Piactér

A Kikötőnegyed északi részén található a Piactér. Azt mondják, itt minden kapható, ami szem-szájnak ingere, vagy éppen ilyen ételhez való hozzávaló. Megtalálhatóak itt a jellegzetes dombtavi húsok, gyümölcsök és zöldségek mellett Montea más országaiból importált ételek és italok is. A jobbára ovális alapterületű piactér keleti sarkában található két pénzváltó is, az árfolyamot fejedelmi rendelet szabályozza. A Piactér a város folyton nyüzsgő központja, napközben egyedül a déli hőség óráiban csendesül el. Csak néhány árus kitartó annyira, hogy ilyenkor is nyitva tartson. Este azonban mind nyitva tart, jóval sötétedés után is.
Első látásra a tömeg miatt is kaotikusnak tűnik a Piactér, pedig megvan a maga rendje, még ha tökéletesen nem is lehet mini-negyedekre bontani a piacteret. Az északi részen foglalják el kifeszített színes ponyvák alatt lévő standjaikat a gyümölcs- és zöldségárusok, a délkeleti részen a húsárusok, délen a fűszerek illatkavalkádjával találkozhatunk, míg a nyugati, a kikötőhöz legközelebb eső részen kapott helyet a halpiac, ahol minden nap friss halat árulnak egészben vagy filézve, s estefelé a mozgóárusok még sülve is kínálják a különféle halakat más jellegzetes dombtavi ételek és italok mellett. Ha szerencsénk van, még lesz helyünk a kevés padon a vékony deszkaasztaloknál, hogy ne állva kelljen elfogyasztanunk.
Kézműves termékek nem kaphatóak itt a Piactéren, kivéve azt a néhány standot, melynél Montea más vidékeinek és népeinek import áruit árulják, ugyanis a dombtavi termékeket a Piactér és a Kikötő közötti utcák műhelyeiben és boltjaiban lehet megvásárolni.

Uvariasan nem is tud ellenkezni, Amelia mellett kellemesen tölti mindig idejét. Reméli, hogy ez viszont is így van, de meg nem kérdezi. Udvariasan megvárja, míg befejezi a mondatot, így egybeköti a két választ.
-Érdekes elfoglaltság, annyi bizonyos. – a madarak röptében kedve telik nézelődni, foglalkozást másokra hagyja. - Köszönöm kedvességét. – a tánc nem erőssége, majd legfeljebb komótosan eltáncolgatnak, talán nem bántódik meg ettől Amelia.
-Kérem. – hajtja meg magát kissé.
-Ó, kérem, ez természetes. – elgondolkodik, hogy a mai fiatalok vajon ennyire figyelmetlenek? Majd elbeszélget Ethyrlin úrfival is, hátha dűlőre jut ebben a kérdésben. Szégyenletes dolog, hogy ha ilyen alapvető illemet nem tart be a fiatal generáció. Ő bizony megköveteli a gyerekektől.
-Kedves öntől, kisasszony, de nem szeretném feltartani napi teendőiben. – talán nem illő, hogy ezt a meghívást elfogadja. – Viszont szívesen látom bármikor egy kis mozgásra az erődben vagy egy lovaglásra. – Amelia nagyon jól ért a fegyverekhez, kár lenne azt veszendőbe hagyni menni. Egy kis lovaglás sem árt.

- Szóval türelmes...
Mondja elgondolkodva és bólintgat hozzá egyet-kettőt. Amiket Kathleen mesélt és tapasztalt az elmúlt hetek java részében Elenát illetően, hát szegény Rhajnak szüksége is lesz türelemre... Gondolatban a szájára csap, amiért ilyeneket gondolt, mert hát voltak kuzinjának jó napjai is, mint mikor megérkezett a ruhájához a csipke. Akkor szó szerint körbetáncolta a házat és mindenkihez volt egy-két jó szava a maga szófukar módján.
- De biztosan nem a türelme nincs meg hozzá, ezt tanúsítom, az én bosszantó kérdéseimet is rendkívül jól viseli.
Széles mosollyal mondja mindezt, egyáltalán nem érzi magát rosszul a kérdések száma miatt és azt sem várja el, hogy most Abertin udvarias ellenkezésbe fogjon a kérdések bosszantó mivolta ellen. Nem is hagy igazából lehetőséget a lovagnak, mert nem hagy levegővételnyi szünetet sem.
- Egyszer majd azért lehet kipróbálom, olyan gyönyörűek ezek a madarak.
Lili láthatóan, vagyis hallhatóan nem veszi észre, hogy Abertin láthatóan nem vár választ a táncot illetően, mivel válaszol nyomban.
- Természetesen szabad, várni fogom.
Megerősíti a gondolatban felírt táncot, nem mintha elfelejtené, a Linnek ígért táncok számát/arányát/sorrendjét se szokta elfelejteni.
- Én se vagyok szakértője a témának, de most majd bővíthetjük tudásunkat.
Táskájából előhalássza pénzes erszényét, de odáig már nem jut, hogy leszámolja a négy aranyat, kettőnél ugyanis Abertin mozdulata megakasztja a műveletet. Ez annyira meglepi, hogy szabadkozni sincs ideje, mert máris a pulton van az összeg. Pillantásával követi a pénz útját, ahogy Imelda elveszi, aztán felvezeti tekintetét Imeldára majd onnan Abertinre. Kicsit elpirul, ajándékba kapni ajándékba szánt csomagot, de összezárja tiltakozni készülő ajkait és visszaejti erszényét táskájába. Majd máshogy viszonozza.
- Köszönöm szépen, ön túl kedves.
Nem ellenkezik az ellen sem, hogy Abertin nyalábolja fel a csomagokat.
- És egy igazi lovag.
- Viszontlátásra, Imelda!
Mosolya még kicsit tétova az elköszönésnél, de az utcára lépve kezdi visszakapni megszokott természetességét.
- Szeretném meghívni vacsorára, viszonzásul és mert ez egy igazán kalandos nap volt. Persze csak, ha nincs vacsoraprogramja mára.

-Máris csomagolom. – felel készségesen Imelda.
-Szívesen segítettem. – biccent félig mosolyogva Abertin. A dohányok világa a férfiaké inkább, és bár általában szeretteink szokásait ismerjük, ő sem biztos, hogy vett volna pruszlikot néhai párjának.
-Türelmesnek kell lenni és nagyon jól kell a madár nyelvén érteni. Á, - legyint. – nem nekem való az. Nem értek én az ilyenekhez…
Rhajot nem ismeri annyira, de amennyit eddig látott belőle, becsületes gyereknek… ifjúnak tartja.
-Egy tánc erejéig megtisztelne, ha szabad. – láthatóan nem várja az azonnali választ, azt meg fogja tudni majd az esküvő napján. Amelia kedves természetű és jól érzi magát vele, ha összefutnak bárhol is legyen az.
-Ó, értem… annyira nem ismerem az ishiri szokásokat. – kapja meg a választ Amelia további szavaiban. – Érdekes lesz, már előre kíváncsi vagyok.
Imelda büszkén és örömmel tekint a csomagra. Nagyon szereti kis boltját, ahol a legtöbb úri igényt is ki tudja elégíteni és a szépért pedig egyenesen rajong.
-Köszönöm, kedves Amelia kisasszony. Négy arany lesz. Az úrnak pedig hat arany. – tekint Abertin felé és teszi elé is az elkészült csomagját.
Komótos mozdulattal veszi elő erszényét, ám Amelia felé felemeli karját.
-Kérem, a vendégem volt erre, ha szabad így kifejeznem. – azzal le is teszi az összeget a pultra, amelyet Imelda elvesz.
-Köszönöm. – hajol meg kicsit feléjük.
-Majd én viszem a csomagot, ha szabad. – tekint Abertin Lilire, a csomagokat elvéve a pulttól. – További szép napot! – egy röpke és mérsékelt mosolyt küld Imelda felé, aki kettejük felé pukedlizik, úgy köszönve meg a vásárlást.
-És most merre? – tekint Ameliára, miután kilépve a boltból, becsukta az ajtót mögöttük.

- Rendben, akkor ebből legyen a nagyobb csomag, kérem. Köszönöm a segítséget.
Abertin után ő is a bal oldali csomagra mutat, miközben próbálja felidézni, hogy ez pontosan milyen dohány is, ha esetleg Ovidio rákérdezne majd. Természetesen megköszöni a lovagnak a segítséget, ha ő nincs itt ... hát akkor mondjuk egyáltalán nem jut eszébe ajándékképp dohányt venni unokafivérének ... de ha mégis, akkor biztos mindből egyforma adagot vett volna.
- Nahát, ezt nem is tudtam róla. Amúgy nehéz a solymászkodás? Ön szokott?
Igazából elég keveset tud Ibrahim öccséről, majd talán a rokoni szálak kapcsán jobban megismeri. Érdeklődése mögött egyébként nincs semmilyen szándék, sose gondolt idáig solymászkodásra.
- Még nem telt be a táncrendem.
Válasz közben feljegyzi magának, hogy egy táncot mindenféleképp tartson fenn ezután Abertinnek, de közben továbbcsacsog.
- Habár most nem lesz olyan igazi, hivatalos táncrend, tudta? Adar Ishirben nincs hagyománya és ebben a kérdésben most az ottani szokásokat követjük. Tényleg igazi kuriózum lesz ez az esküvő a kétféle kultúra miatt.
Imeldára mosolyog, mikor visszatér a becsomagolt dohánnyal.
- Köszönöm nekem ennyi lesz, nagyon szép a csomagolás. Mennyivel tartozok?

Az összpontosítástól kissé összébb vonja világos vonalú szemöldökeit, mikor kinyílnak előtte a dobozok. Közelebb lép, de még ha nagyítója lenne, akkor se lenne közelebb a döntéshez. A minőségi méltatásra hümment, majd bólint egyet.
- Köszönöm jókívánságát, az unokatestvérem és családom nevében is.
Felpillant mosolyogva, míg válaszol, majd visszatér tekintete a háromféle dohányhoz. Az udvarias válasz közben sikerül is félig döntésre jutnia.
- Csak pipadohányt vinnék, de mindegyikből kérnék. Kettőből kisebb csomaggal, míg a harmadikból egy nagyobb csomaggal.
Nem biztos benne, hogy van ilyen kisebb-nagyobb alapmennyiség, de reméli, hogy létezik valami megoldás az ötletére.
- Abertin, segítene kérem? Melyikből legyen a nagyobb csomag?
A lovag pipázási tapasztalatára épít, valamint a lehetőségre, hogy Ovidioval esetleg beszéltek ilyesmiről.
- Ez nagyon jó hír, örülök és a család is nagyon örül, hogy eljön. Ismeri a vőlegényt és a családját?
Valóban örül, arcára is kiül az érzelem. Egy ekkora társasági eseményen óhatatlanul nagy számmal fordulnak elő fárasztó személyek, így mindig különleges öröm, hogy egy értelmes, jó társaságot jelentő személyt tudhat ott. További érdeklődését is csillogó szemekkel folytatja.

Imelda átveszi a csomagot és a pultra, teszi, ahol szem előtt van. Kedves mosollyal arcán figyel Lili szavaira, majd az egyik polchoz fordul, levesz három dobozt, majd kinyitja őket.
-A minőségi dohányok közé tartozik, mindegyik eltérő fajtájú. – majd azért finoman megjegyzi.
-Biztos szép lesz az esküvő, sok boldogságot a párnak. – majd pedig visszavált az üzleti részre, nagyon is ért ahhoz, hogy mit illik és mit nem.
-Ha pedig pipára is gondolt, ezeket tudom javasolni. Ederthini sajátosságok. – emel le két pipát és teszi a dobozok mellé.
Abertin odalép, amennyiben Amelia a segítségét kéri vagy engedi, de előtte vár még egy keveset, hátha már tudja is, melyiket válassza.
-Köszönöm a meghívást, természetesen jelen leszek. – fontos számára a Contevilla család és reméli, hogy egyszer majd Amelia és az ifiúr is meg fogja találni az igazi párt. Maga is támogatja, hogy a gyerekek ahhoz menjenek hozzá, akiket szeretnek.

- Köszönöm szépen.
Hezitálás nélkül nyújtja át a barna papírba csomagolt tintásüveget Imeldának, akit most már végképp elkönyvelt jó és figyelmes eladónak. Elérti Abertin pillantását, amit egy mosollyal kísért biccentéssel köszön meg, s Miriandir asszony felé fordul, hogy hamarjában előadja kívánságát. Nincs értelme nézelődnie, neki mindegyik dohánnyal teli csomag egyformának tűnik.
- Bevallom, nem igazán értek a pipadohányhoz, de szeretnék valami különlegeset venni az unokabátyámnak búcsúajándékul. Az esküvő után hazautazik.
Az utolsó információ már Abertinnek szól, akit talán érdekelhet, ha már együtt utaztak ide. Az esküvő után Ovidio visszautazik szüleivel északra, így most a búcsúajándék ideje jött el. Nem lenne ez már kötelező, nem is kerít neki túl nagy feneket, de egész jól megismerte rokonát az elmúlt hetekben és szeretne valamivel kedveskedni neki.
Amíg az esetleges variációkat pakolja elő Imelda vagy az egyetlen különlegeset csomagolja máris, újra a lovaghoz fordul. Az iménti szavairól újabb kérdés jutott az eszébe.
- Ugye eljön az esküvőre?
Látta a vendéglistán a nevét, de az nagyjából a meghívók kiküldésével egy időben lehetett, nem látta még, hogy érkezett-e már válasz Abertintől.

-Ön igazán kedves, örülök, hogy így gondolja. Kedvesek ott, bizton talál valami kedvére valót.
A kérdések megnyugtatják, jelezve, hogy ismét kezd erőre kapni és szándékától nem térítették el az elmúlt idők történései. Kitartó, határozott és erős jellemről árulkodik.
Az eladó meghajol, megadva a tiszteletet a rangnak, de aztán máris siet a segítségre.
-Odateszem a pultra, hogy szem előtt is legyen és ott biztos nem fogjuk elfelejteni.
Ha engedi, akkor át is veszi a csomagot, ha nem, akkor csak mutatja, hova teheti.
-Mi érdekelné önöket? Vagy szétnéznek előbb? – tolakodni sem szeret, de válaszok nélkül sem szereti hagyni az ideérkező vásárlókat.
Abertin rátekint Ameliára, előzékenyen, meghagyva neki az elsőbbséget a válaszadásban.
-Én magam pipadohányért jöttem, de egy jó pipa tartalékba sosem árt. A Jarimarból kérnék és az Rishelből. És pipákat néznék.
A tartó részhez lép, hogy szétnézzen.

- Egyáltalán nem tart fel, ez a délutánom szabad, úgy töltöm el, ahogy jól esik. Be kell vallanom, pipadohány-üzletben még sosem jártam, és hogy kellemes társaságban tehetem meg az első látogatásomat, az igazán kitűnő programnak ígérkezik. Talán én magam is vásárolok valamit.
Azt nem teszi hozzá, hogy persze nem saját magának, ezt egészen magától értetődőnek veszi. Azt már nem tekinti ennyire magától értetődőnek, hogy esetleg ő nem zavarja már Abertint, mert szinte egész délután a kérdéseivel bombázta. Tisztán szakmai kérdések voltak, de egy idő után biztosan fárasztóak, ezért elhatározza, hogy több ilyen jellegű kérdéssel ma már nem fogja zavarni.
A mondott irányba tekint, ezek szerint van határozott üzlet, ahová tartanak. Abertin szavain, vagyis szóhasználatán jobban elmereng. Ederthinben ritkán hall ilyet, de nem kezdi firtatni dolgot, mert tényleg nagyon hamar megérkeznek.
- Köszönöm. Jó napot kívánok!
Belibben a lovag előtt a tartott ajtón, közben megköszöni az udvariasságot. Üdvözlése hangosabb és teljességgel automatikus, ugyanis csak a köszönés után kezdi el pillantásával felmérni a helyiséget.
- Örvendek a találkozásnak, Miriandir asszony.
Szimpatikus neki az asszony, igazán kedvesnek és jó eladónak tűnik, olyannak, akitől ő, Lili, a pipázásban analfabéta kisasszony is bátran segítséget kérne. De még nem kér, előbb szeretne szétnézni.
- Ezt letenném, ha szabad.
Megemeli kicsit tintás üvegcséjét rejtő csomagját és ha szabad, akkor leteszi oda, ahova mutatja Imelda.

-Örömmel segítettem, kedves Amelia kisasszony.
A kisasszony lelkiismeretessége és segítési szándéka példára méltó, e mellé párosuló kedvessége pedig mindig elbűvöli. Ugyanakkor határozott.
-De csak ha nem tartom fel. – tekint rá, majd ha nem gond Ameliának, akkor az adott irányba tekint.
-Itten fel, aztán onnan jobbra. Annyira nincsen messze.
Tán még nyitva van, a délutáni teaidőkhöz is igazodik a kedves házaspár, akik a boltot vezetik. A kedvükért, ha mégis zárva lenne, akkor másnap jönne el, nem zavarná. Megéri várni, bár sosem hagyja, hogy teljesen kifogyjon a készlete.
A sarkon befordulva már látszódik a cégértábla is. Talán még egy marokpipát is néz. Abból sosem elég.
Benyitva a helységbe, előreengedi Ameliat, majd ő maga is belép.
-Szép jó napot kívánok Miraindir asszony.
Az éltesebb korú, galambszürke hajú nő éppen a polcra tesz fel egy csomagot, majd megfordul.
-Szép napot kívánok! Mivel szolgálhatok? Ebben a végre szép időben. – sokat látott arc, barázdákkal teli, de kedvesség és nyugalom, no meg némi kacérság és határozottság fűszerezi megjelenését.
-Bemutatnám Amelia il Contevilla kisasszonyt. – majd pedig az eladónőt mutatja be. – Imelda Miriandir asszony.
Az üzlet eladóhelysége tágas, világos, akár leülni és beszélgetni lehet egy fotelsarokban, ha arra futja idő. A pipák vitrinekben ajánlják magukat, és a dohányokat is szemre lehet vételezni az árusító polcokon.

- Ezt rendkívül ügyesen elrendeztük. Köszönöm a segítséget.
Saylát már biztonságos helyen tudhatják, a jövőjére nézve is kedvező kilátásokkal. Igazából közösen gondolkodtak Albertinnel és együtt intézték el a dolgot, de mivel ő botlott bele szavaival a lányba, ezért saját felelősségének érzi a dolgot, amiben a lovag nagy segítségére volt.
- Akkor most végre irány a pipadohányárus.
Nem követi el még egyszer ugyanazt a ... hibának végülis nem nevezhető, hiszen segítettek Saylának és egy rászoruló megsegítése nem hiba... szóval a biztonság kedvéért kifejezetten Albertin szemeibe pillant, nehogy más érezze magáénak kérdését.
- Merre tovább?
Magában reménykedik, hogy nem zárt még be az össze pipadohányárus a piactéren. Vagy csak az, amelyikhez menni akartak.

A meghajlást meghajlással viszonozza és mosollyal.
- Szintúgy örvendek, kisasszony. Abertin Horten.
Pukedlit még nem látott nadrágban végrehajtani, ha eddig morgós kedvében volt, duplán elszállt. Amelia kedvességén elégedetten dörmög magában. ~Jószívű.~
- Valóban, a nyarak eléggé melegek, érdemes olyan szállást keresnie, ahol a nagy melegben tud hűs helyre behúzódni.
A kérdésre finoman végigméri Saylát, igazolást találva arra, hogy helyesen gondolja, amit gondol, mindenesetre semmi rosszra. Csak jó találgatni.

*Abertin csendes mosolyát szavak nélküli jóváhagyásnak értelmezi Lili és még nagyobb önbizalommal fordul Sayla felé, akinek most már a teljes nevét is tudják. A bemutatkozást kísérő meghajlásra finom pukedlivel válaszol, amit nadrágban talán még soha nem produkált szóval új élmény neki, de azért nem olyan horderejű, hogy leakadjon ennél a mozzanatnál, mikor valakinek itt segítségére lehetnek.*
- Ó, pont jókor érkeztél, tavasszal fedezheted fel a várost. Az nyáron nem lenne túl kellemes, túlságosan nagy olyankor a hőség.
*Hamarosan kilábalnak a télből, szóval Lili úgy számol, hogy mire Sayla rendezi megélhetése körülményeit épp kitavaszodik és indulhat a város felfedezése.*
- Ami a szállást illeti, van néhány jó fogadó a környéken ... de ha azok nem megfelelőek, akkor keresünk más megoldást.
*Mivel nem tudja, hogy milyen Sayla anyagi háttere, ezért nem irányítja rögtön az Ezüstgriffbe. Neki ugyan sok gondja nincs ilyesmire, de mióta Tsitsa barátja, azóta már odafigyel erre a tényezőre is.*
- Milyen munkát keresel, mivel foglalkoznál szívesen? Ha olyan a munka, talán azzal egyúttal szállást is szerezhetünk neked.

-A nevem Sayla.Sayla Lothuialdes.
Hajol meg a lány.Mosolya mostmár kicsit őszíntébb és bizakodóbb.
-Örvendek a szerencsének Amelia és Abertine.
És tényleg szerencsének véli,hisz a véletlen egybeesés ha csak egy útbaigazítás erejéig is de hasznára válhat.Bár a két ember teljesen idegen és nem árt megtartani némi távolságot,mostmár bátrabb.Ha mégis bajba kerülne meg tudja védeni magát gondolja és nyugtázza,hogy a jó öreg botja vele van,de a piac tömegében biztos,hogy nem lesz szüksége rá.
-Ami azt illeti még nemtudom,nemrég érkeztem a városba,nem ismerek itt semmit.Szállás és munka ezek az elsődleges céljaim.
Válaszát Amelianak címzi látva,hogy Abertin a környéket pásztázva figyel.Óvatos.Nyugtázza magában a férfi viselkedését.
Rábízza Ameliára az események irányítását,és vár.

Dörmög egyet nem létező bajusza alatt. Furcsa összefutás, az már egyszer biztos. Éppen ezért nem túl feltűnően körbe is pillant, cselekvésre készen. Sosem lehessen tudni, mit hoz éppen a következő perc. Sok errefelé az ilyen alak, de egy gyermeknek még egy olyan morgós medve, mint ő, sem tud ellenállni. Eszébe jutnak az ő lurkói. De a kisasszony is éppen így gondolja feltehetően, mert megáll, nem mennek tovább.
A második válaszon csak csendesen elmosolyodik. Éppen erre gondolt. Ő sem tudna elmenni csak úgy, így teljes természetességgel áll meg.
- Úgy bizony. És a kisasszonyt megkérdhetem, mi a neve? - nem lép közelebb, s hajol felé. Nem tudja, hogy a másik megmondja-e a nevét, Amelia bemutatkozása után, ha igen, ez a kérdés el sem hangzódik.
De aztán rájuk bízza a beszélgetés fonalát és a környéket nézegeti. Nem lett vele közvetlen, de faragatlan sem. Nem szokása.

- Nem, még nem ismerjük egymást.
Egészen megáll most már és úgy válaszol Abertinnek. Mivel valóban felfigyelt ügyetlenül feltett kérdésére a lány, így nem mehetnek tovább. Látszik rajta a meglepettség, hogy egy vadidegen szólítja meg, nem csoda, ő maga is meglepődne egy ilyen szituációban. Ha nem a piactéren lennének, hanem az Ördögfű kocsmától délre valamelyik sikátorban, valószínű nem csak meglepődne, hanem elszaladna... vagy most már talán kardot rántana, igen, minden bizonnyal kardot rántana, az elfutás rosszat tenne már az önbizalmának.
- Igen, egészen véletlenül, ne haragudj. Egészen megzavart ez a nagy sokadalom.
Egy fityfenét zavarja a sokaság, ebben a városban nőtt fel, már hozzászokott, de látja a nem túl biztos mosolyt, ezért válaszol így, ahelyett, hogy csak elnézést kérne a tévedésért és továbbhaladna Abertin oldalán, akire most ismét felpillant. Reméli nem haragszik meg rá, amiért nem indulnak rögtön tovább. A kis zavartságot is észleli, de hogy többet megtudjon, a mágiát hívja segítségül. Az eddigi két gondolata közül elveti azt, amelyik szerint Sayla rosszban sántikál és azért van zavarban. Ezt mondjuk már abból is kitalálta, hogy aki rosszban sántikál, az legalább sántikál és nem ácsorog a piactéren köpenyt igazgatva, legalábbis Lili szerint. Marad tehát a másik gondolat, vagyis, hogy esetleges segítségre szorul a lány. Ezzel viszont megint gondban van, mert vadidegenek nem ajánlgatják csak úgy a segítségüket.
- De ha már így összehozott a sors, én Amelia vagyok és Abertinnel épp pipadohányért indultunk, te merre tartasz?

*Sayla felkapja a fejét a közvetlenül mellette elhangzó kérdésre,melyet mintha neki tettek volna fel.*
~Engem kérdezett volna a gyertyalánghajú lány,hisz nem is ismerjük egymást?!~
*Gyorsan végigpillant a lányon és az őt kísérő férfin,mindketten rá néznek,tekintete érdeklődve visszatér a lányra.Minden bizonnyal csak egy mosolyogtató egybeesés hogy ő pont felfigyelt a kérdésre,amit nyílvánvalóan nem neki címeztek,de illendő lenne valamilyen reakciót kipréselnie magából hamár mindkét szempár rá szegeződik.*
~Buta helyzet,de valamit reagálnom kell~*gondolja majd fogai között bátortalanul kiprésel néhány szót.*
-Öööö,pardon engem kérdeztél?
*Próbál mosolyogni ami nem sikerül túl meggyőzően még számára sem.De talán jó alkalom ez a helyzet arra hogy megismerjen valakit a városban aki segítségére lehet.Tekintete a két szempár között cikázik kissé zavartan,reakcióra várva*

Kényelmes tempóban haladnak, előzékenyen felajánlva a segítséget és mi egyebeket. Nem éppen az ifjabbak közé tartozik, de erőben még nincs hiánya, ámbár az utóbbi időben egyre többet gondol a csendes visszavonulásra. Látott eleget, harcolt eleget. Éppen ezért örömmel fogadta el, hogy ebbe a városba jöjjön. Már nem volt köteles elvállalni ezt a megbízást, de mégis megtette.
-Nincs mit Amelia kedves, ez csak természetes, hogy ahová előbb kell menni, oda indulunk elsőnek. Bizony, Hiramin is írt nekem erről, bolondulásig odáig van a tuskészletéért a boltnak. – a lassan naggyá cseperedő unokája sorra küldte erről a városról a leveleket, és küldte a szép rajzokat, amelyeket mind megőrzött és megőriz.
A kérdésre odapillant, de látja a tekintetet. Megfogja neki is a tekintetét, kissé lassabbra is veszi a tempót, hátha nem is tőle kérdezte.
-Ismerik egymást? – érdeklődik nyugalommal.

*Kezében barna papírba csomagolt kis csomagot visz a gyertyalánghajú lány. Sötétkék nadrágot visel, nadrágszárát most is rövidszárú csizmájába tűrte. Fehér inget és mogyoróbarna mellényt visel, hasonló színű csak sötétebb árnyalatú bélelt, derékig érő kabáttal. Menet közben igazítja vissza vállán féloldalasan átvetett bőrtáskáját, amibe akár a csomagot is beletehetné, mert beleférne, de nem meri. Járt már pórul tintával, igaz, nem a táskáját, hanem az íróasztalát és ruháját tette csak tönkre. Most elővigyázatos lenne s a táskáját inkább megóvná.*
- Köszönöm, hogy előbb ezt vettük meg. Mindig korán szokott hazamenni Ertina, de nála kapni a legjobb és legkülönlegesebb tintákat.
*Mosolyogva pillant Abertinre, hálás a lovagnak, amiért idejében értek az idős árusasszonyhoz. Így holnap nem kell tanulás előtt vagy helyett tinta után kajtatnia.*
- És most merre tovább?
*Nem tudja, hogy bejáratott helyre tartanak vagy némi nézelődés vár még rájuk. Lépteit majd a másikéhoz igazítja amúgy is, kérdését leginkább a beszélgetés újra felvétele miatt tette csak fel miközben körülnéz épp a piaci zsongásban. Mellettük áll egy fekete hajú lány, aki köpenyét igazgatja. Ha találkozik tekintetük rámosolyog. Lili nem az a megbámulós fajta, most is továbbvezeti pillantását és csak ekkor gondolkodik el azon, hogy a kérdése úgy is tűnhetett, mintha a lányhoz beszélt volna. Visszapillant rá, vajon válaszol-e (elvégre ha már idegeneknek tesz fel kérdést látszólag, az a legkevesebb, hogy megvárja a választ) vagy csak Abertintől várhat választ és akkor továbbindulhatnak.*

*A kaffiját akkor kihúzták a listáról, s ha tudná Lili gondolatait, jóformán a bort is, vagy az lehet csak erős talán-kategóriába került át, amolyan vészterv, ha nem jut eszükbe jobb megoldás.*
- Ó ez egész jó ötlet! Főleg, ha nem nagyon ismeretes a városban és a szokásokkal kapcsolatban. *Bólogat rá, hogy ez hasznos lehet egy e vidéken új embernek.*
- A szokások... nem nagyon tudok ilyen könyvről, inkább több könyvben van elszórva az információ. Itt valamiért nem akarják ilyen tanulmánnyal segíteni a városba érkezőket, mint ott a Domb-tavi fejedelemségben volt könyv erről. *Hozott is abból kapásból két példányt az itteni könyvtáruk számára, s nem mellesleg kis is olvasta. Csak azért nem a hazaúton, mert folyton az ablakon nézelődött ki csodálva a tájat, bármerre is jártak.*
- De a városról vannak könyvek, az egyik nem is olyan régi, fél éves talán. Igen, igen, hat hónapja jelent meg. Viszonylag vékony könyv, így ujjnyi széles... hm, másfél ujjnyi. *Javítja magát, mikor felmutatja a mutató ujját és ráébred, hogy ennyire azért nem soványka az a könyv, mint az ő ujjacskája.*
- Nem megy bele túlzottan a részletekbe, már a mi a történelmet illeti, de jól el lehet vele szerintem igazodni, hogy mi merre van, és a főbb nevezetességekről is kap információt belőle. Igazság szerint nekem azért tetszik az a könyv, mert nagyon szép rézmetszet illusztrációk vannak benne. De az itt nem kapható, a Bazártól nyugatra úgy két utcányira van egy könyvesbolt, Semiramis Könyvparadicsoma a neve. *Soha nem tudja mosolygás nélkül kimondani a nevet, s kérdőn néz Lilire, mutathatja-e az utat? Persze sok már könyv is lesz ott, ebben a témában is akad majd jó pár, amiből válogathatnak.*

*Lili gondosan feljegyzi a holnapután-utáni napi főfőprogramként a csücsür-ebédet. Már előre készíti a gyomrát a finom falatokra, de ezt inkább nem mondja ki hangosan. Nem szeretne Tsitsára felesleges terheket rakni azzal, hogy ennyire várja. Minek generáljon barátnőjének problémát, van most itt nekik amúgy is egy. Méghozzá egy jó nagy.*
- Igen, igazad van, Lin se nagyon kedveli, akkor a kafijját ki is húzhatjuk a listáról.
*Továbbra is erősen gondolkodik a lehetséges ajándékon, de bornál jobb ötlete nem akad, akármennyire erősen ráncolja is a homlokát nagy erőfeszítésében. Tsitsa kérdései mozdítják csak el gondolatait a dzsahim boroktól nagy megkönnyebbülésére. Fogalma sincs Ovidio hogyan dolgozza fel a gyászát, de semmiféleképp se szeretné pont ő a pohár mellé lökni egy üveg borral.*
- Könyvvel a kezében láttam, nem is egyszer... gondolom akkor szerethet olvasni. De milyen témájú könyvet? Esetleg a dzsahim szokásokról szóló esszét vagy magáról a városról?
*Töprengését hangosan is kifejti, habár nem teljesen céltalanul. Együtt többre juthatnak, főleg ha könyvekről van szó.*
- Te milyen könyvet javasolnál? És az hol kapható?

- Hmmm, rendben, akkor a holnapután-utánt megpróbálom vele lebeszélni. Addig mindenki fel tud készülni lelkiekben, fogadhat előkóstolókat a biztonság kedvéért. *Bolondozik, mert reményei szerint nem főz olyan rosszul, hogy attól kidőljön a fél ház. S akkor ha visszaértek, megy is beszélni Szeplősnével, bitorolhatja-e a konyháját vagy legalább egy részét ezen időre.
A kölcsönös gondolatolvasási képtelenség igen előnyös, ha tudná, hogy nem akar Lili lázadozni, nagy csüggedés lenne úrrá Tsitsán itt a Bazár közepén. Nem mintha ez sok mindenen, például Tsitsa elhatározásán, vagy a napirendjén bármit is változtatna.*
- Tehát azért hosszabb időre, hogy akár valami olyant nézzünk neki, ami kellemesebbé, kényelmesebbé teheti itt az életét. *Bólogat aprókat Lili válaszán, s figyel a többire is. A teveszőr ecseteken elmosolyodik, eszerint a hölgy szeretett festeni.*
- Az alapján amit te és Kathleen kisasszony meséltetek róla, igazán szeretnivaló személyiség lehetett... *Mondja elgondolkodva, majd megrázza a fejét, talán külső szemlélőnek nem is érthető, miért. Ő viszont gondolatait terelte el arról, hogy ha Lilire néz, ne azt lássa, hogy egyszer meghal ő is...*
- A kafijját nem szereti mindenki, még ha praktikus is, ezt lehet inkább rá kéne bízni. A bort szereti? Mert akkor az egy jó ötlet! De a kiválasztásban nem fogok tudni segíteni... *Vallja be hiányosságát, s ez azon kevés hiányosságainak egyike, amin nem akar változtatni. Megfogadta.*
- Éééés mikor újra találkoztatok Ovidio úrral, akkor mit csinált? Úgy értem láttad-e valami elfoglaltság közben vagy után? Olvasott-e például? *Mi más is jutna eszébe először egy könyvtárosnak és könyvkötőnek?*
- Vagy vadászott... ó bár vadászatos nem kellene, hátha arra emlékeztetné, mi történt a feleségével. Hagyjuk is, hagyjuk is! Hm, lássuk, milyen úri elfoglaltságok lehetnek még... vívás? Esetleg kedveli a színházat, vagy érdekelné egy küzdelem az arénában? Gyűjthet-e valamit? *Ötletelget, hátha valamelyikről beugrik valami kép vagy elejtett beszédfoszlány Ameliának, s megtalálják a megfelelő ajándékot.*

- Te vagy a szakácsnő, amikor Neked jó.. vagyis, amikor Szeplősnével meg tudod beszélni.
*Utóbbi lesz valószínű a mérvadó, ezért nem is köti ki, hogy neki, vagyis bátyjával egyetemben nekik melyik nap jó vagy épp nem jó.
A hajszíneket és életkorokat is kitárgyalták, könnyedén neveti el magát Lili, ahogy Tsitsa is elkuncogja magát. Nem tudja, milyen gondolatok járnak a magascopfos buksiban, talán egyelőre jobb is így. No nem, nem elítélné barátnőjét, csak valószínű nem tudná még mivel meggyőzni Tsitsát, hogy ez az életrendje és ő nem akar ez alól lázadozni.*
- Nem tudom, mennyi időre jön, erről még nem határoztak. De, mivel feltehetően jót tesz neki a levegőváltozás, biztos marad egy ideig, még a lehetséges jövőbeni esküvő után is.
*Nem tartja merész tippnek, már csak azért sem, mert édesanyja úgyse engedné el Ovidiót túl hamar.*
- Az a gond, hogy Ovidiót még annyira se ismerem, mint Elenát. Hat év van közöttünk és ez különösen gyerekkoromban volt áthidalhatatlan. Később pedig mikor újra találkoztunk, már többet beszéltem Athalieval... neki olyan spéci teveszőr festőecseteket vennék..
*Lemondón megcsóválja fejét, megkedvelte kuzinja feleségét az alatt a rövid idő alatt is, amíg volt szerencséje találkozni vele.*
- Valami helyi különlegességet kellene venni... hm, talán a Peremhegység keleti lejtőin termesztett szőlőből készített dzsahim bort kellene ajándékozni. Kétlem, hogy ismerne mást a domb-tavi borokon kívül. Mit gondolsz? Vagy legyen inkább vegyünk neki egy kafijját?