Contevilla-rezidencia

Noha Contevilla rezidenciának nevezik, az épület és a hozzá tartozó szépen gondozott kert az il-Contevillák tulajdonában van, a család ezen ága az Adar ishiri tartózkodásuk és követségük során vették fel az ottani szokásoknak megfelelően a névhez az előtagot. Ugyan hazaköltöztek már, de a név így öröklődött tovább, a rezidencia pedig megtartotta régi nevét, hisz mindig is a Contevilla család tulajdonában volt.
A kétszintes épületbe szép előkerten át lehet bejutni, a hintók számára rövid, de nem fedett kocsifelhajtó szolgál. A kapu és a birtokot övező kerítés is szép kovácsoltvas munka.
Az épület nagy téglalap alaprajzú, az utca felé rövidebbik oldalát mutatja. Egy ugyanilyen formájú udvart ölelnek körbe a falak s szobák. Közepén kis kerti tó, pázsit, pálmafák és virágágyások díszítik. Az épület mögötti teraszról lehet a nagyobb kerthez lesétálni, főként a családtagok pihenésének, kikapcsolódásának színtere a hátsó kert asztallal és karfás székekkel, rózsabokrokkal és az éghajlatra jellemző gyakoribb és ritkább virágokkal, bokrokkal és árnyékot nyújtó fákkal. Lehetővé teszi a magánélet nyugalmának biztosítását és az elhatárolódást az idegenekkel szemben. Egy kisebb részen konyhakert (többnyire fűszerkert és gyógynövényes kert) található.
A világos, márványpadlójú előtérből kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de ha a földszinten maradunk tovább haladhatunk előre ki a kertbe, illetőleg jobbra vagy balra egy-egy ajtón át. Balra egymás után két szalon található, bál esetén a bútorokat kiviszik innen és az egymástól több széles boltívvel elválasztott helyiség egyben adja a báltermet. Míg az egyikben beszélgetni, enni és inni lehet, addig a másikban található a táncterem. Ha nincs bál, kellemes szalonoknak van berendezve, kényelmes kanapékon és karfás székekben lehet pihenni, félrevonulva olvasni, vagy éppen többedmagukkal társalogni, teázni. Tovább haladva a családi magánykönyvtárt találjuk a földszinten, ez is több kisebb teremből áll és a végében van berendezve egy elkülönített rész a családfő fogadó- vagy dolgozószobájának.
Az előtérből balra indulva az ebédlőhöz, majd a konyhához érünk, leghátul pedig a ház szolgálóinak, testőreinek szobái találhatóak.
Az emeletre felérve jobbra - a szalonok és könyvtár fölött - vannak a családtagok és fontosabb vendégek szobái, míg balra - az ebédlő és a konyha fölött - további vendégszobák.

Táskáját ledobja az ajtó mellé, nem foglalkozik most azzal. Lehuppan szokásos helyére, úgy ahogy van.
- Igen, habár elég szűkszavúan meséltél róla.
Nagyon szívesen meghallgatja barátnőjét, ha szeretne róla beszélni most már, ugyanakkor, ha nem szeretne róla bővebben szólni most sem, akkor végülis továbbléphetnek a történetben, mert a lényeget tudja.
A ruha elkezd rámelegedni, ezért felkel ültéből, de közben issza Tsitsa szavait.
- Nehogy abba hagyd, figyelek!
Az öltözőparaván mögé lép, hogy megszabaduljon az edzésen viselt ruháitól. Most nagyobb munkát hagy a Szeplős lányoknak, mert még a kis zsámolyra se teszi fel őket, hanem úgy hagyja őket, ahogy kilépett belőlük. Egy nedves törölközővel felfrissíti magát, ugyan nem olyan, mintha fürdött volna, de nem akar lemaradni a lényegi részről.
- Nem minden esetben az életkor a meghatározó, szerintem. – Jegyzi meg gondolatát, de nem akarja nagyon kifejteni, hisz annyira nem lényeges most. – Végülis ékszerészek, jól jön nekik, ha érzékenyek az ilyesmire, hisz sok szerelmes csináltat ékszert, egyéb csecsebecsét, észre kell venniük az apróságokat.
Egy egyszerű világoskék inget és világosbarna nadrágot kap fel gyorsan magára, aztán mezítlábasan visszatér Tsitsához.
- De ugye nem tartották nektek a gyertyát?

*Ahogy elkezd ugrálni Amelia boldog kiáltásokkal, úgy kezd el Tsitsa is ütemre pattogni egy helyben, viszontölelve Lilit és legalább olyan széles mosollyal. Tudta ő, hogy fel kell keresnie ezzel a hírrel barátnőjét, és Rhaenek igaza volt, hogy nem vacsorakor kell ezt bejelenteni. Szépen néznének ki ilyent csinálva a mandulaforgácsokban sült pisztráng és a vajjal megöntözött fürj mellett a többiek előtt.*
- Oké! *Készségesen egyezik bele, hogy meséljen, és hogy ezt odabent tegye. Automatikusan nyúlna le a csomagért, de Lili megelőzi, így Tsitsa csak mosolyogva megy be, és kivételesen nem várja meg, hogy hellyel kínálják, hanem leül a szokott helyre, ahol beszélgetéskor ülni szoktak. Persze ha Lili átülteti, szófogadóan fog átülni.*
- A követségen történteket tudod, hisz meséltem már... vagy nem? *Egy pillanatra zavarodottan néz Lilire, hogy mi is az utolsó információ, ahol lemaradt barátnője.*
- Azóta nem volt olyan a viszony köztünk Rhaevel, mint előtte, sikerült falat állítanom magunk közé, és attól féltem, sosem lesz már olyan, sosem mosolyog úgy rám, mint előtte. Lefutottam a műhelyéhez. Őszintén szólva féltem, hogy ha megállok, elszáll a bátorságom, de még így is majdnem visszavonultam! Odabent volt a két inasa, róluk teljesen megfeledkeztem addig! S mikor hívtam Rhaet, hogy beszélni szeretnék vele, olyan különösen mosolyogtak össze, mármint az inasok. Szerinted ilyen fiatalon érthették, mi a helyzet? Ennyire nyilvánvaló lett volna? *Néz kérdőn barátnőjére megállva a mesélésben. Azon gondolkodik, ő annyi idős korában meglátott ilyeneket? Teljesen kizárt, ő még most is sokszor vak az ilyenre. De lehet Lili másképp volt ezzel.*

- Azt látom.
Örömmel mondja, hisz örül neki, hogy barátnője ilyen jó kedvű...csak mondaná már mitől, mert abban egész biztos, hogy történt valami. Oldala majd kilyukad a kíváncsiságtól, mert Tsitsa nem könyörül rajta és gyönyörű általánosságban fogalmazza meg, hogy minden rendben. Ha az elrablás előtt lennének, naná, hogy románcot szimatolna a levegőben, de most sejtelme sincs, mert nem látta őket túl sokat együtt.
Viszonozza az ölelést, forgás közben nevet, máris együtt örül Tsitsával csak még nem tudja, hogy minek is örülnek ennyire. A forgástól hátizsákja lecsúszott vállairól, de ahelyett, hogy visszaigazítaná, hagyja a földre esni. Csak pillog, naná, hogy tudja, hogy kire gondol barátnője és hogy mit mondott el neki.
- Ééés?
Szúrja közbe türelmetlenül, habár a sugárzó mosoly láttán nincsenek kétségei, de mégis szeretné hallani.
- Végre, végre, vége!
Tsitsa nyakába ugrik, és az ölelésből nem kibontakozva kezd ugrálni. Nem zavarja, hogy a folyosón vannak, mivel nem merül fel benne a gondolat, hogy esetleg titkolni akarják.
- És mikor, és hol, és hogyan? Mindent el kell mesélned.
Mondja nagy sokára, összehalássza csomagját is, a teljes történethez inkább szobája kényelmét választaná, ha Tsitsa is vele tart.

- Ma jó napom van! *Feleli a hajszálas-vázás mondatra, s valóban olyan jó napja lehet, mert ez egyrészt mosolyába van írva, másrészt normál napokon Tsitsa vagy háromszor kérne bocsánatot a majdnem elsodort váza miatt csak az idő alatt, míg Lili odaér hozzá, még akkor is, hogy nem lett semmi baja a vázának, legfeljebb porcelánszíve kapott szívinfarktust.*
- Igen, már minden rendben van. *A hajbontogató vagy azt éppen befejező barátnője kap egy ölelést Tsitsától, majd mihelyst felszabadulnak Lili kezei, Tsitsa máris megfogja őket kinyújtott karral, s pördül egyet barátnőjével, hogy Tsitsa magas copfja s Lili kibontott hajfonata csak úgy loboghat utánuk körbe. S szerencsére semmi törékenyet nem veszélyeztetnek ezzel a manőverrel.*
- Elmondtam neki! Elmondtam mindent... és.. és... *Izgatottságában majdhogynem nem tudja kimondani a lényeget. De ha az előbbiekből nem is derül ki, hogy kinek mit mondhatott el, a folytatásból biztos egyértelmű lesz.*
- ... azt mondta, hogy szeret! *Míg az előbbieket hangosabban mondta, a végét, a lényeget szinte már félénken suttogva, elpirulva, de mosolyogva. Az a mosoly most úgy tűnik, letörölhetetlen az arcáról. Csillogó szemekkel figyel Ameliára, mit szól mindehhez?*

Sötétbarna nadrágban, fehér, bő ujjú ingben, és zöld, alakját követő mellényben érkezik haza a kipirult arcú gyertyalánghajú lány. Az Erődben járt, hol máshol, a Gerarddal való találkozást követően sem változtatott a beosztásán, mivel az iskolákat is gyakran nevezik második otthonnak, neki márpedig ez az iskola. Tanulni s gyakorolni jár oda, mindenféleképp megfelel az iskola fogalmainak Lili szerint.
Szobája felé tart, hogy lepakoljon és felfrissüljön, hajfonatát összekötő szalagot már ki is oldotta. Ha tudná, hogy Tsitsa őt keresi, ráadásul, hogy milyen hírekkel, nem törődne most a lepakolással, tán még a fürdéssel sem...
Szobája folyosójára lépve pillantja meg barátnőjét, mosolyogva intene szabad kezével, de a váza elsodrása megakasztja a mozdulatban. Alsó ajkába harap, várva a csattanást, ami végül nem következik be. Elindul barátnője felé.
- Szia Tsitsa! Ez egy hajszálon múlt.. - Folytatja hajfonata kibontását menet közben. Észreveszi, naná, hogy észreveszi a széles mosolyt, csak nem tudja az okát. - Minden rendben?

~ Ó, hogy pont ilyenkor nem találom Lilit!~ *Már-már bosszankodásra adja a fejét, mikor a könyvtár után felsietett egyenesen Lili szobájához, de azt némán és üresen találta, majd hasonló sikerélményei voltak a konyhában, az étkezőben, a kertben. Annyi volt a különbség, hogy Szeplősnét a konyhában találta, s nagyon különösen mosolygott rá. A tapasztalt szakácsnő bizonyára összerakta a képet, miközben sütik mellett kifaggatta a két inast. Hogy nem bosszankodik mégse Tsitsa, az a pár perccel korábbi események miatt van.*
- Lili? Itt vagy? *Próbálkozik most az istállónál, hátha Pankával van éppen barátnője, vagy a lovászuk tudja, hogy kilovagolt-e? Reméli nem, ő nem tudja ezt órákig még magában tartani. Ha itt sem fogja meglelni őt, akkor Ethyrlinnél fog próbálkozni, hátha a testvérével van Lili. Szüleikhez viszont biztos, hogy nem mer Tsitsa bekopogni, inkább kicsivel odébb egyik lábáról a másikra állva türelmetlenül fog várni, hogy Lili kijöjjön magától. De ha végre valahol meglesz barátnője, azonnal odasiet hozzá olyan széles mosollyal, hogy olyant régen lehetett tőle látni. Ebben még az sem akadályozza meg, hogy majdnem elsodor egy szép és drága vázát kelekótya sietségében. Időben elkapja, visszaigazítja, majd újra vigyorogva folytatja útját. Persze, csak ha nem zavarja a megtalált barátnőjét.*

Jól sejtette, hogy szereti hosszan, magas copfban hordani Tsitsa a haját. Nem is tudja máshogy elképzelni, és nem is akarja.
-Még én sem. – suttogja Tsitsa fülébe mosolyogva.
A visszakísérésre a kezét nyújtja Tsitsa felé. Érzi visszafelé a kezének érintését, ő is összekulcsolja a kezét vele. Legszívesebben el sem engedné.
-Szeretlek… - egy csókkal búcsúzik, finomabbal, elvégre a két inas már láthatóan visszatértek a műhelybe.
Egészen addig tekint utána, míg el nem tűnik, az ajtófélfába kapaszkodva.
A két inas úgy tesz gyorsan, mintha dolgoznának, de a mosoly a szájukon ott van. Leül vissza a székhez, de mielőtt folytatná, a folyamatos mosollyal az arcán pillant a két inasra.
-Süteményt remélem hagytatok estére. – majd nekiül folytatni az ékszert.

- Ah..ha.. *Bizonytalan válasz, nem teljesen érti, miért nem neki kéne tennie? De aztán arra jut, biztos Rhae magának szeretné levágni, mint új életéhez tett egyik első lépést. Könnyed mosoly jelenik meg arcán.*
- Ahogy gondolod. *Bólint aztán végül, s Rhae válaszára csak szélesedik a mosolya.*
- Köszönöm. Akkor marad így... *Szereti a hosszú haját, a magas copfját is. Praktikus viselet szerinte, de szívét igazán az melengeti, hogy így is, úgy is szeretni fogja őt Rhae. Ennél szebb dolog nem is történhetett volna vele. A reggeli indulásra is bólint, már várja nagyon, s az külön csókot érdemelne, ha tudná, milyen figyelemmel van Rhae az ő alvásmennyiségére. Pedig a mai nap után vagy nagyon édes álma lesz éjjel, vagy az izgatottságtól nem fog tudni elaludni.
A csókban újra elveszik, nem siet hogy vége legyen, ehhez túl édesek Rhae ajkai.*
- Még nem vártam így vacsorát! *Suttogja vissza az újabb csók előtt mosolyogva. Egészen biztos, hogy már közvetlenül a vacsora után nem fogja majd tudni megmondani, mit evett, az esze máshol fog járni. Feláll ő is padról.*
- Visszakísérlek. *Ajánlja fel, már csak azért is, mert ennyivel is több ideig maradhat Rhaevel, na meg ő csábította ide ki, úgy illik, hogy vissza is kíséri a műhelybe azok közé a mosolygós inasok mellé. S mert az ölelés és csókok után eddig nem ismert érzés keríti hatalmába, az érintés hiánya, út közben veszi a bátorságot, hogy előbb finoman érintse Rhae kézfejét, majd ha szabad, akkor összefonja ujjaikat. Mindezt pirulva, bátortalanul ismerkedve teszi, próbálgatva a határokat, mit szabad vajon és mit nem, mit illik és mit nem?*
- Szeretlek! *Szia helyett ezzel a szóval búcsúzik tőle, halkan suttogva el a műhely előtt. Legszívesebben még egy csókot adna, de fél, akkor Rhae sose fog bejutni a műhelybe, így is nehéz a kezét elengedni. Mondjuk ha Rhae megtalálná ismét csókolni, nem fog ellenkezni. De így vagy úgy, elérkezik az elválás szomorú pillanata, őneki is el kell indulnia a könyvtár felé, de mielőtt a folyosó végén befordulna, bájosan kipirult arccal, ragyogva visszapillant Rhae felé, vagy már csak az üres műhelyajtó felé, s mosolyogva megy a könyvtárba. Szórakozottan vesz le egy teljesen más könyvet, mint amire szüksége lenne, de ezt fel sem fogja, már teszi is vissza. Most azonnal meg kell keresnie Lilit! Muszáj valakivel megosztania örömét, ami túlcsordul benne jelenleg.*

-Ezt nem neked kéne tenned. – simítja meg Tsitsa puha haját. – Ahogy szereted, úgy hordod. – mosolyog rá. – Nekem rövid hajjal és hosszú hajjal is az leszel, akit szeretek.
Mindenkit úgy fogadott el, amilyen volt, már csak neveltetése révén is. Tsitsát pedig csak úgy fogadja el, hogy olyan, amilyen.
-Elindulhatunk reggel. – már egészen jól megy az alkalmazkodása az itteni életritmushoz és egyben szeretné, ha Tsitsa kicsit aludna is. Így a reggel olyan reggel lesz, hogy még aludhasson kicsit Tsitsa.
Elkapja a pillantást, és maga fejezi be a közeledést.
-Vacsoránál találkozunk. – suttogja, ahogy szétválnak ajkaik. Majd ő ad egy csókot.
Feláll, finoman kibontakozva Tsitsa öleléséből, bár legszívesebben el sem engedné. Élete legszebb és legboldogabb napja. Szemeiben, arcában Tsitsa felé érzett érzelmei tükröződnek vissza.

- Örömmel segítek. S nem tartasz fel. Majd a pihenőidőmben vágjuk! *Szempillarebegtet is hozzá. Ha már egyszer napirendje szerint kényszerű pihenőkre szorul, legalább valami hasznossal töltse... s nem mellesleg Rhaevel töltse. De ha Rhae nem szeretné, majd csak hangot ad ennek.*
- S nekem? Maradjon így? *Eddig nem vetődött fel benne, hogy meg kéne változtatnia a haját (vagy bármi mását), még ha néha meg is nézik fura magas copfja miatt. Nem zavarta. De most neki Rhae méltó párjának kell lennie, hiába jár egyszerűbb ruhákban a másik. Nem akar rá szégyent hozni, hisz Tsitsa mégiscsak egy nincstelen és rangnélküli lány, meg ahogy apja szokta mondani: egy korcs.
A bajba kerülésre bólint, mármint hogy látnák őket. Mindig van a bástyákban őrség, s sosem hagyják cserben a bajba kerülőket, nem fordítják el tekintetüket, ha ilyent látnának.*
- Igen, az tökéletes! Délelőtt vagy reggel indulunk? *Egyáltalán reggeli után vagy előtt, ha utóbbi? Mert aszerint fogja azt a kosarat összekészíteni.*
- Akkor kinn táborozunk éjjelre! *Mosolyog, majd közelebb hajol Rhaehez, ajkai előtt megtorpanva, s mintegy engedélyét kérve pillant a szemekbe: szabad-e csókot lopni? Ha a beleegyezés jeleit látja, akkor áthidalja azt az egy-két centi távolságot ajkaik között. Érzi ő is, hogy egy időre itt a búcsú ideje, de friss szerelmeseknél igazán ritka, ha ez egyetlen búcsúcsókkal végbe tud menni. Ha nem szabad a csók lopás, akkor zavart mosollyal húzódik vissza, s kénytelen beérni egy kézszorítással.*

Tsitsa áthidaló megoldása nagyon jól esik neki. Nem tudja, mennyire szeretné, ha rövid lenne, de ez valóban jó próba.
-Nem jutott volna eszembe. Köszönöm. De ne fáradj a hajvágással. Nem szeretnélek feltartani.
És úgy gondolja, hogy ezt nem Tsitsának kéne megcsinálnia.
Az ötlet, hogy hova menjenek, nagyon jó. A várost sem ismeri, nem hogy a környékét.
-Akkor láthatnánk, ha bajba kerülünk. – nem tudja, mennyire sietnének a segítségükre.
-Holnap utánra szép időt mondanak. Az jó neked? – a kuncogást nem érti, majd elmosolyogja magát.
-Nem fogunk tudni visszamenni, annyira tele leszünk.
Már nagyon várja, hogy kimehessenek, együtt lehessenek. Lassan azonban vissza kell mennie, hogy elkészüljön a tennivalókkal.

*Szélesedik mosolya ott a vállon pihentetve a fejét, hogy megtarthatja a tincset. Jó érzés. S ha Rhae rövid hajat szeretne, ez megmarad neki emlékbe, egy szép hosszú tincs.*
- Hmmm... van időd eldönteni. Egyébként lehet fokozatosan is. Mit szólnál ha... *Felemeli a fejét Rhae válláról, hogy ismét szemügyre vegye a haj hosszát. Érzi ő, hogy Rhae rövidet szeretne, csak visszatartja a férfit az, hogy eddig nem ő dönthetett, hogy túl hirtelen a változás vagy talán az is, hogy Tsitsának tetszik a hosszú haj. Lehet még más okok is vannak, amit nem tud a lány.*
- Mi lenne, ha levágnánk mondjuk így ennyit? Kezdetnek. Aztán majd meglátod. *Mutatja is, hogy meddig érne Rhae haja: váll alá valamivel, ami nem rövid, de rövidebb, mint jelenleg, legalább egy jó arasszal. Köztes megoldás egy félhosszú haj, s így lesz idő mindkettejüknek szokni.*
~ Ha tudná, hogy egy mező mellett értük utol a hintót...~ *Meglepi a választás, de mosolyt is csal az arcára.*
- Tudok egy jó helyet! A városfal egyik bástyája oda néz, így biztonságos is, nem járnak arra szörnyek vagy egyéb veszélybe se kerülünk. *Kislánykorában kijárt oda édesanyjával. Azóta nem volt ott, de tudja, hogy az a mező megvan még, s hogy ott biztonságban lesznek, ami a történtek után nem hátrány.*
- Melyik nap szeretnél menni? *Aztán elkuncogja magát.*
- Ha ezt Szeplősné meghallja, olyan piknik-kosarat fog nekünk összepakolni, hogy az szinte megszólal majd! *De felvetődik benne, hogy inkább ő pakolja össze. Nem mert jobbat készítene, pusztán csak jó érzés készülődni erre a kirándulásra.*

-Nem baj. – feleli suttogva és mosollyal.
Szeretne rövid hajat. Nem akarja látni régi önmagát. Nem undorodik tőle, inkább fél, hogy újból megismétlődik minden és még rosszabb lesz a vége. És Tsitsának tetszik a hosszú haja.
-Nem tudom. – tényleg nem tudja.
Kerülőutakat, kitérőket várt. Tudja, hogy Tsitsa mennyire elkötelezett a munkája iránt és a napirend is visszavetette a kutatási idejét. Viszont jót tett neki. Mintha kicsit kipihentebb lenne. Madarat lehetne vele ismét fogatni.
-Nem nagyon láttam mezőt még. Azt mondják, nagyon szép és az őszi virágok is csodálatosak. – halkan felel. Fél kimenni, érződik rajta. De már nem akar bezárkózni. Tulajdonképpen, nem tudja, mit akar. Ismét olyan dolgok történtek vele, amiket nem akart. A város utcái és épületei azonban nyomasztóan hatnak rá, hiába látott egész életében négy falat. vagy talán éppen ezért.

*A múltat valóban nem tudják eltörölni. Bár hatalmában volna Tsitsának! Megtenné Rhaeért. De elég egy lehetetlen cél elérése egy életre, ebben a másikban támasz tud lenni. Ott lesz... legalábbis ott szeretne lenni Rhae mellett mindig, örömben és bánatban is. Tsitsa tudja, milyen Rhae valójában, milyen legbelül, ki is ő valójában.
Elkuncogja magát a válaszon, kiérezve belőle a viccet.*
- Köszönöm! Nem baj ha továbbra is megtartom? Egyébként... ha röviden szeretnéd inkább a hajad, segítek levágni. *Látta ő a változást, szép, előkelő ruhák helyett egyszerűbb szabásúak és anyagúak. Talán Rhae rövid hajat szeretne, mert a hosszú is még a múltjára emlékezteti. Tsitsa szereti a hosszú fekete hajzuhatagot, de röviddel sem fogja kevésbé szeretni a másikat.*
- Persze. *Feleli, szíve szerint azt mondaná, hogy mindent szabad. Rhaenek mindent. Rhae vállán pihenteti a fejét és várja ki, míg megfogalmazódik az a kérdés, amelyről ötlete sincs, mi lehet. Akart találgatni magában, de nem tudja, mi az, amit így félve kérdez meg az elf? Csak remélni tudja, hogy nincs valami gond.*
- Örömmel! *Elmosolyodva és megnyugodva bólint rá rögtön, finoman mozdul feje a vállon erre. Folytatnia kellene a kutatást, mindig úgy érzi, az idő kipereg ujjai közül, főleg mióta napirend szerint kell élnie. Innen nézve az egy nap őrült nagy kiesésnek tűnik, mégsem jut ez most eszébe. Rhae mellett olyan, mintha megállna az idő, mintha megszűnne a külvilág, mintha nem lenne probléma az idő kettejük számára felemás múlása. Kár, hogy nem ringathatja magát örökre ebbe a tévhitbe.*
- Hova szeretnél menni? *Kíváncsi, hova vágyódik el Rhae, s magában örül, hogy Rhae végre kimerészkedik.*
~ S most vele leszek én is, hogy vigyázzak rá...~ *Eszébe is jut erről valami, majd utánanéz.*

Érzi a néma bátorítást és a csók nagyon jól esik neki. A csend nem tetszik neki, de türelemmel várakozik. Tsitsa közelsége megnyugtatja. A történetet hallgatja és külön azért is, mert olyat hall, amit Tsitsa még édesanyjától hallott. Kincsként fogadja a lelkébe. Csendben tekint rá, meleg szemekkel. Mindketten sok nehézségen mentek keresztül. A múltja akkor is ő marad, azt eltörölni már nem fogja tudni. Mint ahogy azzal is nehéz megismerkednie, aki legbelül valójában. Nem tudja, kicsoda is. Csak azt, hogy ki volt.
Csendes mosollyal hunyja be szemét. Az újabb bocsánatkérésre elkomolyodik, majd meghallva, miért is kér bocsánatot, ismét mosoly jelenik meg arcán.
-Nagyon haragszom rád, tudd meg. – feleli halkan. – Nem láttam. Nem haragszom érte.
Egy ideig csendben hallgat, gyűjti a bátorságot.
-Szabad kérdeznem valamit? – ha igenlő választ kap, akkor is kicsit hallgat még.
– Egy kicsit… eljönnél majd velem kicsit kiruccanni? Egy napra, nem sokra?
Még benne van az elrablás rémsége, fél kilépni. De szeretne egy kicsit kettesben maradni vele.

*Az arcsimításra és a szavakra válaszul fordítja picit a fejét, hogy a simító kéz tenyérrészébe apró csókot nyomjon, mialatt egyik kezét finoman rá is teszi Rhae kézfejére, hogy ajkaihoz vonva a tenyerét elősegítse a csókadást. A csend és a zavar csak ezután tűnik fel neki, kicsit be is húzza a nyakát, és mentve a menthetőt egy újabb puszit ad arra a kézre, ezúttal a kézfej és ujjak találkozásához, így csendesen kérve bocsánatot a kérdésért. A válasz hallatán egy pillanatig gondolkodva néz Rhaere, majd megszólal halkan.*
- Volt egy mese, amit édesanyám gyakran mesélt el nekem. Egy gyermek játékai beszélgettek egymással, s egy kis rongybaba szerintem a feltétlen szeretetről mesélt benne. Azt mondta, hogy az, hogy igazi vagy, nem attól függ, hogy miből készítettek. Ez olyan dolog, ami csak úgy megtörténik veled, s nem egyszerre, hanem fokozatosan. Amikor valaki hosszú időn át szeret, nemcsak játszik veled, hanem tényleg szeret, akkor válsz igazivá. Sokszor mire ide elérsz, leszeretik rólad fonalhajad, kieshet a szemed, elkophatnak a ruháid, de mindez nem számít, mert ha egyszer már igazi vagy, többé már nem lehetsz csúnya. Csak azok láthatnak annak téged, akik egyébként sem értenek meg semmit... Nem neked kell szégyellni a történteket, Rhae. *Függetlenül attól, hogy nem Tsitsa volt az, aki "leszerette" Rhaet, aki "elkoptatta" bizonyos értelemben, de ettől még biztosan érteni fogja a történet lényegét a férfi. Ha a barna szemekbe néz, ott sosem fogja csúnyának látni magát, ott Rhae mindig az igazi lesz.*
- Milyen... bolondok voltak mind.
~ Én viszont szerencsés.~ *Pirul bele, mert az ő szerencséje azon is múlott részben, hogy más nem szeretett bele Rhaebe, s így nem is volt alkalma Rhaenek ilyen érzést viszonozni. De vajon az öreg miért váltotta ki?*
- Köszönöm! *Suttogja vissza hálásan, elveszve az ölelésben, Rhae illatában, melyet végre nem egy nála maradt kendőből kell lopnia, s ujjai között játszhat a fekete tincsekkel. Eszébe jut valami, s zavartan elmosolyodik, miközben elmeséli Rhae vállára hajtva a fejét a nyaka felé fordulva.*
- Utólagosan bocsánatodat kell kérnem. Amikor ki akartam vinni a levágott tincseidet, azért akartam, mert el szerettem volna tenni egyet. Végül el is raktam egyet... vagy láttad ezt akkor?

-Nem fogod. – simítja meg Tsitsa arcát. – Eddig egyszer sem tapodtad meg a lábam.
A kérdésre elcsendesedik, eltűnik a mosoly is. Egy ideig csendben marad, zavarba jön.
-Hát… mert… az én életem arról szólt, hogy másoknak okozzak gyönyört. És ez… nem elfogadott. – bűn, szégyellni való. Neki természetes volt. Egy ideig.
A kérdésen elgondolkodik, majd megrázza a fejét.
-Az öreg sem azért váltott ki. Nem kért olyat tőlem, sosem és erőszakkal sem.
Elmosolyodik. Amelia kisasszonyt nagyon szereti Tsitsa. Jó barátnők. Szélesebbre vált a mosolya. Szeplősné nagyon megkedvelte a két kisinast, ha így folytatják, gurulni fognak.
-Nem baj. – suttogja mosollyal. Belesimul Tsitsa ölelésébe és jólesően vesz egy mély levegőt.
Akkor, ott, sosem gondolta volna, hogy egyszer ez is megtörténik az életében. Hálás az isteneknek, hogy olyanokat küldött az életébe, mint az Öreg, a Contevilla család, Tsitsa. A megmentője. Akár örökre így maradna.

- Akkor is ezt mondtad. *Feleli, miközben a csendes mosolyra hálás mosollyal felel.*
- Én is veled... S remélem a te lábadat nem fogom megtiporni! *Teszi hozzá némileg aggódón, mert még a végén Rhae végtagjai veszélybe kerülnek, ha Tsitsa a közelben tartózkodik.*
- Miért ne szeretne beléd bárki? *Kérdez vissza meglepetten, hisz neki olyan természetes, hogy Rhaet szereti, egyáltalán nem esett nehezére beleszeretni.*
- Amíg.. Amíg ott éltél, nem volt senki, aki... megszeretett volna? *Kérdezi halkan és nagyon-nagyon óvatosan. Hallott olyanról már, hogy férfiak beleszerettek örömlányokba, s olykor ez még viszonzásra is lelt. Lehetséges ilyen fordított felállásban is?
A bejelentést persze ő sem úgy gondolta, hogy bált is rendeznek köré, mint Elena esetében volt, csak elmondják majd, mikor este leülnek a vacsorához. De úgy véli, Rhae nem szeretné, talán ez is nagy felhajtás a számára, így Tsitsa sem erőlteti.*
- Igen, szerintem is! Te meg elmondhatod az inasaidnak, eddigre bizonyára kiették a rezidenciát az összes sütiből. Nem baj, ha még marasztallak egy kicsit? Csak egy percet még itt így veled... *Néz kérlelően Rhae sötétszürke szemeibe. Rhaenek is végeznie kellene a munkáját, de olyan nehéz elszakadni az ölelésből most, hogy végre belesimulhat!*

-Nem a te hibád volt. – feleli csendes mosollyal.
Figyelemmel várja, hogy Tsitsa feleljen. Az első mondatra ismét mosolyog, biztatóan. Arra nagyon emlékszik, ha Tsitsa nincs, nem tudja, mi történt volna. A mosoly halványul, majd a csillagnézésre visszatér.
-Jól táncolsz pedig. Szeretek táncolni veled.
Egy ideig csendben hallgat, majd kissé zavarban válaszol.
-Nem… nem mertem reménykedni, hogy valaha is … szerelmes lesz valaki belém.
És… ha valaki csak a barátjának is elfogad, az olyan ajándék számomra, amelyet életem végéig kincsként őrzöm.
-Nem tudom, melyik legyen. – nagyon is eszében van, hogy milyen beszélgetés zajlott le hármójuk között, a két ifjú Contevillával. Másrészt nem nemesek és fontosak, hogy ezt be kéne jelenteni.
Átöleli és bele is simul a két karba. Mélyet lélegzik Tsitsa illatából.
-Amelia kisasszony biztosan örülne neki, ha elmondanád.
Tudja, hogy nagyon jóban vannak. De ő, meg Ethyrlin úrfi már kevésbé. Nem tudja, miként reagálna.

*Nem lehet megállni mosolygás nélkül, ahogy Ethyrlin hallani akar mindent.*
- Még egy esküvő, bizony. Úgyhogy készítsd a táncos lábadat! *Mondjuk, az még odébb lesz, hogy kuzina önfeledten táncolhat, de hát még nincs is egy esküvő sem kitűzve, hogy az idő szorítaná őket. Pedig már szívesen ötletelne, milyen nászajándékot adna Ameliának.*
- Talán a kedvességével tűnik majd ki. *Bólint rá kedélyesen, mert hát ez azért elég semleges jellemző, sokakra ráillik, és örül, hogy egyikük se hozta fel, hogy egy ismerősük nehezen vegyül el a tömegben, ellenben mindig friss levegőt szívhat odafönn.*
- Nem is tudom. Úgy tartják, ha nem beszélünk egy jóslatról, elfelejtjük őket. Az elfelejtett jóslat pedig nem válhat valóra. *Innen nézve benézte ezt a parancsoksági dolgot, de azért jólesik neki rokonai kedves drukkolása. Ethyrlin puszija és szavai váratlanul érik, jobban ráfog arra a tálcára, mielőtt meghatottságában elejtené.*
- Nem mondom eleget, de úgy szeretlek titeket! *Szavai végén rá kell harapnia a nyelvére, hogy a fájdalommal visszaszorítsa a szemébe gyűlni vágyó könnyeket, s szeretetteljesen és hálásan néz mindkét rokonára. Bent a tálcát átadja az egyik Szeplős lánynak, s felkíséri Ethyrlint a szobájába, vagy ahol le kíván dőlni. Aztán visszavonul majd a szobájába, hogy mielőtt folytatná a porcelánfestést elővegye a titkos rekeszes dobozának kincseit, s alig-érintve simítson végig a szárított virágokon, amiket a "tömegből kitűnőtől" kapott. Talán emiatt lehet, hogy ezúttal nem porcelánt áll neki festeni, hanem az ajándékot, amit már régen oda kellett volna adnia.*

Nagyon halkan felhördül Kath válaszára.
- Ezzel még csak ne is viccelj!
Kissé kirázza a hideg, neki el kellett viselnie annak az alaknak furcsa udvarlását, míg Linnel másfelé nem irányították romantikus figyelmét.
- Szerintem nem ebben az értelemben gondolta a jósnő, hogy ki fog tűnni a tömegből.
Lili egyértelműen a magasságra gondol, de még ha téved is, akkor se gondolja, hogy taszító viselkedéssel fog kuzinja szerelme kitűnni az emberek közül. Ő annál jobbat érdemel.
- Bizony, aztán majd visszamegyünk és az orra alá dörgöljük!
Biztatja bátyjához csatlakozva Kathet. Segít összepakolni, könyvét is begyűjti, azután elindul befelé ő is. A könyvtárszoba felé indul, miután elbúcsúzik Linéktől. Rég nem beszélt már barátnőjével, önző módon annyi mindennel el volt foglalva. Ha most nem is találja meg, legalább igazán illő hangulatban olvasgathat tovább.

*Lágy mosollyal nézi a tenyerébe simuló arcot, s ha lehetséges az ilyen, percről percre jobban szereti Rhaet.*
- Én is így vagyok vele... *Eszébe jutnak apja cimborái, ahogy ők nézték, ahogy ők próbálták volna érinteni, ha nem tűnt volna el mindig gyorsan. Rhae egészen más, vele biztonságban érzi magát. És nagyon jó érzés, hogy az ő érintései is hasonlóan kívánatosak a férfi számára, hogy nem idéznek rossz emlékeket.*
- Szerencsére. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha miattam nem lett volna belőled ilyen jó ékszerész. *Cirógatja meg a heget Rhae kezén hüvelykujjával, s örömmel figyeli, ahogy ujjaik összekulcsolódnak. A szavakra elpirul, először meg is ijedve picit, hogy lehet úgy folytatja Rhae az első kézfogás sem esett jól neki? Megnyugvás számára, hogy nem így történt, és zavarba is jön. Sosem gondolta volna, hogy egy kedves érintés ennyit számít.*
- Én?... *Kicsit hallgat.*
- Ja, nem mert nem akarnám elmondani, csak nem tudom a pontos választ. Azon az éjjel jöttem rá, mit is érzek, miután levágtad a hajad és figyeltem, ahogy alszol. De az érzés régebbi lehet... talán mikor először aludtam el úgy, hogy a te arcod jelent meg előttem, a csillagnézést követő vacsora után. Talán a tánc volt ilyen hatással rám, ahogy a karjaidban tartottál. Tudod, szeretek veled táncolni, és igazából csak veled megy jól. Még szegény Eth lábát is megtapostam, pedig a legegyszerűbb keringőt táncoltuk. *Meséli mosolyogva és zavarban. Nem tudja pontosan megmondani, mikor szeretett bele Rhaebe. Lehet ez fokozatosan épült fel s Rhae napról napra egyre közelebb jutott a szívéhez, míg végül elérte azt és teljesen ki is töltötte. Elkuncogja magát.*
- Milyen régóta mindketten, s csak most mertük elmondani! Ha ezt Lili megtudja! Tényleg, elmondhatom neki? Vagy inkább elmondjuk a többieknek együtt? *Fonja karjait Rhae nyaka köré mosolyogva, és bújva az ölelésbe, hiszen nincs Monteán még egy olyan jó hely, mint Rhae karjai között. Láthatóan Tsitsát nem zavarja, hogy felvállalja mások előtt is kapcsolatukat, de ha Rhae titokban akarná tartani, akkor bizonyára azt is meg fogja érteni. De az biztos, hogy nem most fog elrohanni értesíteni a rezidencia lakóit, most minden más várhat.*

Csendes kíváncsiság, néma rajongás és pirulós jólesés keverékével hallgatja végig Tsitsát. Hagyja, hogy a kezéhez érjen, finom, kellemes melegség járja át minden egyes érintésre. Sokan értek hozzá, ki durván, ki kéjelegve, ki finoman. Egyére sem vágyott. Tsitsáéra igen.
Majd fogja Tsitsa kezét, arcát a tenyeréhez simítja válaszul.
-Nem vágyom senki érintésére, csak a tiédre. – jó kimondani és jó érezni.
-Nincs semmi baja a kezemnek. – simítja meg Tsitsa arcát. – Nézd. – mutatja a kezeit.
Az égésnyomok nagyon halványan látszódnak rajta, finom fonalaként futnak pár helyen, de más nem látszódik.
Összekulcsolja a kezét Tsitsáéval.
-Az érintésektől írtóztam és írtózom ma is. Amikor először fogtad meg a kezem, kellemes, jól eső érzés borított el. Aztán a tetőn is hozzám értél és szintén ugyanazt éreztem. Akkor… megérintetted a lelkem és a szívem.
-És... te? Ha nem akarod elmondani, nem kell.
Ismét átöleli Tsitsát. Most nem érdekli semmi más.

*Az a széles, örömteli mosoly, ami felragyog Rhae arcán... Minden kincset megér!*
- Szeretem a mosolyod. Szeretem a munkában elmerült arcod, az aggódó arcod, még a szomorú is szép, de azért inkább ne legyél szomorú! *Teszi hozzá gyorsan.*
- Szeretem a szemeidet is... a hajad, mely olyan, mint az éjféli tenger.. az ujjaid. *A legtöbbet tekintetével simítja végig, de utóbbiaknál megkaparintja Rhae egyik kezét, s piszkos vagy nem piszkos az ékszerész-munkától, mindegyik ujjbegye kap egy-egy apró csókot - ha nem ellenkezik Rhae, mert tiszteletben tartja, ha irtózna még egyes érintésektől a férfi -. Pirul, mégis önfeledten örül, hogy megteheti, hogy végre elmondhatja mindezt.*
- A csillagnézés? *Kérdez vissza meglepetten, s még mélyebben elpirul, le is süti szemeit. Még mindig el tudja szégyellni magát tőle.*
- Gyanítom nem a kéz megégetésével voltam ilyen nagy hatással rád. *Ezekben a finom, édes ujjakban kárt okozni... Sosem akart. Majdnem meghiúsította az ékszerész-hivatást egy óvatlan mozdulattal.*
- Mi... miért pont akkor? *Kérdezi kíváncsian, miután végiggondolta mi történt akkor, előtte majd később. Nem tud semmit felidézni magával kapcsolatban, ami méltó lett volna egy férfi ilyen irányú figyelmére. Igaz, későbbiekből sem tudna ilyent felidézni. Legfeljebb a fürdőt a hiányos öltözet miatt, az állítólag a férfi szemnek kellemes. Mondjuk... ott Tsitsa szemeinek is kellemes látvány volt Rhae.*

Nem húzódik el, ismételten viszonozza a csókot. Remélni sem mert, azt pedig végképp nem, hogy az újabb csókot is elfogadja. Tsitsa kezének érintése arcán kellemesen érinti. A szétválás, majd ajkaik újbóli összeforrására végképp elveszik Tsitsa ölelésében. Tsitsa kérte a csókot…
Széles és örömteli mosoly jelenik meg arcán.
Továbbra is öleli, ahogy felteszi a kérdést. Pír jelenik meg arcán, mert ha megtudja Tsitsa, talán rosszul is esik neki.
-A csillagnézés óta. – fülei is elpirulnak. – Akkor éreztem, hogy megérintettél. – feleli halkan.
Nem mer visszakérdezni, tart attól, hogy zavarba hozhatja Tsitsát.