Contevilla-rezidencia

-Igen, csak ne idd arra, amit épp ettem…
Ezt jól megjegyzi, mert a harmadik korty után az ital már a valódi ízét mutatta, amit újra és újra meg fog majd kívánni.
-Meg még mit nem. Inkább tartom a hátam.-vigyorodik el.
Nem igazán szeretné, ha Lilinek miatta esne baja vagy feddnék meg. Valószínűleg a mostani kiruccanásukról is hallgatni fog mélyen.
-Háááát… nem is tudoommm …. – emeli ég felé színpadiasan a tekintetét. – Mintha Mirial kisasszony… - majd visszatekint húgára. Vág egy bebebe képet, majd elmosolyodik. – Még szép, hogy szép vagy.
És bizony kell néha kakaskodnia húga miatt, és bevallania egyáltalán nem válik nehezére, hogy Lia igenis gyönyörű. Ezt nem bátyji elfogódottság mondatja vele.
Éppen ordítana utána, hogy ne rohanjon, de rájön, hogy ezzel simán lebuktatná magukat és a testvéri szöktetés nem jönne össze. De bizony a testvéri lovag ezt nem teheti meg, inkább becsukja a száját.
Mivel azonban nagyon is lelkesen szalad fel Lia, inkább kényelemmel odasétál a beszélt helyre, mert tudja, hogy most ez nem órákig fog tartani.
-Hmm… talán…. mindenki? – néz rá hamiskásan, mosolyogva, miközben karját nyújtja figyelmesen neki. Kópésága ellenére, úriember.
-Mennyire van tele a listád? Feliratkozhatok én is? Jóóóó pár körre?
Reméli, hogy ez az egy hét is sokat segít Liának erősödni és végre valóban élvezheti majd a táncot.
-Szeretnél valamerre még kanyarodni? – nem tudja, hogy milyen szándékkal szeretne-e esetleg sétálni, az esélyt megadja testvérének.

*Óvatosan cserkészi be poharát látva Lin elfintorodó arcát. Először csak beleszimatol a poharába, de csak a szokásos limonádé illatot érzi. Újra felpillant bátyjára, akinek arcán most már nyoma sincs az előbbi savanyú tekintetnek. Sőt! Nagyobb bátorsággal kortyol bele.*
- Ez tényleg finom!
*Majd ha lesz érkezése, közli ezt Szeplősnével is. Valószínű gyakrabban kapják majd a limonádé-különlegességet, mint a simát.*
- Fogd nyugodtan rám majd a dolgot, a beteget még úgyse fogják letolni.
*Nem foglalkozik azzal a logikai bukfenccel, hogy ha valóban beteg, akkor mégis mit keresett a kikötőben. Már magáévá tette Lin filozófiáját: majd ráér főni a fejem érte, ha már visszajöttünk.*
- Nem, indulhatunk most, én is készen vagyok.... vagy szerinted nem vagyok elég csinos így, hogy mutatkozz velem a városban??
*Egy pillanatra sírásra görbül a szája, de szemei nevetnek, ahogy előbb végigtekint magán. Vállait szabadon hagyó, könnyű, világos rózsaszín muszlinruhát visel, derekán rózsamintás öv fogja össze. Haja a hétköznapok egyszerűségében befonva és feltűzve, így a súlyos hajtömeg nem melegíti tarkóját. Elöl néhány tincset nem fogott hátra, mégse legyen olyan szigorú a kinézete, mint egy tanítókisasszonynak. Majd nagy sokára Linre pillant, de már mindene nevet.*
- No, csak felszaladok egy kendőért. Találkozzunk a lépcsőnél.
*Kiissza limonádéját és felszalad szobájába - a lépcső tetején megáll és vesz pár mély levegőt, aztán fut tovább, hogy az övhöz illő kendőjét előkeresse. Vállaira veti és belepillant a tükörbe. A futástól kicsit kipirult az arca, eszébe vési hát, ha tényleg előveszik este a szülők Lin kihagyott órája miatt, akkor előtte nem futkoshat, pirospozsgásan nem hihető, hogy beteg. Aztán már indul is vissza Ethyrlinhez.*
- Indulhatunk. No és mondd csak, Elena bálján ki lesz a meghódítandó hölgyemény?
*Felveszi a beszélgetés fonalát, miközben remélhetőleg tényleg elindulnak.*

Hatalmas hörpint a pohárból, kell most neki a folyadék. Viszont amire itta, nem igazán a legjobb megoldás. Elfintorítja az arcát, aztán megérkezik az utóíz. Hmm.. ez finom….
-Kikötőbe? – kapja húgára a tekintetét. – Még szép, hogy én kísérlek el! Nem kihagyható az óra, de majd ráér főni a fejem érte, ha már visszajöttünk.
Nem feltétlenül az óra elöli meglógás az, ami felvidítja, hanem hogy a húgával lehet. Ez teljesen egyértelműen az arcára van írva. Az meg hogy kaphat esetleg érte nemcsak megrovást? Bevállalja.
-Mikor indulunk? Én készen állok, akár már most is mehetünk, de ha te szeretnél készülődni..- nem akarja ráncigálni Liat, ha még pihenne, akkor nem sürgeti.
-Nincs mit. Ha visszaértünk, akkor meg is nézem.
-Öt nap múlva?! – nyílik nagyra kék szeme. – Azt hittem, hogy… milyen nap van ma? – számol fejben, majd felismerés gyúl a fejében. – Hát ez jó. Elszámoltam magam két nappal. Ehh… már mindegy. Az jó, akkor már nemsokára megint bál. – és teheti a szépet a lányoknak, amit nagyon szeret. Ez a gondolat is örömmel tölti el.

*Kivár egy kicsit, nem kóstolja meg rögtön a különleges limonádét. A barack zamatos íze még mindent elnyomna, nem tudná értékelni a frissítőt. Azért nem teszi messzire poharát, közvetlenül az asztal szélére állítja, mert ízek ide vagy oda, hamarosan úgyis szomjas lesz és akkor már mindegy lesz.*
- Akkor én nem panaszkodhatok, szabad az egész délutánom. Azt terveztem, hogy le kéne sétálni a kikötőbe, de mivel elfoglalt vagy, majd megfűzök valaki mást kísérőnek... persze, ha kihagyható az óra...
*Nyitva hagyja a mondatot, felesleges is lenne befejeznie, Linnel kapcsolatban nem kell szájbarágósan beszélnie, úgyis tudja mire gondol. Reményteljesen pillog bátyjára, hátha be tudnak iktatni egy sétát.*
- Köszönöm.
* Örömmel veszi, hogy az íj átvizsgálását Lin magára vállalja, most még ez a biztos.*
- Ha ma van... na várjunk csak... *Ujjain hangtalanul számolja a napokat.*... öt nap múlva érkezik, ha jól számolom és ha minden rendben van az úton. Miért?

Hát ez van, amikor az ember gyereke állandóan vadalmaként vigyorog , meg viccelődik. Ha komoly akar lenni, nehezen megy. Szerencsére húga már ismeri eléggé ahhoz, hogy tudja, mikor beszél a dolgokról komolyan, mint ahogyan most is.
Kutyafülek eltűnnek, helyébe boldog mosoly terül el képén.
-De jóó!
Széles mosollyal válaszol és nagyon boldog lesz hirtelen. Meg tudta nyugtatni és talán egy kis erőt is tudott Lia-ba önteni.
-Ojjaj, mire vállalkoztam! – takarja el hirtelen száját. De mögötte a mosoly ott lapul, mint ahogyan a szemeiben.
Tölt Liának is és magának is. Felét felhörpinti, majd kényelmesen hátradől ismételten.
-Áááá… valami etikett óra. Miért nem lehet azokat reggelre betenni? – vág egy fancsali képet, majd elgondolkodik. – Hmmm. talán mert éppen akkor vagyok solymászni?
-Az íjadat akkor átnézem, meg a vesszőket is. Teszek rá új ideget.
Már nagyon várja mindezek ellenére az edzéseket és már most tudja, hogy nagyon fogja élvezni.
-Mondd.. – szólal meg egy kis csend után – Nem tudod, mikor jön pontosan Elena?

*Az ünnepélyes fogadalomtételre rábólint, de tévedés ne essék, Ronelt is meg fogja esketni. Az a biztos. Az már nem jut eszébe, hogy egy ordas nagy kiskaput hagyott nyitva, de hát mire nem képes a tudatalatti. Alig várja, hogy újra a gyakorlótéren versenghessenek, de tudja, hogy ez még jóval odébb van. Előbb még fel kell készülnie, de azután... Azután majd megmutatja!!*
- Ahhaa..
*Még szemeit is forgatja a magyarázkodást hallva, de a Lin képére kiülő arckifejezés magáért beszél. Nem volt eddig tudomása, bátyja mennyire aggódott érte a bálon, de most szerez róla némi fogalmat. Az ő arckifejezése is rögtön megenyhül, nem ugratja tovább Lint.*
- Rendben van, táncaim fele a tiéd.
*Úgy egyezik bele, mintha Lin nem is mondta volna, hogy nincs apelláta. Azt még ugyan nem tudja, hogy hogyan is fogja kivitelezni ezt a dolgot, mert hát fogalma sincs mennyit fog bírni. Legegyszerűbb lesz, ha minden második táncát adja bátyjának, legalább nem unják meg egymást, mint ha egymás után táncolnák le mind az 5 táncot.
A bátorítás minden egyes szavát magába issza, de nem csak a szavakat. A hangsúlyokat, mosolyokat, bátorító kézszorításokat. El is hiszi, hogy nincs még veszve minden és egy kicsit azt is, hogy különleges. Mert kételkedhet magában, de Linben soha.*
- Köszönöm.
*Lekonyuló ajkai visszafogott mosolyra görbülnek és mély levegőt vesz, miközben bólint párat.*
- Azt hiszem ezt hallanom kellett, bátorítás nélkül csak tétováztam volna vagy talán meg se próbálom teljes szívvel-lélekkel. Úgyhogy vigyázz, útnak indítottad a legnagyobb ellenfeled!
*Figyelmeztetését próbálja komolyan elmondani, de mosolya már újra a régi. Befészkeli magát a fotel párnái közé és a limonádé kínálására rábólint.*
- Igen, kérek szépen.
*Annyi mindent evett ma már össze-vissza, hogy úgyse a limonádétól lesz veszélyben a gyomra.*
- És még mi a mai programod?

Lelohad a vigyor amint látja, Lia miként méregeti az arcát. Ahoj, valami baj van!
-Ünnepélyesen megígérem! Jük! – emli fel egyik kezét, ünnepi arcot vágva, de a vigyor már ismét ott az arcán. De azt nem ígérte meg, hogy ez bizony döntetlen lesz minimum. Ha már nyerni nem szabad hagyni.
-Igen! Leszek puhító hadművelet szárnysegéd! – csillan fel szeme. Nagyon jó így látni ismét Liat.
-Én csak… nem akartam, hogy megerőltesd magad. – ha lehetne kutyafül lekonyulást értelmezni, az arcán és a szemein egyértelműen ez van. – Egy feltétellel! – most ő néz szigorúan-játékosan. – Ha legalább a táncaid felét nekem adod! Nincs apelláta! – aztán elmosolyodik. Nagyon aggódott az al-Khaybar-i bálon, ahogy látta Liat sokat pihenni, sápadt arccal. Legszívesebben hazavitte volna, akár ölben is.
Valóban komolyan kérdezte, és a válasz végén átnyúl és megfogja Lia kezét.
-Rendbejössz és együtt gyakorlunk. Az egyik legjobb fegyverforgató vagy… természetesen utánam! – majd cinkosan közelebb hajol, úgy súgja – Egy lány sem ér a nyomodba, még ha nincs is a kezedben fegyver… - de azért mégegyszer megszorítja kicsit Lia kezét.
-Naná! – dől hátra. – gyakoroljunk együtt. Nem sokat estél ki, hamar visszajutsz a korábbi szintedre. – bíztatja tovább.
Az utolsó datolya is elfogyott, de már nem kíván mást. A limonádés kancsót megemeli.
-Ezt kérsz? Valami itteni gyümölcs levét is beletették. Nagyon finom.
Nem tudja letagadni, hogy igazi életélvező.

*Szemei egy pillanatra szigorúan összeszűkülnek és egy ideig méregeti Ethyrlin arcát... nem érti a bűntudatot. Végül nem kérdez rá az okára, csak szintén szigorú hangon figyelmezteti bátyját.*
- De direkt ne hagyjatok nyerni, ígérd meg, és Ronel se!
*Nehezen viseli a vereséget. Ha őszinte akar lenni, akkor Linnél is sokkal-sokkal rosszabbul viseli a vereséget. Még egy egyszerű labdajátékban is. Tisztában van eme rossz szokásával és igazán próbálja leplezni, ha megváltozni már úgyse tud. De inkább veszít tiszta játszmában, mint látványosan javára kedvezzenek és úgy nyerjen. Az úgy rosszabb, mint a vereség. Ki érti ezt? Néha még ő maga se.
A barackot hamar kivégzi, szép tiszta munka, cuppogás nélküli. Azért örül a kihelyezett textilszalvétáknak, van mibe törölnie a kezét, az nem úszta meg tisztán.*
- Este azt hiszem a vacsora alatt meg is kezdem a puhító-hadműveletet. Leszel a szárnysegédem? Lehet nem is kell az orvosi javallat, ha a nagy testvér vigyáz rám. Ráadásul akkor nem kell napot vesztenem az Ezüstelf követség látogatásával.
*Szemei csak úgy csillognak lelkesedésében. Már látja is, ahogy újra fürgén és erősen gyakorol... két hónap kiesés csak nem lehet olyan sok. Vagy lehet már túl késő? A visszatérés sikerét latolgatja, de nem sokáig.*
- Khm, az al-Khaybar bálon se sokszor táncoltattál meg, de nem bánom, a kuzin bálján hagyom, hogy jóvátedd vétkedet. Alig egy hetünk van Elena érkezéséig, szóval holnap mindenféleképp el kell kezdeni az erőnlétem javítását. Ez lesz az aduászunk anyáékkal szemben.
*Valód hadvezérként kezdi megtervezni a vacsora közben esedékes hadműveleteit. Nem is látja Lin nagy lelki rákészülését a kérdésre, így meglepi a mosoly mögötti komolyság. Nyel egyet, sőt, le is süti tekintetét egy pillanatra mielőtt újra Linre nézne. Ha elviccelték volna a témát, akkor mondhatott volna bármit, de így nem.*
- Hát... úgy egészében véve jól vagyok, jól is érzem magam. Csak olyan ijesztően gyengének érzem magam, egy tánc után egyszerűen kifulladtam. Tudom, megerősödök majd, de megijeszt, hogy mi van ha nem? Vagy ha az érzékem fegyverforgatáshoz eltűnt? Ettől kicsit mindig különlegesebbnek éreztem magam a követségi lányoktól és ha ez eltűnik, akkor tényleg maradok királykisasszony... tiara nélkül persze.
*A fejdísz hiányához lemondón felhorkan, mintha olyan nagyon hiányozna neki az ékszer. Korábbi lelkesedése megtörni látszik az idáig jól elzárt félelemtől. De az ajánlat megállítja az önbizalom-hiány lavináját.*
- Tényleg lejönnél velem? Még így is? Én nagyon-nagyon szeretnék lemenni, megtudni, hol is állok és nem csak félni a tudatlanságtól.

Elfintorítja orrát, majd megint mosolyog.
-Igazad lehet! De nyerni olyan jóóóó! – nyújtózik hátra elégedetten.- Az élet élvezetéhez a győzelem is hozzátartozik. Nem szokása azonban lenézni azokat, akiket legyőzött. Elvégre őt is bármikor legyőzhetik.
Először a tenyérbe bámul, majd megfogja húga kezét.
-Én szeretném, ha minél előbb jönnél. – Nem úgy ismeri Liát, aki egész nap csak keszkenőket lobogtat lovagoknak jódolgában. Nagyon is talpraesett és egy percre nyugton nem maradó. Éppen ezt szereti benne és már szeretné valóban boldognak látni.
-Lesz okunk borozgatni… - vág szomorú képet egy pillanatra, majd az örökké képén lévő mosoly visszaköltözik. És némi bűntudat is. Itt mesélgeti azt, amire vágyik Lia – Vendégünk leszel egy körre…
A tálat közelebb tolja, hadd válassza ki ő azt a barackot, amelyiket szeretné.
-Neked is jó étvágyat, köszönöm!
Elgondolkodik egy pillanatra. Az már jó jel, ha unatkozik Lia, tehát gyógyul valóban.
-Biztos meg tudod fűzni valamire. – vigyorodik el. Nem hinné, hogy ne tudna arra szőke póznára hatással lenni. – Anyáék biztosan beleegyeznek. Legalább meg is erősödnél egy picit, mire jönne Elena. És rophatnánk a táncot is. Én már nagyon szeretnék veled egy éjszakát végigropni.
Bár vigyorral a képén mondja, érződik benne a törődés. Egy ideig töpreng, de csak kiböki.
-És érzed is, hogy jobban vagy? Ha gondolod, holnap elmehetünk egy kicsit íjászkodni, csak mi ketten. Van kedved hozzá?

- Szerintem kifejezetten jót tesz neked, hogy Ronel néha legyőz. Jót tesz a versenyszellemnek, meg különbenis, mindig nyerni unalmas volna.
*Hangja incselkedő, tudja jól, hogy Lin meg nem unná meg a győzelmet a világ végezetéig se. De olyan jó cukkolni néha, és most lehet, mert íjászatban legyőzte Ronelt. Ha ne adj' isten mindenben vesztett volna, akkor Lilibe szorult volna annyi tapintat és testvéri ismeret, hogy ne cukkolja Lint.*
- Azt hiszem lassan én is lelátogatok hozzá, jó volna felvenni a fonalat. Nem szeretem magam ilyen nagyon királykisasszonynak érezni. Nézd meg a tenyeremet, mintha soha nem fogtam volna gyeplőt vagy kardot.
*Szinte bátyja orra alá dugja kezeit, tenyerein tényleg nyoma sincs bőrkeményedésnek. Csóválja fejét, miközben visszahúzza kezeit, de hamarost újra huncut fény csillan szemeiben.*
- De, amint visszatértem a régi kerékvágásba, legyőzlek mindkettőtöket és akkor majd sírhattok egymás vállán a tudattól, hogy sose lesztek olyan ügyesek, mint én.
*A barackra rábólint, még nem evett össze-vissza ma eleget.*
- Jöhet, köszi. Jó étvágyat!
*Annyira nem is bánja a datolyát...nem szereti olyan nagyon. A lédús barackot kissé előrehajolva kezdi enni, nem akarja világos ruháját leenni.*
- Lassan. Délelőtt a konyhában lábatlankodtam és ... ennyi. Újra meg kéne terveznem a napjaimat, anélkül széthull az időm, nem történik semmi. Valami könnyebb edzést be kéne tennem délelőttökre, amíg nem kezdődik az egyetem, szerinted anyáék megengednék már? Talán kéne Naram ajánlása, akkor biztos belemennének.

Már egy fürt finom szőlőt bevág, amikor egy kiáltást hall a felülről. Lia az. Egyből kiül a boldog mosolyog a képére, legszívesebben felpattanna és odarohanna, de hagyja, hogy Lia érjen oda. Mosolyogva viszonozza a puszit.
-Lia!
Amikor leülnek, észreveszi, hogy se kendő, se kalap nincs Lia-n. Ezek szerint már jobban van. Aminek nagyon örül. Szeretné már, ha Lia ismét egészséges lenne.
-Áááá…. Ronel megint jobb lett lovaglásban. – ejti hátra a fejét. – Dee…. – ül ki a vigyor a képére – legyőztem íjászatban. – csettint egyet a kezével, majd felülve ismét az asztal felé nyúl keze. – Barackot? Én most a datolyát szeretném pusztítani, ha nem gond. – Vesz is egy termetes mennyiségű datolyát. – És neked, hogyan telt a napod?
Az érdekli, hogy hogyan van Lia, de nem közvetlenül rákérdezni. És láthatóan nem vonzzák az itteni tudományok az érdeklődését, nem papírpenészként tudja életét elképzelni, a tettek embere. A lapok suhogtatásánál jobban élvezi a kardét.

*Délelőttjét a konyhán töltötte, jobb elfoglaltsága nem lévén, és ugyan kiskuktának nem állt be, mégse unatkozott. Szeplősné színes történetekkel szórakoztatta, amiket pletykának is lehetne nevezni, ha egy százaléknál több valóságalapja lenne. Mondjuk két százaléknyi. Így aztán Lili egyszerűen mesékként gondol ezekre a történetekre és kitűnően szórakozik ezek hallatán. Emellett végigette a főzés minden stádiumát, a levesbe szánt nyers répán, karalábén és krumplin keresztül a sütemény kelt tésztájáig, de még az almás töltelékbe is belekóstolt.
Nem is csoda, hogy ebéd helyett felosont szobájába. Egy falatot se bírt volna lenyelni, aggódó anyja a végén újra betegnek hitte volna. Nem, inkább üzent, hogy "lepihen". Ez egy fokkal jobb, mert szülei nyugodtan hihetik, hogy szobájában ebédelt, mielőtt lepihent volna. És ha már itt tartunk, a hűvös, besötétített emeleti erkélyes szobában, hát tényleg szundikál kicsit. Maradvány-tevékenység betegsége heteiből -egyébként szereti már egészségesnek diagnosztizálni magát-, de jól esik szundikálni 20-30 percet. Ennyi elég is neki. Ébredés után pedig nekiáll a másik maradvány-tevékenységének. Vagyis aktívan várja Lin látogatását, ami meglehetős rendszerességgel és pontossággal ütemeződött be mindkettejük napjaiba az elmúlt hónapban. Hm, mire nem képes a testvéri szeretet! Míg Lili szeret pontos és precíz lenni, ez a fajta pontosság nem illik Ethyrlin lazaságához. Gondolataiban bátyja jár, aki gondolatban-emlegetett szamárként épp az udvar fonott ülőfoteljához érkezik épp. Lilinek se kell több, kivágódik kalap, kabát(kendő) nélkül szobájából.*
- Lin!.. Lin!
*Szélesen mosolyogva integet lefelé menet közben. Mikor eltűnik a lépcsők irányába, megszaporázza lépteit, hogy mihamarabb csatlakozhasson a könnyed délutáni láblógatáshoz. Mielőtt leülne szokásos foteljába - könnyen felismerhető a rengeteg párnától, amiktől alig lehet elférni, de Lili szereti velük körülbástyázni magát, Linhez lép és ad arcára egy puszit üdvözlésül.*
- Mi újság?

Kipirult, mosolygós arccal érkezik, közvetlen a gyakorlótérről. Lételeme a mozgás és a jókedv is. Íjászat, lovaglás és kardvívás a kedvence, de az ökölharcot se hagyná ki. Félóra múlva pedig húgához siet, felfrissülve. Mert akármennyire is jókedvű, gondolatai között mindig ott van húga, az egészsége, iránta érzett aggodalma. A belső udvaron áthaladva megáll a belső tér növényzete mellett. Érdekes növények, de nem szívesen esne beléjük, viszont a magasra nyúló fák árnyéka nagyon is kellemessé teszik az udvaron való tartózkodást. Bele is huppan az egyik odakészített kényelmes ülőalkalmatosságba. Igazi életélvező, miért ne élvezné egy kicsit az udvar látványát és azokat a finom gyümölcsöket, amelyek itt teremnek? Nem bír betelni velük, de az itteni húsok is fenséges ízzel bírnak. Meg is támadja a gyümölcsös tálat és majszolni kezd.