Fejedelmi Főkönyvtár és Irattár

Caprac Arco temploma mögött épült fel a Fejedelmi Főkönyvtár és Irattár. Az épület régi, nem sokkal a város alapítása után kezdték el építeni, mikor szükségessé vált a közigazgatás hatalmas iratanyagának elhelyezése. Előre látóan hatalmas épületegyüttest kezdtek el építeni, s azóta is ez ad helyet a város könyvtárának is. Szimmetrikus épületről lévén szó az eligazodás legalább ebben könnyű: belépve a kupolával fedett kis előtérbe balra a könyvtár, jobbra az irattár lesz megtalálható. A nehézség majd innentől jön, mert egymásba nyíló termek sokaságával találkozunk, bármerre indultunk is el. Ha nem lennének a szekrénysorok elejére tett eligazító táblák, hogy ott milyen témában találunk könyveket és iratokat és nem lennének segítségünkre a folyton pakolászó kék és zöld taláros könyvtárosok, az elveszettség érzéséve bolyonghatnánk itt napestig. Apropó napeste: az intézmény nyitva tartása sajátos, ugyanis napkeltétől napnyugtáig van nyitva, így gyakorlatilag minden nap máskor nyit és zár.
Az épület se széltében, se magasságában sem elhanyagolható, hisz kell is a hely a több emelet magasságig nyúló könyves szekrényeinek. Három dologra ügyeltek nagyon: az igényes kivitelezésre, a könyvek közti könnyű keresgélésre és hogy kialakítsanak minden igénynek megfelelő ülőhelyeket, legyen az könyvhegyekbe beletemetkező kutatómunka vagy egy meghittebb helyen kényelmes karosszékben való olvasgatás, kikapcsolódás. Az irattárban egy terem kizárólag térképek tárolására és böngészésre van fenntartva, ennek a teremnek van csak egyedül neve, nem meglepő módon Térképterem névre hallgat.
A szintek között különféle, jellemzően íves lépcsőkkel lehet átjárni. Ha igazat lehet adni a szóbeszédnek, akkor a csodás fakorlátok és helyenként fellelhető faragott famennyezetek ezüstelfek munkái, míg a fém tartó- és merevítő elemek törpe mesterek kezeit és kalapácsait dicséri.
A könyvállományt tízezrekben becsülik, pontos számot talán csak a Főkönyvtáros ismer, akit mindig a Fejedelem nevez ki. A Fejedelmi Főkönyvtár és Irattár látogatása és helyben használata ingyenes, a könyvek kölcsönzésére nincs mód, de másolat kérhető az iratról vagy könyvről, mindez csak pénz és persze idő kérdése. A könyvek vagy lapjainak lopását és rongálását viszont szigorúan büntetik, börtönbe is kerülhet a tolvaj.
Noha ingyenesen látogatható a könyvtár, vannak zárolt részlegek a nagyközönség elől, ide csak Caprac Arco paprendje vagy Conchita Maini papnői rendje, a követségek vagy a bárói családok ajánlásával lehet bejutni, minden ilyen kérvényt a Főkönyvtáros bírál el. Ezeken a szinteken őrzik az értékesebb, ritka könyveket és iratokat, a mágia legmagasabb szintjeivel foglalkozó műveket és sok minden mást is, melyekről leginkább szóbeszédek keringenek a városban, akárcsak arról, hogy az épület alatti pincerészen egy nagyobb raktár húzódik meg, tele titkokkal.

Mosoly gyúl arcán a visszafojtott várakozás után. Nem erőszakoskodásból kérdezte, ha nemet kap válaszul, elfogadta volna. Még nem érzi magát elég felnőttnek és felelősségteljesnek, azok után sem, hogy számos dolgot átvett Naramtól és ebből bizony van, amit nem vett vissza rokona, amikor felépült. Ez neki nagy megtiszteltetés volt.
-Köszönöm!
A következő szavakra elkomolyodik és egy ideig figyeli Kathleent.
-Remélem, hogy az itteni levegő és időjárás tud segíteni.
Vágyik haza, de szeretne itt maradni. Otthon is túllendültek már azon, ami történt, kedveli a szüleit, de most úgy érzi, hogy Naramnak és Deirának nagyon szüksége van rá. Vagyis… inkább fordítva. De nem meri még bevallani.
A nem akar elmennit nem érti, inkább arra fogja, hogy jó Kathleennek itt. Inkább a papírokat kapkodja össze zavartan és egyben boldogan. Már van barátja! Reméli, hogy Tsitsa is barátjának tekinti, bár mostanában ritkán futnak össze.
-Mert? – kíváncsian tekint fel, de meg is pillantja a borítót. Megérti, közben Kathleen is megadja a választ.
-Az mionryel azt jelenti, ásvány. - a szót a megfelelő hangsúllyal és kiejtéssel mondja ki. – De tudok segíteni. Mit keresne pontosan? Keresel… - javítja ki gyorsan, pirosló fülekkel. – Átnézem a tartalmat és ha van benne olyan, szívesen lefordítom neked. Bár nekem a közös nyelv szintén nem megy olyan gyorsan.
Figyelmesen hallgat, hogy minél jobban tudjon segíteni. Igazi kutató, aki el tud merülni bármiben, ha kutatásról van szó.

- Ebben egyetértünk. *Bólintana aprót is, de azt még nem meri megkockáztatni. De valóban ne omoljon senkire semmi. Főleg ne újra.
Kíváncsian figyelte Nephir reakcióját a tegezés és barátság felvetésére. Gyorsan kapcsol a fiú, de valahogy ezt is várta tőle. Először még eszébe jut, hogy úgy válaszoljon, hogy ha akarja Nephir, csak akkor, de a várakozón csillanó szemek válaszolnak azelőtt, hogy a kérdést feltehetné. Így sokkal határozottabban mosolyodik el, s zöld szemeibe kedves meleg fény költözik.*
- Igen, azt jelenti. Én is köszönöm, megtisztelő számomra. *El nem pirul, maga lenne a csoda vészes sápadtságát elnézve, amit még jobban kiemel vörös haja és feketébe hajló bordó selyemsála, amit pont Nephirtől kapott.*
- Köszönöm... *Még talán mondana valamit ezzel kapcsolatban, hogy Nephir ne mondja el senkinek, olyasmit amit nővérének se írhatott, mert mi van, ha szülei kezébe is kerül a levél? Amúgy sem valami jó levélíró. Abban nem tudja magát olyan jól kifejezni. Körbepillant, de továbbra is csendes a könyvtár ezen részlege, senki nem jár erre most.*
- Úgy küldtek ide Ederthinbe egy évvel ezelőtt, hogy ha itt nem leszek jól.. jobban, akkor Adar Ishirbe küldenek, hátha a száraz meleg levegő megteszi azt, amit a Fejedelemség egyik része se tudott. De én nem akarok elmenni innen... *Vallja be végül Nephirnek, noha új barátja ennek súlyosságát nem is tudja, nem is sejti. Van, hogy a maradással a halált is vállalná az ember, csak hogy még egy kicsit láthassa, akit nem tud feledni. Nem mondja, bőven elég ennyit tudnia Nephirnek, ha már szemtanúja volt előbbi rosszullétének. Talán ez is elősegíti majd, hogy ne mondja el senkinek. Remélhetőleg.*
- Egy könyvet kerestem, meg is lett, de nehezen fogok boldogulni vele... *Borítójával fordítja a könyvet Nephir felé, miután összeszedte a papírokat a fiú.*
- Szeretném megtanulni a nyelveteket, de itt csak olyan könyv van, ami csak elfül íródott, s nem tudom, mi mit jelent benne. Például mi az a Mi-on... Mion-ryniel? *Kicsit akadozva, de már érezhetően jobb hangsúllyal ejti ki a szót, mint az előbb. Mutatja közben a szót s az első oldalt a fiúnak, amiből Nephir mindent érthet, ellenben Kathleen...*

Szomorú árnyék suhan át arcán.
-Ne is omoljon. Senkire semmi. – feleli halkan.
Akkor komolyodott meg és lett felelősségteljesebb, amikor a sors megint majdnem elvett tőle valakit, akit nagyon szeret.
-Akkor… ez azt jelenti, hogy barátok vagyunk? – csillan fel a szeme várakozón. Kathleen barátsága sokat jelentene neki. – Nagyon köszönöm! – egy picit elpirul zavarában.
-Jó, nem mondom. – egy picit zavarban van. Ahogy kiveszi a szavakat, nem most először lehet rosszul.
-Csak aggódnak ön… érted… - szippantja be tétován egy pillanatra ajkait. – De nem fogom elmondani senkinek, csak pihenj egy kicsit. Addig összerámolok, elvégre én rúgtam le…
Gyorsan felkapkodja a cetliket.
-Mit kerestél vagy már megtaláltad? Tudok segíteni valamit?
Közben azért nem felejti el, hogy megnézze, valóban jobban van-e.

*Szerinte nem lőtt bakit Nephir, csak ha már neki elég a keresztnevén szólítani a másikat, megengedheti ezt ő is a fiúnak, de csak mert Nephirről van szó. Ilyent nem enged meg bárkinek.*
- Azért a könyvtár nem omlott még rám. *Haloványan suhan át arcán a mosoly, amivel tényleg semmiséggé akarja varázsolni a rosszullétét, de egyben komor is, ahogy visszaemlékszik az esetre. Mikor Deira elmondta. Mikor meglátta Naramot.
A segítő kezet végül elfogadja, de nem mert szüksége lenne rá, csupán már van tapasztalata rövid élete ellenére, de pont hogy hosszú ideje tartó betegeskedése miatt a Nephir-félékkel kapcsolatban: előbb megnyugodnak, ha hasznosnak érzik magukat. A tehetetlenség az egyik legrosszabb érzés.
A bizonytalan mosoly hasonlóra talál.*
~ Mintha. Tehát nem vagyunk azok.~ *Sajnos ez így igaz, s kicsit keserűvé teszi a helyzetet, még ha szívet melengető is, hogy itt tegeződhetnek. De ki mondta, hogy előbb jóbarátnak kell lenni, s aztán tegeződhetnek, s nem lehet ezt fordítva?*
- Megegyezhetünk abban, hogy mi minden körülmény között, minden helyen, minden helyzetben tegezzük egymást nagykorúság ide vagy oda? *Kicsit élénkebb, s bizakodóbb mosoly, de nem erőltet ő sem semmit. Szeretne végre barátokat. Ott a nővére, még kuzinjai javát is mondhatná jó barátnak, de egyébként nem áll jól e téren. A sok ide-oda utazgatás a gyógyulás reményében nem tett ennek jót.*
- Ne! *Szól határozottan, de érezhetően aggódón is, s legalább olyan hirtelen, mint ahogy váltott. Majd csendesebben folytatja.*
- Nem vagyok rosszabbul. De ne is szólj róla, kérlek, senkinek. Ha kérdezik se. Tudod.. Nem tudom, az ezüstelfeknél hogy megy ez, de nálunk ha valaki ezt itt megtudja, hogy egy Contevilla-lány kicsit megszédült a könyvtárban, s majdnem elesett, úgy ér el haza szüleimhez a hír, hogy súlyos beteg vagyok. Még ha így is lenne, nem akarnám, hogy tudják.. *Őszintén beszél Nephirrel, s reméli, megérti. Naram állapotának súlyosságát is nem véletlenül kellett titkolni. Igaz, olykor a titkolás ad a legtöbb pletykára alapot, ő is hallotta akkoriban, hogy valaki már meg is halasztotta Naramot, holott akkor már pár napja magánál volt az elf. Kortyol még párat a vízből, kezd jól is esni.*

Zavarba jön ismételten. Bakit lőtt, pedig már dolgozik egy ideje felnőttekkel.
-Jó… - feleli bizonytalanul.
-Naram Enyras balesete óta nálam semmi sem semmiség. – feleli határozottan és továbbra is nyújtja a kezét, alkarja felé Kathleennek.
Segít helyet foglalni Kathleennek. A vizet is figyeli, ahogy iszik, s közben az arcát nézi.
A másik székre ül le ő maga is, rákönyököl, majd inkább kiegyenesedik, abbahagyja a könyöklést.
-Megszoktam, hogy mindenki tegez. – feleli az egyik cetlit nézegetve zavarában.
– Ha nagykorú leszek, akkor már csak a családtagjaimat tegezhetem, de őket is csak magunk között. – sóhajt egyet.
– Nagyon jó itt, hogy tegezhetjük egymást. Az… olyan, mintha jóbarátok lennénk. – bizonytalan mosoly.
De ha Kathleen magázódni akar, akkor hagyni fogja.
A hirtelen váltás meglepi, de tud váltani.
-Nem. Szóljak valakinek, rosszabbul van? – újból aggódó arc jelenik meg képén, ugrásra készen, hogy szóljon valakinek.

- Úgy akkor nálam is elegendő lesz a Kathleen. *Halovány mosoly. Milyen különös. Ha a formalitásokat nézik, azzal az Enyras-szal lesz a legbizalmasabb viszonya, amelyik névben nem is Enyras. Vajon valamelyik isten kacag az égben?*
- Igen, jól vagyok. Csak... csak hirtelen álltam fel és megszédültem. Semmiség. *Hárítja el a segítő kezet és az érdeklődést, még ha értékeli is a látható aggódást. Ramaty ábrázatán kívül, amire alig magyarázat a Nephirnek adott indok, aligha szolgált rá ilyen figyelemre. És nem akarja, hogy ennek híre menjen.*
- Köszönöm. *Még szédül, mikor leül a székre, amit Nephir kínált, vagy egy másikra. Igazából az első keze ügyébe kerülő székre ült le, remélvén ettől az új testhelyzettől és magasságtól a világ megnyugvását, hátha nem forog tovább. Ő aligha nyugszik meg, főleg, mikor észleli forogva-imbolyogva, hogy Nephir távozik sietve.*
- Jól.. jól vagyok. *Suttogja erőtlenül utána, de aligha hallja a fiú. Kathleen még akkor is aggódik, mikor látja visszajönni a vízzel. Átveszi a poharat és engedelmesen emeli ajkaihoz, hogy aprót kortyoljon belőle. Annyiszor kapott már ilyen-olyan löttyöt, hogy ez majd segít... Ez legalább most csak víz.*
- Magázódunk... Gondoltam, elég idős hozzá, hogy ne tegezzem, mint felénk a gyerekeket szokás. De... ha gondolja... gondolod, tegeződhetünk, ahogy barátok között szokás. *Most ő pillant bizonytalanul. Ők azok? Nem tudja, elfeknél mi a szokás, de feléjük a nőnek kell ezt előbb felajánlania, főleg, hogy ő az idősebb Nephirnél. Vagyis... fenét idősebb! Kis habozás után megkérdezi.*
- Ugye nem szólt..ál senkinek az előbbiről? *Kérdezi Nephirt, s aggódon pillant el arra, amerről visszajött a fiú, de egyelőre nem tűnnek fel kíváncsi szemek, akik felfigyeltek volna Nephir poharas sietségére. Kortyol nagyobbakat a vízből, a világ kezd megnyugodni körülötte, s azt a nyelvkönyvet továbbra is fogja másik kezével.*

Az úrfira szinte köhögni kezd, annyira zavarba jön.
-Nephir. – mosolyog félénken, miközben a cetliket szedegeti.
Eléggé kínos, de ha jön egy szél, vagy fuvallat, akkor megint idő összepakolni a papírokat.
-Ó nem, köszönöm, hagyja csak. Keres valamit, tudok segíteni?
Szedegeti gyorsan tovább a cetliket.
-Köszönöm! – átveszi, majd el is dobja, hogy Kathleen után kapjon, tartva attól, hogy elájul.
-Jól van? Minden rendben? – aggódik.
Naram balesete óta mindenkire árgus szemekkel tekint és őt is mindennap többször ellenőrzi. Mondták, hogy rosszul lehet bármikor még.
-Hagyja csak. Onnan már nem eshetnek le tovább. Kérem, üljön ide.
Körbetekint. Víz kéne. Talál is a külső asztalon egy kancsót és poharakat, abba tölt egy pohárral és szalad vissza.
-Ez talán segít.
Aggódik. Minden sokkal nagyobb feneket kap mostanában nála.
-Meg... azt hiszem... tegeződünk. - töpreng. Lehet, hogy rosszul emlékszik. Bizonytalanul pillant rá.

*Felfigyel a hangra, mely még az ő nem hegyes füleinek is hallható. Ugyanaz a szó, csak sokkal természetesebben kiejtve, sokkal szebb hanglejtéssel, mellyel nem olyan darabos a szó, hanem különleges dallamot kap. Mi több, utána saját nevét hallja, így kicsit oldalra lép ki a könyvespolc takarásából, amerről a hangot hallani vélte. Épp meglátja a szerencsétlen mozdulatot, a szerteszálló papírokat. Egyik-másik papír egészen az ő lábaihoz csúszik el. Nem a mozdulat, hanem a fiú látványa csal halovány, finom mosolyt arcára.*
- Nephir úrfi! Igazán öröm Önt is látni... *Ha így belegondol, azóta nem látta, hogy néha találkoztak Naram betegágyának lábánál, sokszor váltotta a fiút pár percre, azokra az illendőség határain belül maradó tíz-tizenöt percekben, amit ilyen látogatásokra költhet egy rangjabeli nő. Irigyelte Nephirt, hogy ő maradhat tovább. Ahogy azt a vörös macskát is.*
- Hadd segítsek! *Hajol le a papírokért a közelében, összeszedi őket, s már áll is fel, hogy odébb lépve a kis távolságot áthidalja kettejük között - ügyelve, hogy további papírokra ne lépjen rá - és átadja az összeszedett lapokat, de a felállás túlzottan gyorsra sikeredett, a mai nap nem a gyors felállásoké. Megszédül, s félve, hogy elájul és elesik, a könyvesszekrény széle nyújt kapaszkodót, de ehhez megint el kell ejteni azt a három lapot, amit imént vett fel. Önkéntelenül is lehunyja a szemét, ami nem kimondottan segít, se az, ahogy még a könyvet görcsösen tartó kezét fejéhez emeli.*
- Ne... ne haragudjon. Mindjárt felveszem.. *Erőtlenebb lett a szokottnál is halk beszéde. Hogy jól van, azt csak az jelzi, hogy tudatában van még, mi történik, hogy elejtette a lapokat szándéka ellenére.*

A belopott csokival a kezében ül az egyik asztalon, törökülésben. Három csillagtérképet bámul kiterítve. Időben máskor készültek, és nagyon jó megfigyelési összehasonlítást ad. Kis cetlikre írkál és számol, majd a megfelelő helyre teszi és egy nagyobba rajzol körcikkelyekket.
Hegyes fülét egyből megüti a halk szó, gyorsan eldugja a csokit a zsebbe.
- Mion…ryniel. – hangsúlyozza a megfelelő kiejtést. Majd feltekint, keresve a hang forrását. Ismerős, még ha halkan is hangzott el.
- Kathleen Contevilla kisasszony? – leteszi az öléből ki a jegyzeteket, majd lemászik az asztalról, belerúgva a kupacba, ami teljesen szétszóródik. – Dejó….

~ Talán itt találok olyan könyvet...~ *Egy kis cetlit fog a kezében. Rutinosan a bejáratnál már kért felvilágosítást, merre keressen, melyik terembe menjen a rengeteg közül, s azt merre találja. Egyszerű kis rajzolt útvonaltervét fogva eligazodott ide, csak egyszer fordult rossz helyre, de pár lépésen belül észrevette a hibát, s időben korrigálhatta. Meg kell hagyni, szeretik itt a lépcsőket, s azok a csigavonalban kanyarodóak nem feltétlenül a dombtavi nők szoknyájára van kitalálva. Igaz, ami igaz, ritkán alkalmazkodik a divat könyvtárlépcsőkhöz. Mélybordó ruhát vett fel ezüstös hímzéssel az alján, és a ruha ujjait teljesen beborítja. Vastagabb, melegebb anyag, hiszen már itt Ederthinben is hűl az idő, ha nem is annyira, mint ahonnan származik Kathleen. Azért elkelt a selyemsál a nyakára, az a csaknem feketének tűnő mélyvörös. Kiválóan illik a ruhájához, könnyed, de elegáns kontyba feltűzött szép vörös hajához és nagyon kiemeli, hogy ma a szokottnál picit sápadtabb. Vagy a ruha és a sál színe sápasztja tovább az egyébként is mindig nagyon fehér bőrű nő arcát?
Zöld szemek pásztázzák a könyveket a megfelelő sorba befordulva, habár nehézkes a keresés, hiszen ez a terem az elf könyveket tartalmazza. Vagy azokról szól, vagy azon a nyelven íródott, esetleg mind a kettő feltétel egyszerre. Véletlenül akad meg a tekintete a keresett könyv gerincén néhány perc után, az aranyozott betűk még nem koptak le róla, így kitűnt a legtöbb könyv közül. Leveszi azt a polcról és fellapozza az elején. Itt jelentkezik az első probléma...*
~ Arról nem volt szó, hogy ezt csak elf nyelven írták!~ *Hiába lapoz még jobban bele, közepénél, végénél, itt is-ott is, csak elfül van a szöveg. Ellenőrzi a címet a könyvön és a cetlire írt címet is. Egyezik. Újból fellapozza az elején a könyvet. Valamiért arra számított, hogy a nyelvet oktató - vastagságából vagyis inkább vékonyságából ítélve igencsak hiányos és kezdetleges - mű le lesz írva elfül és dombtaviul is, vagy legalább a közös nyelven. Megkeresi az első fejezetet és az első, önállóan szereplő, kiemelt szót, amit mintha szótagolva írtak volna le. Legalábbis dombtavi nyelvben így jelölik azt.*
- Mi-on-ry-ni-el.. *Mondja ki suttogva, abban a hiszemben, hogy nincs más a környéken, aki hallhatná.*
- Csak tudnám, mit jelent... *Jegyzi még meg magának suttogva, s felpillant a könyvecskéből a könyvekre. Vajon vette valaha is valaki a fáradtságot, hogy összeállítson egy szótárt ennél a nyelvnél? De nagyon reméli, hogy az nem elf-törpe szótár lesz, mert akkor csöbörből vödörbe került!*

- Értem… - nézi tovább elgondolkodva a térképet. Egy helyen élhetnek, de szabadon mozoghatnak, ha szeretnének. Őt teljesen megrémítette a szabad mozgás és szabad döntés joga az öreg halála után. – Megértőek?... – nem hinné, hogy vele szemben megértőek lennének. Majd bólint.
- A kikötőbe? – nem biztos, hogy jó ötlet. Majd kitalál valamit, hogy elrejtse a haját és arcát, hogy ne ismerjék fel. A félelme nagyon benne van. – Elmehetünk… - feleli mégis biztos hangon.
- Az imbolygást nehéz volt megszokni. De utána meg a szilárd talajt. – mosolyodik el. Emlékszik, hogy majdnem orra bukott az első pár lépése után.
Segít összetekerni, vigyázva az anyagra, majd az útmutatásnak megfelelően visszateszi a helyére a tekercset.
- Köszönöm, hogy körbevezettél és megmutattad. Nélküled nem igazodtam volna ki a könyvtár rejtelmeiben. Mehetünk hazafelé, köszönöm, ha nincs más tennivalód itt. – tudja, hogy sokat van itt is Tsitsa.
Ha Tsitsa is a távozás mellett dönt, akkor a kijárat felé veszik útjukat. Nem tudja, miként is fejezze ki háláját Tsitsának, de módja lesz rá, hogy meg tudja hálálni majd.

- Legtöbben itt élnek, de más településeken is élhetnek, például ha elmennek máshova tanulni valamit, vagy odaházasodnak vagy csak jobban tetszik nekik máshol, meg ilyesmi, azt hiszem. *Biztos információi neki sincs erről, csak emlékszik, édesanyja mutogatta a térképen, meg hogy ő honnan jött és hogy ott picik az elfek, bár Tsitsa még egész magasnak is számítana ott. De néhány száz évig máshol is lakott egy fafaragási technika elsajátítása miatt.*
- De az még odébb lesz, mire ott sétálunk majd. Kár, pedig, úgy tudom, szép vidék. És nem kevésbé megértőek ott, mint máshol.. *Jegyzi meg, mintegy mellékesen, holott közben nagyon is Rhaenek szánja szavait, látván, hogy kavarognak benne az érzések.*
- Igen. A legnagyobb mind közül. Nemrég futott innen ki, talán a múlt hónapban, ha emlékezetem nem csal. Ha minden igaz, következő hónapban ér vissza. Volna kedved megnézni, ahogy befut a kikötőbe? *Kérdezi, és igyekszik palástolni meglepődését, hogy Rhae nem hallott még a Dél Szeléről. Igaz, nemrég fejezték be az építését, de manapság az ederthiniek minden rétegének programja, hogy megnézze a hajót, mikor három havonta itt jár, nagy látványosságnak örvend.*
- Én jól, tengeribeteg nem lettem, pedig nagyon tartottam tőle. Viszont nagyon fura érzés volt az az imbolygás. Az egyik matróz azt mondta, éjjel jó, mintha ringatna a víz. Hát nem tudom, én inkább egy nyugágyra szavaznék, ha választhatok. *Mosolyog, egyébként az utat, mint látnivalót, roppant mód élvezte.*
- Ismerős érzés, néha én is így érzem. Ühüm, tekerjük össze. *Leveszi a nehezékeket és Rhae segítségével összetekerik a térképet, majd megkéri barátját, tegye vissza a helyére, ő jobban elbírja. Tsitsa meg mutatja, hova kell pontosan visszarakni.*
- Nos, ez lett volna a könyvtár és irattár. Más nincs itt azt hiszem, amit megmutathatnék. Szeretnél még visszamenni olvasni, a könyvek között keresgélni vagy vegyük hazafelé az irányt?

- Rendben. – mosolyog vissza.
Ujjaival a térkép felett végigsimít az említett térképrészletnél. Innen származik…. Szégyent hozott rájuk…megköszörüli a torkát.
- És csak itt élnek olyan elfek, mint én, mármint a legtöbben?
Nem hinné, hogy a szemükbe is tudna nézni valaha, de fel kell vállalnia. Még akkor is, ha tudja, nem tehet róla. Ez független attól, amit tett. Szégyen, félelem, harag és kíváncsiság kavarog benne. Nyugtalanság és érdeklődés.
-Dél Szele? Az... hajó? - kérdezi kíváncsian.
-Nem zavart.. – elpirul, ismét a szokásos arca mutatkozik. – vagyis igen, de ki lehetett bírni. – Nem mutathatta sosem, ha rosszul volt, így egész úton a hányingere ellen úgy védekezett, hogy a gyógyfű elfogyasztása után pár perccel jelent meg és a hatás vége előtt távozott. Így egészen jól bírta az utat. – Te hogy érezted magad útközben?
-Köszönöm szépen, hogy megmutattad a térképet. Nem hittem volna, hogy ekkora Montea vagy akár csak a fejedelemség.
Minél többet nézi a térképet, annál inkább érzi, hogy mennyire keveset is tud a világról és az azon élőkről.
-Visszatesszük? – tekint a térképre.

- Rendben, akkor ha visszamentünk, megmutatom majd. Vagy lehozom megmutatni, mikor megnézhetem a bross készülését. *Mosolyog jókedélyűen. Nem veszi észre, hogy Rhae szégyelli magát a földrajzi hiányosabb tudása miatt, pedig Alagh Gathol annyira nincs benn a köztudatban messzesége miatt... vagy csak mert kevés törpével találkozni a városban, aki mesélhetne róla.*
- Azt hiszem, te valahova idevalósi lehetsz az Ezüstelf Birodalmon belül. Ennek a tónak a környékén élnek olyan fekete hajú elfek, mint te, de persze ettől még élhetnek máshol is, ez csak egy tipp volt. *Bátorkodott megjegyezni és megmutatni a térképen azt a tartományrészt a birodalmon belül. Óvatosan és félénken nézi közben barátja reakcióit, nem akar érzékeny vizekre evezni.*
- Igen, jó messziről. És igen, ott mindig hó van, annyira magas. Azt hiszem, ezért is nézném még meg Alagh Gatholt. Sosem láttam még havat. Azt mondják, hideg, de nehezen tudom elképzelni, milyen is lehet. *Aztán lehet ha ott lesz, visszakívánja még a forró ederthini nyarakat.*
- Igen. Még a Dél Szelével is nagyon hosszú idő megtenni az utat, nem is tudom, hogyan lehet kibírni annyi ideig azt az imbolygást. Téged nem zavart a hajózás, mikor jöttünk vissza Ederthinbe Awinziából? *Kérdezi barátját, tekintete közben egy délen fekvő nagy tóra siklik és eszébe jutnak titkos kis tanulmányai, melynek egyik szála pont ide vezet.*
~ Akkor is rájövök, miért éltél te olyan sokáig...~

-Igen. Kellemes itt. -~Mert itt vagy.~ ismét elpirul.
Csodálattal hallgatja Tsitsát és részben szégyellve is. Ismét nem tud olyat, ami másnak nyilvánvaló. Megjegyzi a nevet, hogy később majd utána nézzen.
-Nagyon szép lehet. Igen, szeretném majd megnézni, ha szabad.
Tsitsa ismét megerősíti benne azt, hogy fontos neki, hiszen akkor nem örülne ennyire.
-Csak kicsit értek hozzájuk, de nem nagyon.
Figyelemmel tanulmányozza a térképet. Megnézi Ederthin és Awinzia közötti távolságot. Majd az elf terület következik. Magában felsóhajt egyet röviden. Mikor fog majd egyszer oda is eljutni? Nem igazán vágyik rá, nem érdemli meg. Ők olyan… tiszták…
A térkép nagyon részletes, eddig csak elnagyolt, rossz arányú térképeket látott, talán nem véletlenül. Nagyjából ismerte csak a világot és meglepődik, hogy ekkora Montea. Átlép a másik részre.
-Nagyon messziről jött Rhaj úr… - gondolkozik el, majd odatekint Alagh Gatholnak mutatott helyre.
-Ott mindig hó van? – ismétli meg.
Aztán távolabb lép, hogy egybe lássa a térképet.
-Ilyen sok sziget van a fejedelemségben? És… - tekint fel a térkép felső részére. – olyan messzire mennek a hajók? – ezekről még tudott, de csak ennyit. Nagyon messzinek tűnik.

*Mosolyog a leíráson.*
- S szeretsz itt Ederthinben is? *Érdeklődik.*
- Egy bátor törpéről kapta a nevét, kezdetben csak egy erődítmény volt, de még nem akadt a kezembe könyv, amelyik elmesélné, mivel is tüntette ki magát. Alagh Gathol a törpék Keleti Tartományának fővárosa, állítólag hihetetlenül hatalmas, a hegy gyomrába van vájva. Sok mindent megnéznék ott! A csarnokokat, és nem vagyok nagy herbalista, de van egy óriási gomba is, a kalapja két méter átmérőjű, ha lehet hinni a leírásoknak. De a lényeg: a víztározó! Van egy rézmetszet-kép a szobámban róla, majd megmutatom, ha érdekel. Képzeld el, hogy hatalmas, de csodásan faragott szobrokról zubog le a víz zuhatagszerűen, és a falakon gyöngyházfényű rúnák vannak és ezek fénye megtörik a vízen! Egyszer elmegyek oda! *Jelenti ki tőle szokatlan határozottsággal és ábrándozva. Nagyon megragadta Tsitsa fantáziáját az a hely.*
- Szintúgy! *Mosolyog vissza, a fülpirosodást nem veszi észre, Rhae haja takarja füleit, de ettől még jól esik neki a szavai.*
- Köszönöm. *Rhae ügyesen le tudja emelni a térképet, erősebb nála jelentősen.*
- Erre a legközelebbire jó lesz. *Kigöngyölítik, a négy sarkát meg rögzíti a kis súlyokkal, hogy ne kelljen szokni. Mosolyogva néz végig ő is a térképen, s mosolyogva figyeli Rhaet.*
- Nem tudom, mennyire vagy járatos a térképek terén, de nézd csak, itt van Ederthin... Ez ott Awinzia, ahol találkoztunk. Valahol itt erre jöhetett a hajó... Itt van az Ezüstelf Birodalom, a fővárosuk Enoldar... *Mutogatja Rhaenek, figyelve a reakcióira, és elég időt hagyva a megszemlélésre. Aztán átmegy a térkép másik oldalára.*
- Ez itt Eneydros, a fővárosa Ilragorn. Rhaj úr innen jött. Szerinted... ha alkalmas lesz rá egyszer az időpont, megkérhetjük, meséljen az országáról? *Pillant fel Rhaere, jó ötletnek találja-e?*
- És itt van Alagh Gathol, ebben a hegyben. Még a Fejedelemség határainál lévő hegyeket sem láttam, de az utazók azt mondták, ezek sokkal magasabbak itt, s mindig hó fedi a tetejüket.

-Talán, ahogy leírta a várost. Békés, nyugalmas. – mosolyog továbbra is csendesen.
-Alagh Gathol? – nagyon töpreng, de a név nem ismerős. – Nem… nem ismerős… - mint ahogy olyan sok mindenről nem tud. – Mi az, ami vonz benne? Miért a Bátrak Erődje?
-Akkor jó. – könnyebbül meg. Biztosan volt egy kis ütődés, a fontos, hogy nem esett komolyabb baja.
Meghatódik a válaszon. Lehet, hogy valóban nem találkoztak volna, mert magától nem mert volna eljönni a könyvtárba és nem hinné, hogy amennyire elfoglalt Tsitsa, máshol összefutnának.
-Örülök, hogy így történt. – mosolyog rá, kis pírral a füle hegyén.
Nagyon szégyelli magát. Ha tudta volna, hogy Tsitsa szeretné kifizetni, akkor nem kéri holnapra… inkább vár pár napot. De nem akarja megsérteni, megbántani Tsitsát. Legközelebb majd óvatosabb lesz.
A nagyterem ismét a polcok mellé sodorja, úgy halad a lány után, tekintetét figyelmesen a közeli és alacsonyabb dolgokra összpontosítja, így egészen könnyen halad már. Furcsa, de mégis meghitt az illat itt, akármennyire is szokatlan és új neki.
-Várj, leemelem én. – alányúl a megfelelő helyen és leemeli. – melyik asztalra? – majd ha megvan, akkor leteszi az asztal azon helyére, ahonnan ki tudják göngyölíteni. A nehezékeket is felhelyezi és csak az után tekint a térképre. Megbűvölten figyeli, szemei szinte isszák a részleteket.

- Eneydros? Nagyon szép lehet. Mi tetszett meg benne? *Bólogat rá serényen, mert olvasott róla, meg látott pár rajzot, egy-két metszetet arról a helyről.*
- Vaaan! *Elragadtatott hangjából, arckifejezéséből lehetne számítani rá, hogy valami nagy monteai könyvtárparadicsom lesz, de nem.*
- Én Alagh Gatholba mennék el, a Bátrak erődjének is nevezik. Hallottál már róla? *Néz érdeklődve Rhaere.*
- Nem sérültem meg, én voltam legfelül. *Mosolyog.*
- Igaz, utána felállítottuk a szekrényt és én rakhattam rendet. Meg egy eltört széket ki kellett fizetni. Talán ezért sem vettek fel ide dolgozni, de nem bánom így utólag. Ha itt dolgoznék, valószínűleg sosem találkozunk. *Sajnálná nagyon a dolgot, s ő jól érzi magát a Contevillák magánkönyvtárában, amit mindent saját kedve szerint alakíthat, elvégre ott egyedüli könyvtáros ő.*
- Nagyon szívesen. *Mosolyog Rhaere, s örül, hogy barátjának is eszébe jutott kis alkujuk. Erre ő hívta meg Rhaet, így ő fizet. Mondjuk, most tőrbe is csalta kicsit, de a jó szándék vezérelte.*
- Persze, hogy szabad. Gyere! *Invitálja Rhaet és átmennek az épület jobbra lévő szárnyába, mely elrendezésileg kísértetiesen hasonlít a könyvtáréra. Itt is a nagyteremebe jutnak először, nyomasztóan magasodik föléjük a tengernyi tekercs és kötet, s kevesebben lézengenek itt. Tsitsa máris vezeti Rhaet be egy akkora terembe, ahol előbb voltak és a mérőeszközöket nézték. Körbe állványokon térképek feltekerve, kisebbek-nagyobbak, újabbak-régebbiek. Itt erősebben is érezni a régi papírok jellegzetes illatát. Középen pár nagy méretű asztal. Tsitsa az egyik állványhoz megy, s megpróbál leemelni egy térképet.*
- Tudsz segíteni picit? Tegyük oda az asztalra és tekerjük ki. Vannak nehezékek is ott.

- Eneydrosban volt egy város… - nem ugrik be most a neve, láthatóan gondolkodik rajta. – És neked van kedvenced leírások alapján? – emlékszik, hogy mondta, szeret útikönyveket olvasni.
Szélesen elmosolyodik, a helyzet Tsitsára vall, de sosem nevetné ki e miatt, majd elkomolyodik.
- De… ugye neked nem lett ebből bajod? Nem sérültél meg? – tekint rá aggódva.
- Mindenképpen szólok. – minden percnek örül, amit Tsitsával tölthet.
Előveszi az erszényét, hogy fizetne, de már meglátja a lány kezében az érméket.
- Majd én fizetem. – de Tsitsa elhessenti a kezét.
Eszébe jut a medencénél a jelenet, szó nélkül, pírral az arcán húzza vissza a kezét és teszi az erszényébe vissza az érméket.
- Köszönöm.
Elveszi a cetlit, figyelemmel elolvassa, majd azt is az erszényébe teszi.
- Akkor ugyanide kell jönni. Rendben. – válaszolja mosollyal. – Nagyon szépen köszönöm, viszont látásra. – majd Tsitsához fordul. – Köszönöm a segítséget.
- Irattár? A térképterem érdekelne. Nem tudom, milyen lehet. Szabad oda benézni? – bár akkor Tsitsa biztosan nem ajánlotta volna fel.

- Jó lehetett! Melyik volt a kedvenced? Mármint ahova te is szívesen elmentél volna a mesélése alapján? *Kérdezi, de csak kicsit később, hagyja picit merengeni Rhaet, mert úgy látja - bár lehet rosszul -, hogy ez nem a bánatos fajta merengés.*
- Semmi gond, utólag én is jót nevettem rajta. És kérlek úgy csináltam, hogy az a szekrény nem a falhoz volt állítva, hanem körbe lehetett járni. Én egy székre álltam fel, mert a létrák foglaltak voltak és úgy ügyeskedtem volna le egy könyvet éppen, mikor valaki elhaladt mellettem egy halom könyvvel a kezében, megbotlott a székemben, én meg kibillenve az egyensúlyból kiben találtam volna kapaszkodót, mint a szekrényben? Csakhogy túlságosan nagy lendülettel kapaszkodtam bele, így vele együtt dőltem előre, ezt potyogó könyvek és az én szép sikításom kísérte. Hála az isteneknek, hogy a túloldalon senki sem volt. *Meséli el Rhaenek az esetet mosolyogva, és ez a mosoly csak szélesebb lesz, mikor Rhae megnyugtatja, nem fog zavarni a műhelyben.*
- Majd akkor szólj, kérlek, mikor jöhetek. *Kell ehhez a két cikk is, amit még Rhae bizonyára alaposan át is fog tanulmányozni. Úgyhogy már a másolóműhelyben is járnak, és finoman bólint, mikor barátja ránéz megerősítésként. A nő közben felírja, kiszámolja mennyibe fog kerülni és közli az árat is. Ezen idő alatt Tsitsa már elővette tarisznyájából az erszényét és most fizet. Ha Rhae megpróbálná megelőzni, szépen, erélyesen, de kedvesen elhessegeti a kezét minden arannyal, ezüsttel és garassal egyetemben. Cinkos kis mosolyt is villant hozzá.*
- Tedd el ezt a cetlit, ezzel kell érte jönnünk majd. Ugyanitt kell majd átvenni, sorban állni. *Nyújtja a cetlit a férfi felé, de ha nincs hova tennie, akkor hazáig megőrzi ő neki a tarisznyában.*
- Nos, ez lenne a könyvtár, hogy tetszett? *Kérdezi már a másolóműhelyből kifele a nagyteremben újra.*
- Az irattár is hasonló, csak unalmasabb. *Mosolyodik el.*
- Kivéve a Térképtermet. Érdekel?

- Sok helyről mesélt, rengeteg helyen megfordult. Kalandos élete lehetett.
Elmereng egy időre a sok történeten, amit hallott tőle. Ő annyira megszokta a négy falat, hogy a nagy utakat nem neki találták ki a végtelen térrel és talán nem is fog ez változni.
Feltekint a szekrényekre, csodálkozva.
- És azt hogy csináltad? – majd elkuncogja magát. – Bocsánat, nem akartam udvariatlan lenni.
Inkább attól tart, hogy eltéved, elrontja a szabályok követését és nem tudja majd, hogy mit hogy keressen.
- Igen, azokat már korábban megrendeltem és az alapcsiszolásuk már megvan.
- Természetesen. – bólint örömmel. – Nagyon szívesen és örömmel látlak a műhelyben.
Elnyíló szemekkel tekint Tsitsára. Milyen lehet egy csillagvizsgáló? Elpirul. Még ezt sem tudja.
- Akkor ő is nagyon okos lehet. Komoly feladatnak tűnik.
- Nagyszerű, akkor jól emlékeztem. – de már most tudja, hogy nem tudna visszajutni elsőre oda, ahol Tsitsa olvasgatni szokott. Ennek ellenére nagyon figyeli, hogy merre tartanak.
- Igen..Jó napot kívánok! – üdvözli mosollyal a nőt, majd figyelemmel hallgatja, hogy miként is zajlik egy másolás rendelés.
Tsitsa ruhájának elkészítését sem merte egyedül megtenni, szerencsére vagyonának kezelője is éppen ruhát ment varratni feleségével, így meg tudták oldani, és a ruha szabatása is megszokott dolog volt nála. Figyeli, hogy nagyon hasonlít a ruha rendelésének leadására.
Meglepve pillant a nőre, de hamar visszarendezi arcát, a mosoly továbbra is marad.
- Holnapra szeretném kérni. – feleli kedves mosollyal. Tudja, hogy nem fogja elfelejteni, hogy négy nap múlva is érte jöhet, de ha már holnapra készen van, akkor minek várjon még három napot? De azért Tsitsára is tekint, hogy jól tette-e.

- Már csak ott élt inkább. Talán még kettő volt neki. – mosolyog rá. A vagyon neki más jelentőséggel bír, ezért úgy véli, hogy Tsitsa tapintatosságból hárítja el a válasz megadását.
- Én csak láttam többnyire a rezidencián, nem találkoztam vele. Azt hiszem, mind a kettőnkre ráfér a bátorítás. – mosolyodik el ismét.
Nagyon reméli, hogy engedni fogják, Tsitsa is jöjjön vele, reméli, hogy nem fog a lányra szégyent hozni. Kíváncsi a birodalomra, mint ahogyan kíváncsi a dombtaviak világára is, szeretné a saját szemével látni mindezeket, de még bátortalan az egészhez.
- Örülök, hogy jönnél. – derül fel a tekintete. Szeretné, ha valóban tudna jönni Tsitsa.
- Lehet, hogy fogok élni vele, ha nem bánod. Ez… sok így most nekem és félek, hogy elrontom. – leginkább kínos helyzetekbe nem szeret kerülni.
- Sávok vannak benne. De megmutatom majd a műhelyben őket, már megvannak hozzá. – munkamintának szeretné, a technika miatt és reméli, hogy sikerülni is fog. – Igen, persze. – lelkesedik fel. Szeret vele lenni és nagyon boldog, hogy érdeklődik a munkája iránt Tsitsa. – És közben is megnézheted, ahogy készül.
Csodálkozva és restelkedve tekint végig a szekrény polcain. Nagyon keveset tud ezekről a tudományokról és ámulattal hallgatja, hogy Tsitsa ezeket mind ismerheti. Nagyon okos és tanult. Mennyi mindent kell még tanulnia.
- Nephir úr? Ő használ ilyeneket? – ámul el ismét, majd magában sóhajt egyet.
- És akkor… - nem tekint körbe, mert akkor kifutna, inkább fejben nézi meg, merre is kell menni. – erre kell menni?

- Oh, több is volt? Öhhmmm, nem kell válaszolni. *Teszi hozzá meglepettségében száján kicsúszott kérdés után, mielőtt Rhae azt hinné, Tsitsa azt akarja kipuhatolni, mennyire is gazdag barátja, tudván, hogy a férfi minden vagyonát Rhae örökölte meg.*
- Nem tudom, nem tűnt ellenségesnek. Naram úrral csak össze-összefutottam, de jellemzően nem a követségen, hanem még a rezidencián, mikor Lili miatt volt ott. Most ki bátorít kit egyébként? *Mosolyogva fordul Rhaehez a végén, mert neki is feltűnt az érdekes csavar ebben az ügyben. A pirulásra érdeklődve néz barátjára és várja a folytatást, amitől elmosolyodik szélesen, és emlékeztetnie kell magát hogy könyvtárban van, ne ujjongjon. Márpedig ilyesfajta emlékeztetésre még sosem szorult rá Tsitsa.*
- Örömmel! Ha szabad és tudok, örömmel. *Mert ez nemcsak rajta és Rhaen múlik, hanem a többi ezüstelfen és a kutatásain is. Az enoldari könyvtár nagyon csábító, hátha van ott valami érdekes információ... Ha egyáltalán engednék az ezüstelfek, hogy elmenjen oda és ez ügyben kutasson. Fogalma sincs, milyen reakciót fog kiváltani az emberekből, elfekből, bárkiből, ha megtudják, mit kutat Tsitsa egyre lázasabban. Fél is ettől nagyon.*
- Szívesen viszonzom a sok tanítást. Ha máskor is kellene kísérő a könyvtárba, míg belejössz, tudod, hol lakom. *Mosolyog vissza jókedvűen.*
- De jó, ez a tigrisszem színátmenetes? *Mutat rá a vonalkákra.*
- Milyen színű kövek ezek? *Kérdezi, mert nem ismeri a kőfajtákat, s a fekete-fehér rajzok sem nyújtanak ebben támpontot.*
- Biztos sikerül! Megnézhetem majd készen is? *Érdeklődik, nagyon izgalmasnak találja, hogy e fekete-fehér lapból, némi fémből és kőből egy bross teremtődik. Olyan varázslat-szagú a dolog.*
- Biztos elég? *Kérdez vissza, s minthogy nem jelzi, hogy egy-egy oldalt nem lehet, ez talán megnyugtatja Rhaet. Közben elindulnak lefele, s megtorpannak az egyik szekrénynél. Aranyosnak találja Rhae kíváncsiságát.*
- Ezek összetettebb szögmérők, főleg az építészek használják. Mindenféle szögtávolságot lehet mérni vele meglehetős pontossággal, de többet erről én sem tudok, Nephirt kéne megkérdezni. Én csak a csillagászati eszközöket ismerem, de vannak itt földrajzi, építészeti, fizikai, matematikai meg kémiai mérőeszközök is. Legalábbis gondolom, hogy mind mérőeszköz. *Pirul bele picit, mert nagy részükről ő nem tudná megmondani, hogy micsoda és mit kéne vele csinálni.*
- Amelyek meg ott vannak az üvegezett szekrény mögött, azok régi-régi eszközök, kulccsal le is vannak zárva. Azokat bizonyára csak kirakták, mint érdekességeket vagy emlékeket. De a többit lehet használni, ha kellene.

- Ott élt főként, az ottani házat tartotta otthonának.
Nem mer beszélni arról, hogy mennyire nem ismeri azt a várost, nem nagyon mert kimozdulni. Nem érti, miért hallgat el a mondat közepén és pirul el, majd tereli a témát. De ráhagyja, úgy véli, hogy nem akarja neki elmondani.
- Amennyit hallottam Naram úrról, biztosan kedvel téged is, nem lenne ebből baj. - bátorítja Tsitsát és nem érti, az előbb még ő győzködte, hogy menjen, mert vele is kedvesek voltak.
Elmenni oda? Erre nem is gondolt sosem. Ahhoz a múltja és léte eléggé… semmilyen, hogy ezt kiérdemelje valaha is. Eltöpreng. Nehéz dilemma lenne? Úgysem fog megtörténni.
- Ha egyszer megtörténne… - elpirul, már tudja, hogyan fog fojtatódni a mondata. – eljönnél velem? Szeretném.
A tekintetétől megint megdobban a szíve. Mint a fürdőben és mint amikor közelebb kerül hozzá.
-Köszönöm. Nagyon jó tanárom van. – tekint Tsitsára. – Most te tanítasz engem. – mosolyodik el. Hálás neki, hogy ennyit foglalkozik vele.
- Szerintem is nagyon szép munka. – mosolyog továbbra is. – Topáz – mutat középre, a nagyobb ékkőre. – Tigrisszemek. – mutat a kisebbekre.
- Remélem, hogy menni fog. Nagyon igényes munka, de ha sikerül elkészítenem, akkor sokat fejlődik a kezem.
Nem bízik benne, de nagyon szeret olyan ékszerekkel foglalkozni, amelyek kihívást jelentenek a számára. Ha elsőre nem sikerül, addig gyakorol, míg el nem készül. Az évtizedek kemény gyakorló órái megtanították a kitartásra.
- Elég csak az a két oldal. – pirul tovább. Lehet, hogy két oldalt nem is lehet kérni? Csak egészben másolnak? Ha így lesz, akkor majd kéri az egész kiadványt.
Hálás Tsitsának a figyelmességéért, mert sejti, hogy ezért mennek a kőlépcsőn. Legszívesebben megfogná a kezét. A gondolatra elpirul.
Ahogy elhaladnak a szekrények előtt, megtorpan az első előtt. Mindig is kíváncsi volt, de csak halkan kérdezi Tsitsát.
- Ezek mikre valók? – Tsitsa biztos tudja. Tanult és okos, és… szép. Zavartan kapja el tekintetét róla és tekint vissza a szekrényre.