Contevilla-rezidencia

Noha Contevilla rezidenciának nevezik, az épület és a hozzá tartozó szépen gondozott kert az il-Contevillák tulajdonában van, a család ezen ága az Adar ishiri tartózkodásuk és követségük során vették fel az ottani szokásoknak megfelelően a névhez az előtagot. Ugyan hazaköltöztek már, de a név így öröklődött tovább, a rezidencia pedig megtartotta régi nevét, hisz mindig is a Contevilla család tulajdonában volt.
A kétszintes épületbe szép előkerten át lehet bejutni, a hintók számára rövid, de nem fedett kocsifelhajtó szolgál. A kapu és a birtokot övező kerítés is szép kovácsoltvas munka.
Az épület nagy téglalap alaprajzú, az utca felé rövidebbik oldalát mutatja. Egy ugyanilyen formájú udvart ölelnek körbe a falak s szobák. Közepén kis kerti tó, pázsit, pálmafák és virágágyások díszítik. Az épület mögötti teraszról lehet a nagyobb kerthez lesétálni, főként a családtagok pihenésének, kikapcsolódásának színtere a hátsó kert asztallal és karfás székekkel, rózsabokrokkal és az éghajlatra jellemző gyakoribb és ritkább virágokkal, bokrokkal és árnyékot nyújtó fákkal. Lehetővé teszi a magánélet nyugalmának biztosítását és az elhatárolódást az idegenekkel szemben. Egy kisebb részen konyhakert (többnyire fűszerkert és gyógynövényes kert) található.
A világos, márványpadlójú előtérből kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de ha a földszinten maradunk tovább haladhatunk előre ki a kertbe, illetőleg jobbra vagy balra egy-egy ajtón át. Balra egymás után két szalon található, bál esetén a bútorokat kiviszik innen és az egymástól több széles boltívvel elválasztott helyiség egyben adja a báltermet. Míg az egyikben beszélgetni, enni és inni lehet, addig a másikban található a táncterem. Ha nincs bál, kellemes szalonoknak van berendezve, kényelmes kanapékon és karfás székekben lehet pihenni, félrevonulva olvasni, vagy éppen többedmagukkal társalogni, teázni. Tovább haladva a családi magánykönyvtárt találjuk a földszinten, ez is több kisebb teremből áll és a végében van berendezve egy elkülönített rész a családfő fogadó- vagy dolgozószobájának.
Az előtérből balra indulva az ebédlőhöz, majd a konyhához érünk, leghátul pedig a ház szolgálóinak, testőreinek szobái találhatóak.
Az emeletre felérve jobbra - a szalonok és könyvtár fölött - vannak a családtagok és fontosabb vendégek szobái, míg balra - az ebédlő és a konyha fölött - további vendégszobák.

Megértően bólint. A legjobb megoldás volt, de tudja, hogy Lia remek az ilyen tervekben és kérdésekben. És persze, ő ismeri a legjobban a könyvtáros kisasszonyt.
- Tudunk mi! – csettint egyet az ujjaival, vigyorogva, húga lelkesedésére. nagyon jó úton haladnak a jó kis haditervhez. Nagyon ügyesen tudták csavarni a szálakat, mint például a bálon is. A bibircsókos nyavalya is megkapta a maga kis adagját leendő férjével kapcsolatban, az az ügy szépen halad a házasság felé, és ő meg megúszta.
A listára bólint. Aztán leesik az álla.
- Ezek tényleg vakok. Ez már nem baráti találkozás, ez már randi a javából. – csóválja a fejét. Majd felderül az arca, az ujját is felemeli. – De! így könnyebb helyzetünk van. Hiszen a randi lépcsők legtöbbjét már meglépték. Juhéé!! – kiáltja halkan, összecsapja a tenyerét, aztán elkomolyodik. – Viszont, ha ennyire báránkák, akkor vezetni kell őket.
Egy ideig gondolkodik. Nem azok a megszokott nemesi csemeték, akiket nem érdekel, hogy a velük együtt élők élnek-e, halnak-e. Éppen ezért törik a fejüket, hogy miként legyen nekik jó, nem pedig úri muriból, mert éppen jó dolgukban nincs mit tenniük.
- Ó de! Fogom, ha nem válaszol! – húzza fel játékosan száját, de utána legyint. – Még az erősebb hangú válaszra is kisbékává változik. – egyszer látta, azt se tudta hirtelen mit csináljon, nevessen vagy vágja hátba, hogy ne legyen már ilyen.
- Emlékszel arra a vígjátékra, amiben a két „ősellenséget” egymásba bolondították? Ha Rhae más szoknya után bolondulna, akkor nem halmozná el Tsitsát. Azt nem nézem ki belőle, hogy több nő körül legyeskedne - ~mint ő~ -, vagy igen? Mindenesetre a vasat kihűlni nem hagyjuk és én is elkapom Rhaet, aztán kifaggatom, ráébresztem.
Dörzsöli össze két tenyerét, majd érdeklődve pillant Liára, mennyire jó a terve. Változtatni mindig lehet.

- Tudom, igen, ezért is maradtam csöndben.
Megkönnyebbül azért, hogy nem csak ő látja egyedül így a dolgot. Az már maga egy intő jel volt, hogy Tsitsa még csak most említette meg először, hogy másként érez Rhae iránt, mint más barátja iránt. Egyszerre elég barátnőjének egy lépés és mára az volt ez az egy lépés, hogy Rhae az ő különleges barátja.
- Reméltem, hogy ezt mondod.
Összecsapja lelkesedésében tenyerét. Elvégre annak reményében jött ide, hogy szerezzen egy szárnysegédet, aki persze aztán irányítója általában az egész műveletnek, de pont ez a szép ebben a felosztásban.
- Én határozottan úgy láttam. Azonkívül ott van még bizonyítéknak az ajándék ékszer, a ruha, a vacsora, a bálon is sokat táncoltak együtt.
Ujjain számolja a legszembetűnőbb bizonyítékokat, amik Lili szerint azt bizonyítják, hogy Rhae sem érzéketlen Tsitsa iránt. Illusztris lista. Nagyon találónak tartja Lin szavait, elveszett bárányok mindketten, habár azt nem tudja, Rhae miért is.
- Pompás, ez egy jó lépés, beszélsz vele, mint férfi a férfival. A biztonság kedvéért azért ne mutogasd a fogaidat. ... De és mi lesz, ha nem mond semmit? Mondjuk ezen ráérünk rágódni, ha már beszéltél vele. Tsitsával majd utána beszéljek, aszerint, hogy mit tudtunk vagy nem tudtunk meg?

Égnek ugranak kezei, szétnyitva még jobban ingét, így még jobban látszódik a mai edzés eredménye, de hozzászokott, így egy csatakiáltás hagyná el ajkait, de még a hang kiadása előtt elnémul és hangtalanul kiált győzelmi szavakat.
Majd belerogy az egyik székbe és az asztalra dobja lábait, ami nála a figyelést is jelenti.
A különleges barát szóra felhorkant, de máris csapja a száját. Nem mindenki olyan laza, mint ő és Tstisa valóban megérdemelné, hogy egy gondoskodó személy legyen élete párja. Vagy miként is jellemezze. Szóval olyan, amilyen neki kéne. Inkább így gondolja. És szerinte Rhae az. Vagyis kell Tsitsának, csak még nem tudja.
Viszont kuncog a feltevésen, de nem lenézően. El tudja képzelni, ahogy szabadkozik a lány. Annyira kényesen figyel arra, hogy nehogy megbántson valakit.
A kérdésre karba font kézzel gondolkozik, egyik kezével állára támaszkodik.
- Szerintem jól tetted, hogy nem mondtad el. Ha most ezt rázúdítod, akkor lehet, hogy meghátrál. Tudod milyen érzékeny lélek. Vagyis tudod, na. – megvakarja a tarkóját. – Mmmm… haditerv kell ide, cseles és nagyszerű. De előtte egy kérdés. Akkor tényleg jól láttuk, hogy Rhae sem közömbös a lány iránt? Mert Rhaet kifaggatom, de ha te nem úgy láttad akkor a csü… csücsor, csöcsür.. csücsür evésnél, akkor más taktikával közeledek a fiúhoz. Az meg a másik elveszett bárány. Még a szemembe sem mer nézni… pedig nem eszem én meg…

- Rhae, ki más?
*Nagy szemekkel pillant Eth-re, még meg is áll a nagy fel s alá sétálásban. Hangsúlyából is érződik, hogy csodálkozik, hogy ezt ki kell mondani, mikor pedig neki annyira egyértelmű volt. Feltételezi Lin is csak a megerősítés miatt kérdezte, folytatja hát a mesélést és a sétálást.*
- Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy van egy különleges barátja, Rhae. És az foglalkoztatta, hogy az vajon normális-e, hogy egy barátja iránt másképp érez. Megnyugtattam, hogy teljesen normális dolog és hogy Rhae igazán érdemes rá, hogy a különleges barátja legyen.
*Itt elakad a mesélésben, mert elkuncogja magát, de nem bántó vagy lenéző ez a derültség.*
- Olyan aranyos volt, szabadkozott, hogy pedig én is érdemes lennék rá, reméli nem haragszok, hogy nem én lettem a különleges barátja.
*Ismét megáll, nem sétál tovább. Lin felé fordul csípőre tett kézzel.*
- Szerinted rosszul tettem, hogy nem mondtam el rögtön, hogy mi a különleges barát igazából? De nem tudtam, hogyan... vagy hogy mit mondjak.

A nem, nincs bajban és az ahogy vesszük valahogy nem áll össze neki teljes képpé. Rendesen is ráncolja homlokát, jelezve, hogy agya komoly megterhelésnek lett kitéve az az alatti percekben.
- Nyögd már ki… - néz kutyaszemekkel húgára. – Megesz a kíváncsiság…..
Majd diadalittas mosoly jelenik meg a képén. Bólogat. Nem vak ő ám! Látta bizony látta, amit látott. Majd megakad a fejmozgatás, amikor Lia hatásszünetet tart. Ki is pattannak az elégedettségtől becsukódó szemei. Kezével sürgető mozdulatot tesz.
- Név? Mondd már… teljesen kivagyok…
Lia mindig is értett, hogyan csigázza fel kíváncsiságát és érdeklődését. A diszkrécióra való tekintettel, azonban halkan könyörög húgának..... csak bökje már ki.....

*Igazán mondaná, hogy azért túlzás bezárni az ajtót, de végül mégse mondja. Így sokkal jobban érzi magát, nagyobb biztonságban. Persze nem a saját vagy testvére testi épségét, netán életét féltené, hanem barátnője titkát, amiről még mindig csak ő tud egyes egyedül, de már nem sokáig. Bólint egyet, hogy tudomásul vette Lin ígéretét. Több nem is kell.*
- Nem, nincs bajban. Épp ellenkezőleg. Vagy hát ahogy vesszük.
*Széttárja karját, Lin egy elég trükkös kérdést tett fel. Idáig abszolút pozitív dologként gondolt erre a titokra, de most, tekintve mindkettejük múltbéli szerelmi életét, már nem olyan biztos ebben, mint két perccel ezelőtt. De azért nem hagyja, hogy a saját komplexusait kivetítse barátnőjére.*
- Szóval együtt teáztunk és ... és szerelmes, de fogalma sincs róla. Én meg nem mertem felvilágosítani rögtön, ezt elő kell készíteni, nem lehetett ajtóstul rontani a házba, jaj, látnod kellett volna, ahogy beszélt róla, még a szeme is mosolygott.

- Mozogni sosem elég. – nyeli le a falatot. – És egy kis birkózás sosem árt. – ezt bizonyítja a már felbukkanó pár zöld folt a mellkasán, de nem zavartatja magát. Teher alatt nő a pálma és igazán jó kis bunyó volt. Mert csak ők nevezik birkózásnak. Trein monoklival fejezte be az edzést.
Már éppen nyúlna az újabb mennyei falatért, amikor érkezik a válasz. Nem veszi el, hanem az ajtóhoz lép és a kulcsot megfordítja a zárban, majd Lia-hoz közelebb lép. A kis könyvtáros lánykát nagyon megkedvelte és akit Lia ennyire kedvel, azt ő is kedveli. Így már többszörösen is kedveli a kis elfet. Félelfet. Mindegy. Lia kebelbarátnőjét, ez a lényeg. Egy kulcsot elmozdító mozdulatot tesz a szája előtt.
- Megígérem. – majd átvált kisfiúsba az arca, aki már türelmetlenül várja a választ. – Naaa, bökd már kiii! Ugye nincs bajban?

*Nem neveti el magát a szekrényasjtós incidenst látva, de nem is ijed meg. Lin vigyora azt üzeni neki, hogy jól van. Ráadásul tudja is, hogy Linnek nem ellenfél egy szekrényajtó. A cuppanós puszit vállon paskolással viszonozza, így nem gátolja a sütemény elfogyasztásában.*
- Megint? Úgy mondod, mintha tegnap éjjel nem mozogtál volna eleget. Namindegy.
* Nem akar ezen a témán fennakadni, ennél érdekesebb témáról is beszélhetnek, igen, Lin is tudja. Nem lepődik meg, hogy testvére egyből tudja, hogy most nem csak kedélyes családlátogatásra érkezett.*
- Szóval Tsitsával teáztam és …
*Elhallgat egy pillanatra és ajtóra siklik a tekintete, hogy biztos bezárta-e.*
- Mielőtt elmondom, meg kell ígérned, hogy nem beszélsz erről senkinek.

Mivel előbb a tányér bukkan fel az ajtóban, mint Lili, felrikkant.
- Süti! Nekem? – majd meghallja a választ, figyelmen kívül, hogy milyen okból is, a második fele utal a sütire, ezért elvigyorodik. – Hát persze, hogy nekem! Köszönöm!
Lép Lili felé, de a szekrényajtó közbeszól és homlokon nyomja.
- Király… - kap oda, de vigyorog. Egy cuppanós puszit nyom Lia arcára, miközben kiveszi a tányért a kezéből és benyomja az egyik sütit. Az inget sem gombolta még be, szabadon lebegnek elől az ingszárak.
- Isteni, köszönöm! Mivel? Ja, az ing? Edzésen voltam. Végre mozogtam egy jót megint.
Majd Lilire tekint, nagyon látszódik rajta, hogy valamit mondani akar.
- Tudom, hogy valamit szeretnél mondani. Hallgatom.
Ismerik már egymást annyira, hogy ne kerteljen. Így figyelemmel tekint Lilire. A második sütivel a szájában.

- Már így is rengeteget segítettél, Tsitsa. Köszönöm a bizakodó és támogató szavaidat.
A kézfej simogatására még inkább megnyugszik. A nagy mélypont, a sírás, amely számára végtelen időnek tűnik, majd a „vallomás”, teljesen kimerítette. Fáradt, kezdődő álmosság jelenik meg benne. Csendes ürességet érez, és Tsitsa iránti háláját.
- Gyógyító kell hozzá, aki ki tudja venni, másképp nem lehet. Egy nagyon érzékeny és vérző helyen van. Hogy ne lehessen csak úgy kivenni. – feleli szomorúan. Ha lehetne, akkor már rég kivetette volna, de most az önrontó értékelésének jó volt látnia a fülében, nap mint nap.
A kézfejre kapott puszira, gyenge mosoly jelenik meg, hálával fűszerezve. Félénken kinyúl kezével, végigsimít Tsitsa arcán, ha engedi.
- Ne… kérlek… akkor… már úgyis mindegy és ha bajod esik… - kétségbeesik. Miért is mondta el?!.... – Ígérd meg, hogy … nem keresel. – suttogja kissé összezuhanva. Ha Tsitsának baja esik, mert utána ment. Mekkora bolond volt, hogy elmondta…
A hajvágással kapcsolatban magát szégyellve süti le a szemét. A jól áll a hosszú hajnál felkapná a tekintetét, de érzi, hogy nem kéne.
- Igen… - az engedelmesség hangja mellett más zöngék is megjelennek. Az örömé és a háláé. – Megígérem, hogy nem teszek ilyet és magamban sem teszek kárt. – párszor már ígérte nevelőjének is, de Tsitsa kérésére be is tartja ezt. A hajával meg talán… nem meri mondani a haj megvágását a másik oldalon, Tsitsa szereti így majd valamit kitalál.
Az álmosság közben még jobban belelopódzik, elkezd hosszúakat pislogni.

*Szerencsére elsőre jó helyen keresgélt, és bátyja rögtön behívja. Nem is toporog kinn a folyosón tovább, benyit a szobába, testvérére mosolyog, majd be is csukja maga mögött az ajtót.*
- Szia!
*Nem foglalkozik azzal, hogy Linen nincs rendesen ing. Megemeli a kezében lévő kistányért.*
- Tsitsával teáztam, gondoltam hozok neked egy kis kóstolót.
*Ha most nem kér belőle, akkor leteszi egy asztalra a tányért és többet igazából nem is gondol rá, és elkezd fel s alá sétálni a szobában. Izgatottságtól csillogó szemeit Linre emeli, de mikor szólásra nyitja ajkait, nem jövetele okát mondja el. Egy pillanatra ugyanis elterelődik a figyelme, mikor meglátja az összekoszolt inget a szék karfáján.*
- Ezzel meg mit csináltál?

Jól esik a finom viszont szorítás. Szomorúan elmosolyodik.
- Igen.
Figyelemmel, de szemlesütve és ismét elpirulva hallgatja a választ. Minden egyes alkalommal azon izgult és félt, hogy mindent jól tett-e, minden megvan és meg akart felelni az elvárásoknak. Félt attól is, hogy lekezelően bánnak majd vele, mert nem tudja, hogyan és miként működik a dolog. A gazdagokhoz való hasonlításra megugrik a gyomra, elszomorodik. Szeretne mindent megadni neki, elhalmozni szépségekkel, jóval, de akkor olyanná válna, mint azok, akik őt látogatták… Tsitsa ennél többet, jobbat érdemel. De nem meri megkérdezni. Tőle nem. Nagyon csavaros eszű Tsitsa és rájönne. Majd megkérdez valakit, hogy miként tudja ezt majd megköszönni neki.
Nem felel, de a tekintetén látszódik a hála. Sosem fogja tudni megköszönni, hálálni Tsitsának mindazt, amit most érez.
- Nagyon igyekszem… de… sokat kell tanulnom, rengeteg sok mindent nem ismerem. Köszönöm a bátorítást…
Szinte egymást ölelik át, késve is válaszol.
- Van levelem, amivel bizonyíthatom, hogy szabad vagyok, de a fülbevalót nagyon nehéz kivenni.
Hallgat hosszú ideig az ölelésben, majd a lánynak döntött fejjel.
- Nem nagyon beszélhettem eddig gondjaimról, hallgatnom kellett, igazodnom. Nem ismerem magam és nem tudtam, tudom, ki is vagyok. Csak annyit tudtam, hogy nem panaszkodhatok és nem okozhatok szomorúságot és gondot másoknak. Nem tudtam, hogy miként lehet. És most… már nem ment tovább. Köszönöm, hogy itt vagy velem.
A következő mondatokra érezhető, ahogy ellazulnak izmai. Annyira meglepi ez a kérdés és az, hogy utána mennének, amiben egyáltalán nem is gondolkodott, hogy egy idő múlva szólal csak meg.
- Awinzia. – suttogja. – De ti is bajba kerülhettek, nem engedhetem meg, hogy bajotok essen.
Örök rémálma, hogy utána jönnek. Legszívesebben szorosan átölelné Tsitsát és úgy maradna, ameddig csak lehet. Szíve örömében zenét dobog, nem tudja, mi is lesz a másik kérdés. Neki ennyi figyelmességtől is túlcsordult a szíve. Pár könnycsepp ismét útjára indul arcán.

*Figyeli végig Rhae arcát, miként változik, az enyhe pírt, a félénken induló kezeket. Nem tiltakozik, hogy azt az egy könnycseppet Rhae törölje le, még el is mosolyodik ettől.*
- Ha... ha jól emlékszem, megegyeztünk, hogy nem kérünk egymástól annyiszor elnézést meg bocsánatot... ezt elég hamar megszegtük, nem igaz? *Mosolyog szélesebben, s finoman megszorítja Rhae kezét jelezve, hogy nincs miért elnézést kérnie. Tsitsa csak nagyon érzékeny s nagyon bele tudja élni magát a másik helyzetébe, főleg, ha vérzik a szíve a másik fájdalma láttán.*
- Megint nem jól látod a dolgokat. Igaz, vásárolni nem tudtál, de most már tudsz. És nekem nagyon úgy rémlik, hogy a minta-vásárláskor vett anyagot te elvihetted egy szabóhoz, s tökéletes méretre szabattad. Ez is egyfajta vásárlás. Elmentünk az étterembe, a fürdőbe, az is vásárlás volt. Én hiába tudok vásárolni, ha bort kéne vennem bármilyen ételhez vagy semmihez, csak úgy magába, ötletem se lenne, milyen lenne a megfelelő. S mint mondtam akkor is, ha hozzád hasonlóan gazdagok jellemzően nem tudnak mosogatni. Nem értéktelen a tudásod, csak hiányos. De gyorsan tanulsz és gyorsan tudod pótolni ezeket a hiányosságokat, én tudom. *Mosolyog biztatóan és próbálja Rhaenek megvilágítani a dolgokat másik szemszögből. A folytatástól kicsit megijed, s látható aggódással és féltéssel néz Rhaere. Elvihetik? Annak ellenére, hogy megvásárolták a szabadságát? A fülbevalóra tekint, még sosem volt alkalma ilyen közelről megszemlélni.*
- Vagy a hajadról vagy a erről a gyűrűről ismernek fel? Nem szedhető ki, igaz? *Óvatosan hajol kicsit közelebb, hogy jobban megnézze. Ekkor éri el az ölelés, amit a legnagyobb örömmel viszonoz, s akármennyire kicsi és törékeny meg sovány ő, óvón öleli át Rhaet, mint aki attól tart, már most el akarják őt vinni.*
- Én köszönöm a bizalmat, sokat jelent nekem. Miért nem mondtad el korábban? Mármint értem.. nem könnyű erről beszélni, de... ezután ha bármi bánt vagy nyomaszt, engem mindig megtalálsz, még ha segíteni nem is tudok. De mondjad el tényleg, mert én olyan szörnyen vak vagyok, hogy nem láttam... De igyekszem jobb barát lenni. *Szontyolodik el kicsit. A fej, ahogy az ő fejének dől... Korábban csak a hangja vagy teste remegett, most a szíve remeg meg. Ismeretlen érzés. Még jó, hogy ezt kívülről nem látni vagy érezni. Lehunyja a szemét, s így élvezi ezt a meghitt pillanatot...percet...perceket? Jó darabig hallgat, mire megszólal halkan, szinte suttogva.*
- Szeretnék kérni valamit, Rhae. Vagyis, két dolgot. Az első, hogy elárulod, hol voltál fogva tartva? Ha... ha esetleg visszavinnének, tudjuk, hol keressünk.

A válasz meglepi, így tekint Tsitsára. Mindig is magát okolta a helyzetéért. És hogy más azt mondja neki, hogy nem tehet róla… meglágyul a tekintete, hála is megjelenik a csillanások között.
- Sokat jelent nekem, amit mondtál. – nem csak azért, amit mondott, hanem, hogy Tsitsa mondja neki, aki nagyon fontos a számára.
Hallja a halk nyikkanást, még inkább úgy érzi, hogy igaz az, hogy miként vélekedik magáról. Kevés kell hozzá, hogy abbahagyja, de úgy véli, tartozik az igazzal Tsitsának. És ha soha többé nem akarja látni, szóba állni vele, meg fogja érteni. Csendben is hallgatja éppen ezért, amikor Tsitsa válaszol. Meglepetten pillog. Erre nem gondolt, de sejtethette volna. Érzi a finom remegést, felindulást. Mit tett!!!
- Köszönöm…. – feleli halkan, megindultan, tekintetét lesütve, enyhe pírral az arcán. Nem tudja, hogy a szégyen vagy az öröm teszi vele mindezt. Majd tovább hallgat, megrendülten. Felelevenednek előtte a képek, mindaz, amit Tsitsa mond. Feltekint, ekkor törli le könnyeit Tsitsa. Megdöbben és egyben teljesen meghatódik. Félénken kinyúl a kezével és az újabb kigördülő cseppet már ő törli le.
- Nem akartalak megríkatni. Sajnálom. – hallgat egy rövid ideig. – Meg senki sem mondott nekem ilyeneket. Nagyon köszönöm.
Hallgat egy ideig, felidézi magában azokat a pillanatokat, amikor úgy érezte, van mit tanulnia, mert amit tud, az semmi. Halkan kezd bele.
- Amit ott tanultam, az nem az életre készít fel. Még vásárolni se tudtam. – mosolyodik el keserűen. – Tudtam, hogy melyik a legfinomabb bor és milyen drága étel passzol hozzá, melyek a legújabb ruhadivatok és táncok, de még elmosogatni is te tanítottál meg. Semmit nem tudok az életről, a valóságról. A tudásom értéktelen vagy éppenséggel semmi, mert nincs. – elfordítja egy kicsit a fejét. – Ezért is akartam levágni a hajam. Azt, amit tettem, bűnösnek tartják az emberek és semmit sem érek. A hajam volt az egyik ismertető jegyem. Az sem érdekelt, amikor elkezdtem vágni, hogy ezt – mutat a fülkagylóban lévő gyűrűre – felismerhetik. Nem bízom azokban, akiktől kiváltott az öreg. Kapzsik és tartok attól, hogy utánam jönnek, hiába vagyok már szabad. Elszökni tőlük képtelenség volt… - suttogja a végén. Teljesen kimerült, úgy dől fejével a falnak és tekint Tsitsára. Még mindig nem engedte el a kezét, finoman fogja sajátjával. Üresnek érzi magát, de felszabadultnak is. Érződik, látszódik rajta. Ha engedi Tsitsa, ismét átöleli, de ez már hálás ölelés.
- Nagyon köszönöm, és … sajnálom, hogy így kellett látnod és hogy éppen rád zúdítottam mindent. Ha… ha nem jössz be, nem is tudom, mi lett volna. ez már nagyon régóta nyomaszt. Köszönöm.
Nekidönti a fejét kicsit Tsitsáénak.

*Nekidőlnek hát ketten a falnak, továbbra is ölelve Rhaet, amíg hagyja. De a kezét utána sem fogja elengedni, érzi ő is, hogy az valamiféle kapocs közöttük, s nem akarja megszakítani ezt.*
- De te sem tehetsz róla... *Feleli Rhae szavaira, s még mindig iszonyú bűnbánatot érez, amiért ennyire vak volt. És még ő nevezi magát Rhae barátjának. Nem is érdemes e szóra. Se mindazon kedvességre, eddigi bizalomra, amit kapott. A hallgatásnál már éppen visszavonulót fújna, hogy Rhae nyilván nem akar beszélni erről, s ezt Tsitsa tiszteletben fogja tartani. De ekkor felé fordul a férfi, s nem tudja Tsitsa letagadni, mennyire jól esik neki ez a bizalom. Elterel hát minden más, többnyire önzőnek tartott gondolatot, s teljes odaadással figyel Rhaere, mégsem úgy, hogy az már zavaró legyen és emiatt rekedjenek benn a szavak a másikban. Nem sürget semmit, hagyja, hogy olyan tempóban mondja el Rhae, amit akar, ami neki jólesik. Az első mondatnál még bólint, hogy igen, ezt tudja valóban. Az év hallatán felnyöszörög halkan. Szerette magát abba a hitbe ringatni, hogy Rhae annyi idős, amennyinek kinéz, s akkor talán csak egy évtizedig csinálta. Olyan ostobaságnak érzi most ez. Hogy is lehetne Rhae körülbelül huszonöt, mikor Nephir fiatalabbnak néz ki Tsitsánál, mégis több mint egy tízessel több a lánynál? Próbál még most is optimista lenni, s remélni, hogy Rhae "csak" negyven-ötven körüli lehet, így is borzasztóan sok év és sok nap ez! Elszörnyed a hallottakon, s visszhangzik benne minden csak még súlyosabbá téve a szavakat. Azt tudja, hogy akarata ellenére valakit ilyenre kényszeríteni állítólag fájdalmas, s ezt minden nap átélni... A lélekben okozott kárról nem is beszélve, talán ezt senki fel sem tudja fogni, aki nem esett át mindezen. A kézszorítást megérzi, s rájön hogy dacára a sok sírásnak, még mindig mennyi elfojtott érzelem, feszültség, harag s kétségbeesés lehet a másikban. Mikor elhallgat Rhae, akkor szólal meg Tsitsa, gyöngéden, de határozottan.*
- Nincs igazad és nekik sincs. Nem neked kell ezért szégyellened magad, hanem nekik, és ezt ők is tudják! Azért bánnak veled azon a házon kívül úgy, mert ezt ők is tudják, arra emlékezteted őket mennyire sekélyes jellemük van, és hogy te mennyivel különb vagy náluk! *Hangján is picit, de inkább kezén és testén érezni, hogy finoman remeg az indulattól, felindultságtól. Jelenleg úgy érzi, puszta kezével fojtaná meg az összeset, aki így bánt Rhaevel, még ha ezért ő maga is halállal lakolna.*
- Ne mondd, hogy senki vagy... ~...nekem a minden vagy.~ *Mégsem meri kimondani ezt így, megijed saját gondolatától, érzéseitől. Erővel ráveszi magát, hogy folytassa, de máshogy.*
- És ne mondd, hogy mocskos lennél vagy hogy bajt hoznál másra, hiszen mióta csak ismerlek, csak jó történt velem! És pont ezen alkalmakkor derült ki, mennyire tiszta szíved... lelked van! Mennyi önzetlenség van benned, mikor ismeretlenül megmentettél a talán hasonló sorstól! Mennyi kedvesség és odafigyelés, mikor új világot mutattál nekem és ne érezzem magam kényelmetlenül! Mennyi szerénység és alázat, amellyel az ékszerészet és a tanulás felé fordulsz! És nincs benned semmi gőg vagy önteltség a nálad szegényebbekkel szemben! Rhae, ha ilyen egy bemocskolt lélek... *Megrázza a fejét nemlegesen, miközben szabad kezének tenyere élével letörli a könnyeket, ezúttal saját szeméből, melyek beszéd közben odagyűltek.*
- A becsületesség kimaradt, pedig az is te vagy. *Neveti el magát halkan, röviden, talán mosolyt tud csalni erre a szomorú arcra is, melyet még így is olyan szépnek talál.*

-Mmmm… - köszönetféle hangsúly hallatszódik a haj mögül.
Nem fogja tudni sosem meghálálni Tsitsának, hogy most vele van és szavak nélkül, kérdezés nélkül vígasztalja.
Tsitsa illata, kezeinek simogató mozdulata és a kapott puszik mind balzsamként hatnak fájdalmára. Senki nem ölelte így még át, a vigasztalás és a törődés, ami a lány felől árad, teljesen új neki és mégis érzi, hogy fontos ez számára. Érzi az ott feledett puszit is, ami még jobban megerősíti benne azt, hogy aki most átöleli, együtt érez vele. Nem kapott még ilyet, nem érzett és ez is felszabadító számára.
Nincs ereje ellenkezni, nem is akar, így amikor Tsitsa húzni kezdi finoman, akkor követi. Letelepedik az ágyon, de kevés ereje van megtartania magát, így Tsitsa mellett nekidől a falnak. Az ágyat a fal mellé húzta, hogy még jobban védve érezze magát. Nem engedi el Tsitsa kezét, mintha az továbbra is mentő kötél lenne számára.
- Nem te tehetsz a múltamról… - másik keze tétován indulna meg a lány arcát simító keze felé, miután letörölte a könnyét, amelyek még peregnek szemeiből, de már fogyatkoznak lassanként. A mozdulat azonban megáll, inkább lehunyja szemeit, jólesően.
- Köszönöm. – feleli hálásan.
A kérdésre hallgat egy ideig, törölgeti könnyeit, majd oldalra fordul, Tsitsa felé, lábait kissé felhúzva. Amiket mondani fog, többszörösen változást hoznak majd neki. Vallomást, megkönnyebbülést, az első igazi bizalmat valaki felé.
- Azt tudod, hogy miként nevelkedtem és mi lettem később. Évtizedekig csináltam, hosszú ideig, pedig nem akartam. Az, amit tettem, tettek velem… úgy érzem, hogy a testem és vele együtt a lelkem is mocskos és amihez érek, arra bajt, rontást hozok. És nem volt olyan nap, hogy ne kellett volna megtennem. – hallgat egy ideig, a szavak súlyosan peregnek ajkairól, és a továbbiakra is erőt kell gyűjtenie. – Voltak kedves vendégek, akik csak beszélgetni akartak, mások azonban minden elfojtott érzelmeiket rajtam akarták levezetni. – szorítja meg tudtán kívül, majd lazít a szorításon Tsitsa kezén. – Nem mondhattam ellent, alkalmazkodnom kellett, mindent a vendég kedvéért. – Ismét hallgat egy sort. – Mit érek én? Senki vagyok, egy kapcarongy. – sokat vágták ezt a fejéhez, amikor először próbált a városban eligazodni, ahol minduntalan ismerős arcba bukkant.

~ Hát... itt volt az ideje...~ *Erre ő sem tud mit mondani, minthogy néha jobb kiadni magunkból a fájdalmat. Rhaenek meg bőven van mit, nem állja hát útját a könnyeknek. A kétségbeesett hang akkor is maradásra bírná, ha nem ez lett volna az eredeti szándéka egyébként is.*
- Nem megyek. Itt vagyok veled, és mindig itt leszek... ameddig csak szeretnéd. *Nem akarja magát ráerőltetni a másikra, de most marad, ameddig csak akarja Rhae, ameddig úgy érzi, szüksége van egy kis vigasztalásra. Bár szíve inkább azt mondatná vele, hogy örökre. Ilyenkor sajnálja Tsitsa, hogy nem jó vigasztalásban, nem tudja mit mondjon, csak Rhae hátát simogatja. Az átkarolás meglepi, akárcsak a vállgödrébe hajtott fej. Fordított helyzet, eddig ez más szereposztásban volt, most meg... Miért kavarja fel őt ennyire ez az egész? Nem csak Rhae bánata, fájdalma az oka, pedig szíve hasad bele, hogy nem tud hogy segíteni, csak ölelni, simogatni Rhae haját-hátát... mégis, a közelsége, az illata, a bizalom, amelyet mégis megkapott.. Nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy egy puszit adjon lágyan, puhán a finom illatú hajra. Egyébbel nem avatkozik közbe, noha a sírógörcs kicsit megijeszti, s elgondolkodik, hogy le kéne menni egy nyugtató teáért, de nincs szíve itt hagyni Rhaet.*
- Gyere, üljünk át az ágyra, ott kényelmesebb lesz... *Próbálja finoman húzni Rhaet, s ha kell, hát végig ilyen szorosan ölelve mennek el az ágyig. Vagy maradnak a fotelban és annak karfáján, úgy is jó.*
- Nincs semmi baj, Rhae, semmi... *Szorít kicsit az ölelésen, s egy könnycsepp nála is legördül arcán.*
~ Mindig arra vágytam, hogy megértsenek, hogy valaki átöleljen, hogy szeressenek, s nem vettem észre, hogy más is erre vágyik. Hogy lehettem ilyen önző...?~ *Újabb puszit ad Rhae hajára, s nem számít, hogy percek vagy órák telnek el így, hogy zsibbad-e bármije is ott a karfán ülve, végtelen türelemmel és szeretettel fordul Rhaehez, s az egyik adott puszinál ott maradnak ajkai Rhae haján, nem húzódik el, hanem így marad, míg el nem apadnak azok a könnyek. A végtelenségig ölelné így a férfit. De kénytelen lesz engedi az ölelésen, ha más nem, a kezét nem fogja elengedni Rhaenek, s inkább nem próbál azon gondolkodni, erre most a férfinak vagy neki van inkább szüksége?*
- Ó, Rhae, én szégyellem magam! Annyira sajnálom, hogy nem vettem észre eddig, hogy ennyire fáj neked a múltad. Bocsáss meg nekem! *Őszinte a bocsánatkérése.*
~ S még te mondtad, hogy Rhae különleges barát? Mikor ilyen vak vagy? S önző...?~ *Tétován nyúl ujjaival Rhae arcához, hogy a könnyeket letörölje róla ujjbegyeivel.*
- Akarsz... akarsz beszélni róla? Miért mondtad, hogy egy senki vagy? Miért vágtad le a hajad? *Néz a sötétszürke szemekbe.*

Arcán a nevekre az ismerősség suhan át, emlékszik rájuk, de a szégyenérzetbe ők is beletartoznak majd. Mit szólnak majd, hogyan fognak majd hozzá viszonyulni?
- Mmmm – ingatja a fejét a sírásra vonatkozóan.
Amikor Tsitsa megmozdul, hogy felálljon, kétségbeesett hang hallatszódik a haja mögül, és egyben kicsit jobban megkapaszkodik az őt fogó kézben.
- Ne menj el, kérlek…
De ahogy érzi, hogy kezét nem engedik el, sőt Tsitsa mellé ül és átkarolja vállát, jobban sírni kezd, megkönnyebbülve és megállítani nem tudva. Sokáig sír így, mire megfordul, hogy átkarolja Tsitsát és nem törődve azzal, hogy mit csinál, a lány vállgödrébe temeti arcát, átöleli és úgy zokog tovább. Ha Tsitsa megmozdul, engedi, de a megkönnyebbülés könnyei tovább hullanak szeméből. Hosszú ideig zokog így, láthatóan ha nem avatkoznak közbe, akkor sírógörcsbe megy át, amiről ő maga nem tud. Évtizedek el nem sírt könnyeit hullajtja ki magából. Végül mégis csökken a sírás ereje, lassan szipogni kezd. A karok végül lehullanak Tsitsáról, ha még engedi magát ölelni, és kiegyenesedik. Gyengének és üresnek érzi magát, de megkönnyebbültnek is. Ez a teher leejtődött a válláról. Lehajtja a fejét.
- Sajnálom… nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni…. úgy szégyellem magam…. – szipog, de hallhatóan kimerült az érzelmektől megszabaduló sírástól.

- El, igen. *Mosolyog vissza.*
- Szabad, igen. És messze innen, Ederthinbe. Klassz város, tetszeni fog. És itt vagyok én, meg ott van Amelia is meg Ethyrlin, nem emlékszel rájuk? Nem vagy senki, Rhae.. Csak hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy elmegyünk, de neked is akarnod kell, csak akkor működik. Bízz bennem. *Bátorítja lágyan Rhaet, s megörül, mikor látja, hogy hat. Persze, kezdi lassan felfogni, hogy ez lehet inkább engedelmesség, semmint bizalom. A várakozás az arcon, majd a tekintetben...*
~ Hogy voltak képesek ezt tenni vele?~ *Nem érti a világot és ezt a gonoszságot.*
- Nincs mit sajnálnod. *Arcára van íva a megkönnyebbülés, amit jelenleg érez, hogy Rhae nem őrült meg, újra az a Rhae, akit ő megismert és megkedvelt.*
- Igen... *Meglepett, s még elején még mosolyog is, mikor Rhae mosolyát látja saját könnyei megpillantásakor. Csak mikor legörbül a száj és zokogni kezd a férfi, akkor fogja fel a hallottakat.*
- Még... sosem sírtál? *Oké, hogy a fiúk nem sírnak, mint azt mindenki megtanulja gyerekkorában, de akkor is olyan meglepő, hogy ez ilyen lányos dolog lenne. A fiúk is sírnak kiskorukban... Ilyen rég volt Rhaenek a kiskora? Hány éves lehet egyáltalán? S mennyi időt tölthetett úgy akként... Nem engedi el Rhae kezét, legalábbis egyik kezével nem, a másikkal igen. Közben felkel a földről, hogy jobb híján a fotel karfájára üljön - csak le ne szakadjon, lehet nem kellett volna megenni azt az egy kekszet! - majd egy bizonytalan halk reccsenő hang után szabad kezével átölelje Rhae vállát.*
- Nincs semmi baj.. *Suttogja halkan, s most már az ő haja is előrehull Rhae hátára.*

A tenyér simogatásától kissé megnyugszik és részben ez is sokat segít neki abban, hogy az érintésétől felismeri Tsitsát.
A szomorú és félelemmel teli tekintete először értetlenné válik. Érte? De… hogy?
- Elmegyünk? – derül fel arca. – Akkor… vége? Szabad vagyok? De… hova? Ki állna velem szóba?... Hiszen… én senki sem vagyok… és amiket tettem… - kétségbe esik, majd szomorú lesz. Pár perces tanakodás után, újabb bátorítással, engedelmeskedik, a beidegződés az engedelmességre erősebb. Behunyja a szemét, arcán várakozás jelenik meg, mint egy kisgyereknek, aki végre megkapja az ajándékát.
Egy kis idő múlva kinyitja a szemét, várakozón tekint körbe. A felismerés fokozatosan ér el hozzá és végül megállapodik figyelme Tsitsán. Rádöbben, hogy mi is történt.
-Én… én sajnálom… - szólal meg immár önmaga és az őt körülvevő világ tudatában, majd meglepetten kap arca felé, amelyen egy könnycsepp gördül le. Végigsimít az arcán, megnézi tenyerében a könnycseppeket, amelyek egyre sűrűbben gördülnek le szeméből.
- Ilyen érzés … sírni? – kérdi meglepetten, mosollyal, azonban pár másodperc múlva legörbül a száj és zokogásba fullad, ahogy átöleli a térdét, el nem engedve Tsitsa kezét, mintha az lenne a kapaszkodó önmaga felé, a valóság felé. Haja előrehull, végigfolyva karján és lábának egy részén. Nem sírhatott sosem és ennek az élménye, átélése végre kinyitja az évtizedek alatt felgyűlt, ki nem sírt könnyeknek, amiknek ideje volt, hogy kisíródjanak.

*Kezeibe fogja hát Rhae kezét, lágyan fogva az alsóban, míg a felül lévő finoman cirógatja, igazán csak hüvelykujja mozdul ide-oda, azzal simítva végig újra és újra a férfi kezét. Azok a pillantások, szíve szakad belé, s legszívesebben felállna, hogy odahajoljon s átölelje Rhaet, de nem biztos benne, hogy az lenne a megfelelő lépés most vagy bármikor. Csendben várja ki, míg Rhae felismeri, s mikor eljön ez a pillanat, megkönnyebbült, kedves mosoly jelenik meg Tsitsa arcán. Majd sűrűn pislog a kérdésre. Hogy hogy hogyan? Rhae mondta hogy jöjjön be, meg szembe lakik Tsitsa amúgy is. Aztán leesik neki, hogy Rhae bár őt felismerte, a hellyel még nincs tisztában. Dilemma. Most mondja meg neki kerek perec, hogy nem ott van? Akkor még a végén elkezdene tiltakozni, megmakacsolni magát vagy ilyesmi. Ajkába harap, majd megszólal.*
- Érted jöttem, Rhae. Elmegyünk innen, mit szólsz? Csak... hunyd le a szemed, s mikor újra kinyitod, már máshol leszünk! *Próbálkozik ezzel, hátha bejön. Aggódva figyeli a reakciót.*

Nem látja, csak hallja, ahogy az olló koppanva ér a végcéljára. Összerezzen, keze mögött összeszorítja a száját, de már nem szól többet. Várja az ütést, mint ahogy erre is azt gondolta. Gondolatai, érzelmei viharos gyorsasággal cikáznak, de nem mozdul. Így ha Tsitsa keze hozzáér, megrezdül, de hagyja, hogy levegye a kezét arca elől. Kétségbeesett, félelemmel teli és szorongó tekintetek villannak Tsitsára.
Sokáig figyeli a lányt. Tekintete kutatón figyelnek rá. Csak további bátorításra mer kezével Tsitsa felé nyúlni, de miután a hajához hozzáért, ha engedi Tsitsa, visszahúzza kezét.
- Tsitsa? – kérdezi tétován. Tekintete visszavándorol a lány arcára, láthatóan keresi az arcot emlékeiben. Lassanként felismerés csillan a szemeiben, majd szomorúság költözik bele.
- Hogy kerülsz te ide? Nem… nem kéne … szabadna itt lenned. – kérdezi halkan, lábát még mindig maga elé húzva.

*Ez a viselkedés egyáltalán nem vall Rhaere. Mindig is visszahúzódó és szerény volt a férfi, szabadkozott egy csomó dologért, amiért nem is kellett volna, de ez minden eddigit együttvéve is fölülmúl. Ahogy nyúlna a hajtincsekhez, teljes lesz a döbbenete, ahogy védekezőn összehúzódik Rhae. Fájdalmas emlékek jutnak eszébe, mikor édesanyját látta így, és ő is mennyiszer húzódott így össze védve fejét, hasát, mellkasát az ütések és rúgások ellen, hogy szabad prédák maradjanak karjai, lábai, és a háta. Ha nem volt elég ügyes, gyors vagy kitartó, akkor azok a részei is kaptak a "jóból", amiket védett.*
~ Azt hiszi, bántanám? S magáz...~ *Az ollóhoz kap inkább és bosszúsan, azt okolva mindenért, odébb dobja, hogy méterekkel odébb érjen földet a szobában. Ne legyen ilyen veszélyesen közel, nehogy több tincs legyen áldozata.*
- Rhae... *Előbbiekhez és magához képest is lágyan szól a férfihoz, s most nem a hajat akarja megnézni, hanem az archoz emelt kézre teszi kezét, leheletfinoman érintve a másikat. Nagyon gyöngéd erőszakkal próbálja kézbe fogni Rhae kezét, akár mind a kettőt, miközben a fotel mellett letérdel, hogy jobban láthassa Rhae arcát és ő is a lányét.*
- Rhae... én vagyok. Nem ismersz meg? Tsitsa. Hisz ismersz. *Nem fogja erőltetni azt a kéz megfogását, ha Rhae kicsit is ellenkezne, akkor marad csak a szelíd simogatás a karon vagy a térden, hátha az megnyugtatja a másikat.*