Parti strandfürdő

Mennyire jólesik a léleknek az a szorosabbra fogott ölelés, mennyi erőt és bátorságot merít belőle, hogy folytassa a történetet, hogy merje elmondani és a végén merjen reménykedve hátrafordulva Havorra nézni... hogy kihagyjon a szíve rögtön az "ám így" kezdetű mondatnál. Milyen igazság? Miért baj, ha túlságosan megkedvelik egymást? Miért csalódna ismét komolyat? Talán már elígérkezett Havor? Talán titkon már meg is köttetett egy másik házasság, ami köti a férfit? Vagy mégis az a baj, amit most elmesélt neki Kathleen? Vagy mégis tud Kathleen betegségéről? Egyet tud leszűrni a tengernyi felvetődött kérdésen kívül Havor bevezetőjéből: nem kívánja a férfi sem elvenni őt.
A folytatás viszont... Hallgatja, figyelmesen, talán később még szinte szóról szóra is fel tudja majd idézni az elhangzottakat, de felfogni... Okos lány ő pedig, tanult és megvan a magához való esze, de mégis annyira képtelenségnek tűnik Havor mondandója. Vagyis nem is Havoré, hanem nem is tudja kié. Ezek szerint még csak nem is Havor barátja vagy a Navarro családhoz tartozó személy, hanem egy idegen, aki arra járt? Az előbbi oly édes közelség egyszerre válik kényelmetlenné is, noha édes is megmaradt, mert valahogy a férfi bűvköréből mégsem tud még kikerülni. Nem, amíg a szürke szemeket nézi, márpedig Kathleen egyre csak azokat nézi.
A férfi, akit szeretett, elvett egy másik nőt, aztán egy másik férfi, akihez hozzá kellett volna mennie, akihez egyre inkább kedve is lett volna hozzámenni, meghalt még megismerkedésük előtt és abban a formában sosem létezett, ahogy ő megkedvelte. Ennyit az eszményi lovagról?
~ Miért ne mondhatná el...? Nathalie...?~ Az újabb szavak, amelyeket talán az ő csendessége váltott ki csak újabb kérdéseket vetnek fel. Egyre több mindent nem ért és szerencsére ajkai megmaradnak bénult döbbenetükben alig elnyílóan, de hangot ki nem adva, különben biztos feltette volna a szívszaggató kérdést: Hát Ön is elmegy?
Így a helyes, ezt Kathleen is kénytelen elismerni. Kénytelen, de ugyanakkor képtelen is. Nem akarja, ez csak egy rossz álom. Amennyire a hold és a csillagok fénye engedi, láthatja Gonnir a zöld, könnytől csillogó szemeket, egy-kettő csepp el is indult le a szokásosnál is sápadtabb arcon és a szemekben ott a könyörgő kérés is: mondja Havor, hogy csak viccelt! Mondja, hogy csak így akarta valamiért próbára tenni a lányt! Mondja, hogy mindez nem igaz! Szívszorítóan ott marad a felismerés a szemekben, mikor felfogja Kathleen is a felfoghatatlant: ez a valóság. Ez nem egy hosszú rémálom-sorozat, amiből felébredhet. Innen nincs menekvés. Itt nincs édes, aranylósárga hajnal, amivel maga mögött hagyhatja ezt az egészet és azzal foglalkozzon csak, melyik ruháját és kalapját vegye fel az aznapi Havorral való találkára. Aranylósárga hajnal lesz, de minden más elmarad. Elmarad a pofon is. Talán megérdemelné Havor, vagyis nem-Havor. Talán egyszer meg is kapja, talán soha, ha a férfi elmegy és többé nem tér vissza, hiszen a haldoklónak tett ígéretet teljesítette, mire várjon? Kathleen csak csendben fordul vissza a lovon előre és az eddig a férfi kezén nyugtatott keze lassan elemelkedik onnan.
- Vigyen vissza, kérem. Vigyen haza. - Egyelőre ennyit tud rekedtes hangon kipréselni magából, ezt is kínnal, pedig ezernyi kérdéssel bombázná a férfit. És belül küzd, hogy hagyja elmenni, ne tegye fel a kérdéseket, mert talán csak még nagyobb lesz tőle a fájdalma és egyébként is mire megy a válaszokkal. A valóság nem változik meg attól, mert tudja, mi motiválta a férfit a csalásra, mi történt valójában Havorral. Naramtól se kapott válaszokat, valószínűleg soha nem is fog, de ez nem változtat azon, hogy az elf férfi elment. És el fog menni "Havor" is.
Ha Gonnir elindul vele visszafele, haza, remélhetőleg hamar rátalálva a megfelelő ösvényre, akkor Kathleen jóideig nem is szólal meg. Az elején még lehetett látni, hogy egy-egy kezét felemeli, hogy csendben egy legördülő könnycseppet letöröljön arcáról - ezt egyszer sem hagyta Gonnirnak, ha az próbálkozott volna vele- , aztán ez is elmarad, és finom remegése is alábbhagy, csak néha rezzen meg, mint akit hirtelen ér hideg.
- Pár nap múlva megérkezik mindkettőnk családja. Jobban mondva a családom és a Navarro család. - Javítja ki magát kelletlenül.
- Nem szeretnék a terhére lenni, tudom, már így is többet időzött a városban, mint amennyit tervezhetett e közbejött szerencsétlenség miatt, de ha megoldható, kérem, maradjon még e pár napra. Nem tudok egyedül elé állni a családomnak ezzel a hírrel és a Navarro család is tudni akarja majd, mi történt Havorral. Természetesen az addig előforduló "kötelező" jellegű vacsora- és egyéb meghívásokról kimentem Önt. A látszat kedvéért úgy tehetünk, mintha sétálni vagy lovagolni mennénk és így meglenne a szükséges találkozás is. Ez nem kötelesség Önnek, nyugodtan csináljon a városban, amit szeretne. A "séta" alatt majd én is keresek a városban valami elfoglaltságot magamnak, ami nem teszi feltűnővé, hogy nem együtt vagyunk. A megbeszélt időre meg visszakísér, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az ezzel járó kötöttségekért elnézését kérem és megértését. Holnap majd a hosszú éjszakai kirándulás miatt kis gyengélkedésre hivatkozom majd, így csak holnapután találkoznánk. Mondjuk délután. - Vázolja az elképzelését, s egyértelműen belemenekül a gyakorlati problémák megoldás-keresésébe, minden érzelmet nélkülöző taktikai terv kiötlésébe, addig sem kell saját érzéseit boncolgatnia és időt nyer, hogy kitaláljon valamit, miként is fogja - jó esetben Gonnirral együtt fogják - ezt megmagyarázni a családnak. Ehhez kell, hogy Gonnir addig keveset legyen a család már megismert tagjaival, hogy a hazugságot ne tetézzék még jobban. Bőven elég lesz így is mosolyt erőltetnie Kathleen-nek magára, például mikor elérik a városfalat újra és szembetalálkoznak néhány családi testőrrel, akiktől megtudják, hogy Kathleen lova sikeresen hazatalált - valami jó hír is legyen a napban -, csak némi ijedtséget okozott a lovas hiánya.
- Semmi gond! Két worgurtól ijedt meg, leestem a lóról, de Havor ura volt a helyzetnek és gyorsan kimentett a szorult helyzetből. Nem történt semmi bajom egy kis ijedtségen kívül, de lesz mit kipihenni. Így Navarro úr, azt hiszem jobb is ha mára elköszönök. Köszönöm a sétát és a beszélgetést, jó éjt! - Inkább úgy dönt, hogy átköltözik valamelyik testőr lovára Havoréról és itt köszön el a városkapuban a férfitól, hogy minél előbb túleshessenek ezen megfelelően diplomatikus maradva és egy fáradt, halovány mosoly keretében. Szerencsére a testőrök betudják az ijedtségnek és a fáradtságnak a sápadtságát és Gonniron kívül senki nem veszi észre a mosoly mögötti pillantásban azt a fájdalmat, amit elfojt magában most is. Mert erősnek kell látszódni, amíg a szoba magánya nem borul az emberre.

//Köszönöm a játékot a sok izgi fordulattal : )//