának. Miért nem szíjazza már az ágyhoz rögtön? A nap harmadát átaludni! Ki hallott már ilyen butaságot?!*
- Soha életemben nem aludtam nyolc órát... *Itt ajkába harap egy pillanatra. Lehet ezt nem kellett volna mondani? De hát nyugodt időszakában is hat-hét óra alvás volt a szokásos és bőségesen elegendő. Olyankor még karikásak sem voltak a szemei. Hozzászokott, míg mosónőként dolgozott éveken át és mellette tanult. De mindegy, már kimondta, s így inkább rögtön folytatja, taktikát váltva. Felháborodás és hiszti sosem válik be az orvosoknál, tudósok ők is, ide józan ész és hideg logika kell.*
- Nem lehetne ebben is fokozatot csinálni, mint a folyadéknál? Régen is csak hat-hét órát aludtam és az elég volt nekem, tényleg. Kezdhetném mondjuk.. négy órával? S majd szépen lassan hozzászokni a nyolc órához. Nem lehet egy hét alatt átírni évek megszokását. S arra a teára sem akarok rászokni. *Itt vélhetően egy piactéri alkudozás fog kibontakozni, pedig Tsitsa így is vagy 3 órával többet mondott, mint amennyit az elmúlt pár napokban aludt.*
- Köszönöm... *Motyogja Rhaenek, de nem néz felé. Kicsit haragszik rá. Minek hozta ide a fejére ezt a gyógyítót? Egyszeri nyolc óra alvás elég lenne, nem folyton! Nem ér ő rá ilyenekre! Hiába a gyógyító kedves és szimpatikus arca, Tsitsa most elégedetlen, haragos és kétségbe esett.*

[Napirend]

Ahogy beengedte a gyógyítót, úgy máris fordulna kifelé, hogy ne zavarja a vizsgálatot, és ne hozza zavarba Tsitsát sem. A gyógyító azonban máris szól neki, amikor fordulna az ajtó felé.
- Nem szükséges, maradjon nyugodtan. – azzal máris fordul Tsitsához. – Nyugodtan, csak feküdjön le, kedves.
Azután rövid vizsgálat következik. Megkéri, hogy nyújtsa ki a nyelvét, majd megtapogatja a nyakát, és a csuklójára is rátapint. Majd pedig kiegyenesedik és a lányra tekint.
- Eszik rendesen? Mennyit iszik naponta? Ne is válaszoljon, kedves. – felsóhajt.
- Amit javaslok és szigorúan be kell tartania, az a rendszeres alvás és táplálkozás. Táplálkozás, nem pár falat semmi. Szeplősné látja, amit lát és néha ugyancsak elégedetlen, azt hiszi, hogy nem ízlik önnek, amit főz. És innia is kell mindennap, kiadós mennyiséget. Az étrendjét összeállítom, naponta pedig legalább nyolc órát írok elő alvásra, ha nem megy, akkor kötelezően felírok altató teát, innivaló pedig legalább másfél liter legyen. Először kezdje napi egy literrel, majd a második héten másfél lehet. Amint rosszul lesz megint, ismét megvizsgálom, ha nem lesz, akkor egy hét múlva megnézném, hogyan van.
Rhae a vizsgálat alatt inkább elfordult, de nagyon látszik rajta az aggódás, az eredménynél visszafordul, de egyre inkább komorabb lesz az arca. A gyógyítónak kedves, szimpatikus arca van és láthatóan fontos neki is Tsitsa hogyléte, így mindent megjegyez magában.
- Segíteni fogok. – arcára van írva a bűntudat és az aggódás.

*Az ajkakhoz emelt keze, a megsimított arca, az átkarolás... Azután az éjszaka után rosszul aludt este. Vagyis egész pontosan az elalvás ment nehezen, sehogy nem volt kényelmes az ágyban. Nyomorult egy érzés volt. Felkelt, gyertyát gyújtott, asztalához ment, hogy megnézze, mindent elintézett-e, amit akart. Tétova mozdulattal keresett egy könyvet, ami nem a helyén volt, de minden a helyén volt. Az ágya is rendben volt, csak valami hiányzott... Most értette meg, hogy mi volt az. A szobája ismerős illatai közé Rhae illata vegyül, érzi ebből a közelségből, s mintha még a szívverését is érezné a mellkason át. Pedig csak egymás kezét fogva feküdtek akkor, át sem ölelték egymást, össze sem bújtak, mégis annyival másabb volt, s az is csak egyre jobban belehajszolta őt a kutatásba.*
- Nem hosszú időre... Az jó. *Magában megnyugszik, hogy nem veszített sok időt. Pihen egy órácskát, vagy inkább felet, és folytatja a munkát.*
- Nem, azt hiszem nem ütöttem meg magam. Bizonyára elszédülhettem, ahogy hirtelen felálltam. *Siet megadni a diagnózist, s nyugtató mosolyt küldeni Rhaenek, de vagy nem érte el a célját, vagy nem volt elég meggyőző.*
- Nem szükséges! Jól vagyok! *Nyúlna Rhae keze után, hogy elkapja, s megállítsa ezzel, de nem éri el, s így marad ülve. Aggódik. Biztos megtudják Liliék is, vagy szüleik is.*
~ Mi lesz most? Hogy mondjam el nekik?!~ *Combjaira könyökölve tenyereibe temeti arcát. Gondolkodással próbálja ébren tartani magát, mielőtt a sötétség ismét körülölelné. Pedig jól van ő. Csak egy fél óra alvásra lenne szüksége, Rhae karjaiban, az biztosan segítene... De nem kérhet tőle ilyent. Nem árulhatja el a barátságukat egy ilyen kéréssel.*

Mint egy kis verdeső madárszány kezében Tsitsa keze. Aggódva figyeli. Talán kórt vagy valami nyavalyát kaphatott el? Ahogy pedig felfelé tekint, üresen, mint aki nem tudja hol van. Két kézbe fogja a kezét és ajkaihoz emeli. Ápolta az öreget, hónapokon keresztül, de amit most érez, az teljesen más. A szíve facsarodik belé.
Még válaszolni sem tud… megsimítja az arcát. Ahogy fogyasztja az italt és érzi Tsitsa közelségét, legszívesebben teljesen átkarolná és nem engedné el, remélve, hogy ezzel meg tudja védeni mindentől. Melléül az ágyra, hogy még jobban átölelhesse, de mellkasán még ott a nyomás. Az aggodalomé és a bűntudaté. Nem figyelt. És éppen Tsitsára nem.
- Elájulhattál, de nem hosszú időre. - ~Egy örökkévalóságnak tűnt számomra…~ A zavart tekintet pedig… - Hogy érzed magad? Fáj valahol?
Meghallgatja, de már magában döntött. Gyógyítót hív, a család házi gyógyítóját. Gyengéden visszafekteti Tsitsát, majd letérdel mellé, elvéve a poharat, visszatéve a tálcára.
- Pihenj egy keveset, mindjárt jövök. Szólok a gyógyítónak.
Azzal kisiet és nagyon rövid időn belül tér is vissza a házi gyógyítóval, aki azonnal kipattant az ágyból. Ha Tsitsa ellenkezne, hogy hívja, akkor sem enged. Ez nem tréfadolog és amely felett egy legyintéssel el lehet haladni.

*Puklit valóban nem fog találni Rhae. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Tsitsa jól esett, s egy-két kék-zöld foltja csupán karján vagy könyökén, esetleg lábain lesz majd. Érzékeli, hogy vízszintesbe került, hogy meleg is lett, hogy mintha fognák a kezét, mozgolódás lenne körülötte, de fel nem fogja ezeket. Még mindig sötétség öleli körbe, és csak hangok kavarognak körülötte vagy éppen benne. Hosszú percekbe telik, mire kezd jobban magához térni. Egyre többször pillog fel, de még vissza-visszacsukódnak szemei. Olykor Rhae kezében lévő sovány, törékeny kis keze meg-megrándul, mígnem eljön a pillanat, mikor már hosszabban tudja nyitva tartani szemeit. A plafont nézi és azon a csillagokat a felszögelt térképén, de ahogy ide-oda siklik lassan a tekintete, nem látni benne a felismerés szikráit. Nem tudja hirtelen hol van, csak azt, hogy ez nem a könyvtár. Simítást érez a kezén, s lassan arra fordul a tekintete s figyelme is, majd fel a kezét tartó kézen a karra, s végül a hosszú szempillák alól a barna szemek Rhae mosolygó s aggódó arcán pihennek meg. Megremeg Tsitsa arcán egy izom a szája környékén. Mosolygás akart lenni, de ez lett belőle bágyadt fáradtságában, erőtlenségében. Szemeiben viszont ott egy fáradt, de kedves fény. A szavakra is felelne, de csak egy nyüsszenést tud kipréselni magából. Kérni nem tudja a segítséget, csak hagyja. Úgy is látja Rhae, milyen erőtlenül indul az a felkönyöklés, hogy inni tudjon. Jól jön a férfi támasza. A poharat tudja tartani, s az első lassabb kortyok után mohón nyeli a többit utána. Segít a mézes ital a testének, lelkének meg az átkarolás. Vissza kell mennie kutatni, csak... olyan jó így. Saját szobájának, könyveknek jellegzetes illatával Rhae illata vegyül... Olyan jó itt...*
- Miért vagyok itt? Milyen nap van ma? *Kérdezi halkan, miután ölébe ejti kezét még mindig fogva az üres poharat. Már felismeri a szobáját. De ahogy fejét próbálja Rhae felé fordítani, zavart tekintetén látszódik, hogy nem tudja összerakni a dolgokat. Hiszen az utolsó emléke az, hogy a könyvtárban írta össze, mely könyveket kell újrakötni. Vajon sokat aludhatott? Sok időt veszített?*

Megijed, amikor Tsitsa nem reagál az ébresztgetésre. Keresi a puklit a fején, hátha attól ájult el így, de nem talál olyat. Torkában dobogó szívvel halad felfelé Tsitsával a karjaiban, óvatosan a lány ölébe téve a lelógó karját. Nem érdekli a helység, túlságosan is Tsitsával van elfoglalva, de később minden bizonnyal körbetekint, még ha pirulva is. Lábával felemeli és arrébbhajtja a paplant, hogy Tsitsát lefektesse. A könyveket majd ráér később lepakolni, de előbb vízszintesbe akarja helyezni és kissé fel is polcolja a lábait. Betakarja, hogy melegben legyen, előtte leveszi a lábbelijét és elszorul a szíve, látva, hogy mennyire soványka a lába is. Észreveszi, hogy éledezik, de valami még mindig nincs rendben. Átsurran halkan a saját szobájába és a kancsó limonádéval tér vissza, ami gyorsan tett még jó pár kanál mézt is, de főleg az egyik pohárba. Csak sejteni tudja, mi lehet a baj, Tsitsát ritkán látja rendesen enni. Az ágya mellé teszi a kancsót és a poharat is, majd finoman a kezébe veszi Tsitsa kezét, ahogy leült az ágya mellé a földre. Finoman simogatni kezdi, míg jobban magához nem tér. Szemeiben aggodalom és rengeteg szemrehányás. Miért nem tudott jobban odafigyelni a kis jelekre? Lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondolná? Türelemmel várakozik mellette, simítva kezét és fogva azt, miközben majd megőrül a tépelődésében és a szemrehányásában. Ha Tsitsa jobban magához tér, halkan, mosollyal tekint rá, de a szemeiben még van kis nyoma az aggodalomnak.
- Felsegítelek egy kicsit, meg kéne innod ezt a pohár limonádét, jobban leszel tőle.
Legalábbis reméli, nem tudja. Ha nem változik, akkor gyógyítót hív. Ha engedi Tsitsa, akkor a lány hátát saját oldalával támasztja meg, melléülve az ágyon. Átkarolja, óvón, miközben ha szükséges, segít neki inni.

*Tsitsa nem reagál sem a szólongatásra, sem simogatásra, sem arra, hogy felnyalábolják a földről, vagy hogy a fülébe suttognak. Öléből ernyedten csúszik le a karja, s lóg lefelé, ahogy feje is, ahogy Rhae karjára hajlik. Így jutnak el Tsitsa szobájához, mely nincs bezárva, be lehet rajta lépni. Korábban volt alkalma ide belátni Rhaenek, még ha nagyon diszkréten nem is nézett körül, de egy benyomás így is kialakulhatott a szobáról. Most viszont úgy néz ki, mintha eltévesztette volna az ajtót, pedig a saját szobájával átlósan szemben lévő ajtón nyitott be. Könyvek már nem csak a polcokon roskadoznak, hanem az asztalon és a földön is több helyen masszív vagy ingatag tornyokban. Na nem kell félni, hogy rájuk dől, mindegyik torony legfeljebb derékig ér, és a fal mellett vannak, középen elég hely van még mindig járkálásra. A csillagtérképe eltűnt, vagyis, átkerült más helyre. Nem tudta teljesen elrakni, annál jobban hiányzott neki, ezért feltette a plafonra, ott a csillagok helye. Ahol eddig a falon volt, ott most a kontinens térképe van, vagy egy tucat tű beleszurkálva itt-ott, s rövid, pár szavas jegyzetpapír hozzájuk tűzve. Pár térképtű színes, vastag cérnával összekötve, talán kapcsolat van a két-három hely között, amelyek között feszülnek. Tsitsa ágya... Nos, letagadhatatlanul látszik azon, hogy nem sűrűn volt mostanság alvásra fogva, jobbára az asztalra borulva aludt. Egy vékony sáv szabad még hosszában az ágyon, amúgy az ágyon is könyvek és tekercsek sorakoznak. Alatta az ágynemű érintetlenül megvetve, ki tudja mióta. Rhae leteheti a szabad részre Tsitsát, ha gondolja. Amilyen vékony a lány, biztos elférne ott is. Összeesésétől kezdve közel tíz perc is eltelt, mire lassan kezd magától ébredezni, ha egyébbel nem próbálta ezt elérni Rhae. Nagyon vékony résnyire nyitja szemeit, majd szinte rögtön le is csukja. Talán mond is valamit, de nyöszörgésen kívül mást nem hallani.*

Egy ideje csak a tervrajzot figyeli maga előtt, de keze nem mozdul egy vonás meghúzására sem. Rágódik magában. Tsitsa mostanában nagyon kerüli. Amikor vele van, nem látszódik rajta, de a zeneórák csökkentése, majd elmaradása, az érdeklődés a munkája iránt. Még a brosst sem jött le megnézni, hogyan készül. Csak magát tudja korholni, ő maga a hibás, hogy a lány kerüli. Mégis megbántotta valamivel, vagy csak most rendeződött le benne az, hogy mi is volt azelőtt és úgy döntött, hogy nem áll többet vele szóba? Nem mert érdeklődni a Contevilla testvéreknél, és nem is látszódik rajta, hogy bánkódna. A belénevelt viselkedésminták erősek benne és azok lesznek még hosszú ideig, amiről ő még nem tud. Egyenes derékkal ül a papír előtt, előtte egy félig megrajzolt medál foglalata. Egyedül volt már, az inasok hazamentek. Haja már kezd mutatni ismét valahogy, hogy Tsitsának kedvére tegyen, hajnövesztőt kezdett használni. Talán az az éjszaka is hozzájárulhatott, hogy elhúzódott előle.
Felsóhajt és eltolja maga elől a rajzot, egy ideig még a falat bámulja. Talán jobb lenne, ha valóban elköltözne és nem hozna senkire sem szégyent. Elpakol, majd a könyvtár felé tart, hogy a holnapi naphoz az egyik leíró könyvet elhozza. Az ajtót csukja be éppen, tekintetével a lányt keresi, amikor meghallja a robajt.
- Tsitsa? – fordul gyorsan tekintetével a hang irányába. Ez egy eldőlés hangja volt.
Lélegzetvisszafojtva iramodik el, de hamar rábukkan a könyvekre, a felborult székre és mellette…
Tsitsa mellé térdepel, gyorsan megnézi, nem sérült-e valahol meg.
- Tsitsa… - hangja kétségbeesett. – Tsitsa!
Keze a lány nyakára simul, majd az arcára, hátha simogatással magához tér. Majd pedig óvatosan a karjába veszi. Teljesen ledöbben. A lány annyira könnyű… magához szorítja gyengéden.
- Tarts ki… - suttogja a fülébe és indul el Tsitsa szobája felé, maga is elég sápadtan.

*Amelia mondta, hogy készítsen napirendet, amit aztán meg is tett, szépen leírva, mikor mit csinál, s meg is nyugodott abban a tudatban, hogy mindent jól csinál, annak alapján folytatta az életét. Aztán jött annak a szolgálólánynak a temetése, Lili betegeskedése és saját, kusza érzései, amelyek felborítottak mindent. Fél és félt is. Muszáj lesz kutatnia! Meg kell találnia a megoldást! Egyre többször lehetett látni, hogy a könyvtárban még késő éjjel, már majdnem hajnal felé is pislákolt egy gyertya, miközben Tsitsát egyre ritkábban lehetett látni. Nemcsak az alvás rovására ment már a kutatás, hanem az étkezésére is. Akkor ment enni, mikor már tényleg nagyon háborgott a gyomra a méltatlan mellőzése, jelzéseinek figyelmen kívül hagyása miatt. Akkor se sokat, akkor is csak futtában, kezében egy könyvvel vagy jegyzetlapok és térképek fölé hajolva. Földrajzi térképek voltak azok, nem a csillagokat kémlelte. Hiányzik neki a csillagászat, de a Nephirrel megnézett holdfogyatkozás után a csillagászatot is félre kellett tennie. De nem bánja igazán. Azok a csillagok még sokáig ott lesznek, majd bepótolja később a hobbiját, mert akkor már lesz elég ideje. Kell, hogy legyen elég ideje!
Míg kezdetben rendszeresek voltak a heti kétszer egy órás zeneleckék Rhaevel, előbb ezek heti egy órára lettek lecsökkentve, majd már hetek óta, a bál óta nem volt zeneóra. Ahogy lemondta a kedves invitálást is, hogy nézze, miként készül el az a bross, amiről a Nagykönyvtárban beszélgettek és aminek a rajzát mutatta a férfi. Majd bepótolja ezt is, ahogy a többit is. Hiányzik neki Rhae és Lili társasága. Ha kérdezték, mindig azt mondta, hogy minden rendben van és jól érzi magát. De nem mondhatja el nekik, mi után kutat és miért. Fél a reakcióktól, fél, hogy elküldik. A kutatás mellett így végzi a feladatát, amiért felvették ide. Most is, már túl a vacsora idején - amelyen megint nem jelent meg -, a könyvtárt rendezgeti, a könyveket pakolja vissza, miután feljegyezte melyeket kéne újrakötni, mert elrongyolódtak a használat során.
Összeszedi a könyveket, majd feláll az asztaltól, hogy elvigye őket a helyükre. Megfordul vele azonnal a könyvtár. A Nephirnek rendezett vacsorakor is sovány volt, most talán már le is esne róla az a zöld ruha. Az volt az utolsó, normális étkezése, azután viszont alig evett valamit napokig. Most sem tudná megmondani, mikor evett utoljára. Nem ma. Tegnap talán... reggelizett... mintha. Nem tudja már, összemosódtak a napok, amire rásegített a kevés alvás is. Ahogy most összemosódik előtt minden fokozatosan sötétülve is.
Kiesnek a könyvek a kezei közül, tompán puffannak a padlón egymás után, ahogy az öt könyv földet ér. Majd egy hangosabb csattanás követi. Próbált még ösztönösen, s nem tudatosan megkapaszkodni a székben, de csak borult az is, hogy a karfás ülőalkalmatosság hangosan érkezzen meg a könyvek mellé. Annak már nem volt hangja, miként omlott Tsitsa is oda a könyvek, a szék és az egyik könyvespolc mellé, elnyomta a halk hangot a szék csattanása. Mély feketeség nyelte őt magába, miközben teste ott fekszik oldalára fordulva, ernyedten a földön. Hosszú, vörösesbarna haja szétterül a földön, az arcán s könyveken. Nem mozdul.*

- Az ajtón, rendben, megjegyzem.
Megkocogtatja mutatóujjával fejét a halántékánál, hogy mutassa, hova is véste fel a megjegyzett instrukciót. Lin elképzelését az ékszer átadásáról örömmel fogadja, a lényeg, hogy ne kerüljön a képbe vetélytársként és ezt messzemenően teljesíti ez az elképzelés. Helyeselve bólogat tehát, ahogy a további elképzelésekhez is.
- Rendben, majd üzend meg, melyik nap várod és megyek én is.
Még szép, hogy benne van a tervben. Innentől kezdve egészen biztosan nem szervez addig házon kívüli programot - ha csak teheti - amíg ki nem faggatták Rhaet nehogy lemaradjon a nagy kikérdezésről. Szegény Rhae, már előre sajnálja. Van egy titka, amit idáig olyan szilárdan őrizgetett és most ők itt arra készülnek, hogy kiszedjék belőle. Reméli, hogy ezzel a húzásukkal tényleg nem rontanak el semmit se, az katasztrófa lenne, ha ezzel elüldöznék a háztól Rhaet. Na, akkor se merne Tsitsa szeme elé kerülni... hajjaj, kockázatos hadművelet ez, több kimenetel esete is ezzel a veszéllyel fenyeget. De a cél oly fényes!
- Akkor a vacsoránál találkozunk.
Mosolyogva fogadja a puszit, majd elintegeti testvérét. Még üldögél egy ideig a székben, de nem sokáig, ideje, hogy átöltözzön a vacsorához.

- Rendben. De az ajtón távozz majd nyugalommal. – mosolyog. Nem tudja, mire gondolt éppen húga, bár ha tudná, hogy akár erre is lehetett volna, akkor feltehetően többször nézett volna be a szobájába.
- Nem-nem…. – ingatja a fejét mosolyogva. – Majd szépen lehívom Tsitsát vagy fel Rhaet és majd Rhae odaadja neki. – tudja, hogy talán mindkettő nagyon utálni fogja mindezért, de ha ez segít abban, hogy végre tényleg kinyíljon a szemük, akkor vállalja.
- Mondjuk…. a kifaggatás…lehetne akkor, amikor megyek a tervrajzokért. Ha gondolod, jöhetne a szobámba – amire így sürgős takarítás férne rá – és ott faggatjuk ki. Ott nem fogja hallani, csak mi és feltűnő sem lesz.
- Ha ebben benne vagy, akkor a terveknél várlak téged is. – áll fel, majd nyújtózik egyet, mint aki jól végezte dolgát. – Azt hiszem, ideje enni is, de még előbb lefoglalom magam mással is.
Nyom egy puszit Lia arcára, majd távozik a szobájából, de az ajtónál még visszamosolyog.

Nem egészen biztos abban, hogyan is kellene értelmeznie a kacsintással kísért mondatot. A szerelmesétől ablakon keresztül távozó főhős jut akaratlanul is az eszébe, ami egy regényben kifejezetten romantikus és izgalmas, de a való életben... De végülis a bátyjáról van szó, aki igazán olyan, mint egy regénybeli főhős, szóval nem akad el a dolgon.
- Jó, legyen így. És ha feszélyezi a jelenlétem, legfeljebb majd gyakorlom a hirtelen távozást.
Ez az ötlet már csak azért is kifejezetten a kedvére van, mert a hirtelen távozás majd igazán jól jöhet neki, majd ha egyszer igazi kalandor lesz belőle. Erről jut eszébe, hogy egy széklábat se ártana beszereznie gyakorlás céljából.
- Ó, ez milyen pompás húzás. De nehogy véletlenül te add oda Tsitsának, a végén Rhae azt fogja hinni, hogy vetélytársa akadt.
Egy átlagos esetben a vetélytárs jól jöhet, meggyorsíthatja a boldog egymásra találás folyamatát, de ez nem egy átlagos eset. Ahogy testvére olyan kiválóan megfogalmazta már nem egyszer, ez a két jámbor lélek túlzottan sokáig kerülgetnék egymást a legnagyobb udvariassággal, Lin állítólagos színrelépésével pedig még a végén Rhae végleg visszahúzódna.

- A hirtelen távozáshoz nagyon értek. – kacsint vigyorogva.
Kelekótya természetet elő tud adni, ezen nem múlik, és Lilivel nagyon jól össze tudnak dolgozni.
Aztán tovább gondolkodik, hogy mi van, ha Tsitsa esetleg nem tudja, és ha kiderül valami nagyon rossz. Lehet, hogy nem kéne ennyire mélyen belemenni a dolgokba? Megvakarja a tarkóját.
- Szerintem, akkor legyen úgy, hogy a műhelyében látogatjuk meg. A kertben lenne idilli, de ott vannak illetéktelen fülek. – ki tudja, mit takargat a fiú és itt elég rendesen viselte magát. Ha meg gond van, még mindig el lehet intézni a dolgokat.
– Erről jut eszembe… lejöhetnél akkor, amikor az ékszer tervrajzáért megyek le. - vigyorodik el. – Kértem ékszereket. És fogalma sincs, hogy azokat mind Tsitsának készíti.
Húga előtt nem tud és nem is nagyon akar titkot tartani.

- Jaa, az úgy mindjárt más.
Habár azt gondolta, hogy nem szó szerint bűnözőkként bánnának velük, de a feltűnésmentes távozás a kritikus pillanatban már nem jutott eszébe. Ugyan nehezen kivitelezhető lenne úgy távozni az adott pillanatban, hogy az ne törje meg a hangulatot. Mindenesetre felírja B tervnek, lehet végül ez lesz a megoldás.
- Ó, igazad van, erre nem gondoltam.
Elfintorodik ráeszmélve saját butaságára. Azon felül úgyse se tudná kiszedni Tsitsából Rhae titkát. Maximum csellel vagy piszkos furfanggal, de ezek nem illenének a helyzethez. Túl szép és tiszta, nem szabad bemocskolni. Talán erős kifejezés, de azért Lili elgondolkodik, egyáltalán szabad-e nekik beleártakozni barátaik életébe. Végül arra jut, hogy egy határt kell meghúzniuk, ameddig csak jószándékú segítésről van szó és nem beleártakozásról. A határ meghúzását elnapolja Lin újabb terve hallatán.
- Jó, ez tetszik, csináljuk így. De ha Tsitsa érzései kerülnének szóba, akkor szigorúan nem mondunk semmit, maximum annyit, amennyit a mai délutánig gondoltunk. Szerinted hogy lenne jobb, ha én is ott vagyok vagy ha nem?

Egy külső szemlélő számára két összeesküvő ül egy asztalnál, nagyon komoly haditerven gondolkozva éppen.
- Nem jó ötlet? - tekint Lilire gondolkozón.
Lehet, hogy nagyon rossz ötlet mégis. Hagyja, hogy Lili gondolkodjon, biztos benne, hogy előáll majd olyan ötlettel, amivel lépre lehet csalni a két szendét. Kár, hogy nem tudták ezt annyira előbb tenni, mert akkor talán a bálon már régen összeboronálták volna a két jómadarat.
- Ó, én nem úgy gondoltam, hogy úgy kezelnénk őket, mint a bűnözőket. Egy közös étkezés négyesben, véletlenül elejtett szavak, aztán egészen véletlenül mi ismét távozunk egy rövid időre… - hajtja tenyerébe a fejét. – talán így jó lenne. Pedig szívesen tartanám nekik. – vigyorodik el. Talán attól mind a ketten … á nem. – Igazad van. – sóhajt fel végül. – Annyira jámbor vagy félszeg ez a két szépség, hogy még ők állnának fel a asztalról és szóba sem állnának többé egymással. – ha még csak velük nem, azt elnézné. Összejátszottak a hátuk mögött. De Lili még a barátnője bizalmát is elveszíthetné, azt meg nem akarja.
- És mi lenne, ha Rhaet vennénk elő egyből és kifaggatnánk? Mert ha Tsitsa tudja, akkor meg Rhae fogja azt gondolni, hogy …. – és akkor megint bukták az egészet. – Egy férfi legyen ember….öööö…. – jut eszébe – elf a talpán, álljon oda és kerek-perec mondja meg. Szerinted így jó? És kifaggatjuk, hogy mi is történt a múltjában, amiért ilyen…. tesze-tosza.
Mondja ezt ő. De ha legalább tetszene neki valaki, biztosan nem habozna. Vagy talán még jobban. Kezd együtt érezni ezzel az elffel, de egyben kissé egyre mérgesebb is lenni. El fogja veszíteni a lehetőséget a boldogságra, holott itt van orra előtt.

Lili vizionál rögtön néhány rejtegetni és/vagy felejteni való eseményt, ami megtörténhet egy monteaival élete során. De mivel kevés ékszerészt ismer, elfet se túl sokat, elf ékszerészt meg aztán pláne nem sokat, így aztán fogalma sincs, hogy kitalációi közül megtörténhetett-e akár csak egy is Rhaevel vagy sem.
Lin felcsillanó szeme láttán a sajátja is felcsillan, hogy most itt mindjárt meghallja a megfejtést a talányra. Az elkomorodó arc azonban elég világosan jelzi számára, hogy mégsem erről van szó. Ő maga azért nem komorodik el, de már szeme sem csillog várakozón. Hátradől a székén, de amint testvére nekifog terve felvázolásához, ismét előrehajol.
- Szembesíteni őket?
El kell gondolkodnia az ötleten, amit aztán hangosan tesz meg.
- Olyan szempontból kiváló terv, hogy végre nem beszélnének el egymás mellett. De nem is tudom. Ez a szembesítés dolog lehet erős, nem bűnözők ők. Azon felül, szerintem még az is lehet, hogy ellentétes hatást érnénk el. Ahogy ismerem Tsitsát, inkább futna ki a világból, mint sem négyesben vitassa meg az érzéseit. És különben is, csak úgy lenne romantikus, ha nem tartanánk nekik közben a gyertyát.
Azt nem tudja ilyen pontosan, hogy Rhae hogyan reagálna, de amit idáig láttak, nem valószínűsíti, hogy örülne egy ilyen szembesítésnek.
- Lehet inkább előbb beszélek vele, mármint Tsitsával, megpróbálom kideríteni mi lehet Rhae nagy titka és aztán mi ketten - vagy csak te, majd meglátjuk- elővesszük Rhaet, hogy lépjen végre, mert szíve hölgye csak rá vár. Persze közben te is próbálhatod nála kipuhatolni az okokat. És legvégső esetben szembesítjük őket.