Contevilla-rezidencia

Noha Contevilla rezidenciának nevezik, az épület és a hozzá tartozó szépen gondozott kert az il-Contevillák tulajdonában van, a család ezen ága az Adar ishiri tartózkodásuk és követségük során vették fel az ottani szokásoknak megfelelően a névhez az előtagot. Ugyan hazaköltöztek már, de a név így öröklődött tovább, a rezidencia pedig megtartotta régi nevét, hisz mindig is a Contevilla család tulajdonában volt.
A kétszintes épületbe szép előkerten át lehet bejutni, a hintók számára rövid, de nem fedett kocsifelhajtó szolgál. A kapu és a birtokot övező kerítés is szép kovácsoltvas munka.
Az épület nagy téglalap alaprajzú, az utca felé rövidebbik oldalát mutatja. Egy ugyanilyen formájú udvart ölelnek körbe a falak s szobák. Közepén kis kerti tó, pázsit, pálmafák és virágágyások díszítik. Az épület mögötti teraszról lehet a nagyobb kerthez lesétálni, főként a családtagok pihenésének, kikapcsolódásának színtere a hátsó kert asztallal és karfás székekkel, rózsabokrokkal és az éghajlatra jellemző gyakoribb és ritkább virágokkal, bokrokkal és árnyékot nyújtó fákkal. Lehetővé teszi a magánélet nyugalmának biztosítását és az elhatárolódást az idegenekkel szemben. Egy kisebb részen konyhakert (többnyire fűszerkert és gyógynövényes kert) található.
A világos, márványpadlójú előtérből kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de ha a földszinten maradunk tovább haladhatunk előre ki a kertbe, illetőleg jobbra vagy balra egy-egy ajtón át. Balra egymás után két szalon található, bál esetén a bútorokat kiviszik innen és az egymástól több széles boltívvel elválasztott helyiség egyben adja a báltermet. Míg az egyikben beszélgetni, enni és inni lehet, addig a másikban található a táncterem. Ha nincs bál, kellemes szalonoknak van berendezve, kényelmes kanapékon és karfás székekben lehet pihenni, félrevonulva olvasni, vagy éppen többedmagukkal társalogni, teázni. Tovább haladva a családi magánykönyvtárt találjuk a földszinten, ez is több kisebb teremből áll és a végében van berendezve egy elkülönített rész a családfő fogadó- vagy dolgozószobájának.
Az előtérből balra indulva az ebédlőhöz, majd a konyhához érünk, leghátul pedig a ház szolgálóinak, testőreinek szobái találhatóak.
Az emeletre felérve jobbra - a szalonok és könyvtár fölött - vannak a családtagok és fontosabb vendégek szobái, míg balra - az ebédlő és a konyha fölött - további vendégszobák.

Kavarognak a gondolatai. Bizalmatlanság, hallgatás, elhallgatás. Aztán ott van Tsitsa, akinek szintén kellemetlen lesz az egész. Szusszant egyet. Nagyon reméli, hogy valóban nincs több titok.
-Még egyet szeretnék kérdezni. Utánad jöhetnek? – ismer kapzsi egyéneket, akik mindenféle lelkiismeret nélkül megtennék. A választól függetlenül felel majd.
-Ha a városban vagy, kötelezően melléd lesz rendelve egy testőr. – nem a legjobb megoldás, de jó, ha valaki van mellette. Elvégre befogadták és hogy nézne ki az, hogy a mentoráltjuk eltűnik?
Van még mit egyeztetniük Liával és megbeszélni, de elsősorban lehiggadnia. Egyszer már csúnyán visszaéltek a bizalmával, ezért mindez vörös posztóként lebeg előtte.
-Köszönöm, Rhae. – hangsúlyán érződik, hogy ez egyben elbocsátó mondat is, amennyiben nincs más mondanivalója. Ha Rhae távozik, egy ideig hallgat, ekkor már felül az ablakpárkányra és a lábát is felhúzza.
-Mi a véleményed az egészről? – nem tekint Liára, hangja érezhetően nem a boldogság fényében terjeng.

Lin kimondja Lia gondolatait, amiket a lány direkt nem mondott ki. Talán csitítania kellene bátyját is, nehogy később megbánja, amit most felindultságában mond. Mégse szól, inkább adja ki most magából minden mérgét, vagy legalábbis a nagyját, mert az rosszabb lenne, ha magában tartaná és ez megmérgezné örök időre a kapcsolatát Rhaevel. Így legalább tudja az elf ékszerész, hogy visszaszerezhető Lin bizalma. Talán neki is kiabálnia kellett volna... habár nem érezte a késztetést a kiabálásra. Ki tudja miért, talán mert igazán közel sose került Rhae-hez? Igazán csak Tsitsán keresztül ismeri, Tsitsán keresztül van vele kapcsolata, zaklatottsága is addig tartott, míg ki nem derült, hogy barátnője tudta az egészet a titkolt múltról. Most is visszatartja a levegőt, míg ki nem derül, hogy több titok már nincs.
- Rendben.
Higgadtan nyugtázza a választ. Sokat, nagyon sokat kell majd ezen az egészen gondolkodnia. Leginkább a Tsitsa-Rhae kapcsolaton, no meg azon, hogy van-e egyáltalán joga ezen gondolkodni, mert végülis, nem az ő döntése a lényeg.
A köszönetre bólint egyet, nem tudja mit mondhatna még. Rhae-re pillant, aztán testvérére, van-e esetleg még más mondandójuk. Nem mintha sietne innen máshová, korábbi kényszere a fel-alámászkálásra eltűnt a válaszok hallatán, sőt, kérdéses, hogy mikor fog elmozdulni székéről.

Amelia előredőlését látja, amit úgy vesz, hogy ő sem ért egyet a hallgatással és a múltjára is neheztel. Ethyrlin szavai ostorként csattannak végig rajta, de nagyon jogosnak érzi, arcán izom sem rezdül. Amelia szavai megnyugtatják. Maradhat. Továbbra sem tudja, hogyan tudna egyedül létezni, de a családnak sem szeretne gondot okozni, nekik csak jót köszönhet. Tsitsát nem érdemli meg, csak reménykedik, hogy egyszer.
-Köszönöm. – áll hajolva továbbra is. – Igen, megengedték, hogy maradhassak. Hálás vagyok érte.
Ethyrlin nyers őszintesége meglepi. De éppen ezért tiszteli a férfit, még ha eléggé tart is tőle ezek után. Egy kissé mélyebbre hajlással jelzi, hogy elfogadta a korholást. Amelia kérdésére átgondolja, mit is mondhatna még, amit tudniuk kell.
-Nincs. – nem tudja, mire gondol még Amelia, de végül megérti. – Nincsenek gyerekeim sem. Nem tudottak sincsenek. – erről alaposan gondoskodtak.
-Szeretném ismételten megköszönni. – hajol meg mélyen és várja a további kérdést, hozzáfűzéseket. Örül is és nem is. Nagyobb korholásra számított és hogy kidobják. De hogy elvesztette a bizalmukat, még ha számított is rá, rosszul esik neki, éppen ettől tartott. De most még nehezebb lesz így visszaszerezni, igazuk van.

Az, hogy Tsitsa tudja, mérgesen vakarja meg állát. Pedig milyen jó kifogás lett volna. Hogy mérges-e? Még szép. Rhaere mindenképpen, hogy ezt nem mondta el nekik. Aztán az indok.
-Ahhoz már elég régóta vagy velünk, hogy tudjad, egyrészt illene elmondanod, másrészt azt láthattad, hogy befogadtunk, megbíztunk benned. – feleli tömören. Majd Rhae felé fordul.
-És most már úgy gondolod, hogy magadért fogadtunk el, vagy tartottál, hogy idő előtt kiderül? – kérdezi visszafogott nyugalommal. Majd legyint. – Ez szemét kérdés volt.
-Én sem várom, hogy elmenj. Sőt. Kifejezetten nem szeretném, hogy elmenj. Lehetek annyira szőrös szívű, hogy nem véletlenül tartalak szem előtt, de számomra két dolgot bizonyítottál a hallgatásoddal. Hogy tudsz hallgatni és közben némileg a saját arcodról kaphattam képet, ebben igazad van. Amibe a gyáva hallgatás is benne van. – örül, hogy Lea feltette a kérdést, mert ha mindent így kell kihúzni belőle.
-Nem szeretném, ha hasonló előfordulna. Ami tudnunk kell, ránk tartozik, érint minket, azt elmondod. A bizalmamat eljátszottad, de visszaszerezhető. – feleli nyugalommal, holott belül forrong. Ezzel járna majd a családfőség? Nem akarja, de muszáj lesz. Sóhajtva túr bele a hajába.
-Arról viszont valóban nem tehetsz, hogy mi voltál. - de nem bátorítja, hogy ne szégyellje magát, ez reméli, elég visszatartó erő lesz, az előbbiek alapján, hogy nem kezd bele az életben is ilyenbe.
Várja, hogy mi fog kiderülni. Mert még a Tsitsával való kapcsolata is további árnyékot vethet a családra.

- Igen, tökéletes.
Kathnek sikerül újfent meglepnie Lilit. Nem a rapier látványa, azt már tudja ugye, hogy kuzinja is gyakorolja kardforgatást. Jó, még nem látta, miközben használja, fel is jegyzi magában, hogy egyszer majd gyakoroljanak együtt, csak ne bál, esküvő, egyéb ünnep előtt gyakoroljanak. Azon lepődik meg, hogy Kathleen nadrágban van, biztos látta már így, de akkor egy ló is volt a közelben, de most nincs és nem is lesz. Kell pislognia egyet-kettőt, hogy feldolgozza a látványt. A leengedett vörös hajzuhatag is megbolondítja az összképet, nem fogják észrevenni, hogy milyen anyagból készült a mélyzöld ing, mindenki a gyönyörű réztincsekre fog figyelni.
- Látom tényleg tetszik neked ez a sötétzöld szín. Jól áll.
Kilép a napfényes utcára és elindul az Alsónegyed felé.
- A Parknál kell lefordulnunk a főútról, utána a következő nagy utcától még négy utcányit kell továbbmennünk, azután neki kell kezdenünk kérdezősködni. A probléma, hogy a csillagjósnő nevét se tudom, csak, hogy nagy idős. A piacon így is tudták nagyjából kit keresek, de más neveket mondtak. Remélem, ha a közelébe érünk, még pontosabban meg tudják majd mondani, hol találhatjuk meg.

- Bölcs hozzáállás, ez tetszik! *Mosolyodik el tőle ritkán látható széles mosollyal, s át is veszi Amelia hozzáállását. Ez így kényelmesnek tűnik, na meg az igaz, a jósnő karizmája sok mindenen változtathat majd.*
- Rendben, sietek! *Ez a terv, amihez igyekszik tartania magát. Az öltözés maga nem lenne hosszú idő, csak a ruhákat megtalálni, ne legyen túl hivalkodó. Reméli, nem a Szegények utcája felé lesz az a jósnő. Az Alsó-negyed nagy részén még előkelő megjelenésük karddal és határozott fellépéssel megspékelve még védelmet is ad nekik, tiszteletet parancsol. De át lehet lépni valahol azt a határt, ahol hirtelenjében prédává lesznek. Legalábbis így beszélik.*
- Így jó leszek? *Kérdezi alighogy leért Ameliához az előcsarnokba. Mélyzöld inget vett fel, jobbfajta pamutból készült, de legalább nem selyem. A nadrág fekete, s csizmái is jófélék, de díszítésmentesek. Azt vette fel mind nadrágból, mind csizmából, amit lovaglásokhoz és titkos edzéseihez is szokott viselni. Fennhagyta minden ékszerét, nem visel egy fülbevalót, nyakláncot, karkötőt, brosst vagy egy gyűrűt sem, pedig mikor fenn nézegette magát a tükörben, nagyon úgy érezte, rákívánkozik valami ékszer. Végső simításként a kontyát engedte le és megrázta a fejét. Ettől azonnal elszédült, meg kellett kapaszkodnia a fésülködőasztalában, de aztán visszanyerte egyensúlyát. Hátközépig érő, hullámos mélyvörös haja így most szabadon leng utána, és efféle hanyagságtól most nagyon lázadónak érzi magát Kathleen. Oldalán rapier van, szerencsére ennél sosem szerette az ékkőberakásos cifraságot, s bár szépek a markolatot körbefogó kosár ívei, visszafogottan elegáns és drága. Van nála is egy szerényke erszény, mert látta, Amelia is hoz.*
- Részemről mehetünk! *Jelenti ki, ha megfelel így a megjelenése.*
- Pontosan merrefelé is kell keresnünk a jósnőt? *Érdeklődik, mert az Alsó-negyed a város harmadát kiteszi.*

- Ó, én is úgy állok a dologhoz, hogy ha kedvemre valót jósol, akkor lehet, hogy elhiszem, de ha nem tetszik, akkor biztos, hogy nem igaz.
Kathre nevet jókedvűn, ezzel az érvelésével akarta megnyugtatni Tsitsát, de az nem sikerült igazán. Igaziból ezt mondja, de még fogalma sincs, hogy ha majd tényleg meghallja a jóslatot, akkor valóban tudja-e majd tartani magát a szavaihoz. Valószínű a jósnő megbízhatósága is nyomni fog a latba.
- Rendben, akkor megyek és kerítek valakit, akinek tudok szólni, hogy hová megyünk.
Az ajtóban megáll, hogy válaszoljon Kathleen kérdésére.
- Igen, nem árt, ha van nálad, csak a biztonság kedvéért. A bejárati csarnokban megvárlak.
Kilép az ajtón, ha másik kérdés nem marasztalja és aztán addig megy, míg nem talál valakit a háznépből. Azután szavainak megfelelően a bejárati csarnokba megy, hogy megvárja kuzinját.

- Köszönöm. *Finom mosoly jelenik meg ajkain a szín dicséretére, mert ő keverte ki, s maga is elégedett vele.*
- Köszönöm, kedves tőled. Meg fogom mutatni. *Ismét egy mosoly. Ha tudná Amelia, hogy Kathleen családja de meg volt döbbenve, hogy az izgága kislány a balesete után ágyba kényszerülve a legtöbb türelmet igénylő hobbiban kezdte kedvét lelni. Azelőtt nem lehetett leültetni vászonhoz, hogy csendéletet vagy tájképet fessen. Azóta se. De a porcelánfestés valahogy kedvére való, ágyban is végezhető volt feltornyozott párnák segítségével, hogy megtámassza hátát. És nyugtatta (kivéve mikor köhögés fogta el és ezért girbe-gurba vonalat festett), lefoglalta gondolatait.*
- Igazából kimozdulni lett hirtelen kedvem, szép az idő. Azt még nem döntöttem el, hiszek-e benne. Köszönöm, hogy veled tarthatok. *Mosolyodik el, s teszi le az ecsetet az oldószeres pekecbe kiöblíteni, majd az ecsettartóba fordítva beleállítja, hogy a sörték ne sérüljenek. Leteszi a csészét is, és felállva az asztaltól épp a köténykét veszi le, mikor Amelia felhívja egy gyakorlati problémára. Ismét, figyelmesebben végignézi kuzinja ruházatát.*
- Azt hiszem, meg tudom oldani, köszönöm. *Hát az nagyon valószínű, hogy jobb anyagúak lesznek még az ilyesfajta, kevésbé elegánsnak nevezhető ruhái is, de vagy egy fél fejjel magasabb kuzinjánál, így nem tudja, mennyire lennének jók rá a ruhái.*
- Fegyver nekem is kellene? *Téved pillantása Amelia oldalán lévő kardra, s a választól függően fog nekilátni feltúrni a ruhásszekrényét és nekilátni öltözködni. Ha addig Amelia benn marad, akkor mindezt a paraván rejtekében fogja végrehajtani.*

- Á, értem. Tényleg nagyon szép ez a sötétzöld.
Megszemléli közelebbről a zöld vonalat. Neki valószínű nem jutott volna eszébe, hogy pont az arannyal mutatna ilyen jól, de még szerencse, hogy van a családban, akinek ez feltűnik.
- Majd mutasd meg ha elkészültél vele, szeretném megnézni, mert biztos a végeredmény is nagyon szép lesz. Ügyes kezed van, és ráadásul a türelmed is megvan a festéshez.
Elismerően szól, mert Kath megérdemli, nem túlzott. Bólint egyet vigyorogva, hogy biza, jósoltatni készül. Aztán már azt hiszi, hogy kuzinja akkor lesz a hírvivő, ha a szükség úgy hozza és valóban indulna kifelé, mikor kiderül, hogy rosszul hitte az imént. Meglepődik, nem gondolta volna, hogy kapható lesz ilyesmire a másik, ez volt az ok, amiért nem hívta magával.
- Dehogy zavarsz, örülök, hogy nem kell egyedül mennem, csak nem gondoltam, hogy érdekel téged az ilyesmi.
Összecsapja tenyerét, ahogy újratervezi teendőit. Végigpillant Kathleenen, az elegáns, mélybordó ruha nem igazán való az Alsónegyedbe, de igazából még nem látta kevésbé előkelően öltözve kuzinját.
- Akkor szólok valamelyik Szeplős lánynak, hogy hová megyünk, amíg elkészülsz.
Nagy levegőt vesz, mégis csak fel kell világosítania Kathet, hogy hová mennek, hogy ő dönthessen, milyen öltözék a megfelelő számára.
- Vagy ha átöltöznél indulás előtt, az is belefér az időbe. Nem tudom, hogy az Alsónegyedben pontosan hová megyünk. Ha esetleg nincs olyan ruhád, szívesen adok kölcsön.

*Magában picit derül rokona meglepett és picit zavart arckifejezésén, de ezt tapintatosan nem mutatja ki.*
- Csak egy új minta, zöld és arany színekben a tavasz jegyében. De lehet az esküvői előkészületek miatt is van, annyi színt nézünk át, ez a fajta sötétzöld meg közben megtetszett és jól mutat szerintem arannyal. *Mutatja neki a csészét a rajta lévő néhány vonallal, amelyen már jól látható a mély, de mégis ragyogó zöld szín. Jobb ezen látni, mint a tégelyben, ott nagy mennyisége miatt csaknem feketének tetszik. S közelebb húzza kuzinja felé a papírt is, amin ott a minta: tipikusan dombtavi, arra nem hatott az adar ishiri kultúra. Szívesen mutatja meg, amit készít, nem tekinti magát művésznek, főleg nem olyannak, aki féltve őrzi a félkész művet. Sokszor ilyenkor kap jó tanácsot, mit lehetne máshogy és úgy jobb lenne.*
- Nohát, jósoltatni szeretnél? *Mondjuk ez egyértelmű, valószínűleg nem pofavizitre megy Amelia, vagy leltárt készíteni a városban élőkről. De így fejeződött ki meglepettsége a finoman feljebb moccant szemöldökökkel együtt.*
- Rendben van... *Majd elgondolkozik és lepillant a festésére, majd vissza Ameliára, aki lehet már indult volna is kifele.*
- Mondd csak, gond lenne, ha mégis valaki másnak szólnál emiatt, amennyiben nem zavarna, ha csatlakoznék hozzád? Persze csak ha nem mással mész vagy inkább egyedül mennél. *Teszi hozzá, rögtön érzékeltetve, hogy nem probléma, ha vissza lesz utasítva, mintegy fel is kínálja rá a lehetőséget, ha úgy adódna, hogy kevésbé legyen kínos a másiknak.*

Kath itthon van, a szobájában, sőt be is engedi látogatóját, vagyis Lilit, aki be is lép időközben a szobába. Megáll egy pillanatra, ahogy felméri kuzinját csészével és ecsettel a kezében. Elsőre megzavarja a szokatlan időben fogyasztott tea, aztán összeteszi az ecset látványával.
- Szervusz Kath! Mi szépet festesz?
Közelebb lép, hogy megcsodálhassa a készülő művet. Azért megvárja, hogy szabad-e megnéznie, vagy inkább elteszi unokatestvére a csészét, mert félkészen nem megtekinthető. Aztán rátér a tárgyra.
- Azt tervezem, hogy megkeresek egy csillagjóst, akiről a minap mesélt Tsitsa. Valahol az Alsó negyedben él és csak szerettem volna, ha tudja az itthoniak közül valaki, hogy merre megyek.
Rámosolyog Kathre, jelezve, hogy nem számít ő gondra, csak a biztonság kedvéért szólt. Nem viharzik ki rögtön, megvárja illedelmesen a választ, mert meglehet, hogy Kath sem lesz itthon délután és akkor szólnia kell másnak.

- Szabad! *Kiált ki, ami inkább fennhangon való felszólítás avagy jóváhagyás lehet, mert Kathleen nem arról híres, hogy hangosan beszélne, pláne nem szokása kiáltozni. Szerencsére csendes a környék, biztos hallotta Amelia odakinn. Az ajtó felé fordul, mikor az kinyílt, de továbbra is az asztalánál ül, egyik kezében egy csésze, másikban ecset, de olyan vékony, hogy alig van pár szőrszála. A ruhája elegáns, mélybordó ruha, alatta fűző segíti a tartását az egyenes háttal való üléshez. Hogy nem félti a ruháját az asztalon előtte lévő kis tégelynyi festékektől az annak köszönhető, hogy fehér köténykét kötött fel magának, mely óvón borul a mellkasára és az ölére a szoknyarészre. Egyelőre fehér az a kötény, nem szokott koszolni különösebben festéskor, legfeljebb kézfejeit. Le is vette emiatt vörös köves gyűrűjét, az ott van nem messze az asztalon. A kezében lévő porceláncsészén finom, arany és sötétzöld színű minta kezd kibontakozni, de még nagyon az elején jár. Előtte egy papír van: a ceruzavázlat a mintához, amit kigondolt.*
- Szervusz, Amelia! Mi járatban? *Áll meg a levegőben az ecset és Kathleen magához képest ma egészen jó színben van, valahogy vidámabbnak, kiegyensúlyozottabbnak is tűnik. Zöld szemei kíváncsian tekintenek kuzinjára, s végigmérik öltözetét.*
~ Vajon hova készül, vagy honnan jött?~

Eszébe se jut Tsitsának szólni délutáni kirándulásáról. Tisztán emlékszik rá, hogyan reagált barátnője, amikor a Palota téren felvetette ragyogó ötletét. Még azt se kérdezte meg tőle, hogy merre találhatja meg az idős jósnőt, nehogy úgy érezze a félelf lány, hogy rossz érzései ellenére csatlakoznia kell, csak mert Lili megy.
Ebéd után visszavonult szobájába, hogy átöltözzön, az Alsó negyedbe nem akar finom anyagból készült szoknyában és fűzőben végiglejteni, túlságosan kirívó lenne, ha a negyed mélyére kell hatolnia. A piacon már érdeklődött, nagyjából tudja, hogy merre kell majd mennie.
Világosbarna nadrágot, fehér, behúzott, rövid ujjú inget és sötétzöld mellényt visel. A mellény alját összefűzte egészen a mellvonaláig. Gyertyalángszín haját lazán befonta majd egyszerűen feltűzte, egy-egy tincs kiszabadult, de nem bánja, most nem akart szigorú frizurát. Táskáját most nem viszi magával, erszényét és rövidkardját derekára köti. Fegyver nélkül nem merne azért felfedező útra menni az Alsó negyedbe.
A tükörbe pillant indulás előtt, de nincs megelégedve. Nem a tükörképpel, hanem elhatározásával. Valami még hiányzik. Csak szólnia kéne valakinek, hogy hová megy. Mivel Lin jelenleg házon kívül tartózkodik, ezért kuzinja szobája felé indul, miután elhagyta szobáját. Reméli nem épp beteglátogatóban van Kath, miközben bekopog hozzá.

Kitartóan nézi Rhaet, még akkor se vonja el róla tekintetét, mikor Lin felpattan mellőle. Mintha a pillantásával siettethetné a válaszokat. Kevés hiányzik, hogy ő maga is felpattanjon és elkezdjen fel s alá sétálni közvetlenül Rhae orra előtt. Tudja, hogy ez nem tenne jót a szobában uralkodó feszültségnek, így csak egészen előre csúszik a szék szélére és előrehajol.
Megkönnyebbülten sóhajt fel a válaszokat hallva. Bólint egyet és visszaül normálisan a székre, de nem tudja elengedni magát egészen. Ezek szerint nem kell megvédenie Tsitsát, tud mindenről és mindezek tudatában is úgy érez ahogy. Valahogy majdcsak legyőzi magában a késztetést, hogy elbeszélgessen vele, hogy egész biztos-e a dologban, tudja-e mit jelent mindez. Hajlamos elfeledkezni arról, hogy Tsitsa honnan származik és elképzelhető, hogy ennél cifrább dolgokat is látott vagy hallott. Az mindenesetre bebizonyosodott, hogy barátnője nem fecsegi el mások titkait, pedig ott a Palota téren lett volna alkalma, nem is egy, hogy elmondja, mi volt Rhae. Mert annyira csak nem naív, hogy ne tegye össze a férfi múltját és a mostani félénkségét.
- Megértem, miért nem mondtad el az elején.
Lenyeli a folytatást, hogy azért azóta már eltelt nem kis idő, lett volna már korábban rá lehetősége... de azt is be kell látnia, hogy egy ilyen vallomást jobb szeretne ő is halogatni.
- A szavaidból arra következtetek, hogy a szüleink is elfogadták mindezt. Én sem foglak arra kérni, hogy hagyd el a házat a múltad miatt, amiről igazán nem te tehetsz. Sajnálom, hogy így kellett élned.
Már csak azért se küldené el Rhaet, mert tudja, hogy azzal Tsitsának okozna fájdalmat. De ha marad és soha nem lép, akkor azzal okoz fájdalmat barátnőjének... nehéz ügy ez. Azonkívül tagadhatatlan tény, hogy nem kifogásolható a férfi viselkedése, mióta velük él. Najó, ez egy kis túlzás, mert azt igenis kifogásolja, hogy nem lépett még az udvarlás terén. Ez talán nem is baj, így még lesz lehetősége elbeszélgetnie Tsitsával, hogy tényleg ezt akarja-e... habár az előbb már megállapította, hogy erre a beszélgetésre nincs szükség... de mégis. Nagyot sóhajt, nem tudja, hogy lenne jó.
- Ne haragudj, de... meg kell kérdeznem, van esetleg még valami, amit idáig nem mondtál el? Öntsünk most tiszta vizet a pohárba.
Nem mer egyenesen rákérdezni, hogy nem-e szaladgál néhány utóda a világban. Erre mondjuk sok esélyt nem lát, de sose lehet tudni, néhány nő nagyon kétségbeesetten akar gyereket.

A felpattanásra megrándul, egy pillanatra behunyja a szemét. Várja az ütést, továbbra is hajolva beszél, pontosabban hallgat. A léptek azonban tőle el irányulnak. Amelia kérdésére egy nagyon rövid ideig hallgat. Először az villan át a fején, hogy bajba rántotta, aztán nem érti, hogy miért kérdezi csak őt. De felelnie kell, közben sűrűn bocsánatot kér tőle.
-Tudja. – feleli halkan, de elég hallhatóan.
-Igen, az imént mondtam el nekik is és utána kértem, hogy beszélni szeretnék Ön.. veletek.
Nem kér többször bocsánatot és elnézést. Arcára van írva e nélkül is. Ethyrlin kifakadására ismét hallgat egy rövid ideig.
-Ostobaságot követtem el, már tudom. Amikor először kerültem ismét emberek közé, csak megvetést és lenézést, kerülést kaptam tőlük, amit megértettem. – kénytelen volt, mert bár korábban tudta, hogy mások másként élnek, nem tapasztalta meg a kiváltásáig. – Akik pedig ismertek és megláttak, legszívesebben inkább kést döftek volna belém. – még mindig előttük van az arcuk, az undor tőle, önmaguktól, amikre emlékeztette őket. – Szerettem volna, ha vannak, akik csak önmagamért ismernek. És ha azért utálnak, akkor nem azért fognak utálni, mert az voltam, ami. De most már látom, hogy nem volt bölcs dolog. Önök jó szívvel és kedvességgel fogadtak be és én elhallgattam mindezt.

-Még szép, hogy szép napunk van! – jelenti ki határozottan. Ő maga ugyanis nem vár mást, mint a nagy bejelentést.
Még az arcra és a tekintetre is azt gondolja, hogy talán visszautasítják, megakadályozzák, pedig nagyon is örülnének neki. Amit azonban hall, először mérgesen ciccent magában, hogy nem esti mesét várt, de végighallgatja, ha ez kell. Aztán pedig szobormerevvé válik. Tekintete a fülön lévő gyűrűre siklik. Befejező szavaira legszívesebb ráordítana, hogy miért nem úgy jött hozzájuk, hogy ezt elmondta volna, de aztán elhangzódik a jogos mondat. Hiszen most benne is vegyes érzelmek kavarognak: megvetés, utálat és sajnálat, együttérzés. Melyik fog győzni? Tekintete önkéntelenül végigsiklik az elf férfin, és megáll ott, lentebb.
Felpattan, az ablakhoz lép, karbafont kézzel tekint ki rajta, komor arccal. Lia kérdése józanítja ki kissé dühéből, nem tekint az elfre, míg válaszol és nagyon ajánlja, hogy legalább a lány tudjon róla, ha már velük szemben volt bizalmatlan. A bizalom megkérdőjeleződik nála is, de mivel sejti, hogy sok mindent nem tud még, hagyja, míg letisztázódik benne mindez. Ki tudja, mit hallgat még el. Mindezt a dühe a diktálja, ezzel tisztában van, így nem mondja ki azt, amit gondol. A második kérdésre már visszafordul Rhae felé.
-A fenébe Rhae, miért nem tudtad elmondani ezt az elején? – de nem vár választ, csak kifakad. Dühét láthatóan visszafojtja, állkapcsai eléggé feszülnek.

Butácska, semmitmondó mondata a feledésbe veszik Lin érkezésének köszönhetően. Lili megkönnyebbülten sóhajt fel, nem szereti a bájcsevegést. Mosolyogva figyeli, ahogy testvére lehuppan.
- Szia.
Szóban viszonozza az üdvözlőpuszit, azután már Rhae-re figyel. A nehézkes indítás és a szünetek azt sugallják Lilinek, hogy itt tényleg komoly dolgokról lesz szó, mint például az udvarlás. Csak egy pillanatra ugrik be neki annak a lehetősége, hogy talán ez lesz az a beszélgetés, amit a Palota téren tervezett el, mikor Tsitsával sétált.
Bizony, végre kiderül, miért viselkedik furcsán Rhae Tsitsával. A család becsületén ejtendő foltról rögtön a kitagadott nemesi sarj-teória ugrik be neki. Oldalvást Linre sandít, aztán vissza a beszélőre, mivel a következő mondattal ellehetetleníti az egyik legbiztosabbnak tűnő teóriát. Összeráncolja homlokát, ahogy várja a folytatást, de közben lázasan keresi elő, hogy milyen gondolataik voltak még. Azonban, amit hall, arra még legvadabb képzelgései között se gondolt. Elborzad, aztán rögtön el is szégyelli magát, mert nem tudja egészen pontosan mitől is borzadt el. Attól egész biztos, hogy valakik képesek voltak egy kicsi gyereket ilyesmire nevelni, de vajon attól is elborzadt, hogy Rhae mivel foglalkozott idáig? Ezt még magában át kell rágnia, hogy tiszta képet kapjon saját gondolatairól, érzéseiről. Awinziát mindenesetre biztos, hogy sose fogja már szeretni. Azt azonban nem érti, hogy Rhae miért úgy adja elő, mint aki felkészült, hogy távoznia kell, mert ő vagy Lin elküldené. Mégse erre kérdez rá először.
- Tsitsa tudja ezt a múltadról?
Tisztában van vele, hogy sajnálkozását kellett volna kifejeznie először a szörnyű múltjáért, de az még ráér. Előbb erre kell tudnia a választ, futnia kell-e Tsitsához, hogy elzárja Rhaetől, amiért úgy bolondította magába, hogy nem mondta el neki mindezt, vagy tudja már, és akkor ha barátnőjének nem számít, akkor neki se. Vagyis még vannak, akiknek számít a véleménye.
- És a szüleink tudják?

Megérkezve meghajol feléjük. Még is csak fontos dolgot mond el, és mint a Contevilla ház tagjaival fog beszélni most.
-Szép napot.
Pár lélegzetvételnyi idő múlva szólal csak meg.
-Amiért… amiért kértem, hogy beszéljünk… – kezdi komolyan. – sok ellentmondás és kérdőjel van a múltamban és a viselkedésemben is, ezeket szeretném megválaszolni. Legyen bármi a döntés, elfogadom, de a kedvesség, azt, hogy befogadott a család… nem szeretnék árnyékot vagy foltot vetni a család nevére.
Egy ideig ismét hallgat.
-Nem ismerem a szüleimet. Az elmondás alapján nem élnek. Amikor három éves voltam, megölték őket az egyik utunk során, én pedig Awinziába kerültem, mint… rabszolga. Egy olyan házba adtak el, ahol a felsőbb körök tagjai fordulnak meg, hogy örömöt szerezzenek. – ekkor simítja hátra fülénél a haját, hogy lehessen látni a fülgyűrűt, amely tulajdonra utal. - A taníttatásom és a tartásom költségeivel tartottak vissza még továbbá a kiváltástól. Másfél évvel ezelőtt azonban kiváltottak, egy öreg úr váltott ki, akivel nagyon régóta volt… - habozik a szó minőségére, mert az a kapcsolat valóban csak baráti beszélgetésekből állt. – baráti kapcsolatom. Haldoklott és az utolsó hónapjai voltak hátra. Ápoltam, vele voltam. Mindenét rámhagyta, azzal a feltétellel, hogy eladom mindenét és elhagyom Awinziát. De… nem tudom, milyen a valós élet és nehéz eligazodnom benne. Ezért döntöttem úgy, hogy élve a lehetőséggel, elfogadom a mecénási ajánlatot.
Ismét csendben van egy ideig, aztán mélyen meghajol.
-Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem mondtam el. Becsaptam a családot a hallgatásommal, nem ártó szándékkal tettem. A … a kurtizánok megítélése nem a legjobb, és elfogadom, bármi is lesz a döntés. Hálás vagyok az itt eltöltött időért, köszönöm.
Nehéz mindezt elmondania, de a hónapok során egyre nehezebb lett a szíve, hogy hallgat erről. Jogosnak fogja venni a szidalmakat, a hallgatásért is. Becsapta őket. Csendben marad, várva a kérdéseket, szidalmakat, a döntést.

Amikor Rhae kereste, az edzés utáni felfrissüléssel volt elfoglalva, ami a kis kalandja után némileg „keményebbre” vettek, de sebaj. Ettől lesz fickós az ember gyereke.
A megbeszélt időre vizes hajjal, felfrissülés után lépdel a zeneterem felé. Magában ujjong, hogy biztos Tsitsa kezét kéri meg, vagy legalábbis most már be fogja vallani, hogy szerelmes belé. Így a vigyor teljesen érthető és jogos, amikor belép az ajtón.
-Szép napot, Rhae. – dobja le magát az egyik ülőhelyre, amely kicsit nyekkenve enged a hirtelen súlytöbbletnek és lendületnek. Hogy mennyire veszi észre Rhae idegességét? Semennyire. Ahhoz túlzottan várja azt a vallomást és Rhae nagyon is jól tudta eddig is leplezni az érzelmeit. Liának nyom egy puszit a hajára, majd visszaterül a saját ülőhelyén.

Íróasztalától áll fel, hogy kicsivel lemaradva, Rhae után a zeneterembe induljon. Rendkívül titokzatosnak tűnt az elf ékszerész. Titokzatosnak és komolynak. Lili komolyan próbálja elnyomni a fejében azt a lehetőséget, hogy a lánykérést akarja bejelenteni. Nehezen megy, pedig tudja jól, hogy számos dolog szól képzelgése ellen. Például, hogy előbb hivatalosan udvarolnia is illene a lánykérés előtt. Hoppá, lehet, hogy az udvarláshoz fog engedélyt kérni? Vagy csak zenebemutató akar tartani? Habár ahhoz túl komoly volt.
Megrázza a fejét, felesleges képzelegnie, hamarosan úgyis kiderül, mit szeretne Rhae. Nem sokkal Rhae után éri el a zenetermet. Világoskék, szőtt mintás szoknyában, fehér, rövid ujjú, kerek gallérú blúzban érkezik, derekán széles sötétkék övvel. Haját egyszerű oldalcopfba fonta.
- Szia! Szép napunk van, igaz?
Kérdi miközben rutinból leül - a zeneterembe mindig csak hallgatóságként jön. Mivel nem tudja, hogy mi okból is kellett idejönnie, ezért nyitásként illedelmes semmitmondással kezd.

Napok óta gyötri magát. Úgy érzi, hogy illene elmondania múltját a Contevilla családnak. Fél nagyon a következményektől, de mivel már az elején megfogadta, hogy elfogadja és elviseli, és a családnak nagyon is tartozik ezzel, lévén nem akarja befeketíteni a család hírét, végül úgy dönt, hogy tiszta vizet önt a pohárba.
Először a szülőkkel beszélt, csak ez után kopogtatott be előbb Ethyrlinhez, majd Ameliához, hogy szeretne valamit mondani.
Idegesen várakozik a zeneteremben, ami azonnal el fog tűnni látszatra, ha valamelyik testvér belép. Bár vannak székek, egyben biztos, nem fog leülni.

Nem veszi észre a könyvtáros lányon, hogy arrébb araszolna, a tekintetet azonban elkapja. Magában ismét morcossá válik egy pillanatra, eszébe jut, hogy akkor miként lépett fel. Azonban hathatott, mivel most már azért alakulgat a lány. És amit nagyon remél, hogy idővel nem fog megrettenni, ha meglátja.
-Igen, emlékszem. – hát hogyne, hogy elfelejtette, csak most, ahogy Lili újra felhozza, ugrik be neki, hogy beszélgettek erről. – Ebben is szépen nézel ki, sokan utánad fognak fordulni.
-Nem-nem, majd megdolgozzuk Bibircsókékat is, bár, ahogy eddig hallottam, nagyon már nem kell. – beleborzong. Még csak az kéne, hogy valaki hasonló ismét rátapadjon. A jólfésültségen csak vigyorog. Holnap, mire felkel, ismét a régi rakoncátlan modorában lesz a haja, pedig egy ujjal sem fogja ezt neki segíteni.
-A kedves kuzin is tudja, mitől döglik a légy. Még mi se láthatjuk a szépséges ruhakölteményt. Nahát. – továbbra is vigyorog, de ki nem hagyná a megjegyzést hallhatóan is kimondani.
Szó nélkül nyújtja karját Lilinek, hogy elinduljanak. Elégedetten jegyzi meg, hogy Rhae és Tstisa páros továbbra is fennáll még. Helyes-helyes, legyen csak így.

- Köszi. Pedig ez a ruha csak a B terv, az A az alkonyi narancsszín lett volna, tudod, amiről a kikötőben meséltem a múltkor.... vagy négy hónapja, de anya megvétózta.
A családi és baráti körben hangulata igazán magasra emelkedik, rendkívül izgatott a nagy esemény miatt. Egyáltalán nem nézelődött be a kulisszák mögé, azt meghagyta Elenának és Kathleennek, így aztán rendkívül kíváncsi, hogy kuzinjainak a nagy kupac anyag- és színminta halmokból mit sikerült varázsolniuk.
- Te is jól festesz, túl jól, még a végén visszatapad rád néhány undok ragacs vagy szerzel néhány újat a jólfésültségeddel.
A szobája magányában kísértő, házassággal kapcsolatos gondolatai már régen messze járnak. Nem érzékeli, hogy másoknak viszont még most is gondot okoznak. Talán nem virulna akkor annyira... vagy megpróbálná elűzni másoktól is a makacs, elűzhetetlen gondolatokat. De így csak Elena belépőjére figyel, a köpeny miatt viszont nem lett okosabb, ezért pillantása Tsitsára vándorol néhányszor. Ebből az új szemszögből is egészségesebbnek tűnik, Rhae karfelajánlására csak magában bólint, nagyon helyes. Tsitsa felől lassan megnyugodhat, most aztán Kathleenre rebben a pillantása, de elhangzik a vezényszó, így nem bámészkodhat tovább, Lin karját keresi kezével, hogy belekarolva elindulhassanak ők is.

*Míg szülei között nem enyhül a helyzet, addig ő Ameliát csodálja meg. Az a királykék ruha merész választás, de el kell ismernie, Ameliának nemcsak remekül áll, de viselni is tudja. Valamilyen szinten örül annak, hogy Amelia is hajadon még, még ha pár hónappal fiatalabb is Kathleen-nél (még ha nagyon is drukkol másod-unokatestvérének Kathleen). Ellenkező esetben édesanyja biztosan a lánya sápatag arcánál is haloványabb esélyt látna arra, hogy sikerüljön őt kiházasítani. Remekül eltalálja édesanyja gondolatait. A nő is a lépcsőn lelépkedő Ameliát nézi, s azon gondolkodik, hogy talán egy elrendezett esküvő összejönne Kathleen esetében is, mert amúgy sok esélye nincs ilyen tündöklő szépségek mellett. Talán összejönne. Ugyanakkor azt sem akarja, hogy olyanhoz menjen a lánya, akit nem szeret. Tisztában van vele, hogy nem lehet mindenkinek olyan szerencséje az elrendezett friggyel, mint neki volt. Rose úrnőnek aggodalmasan kéne figyelnie Amelia szépségét, ráadásul egészséges szépségét az élénk színű ruhával, de annál jobban szereti a lányt minden kedvességével, hogy emiatt bánkódni tudjon vagy rosszat kívánjon neki. Persze, ebben segít, hogy Amelia is hajadon még. Ahogy nem féltékeny az amott kicsit túlságosan is sovány könyvtároslányra sem. Talán pont a helyzete, szegény sora miatt. Mosolyogva köszönti Ameliát, és aztán a bátyját is, akárcsak Kathleen és az apa, Cesare is. Kölcsönösen elhangzanak egymás ruháinak, hajainak dicsérő szavai, ahogy az illik, de a jelenlévők esetében még igazak is. Aztán megjelenik a lépcső tetején Elena is. Rose úrnőnek nincs baja a lánnyal, de valahogy mégsem tud örülni teljes, tiszta szívéből a sikerének. Túl sokszor kellett végignéznie, hogy Elena hiába fiatalabb, áttáncolja a bálokat, míg Kathleen petrezselymet árul. És az utóbbi hetekben is kellett a türelme, amikor hallgatnia kellett Elena szüleitől az esküvő részleteit és segíteni az előkészületekben neki. Nem gonoszságból mondták neki, ebben teljesen bizonyos, hiszen jó emberek mind a ketten. Csak fáj egy anyának, hogy a lánya csak nem akar révbe érni. Amilyen könnyű dolguk volt Isabel esetén, olyan nehéz Kathleen-nel. De ott a mosoly maszkja...
Ami Cesare urat illeti, ő ilyen apróságokkal nem foglalkozik, mint aggodalmaskodás legkisebb lánya kiházasítása kapcsán. Valahogy biztos benne, hogy egyszer ő is révbe ér, csak későn nyíló rózsa a lány. Sápadt-fehér rózsa, ahogy mondogatni szokta. Unokahúga, Elena sikeres eljegyzésének ő csak örülni tudott, mint ahogy jó szívvel viseltet a családban mindenki iránt természetéből fakadóan is. Na meg nagyobb gond most neki, hogy kedvesét megbékítse, mert látja ám a sok együtt töltött év után, amit más nem, hogy az a mosoly maszk csak...
Kathleen pedig... Ahogy halad ki Elenáék után az előtérből, hogy az esküvő helyszínére érjenek, próbál nem arra gondolni, hogy mennyire szomorúak lesznek a szülei. Mert ő sosem fog férjhez menni. Nincs reménye már... A legnehezebb maszk a mosoly.*

- Ez jó ötlet, megfigyelem a többieket! *Csillannak fel szemei a kiváló ötlet hallatán, s ez segít majd biztosan eldönteni a kérdést a táskával kapcsolatban.*
- Értem, ez esetben, jól nézel ki. *Ismétli meg, láthatóan kicsit kételkedve a szóhasználat helyességében. Ethyrlin általánosságban véve jól szokott kinézni. Keith úr is jól szokott kinézni. De Rhae... Sokkal inkább olyan, hogy rajta marad a tekintete, az övé biztosan, vagy sűrűn fog visszatérni rá. Reméli, fognak tudni majd táncolni.*
- Szerintem nem gond ez a szín, szép. És köszönöm... Még mindig hihetetlen vagy, hogy így eltalálod a méretem. *Mosolyog vissza, s beszéd közben önkéntelenül is megérinti a nyakában lógó ezüstből készült zefírvirág-medálos nyakláncát. Nincs hozzászokva a nyakláncok viseléséhez, mégis valahogy nyugtató érzés megérinti a kis ékszert. Aztán felfigyel ő is először a hangokra. Odakapja fejét, majd vissza Rhaere, mint aki nem is hallott volna bármit, mert érezhetően nem az ő fülüknek szánták. Kathleen és szülei üdvözlését kecses pukedlivel hálálja meg ezzel köszöntve őket. A kötés elkerüli a figyelmét, a vörös hajú nő amúgy is mindig olyan sápadt, s mintha ez a ruhaszín csak kiemelné ezt. Lilinek viszont széles mosollyal köszönti, s elégedetten látja, milyen gyönyörű barátnője. Tsitsa nagyon is valószínűnek találja, hogy ma sok fiatalember fog beleszeretni barátnőjébe, s ki tudja? Talán az ő esküvője lesz a legközelebbi. Csak ne vigyék el Ameliát messzire! A ruha és a csinos kontytű csodálatának hangot is ad, mikor odalép hozzájuk a nő. S aztán jön Ethyrlin is, akit félénk mosollyal köszönt, főleg, mikor azt mondja, a hölgyek gyönyörűek, s tekintete hozzá ér el az egyik ponton. Nagyon aggódik, hogy a férfi mégis valami kivetni valót talál alakjában, s ennél látványosabb fejlődést várt volna el. Ösztönösen, csaknem észrevétlenül araszol apró lépéssel Rhae mellé és picit mögé, védelmezőt látva benne, még ha ott fenn nem is kelt védelmére. De ez a helyzet arra emlékezteti, főleg, hogy Ethyrlin megint nem mint Eth, hanem mint stenere áll előttük.*
- Üdvözöllek téged... is.. *A vége le-lemarad, mert felfigyel a lépcső tetején állóra, s kíváncsian fordul oda, hogy aztán csalódjon. Azt hitte, meglátja a menyasszonyi ruhát, de gyakorlatilag mindent takar Elenából a köpeny a csuklyával. De amennyit láthat belőle, már az is nagyon szép. Rhaj igazán szerencsés lehet Tsitsa szerint. A menyasszony kiadja a vezényszót, ők pedig előre engedik őt, mint a nap főszereplőjét és a többi családtagot is.*
- Szabad! *Mosolyodik el vidáman, s megragadj az alkalmat, hogy Rhae karját ragadja meg, na csak úgy szépen, finoman. És ahogy elnézte, táskát senki sem hoz, szóval az marad fenn a szobában. Elindulnak az al-Khaybar rezidencia felé.*