Ördögfű kocsma

~Ejj, de felvágták a nyelved…~ De a fiúnak igaza van. Még otthon sem igazán volt megengedett, hogy ilyen helyeken jelenjen meg, de nem igazán foglalkozott ezzel. Mint ahogyan itt sem. Aggódni mindig ráért akkor, amikor rajtakapták. Ha, rajtakapták.
Ha máshol hangzott volna el a következő mondat, bizony nemcsak az ő keze csattant volna a fiú tarkóján. Össze is vonja egy pillanatra a szemöldökét, előjőve belőle az, kinek nevelték, de aztán csak megrántja egyik vállát.
-Akkor egyenlőek vagyunk, mert te sem. – mosolyodik el hamiskásan.
Dullah… eltöpreng, de a mosoly csak lassan lohad le. Valamennyire tiszta előtte az itteni dolog, elvégre nagyon kell tudnia, hova teszi a lábát, és mit mond. Ráadásként ezeket a vallási eltérésekből fakadó vitákat és egyebeket sosem kedvelte. Pap, pap…
A felnevetésre majdnem sarkon fordul és otthagyja, de valamiért nem teszi. Amilyen lazán veszi a dolgokat, annyira kiérez néha dolgokból mást is. És lám, az eredménye meg is van. A fiú lead a korábbi viselkedéséből és nagyon is normálisan kezd válaszolni. Így szimpatikusabb is. A bemutatkozást viszonozni illik. Jobb lábát kissé előreteszi, jobb kezét szívéhez emeli, úgy dönti meg magát.
-Ethyrlin.
Nem azonos rangúak, ámde a megfelelő bemutatkozás megfelelő választ igényel.
-Mert van finom bor és jó társaság?
Adja meg a kérdésre kérdéssel a választ, de hangjában semmilyen gúny vagy negatív hozzáállás nincs Derfel felé. Ám egy rövid hallgatás után, mivel Derfel is őszinte volt, őszinte választ ad.
-Mert itt önmagam lehetek. Aki mellett még az lehetek, az a testvérem, de csak magunk között.
Bár tényszerűen közli, hangjában mégis ott van némi szomorúság. Majd vesz egy mély levegőt, arcáról eltűnik a szomorúság, kiül rá ismételten a kisfiús öröm.
-Ha valameddig közös utunk, mehetünk együtt.

- Hát ez nem volt túl vicces...
*Vágja oda válaszként, majd egy kis csönd után hozzáteszi.*
- Persze, barátok között lehet így viccelődni... de mi nem vagyunk azok.
*Igazából, neki az öreg Wallah mesteren kívül nincs is "barátja". És valószínűleg nem is lesz.*
- Ezek szerint nem csak viccelni nem tudsz, de az iróniát sem érted.
*Mondja a csinos pofis kérdésre. Természetesen beszólás akart az lenni, furcsa, hogy a boxot viccnek szánja, de ezt meg nem érti...
A nagy negatívkodásba azért egy kis pozitívum is keveredik: "Hálát adok neki." Nem akar itt nekiállni téríteni (hiszen ez a nyugati biztosan nincs Illahím hitén), de ez a válasz mindenképp lanyhít kissé forró fején. A folytatásként jövő kérdés azonban annyira meglepi, hogy még titkolózni is elfelejt, így megválaszolja.*
- Dullah vagyok, igen. Csak az al-Dzsahali papok... nos, mondjuk úgy, nem kedvelnek...
*Ami azt jelenti, hogy rangjához illő munkát nem kap, természetesen javadalmakat sem, így pedig, ha megszomjazik, olcsó helyet kell keresni. De ezt nem teszi hozzá.*
- Segíteni? Hahaha!
*Nevet fel, majd elhallgat, mikor látja, hogy amaz komolyan gondolja.*
- Nem tudsz. Boldogulok magam is.
*Majd kisvártatva hozzáteszi.*
- De azért köszönöm.
*Kezd szimpatikus lenni neki ez a szőke. A szemébe néz, a két kezét a mellkasán keresztezve a vállához teszi, majd meghajol a másik előtt.*
- Az én nevem Derfel.
*Ha a másik bemutatkozik, ha nem, hozzáteszi.*
- És Te mit kerestél a Kutyában?
*"Látható mód megtehetnéd, hogy máshol töltsd az időd..." - teszi hozzá gondolatban, de végül visszanyeli a kikéredzkedő szavakat.*

Mégiscsak megvan a fiúnak a magához való esze és óvatos is. Minden bizonnyal csak rossz passzban volt a kocsmában, hogy ennyire kifakadt. Vele is előfordul. Észreveszi az ügyködést, szóvá nem teszi, inkább somolyog egyet.
A reflexei viszont kiválóak a srácnak. Érzi a megbántódást a fiún, így a zsebredugott kezet nem veszi ki, úgy válaszol, jelezve ezzel, hogy nem akarja megbántani.
-Eeeemm…. nem tudom. Nálunk megszokott dolog így viccelődni, eszembe sem volt, hogy bántsalak.
Elgondolkodva megdörzsöli állát.
-Hmm… férfi még nem mondta nekem, hogy csinos a pofim. – megkérdezné, hogy ez mennyire megszokott erre, de tart attól, hogy tovább sérthetné esetleg ezzel a fiút.
– Hálát adok neki..
~ Miért pont neki? ~ Ismét végigtekint a fiún. Aztán világ gyúl a szemében, emlékszik, mit mondott a fiú a kocsmában. Rá is nyílik csodálkozásában a szeme.
-Mondd, te pap vagy? De… mit keresel itt?! – láthatóan nem érti. Számára a papoknak ilyen helyen nincs keresnivalójuk, bizonyára baj történhetett, hogy itt bukkant fel a fiú. Majd halkan folytatja, hogy csak a fiú hallja.
-Ha bajban vagy, tudok segíteni… mármint remélem.

*A blöffre próbál nem bedőlni. Nem fordul riadtan hátra ellenség után kutatva, az túl nyilvánvaló lenne Lin felé is, nah meg, ha tényleg követik, akkor azok felé is.
Azonban, nem soká egy kirakatot kezd el nézni, jócskán nekifordulva. S miközben a kovácsoltvas tőröket vizsgálja (meg is áll egy pillanatra), szeme sarkával leellenőrzi az utcát. Tényleg blöff volt. Senki sincs ott.
A leskelődést természetesen, ha nem egészen másfele figyel, Lin is könnyen észreveheti.
Tovább sétálva (és kicsit azért értetlenül: "Mit szórakozik itt vele ez a fickó?") jön az öklös játék is. Nah, erre aztán nem számít Derfel, reflexei mégis jók (nem jó környéken nőtt fel...), így az arca előtt megálló ököl elől (mert ő ugye nem tudja, hogy meg fog állni) hátrahajol, majd két gyors lépéssel hátrál is, készen arra, hogy megvédje magát.*
- Ez mire volt jó?
*Veti oda a kérdést, immár tovább nem haladva. Derfel úgy dönt, ideje lesz búcsút mondani a nyugatinak. De a magyarázatra még kíváncsi.*
- Ismerik? Inkább adj hálát Illahímnak a szerencséért, mellyel megáldott. A Kutyában rengeteg idegen fordul meg, mindenki nem fogja ismerni azt a csinos kis pofid.
*Hangjába kis gúny költözik, melyet a férfi iménti két tette után simán megenged magának. Azt nem teszi hozzá, hogy ha ilyen provokálóan viselkedik, mint ővele, akkor sokan nem csak elhajolni fognak. Hanem jól összeverik.
Immár eléggé közel vannak a Céhek teréhez, s bár emiatt a Kézművesek utcájáról jobbra, s balra letérő utcák egyre szélesebbek, sok zugocska, sikátor van, ami közül választhat magának. Jól ismeri a negyedet. Itt él egy ideje. Ha a szőke nem szolgáltat okot a maradásra, egy pillanat alatt el fog tűnni (tehát még nem indul el, de már tudja, merre készül).

Nem várta, hogy a srác majd viszonozza az üdvözlést. A tanácsára kapott éles felnevetésen majd’ kiesik a szeme. Nahát! És amit még utána kap. No hiszen. Így menjen segíteni valakinek.
-Aham. Akkor biztos csak az árnyékunk követ…
Bök maga mögé. Valóban jönnek mögöttük, de nem a kocsmából. Blöfföl. A fiú reakcióját lesi, mert ő sem ma jött a falvédőről. No meg, sosem hagyna ki egy kis ugratást. Az viszont kedvére van, hogy a fiú nem zárkózik el előle. Akkor nem járna ennyit a sérülés ellenére a szája. Amúgy meg teljesen igazat ad neki. Ha ki akarták volna ott tekerni a nyakát, akkor onnan ki nem lép élve….
A kérdésre a hosszú, amely számára egyáltalán nem kínos hallgatás után történik meg, válaszként az öklét teszi hirtelen a fiú arca elé.
-Ezért. – majd felnevet. – Egy fenét, nehogy elhidd. – majd színpadiasan megvakarja tarkóját, utána visszaszáll a zsebébe keze. - Ezt most megpróbálom összerakni, amit eddig mondtál. Azt mondod, idegen vagyok és nem ismerem a környéket. Aztán meg azt, hogy a magamfajták nem szoktak idejárni és fura, hogy még nem kötöttek belém. – Az, hogy nagyon jól tud verekedni, nem itt szokta letesztelni, még ha valóban meg is történt párszor és rendszerint legyűrte ellenfeleit. – Ha idegen vagyok és mégsem kötnek belém, akkor annak csak egy oka lehet. Ismerik a képemet.