Zord-hegység

A Zord-hegység keletről határolja a Dombtavi-fejedelemséget s természetes határt képez a dombtaviak és a nomádok között. A hegyvonulat nem véletlenül kapta a nevét: sziklaképződményei és a hegyen uralkodó gyakorta ködös idő legtöbbször annyira megnehezíti a közlekedést rajta, hogy az átkelést nagyon kevesen kockáztatják meg, inkább vállalják az időigényesebb megkerülést.

Akadnak mégis vállalkozók, akik a magasba törnek, a hegyen élő griffek gyógyító erejű tollait és nagy értékű tojásait megszerezzék. Ez azonban nem veszélytelen, nemcsak a griffek őrzik féltékenyen a területüket, de a hegyvidéken könnyen bele lehet futni worgur- és hirish-csapatba és hegyi sárkányba is. A hegyen sok a barlang, itt a barlangi rovarkígyó és a zirinnis okoz nem kis kalamajkát a bemerészkedőknek.

A Zord hegység északi részénél található portál egyben a bejárat is az elfek által lakott Ezüst-völgybe, következésképpen ha látni nem is mindig látni, de állandó elf felügyelet alatt áll.

A dög nehéz, kis híja, hogy le nem rántja a nyeregből, de ellentart. Torz vigyorral veszi tudomásul, hogy terve beválik, ismét pártolja a szerencséje, melyből ismét használt egy adagot. Akár kudarccal is végződhetett volna. Kitart, vigyorral. ~Vacsinak néztél, haver? Ahhoz korábban kell felkelned…~
Ellen és befeszít, majd amikor már nem mozdul, egy nagyot ránt, amivel hátrafeszíti a fejet, ahogy tudja, hogy eltörje a nyakat, vagy legalább a lég- és nyelőcsövet. Szenvtelenül, együttérzést mellőzve teszi.
Csak ekkor veszi észre a felé mozduló árnyat. Nem figyelt. ~Rohadj meg!~ az addigi lendületet igyekszik felhasználni, hogy ha más nem, de kettejük közé rántsa fel valahogy az iszonyat nehéz dögöt, amely még nehezebb, hogy már nincs benne élet. Már látja, hogy ez is kérdőjeles, így már csak a kezét igyekszik a láncból felemelni, hogy útjára engedjen egy varázslatot, ami nem könnyű, mivel a súly nagy, a lendülettel együtt. De talán a kettő együtt sikerül. A kihívástól még inkább olyan kifejezést ül képe, amit bárki, ha látna, inkább meggondolná, akar-e közeledni felé. Élvezi a halált, és annak kihívásait, orrcimpái kitágulnak az élvezettől.
Erre azonban már nem kerül sor, mert hallja a pendülést majd a vessző közeledő sikolyát, majd a megtörő mozdulatot. Csíkot húzva ér eléjük a dög. Kicsavarja a láncból a kezét, már nem szükséges a lengősúly, de a láncot nem engedi el. Az öt lovasra tekint. ~Kellemetlen. ~ arca már rendeződik közben. És most jön valakinek eggyel, mert megmentette az életét. Ezt azért vitatná, de amennyire élvezi a halál kihívását, annyira észben tartja ezeket a helyzeteket.
Mivel azonban nem véletlen, hogy valakit életben tartsanak, jó lesz másra is címmel, és főként magából kiindulva, a megfelelő irányba ránt egyet a láncon, amitől enged a lánc a dög nyakán és készenlétbe helyezi, egyértelműen jelezve: ~Kösz, de résen is vagyok.~
Hogy útitársai és a most érkezők közé álljon, mint hős lovag? Van eszében. Hősködjön, aki akar.

Levegő után kapkod a földön fekve, de a hirish súlya miatt nem tudja igazán megtölteni tüdejét friss levegővel. Igaz, friss levegőre a szörny ilyetén közelsége folytán nincs kilátása, mert hát a bundás nem rózsavízzel fürdött a kristálytiszta erdei patakban, egyszóval büdös. Mondjuk a szagnál nagyobb problémát jelent a hirish súlya, illetve a zsibbadás, ami miatt egyelőre nem tud kardjáért se nyúlni. Az üvöltésre megfagy szinte a vér is az ereiben, sikítozni a korábbi okokból kifolyólag nem bír, csak valamiféle nyöszörgéssel kevert vinnyogásra futja. Minden reménye a varázslatban van, ami ugyan érzése szerint sikeres volt, de a nyakán lefolyó nyál inkább másra utal. Undorodva próbál még elszántabban kimászni a hirish alól. Ki gondolta volna, hogy egy kis nyál új erővel tudja eltölteni. A bűzös leheletre bukfencezik gyomra, ami miatt már-már dühöt érez, mert hát az élete veszélyben van, a szervezete meg ilyen semmiségek miatt borul ki.
Amint nem érzi mellkasán a súlyt, rögtön tudja, hogy sikerrel járt az imént. Feltápászkodik és felméri nagyjából csapatuk helyzetét, de végül csak a nagy kavarodást látja, elemezni viszont nincs ideje, van neki társasága, aki megköveteli figyelmét. Mivel most fél tőle a hirish, nem lenne értelme karddal nekirontania, mert csak valamiféle morbid fogócska kerekedne belőle, legalábbis míg eszébe nem jut a szörnynek, hogy ő nem is fél gyertyalánghajú lánytól.
Pankához megy, hogy leoldja íját. A rémült hátas hűsége erősebb volt hát, mint félelme. A művelet közben szemmel tartja személyes hirishét, ami még így is néha felé kap mancsával. Igyekszik, nehogy elmúljon a varázslat, vagy újabb szörny tévedjen felé. Tegezét még mindig zsibbadó vállára kanyarítja, egy nyílvesszőt kivesz és szembefordul a jelenleg félős támadójával. A zsibbadás ellenére próbál a lehető legjobban célozni, nyaktájékra. Ha ezen túl lesz, valahogy meghálálja Linnek, amiért nem hagyta, hogy abbahagyja az íjászat gyakorlását.

Használt csel: Célzófegyverek - Célzott lövés

- Férfiakat rabláncon? Nekem máris tetszik a kastély! Ha ez lesz az új divat, tuti beszerzek párat otthonra én is! *Nem is Sally lenne, ha nem akarná a maga kaján és kacér humorával átfordítani a néni szavait, hogy ne legyen olyan borongós a hangulat, mint az idő. Azt tudja, hogy a legtöbb babonának van alapja, így nem árt majd figyelni, de azért nem tesz az sem jót, ha mindent készpénznek vesznek.
Látja a korábbi tűz okozta sebet a maga hirishén, s ez máris segít neki megerősíteni eddigi szándékát: a tűz a legtöbb élőlény ellen hatásos, s egy olyan ellen, amelyiknek vannak már kellemetlen élményei tűzzel kapcsolatban, különösen igaz. A fejvétel nem fog összejönni, Sallyt még egy darabig védi mágikus páncélja, mely egész bőrfelületét beborítja, de persze nyakára nem szeretne ettől még egy vágásnyomot, ami ha fejvételt nem is, de torokvágást lehet jelentene. Hirishen még sosem próbálta a varázslat védelmét. Pengék ellen tökéletes, de most kockáztatnia kell. Nem engedi olyan közel a hirisht, az a szablya karjának meghosszabbítása lesz, mely arra hivatott, hogy a karmoló mancsfejek egyikét lecsapja és így bírja támadóját jobb belátásra. Ezt támogatja meg új varázslata is (vagy éppen a vágások terelik a figyelmet a varázslatról, mert mégiscsak a mágia Sally elsődleges fegyvere), mellyel csókoltatja a hirisht és annak szüleit a Nap által. Kellemetlen érzés lesz, ha összejön a mágia, s remélhetőleg esélyt teremt majd Sally számára, hogy leszámoljon támadójával és besegítsen a többieknek, ahova éppen kell majd.*

~Rohadék…~ szívja a fogát. Lovával már egészen jól összeszoktak ilyenekben, de neki sincs mindenhol szeme. Azt látja, hogy a szőkeség a földre kerül, azután lepattan róla a támadó, így ismét a saját állatocskájára figyel. A közben fára settenkedő és onnan lopakodót legfeljebb csak meghallani tudja, mivel felfelé már nem lát és hiába igyekszik sokfelé is figyelni, a saját támadójára kell legfőképpen figyelnie.
A mágiát sajnálja rá használni, no meg aztán hatásos előny, hogy még nem tudják, ehhez is ért. Ráadásul sokkal élvezetesebb a lánccal fojtogatás. Nem tagadja, imádja azt, amit rendszeresen tesz. Most már nem akar késlekedni, ideje az a láncvéget útjára engedni, így a ritmusnak megfelelően lefelé lendíti, kihasználva a kínálkozó alkalmat, ha a dög úgy fordul. A láncnak a nyakra kellene tekerednie, amennyiben sikerül mindez. Ekkor szándéka szerint nagyot ránt rajta, miközben a ló is éppen a húzás irányába lép, hogy ezzel is segítsen lovasának. Hogy eközben a settenkedő mit tesz, fogalma sincs.

*Mosolyogva legyint Lilinek, jelezve, szóra sem méltók a hóbortjai. Ha majd barátságosabb környéken lesznek, egyszer elmeséli, milyen rossz szokása magában beszélni, olyan állatokhoz és tárgyakhoz, amik nem értik és nem is felelnek. Most inkább egy ásítást elnyomva megköszöni és elteszi az útravalót, jelenleg még nem éhes, inkább az útra tartogatja az elemózsiát. Elköszön Gizelltől, aztán már siet is Fátyolhoz, a csomagjait fogva megölelgeti, röviden ellenőrzi, jól van-e. Örül neki, hogy igen. Halkan duruzsolva hozzá felköti a cókmókjait a nyereg mögé. Ugyanúgy néz ki, mint tegnap, csak a felsőjét cserélte le egy tiszta, sárga ingre. Oldalán még érintetlen kardja csüng, inkább csak dísznek, és a haját is összefogta. Elrakja a Gizelltől kapott ételt is, csak aztán kapaszkodik fel a nyeregbe.
Értetlenül figyeli az Ameliát letámadó öregasszonyt, de a hangja dörmögésén túl nem tudja rendesen kivenni a szavait, így inkább nem hallgatózik. Thalassa egyébként is elvonja a figyelmét - van egy hátborzongató kisugárzása a férfinek, amitől Lysie jobbnak látja, ha inkább nem próbál meg barátkozni vele így, kora reggel. Miután az asszony elment, azért küld egy kérdő, "minden rendben?" tartalmú pillantást Lilinek, mielőtt még elindítaná Fátyolt. Kíváncsian hallgatja a Sallynek adott választ, és eltöpreng, a babonán túl mi okuk lehet ennyire gyűlölni azt a kastélyt az ittenieknek, a látogatóival együtt. Van egy olyan sejtése, hogy többről van itt szó, mint azt ők hiszik.
Az úton leginkább ásítozik és töpreng, hol az elmúlt nap eseményeit rágja át újra, hol azt próbálja kitalálni, mi vár rájuk a kastélyban. A táj nyugtalansága egy idő után rá is átragad, egyre türelmetlenebbül mocorog a nyeregben, a füldíszét babrálva. Amikor Fátyol ideges prüszköléssel megugrik alatta, először arra gondol, a saját nyugtalansága ragadt át az állatra, szóval igyekszik nyugodt hangon, mosolyogva duruzsolni neki.*
- Messze még a kastély? *érdeklődik Massitól, bár van egy olyan érzése, hogy nagyon is. Jobb szeretne mielőbb odaérni, nem tetszik neki ez a környék. Ám lova nem nyugszik, az erősödő neszezés meg pont elég ahhoz, hogy Sally javaslatára szaporán bólogasson.
Cselekedni azonban nincs idő, hirtelen oldalirányból több hirish ront rájuk. Lysie szíve akkorát bukfencezik, hogy egy pillanatra azt is elfelejti, hol van, és szereplője egyáltalán e történetnek, vagy csak nézője - de amint észhez tér, kapaszkodnia kell, mert Fátyol már ágaskodik is, patáival célozva a bestiát. Hogy a hátán lévőt akarja-e védeni, vagy épp hogy lerázná, hogy menekülhessen, esetleg a csattogó állkapcsoktól szeretné menteni magát, az lovasa számára nem egyértelmű, de nincs is ideje ezen gondolkodni, mert ahogy Fátyol újra négy lábon, már elő is rántja a kardját. Próbál, nagyon próbál emlékezni arra, édesapja hogyan kardozott, és mit áradozott neki a kardforgatás gyönyörű művészetéről, de szinte semmi nem jut eszébe azon kívül, amikor a kardhüvellyel a fejére koppintottak, amiért titokban elcsente a nevelője kardját, hogy ő azzal játszani akar, de már az előhúzásnál elvágta vele a tenyerét.
Fel sem tűnik neki, hogy a védekezés szempontjából ellentétes utasításokat ad: rövidre rántott szárakkal, finom sarkjelekkel forgásra, váltott irányú kiskörökre készteti lovát, közben viszont ügyetlen, de lelkes suhintásokat mér a bestia felé, már amikor hozzáfér, és még suttog és morog is hozzá, tss-seg, ahogy otthon a tyúkokat kergetik, leginkább azért, hogy távol tartsa maguktól, míg agya végre túljut a riadalmon és működésbe lép egy jobb terv kitalálásához.*

Félrebiccentett fejjel figyeli Thalassát, ahogy az útravalójuk miatt morgolódik. Úgy tűnik, különleges képessége van ahhoz, hogy mindig találjon valamit, ami nem tetszik neki. Majdnem kicsúszik ajkain, hogy igazán magában tarthatná a bosszankodását, mert egyrészt ha állandóan ezt csinálja, akkor egyáltalán nem lesz már hatása a társak körében… másrészt ők aztán végképp semmit nem tudnak tenni, panaszkodjon majd a vendéglátójuknak, annak lenne egyedül értelme. De nyelvébe harap, nem szól, mert saját gondolatain lepődik meg, ő maga nem szokott ilyen ingerlékeny lenni… biztos az egerek és a kialvatlanság tehet a dologról, de még idejében megfékezte magát. Nem gázolt bele más lelkivilágába.
Enyhén elpirul, mikor Sally a sikkantást emlegeti. Végképp örül, hogy nem szólt az előbb, túlságosan rávetülne most a rivaldafény. Felmarkolja az egyik csomagot és inkább elköszönve távozik a fogadóból. Panka látványára felderül, végre egy ismerős, megszokott és biztonságot adó lény van a közelében. Felcsatolja a nyeregtáskákat, nagy számuk miatt elég sokáig tart a művelet, ráadásul most az íját sem a hátán akarja vinni, így azt is hozzá kell erősítenie a nyereghez. Megpaskolja Panka nyakát, amiért türelmesen tűrte a dolgot. Ekkor kapja el a karját az öregasszony, aki korához és alkatához képest meglepően erősnek bizonyul. Ez a néni eléri azt egy pillanat alatt, ami Massinak az este színjátékkal kísérve se sikerült.
- Várjon, várjon… miért mondja ezt?
Szól utána, de nem nagyon hiszi, hogy visszafordulna a néni majd egy kellemes teára invitálná meg őket, hogy ott kifejtse a dolgokat. Lili megborzong, szeretné azt hinni, hogy csak a hajnali sötétségnek és hidegnek köszönhető a dolog. Körbepillant, de az emberek nem nagyon foglalkoznak a jelenettel, ami valójában meglehetősen rövid volt. Talán a néninek nincs ki mind a négy kereke… azért nem foglalkoznak vele. Az éjszaka után most egészen közel kerül ahhoz, hogy Panka nyergébe pattanva hazainduljon, de Sally megnyugtató hangjára megrázza magát. Felszáll a nyeregbe és megindítja lovát. Próbál úgy fogalmazni, hogy ne ijessze meg szavaival Lysiet.
- Á, biztos semmiség, csak annyi, hogy a falusiak tényleg nem szeretik ezt a kastélyt, ahol a gonoszság lakik, férfiakat rabláncon tartva.
Talán az építési munkálatokon dolgoznak falubeliek, akiknek jól megy ott soruk, ezért nem akaródzik nekik hazajönni a nagymamához látogatóba. Ez a gondolat sokkal megnyugtatóbb, el is fogadja egyelőre Lili, de azért a fogadtatás után inkább nem feledi el teljesen a figyelmeztetést. Legfeljebb majd otthon jót nevet azon, milyen hiszékeny volt.
Útközben nem igazán figyel fel a figyelmeztető jelekre, kalapja széles karimája egyrészt behatárolja látóterét, másrészt próbál a nyeregben relaxálni kicsit, hogy pótolja valamelyest az alvás óráit. Csak Sally és Thalassa szavaira néz körül, de akkor már késő. Nem foglalkozik a többiek helyzetével, mert egy igazi, nem könyvlapon illusztrált hirish-sel néz farkasszemet életében először, míg a fenevad felé ugrik. Pulzusa megemelkedik, ahogy életbe lép túlélési ösztöne. Íja a nyereghez van kötve, de ha kéznél lenne, már akkor se menne vele sokra, mert már zuhan is kifelé a nyeregből. Ahogy háttal földet ér, kiszorul tüdejéből a levegő, így aztán sikítani se tud. Nem is ér rá. Kézzel-lábbal próbál rúgva és ütve védekezni a hirish éles karmai ellen, ha az ugró szörny nem repült le róla lendületből. Ebben a szerencsés helyzetben kardot ránt és próbál felkelni, mert a földön fetrengeni ilyenkor nem ajánlott. Egy varázslattal próbálkozik, akár sikerült kardot rántani, akár nem, még akkor is, ha a hirish rajta maradt, ezzel talán sikerül időt nyerve elijesztenie a támadástól a bestiát.

Használt varázslat: Asztrál mágia - Félelem kiváltása

- Én jól, köszönöm, bár sokszor megébredtem. *Felel, miután gyorsan magához tért, hogy ne nézzen olyan nagyon Lysiere az egerekkel való beszélgetés hallatán.*
- Majd ha visszafele itt kell megszállni, megoldjuk. *Kacsint egyet Ameliának, akin látszik, hogyan aludt.*
- Te sikkantottál, igaz? *Vigyorog rá Thalassára. Tippje szerint persze Amelia volt, de sokkal mókásabb a férfit megvádolni ezzel. Aztán már Massimilianora figyel.*
- Na, ez jól hangzik! *Örül, hogy nemsokára Samuel is csatlakozik és a kastélynál lesznek. Reméli, ő nem lett kevésbé mosolygós, különben nehéz lesz elszámolnia két magával hívott barátnőjének.*
- Szép napot! *Köszön el Gizelltől, azért arra az ajtócsukódásra és zárkattanásra kicsit hátranéz, majd mosolyogva vállat von. Az élelmiszeres motyó még így is több, mint amire számított, el is teszi, s mosolyogva simogatja meg az elővezetett Viharfelhőt.*
- Mit mondott neked? *Fordul Ameliához kíváncsian már lova hátán ülve, miután egy öregasszony mondott a nőnek valamit. Sally nem hallotta, ahhoz ő túlzottan ember és messze volt és túl halk az öregasszony. Közben Cessi is felugrik Sally ölébe, s elindulnak hát.
~ Sok-sok Eric...~ *Pillant fel a varjakra elmosolyodva. A férfi azt mondta neki, hogy az ő népe nyelvén varjút jelent a családneve. Nem gondol itt még rosszra, csak mikor lova kezd idegesebb lenni, s Cessi is furcsán ül fel a nyeregben és figyel.*
- Lehet vágtára kéne fognunk... *Mondja a többieknek, mert jellemzően ő ritkán vállal összecsapást bármivel vagy bárkivel, sokkal egyszerűbb kitérni előle. Az életben maradási esélyeket is javítja. De mielőtt erre sort keríthetnének, ha egyáltalán meg lett volna szavazva, Cessi leugrik a nyeregből és a legközelebbi fa egy magas ágára iszkol fel.*
~ Ajjaj.~ *Épp csak megállapíthatja, hogy veszélyes és nagyobb darab lesz, ami jön, és arra fordulhat, amerre Cessi hátát domborítva felborzolt szőrrel, hogy aztán következő pillanatban már lássa is a saját támadóját. Abban a pillanatban ránt szablyát és mormol el varázsigét, ami segít számára, hogy ha a hirish el is éri őt, a karmok és fogak alig ártsanak neki. Egy ideig. Ebben a magabiztosságban ugrik le a lováról a hátas és a hirish közé, vágva a szablyával a hirish felé. Szeme sarkából érzékeli, hogy valaki nyeregből zuhan le, de nincs idő és lehetőség most odanézni, hogy ki az? Lysie? Amelia?*

-Miféle vendéglátás ez? A kastély ura biztosan nem ezt kérte… - emeli fel az egyik batyut. Elgondolkodott rajta, hogy pofátlanul leül és megeszi, de még a megrágásába is kár az étel. Egyedül a borsó és a cseresznye az, amiben megbízna, ha látná a batyu tartalmát, feltehetően hamarosan, mert az biztos, hogy szét fog kenődni a nyeregtáskában, ahogy betuszkolja. A zár kattanása nem érdekli, a mogorva fogadósra is csak egy pillantást vet. Kibontja a csomagot és a cseresznyét kiveszi, kárba ne menjen. Körbekínálni? Ugyan minek.
-Valóban? – elég sokat jelentős hangsúllyal felel a szőke fiúnak. Az nem tehet róla, hogy a kastély ura ilyen. Na meg, ja, elhiszi, ha valóban találkozni fog a kastély urával. Már ha az valóban a kastély ura lesz. Hogy ettől inába szálljon a bátorsága? Ugyan, annál nagyobb móka lesz…
Ahogy az öreg megszólal, benne hideg viharként tombolásra indul egy féktelen kacaj, mely talán öreganyámat is eléri. ~Nem kell ahhoz a kastélyba menni, banya…~ tekintetében csak felparázslik ez az érzés, aztán kihuny.
Még tekintetével sem búcsúzik el a falubeliektől. Amilyen a fogadj isten, olyan az adjon isten. Szerinte. A köröző vészmadarakat érzékeli. ~Dög van a közelben. Szép fogadtatás. Biztos a falubeliek marasztalták…~ Éjszín csak a fülét csapja hátra a közeledő bármire is. Nem egy betojós állat, de a veszélyre reagál.
-Ennyit a kellemes fogadtatásról… - dünnyögi az orra alatt.
A láncot keresi, amelyet pörgetni is tud és fojtani is. Talán éppen annyi ideje van, hogy elővegye. Éjszín nem fog ugrálni és pattogni, védekezni és pörögni viszont igen, amit arra szükség van. Ha elő tudja kapni a láncot, pörgetni kezdi a feje felett, hogy a kellő időben lendíteni tudja a pofája vagy nyaka felé, szándéka szerint, ha sikerül és támad, akkor fojtani és visszatartani legalább tud.

Ha lenne benne bármiféle érzelem a káröröm, a mások feletti uralmának örömén kívül, akkor most vállon veregetné a fiút, hogy oda se neki, elhúznak innen és máris jobb lesz. Így azonban csak elégedetten nézi, ahogy a szegény fiú fő a saját levében.
Egyhangúan kanalazza a kását és közben sűrűn emlegeti a meghívójukat, minimum egy nagy tál szaftos, zamatos húsos tál, eszményi borok, puha székek dukálnak nekik, erre meg ez…. így aztán a mese tulajdonképpen el se jut hozzá.
Az ajtó kicsapódásra dünnyögéssel leteszi a kanalat, majd Gizellel egy időben lépnek az ajtóhoz. Még az a kevés meleg is kimegy, inkább legyen állott szag.
Sally megjegyzését nem hallja meg, ha meghallaná, se tenne semmit. Beszélni mindent szabad és a nő piszkálódó megjegyzései sem tudják meghatni.
Éjjel a mocorgó szőrmések nem tudják zavarni, nem is azért van félébren. Megszokás, hogy ilyenkor nem alszik teljesen. Reggelre sorra sorakoznak a palacsintává taposott jószágok, ahol érte őket, de mivel ő ugyan ezért fel nem kelt, ráadásként a döglött fajtárs a hatékony elűző fajtárs, nem is rúgta arrébb őket, őt pedig nem zavarja.
Teljes nyugalommal frissíti fel magát a hideg vízben, amit ha nincs még este kér, ekként találkozik a többiekkel.
-..’reggelt.. – mormogja. Nála is voltak, pár másodpercig aztán egy reccs és csönd. Élvezte azt a hangot, nem tagadja.
Lysiere úgy tekint mint ha kételkedne, hogy a lány felébredt-e egyáltalán. Akkor ezek szerint a sikkantás a szőkeségtől érkezett. No, ezt is figyelembe kell vennie. De hogy csupa csajjal van. Kenegetné máját, de nem éppen bálra készülnek…
És reggeli se ártana. Meg útravaló. Mert hogy ha a kastélyban nem fogadták őket, ott se kaja, se víz…

Jól szórakozik a történeten, igazán színesnek találja. Ehhez képest az ő szellemhistóriáik tényleg nagyon gyermetegek és egysíkúak voltak, igaz ők maguk is gyerekek voltak még. Külön élvezetesnek találja a színészi körítést, tányérja úgy ürül ki, hogy szinte észre se veszi. A végét székén kényelmesen hátradőlve hallgatja, felkészül a szörnyű végkifejletre, de az ajtócsapódására nem készült fel. Szeme sarkából ugyan észrevette a kivágódó ajtót, mégis összerezzen a hanghatástól. Ijedtsége kérészéltű, Sallyvel egyszerre nevet fel.
- Ezt kár lett volna kihagyni.
Helyesel ő is, miközben felkel székéről, legalább a nehezen induló kezdet után költözött némi vidámság az estére.
- Vagy kettő.
Súgja vissza Sallynek vidoran, mielőtt belépne szobájába. Elköszönését azonban már hangosan mondja, hisz mindenkinek szól.
- Jó éjszakát.
A vihar hangjai nem zavarják, míg a lefekvéshez készülődik, sőt azután se, hogy eloltotta gyertyáját. Az egerek színre lépését viszont a sötét szobában riadt sikkantással észleli. Meggyújtja újra gyertyáját és igyekszik lecsillapodni. Megrója magát, amiért ilyen semmiségtől így megijedt. Hogy akar kalandor lenni, ha ennyi elég neki, hogy ne tudjon elaludni. Pedig tisztában van vele, hogy az egerek feltehetően jobban megijedtek sikításától, mint ő tőlük. Azért ha lehetséges, jobb fogadókban fog megszállni, nem fűlik a foga ahhoz, hogy az egerek társaságát szokja meg.
Azt már most látja, hogy nem fog jót aludni, inkább felöltözik - minél több réteg ruha van rajta, annál jobb alapon gondolkodva - és a megnyugodás gyorsításáért elmajszol jó pár süteményt, amit magával hozott. Alig sikerül így is egy-két órácskát aludnia. Massinak viszont ébresztenie kell, magától nem tudna felkelni ilyen korán. Az öltözéssel nincs gondja, haját fonja be újra csak. Az éjjeli nassolásnak köszönhetően nem éhes, mikor csomagjaival egyetemben elhagyja a szobáját, és csatlakozik a kis csapathoz.
- Jó reggelt!
Látszik rajta, hogy nem pihente ki magát az éjjel, sötét árnyékok húzódnak szemei alatt. Nem is válaszol a kérdésre, mert épp elfojt egy ásítást.
- Átjöhetett volna vadászni hozzám is... - Lysie válaszára elkerekedik a szeme. - Elbeszélgettél velük?!
Rácsodálkozik a dologra, ilyenről még nem hallott, nem is tudja, hogyan kéne ezt elképzelnie pontosan. Igaz, legszívesebben nem is képzelné el, egyáltalán nem akar egerekre gondolni.

*Örül az ölébe telepedő Cessi társaságának, eldajkálgatja vacsora alatt, sőt, amikor a szakácsnő nem figyel, nagylelkűen még egy falat kásával is megkínálja az asztal alatt, bár valószínűleg a cica kifinomult ízlését nem fogja elnyerni az étel. Lysienek nincs baja vele, az utolsó cseppig befalja, majd a székén hátradőlve Massira és a rémtörténetre figyel. A történet kellemesen borzongatja, keze egyenletesen jár a cica hátán, néha megáll pár pillanatra az izgalmasabb részeknél, de amúgy töretlenül babusgatja, a dorombolása nyugtatólag hat rá. Már épp büszke lenne magára, hogy egészen jól kiállta a próbát, amikor a végkifejlet megfejeli az estét - Lysie szíve egy pillanatra leáll, ahogy sikkantva átöleli Sally közelebb eső karját. A történet vége önmagában nem ugrasztotta volna ki a bőréből, de így, hogy az ajtó teljesen váratlanul kivágódott mellé... Ez a hanghatás már több volt, mint elég, sikerült ráhozni a frászt annyira, hogy bele akarjon bújni Sally vállába. Massi jókívánságára csak rámereszti nagyra kerekített őzikeszemeit, amolyan "Nyugodalmas? Ezek után?" kimondatlan kérdéssel.
Cessit és Sally karját nyomorgatja, míg a többiek befejezik a vacsorát, vagy míg valamelyikük le nem rázza magáról, ebben az esetben átdől Lili felé. Segít asztalt bontani, és mosolyogva, vidáman integetve elköszön a többiektől.*
- Jó éjszakát! Reggel találkozunk! *biccent Massinak, s akkor az oldalán indul el vele. Jól esik az előbbi riadalom után a fiút hallgatni. Mielőtt nyugovóra térne, csacsog ő is egy keveset, s felajánlja, hogy tegeződjenek.
Az éjszakája meglepően kényelmesen telik, könnyen elalszik, bár ugyanolyan könnyen fel is ébred. Szerencsére az egerekkel nincs baja, elbeszélget velük, szép szóval megkéri őket, távozzanak, és ha nem, barátságosan félretessékeli őket, aztán alszik tovább. A neszek annál ijesztőbbek, de van annyira álmos, hogy ne foglalkozzon velük. Massi ébresztője sokkal hamarabb jön el, mint képzelte, kicsit úgy érzi öltözködés és készülődés közben, mintha alig aludt volna valamicskét.
Egy fertályóra alatt összekészül, épp lófarokba próbálja kötni a haját, ahogy a csomagjaival karöltve, álmosan pillogva csatlakozik a többiekhez.*
- Jó reggelt! *köszönti mosolyogva a csapatot, illetve akit ott talál. Sally kérdésére úgy felel, hogy közben a kiszabadult, őzbarna fürtöket próbálja hegyes füle mögé lapítani.* Egész jól. Nálam volt pár egér, éber perceimben elbeszélgettem néhánnyal. Te hogy aludtál? *dobja vissza a kérdést kíváncsian, s amint a haja végre jól áll, és választ is kapott, érdeklődve Massi felé fordul, várván a feleletet Sally kérdésére.*
- A lovak jól vannak? *szúrja a végére a saját kérdését. Bízik benne, hogy hátasaik jó ellátásban részesültek, és az éjjeli vihar egy kicsit sem érintette meg őket. Aggódik Fátyol miatt.*

- Oh, már értem. Hát nyugtasson a tudat, hogy a rémtörténetek java csak erre van: ijesztgetésre. Nem igazak. *Mosolyog nyugtatóan Lysiere, de úgy tűnik, Massimiliano így is enged a kérésnek, s megkapják a rémtörténetet, ami kevésbé olyan szörnyűséges, bizonyára mert tekintettel volt a félelf lányra. A cica egyébként jóllakva előkerül a konyhából - ki tudja mi finomsággal rövidítette meg a fogadósnőt - s röviden végignéz a jelenlévőkön, végül Lysien állapodik meg a tekintete és felé indul el. Különös macska Cessi, nagyon jól érzi, sőt az embernek az a határozott érzése támadhat, hogy látja is, miként éreznek mások. Olyanokat is meglát, amit emberek s elfek nem. Invitálás nélkül is helyet fog foglalni Lysie ölében, ha a lány is hagyja, és főleg, ha fekete a nadrágja. Imádja a fekete holmikat Cessi, főleg ha mosdani akar a fehér macska.
Kellemes meglepetés, hogy micsoda színészi tehetséggel van megáldva a fiú, ráadásul azzal az igyekezettel, hogy egymaga pótolja az egész falu vendéglátását. Tetszik neki a történet, a menekülés, a boszorkányok meg pláne! Biztos saját kis beceneve miatt. Lúdbőrözni nem tud ettől még, ahhoz ennél több kell egy magafajta tapasztaltnak, de attól még élvezi. Az előadás közben beálló kis csendekben az ég morajlásán kívül a cica halk dorombolását is hallani, mint ellenpólus. Lágy és nyugtató. Szemei is csukva, így össze sem téveszthető a sárgálló szemű gonosszal. Az ajtó kicsapódásra hirtelen fog felülni a cica, füleit mozdítva, majd visszahelyezkedik kényelmesen. Sally pont szemben ült az ajtóval, legalábbis rálátott, így hirtelen nyílódását látta, s nem ijesztette meg a csapódás.*
- Ez aztán a hatásos végszó! *Neveti el magát Sally, s megeszi az utolsó kanál kásáját is. Vélhetően megvárják egymást a vacsorával, legalábbis a hölgyek, Thalassa meg ki tudja, lehet már megkereste a szobáját. Vele vagy együtt, de asztalt bontanak.*
- Jó éjszakát mindenkinek! *Mondja Sally is, s figyeli, ahogy Massi máris Lysiet kalauzolja elsősorban. Legalább Sallynek van lehetősége Ameliához hajolni menet közben és odasúgni.*
- Lehetne egy bátyja, nem? Vagy a másiknak egy mosolygósabb testvére. *Mosolyog kajánul Thalassára célozva a végén. Nem lenne rosszképű, például egy-egy mosoly határozottan sokat javítana a fizimiskáján. Csomagját aztán leteszi a kijelölt szobában, még egyszer jó éjszakát kíván, s nekikészülődik az alváshoz. Neki nem lesz gondja az egerekkel, Cessi meg kinevezi ezt a helyet a legkirályabb fogadónak. A vihar sem zavarná, de a mindenféle neszezés... Ha nem is fél miattuk, de megébred rá, így nem olyan pihentető az alvás. De nem ezek azok a dolgok, amitől félni tud. Az valami egészen más, ami miatt inkább egész éjjel az ablakban állna és hallgatná a vihart, s a múlt árnyai kísértenék. Kész szerencse, hogy az éjszaka hangjai között nem volt sikoltás.
Massimiliano ébresztője már ébren találja, és már felöltözött nagyjából olyan ruhákba, mint amiben tegnap is volt. Összekészített mindent, s éppen reggelijét költi, amit nem Gizelltől szerzett be, hanem a magával hozott élelmet fogyasztja inkább. Lent megvárja a többieket.*
- Jó reggelt! *Mindenkit mosolyogva köszönt. A lányokat kedves mosollyal, a hallgatag félelf férfit meg kaján pimasszal.*
- Hogy aludtatok? Nálatok is volt egér? Cessi nekem reggelre hármat is ott hagyott ajándékba, de a nyomokból kiindulva többet előtte elfogyasztott. *Majd a vendéglátó szőke fiúhoz fordul.*
- Indulhatunk a kastélyba? Remélem a vihar nem tette tönkre a mókánkat.

Ezek szerint, mégse a rémtörténetek unalmasságáról van szó, nem is fogja Lili ezután erőltetni a dolgot, pedig szeretett volna szórakozni egy kicsit. Sebaj, csak egyet kell aludnia és állandó szórakozásban lesz része. Thalassa bemutatkozására ő is felvonja szemöldökét.
- Biztos a különleges kisugárzásodnak köszönhető, mert a nevemet én is megmondtam, mégis neked mutatkozott csak be.
Fűzi tovább Sally szavait vigyorogva, nincs hangjában se sértettség, ami miatt Thalassa neki nem mutatkozott be. Eléggé el volt foglalva akkor azzal a férfi, hogy a kastélyba akar eljutni mindenféleképp. Mindenesetre úgy néz ki, hogy tényleg lesz mit figyelniük Sallyvel titkon, talán háromszereplős lesz a játék, párbajjal meg mindennel.
Kényelmesen elhelyezkedik székén és csendesen várja a vacsorát. Lilinek a kóstoló szó tűnik fel, miért csak kóstolót kapnak? Vagy csak szófordulat lenne? Gizellt elnézve a gyertyalánghajú lány arra jut, hogy örüljenek, hogy egyáltalán kerül valami az asztalukra. Az mindenesetre tényleg leszűrhető már a tányér tartalmának látványából, hogy nem a Griffben vannak, ahol a 4-5 fogásos vacsorák mindegyik fogása remekmű. De éhes, ráadásul ha messzi földek konyhájától nem fintorgott, akkor a földijei ételét is megeszi.
- Jó étvágyat!
Csendesen eszik, nem csatlakozik a rémtörténet-kéréshez, erről korábban már magában döntött. A közeledő vihar hangjait hallgatja, míg nincs más, amit hallgathatna.

*Csalódott sóhajjal konstatálja, hogy Ameliaban nem lelt partnerre a rémtörténetektől való ódzkodást illetően, így hát beletörődőn vállat von. Ha a többiek szeretnék, akkor ő is szívesen végighallgatja őket, legfeljebb majd magához csalogatja Cessit, hogy legyen kit szorongatni és legyen kihez odabújni közben.*
- Engem édesapám ijesztgetett folyton rémtörténetekkel... Szeretett bolondozni, állandóan a frászt hozta rám *meséli duzzogva, felfújt arccal, mielőtt még lepakolna a Lili által választott asztalhoz, s helyet foglalna. Thalassanak biccent, jelezvén, megjegyzi a nevét, Sally kérdésére meg csak értetlenül pislog, s elmereng, vajon mi különlegeset csinálhatott az előző pár percben, amire már most nem emlékszik.*
- Csak megmondtam a nevem... *feleli elbizonytalanodva, mosolya hegyes füleiig szalad. Nem tudja, Sally mivel próbálkozhatott, ami miatt nem sikerült, de hát tényleg semmi különlegeset nem művelt az előbb, mint bemutatkozott - azt is meglehetősen hanyagul, ha már így visszagondol rá.
A kiérkező vacsora ugyan nem mosolyog, Lysie ellenben igen, hisz illatra nem tűnik rossznak, nem pulzál, nem akar elmászni, szóval az ő igényeinek máris megfelelt. Megköszöni a szakácsnőnek a tálalást, hátha az ő jókedvéből átragad egy kevés rá is.*
- Jó étvágyat! *Még az evéshez is mosolyog, látszólag letörölhetetlenül, holott a kint készülő vihar és a rémtörténetek így együtt nem sok okot adnak az örömre. Fél szemét a konyhaajtón tartja, hátha felbukkan a fehér cica, akit magához édesgethet - addig sem Gizellt boldogítja.
Tétován biccent Sally kérdésére, acélszürke szemeivel azonban Massit méregeti, azt találgatván, tízes skálán mennyire ijesztő történeteket várjon tőle, ha végül beadja a derekát.*
- Légy velünk kíméletes, kérlek! *dörmögi szerényen, hosszabb szünetet tartván két falatnyi kása közt. Nem akar ő félősnek tűnni, de ha az apja történeteiből indul ki, lesz itt még sikoltozás.*

*Mosolyogva bólint Massimiliano szavaira, hogy ő is velük tart majd. Legalább lesz alkalmuk titkon megfigyelni Améliával - mert úgy látta, partner lenne az ilyenben -, hogy vajon Lysie körül fog-e sertepertélni a szőke a fiú, s vajon milyen fogadtatásra talál majd a lánynál. Amélia felé fordul és Thalassa után ő is válaszol, csak egy kicsit bővebben.*
- Igen, összefutottunk még Ederthinben. Igazán... megnyerő volt. *Hamiskásan villanó kék szemeiből látszik, hogy ez irónia volt. Ezalatt Thalassa és Massimiliano is lemeccseli egymással, érdemes-e a kastély kertjében éjszakázni vagy sem, a hölgyek addig beljebb kerülnek a fogadóba a - mint mondták - kifinomultabb konyha reményében.*
- Cessi! Cicc! *Szól a macskájának, de hiába. A fehér macska kihasználja az alkalmat, míg Massimiliano szól a szakácsnőnek elterelve ezzel a figyelmét. Elég egy-két másodperc, s a macska máris a nő mögött van és már surran is be a konyhába. Sally csak röviden fejét csóválja, de bízik a macskában, hogy tud vigyázni magára. Különleges kis teremtés ő. Sally addig is lerakja motyóját az Amelia által választott asztal mellé és leül ő is. Hasonlóan meglepetten néz Lysiere, hogy unalmasnak találja a kísértet történeteket. Miféle történetek vannak az elfeknél, hogy az emberek kísértettörténetei unalmasak nekik?*
~ Ha visszaérünk, erről sürgősen ki kell kérdeznem Deira barátnőmet!~ *Határozza el, aztán figyel Amelia emlékére.*
- Ilyeneket mi is csináltunk! *Jót mosolyog azon, hogy nem csak ő rosszalkodott kiskorában. Aztán meglepve néz előbb Thalassára majd Lysiere.*
- Ejha! Nem semmi vagy, Lysie. Én a múltkor vagy egy fél órán át mentem az agyára, de a nevét nem tudtam meg, mi több, alig szólt pár szót. Hogy csinálod? *Érdeklődik, s közben a vacsorájuk is megérkezik. Nincs baja az egyszerű étellel, még ha meg is szokta az utóbbi időben a minőségi ételeket. Azért féloldalasan szemöldök-felvonva, s mosolyogva felsandít Massimilianora, hogy ez lenne a kifinomult konyha? Hát a konyha biztos kifinomult, de az nem az ételekre értve.*
- Jó étvágyat! *Mondja a többieknek, mikor már Thalassa javában eszik, s nekilát Sally is. Az első falat után mondjuk nekilát megsózni.*
- Szerintem beérjük a te meséléseddel is... Igazam van? *Sandít el először a mogorva szakácsnő felé, aki a nagy mesemondó. Hát az biztos, hogy az ő előadásában a hideg futkározna mindenki hátán! Így aztán a kéréssel Massimilianohoz fordul - s tud Sally kobaltkék szemeiben valami delejes lenni, amiért nehéz neki nemet mondani -, majd megerősítésért Ameliára és Lysiere néz. Pont kellemes hátteret adna a történetnek a készülő vihar morajlása. Reméli, az a két lovászfiú érti a dolgát, mert az ő Viharfelhője ilyenkor van igazán elemében. Ha nem kapnak mesét, akkor viszont vacsora után valóban asztalbontás lesz valószínűleg. Kíváncsi, mi vár rájuk holnap.*

~Szép!~ morog egyet magában.
-Köszönöm a szíves tájékoztatást.
Lysie felé fordul, elvégre bemutatkozott neki. Legalábbis egy nevet hallott felőle.
-Thalassa.
A rémtörténetek nem érdeklik, azt nem hallgatja, hanem csinálja. Bogarat ültetni élesben mások fejébe, csavarni a dolgok menetén.
Ledobja magát az egyik padra, vagy székre nem érdekelve, hogy a többiek állnak még. Nem úrigyerek, hogy hajbókoljon. És mivel a rossz napja még rosszabbul alakul, mivel utálja, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő szeretné, nem veszi elő kedvesebbik felét, igaz, nem is duzzog, vagy morcos, inkább hideg.
~Kása? Há’ mivagyokén? Fogatlan banya?~
Jobb, mint a semmi, ha úgy veszi, de a kastély ígéretében az omlós, szaftos húsfalatok és finom borok helyébe ezen nyámmogni…
Sóhajt egyet, majd belapátolja az ételt. Előtte azonban ellenőrzi, nehogy valami altató vagy egyéb gyanús szer legyen benne. Mindet nem ismeri fel, de a töbiek arcából azért tud olvasni és érzékelni is dolgokat. Vendéglátója kontójára veszi a meghívást, így nem fog fizetni. Azonban még nem megy fel a szobájába. De ha uncsi bájcsevej lesz, akkor két perc múlva elhúz aludni. Az eszébe sem jut, hogy talán neki is tenni kéne ezért valamit.

Amelia felé biccent, éppúgy Lysie felé is. Sally fogadására azonban csak ránéz, szótlanul.
-Találkoztunk. – feleli a szőke lánynak, kinek nem is oly rég még jósolt. Mangdel néniként. Nevethetnékje támad, az a jó, sötét és elégedett nevetés. Sallyre függeszti vissza a tekintetét, majd már pár lépést megy, amikor a fiú megállítja. Végigméri a fiút.
-Nem a kényelemért megyek oda. – feleli hidegen. Utálja, ha ellentmondanak neki. A falu ellen azonban egyszál maga kevés, így nem léptet tovább.
~Crestias..~ Leugrik a lóról. Mielőtt elvezetnék a lovat, a nyeregtáskát azért leveszi. Vannak benne dolgok, amit más kezében nem akar látni.
Belépve, körbenéz. ~Hát innen információt nem szerzünk, az biztos. A fenébe…~ Szívja a fogát magában. Legalább nép volna, akiktől el lehetne hallani ezt azt. Kedve szerint máris visszaindulna a lováért és a kastélyba menne.
-Mondd csak, fiú. Mi az istenért maradnánk itt, ha szívesen se lát a nép, és nem is ide szól a meghívónk? Hmm? Ennyi nekem elég volt. Viszlát hölgyeim a kastélyban. Ennyi erővel ott is jobb lenni.
Bepróbálkozik. Hirtelennek mutatja magát, aki okoskodik. Szereti másnak mutatni magát, hogy aztán át tudjon verni másokat. Most a hitetlen Tamás és a hirtelen fej a döntés eredménye. Az eddig kapott híreket amúgy is hazugságnak veszi, mindig csak abban hitt, ami valóban valós is volt. Közben fondorlatosan figyel, mi történik, ahogy kilép az ajtón.

- Szép napot Önnek is! Igen, oda tartunk mi is. A nevem Amelia, örvendek.
Csapatuk bővülni látszik, de az új tag nem olyan mosolygós, mint Lysie. Kár, erre a helyre jól jött volna még egy vidám arc. Határozottnak viszont határozott, az biztos. Kíváncsi, hogyan fog reagálni Massimiliano szavaira. Nem kezdi azonban hosszasan tanulmányozni, Sally szavai vonják el figyelmét.
- Ismeritek egymást?
Úgy tűnik nincs olyan a városban, akit ébenhajú barátnője ne ismerne. Kérdése költői, de ha esetleg Sally kifejti, honnan is ismeri a férfit, úgy még jobb lenne. Elnéz visszafelé az úton, de újabb közeledő, potenciális vendéget nem lát. A lányok után lép a lovászokhoz, nem szívesen adja át Pankát, egyiknek se. Lassan oldja le holmiját, mosoly nélkül. Csak mikor elvezetni készülnek aranyfakó lovát, mosolyodik el, hátha ezzel jobb benyomást ér el s ezzel jó bánásmódot a lovaknak, de nem fűz igazán túl sok reményt a dologhoz.
Massimiliano szavaira odafigyel, de nem szól közbe. Magában jegyzi meg, hogy még szerencse, hogy a szőke férfi ideért Crestiasból még idejében, kellemetlen lett volna, ha se Essex úr, se ő nincs itt. Habár csak volt valami elődje, de ki tudja, az milyen lett volna.
Próbálja figyelmen kívül hagyni a falusiak mutogatását és inkább kíváncsian várja, hogy beérjenek a fogadóba. Érdeklődve néz körbe, nem azért jött el, hogy visszariadjon néhány morcos helybélitől, hanem a kaland és szórakozás kedvéért. A rémtörténetekhez Sallyhez hasonlóan áll hozzá.
- Engem is érdekelnek a történetek. Az egyik unokatestvéremmel, amikor még kislányok voltunk és nálunk voltak a téli szezonban, fennmaradtunk néha éjszaka és kísértethistóriákat meséltünk egymásnak, míg a szülők valamilyen estélyen voltak. Telecsöpögtettünk viasszal a szalon padlóját, úgyhogy mindig lebuktunk.
Vigyorogva meséli, boldog nosztalgiázió sóhajjal a végén. Aztán eljut a tudatáig Lysie ellenkezése. Kíváncsi honnan származik, ugyan hol unalmasak a rémmesék? Néha rémítőek, de többnyire szórakoztatóak, de csak a nagyon rosszak unalmasak. A helység légkör alapján itt nem lehet unalmas. Míg a szőke lány a színpadot tanulmányozza, Lili kipróbál egy apró mágikus trükköt, hátha nem a származás van a dologban.
- De ha nagyon unnád, majd játszunk valamit.
Végül mosolyogva szól Lysiehez, akár sikerült a varázslat, akár nem, mert azt semmiféleképp nem szeretné, hogy rögtön az első este rosszul érezze magát egyikőjük, akármilyen okból kifolyólag is.
- Vacsorázzunk először, korgó gyomorral nem lehet jót aludni.
Egyetért a lányokkal, előbb megvacsorázna ő is. Ha Massimiliano nem mutat esetleg nekik egy előre elkészített asztalt, akkor megcéloz egy szimpatikus méretűt, ami mellett mindannyian kényelmesen letelepedhetnek. A csomagjait a szék lábához teszi, hacsak nem viszik előbb a szobájukba.

Használt varázslat: Empátia

*Nem tölti el túl nagy nyugalommal, hogy itt kell éjszakázniuk, de bízik benne, hogy a falusiak hamar megszokják a jelenlétüket. Lovát dögönyözi Massi válaszait várva, mikor csatlakozik hozzájuk egy férfi, talpig feketében, mintha csak Lili kérdésére érkezett volna feleletként. Sally reakciójából azt szűri le, hogy ismerik egymást, így még inkább örül, hogy nem csak hárman néznek a kastélyi móka elébe.*
- Önnek is! *biccent széles mosollyal neki, majd lovát az egyik lovászra bízza, arra, akin a mosoly és jókedv csipetnyivel több jelét véli látni, vagy akin jobban el tudja képzelni. Előtte persze leveszi a csomagjait, és egy búcsúcsókot nyom Fátyol orrára, így engedi útjára, ezáltal csak fültanúja a közben lezajló eseményeknek. Nem reagál rájuk, jogosnak véli a férfi szavait, de számára nem nagy tragédia, hogy Samuel egy éjszakára megváratja őket. Crestias említésekor csatlakozik újra a beszélgetésbe, egyelőre Sally mellé húzódván, hisz őt ismeri a legjobban, ő a legbiztosabb pont a csapatban. Szívesen kifaggatná szőke vendéglátójukat a kereskedővárosról, de inkább csendben hallgatja az itteniekre vonatkozó történetet, talán majd vacsora közben lesz alkalma kérdezősködni, a tudását és - amúgy meglepően gyér - helyismeretét gyarapítani. Egy kicsit aggasztja, hogy Massi sem túlinformált a rájuk váró izgalmakat illetően, azonban Sally mosolygó tükörtojásai eloszlatják a riasztó gondolatait, elkuncogja magát.
A fogadó elnyeri tetszését, fényes és barátságos a kongó üresség ellenére is, sőt, még jól is esik egy kis csend és nyugalom a kintiek ellenszenves sugdolózása után. A pulttal szemközti emelvényt méregeti kíváncsian, azon törve a fejét, hogyan szórakozhatnak itt a helybéliek, amikor Massi megemlíti a rémtörténeteket, Sally meg lecsap a témára.*
- Biztos unalmasak, szerintem nem akarjuk hallani őket... *rebegteti meg a pilláit ártatlanul az ébenhajú, majd Lili felé, hátha ő is hasonlóan gondolkodik. Nem biztos, hogy jót tenne egy átvirrasztott éjszaka Essex úr próbatételei előtt, rémtörténetekkel a fejében ugyanis nem tudna egykönnyen nyugovóra térni, főleg, ha bekerül a képbe egy itt elhunyt falusi, aki minden éjjel visszatér az erre járókat kísérteni... Nem-nem, ha Sally és Lili nem szeretné, hogy Lysie az éjszaka közepén besunnyogjon hozzájuk a kispárnájával, akkor jobb, ha ezt a témát ugorják. Mielőtt a feltett kérdésre felelne, kíváncsian Massira sandít, érdekli, ő is velük tart-e holnap.*
- Én lefekvés előtt még megkóstolnám a helyi specialitásokat, de ha Lili vagy az úr másként gondolja... *veti fel félhangosan. Kész alkalmazkodni a többiekhez, ha ők mást szeretnének. Csak most jön rá, hogy frissen hozzájuk csapódott társuk nevét még nem is tudja, így e hiányosság pótlásaként a kezét nyújtja egy kézfogás reményében a férfinak, vagy ha túl távol állna tőle, akkor barátságosan odaint.* Egyébként Lysie vagyok, örvendek!

*Mosolyog Lysiere, jelezve, hogy nem haragszik a kisasszonyozásért, s jót derül azon, hogy Amelia lett a következő áldozat. Ő legalább hozzá van szokva, Sally egyáltalán nem nemesi sarj. Ameliával találkozik a pillantásuk, sokatmondóan, s belül nyelvére kell harapnia picit, el ne vigyorodjon, mert ezt most meg nem tudná magyarázni Lysienek, ha rákérdezne. Ezek szerint, jól látta, amit látott. Massi válaszaira figyel, főleg, mikor Amelia felteszi a kérdést, amit ő elfelejtett. Aztán egy hangra lesz figyelmes, melyet nem sokszor hallott, de annál emlékezetesebb. Thalassa felé fordul hát.*
- Nézzenek oda, kinek hozta vissza a cica a nyelvét! *Vigyorog rá a férfira utalva múltkori szófukarságára, s nem szól, hogy ő elindul a kastély felé. Massimiliano majd jelez neki, amúgy meg Sally szívesen kárörvendene azon, ahogy visszakullog, mert ott nem lel majd kényelmes ágyat. Az alapján, amit felvázolt Samuel, ezzel a fogadóval kell beérni és reggel tovább menni. Ő addig is míg Thalassa dönt, rábízza lovát Ralfra. Vagy Rolfra. Szóval az egyikre. Épp csak leveszi róla kevés motyóját, Cessi meg visszacsatlakozik Sallyhez, érdeklődését már a fogadó köti le.*
- Helyi specialitások? *Azonnal széles vigyor jelenik meg az arcán.*
- Hadd tippeljek: két tojásból tükörtojás, szalonnacsík mosollyal. *Kevésbé groteszk ételt nem talált ehhez a helyhez, ahol a falusiak nem, de az étel mosolyog rá. Azt meg kénytelen tudomásul venni, hogy nem tudnak a fiúból több szót kicsikarni arról, mi vár rájuk odabenn.*
~ Még jó, hogy nem jött Eric. Ha itt is elkezdett volna Boszorkánymesterasszonynak becézni, a szabad ég alatt aludhatnánk a falun kívül.~ *Jut erre, meg arra, hogy lehet lesznek valami mágia hatását megidéző szerkezetek, vagy olyan furcsa, torz tükrök, s egy régi kastélyban mindig lehet egy-egy ablak, amelyen áthúz kísérteties hang kíséretében a huzat. Aztán eltereli a gondolatait a fogadó barátságos hangulata, még ha kissé kong is. Őszintén szólva, nem bánja. Az utcán sétálás még hagyján, de vacsora közben azért csak idegesítené már őt is, ha folyamatosan rosszallóan néznék.*
- Rémtörténetek? Mifélék? *Kérdezi még, nem aggódva, inkább szórakozva. Majd útitársnői felé fordul.*
- Mi legyen? Vacsorázzunk és aztán foglaljunk el egy szobát, s találkozunk reggel? Apropó, te is velünk tartasz a kastélyban majd, vagy édes négyesben leszünk a szerintem innen származó úrral? *Utolsó kérdés már Massimilianonak szól, de a végén Thalassára utalt. Őt se látta még mosolyogni, lehet tényleg helybéli.*
~ Kalandszállás? Samuel tényleg nem normális.~ *Cessi eközben már a pult és a konyha körül sündörög, mi ehető van? Sally bevárja a többiek válaszát, s aszerint megy fel aludni, vagy marad a többiekkel idelenn vacsorázni.*