Piactér

*Az orra alatt mormog, feltehetően valamelyik újonnan tanult varázsigéjét szeretné kipróbálni a fickón, vagy csak azt fontolgatja, hogy lenyomja a torkán az imént rásózott Varjúhájat. Már épp rázúdítaná az átkát, amikor egy szőke hurrikán a semmiből letarolja a férfit. A lendülettől megtántorodik picit, de sikerül talpon maradnia, csak meglepett pislogása árulja el, hogy hirtelen nem érti a helyzetet. Ha Massi néhány pillanattal később érkezik, meglehet, hogy Lysie varázslata pont őt találta volna el a rámenős árus helyett. Így azonban haragja azon nyomban elillan, a pórul járt fickót is megsajnálja némileg, s már épp azon van, hogy felsegíti, amikor a fiú megszólítja. Érdeklődve ráemeli acélszürke szemét.*
- Nem, dehogy, semmi baj. Minden rendben! Köszönöm *mosolyog a szöszire, mert ha nem is szándékosan, de épp most segítette ki egy szorult helyzetből. Megoldotta volna, csak nem túl lysie-sen, sőt, valószínűleg utólag szégyellte volna, hogy kijött a sodrából egy egyszerű árus miatt.
Arcára azonban hamar kiül a zavar, majd a felismerés: eltátja a száját és a lehető legilletlenebb módon Massira mutat, míg levegőhöz nem jut annyira, hogy felkiáltson.*
- Naas-Dorer nevére, csapjon belém a ménkű! Massi?!
*Még szép, hogy emlékszik rá, hisz a találkozásuk óta teleplakátolta róla készített vázlatrajzokkal a lakását. Nem győz szabadulni a fiú arcától, persze csak és kizárólag művészi értelemben, szakmai érdeklődésből, nem kell itt félreérteni a dolgokat.*
- Mintha évek teltek volna el!
*A fiú akár emlékszik rá, akár nem, Lysie bizony egy vakmerő lépéssel megszünteti kettejük közt a távot és egy nagy, kiadós ölelésben részesíti a fiút, barátian a keblére szorítja. Addig ölelgeti, míg illendőnek érzi, vagy míg Massi el nem tolja magától. Reméli, a felismerés és az öröm kölcsönös, máskülönben a következő szavai kissé kínosan fognak hatni mindkettejük számára.*
- Nem jött össze az a teázás...
*Jegyzi meg duzzogva, de a szeme mosolyog. Csak ugratja a fiút, egyáltalán nem haragszik, amiért nem váltotta be a kalandról hazafelé tett meghívását, miszerint egyszer üljenek össze teázni és beszélgetni. Azóta nem látta a fiút, de tény és való, hogy ő maga sem kereste.*
- De ha van egy kis időd, most bepótolhatnánk *teszi hozzá engesztelőn. Egyik szó követi a másikat, Lysie örömében annyit csacsog, hogy szegény fiúnak alig hagy teret. Az alkarjáért nyúl, hogy megnézze, a helyén van-e. Legutóbb csúnyán megsérült, s bár levetkőztetni nem fogja, azért érdekli, meggyógyult-e.*
- Rendbe jöttél teljesen? Sajnálom, hogy nem segíthettem túl sokat. De azóta ügyesebb lettem ám, folyamatosan tanulok. Képzeld, ott hagytam a fogadót és vettem egy lakást a Mulatónegyedben. Ha van kedved, nézz be egyszer! Na és veled mi történt? Samuel úr hogy van? Mesélj, minden érdekel! Mit dolgozol? És merrefelé élsz?
*Karját Massi karjába fonja, belekarol és gyengéden magával vonja a piactér forgatagában, ha csak nem áll nagyon ellen. Amíg nem utasítja vissza határozottan a teázást, addig elkönyvelte, hogy mehetnek, szóval ha a fiúnak esetleg más tervei vannak, célszerű mielőbb kizökkenteni Lysie-t, aki úgy tűnik, a vég nélküli csacsogását végre hajlandó felfüggeszteni pár pillanatra. Kíváncsi, várakozó mosollyal figyeli Massit, alig várva, hogy többet megtudjon róla. Közvetlensége valószínűleg a hosszú időnek köszönhető, ami legutóbbi és egyben első találkozásuk közt eltelt.*

*A szőke férfi kivont karddal érkezik az egyre zordabb körülményekkel szolgáló hegy szinte már teljesen behavazódott sziklaszirtjéhez. Nagyon jól tudja, hogy a gyorsan múló percek, melyek eleddig ellene voltak, idefönt immáron neki dolgoznak. Az út elfogyott a völgy óta űzött vadként menekülő csuklyás alak előtt, aki másodperceken belül kénytelen lesz szembenézni a néhány éve még kisfiúként látott harcossal, kinek kezében ott van a vörös fényben izzó fegyver, a hét-végzet pengéje.
Elérkezett hát az idő, hogy a háttal álló barna csuklyás alak fölfedje magát a férfi előtt, ezzel mutatva meg igazi, rémséges alakját. A világra törő gonosznak lakolnia kell az elkövetett bűneiért, az okozott szenvedésért és a megannyi áldozatért. A csuklya lassan lekerül fejéről, a jeges szél pedig bele-bele kap hófehér hajába. Hamuszínű bőre és vöröslő szemei vészjóslóan csillannak az alászálló ködben, most már bizonyos, hogy ez a szirt lesz egyikük végső nyughelye, a jó és a rossz összecsapásának színterén.*

- Massimiliano! Massimiliano!!! Áh, már megint azok a mesekönyvek. Fiam, nőj már fel! *a legizgalmasabb részénél való elmélyült olvasás a legrosszabb való világba rángató személlyel a lehető legkellemetlenebb párosítás. A realista harcsabajszos főnök, kinek mindennapjait a kapcsolatépítés és a profit mozgat nem tűri meg a fantázia világa szülte dimenziót.*
*Kiváló üzletember és mesteri tárgyalópartner, aki nem más, mint Philseuss Raph. Igazi minta a Massihoz hasonló bojtárok előtt, aki nem kér lehetetlent tanítványaitól és mindig emberségesen viselkedik partnereivel.*
- Bocsánatot kérek Raph úr! Többször nem fordul elő. *szabadkozik, de közben szégyelli is magát, hogy a héten ez már legalább a harmadik alkalom, hogy így belefeledkezik az olvasásba.*
- Kérlek hozd át Ludwigtól a megbeszélt papírokat, ha nincsenek aláírva, addig vissza se gyere, míg ott nem lesz mindhármon a pecsét és a hiteles keze nyoma!
- Igen, pár perc és itt is leszek. *határozott mondat, mögöttes tervezet nélkül, ugyanis Ludwig nem arról híres, hogy olyan egyszerű lenne vele zöld ágra vergődni kérdéses ügyekben. No, de hát nem is Banderas lenne, ha nem birkózna meg ezzel a feladattal, főleg úgy, hogy ő kapta a legtávolabbi ponton, sokak szerint a legjobb, mások szerint a legrosszabb helyen a vizsgafeladatát.*
~Nagyszerű lesz, hosszú út, havazás, egyedüllét és unalom.~
*Egykedvűen lépked a ház irányába, ahová küldték, oldaltáskája átvetve vállán, benne könyve, írószer, tinta és pár fontos papíros.
Útja keresztezi a Piacot, ahol mindig, minden időben sokan vannak, sürgő-forgó emberek, tömeg és zsivaj. Ha nem figyel az ember, könnyen nekilökhetik a másiknak, vagy elemelhetnek tőle valami fontosat.
Nos, hála néhány megvadult, egymást kergető kutyának, egy megijedt jól megtermett hölgyeménynek és máris dominóelven borulnak és lökődnek meg a közelben lévő emberek.
A szőke fiú, még, ha látná a veszélyt se nagyon tudna kitérni az oldalirányból érkező pacák hordó hasa elől, amitől lendületet kapva pattan le, pontosan annak a tolakodó árusnak, aki Lysie karját fogta meg egy fél pillanattal korábban.
A hatás nem marad el, Massi nagy lendülettel érkezik, a görbeorrú pedig tehetetlenül vágódik a standok között kijárt nyomvájatban lévő pocsolyába.*
- Uh, elnézését kérem Kisasszony, remélem ön sem ütötte meg magát túlságosan uram. *pillant a nyakig sáros fickó felé, majd újból a lányra néz, akit nem ismer föl azonnal, pedig már találkoztak korábban.*

*Ritka alkalmak egyike, amikor Lysie attól fél, hamarosan ki fog jönni a sodrából. Megpróbált visszaemlékezni az elmúlt órára, arra, hogyan is keveredhetett ilyen helyzetbe és mivel előzhette volna meg, hogy idáig jusson. Csak leugrott a piacra, hogy vegyen néhány gyümölcsöt, egy szép kelmét és esetleg néhány gyógynövényt a környező herbalista árusoknál, amikor az egyik gyanús árus elkapta a karját és megpróbált rásózni néhány kacatot. Azt állította, értékes, kézzel festett fababák, amik segítenek a termékenységben. Lysie udvariasan elhárította az ajánlatot, mondván, hogy az ő termékenységét egy darabig még nem kell félteni. Ekkor a görbe orrú, magas, fiatal férfi valami furcsa mintájú szőnyeget kapott elő, mondván, hogy évszázadokkal ezelőtt kapta ajándékba a családja, elf család keze munkája. Amikor Lysie ezt az ajánlatot is udvariasan visszautasította, akkor az árus előhúzta az ütőkártyát: egy marék növényt helyezett az asztalra, és bizalmaskodó hangon megsúgta a lánynak, miféle kincs.
Igen, valahol itt kezdődhetett. Újabbat sóhajtott, ahogy acélszürke szemét a kezében tartott virágról a méregtől vörösödő férfi arcára emelte. Talán ha megpróbálja még egyszer, még türelmesebben, még kedvesebben megmagyarázni, akkor elkerülheti az elkerülhetetlent.*
- Ez nem Apróbojtorján, hanem Varjúháj. Pici, sárga virága van mindkettőnek, de a bojtorján sokkal kisebb, tömzsibb. Nincs ilyen szépen elkülöníthető formája *mutatóujját végighúzta a varjúháj tökéletes csillag alakján, hátha ezzel könnyebben meggyőzheti a gyanakvó és felháborodott árust.* Látja? A bojtorján évelő növény, szinte bármelyik réten megtalálható, a varjúháj viszont csak hegyvidéken terem, hóban. Ha ezt bárkinek is el tetszik adni, vérzékenységet, komoly görcsöket okozhat.
- Szóval már nem csak csaló vagyok, hanem gyilkos is?! *háborgott a fickó, és Lysie máris tudta, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg. Kedves mosollyal visszatette a virágot a többi közé, de a homloka minduntalan gondterhelt ráncba szaladt, ha arra gondolt, nem hagyhatja a mérgező növényeket csak így itt. A férfi képes lenne gyógynövényként bárkire rátukmálni...*
- Erről szó sincs! Tudja mit? Megveszem az összeset.
- Öt arany.
- Az összes?
- Fejenként.
*Lysie nagyot nyelt. Nem mintha a varjúháj nem lenne keresett a herbalisták és a méregkeverők körében, de annyira azért nem ritka növény, hogy ennyit fizessen érte. De ha faképnél hagyja az árust, hát hogyan számoljon el a lelkiismeretével? Veszélyes dolgot árul, ő meg csak elsétál? Hívja rá a városőröket? De hát szegény fickó csak próbál megélni... Kelletlenül az erszényéért nyúl, de már a súlyából érzi, hogy ennyi pénze bizony nincs. Azon kezdi el törni a fejét, Sally vajon mit csinálna - jól jönne most némi agyafúrtság, mert Lysie sem a trükközésben, sem az alkudozásban nem jó.
A következő fertályórában kétségbeesett küzdelmet folytat a fickóval, hogy kicsikarjon belőle valami elérhető árat. Bár sikerül megvennie az összes mérgező növényt tőle, mégsem érzi úgy, hogy győztesként került volna ki a csatából, sőt! Megcsappant erszényét siratva süllyeszti el a batyujában a csokornyi gazt és lemondó sóhajjal hazafelé indul, amikor a fickó utána siet, hogy van még néhány áruja, ami érdekelheti. Lysie ezúttal megmakacsolja magát és búcsút intene neki, ha amaz nem ragadná meg a karját - és ez az a pillanat, amikor Lysie híres türelme elpattan.*

- Azt hittem arra az esetre jegyzed meg, ha méregre lenne szükséged! De így sem rossz! *Nevet fel a válaszon. Cessiből természetesen ki tudja Lysie csalni azt a dorombolást, már csak azért is, hogy a macska ezzel tüntessen túl szigorú gazdája ellen.*
- Szeretek a megmentő hős képében tetszelegni, szóval nagyon szívesen. *Kacsint egyet hozzá pajkosan, játékosan. Aztán hallgatja az álom-lakhely leírását. Először akkor pillant kérdőn Lysie-re, amikor azt mondja, hogy csendes, nyugodt helyet akar, szóval Sally már a legelején furcsán néz a lányra. Az előbb azt mesélte, hogy a Mulatónegyedben akar lakást venni, amely hely már a nevéből adódóan sem egy csöndes környék.*
- Összefoglalva egy csendes lakás vagy szoba az egyik legnyüzsgőbb negyedben, amit akár ki is festenél, csak olcsó legyen és ágy se kell bele. Kicsit kényelmetlenül hangzik ez így, bár biztos van hangulata annak is, hogy a szobanövények árnya alatt alszol. *Mosolyog a lányra. Másnem majd meglepi ő barátnőjét egy rendes ággyal, mert Sally ha valamire költ, az két dolog: egy kiváló ágy és a fürdődézsa fürdőszerekkel és olajokkal. Egy jó fürdő és pihentető alvás minden kényelmetlenség nélkül, de jó illatokkal minden pénzt megér. Sokkal jobban indul a nap, vagy jól lehet zárni egy rosszul kezdődött napot.*
- Szerintem akkor a negyed azon részében nézzünk először körbe, amelyik a Park-hoz közelebb esik. Arra valamivel nyugodtabb, zöldebb a kilátás is a park miatt, mégis hamar bekerülsz a pezsgésbe, ha kimész az utcára. Viszont önálló szobákat ott nagyon ritkán adnak ki, inkább teljes lakásokat, de lehet találunk egy-két szobásat. Ha csak szobát szeretnél, akkor viszont beljebb kell menni a Mulató-negyedbe, az viszont nem lesz csendes. A legtöbb esetben nagyobb lakások egy-egy szobáját adják ki, de azokat, amelyek az utcára néznek, azok a zajosabbak, gyakran egy mulató van a földszinten és te fölötte lakhatsz. A csendesebb szobák hátrébb vannak, de ott a tulajdonosok élnek. Ez inkább művészeknek való szerintem, akik amúgy is éjszakai életet élnek... *Azért kérdőn pillant Lysie-re, mert ha neki így is jó, akkor nézhetnek olyanokat is. Abból nyilván több is van meg olcsóbbak is, csak hát a nyugalom az ára. Lehet nagy és csendes lakást is találni, Sally is olyant talált, de az nem nevezhető olcsó kategóriának. Sőt.*
- És az is kérdés, ha teljes lakásban gondolkodunk, hogy hány szobás legyen? Mennyi időben gondolkodsz? Úgy értem, átmeneti megoldás ez, elég egy szobás kisebb is, aztán ha majd lesz családod, akkor nagyobb után nézel, vagy már rögtön abban gondolkodjunk, hogy egy későbbi család életéhez is elegendő hely legyen és így megspórolhatsz egy költözést? *Félelfeknél olyan mint az elfeknél: sosem tudni, mikor kezdenek el gyerekekben gondolkodni, szóval lehet ez a kérdés még háromszáz évig nem lesz aktuális Lysie-nél. Mindenesetre...*
- Már csak azért is kérdezem, mert emlékszem, hogyan nézett rád az a szöszke srác ott annál a szellemkastélynál, ahol voltunk. Nem keresett azóta? *Pillant szeme sarkából Lysiere, abbahagyva egy picit az asztalt gyümölcsök között való válogatását, mielőtt döntene, hogy aszalt szilvát vegyen.*

- Köszönöm, nagyon figyelmes vagy!
*Feleli nevetve Sally ugratására. Még szerencse, hogy valójában nem hiú, így aztán nem is vette magára a viccet, csak jót mulat rajta. Az ilyen vidám pillanatokért megéri kimászni reggel az ágyból, az biztos.*
- Ó, ezt majd észben tartom, ha egyszer házi süteménnyel kínálnál... *jegyzi meg egy halvány mosollyal, igyekezvén leplezni a hálálkodás okozta zavarát. Nem volt hátsó szándéka, amikor a sütiket sütötte, egyszerűen csak szeretett volna valami kedveset tenni valakiért, aki megérdemli. Most mégis úgy érzi magát, mintha aljasul trükközne, hisz az édesség mellett rögtön egy kéréssel is fordul Sallyhez.*
- Ne bánkódj, Cessi, talán neked is jut néhány finom falat belőle! *hajol le a lábához telepedett cicához, és ha engedi, megcirógatja az álla alatt és a füle tövénél, hátha ki tud csalni belőle némi dorombolást. Közben persze figyel Sallyre is.*
- Tényleg segítenél? Jaj, nagyon szépen köszönöm! Nem is tudod, mennyire életmentő vagy!
*Hálálkodik a két kezét összetéve, és felegyenesedik Cessi mellől. Mielőtt felelne a kérdésre, röviden átgondolja, hogyan is képzeli az álomotthonát.*
- Lássuk csak... egy csendes, nyugodt kis kuckót szeretnék, ami teljesen elszigetel a külvilágtól. De nem egy kihalt környéken. Tehát ha kilépek az utcára, legyen élet és forgalom, de a lakásba ez ne szűrődjön be. Nem kell túl nagy, nekem elég egyetlen szoba is, ha praktikusan be lehet rendezni. Fontos, hogy legyen ablaka, mert nem szeretem a sötét lyukakat. Hogy kik élnek a környéken, az teljesen mindegy, ahogyan az is, milyen állapotban van a lakás. A falfestés, mázolás, bútor- és függönyvásárlás számomra móka, persze azért jó lenne valami olcsó helyet találni, hogy ne kelljen a szüleimtől kuncsorogni pénzt. Ami az ágyat illeti, nem szeretek sokat lustálkodni, ezért azzal lehet spórolni. Oh, és a virágok! Virágokat mindenképpen szeretnék! Egy cserepes növényt az ablakba, vagy inkább kettőt... És sok szép képet a falra. Meleg színűek lesznek a falak, talán sárga, mint a barack. Vagy halvány lila, ami passzolna a szőnyeghez...
*Kicsit elkanyarodott a kérdéstől, és azt sem mondhatni, hogy ne lenne fogalma az álomotthonról. Az biztos, hogy ha Lysie csacsogója megindul, nehéz kikapcsolni, most pedig éppen túlzottan beleélte magát jövendőbeli kis kuckójába. Míg álmodozik, egy standhoz lép, ami előtt megpakolt ládákon szép, piros almák tornyosulnak. Levesz egyet a kupac tetejéről és megnézegeti, aztán válogatni kezd a szebbnél szebb darabok közt.*
- Mit gondolsz? *pislog ártatlanul Sallyre. Kíváncsi, az ő képzelőerejét mennyire ragadta meg az elképzelt otthon.*

- Ó, pedig nem kell félned, hogy összekeverik egy igazi szénakazallal, mert barna hajad van. *Mondja vigyorogva roppant vigasztaló szavait, de nem kérdez rá a csuklya valódi okára. Végülis lehet, hogy tényleg emiatt hord Lysie csuklyát.*
- Köszönöm, te is! Senki meg nem mondaná, hogy kócos a hajad! *Nem bírta ki, hogy ne ugrassa még kicsit új barátnőjét, aztán meglepetten pillant le a felé nyújtott csomagra.*
- Nagyon kedves tőled, köszönöm! És elhiheted, biztos jobb, mint amiket én sütnék! Hírhedt méregkeverő vagyok! *Kacsint egyet hozzá és picit megbontja a süti csomagolását, hogy belekukucskáljon és így az illata is megcsapja már őt is, nem kell már ide Cessi jó orra.*
- Ennek viszont nagyon ígéretes illata van. Gyere csak Cessi ki onnan, eddig fuvaroztalak, ide most a süti jön. *A macska persze még egy mancsával kapaszkodik a kosárba, de Sally mégiscsak ki tudja venni onnan és helyére berakni a sütit, amivel is egyelőre biztonságba helyezte. Cessi meg duzzogva néz rá és tüntetőleg átül Lysie lábához, így Sally a csúnya nézést is jobban láthatná, ha lenézne. De tudja, hogy nem szabad letekintenie, végén még ellágyul a szíve. Jobb is hogy Lysie szóval tartja, így könnyebb erősnek lenni.*
- Legnagyobb örömmel! *Lelkesül fel őszintén a kérést hallva.*
- Nagy móka lakást nézni, még ha fárasztó is. De szerencsére, gondoltál az energia-utánpótlásra. *Emeli meg kicsit a kosarat jelzésértékűen és fülig érő mosollyal.*
- A Mulatónegyed jó, én is ott vettem lakást! És ott tényleg végletek között találni, mint az Alsónegyedben: legolcsóbb, koszos, fénytelen kicsi dohos szobától a hatalmas báltermes lakosztályokig mindent. Szóval szívesen segítek, meg alkudni is, az a legjobb része! Egyébként milyen összegig gondolkodtál, vagy máshogy kérdezem: mit szeretnél, hogy legyen az új otthonodban? És mi az, amit sehogy se tudnál elviselni? *Nem szörnyülködik azon, hogy Lysie kevésbé ügyes ilyen téren. Másban biztos a lány a jobb, s különben is szüksége van a világnak ilyen emberekre is. Legalábbis a Sally-féléknek biztos szüksége van az ilyenekre, mert különben nem tudnának ők érvényesülni jó beszélőkéjükkel és hazugságaikkal. Igaz, ez a veszély most nem fenyegeti Lysiet, de majd a leendő tulajt igen, akinek lyukat beszél majd Sally a hasába. Addig is elindulhatnak a piacon az egyik irányba, hogy körbenézelődjenek, s ezalatt meg is tudják beszélni, mik az álomotthon legfőbb ismérvei.*

*Valóban nem kell sokáig várakoznia, elég hamar kiszúrja a közeledő Sallyt, és – számára meglepő módon – gond nélkül egymásra is találnak. Azt hitte, lesz egy fertályórás kóválygás, mialatt legalább háromszor elkerülik egymást. A tájékozódás sosem volt erőssége, tényleg hihetetlen, hogy ezek után mégis túlélte az elmúlt pár hónapot. Rövid gondolatmenete zárásaként visszainteget Sallynek, sokkal szerényebben, vállig emelve csak a kezét, de annál szélesebb és vidámabb mosollyal.
Amint a nő elég közel ér és megemlíti a csuklyáját, Lysie szórakozottan megigazgatja az anyag alól kivillanó tincseit, pár sietős mozdulattal helyrefésüli a kusza fürtöket.*
- Tudod, hiába fésülködtem meg indulás előtt, idefele jövet elkapott a huzat és összekócolta a hajam... Nem vállalhattam fel ennyi ember előtt egy ilyen szénakazalt... *jegyzi meg finnyásan, s némi hatásszünet után huncut mosolyra görbül a szája. Nem teszi hozzá, hogy viccelt, de nem is cáfolja meg szavai valóságtartalmát.*
- Nahát, milyen csinos vagy! *Hangjából őszinte elismerés süt, ahogy végigméri Sallyt, miután kivette a részét az egy-egy pusziból, mindkét orcán.* Jó rád nézni ilyen borús időben. Na és persze rád is! *hajol Sally kosara fölé.* Szervusz, Cessi!
*S mivel nem hagyhatja, hogy Sally továbbra is ilyen jó adottságokkal sétálgasson Ederthinben, rögtön előveszi a kosarából a Sally felhízlalására kialakított, titkos tervének első és leggonoszabb lépését, a bőségesen cukrozott és kakaózott, lekváros süteményt, melyet ártatlannak tűnő, baráti gesztusba csomagolva kínál a nőnek. Na jó, volt ebben némi túlzás.*
- Én is örülök, hogy eljöttél! Tessék, egy kis házi sütemény, az első próbálkozásaim egyike, szóval nem ígérek fenséges ízeket... De fogadd szeretettel! *A csomaghoz egy széles mosolyt is társít, kissé izgatottan talán, mert ez az első, hogy megajándékoz valakit ebben a városban. Ha még inkább leegyszerűsítjük a dolgot, Sally az első barátnője a városban – legalább annyira izgul emiatt, mintha randevúra hívta volna.*
- Nagyon örülök, hogy szóba hoztad, mert megspóroltál ezzel pár percnyi, buta dadogást... *vallja be zavartan nevetve, és csak egy legyintő karmozdulattal mutatja, merre indulna a piactéri forgatagban. Ha Sally követi, lassú léptekkel a gyümölcs- és zöldségárusok standjai felé indul, hogy megtömje kosarát mindenféle finomsággal, közben pedig nekilát kifejteni egy másik szörnyen titkos tervének részleteit.* Mostanság érett meg bennem a gondolat, hogy ott kéne hagynom a fogadó fényűző életét. Megszerettem ezt a várost, szóval szeretnék letelepedni, kialakítani a saját kis kuckómat, ahol a saját lábamra állhatok... Szeretnék dolgozni valamit, hogy eltarthassam magam és ne kelljen a szüleim támogatásán élnem. Mivel te is nem olyan rég váltottál, arra gondoltam, megkérlek, hogy segíts nekem is lakást keresni. Őszintén szólva nem értek az ilyen dolgokhoz, képes lennék annyit kifizetni, amennyit kérnek, még a legrosszabb körülményekért is...
*Kissé nehezére esik beismerni jóhiszeműségét, de legalább átlátja a problémát és igyekszik tenni ellene. Reméli, Sallyt nem terheli a kérése. Amennyiben érdeklődést lát rajta, folytatja.*
- A Mulatónegyedet néztem ki magamnak. Arra gondoltam, ha lesz kedved, a piactéri sétánk végét elnyújthatnánk arrafelé, egyelőre csak körbenézni, mi a kínálat. Mit gondolsz? *kérdi pironkodva.*

*Röviden kell várakoznia Lysie-nek, mert bármilyen hedonista is barátnője, de Sally azért szeret pontos lenni, ha ezt nem akadályozza semmi életbe vágó vagy rendkívüli. Minthogy ilyen nem történt, hát ő is előbb érkezik a megbeszélt időnél, igaz, csak néhány perccel. Már messziről kiszúrja Lysie-t, s magasra emelt kézzel integet neki, hogy jobban észrevehető legyen, mert nem szemből közelíti meg a lányt, hanem oldalról, s talán a csuklya miatt nem is olyan feltűnő így. Ám a nagy mozgás biztos odavonzza a tekintetet, s Lysie láthatja Sally széles mosolyát, amint gyors, kecses lépésekkel egyre közelebb ér.*
- Ennyire fázós vagy, vagy tudsz valamit az időjárásról, amit én nem? *Pillant fel az égre, üdvözlésnek meg betudta a korábbi integetést. Lysie csuklyájára vonatkozott a kérdése, bár talán ma nem fog esni az eső, mint a héten oly sokszor, de tény, hogy szép szürkére besimultak a felhők, a kék égnek a nyomát sem lehet látni. Igazán lehangoló, ilyenkor még a tengernek sincs olyan színe, amitől felpezsdülne az ember, minden olyan egyhangú, így kénytelen ruhatárában kiélnie magát. Még ha fekete kiscsizmái, s szintén fekete, buggyos aljú nadrágja nem is ezt a hatást keltik, a mély, mégis élénk kék, combközépig leérő adar ishiri fazonú kabátot csak még jobban kiemelik. Alóla patyolatfehér ing villan ki, s az egészre kibontva omlik ébenfekete haja. Összekötött hajjal talán még senki nem is látta Sally-t. Élénk, kobaltkék tekintete vidáman csillog, nincs benne már az a ború és harag, mint mikor legutóbb találkoztak és közbejött az a kikötői incidens. Az üdvözléshez viszont hozzá jár, hogy egy-egy puszit ad a félelf arcára innen is és onnan is.*
- Örülök, hogy megkaptad a levelemet, hogy elköltöztem, s annak még jobban, hogy írtál is! *Hát igen, Sally úgy döntött, hogy otthagyja bérelt lakását, a fürdőszobát Eric egyszer úgy is alaposan feldúlta, konkrétan egyik támadójuk feje átszaladt a fürdőszoba ajtón, úgyhogy időszerű volt valami új után nézni. Izgatott is volt Sally, nem is tudja mi vitte rá, hogy ne bérelje az újat, hanem megvegye. Nem szokott ilyen röghöz kötött lenni, de nem akart ennek okain elmélkedni, inkább az új címet sietve megírta Lysie-nek és Deirának. Kellene lakásavató bulit is tartani úgy csajos módra... Na majd felveti ezt is.*
- Még mindig a Ezüstgriff-ben laksz vagy te is találtál valami állandóbb helyet? És merre induljunk? *Pillant körbe, készen rá, hogy bevessék magukat a Piactér sűrű forgatagába, ahol az élet még ilyen mélabús őszi napon se állt meg. Sallynél is van egy kosár, nem túl nagy, ám felét egy hófehér, csaknem felnőtt macska foglalja el, aki vidáman nyávog rá Lysie-re és szuggerálja őt sárga szemeivel... na meg a másik kosár után érdeklődik arrafelé szimatolva.*

*Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára látta Sallyéket. Mikor legutóbb elváltak egymástól, kért valamilyen elérhetőséget tőle, egy címet vagy helyet, ahová alkalomadtán üzenetet küldhet a nőnek - az elmúlt héten jutott el odáig, hogy ezt meg is tette. Egy csinosan becsomagolt, színes levélben megüzente Sallynek, hogy jó lenne valamikor összefutni trécselni egy sort, a következő pár levélváltás során pedig azt is megbeszélték, mikor és milyen időtöltés keretében. Először a Fürdőbe akarta hívni a nőt, de nem volt biztos benne, illő-e ilyesmi két fiatal nő közt, így inkább a Piactérre esett a választása, elvégre nincs olyan nő, aki ne szeretne vásárolni és csacsogni egyszerre, valamint van egy komolyabb témája, amit ennek kapcsán könnyebben felhozhat majd Sally előtt, hogy kikérje a tanácsát, véleményét, segítségét.
Így hát egy ködös, de naposnak ígérkező délelőttön, jóval a találka megbeszélt időpontja előtt megjelent a Piactér északi részén egy közepes méretű fonott karkosár társaságában. Üres kosarát szeretné friss gyümölcsökkel, fűszerekkel és illatszerekkel feltölteni, de ha marad idejük és kedvük, szívesen tenne egy kitérőt a kézműves termékek utcájába is, illetve ha Sally jól áll az ötletéhez, akkor délután, vagy esetleg egy másik napon tenne vele egy nagyobb kitérőt is... Jaj, kimondhatatlanul izgul! Úgy szorongatja a karkosár fülét, hogy egészen kifehérednek tőle az ujjai. A szemfülesebb figyelő persze kiszúrhatja, hogy nem annyira üres az a kosár, lapul benne egy lapos csomag is, virágmintás, barackszín kendővel gondosan átkötve. A minap kitalálta, hogy meglepi Sallyt egy kis házi sütivel, és addig nem adja fel, míg finomra nem sikerül - a kosárban elrejtett ajándék éppenséggel a harmadik próbálkozás eredménye.
Mohazöld, bélelt köpenye alól csak magas szárú, fekete csizmája látszik ki, ami felett vastag, sötétszürke nadrágot visel hosszú ujjú, elegánsan szabott inggel, amit halvány, elf motívumok díszítenek. Haját kibontva hagyta, csak ráhúzta a köpenye csuklyáját, az alól rebben jobbra-balra kíváncsi tekintete, türelmesen várakozva, hátha kiszúrja valahol Sallyt.*

*Megértő bólogatással hallgatja a lányt, mintha jól tudná, mit jelent a báli szezon közeledte, s a sürgető tánctanulás. Pedig nem.*
- Az én mottóm, hogy minden megoldható, s bármi megfizethető! ~Mióta?~ *Nos, ha eddig nem is használta ezt a szlogent, holnaptól majd kiírja az akciós tábla hátuljára. Talán ezzel is ide tud csalni néhány látogatót, ahogy valószínűleg - cöh, másképp nem is történhetett, ugyan már - Alyse-t is a csábító egyet fizetsz, kettőt kapsz vonzotta közelebb. Biztosan így volt.*
- Attól függ, mifélét táncolsz, s szándékodban áll-e, hogy sajogjon a partnered lába. *Ha a lány célja például egy vérátok, akkor természetes, hogy a mágia alanya megsérül, bár nagy a kockázat arra is, hogy a varázslat visszaüt. A veszély ellenére Rizpa régi, mondhatni gyermekkori álma, hogy valakit a vérmágia ezen magas fokán megátkozhasson, teliholdkor, ahogy azt illik. A Szerelmi kötés ellenben nem sok veszéllyel bír az alanyra nézve, feltéve, hogy nem egy fél-ork asszonyságtól fogant meg az ige. Mivel rébuszokban beszélnek, ezt nem tudja átkölteni a tánc nyelvére, de ha Alyse kételyei holnap is fenn állnak, édes kettesben, normálisan is felel majd neki.*
- Sok sikert, egy fa áldjon! *int a lánynak. Tisztában van a természet az elfek vallásában betöltött szerepével, de szeret úgy tenni, mintha csak tudatlan laikus lenne, aki erről semmit sem tud. A hangjában csengő cinizmus még azt is elárulja, hogy nem is érdekli. Rizpa önmagán kívül senkiben, semmilyen istenségben sem hisz.*
- Szia! *toldja hozzá azért egy fokkal kedvesebben. Tekintetét Alyse hátára szegezi, míg el nem tűnik a tömegben. Csak aztán nyújtózkodik egyet, átropogtatja a nyakát, az ujjait, majd körbepillant a tömegen, s vállát megvonva nekilát elcsipegetni a portékaként kínált csokoládés süteményt.*

~ Ejha!~ *Él a gyanúval, hogy Rizpa nem veti meg a szebbik nemet sem. A végén még nem az embernőnek, hanem Astarténak kell vigyáznia magára. Noha egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy ennyi év alatt egyszer sem próbálta ki magát a saját nemével, eddig sosem jutott eszébe. Talán ha Rizpán egyenruha lenne... Á, nem, fiúsabb lány kéne akkor már.*
- Tánc? *Vonja fel a szemöldökeit, majd elmosolyodik.*
- Ez jó, tetszik! *Kuncog egy sort, mert hát Astarte rászorulna amúgy is a táncoktatásra. Látta ő már a nemesek előkelő táncait, keringőit, de nem tudja járni őket. Ő csak egyszerű, kocsmai - főleg asztalon táncolandó - fajtát ismer, nem egy az Adar ishiri nők által táncolt Szent Táncok elvilágiasodott (s vulgárisabb) változata.*
- Pár hónap az sok. Ismerek pár táncot, remélem, ezt is gyorsan megtanulom. Nekem minél előbb kell tudnom ezeket... Nyakamon a báli szezon. *Mi tagadás, élvezi ő is a metaforában való társalgást, s szerinte kellően kifejezte, mennyire kétségbeesett lépés ez, hogy sürgősen kell neki egy tanár. Ha nem tudja megtanulni, hát Rizpát fogja rávenni, hogy "táncoljon" az elffel, hogy ő vegye a vérét.*
- Miért, ilyen veszélyes a húzottfülűnek egy kis lábra taposás? *Kérdez vissza, mert e téren tényleg nincsen képben. Vajon baja eshet az ő hegyesfülűjének, mikor vért próbál tőle venni, hogy későbbi varázslatokhoz azt a vért felhasználhassa, de nem sikerül?*
~ Inkább csak nem szeretek olvasni.~ *Ezt nem mondja ki, hogy nem a rendelkezésre álló hosszú idő az oka, hogy megalkotta most egy pillanat alatt az olvasási szabályát, csak Lareth mellett megtanulta, hogy az olvasási affinitás hiánya nem feltétlen büszkeség egyes körökben. De tény, rá is ér olvasni. Ehhez képest Lareth annyit olvas elf létére, mintha csak pár éve lenne rá, hogy Montea összes könyvét elolvassa.*
- Nem, ennyi volt! Köszönöm! *Jókedvűen áll fel és nyújtózkodik kicsit. Elégedett. Úgy érzi, minden rendben alakul, s derűlátóan néz a holnapi nap elébe. Lesz ott táncoktatás, este meg meg talán a tetoválása részletei is tisztázódnak.*
- Megyek, utánanézek annak a szerelmi kalamajkának! Szia! *Köszön el könnyedén Rizpától, s már indul is, hamar beleveszik a piac tömegébe.*

*Elvigyorodik, hallván, hogy járt az a szerencsétlen, akire Astarte legutóbb bajt hozott. Nem mintha abszurdum lenne, s azonnal ki kéne zárni azt a veszélyt, hogy ez Rizpával is megesik, ugyanis szerelmi csalódása óta nem zárkózik el egyik nemtől sem. Nem is kéne szerelmi csalódásnak nevezni, inkább volt kellemetlen élmény, vagy balszerencse.*
- Nos, a tenyered nem hazudik *vigyorog a lányra, hogy érezze, Rizpa világában bármi megtörténhet. Szerelmi kalamajkát jósolt, talán még meg is kapja - magában azért hozzá teszi, hogy erre elég kicsi az esély.*
- Attól függ, kiről van szó *von vállat. Ismer olyat, akinek még az ebédidő sem szent és sérthetetlen, ha épp rosszban sántikálásról van szó. Huszonöt éve egy testen osztozik vele.* Jól van, akkor kell egy fedőnév, amit innentől használni fogunk a témára. Ez a munkám kedvenc része.
*Dörzsöli össze a két tenyerét. Értelmetlen dolgokba sok kreativitást ölni, ez pont olyan, mint belenyalni a csokiszökőkútba, vagy repetázni a túrógombócból. Mennyei. Ha pedig a fekete mágiát kéne hasonlítania valamihez, elsőre azt mondaná, piszkos és izzasztó, mint táncolni egy fülledt kocsmában egy vadidegennel, s épp oly szenvedélyes, mint mikor a két forró test egymáshoz simul. Ezen a vonalon Rizpa kicsit hagyja elszárnyalni a gondolatait, s csak lassacskán kanyarodik vissza a valóságba.*
- Tánc *csettint végül, s akkor sem hagyna beleszólási lehetőséget a lánynak, ha lenne ennél ezerszer jobb ötlete a fedősztorira.* Mostantól táncolni tanítalak téged.
*A kérdésre elkomorodik kissé, épp csak annyira, hogy a mosolyt az arcán tudja őrizni. Úgy véli, minél kevesebbet ismer a lány szándékaiból, annál jobban jár, ellenben muszáj minél többet tudnia, hogy rendesen felkészíthesse. Már ha képes rá. Ráadásul szörnyen kíváncsi, s ez már két érv amellett, hogy bizony beleüsse az orrát.*
- Nem tudnám megmondani, ez csakis tőled függ. Ha volt már dolgod korábban a tánccal, és rendszeresen össze tudunk állni gyakorolni, akkor pár hónap alatt kifinomulhat a lábmunkád. De az is lehet, hogy tök béna leszel benne... Ha már táncolni akarsz egy húzottfülűvel, jobb, ha biztosra mész, és nem égeted be magad pár hét után. *fejti ki röviden a véleményét. Igazából nyugodtan beszélhetne a mágiáról is, hisz nincs most senki, aki hallaná őket, de így sokkal szórakoztatóbb. Büszke rá, milyen jó párhuzamot talált a tánc és a mágia közt, igyekszik hát dicsekedni vele.*
- Na igen, akinek sok ideje van... *neveti el a könyvolvasós dolgot, pedig legbelül iszonyú irigységet érez. Elátkozza magában az elf vért, a lassú öregedést, a hosszú szépséget és fiatalságot, s keserűen gondol arra, hogy fog ő már kinézni egy évtized múlva, míg ez a lány vele szemben ugyanolyan pimasz babapofival fog az elmúláson kacagni.*
- Rendben van, holnap délben ott találkozunk. Aztán nehogy elkéss! ~Én úgyis el fogok.~
*Visszateszi a könyvet maga mellé, ráborítja a szoknyája csücskét, majd a lehető legédesebb mosolyával visszafordul a vendégéhez.*
- Szolgálhatok még valamivel, Alyse?

- Meglátjuk akkor holnap, kedvemre való lesz-e. *Majd holnap eldönti, hogy a mutatott mester megbízható-e, nemcsak ügyesen dolgozik. Szeretné azt a heget eltüntetni magáról egy tetoválással való elfedéssel, de csinos hulla nem akarna lenni. Akkor inkább marad a heg.*
- A legutóbbi, akinek a fejére bajt hoztam, halálosan belém szeretett. *Vigyorodik el önelégülten válaszképpen, mintha csupán ennyi azt ígérné, nem bánja meg Rizpa sem. Attól viszont nem tart, hogy Rizpát is megfigyelnék, hiszen csak egy árus - alvilági körökben biztosan nyíltabban tudottan - nem megbízható termékekkel, a mágiatudását meg kevesen tudják, hogy amiatt veszélyforrásként érzékeljék.
Egyelőre nem árulja el, hogy ő ugyanaz a fiú, akit már Rizpa ismerhet, majd esetleg a tetoválásos kaland után.*
- Örvendek Rizpa. Legyen ebédidő, az nem az az időpont, amikor bárki bármiféle rosszban sántikálna, nemde? *Sejti, hogy ez néhány ebédmeghívásába is fog fájni, de belefér. A cél megér ennél sokkal többet is neki.*
- A helyszínt bízd ide, ha te nem ismersz olyant... Rágcsáló? *Felvonja a szemöldökét és lepillant a kezére, mintha csak a "jósláson" lepődne meg, hogy ilyen van a tenyerébe írva.*
- Mit gondolsz, mennyi idő alatt sajátítom el, hogy... elf vérét is vehessem? *Azt meg neki kell kitalálnia, hogyan fogja erre azt az elfet rávenni. Az elkábítás sokáig népszerű gondolat volt, de a heget mivel magyarázná ki ébredés után? Az viszont meglepi, hogy Rizpa a saját vérét is felajánlja, nem Astarte-Alyse lesz a kísérlet alanya. Vagy csak még nem mondja el a kereskedő-nő?*
~ Na tessék, az emlegetett ebéd!~
- Legyen! *Bólint rá, s ez igen méltányos ár. Lesz ideje kideríteni majd, hogy Rizpa mennyire erős vérmágus, mert ha nem túlzottan, akkor lehet megússza Astarte is egy-egy ebéddel. Sok aranyat megér neki az ügy, de ettől még ha nem muszáj, nem fizeti ki. Rosszkislány ő is a maga módján, aki szintlén becsapásból él.*
~ Lareth nevetne, ha tudná, mire készülök és ehhez egy könyvet akarnak rám sózni...~ *Fut át fején a gondolat a könyvet nézegetve. Merész Rizpa, hogy ilyen olvasmányt ide kihoz magával, bár az is igaz ahogy Astarte elnézi, a titkos kódnyelv ismerete nélkül csak zagyvaságnak tűnik a szöveg és humbugnak az egész könyv.*
- Inkább rád bíznám, hogy elmondd az elméletet. Gyakorlatias vagyok, s már olvasok egy könyvet. Egy évtizedben egy könyv, ez nálam aranyszabály! *Mosolyodik el a végén. Amúgy is fene cipeli haza azt a (Astarte szerint) böhöm nagy könyvet, amit ráadásul lehet kedves lakótársa lendületből el is égetne.*
- Ha ez így megfelel, akkor találkozzunk holnap délben az Alsóvárosban, a Szurok téren.

- Nos, a saját bőrömön sajnos nem tapasztaltam, de szerintem elég ügyes ahhoz, hogy valóra váltsa az elképzeléseid. ~S talán életben is maradsz.~ *Rizpa nem szereti a végleges és visszavonhatatlan dolgokat, főleg nem a saját testén. Ha megun egy tetoválást, hetekig is sikálhatja folyóvízzel, nem fog lejönni. Viszont ha különböző díszeket lő a fülébe, tűz a hajába, varr a ruhájába, azzal szabadon dicsekedhet, s ha megunja, bármikor eltüntetheti. Persze a tetoválásnak is megvan a maga varázsa, máskülönben az ismerőse, akihez a lányt küldené, nem élne meg belőle.
Homloka ráncba szalad, szemeit összehúzza, s gyanakvón méri végig előbb a vele szemben ülőt, majd a környező utcasarkokat.*
- Ha bajt hozol a fejemre... Az egy csöppet drága lesz *húzza ravasz félmosolyra a száját, s újra két keze közé fogja a lány tenyerét. Nincs különösebb nézeteltérése a bajjal, ha kellően kiengesztelik cserébe, akkor bármilyen nyűgöt hajlandó elviselni bárki kedvéért. Tény, nem örülne neki, ha kétes szándékú ismerőse miatt mától őt is megfigyelnék, de hát mennyivel izgalmasabb lenne úgy a munka és az élet! Ráadásul Rizpa szeret a figyelem középpontjában lenni, amennyiben nem a városőrségről van szó - velük csak játszani jó, fogócskázni és bújócskázni.
Csalódottságot érez a lány nevét hallva. Azt hitte, az utolsó képkocka is helyre kerül majd, s mikor meghallja a nevét, a homlokára csap feledékenysége miatt. De nem, az, hogy Alyse, semmit nem mond neki - ezzel az arccal. Az a frusztráló érzés, hogy ismeri a vele szemben ülőt valahonnét, egy cseppet sem csillapodott, hiába tudja már "nevén" nevezni.*
- Nincs neked egy...? *Hirtelen jött emlékfoszlány csak, ami miatt fiúhoz kötné a szeplős arcot és a mohazöld szemeket, ám ez amilyen gyorsan eszébe jutott, olyan sietősen le is mond róla. Végül is teljesen lényegtelen, honnan ismeri a vele szemben ülőt, s hogy van-e neki fivére. Amíg megél belőle, inkább nem kérdez.* Mindegy, felejtsd el. Örvendek, Alyse! Szólíts csak Rizpának.
*Őszintén szólva nem igazán érdekli, valódi-e a lány neve. A lényeg, hogy már tudja hogyan szólítani, még ha mást is várt tőle.*
~Most kéne visszaadnom neki az aranyat, s felvilágosítanom, hogy ezeket még én sem tudom maradéktalanul, ugye?~
- Csak kora hajnalban, ebédidőben és késő éjjel tudlak tanítani. Délelőtt leltár van, este pedig üzletelek *kezdi negédes mosollyal, olykor túlzón kalimpálva a lány tenyerére bök, hogy a jóslás látszatát fenntartsák. Szeret színészkedni, ha nem kereskedőcsaládba született volna, biztos, hogy ezen a pályán indul el.* Szükség lesz egy helyre, ahol nyugodtan kísérletezhetünk, s persze vérre. Majd szerzek néhány rágcsálót, meg ott lesz az enyém.
*Olyan nyugodtan mondja ezt, mintha az egyik portékáját kínálná. Egyáltalán nem zavarja a gondolat, hogy pár csepp vérét adja, hisz amikor ő kezdett el tanulni, akkor is így kísérletezett. Azóta persze nem sokat haladt, egyrészt mert nem volt sem ideje, sem kedve, másrészt lefoglalták az átkok - de hát ezt drága tanoncának nem kell tudnia egyelőre.*
- Minden alkalom pár aranyba és egy ebédbe kerül. A pontos árat megszabhatod Te, attól függően, mennyire ítélted hasznosnak az adott leckét. *elengedi a lány tenyerét, s ölbe veszi a korábban birizgált, maga mellé fektetett, bőr borítású könyvet. Elég vaskos, fekete fedőlapján halovány véset hirdeti, hogy a mágiáról szól.* Én ebből tanultam, de titkos nyelven íródott, hogy az avatatlan szemek ne tudják elolvasni. Nagyon egyszerű a kódja, seperc alatt megtaníthatom neked. Célszerű az ebben leírtak szerint haladni, s előbb az elméletét megérteni, csak aztán kísérletezni. Nos, mit gondolsz?
*Fejét oldalra döntve, kíváncsian pillant a lányra, vajon megfelelnek-e neki a körülmények? Arra nem kérdez rá, mi okból szeretne egy olyan népszerűtlen ágat elsajátítani, mint a vérmágia, de ha hajlandó aranyban és ételben fizetni cserébe, úgy nem is érdeklik Rizpát a részletek.*

*Azért megnézi azt az egészségvonalat.*
- Uh.. *Szép hosszú az a vonal, ennyiért halálnak halálával fog halni Astarte. Kár lenne, hisz még olyan fiatal! Bízik benne, hogy nem lesz semmi baja, de odafigyel majd a fejfájásokra és émelygésekre. De rossz, hogy ez a legtöbb másnaposságra igaz! Ezen elmélázva nem is vette észre Rizpa elbambulását, vagyis inkább visszaemlékezését.*
- Az nem probléma, én is ébren vagyok olyankor még. *Utalgat vissza, hogy ő is abban az időpontban kezd el élni igazán.*
- A lényeg, hogy jól értsen a művészetéhez, azaz szép is legyen, és lehetőleg ne az okozza, amit itt ebben a vonalban láttál. *Mutogat arra az említett vonalra a tenyerén, amiről az előbb szó volt és az egészséget befolyásolja. Igazán nem szeretné, ha egy tetoválásba belehalna, vagy a lába odalenne.*
~ Elég közel...~ *Ez a fekete hajú lesz. Kinézi belőle, hogy értsen az átkokhoz. Nem tudja, csak érzi, hogy hasonszőrű a férfi, és az is biztos, hogy az ismeretség könnyen válhat valamelyikük számára végzetesnek. Csak ne Larethnek legyen végzetes.
Az az aranyérmére odatapadt tekintet. Már tudja, hogy nyert, pontosan erre számított.*
~ Helyes...~ *Eddig jól működik terv, viszont a kézvisszatolásnál ellenkezik, de inkább csak szóban, mielőtt végleg visszatolnák.*
- Nem-nem, csináld csak, mintha jósolnál! Valószínűleg most is figyelnek engem, de sosem jönnek ahhoz elég közel, hogy halljanak is bármit. *Ugyanolyan élénken mosolyog és figyel, mint eddig. Ha a fekete lelkű utánaküldött valakit, mert nem bízik benne... Nos, az egy jó döntés volt. Lehet most épp senki nem figyeli őt, de jobb biztosra menni. Astarte meg tud arról, hogy követik, mióta csak kilépett először a Tűzfátyolból. De tudja, mi az, amit meg akar mutatni kéretlen szempároknak, és mi az, amit eltitkolna. Ráadásul az orruk előtt csinálva mindent. Gyanús egy arany átadása egy egyszerű jósnak úgy, hogy nem kap érte semmit az ember lánya. Így hát Astarte tartja a tenyerét továbbra is, de Rizpára bízza, hogy jóslás lesz, vagy kezébe nyom valami talizmánt és arról kezd magyarázni látszólag az aranyért cserébe, vagy más lesz. Úgy ismeri a nőt, hogy tudja kezelni majd a helyzetet.*
- Alyse vagyok. *Éppúgy lehet valós, mint hamis név.*
- Azért keresek egy vérmágust, hogy tanítson. Egyelőre az alapokat. Hogyan kell vért gyűjteni valakitől, hogy az ne alvadjon meg? És miképp lehet köteléket létrehozni a vérrel? *Azok a mohazöld szemek odatapadnak Rizpa zafírkék szemeihez, várván a reakciót, jó helyen jár-e Astarte.*

*Az is lehet, hogy a macska azt a finom csokoládés süteményt szeretné megszerezni, s a megfelelő alkalomra várván eltűri, hogy Rizpa ujjai fésűként szántogassák végig a hátát. Vagy tényleg bolond.*
- Aki kora hajnal óta itt van, annak bizony akad dolga *csóválja sajnálkozón a fejét. Jó, annyira korán azért nem érkezett, és tényleg nem volt semmi teendője, de szeretné elhitetni a másikkal, hogy mégis. Rizpa tipikusan olyan nő, akinek létszükséglete, hogy övé legyen az utolsó szó, és csak neki legyen mindig igaza.*
- Nem? Hát majd az leszel. *feleli hanyag vállvonással, s folytatja a jóslást. Nem Rizpa-féle bölcsesség, hanem általános érvényű igazság, hogy a szerelem mindig akkor kopogtat, amikor nem várják. Bár bájitalként kínálja, sokkal inkább átokként kéne hirdetni ezt a nyavalyát, mely megfertőzi és eltompítja az agyat, s fizikai tüneteket, kergeséget is magával hoz. Szerencsére őt már egy jó ideje nem zaklatják a férfiak - mondjuk nincs is könnyű dolguk, mert Rizpa számára csak kétféle férfi létezik: akiben ő nem bízik, és aki benne nem bízik.*
~"Miféle betegségek?" Hát mi vagyok én, gyógyító?~
*Háborog magában, mert keresztkérdésekre nem számított. Sebaj, szerencsére a kreativitása a helyén, így nem okoz problémát pár véletlenszerű tünet felsorolása. Úgysem tudná mivel alátámasztani a beteljesülésüket.*
- A legtöbbeknél titokzatos, nehezen múló fejfájással, émelygéssel kezdődik. Gyakori a meghűlés, a csonttörés és a szívroham is, ez az egészségvonal hosszától függ. *Végighúzza az ujját az említett íven, és hagyja, a lány hadd ítélje meg maga annak méretét, a várható betegség mértékét.
Ha Crestiasban lennének, beajánlhatná gyerekkori barátját, aki remek és megbízható művész, tetoválásokat is vállal, bár Rizpa számára túlzottan tisztességes. Igaz, jobb lenne a barát előtt nem említeni a nevét, mert enyhén szólva haragban váltak el... Rizpának rossz szokása előbb cselekedni, aztán gondolkodni, s amikor a fiú megsértette a büszkeségét, pofon helyett átkot küldött rá. Azóta nem igazán beszéltek, s talán nem egy tetoválás útján kéne újra felvenni a kapcsolatot.*
- Hogyne! *tér magához rövid elbambulásából, s gondolatait visszarángatja Ederthinbe.* Ha holnap megkeresel, akár már helyet és időpontot is tudok mondani, ma előzetesen bejelenthetlek hozzá. Feltéve, persze, hogy nem zavar, ha akkor nyit, mikor az üzlete már zár... *Ködös szavait cinkos mosollyal próbálja egyértelműbbé tenni: a fickó, akit ismer, kevésbé törvényesen űzi az ipart. Nappal egyébként kézműves termékeket árul, gyönyörű vázákat, edényeket - éjszakára viszont megnyitja boltját az alvilág felé. Őszintén szólva Rizpa nem sok tisztességes embert ismer ebben a városban, így nem is tudna rajta kívül mást ajánlani. A kapcsolatai még bővítésre szorulnak, de hát olyan fárasztó meló konok népségekkel alkudozni, mellébeszélni... A télbe lépve ráadásul egyre lustábbnak érzi magát ahhoz, hogy bármi megerőltetőbe fogjon.*
- Valaki, aki elég közel áll hozzád ahhoz, hogy az átok végzetes legyen *feleli könnyedén, állítását nem vevőjére, hanem saját tapasztalataira alapozva. Olyasvalakit lehet a leghatékonyabban romlásba taszítani, aki közel áll az illetőhöz, legalább annyira, hogy ismerje annak napirendjét, gyengepontját, védtelen oldalát - egy átlagos mágusnak, leginkább, mert a jó mágus függetleníteni tudja az erejét az érzéseitől. Rizpa szerint ebből áll az egész.*
~Hoppá!~ *A dolgok egészen érdekes fordulatot vesznek, amint elhangzik a "vérmágus" szó. Rizpa tekintete mágnesként tapad az Astarte tenyerén nyugvó érmére, s mire egyet pislog a lány, már le is kapta onnan, s épp az erszényébe tömi bele. Szereti azt a benyomást kelteni, hogy az anyját is eladná pár aranyért - aztán ki tudja, hogy tényleg megtenné-e.*
- A vonal nem... De az ujjaid éppen rámutatnak egyre. Sicc! *Halkan felel, csak a cicára fúj hangosabban. Ez a téma négy fülnek is sok, nincs szükség további kíváncsiskodókra.* Áruld el a neved, aztán mondd, miért keresel egyet! Biztos vagyok benne, hogy ez a téma mindkettőnk számára jövedelmező lehet, s ezt nem a tenyeredből látom. *Kezét maga elé emeli, ha Astarte még nem húzta vissza a sajátját, jelzésértékkel visszatolja. Elég pénzt kapott tőle egyelőre, most inkább csak beszélgessenek, ha már ilyen érdekes témát hozott fel a lány.*

*Meg kell hagyni, Rizpának van egy kisugárzása, vagy a cica bolond, hogy miután maga mellé rakta az állatot, az nem inalt el sebtiben.
Hagyja, hogy fürkéssze a nő a vonásait, s maga mohó kíváncsisággal lesi a felismerés szikráit, de nehéz lenne megmondani, hogy azt látta-e csillogni Rizpa szemeiben, vagy csupán a rájuk vetülő fények és árnyékok játéka volt csupán?*
- Elfoglalt? *Elnéz jobbra, elnéz balra.*
- Mások valóban elfoglaltak, de itt nem tolonganak, hogy olyan elfoglalt legyél. *Tudja ő, hogy mindez az ár emeléséért folytatott megjegyzés volt a másiktól, s siet is reagálni rá, hogy lent tartsa az árakat. A két ezüst az sok. Nem mintha ne tellene rá, elég jó fizetést kap, de attól még sok. Már-már azon lenne, hogy enged egy ezüstig, mikor Rizpa beveti a baráti kedvezményt. Tehát ismerős neki, s Astarte ezt vidám-elégedett mosollyal nyugtázza. Azzal a fajta mosollyal, amely nem segít jósnőjének abban, hogy honnan is lehet ismerős, sőt, csak rejtélyesebbé teszi az egészet. Tekintetével követi Rizpa ujjainak mozgását a tenyerén, egy-két dolgot ő is tud életút-vonalról, meg szerelmi vonalakról, állítólag valami kis vonalkák azt is előre jelzik, hány gyereke lesz, megint másik rovátkák a tenyér peremén, hogy hány ember életének kioltása tapad majd a kezéhez. De mélyreható tudása nincs a tenyérjóslásról, így Rizpa könnyen mond bármit. Mondjuk Astarte tudja, hogy sok igazság nem lehet a szavakban, hiszen Rizpa úgy kanyarítja a dolgokat, hogy rögtön valami "csodaszerét" Astartéra tudja tukmálni.*
- Szerintem inkább a munkáról lehet szó, nem vagyok szerelmes. *Szúrja közbe, miközben válaszként egy hang szólal meg belül kétkedőn.*
~ Valóban nem?~ *Elhessenti az ő ezüsthajú kutyulija képét messzire, neki most egy fekete vérebre kell koncentrálnia. Rizpa is arrafelé tereli pont a beszélgetést, avagy vagy tényleg bele van ez írva Astarte tenyerébe, vagy olyan szavakat mond a nő, amit könnyen meg tud feleltetni a félelf lány a saját helyzetének. Jelenleg is a tervén dolgozgat Astarte, még ha erről még nem is tud a másik, hogy a terv részese lett. Aztán lehet zsákutca ez a tervrész, majd kiderül, miként dönt Rizpa.*
~ Érzelmileg kiegyensúlyozott...~ *Nem mondaná ezt magáról, hisz ott az ezüsthajú, a fekete hajú, na meg a nemrég megismert szöszke srác az Alsóvárosból... és a könyvtárosnő is, hogy ne legyen egyszerű a képlet. A varázslatos meglepetéseknek örül, s a nehéz kihívásra is aprót bólintana, mikor felszisszen Rizpa, s kicsit Astarte is megijed, még ha szkeptikusan is állt ehhez a tenyérjósláshoz, meg nem is. Jó lenne tudni tényleg, mi vár rá a jövőben, mert sok forog kockán. De csak az egészségéről van szó, láthatóan megnyugszik ettől.*
- Miféle betegségek? *Kérdezi, bár közben arra gondol, hogy a saját egészsége nem számít annyira. Másvalaki egészségéért jobban aggódik.*
- A festéshez sosem volt jó érzékem, de ha tudsz egy jó mestert, aki csinál tetoválást... nem volnék hálátlan. *Mosolyodik el a végén, jelezve, hogy a jó információért hajlandó lenne egy-két ezüstöt fizetni kárpótlásul a Rizpán maradó vászonért és a festékért. Azt mondjuk nem teszi hozzá, hogy az ezüst jó része csak akkor jár, ha nem vágja át, tehát utólag.*
- Kerüljem, hogy valaki megátkozzon? Ki akarna megátkozni, azt nem látod? *Kérdezi, de nem ezért tartja még tenyerét nyitottan felfelé, függetlenül attól, hogy Rizpa már elengedte.*
- És ez a vonal itt... *Mutat egy vonalra, akármelyikre. A kérdést halkan teszi fel, mert amit említeni fog, nem örvend nagy népszerűségnek a Fejedelemségben (s a legtöbb ember, elf és törpe-lakta vidéken), hogy csak úgy hangosan emlegessék egy piacon.*
- Nem mesél arról, hol találok egy vérmágust? *Két dolgot vehet észre Rizpa: Astarte ravasz mosolya és mohazöld szemei csillogása egyet üzen: tudja, hogy a másik ért a vérmágiához. A másik amit észrevehet az Astarte tenyerén lesz, de újabb vonalka helyett egy közben odacsempészett aranyérme kacsint a jósnőre. Vajon ez eléggé elősegíti a "jóslást", amit eddig még nem vett észre Rizpa Astarte "tenyerén"?*

*Az emlékezet több rétegű, ha egy kereskedőről van szó. Olyan sok emberrel, félszerzettel, elffel, törpével és egyéb csúfsággal kerülnek kapcsolatba általában rövid életük során, hogy nem igazán jegyzik meg a neveket s arcokat - főleg, ha az illetővel panasz céljából találkoznak ismét. Ellenben minden kereskedő, aki tisztességtelen dolgokban utazik, van annyira ravasz, hogy felismerjen egy arcot, amit már látott, amitől jobb óvakodni, amit el kell kerülni, vagy épp amibe hazudni kell. Az emlékezés tehát nagyban függ attól, milyen céllal találkoznak ismét.*
- Az is megoldható *feleli ravasz, hetyke félmosollyal, mielőtt még tekintetét a hang forrására emelné. Zafírkék szemei pár pillanatig az ismerős, szeplős arcon nyugszanak, vizslatják a mohazöld szempárt, az orr s az ajkak vonalát, majd mintha mi sem történt volna, leteszi maga mellé a macskát. Kóbor kutyát ugyan nehezebben találni, de ha a vevő óhajtja, Rizpa számára nincs lehetetlen, csak kevésbé gyors sintér.
Figyeli a lány minden mozdulatát, nem tolakodón, inkább elemzőn. A kamu tenyérjóslás hitelessé tételéhez fontos tudni pár dolgot az alanyról. A fiús külső, a kihangsúlyozott fenék, az övön díszelgő fegyverek sokat elárulnak, s az a magabiztosság, vagy tán rutin is, mellyel vevője helyet foglal előtte. A fizetséget látván lekicsinylő mosolyra görbül a szája.*
- Mások jövőjébe látni egy ilyen elfoglalt napon, s felfedni egy sors minden titkát... Ez két ezüstnél kezdődik. *pillant a lány tenyerén nyugvó érmékre, mielőtt még nagy kegyesen elhalászná őket, s az erszénye mélyébe süppeszti.* De egy ismerős arcnak jár a baráti kedvezmény...
*Fogalma sincs, hol és milyen körülmények között találkoztak, még csak nevet sem tud a lányhoz kötni, de ha ismerős az arca, annak bizony oka van. Ha rendfenntartó erő lenne, egy városőr vagy önjelölt jótevő, arra Rizpa biztosan emlékezne. Fenyegetést nem lát benne, hát bátran két tenyere közé fogja a félelf jobbját. Hümmögve kitapogatja a dombokat, ujjbegyét végighúzza a vonalakon, alig érintve a bőrt.*
- Hmm, a tenyered sokat elárul. Az életvonal az életút megmutatója. Hosszú életed lassan egy új szakaszhoz ér, s gyökeresen új irányt vesz a munkádban, vagy a szerelmi életedben. Ez a négyszögletű jel biztosítja utóbbi stabilitását, megóv a könnyelmű döntésektől - sajnos gyakran azt jelenti, hogy szakítás várható. Ha biztosra szeretnél menni, ajánlok egy jó kapcsolaterősítő bájitalt, csak neked 5 ezüstért. E kiemelkedő dombod szerint elszánt ember vagy, aki megragad minden kínálkozó lehetőséget. Ez itt, a nagy villán a kereszt, azt mutatja, hogy nyomás alatt élsz, és bár jó tárgyalóképességed van, figyelmeztet: a terveken, melyeket dédelgetsz, egy kicsit még tovább kell dolgoznod, különben az elhamarkodott döntéseid miatt megütheted a bokád.
*Közben mutogatja, épp melyik vonalról vagy jelről beszél. A tenyérjóslás tanulható részét Rizpa szívesen hangoztatja, az unalmas, tankönyvi jelentéseket meg feldobja egy-két kitalált jó tanáccsal, reklámmal.*
- A szívvonalad szerint érzelmileg kiegyensúlyozott vagy mostanság. Ó, milyen szép sorsvonal! Az életed tele lesz varázslatos meglepetésekkel, leginkább a következő 5-10 évben. Nemsokára egy nehéz kihívás, s talán hosszú utazás is vár rád. Ó, jaj... *Felszisszen, s hüvelykujja körmét finoman végighúzza a lány tenyerén.* Az egészségvonalad erősen látszik, ez azt jelenti, hogy komoly betegségek sújthatnak le rád a jövőben. De ne aggódj, épp tudok szolgálni egy remek védőtalizmánnal, most csak 9 ezüstért! *szúr be még egy rövid ajánlatot a jóslásba, mielőtt folytatná.*
- Ez a két lapos dombod azt jelzi, gyakorlatias, racionális ember vagy. A szépérzéked fejlesztésével sok kellemes percet okozhatnál magadnak. Véletlenül éppen tudok szolgálni egy adag festékkel s vászonnal, ha kedved támadna festeni. Ez a dombod kidudorodik, vagyis érdekelnek a tudományok, éles az elméd, pergő a nyelved, és jól alkalmazkodsz. Hmm, csak nem Fekete-mágia? *kérdi somolyogva, és lassan elengedi a lány kezét. Elfáradt és megunta, plusz nincs több pontja a lány tenyerének, amiből érdemi információt facsarhatna ki.*
- A tenyérjóslás részben kézzelfogható tudományág, szóval jobb, ha komolyan veszed a jeleket. Az egészséged, a kapcsolataid és a döntéseid, ezekre mindenképp oda kell figyelned. Ha a közeljövőben egy nagy lehetőség ér, csak megfontoltan vágj bele. Ó, és kerüld, hogy valaki megátkozzon *tanácsolja így a jóslás végén, s az ölében összefont kezekkel várja a reakciót.*

*Mikor legutoljára találkoztak, az emberlány fiatalabb volt néhány évvel. Persze Astarte is, de ez rajta nem látszik meg, s különben is akkor hosszú vörös haja volt, természetesen paróka formájában, s nem mellesleg fiúnak öltözött. Akkor pár éve ez kellett a feladathoz, amivel megbízták, mely Adar Ishir tartományaitól egészen a Fejedelemség Crestias városáig szólította. Rizpa így ismerte meg: suhanc, kissé lányos vonású fiúként, ki mérget vásárolt tőle, s ha már ott volt, kabalafigurát is, meg két napsárga gyöngyöt, ami állítólag távol tartja a rossz szellemeket, mert mint macskaszemek égnek a sötétben. Ha előbbi kettőt hitte is, utóbbit nem, de a színei szépek voltak, így azóta is belefűzi hajába a két sárga gyöngyöt a többi színes mellé. Mondjuk előbbi kettőről is kiderült, hogy be lett csapva. Kis híján a küldetés sikere múlott azon az állítólagos mérgen, de végeredményben megtette az is, hogy elhalálozás helyett úgy tüntették el a célszemélyt, hogy saját magát zárta be jó időre az illemhelyre, miután hatalmas testét meghazudtoló gyorsasággal elérte azt.
Végül nem panaszkodva kereste fel az árust, hanem jót elbeszélgettek, s akkor Astarte - vagyis akkori fiúnevén Ardonal - néha még be is csatlakozott Rizpa mellé, hogy milyen címen lehetne még eladni ezt-azt. Volt is keletje a hírhedt ukutrai fekete mágiás holmiknak! Astarte-Ardonal pedig jól szórakozott.*
~ Lám-lám, ki van itt Ederthinben...~ *Nem számított rá, hogy itt találja majd a nőt, aki ugyan idősebb lett, de a vonásai azért nem változtak annyit, s ahogy elnézi, a portékái sem. Látta a macska becserkészését s újrahasznosítását, amin elismerően vigyorog egyet miközben a körtecsutkáról leharapja az utolsó falatot, s hanyag mozdulattal odébb dobja a piacon, ami megmaradt belőle. El is indul Rizpa felé, előre kíváncsian, felismeri-e majd a másik. Akkor lányos arcú fiú, most fiús testű lány, mert mellben nem lett formásabb, éppolyan lapos maradt mint az előtte lévő száznyolcvan évben is. A vörös hosszú hajat hamvasszőke, állig érő váltotta fel, melybe színes gyöngyöket fűzött bele, köztük van az a két sárga is, meg a bátyjától kapott vörösek is. Mennyire lesznek ismerősek a mohazöld szemek, a szeplős orca, az enyhén fitos orr, ha a szőke hajjal és a vadóc lányos fellépéssel más az összhatás? Fekete, passzos nadrág, hogy kiemelje formás fenekét, amire igazán büszke, ha már nem dicsekedhet férfi szemnek tetszetős dekoltázzsal. Fehér vastagabb ing, s rá egy szürkés-fekete szőrméből készült mellényke elől összegombolva. Lábain lábszárközépig érő csizmák, nem látni, de egy-egy kisebb tőr is el van rejtve bennük. Övén viszont jól láthatóan ott díszeleg két-két dobótőr és egy görbe ívű nagyobb kés.*
- Inkább kutyás vagyok. *Mondja köszönésképpen, miközben odalép és futó pillantást vet a "csodacicára". De miért jutott eszébe a kutya szóról Lareth? Ráadásul nem gonosz értelemben, hanem szeretettel... Na mindegy, majd máskor gondolkodik ezen.*
- De most tenyérjóslást szeretnék! Lássuk, mi vár rám? *Telepedik le Rizpával szembe törökülésben, tenyerét nyújtja, amin már ott csillog öt-hat dombtavi rézérme, amit fizetségnek gondolt. Kíváncsian figyel.*

*Hirdeti a közös nyelven lefirkantott felirat a kis méretű, földbe szúrt táblán. A legpletykásabb piaci kofák közt már elkezdett szájról szájra terjedni a szóbeszéd a titokzatos kereskedőről, aki pár hónapja érkezett a városba, s napról napra rendületlenül felbukkan a Piactér forgatagában. Másfél négyzetméteres pokrócon felsorakoztatott portékáival mindig máshol jelenik meg, az üzleteit változó sikerrel bonyolítja, s elmulasztott bármiféle engedélyt vagy igazolást kérni a helyi hatóságoktól és a szállítóitól. Nagy hírnévre még nem tett szert, de a kiöregedett árusok két kiló friss alma vétele közt szívesen tesznek említést szokatlan, egyedi s olykor hátborzongató kínálatairól.
Rizpa ma délen rendezkedett be, a fűszerek illatkavalkádja nem csak őt, hanem a pénzesebb vásárlókat is vonzza. Nem kért senkitől engedélyt, leterítette egyszínű, fekete takaróját a porba, közvetlenül egy egzotikus fűszereket áruló stand mellé, ledobta rá súlyos, tömött táskáját, és a csúnyán pillantgató árusokat kiengesztelte egy-egy ingyenes, légből kapott tenyérjóslással, melyben biztosította őket arról, hogy sanyarú jövő vár rájuk, ám kellő akarattal (és egy ma kivételesen akciósan kapható, szerencsehozó talizmánnal) legyőzhetnek bármilyen akadályt - utalást tett még egy-egy szenvedéllyel fűtött románcra, dolgos férjre, és már meg is vásárolta a helyét aznapra a Piactéren.
Korán reggel kipakolta a heti maradékot s legújabb szerzeményeit a pokrócra, majd leheveredett mögé az üres táskára, elegánsan, sarkait feneke mellé húzva, két kezét az ölében pihentetve. Várt. A türelem nagy erény, ez tölti ki a hétköznapjai jelentős részét. Olykor persze apró trükköket is bevet, különböző táblákat akaszt ki, vagy fennhangon kiabál, nézelődőket szólít meg, férfiakkal kokettál, gyerkőcöket csábít közelebb. Ma azonban különösen lusta, nincs kedve extra erőfeszítéseket tenni a nagyobb eladás érdekében, inkább csak kényelmesen heverészik, s figyeli a morajló tengerként áramló embereket. Az árui közt akad minden, mi igazán érdekes és elképzelhető: beazonosíthatatlan, de átlagon felüli varázserővel bíró gyógynövények, vörösen derengő szerelmi bájitalok, feketén fortyogó mérgek, szerencsét hozó kabalafigurák, démonűző talizmánok, hangulatmutató gyűrűk, erőnövelő csodaszerek, fajátékok, még egy ínycsiklandónak látszó csokis sütemény is helyet kapott. Legalábbis ezt hirdetik a feliratok. Ezen felül persze léteznek további szolgáltatások: megátkozás vagy épp rontások levétele, tenyérjóslás, kártyajóslás, szerelmi bűbáj, szellemidézés és egyebek. Az ár alku kérdése, konkrét érték semmihez sincs kiírva, azonban Rizpa szájából borsos magasságokból indít minden... S ami az eladót illeti?
A húszas évei közepét taposó emberlány üldögél az áruk túloldalán. Szép vonású arcán állandó jelenség a féloldalas mosoly, zafírkék szemei kíváncsian csüngnek másokon. Vékony, fekete kiskabátot visel, mely alól kilátszik ugyanolyan színű, pókháló mintájára hímzett inge. Tömött, földig érő, fekete szoknyája csipkékkel díszített, a hideg miatt alatta egy vékony alsó nadrágot is visel, melynek szárai bőrből készült csizmákban végződnek. Árnyalatokban gazdag haja egy részét magas kontyban a feje tetejére tűzte, a sötétebb tincseket szabadon hagyta szétomlani a vállain. Bal fülcimpáját koponya formájú dísszel szúrta át, nyakában több sornyi nyaklánc, tíz ujjából haton gyűrű csillog. Ahogy mozdul, karkötői és bokaláncai halkan csörögnek. Körmeit hagyta hosszúra nőni, unottan dobol velük egy mágiáról szóló könyv bőr borítóján.
Ahogy így nézelődik, megpillant a közelben egy kóbor macskát, ki félénken szemezget a csokoládés süteményével. Rizpa ajka ravasz mosolyra görbül, kezét az állatnak nyújtja, s elkezdi magához édesgetni. Lassan, de biztosan sikerül odacsalnia a fekete cicát, ki egy kis simogatásért cserébe dorombolva az oldalához bújik.*
- Szervusz, édesem! Magányos vagy? Szeretnél kicsit megmelegedni nálam? *Édes szavakat duruzsol az állatnak, öt ujjal a puha bundáját cirógatja, majd eszébe jut valami. Felkapja a macskát, s a magasba tartja.*
- Eladó, általam tenyésztett csoda-macska! Mágiával felruházott, igazán ritka példány, mely a legveszélyesebb szellemeket is látja s elüldözi! Csak ma, csak most áron alul, akciósan elvihető! Eladó csoda-macska!

- Nem is tudom, mindkét családja a városban él?
Gyerekként sose értette, mikor valakitől azt kérdezték, hogy hány családja van. A mesékben mindenkinek csak egy volt, itt miért van mindenkinek több? Később már megértette, hogy ilyenkor a gyerekek számára kérdeznek rá, a gyerekek felől kérdeznek.
- Hány évesek is az unokái?
Arra emlékszik régről, hogy nagyjából egykorú Abertin gyerekeivel és nekik már gyerekeik vannak. Ő maga még közelében sincs annak, hogy családja legyen. Úgy tűnik nem egyedül halad ezen logika mentén. A nyílt rákérdezésnek örül, már amennyire ennek a témának örülni tud, mert erre lehet válaszolni, ellenben egy burkolt célzással a vénlányság veszélyét illetően, na azzal nehéz bármit is kezdeni.
- Nem, egyelőre még egyikünk sem találta meg a párját.
Mivel régi családi ismerősről van szó, kicsit bővebben is kifejti válaszát, anélkül, hogy illetlen személyeskedésbe kezdene.
- Ethyrlin kész volt eljegyezni szíve hölgyét, amikor kiderült, hogy a hölgy... nem feddhetetlen erkölcsű. A bátyám azóta nem tud igazán bízni.
Nehezen állta meg, hogy ilyen finoman fogalmazzon arról a rongy nőszemélyről. Hangján is érződik, hogy feldúlt.
- Én már el voltam jegyezve, de az én vőlegényem sem annak bizonyult, akinek mutatta magát, ezért az eljegyzést felbontottuk. Az, akit az istenek nekem szántak pedig még nem érkezett meg hozzám.
Megvonja vállát, saját szerencsétlensége annyira nem zaklatja fel.
- A szüleink nem siettetnek nagyon minket, hagyják, hogy magunk válasszunk újra. Akkor remélhetőleg szerencsésebbek leszünk, addig talán kártyáznunk kellene.

Mosollyal nyugtázza az értesítést. A közelgő esküvő sok tennivalót róhat Ameliára is, feleslegesen nem szeretné elrángatni most a teendőitől.
-Kérem.
Megnyugszik és egyben örül is. A fiatalkorában maga is szeretett csatangolni, de egy hölgyet még akkor sem hagyott egyedül az utcán kíséret nélkül.
-Nem nehezek. – tekint a csomagokra a kezében, majd Ameliára.
-A városban van egy kis kertes házam. Sokszor jönnek a gyerekek és az unokák, nem nekik való az erőd. – dörmögi és egyben büszke is érezhetően a családjára. – Csendesebb is így, a fiatalok legyenek csak erődben. Kell nekik a csapatmunka, versenyzés és fegyelem. – bólint pár aprót is hozzá.
-Mondja, ha szabad kérdeznem…. ön és Ethyrlin úrfi még nem járnak jegyben valakivel? Vagy kiszemelték már jövendőbelijüket?
Az ő korukban már egy-egy gyerek büszke apja volt és talán tényleg nem érti a mai fiatalságot. Talán ezzel majd saját gyerekeinek is tud segíteni. Hangjában komoly érdeklődés van, és egyben tapintat is, a magánélethez elég közel tartozó kérdés, de van már olyan régóta kapcsolatban a Contevilla családdal, hogy fel meri tenni a kérdést.

Figyelmesen hallgatja Abertint, bólogat is hozzá.
- Értesíteni fogom, mikor lenne jó.
Kell egy kis önfegyelem hozzá, hogy ne azt mondja, hogy holnap már szeretne menni. Ez természetesen igaz lenne, de azontúl, hogy nem illene ezt mondania, a következő napja egyébként se szabad neki. Elena fog előadást tartani az esküvőről, hogy mi hogyan fog zajlani. Természetesen nem fog minden vendég fejtágítást kapni, de a közeli rokonoknak kötelező, hogy ha majd valamelyik vendég érdeklődik, akkor tudjanak válaszolni mi miért történik.
- Ó, köszönöm.
Ezt nem várta, pedig kellett volna, most már tudja. Idáig is tudta, hogy Abertin úriember, de ahogy mondta pár perce az üzletben is, igazán lovag a férfi és nem csak a kardozós-lovaglós-páncélos féle értelemben. Arra nem is válaszol, hogy zavarná-e Abertin, csak egyszerűen belekarol és elindul a hazafelé vezető úton.
- Segítsek valamelyik csomaggal?
Pillant Abertin másik kezében tartott három csomagra. Ha kell, akkor átvesz tőle, ha nem akkor mosolyogva halad tovább hazafelé.
- A városban él egyébként vagy az erődben biztosítanak önnek szállást?

Amelia illemtudó és megérti, hogy miért nem fogadhatja el a meghívást. ~Bárcsak minden ifjú hölgy ilyen illemtudó lenne! ~ sóhajt fel magában.
-A délutánom rendszerint szabad. Az ifjúságot délelőtt edzem. – mosolyog Ameliára. – Jelezze, mikor megfelelő az ön számára és örömmel fogadjuk egy kis edzésre. A lovaglás is szintúgy délután lenne megfelelő. – a hölgyhöz illik igazodni, és ezt mindig is jó szívvel tette. A szolgálat persze más jelleget ölt ilyen téren, de nem annyira kötött már az életrendje az erődben, hogy a nap huszonnégy órájában helyt kelljen állnia. A veteránok életvitelének előnye.
-Természetesen, hazakísérem. – hajol meg illemmel. – Persze, csak ha nem zavarok, és szabad társulnom hazafelé vezető útján. – azzal, ha Amelia beleegyezik, máris nyújtja karját. Ha más dolga is van, mely érthető módon nem rá tartozik, akkor búcsúzni fog.

- Nem tart fel, de megértem.
Győzködni nem fogja Abertint, hogy fogadja el a vacsorameghívását. Az túl menne egy határon, habár, ha belegondol, lehet, hogy maga az invitálása is már túl van a határon és emiatt nem fogadja el a lovag és nem azért, mert már szeretne kicsit Lili nélkül szusszanni egyet. Vagy csak tényleg végtelenül udvarias és neki van igazából még teendője, de nem ezt mondja, hanem, hogy őt nem akarja feltartani. Mosolya tehát nem hervad le, pláne a folytatást hallva.
- Nagyon szívesen, mindkettő nagy élmény lenne. Majd értesítsen, hogy mikor lenne alkalmas önnek.
Gondolt már arra, hogy jó volna Abertinnel gyakorolni kicsit, de már a beszélgetésekkel is félt, hogy terhére van a másiknak. De így, hogy a lovag maga ajánlja fel, ez így tökéletes. Lovagolni pedig mindig élmény.
Úgy tűnik azzal ki kell békülnie, hogy a mostani ajándékot nem tudja viszonozni. Ha legalább megtarthatná, akkor nem érezné magát ilyen furán, de most már mindegy. Mihez is kezdene ő három csomag dohánnyal?
- Merre kell mennie?
Nem lett megszállott zaklató, hogy követnie akarná Abertint, de ha az erődbe akar menni, akkor itt el kell köszönniük egymástól, mivel így Lili haza szándékozik menni.