Dombtavi Fejedelemség területe

A Dombtavi Fejedelemség azon területe, mely Ederthin városának területén kívül esik. A városok, körülöttük a falvak és az őket összekötő utak, valamint az Ivesi-folyó az esetek többségében biztonságosnak mondhatóak, ám kockázattal jár letérni az útról és a vadonon átkelni. A vadon élő állatok közül a legnagyobb veszélyt szárazföldön a worgur- és hirish-csapatok és a ritkán, de megmutatkozó erdei sárkány jelenti, míg a vízben a therifek, bár ők csak akkor, ha rájuk támadnak.

Helyenként romokra is lehet bukkanni, vélhetően régi háborúk során megsemmisült falvak s kisebb városok maradványai.

Tsitsa válaszára azonnal az arcára teszi a kezét, az átokbélyegre. Rettenetesen elsápad. Jobban nem is bánthatta volna meg. Ha nem ígérte volna meg Deirának és Naramnak, hogy visszatér, akkor most nyeregbe pattanna és eltűnne örökre. Tudta, hogy ez lesz a vége. Eddigi nyitási próbálkozása a füstbe ment. Összeszorítja a száját és ökölbe kezét, de hallgat. Nem akar senkinek sem bajt. És megmenteni indultak valakit, nem most fog eltűnni. Ethyrlin szavaira sem tud válaszolni a döbbenettől, az érzelmi kavargástól.
Kathleen szavai azonban az ellenméregről, eljutnak hozzá és megjegyzi.
A pihenő alatt teljesen elvonul a csapattól. Nem akarja őket látni és nem akarja, hogy bajuk essen, csak mert. Az árnyas fa, Fekete Felhő és egy kis enni-innivaló segít neki, mint ahogy a távolság is. Indulásnál eléjük megy, hogy olvassa a nyomokat. Amikor meglátja a hintót, felemeli a kezét és mutatja, hogy álljanak meg.
-Szigony van rajta. – bólint. – És valami állat is. – de nem tekint Tsitsára.
Kathleen szavait végighallgatja, mérlegel.
-Meg lehet kerülni az erdőt. És mi meg szembe jönnénk, mint utazók, szintén. – nincs öröme abban, hogy Tsitsával kell lennie, de minél előbb túl vannak rajta, annál előbb rejtőzhet el ismét a lovakkal. És többé senkit sem akar látni, aki nem a követségen él.
Ha nincs ellenvetés, akkor elindul a rövidebben tűnő megkerülő úthoz, hogy be tudják előzni a hintót. Ha sikerül, akkor Tsitsával együtt egy kényelmes utas tempót vesznek fel és elindulnak. Az íjat azért készenléten tartja, hogy bármikor használatra készen elővehesse.

*Úgy tűnik, a többiek nem kérnek a bénító méregből, így csak Kathleen keni be a kardot, de ha bent mégis meggondolják magukat, akkor persze odaadja.*
- Ha esetleg sikerülne megvágnom magamat, akkor a négyzetes üvegcséből kérek egy cseppet folyadékba. A többi kerek üvegcse, könnyű kiszúrni. Köszönöm! *Jobb biztosra menni. Aztán bemennek a fogadóba, s azért neki sem jön rosszul a pihenés, így magabiztosabban tudja folytatni.
Aztán meglátnak egy hintót a vágtát követően, s ha megállnak, akkor ő is megáll. Megvárja, míg az élesebb szeműek megerősítik a címert, ő addig a környezetet méri fel és agyal, mit lehetne tenni.*
- Meg kell állítani a hintót, mert ha vágtába kezdenek, nehéz lesz ráugrani és kimenteni belőle egy akár lebénított felnőtt férfit. Tsitsa, Eryl.. ha megkerülnék két oldalról az erdőt, az erdő vége után elébük állhatnának az útra, hogy ne legyen hely, hogy oldalt elférjenek. Az erdő miatt nem tudnának oldalra menekülni hintóval, mint itt a mezőn. Mi meg mögöttük... addig lassabb tempóban haladunk, mintha utazók lennénk, ne fogjanak gyanút. Utána meg.. ötlet? Vélemény? *Fordul a többiekhez, mert hirtelen neki ez ugrott be, de kompromisszum-kész. Mindenesetre zöld szemei tettvágytól csillognak. Ritkán látni Kathleent így, elemében. Amelia tudhatja is az okát, hiszen neki mesélt erőd-parancsnoki gyermekkori álmáról, s szívesen agyal stratégián a nő. Nem feltétlen jó benne, de tagadhatatlanul élvezi. A két elfet is azért küldené előre útzárnak, mert ha őket pillantják meg az elrablók, akkor két gyengének látszó elfet látnak. Az ellenfél alábecsülése pedig gyakori hiba.*

- Nem fogom... *Mondja Erylnek elhátrálva a lovától. Naná, hogy nem fogja többet. Ez a varázslat kitart egy napig, addig beérik reményeik szerint Rhaet, s meg is mentik, s elindulnak haza. Haza talán nem kell úgy sietni. Ethyrlinnek hála sem mond többet, csak vet még egy bosszús pillantást az elf felé, aki ott simogatja a lovat, ahol a rúna érte, s láthatóan a nyomát keresi.*
- Ez Rúnamágia, nem Átok. Nem marad nyoma, ha így rajzoljuk, s egy nap múlva a hatása is elmúlik, felszívódik teljesen. Mintha egy áldás lenne, csak rajzolni kell.. *Mondja azért Erylnek nyugtatóan, hogy lova nem lett megátkozva olyan maradandóan, mint ő maga. Meg úgy is ráérnek beszélni, minthogy várakoznak.*
- Mint a kutatásomnál, tudom. *Elfogadja, hogy pihenjenek most, bár ajkai belső oldalának harapdálása arra utal, hogy azért zavarja, hogy négy-öt óra előnyre változik a három-négy, de a kutatásából tudja, kifizetődőbb pihenni most, mint lefordulni a nyeregből, vagy fáradtság miatt a kard forduljon ki a kezükből.*
- Én nem igénylem, köszönöm, kisasszony. Más tervem van a karddal. *Utasítja el a bénító mérget, na meg ő nem ügyes kardforgató, sőt, szóval még a végén magát vágná meg.*
- Azt tudom neked is, amit a lovaknak... De azért pihenj, egyél meg igyál, hogy rendbe jöjj, utána jobb lesz. Ha így jó, akkor add a kezed. *Ha adja a kezét Lili, akkor felfelé fordítja a tenyerével felfelé, s a tenyérbe rajzolja fel a rúnát. Ezután neki is jobb lesz a kis pihenő, hogy mágikus erejét visszanyerje.
A pihenő után ismét úton vannak, Ethyrlin most is szigorú volt. Több, mint egy órát pihentek, Tsitsa pedig az utolsó húsz percben vagy százszor a férfira pillantott sugallva az indulást, de hasztalan. Nem is csoda, hogy mikor Eth végre kiadja az indulási parancsot, Tsitsa az első, aki nyeregben lesz. Az újabb kemény vágta végül meghozza a gyümölcsét. Hamar kiszúrja a hintót, nála előbb bizonyára Eryl tette ugyanezt. Ha Ethyrlin nem ad ellentétes parancsot, akkor lelassít, mert most hogy látótávolságon belül jutottak - legalábbis elfi mércével -, nem árt átvenni újra, mit tegyenek.*
- Mintha szigony lenne rajta... *Megerősítésért pillant Erylre, mert kezd attól tartani, csak azért lát szigonyt, mert azt akar látni és a végén rajtaütnek egy békésen utazó idős páron mondjuk, akik az unokájukhoz utaznak éppen.*
- Hogyan tovább? *Ez már a többieknek szól.*

Ha úgy döntötök, hogy pihentek, akkor az út további részében elég pihentek lesztek ahhoz, hogy az elkövetkezendő részen gond nélkül haladhassatok. A nyomok biztosan mutatják az utat, egy helyen a vadcsapás nyomai eltüntetik ugyan a nyomokat, de távolabb újra megtaláljátok, amit kerestek. Késő délután pillantotok meg egy hintót. Már csak az a kérdés, hogy az-e, amit kerestek. A hintó fekete, rajta a jelzés ugyan nehezen kivehető, de azért látható halványan egy szigony és egy állat. Négy ló húzza, ketten ülhetnek a bakon.
A hely sík vidék, ligetek és mezők váltakozása. A hintó éppen egy rét közepén húzódó úton halad, enyhe emelkedőn. A száraz úton port vernek fel, láthatóan sietnek. A terep nyílt, ám nem sokkal előttük egy nagyobb erdős rész következik. Az út egy szekérnyi széles, néhol mély nyomvályúval. A Nap még egy ideig fent süt, de éppen szemben a hintó haladási irányával. Szélcsend van. A közelben nincs település, még szántóföld vagy legelő sem utal erre.

Csak kapkodja a fejét a történések során. Lia nem néz ki valami jól. Ő így biztos nem megy tovább. Meg fogja várni, míg jobban lesz. Az elf szavait meg sem várja, lép vissza Liához. De nem sokáig tud mellette lenni, mert egy kis akció alakul ki a lovak között. Odalép, de addigra már lezajlik, aminek le kell.
-Elég legyen. – szólal meg nyugodtan. – Eryl… a lovaknak erőre van szükségük. Ez a varázslat segíti őket, nem pedig árt. Tsitsa… - de inkább nem folytatja, megjelenik előtte Tsitsa tekintete ott, az udvaron. – köszönöm.
-A fogadós is ennyit mondott. – bólint egyetértően.
-Pihenünk. Egy órát minimum. Kell az erő. Az az egy óra már nem olyan sok és akkor veszítünk többet, ha most indulunk el. – nyomja meg a most szót.
-Kössük ki a lovakat, ők is pihennek.
-Kardhoz értek, vállalom a frontvonalat. – mondja már útközben, hogy a lovakat kikötik, majd Liához megy.
– Segítsek? Jobb pihenni. Bemegyünk a fogadóba. Alhatsz a vállamon is. – nagyon aggódik húgáért, tudja, hogy milyen erős volt a betegség előtt.
-Bent majd mindent megbeszélünk.
Több, mint egy óra múlva indulnak tovább, erről ő fog gondoskodni.

Nem elég, hogy árnyékba húzódik, nem érzi, hogy jobban lenne. Sőt, egyre rosszabbul érzi magát, fizikailag, amitől lelkileg is rosszul érzi magát, mert tisztában van vele, hogy most lett holt súly a csapaton. Nincs segítségére a mentőakciónak, épp ellenkezőleg, akadályozza azt. Leül a porba, próbálja magát összeszedni, lemarad Eryl lova körüli hajcihőről is.
Kath kérdésére csak megrázza fejét, a kulacsot elveszi, nem volt elég, amit az imént ivott.
- Köszi.
Tudja, hogy meg kéne nyugodnia, akkor könnyebben összeszedné magát, de nem megy. Ettől még idegesebb lesz, amitől már nem csak feje kavarog, hanem gyomra is émelyegni kezd.Ördögi kör. Nem zárja ki annak az eshetőségét sem, hogy a korábbi érzelmi hullámzása nincs rosszulléte hátterében... kell neki ilyen emocionálisnak lennie. Azért próbál tisztán gondolkodni, főleg Eryl számítása hallatán.
- Tsitsa, nincs valami varázslatod, ami nem fáraszt ki téged, de elmulasztja ezt a rosszullétet, vagy megerősít, hogy ne érezzem, vagy nem is tudom...?
- Ha nincs, akkor induljatok, fogalmam sincs mi bajom van, és csak tovább frusztrál, ha miattam kell itt várakoznotok. Ha rendbe jöttem, utánatok indulok, ha letértek az útról, kitesztek valami útjelzőt.
Határozottan beszél, de hangját még ő maga is ijesztően gyengének hallja, varázslat nélkül ebből nem lesz indulás neki egy órán belül az biztos.

Kiszúrja, hogy Tsitsa Fekete Felhő közelébe megy. Amikor már túl közel van, rájön, hogy miért is.
-Ne, kérem… - tápászodik fel és megy Tsitsához, de mire odaér, addigra már késő.
Kétségbeesetten tekint Fekete Felhőre, aki megérzi félelmét, aggodalmát. És dühét.
-Soha többé ne tegye! – furakszik kettőjük közé, illemet félredobva.
Szinte remeg, a félelem és a düh együttesétől. Fekete Felhő idegesen böködi vállát és prüszkölni, dobogni kezd.
-Ugye? Mondtam, hogy baj lesz…. – a vége felé már suttog és Fekete Felhő felé fordulva, simítja a nyakát, hogy megnyugodjon és keresi a jelet. De nem talál semmit. Meglepődik. Ujjaival többször végigsimít, ahol sejtette a jel felhelyezését. De semmi. Az aggodalom azonban nem múlik belőle.
A kérdést magának érezvén a címzést, felel.
-Három-négy órányira vannak előttünk. Utol fogjuk érni őket.
Kathleen kérdése döbbenti a valóságra és a másikra is. Az egy dolog, hogy megmutatja az utat. De valóban harcolni is kell. Megmarkolja Fekete Felhő sörényét. Megteszi. Ha már a menyasszonyát nem tudta megmenteni, megteszi most. De mérget nem fog használni.
-Értek az íjászathoz. – ezzel vagy kezdenek valamit, vagy nem.

*Erylt látva aggódik kissé, az a szürke arc...*
~ Túl sok neki mindez... Vagyis pontosabban mi vagyunk túl sok.~ *Sajnálja az elfet, de próbál bizakodó lenni, hogy ez nem rombolja le az eddigi javulást, ha ugyan lehet javulásról beszélni, hanem ellenkezőleg, megerősíti azt. Talán ilyen erősebb "lökés" kell. Ezen gondolkodik a kulacsból kortyolva párat, mikor meglátja kuzinjait kijönni. Rögtön figyelmez szavaikra, s hasonló kérdései lettek volna neki is, de Tsitsa megelőzte.*
- Minden oké? *Kérdezi Ameliát, aki mintha nem lenne olyan jól, mint mikor bement... A kulacsot felé nyújtja, hogy ha akar, tudjon inni ő is egy keveset. Úgy tűnik, pihennek picit, de Kathleen nem ül le. Ennyi vágta után jólesik kicsit kinyújtatni a tagjait.*
- És ha beérjük őket, mi a terv? *Sejti ő, hogy az alakulhat a helytől, helyzettől függően is. Egészen más lesz a helyzet, ha nyílt mezőt átszelő úton, folyó két partján vagy éppen a gázlónál, ha erdőben vagy éppen Grottocello falain belül találkoznak.*
- Kértem Naram úrtól egy szert, az esélyegyenlőség jegyében. Időlegesen bénultságot okoz, szóval aki a fegyverére keni, ne vágja meg magát. *Mondja, miközben előveszi a kapott dobozt, s felmutatja a megfelelő üvegcsét. A maga részéről ő a rapierját biztosan bekeni, de előtte-utána az érdeklődőknek átadja a szert. Megvan nála az ellenszer, de ezt nem emeli ki. Egyrészt sejthető, másrészt jobban elővigyázatos az ember, ha nem tudja, hogy karnyújtásnyira a megoldás. Gondolta, erre most van idő, ha már pihennek. S ki tudja megállnak-e még?*

*Mire végez a lovak megitatásával és visszatér velük, addigra szembesül a látványnal, hogy Eryl egy fának dől.*
~ Fura, nem is használt mágiát eddig...~ *Nem érti, mitől ilyen kimerült, de morcosan összehúzott szemöldökei és hasonló hangulatban villanó barna szemei nem ígérnek sok jót az elfnek. Tsitsa már kész rá, hogy odamenjen, s ha kell a torkán nyomja a le rúnát. Amelia lesz az, aki megmenti az elfet, mert látja a két il Contevillát kijönni, s látja, hogy Lili rosszabb bőrben van. Talán a hirtelen meleg, miközben a fogadóban kellemes hűs volt a vastag kőfalaknak hála. Eryl mázlija ez, mert hát nem volna igazságos haragudni őrá, s Lilire nem. Márpedig Lilire több, mint nehéz haragudni, ha nem lehetetlen.*
- Tudok valamit tenni értetek? *Kérdezi tőlük láthatóan megenyhültebben, de a feszültséget le kell vezetni, így közben elkapja Eryl lovát, kicsit arrébb húzza, s bizony arra felrajzolja a rúnát, akármennyire akarna feltápászkodni az elf férfi és ezt megakadályozni. Reméli legalábbis, hogy Ethyrlin közbelép.*
- Nem veszíthetünk több időt, sajnálom. *Mondja neki, de igazából nem sajnálja. Csak mondja, mert fél, hogy a nyomolvasójuk megmakacsolja majd magát a lovát ért "inzultus" után, holott ha sikerül a varázslat, a pacinak semmi baja, sokkal jobb állapotban van, mint gazdája. Mondjuk azt próbálja meg, hogy nem akar nekik tovább segíteni! Úgy nézi, pihenniük mindenképp kell itt, reméli, nem sokat.*
- És mikor jártak itt előttünk? Mekkora az előnyük? *Érdeklődik Ethyrlintől, tisztes távolságot megtartva azért. Ha kell mágikus segítség a két fáradtabbnak, akkor majd szólnak, s próbál intézkedni, de addig is a kis csomagból kivesz egy kis ennivalót. Érzi, hogy éhes, bár étvágya nincs, így csak kényszerrel erőlteti magába az ételt - madár is nagyobbat csipeget -, nehogy az éhség legyen a gond. Közben az utat s a távolt kémleli, amerre tovább kell haladniuk.*
~ Tarts ki, Rhae...~

Tsitsa, Kathleen és Ethyrlin jól érzik magukat, ám Eryl érezni fogja, hogy muszáj pihennie legalább fél órát, hogy újból erőre kapjon.
Amelia pedig ahogy kilép a melegbe érzi, ahogy a kimerültség és a meleg megcsapja. Érzi, ha most nem pihen másfél órát, akkor már az úton ki fog dőlni a nyeregből.

Az úton még mindig rágja magát. Nem kerülte el figyelmét Tsitsa reakciója vele szemben. Határozottan félt. ~Hogy az istenbe lehetek ekkora marha…!”
Most dolgozhat azért, hogy visszaszerezze bizalmát. Tsitsa számára nem olyan személy, mint a legtöbb nemes teszi ezt a nem nemesekkel. Ha jószívű, jólelkű, akkor elfogadja.
Vágtázik, közben azért figyelemmel van hátul, nehogy gond legyen. Rossz előérzete van, de magában tartja. Eryl nyusziságával nem tud mit kezdeni. ~Minden elf ilyen? ~ de aztán át kell ezt a kérdését gondolnia. Az Enyras testvéreket nem ilyennek ismeri. Ha belegondol, már így is több elfet ismer, mint mások általában.
A fogadó előtt lelendül a nyeregből és Liával együtt mennek be. A bűvölésnek haszna nincs, mert az, aki nem hoz a fogadónak pénzt, azt nem látják szívesen. A hír nem túl jó, de abból a szempontból jó, hogy legalább tényleg jó helyen járnak. Lia kisiet, ő pedig szintén tesz kárpótlást a pultra. Jobb a békesség.
Közben számolni kezd, mennyivel lehetnek előttük. Mikorra fogják őket beérni, ha így haladnak?
-Tovább kell mennünk, jó helyen járunk. - megpillantja az elfet a fa tövében. ~Ebbe meg mi ütött?~
-Minden rendben? - lép oda hozzá, de tisztes távolságba.
- Nem úgy néz ki. Pihenni kéne. Mondtuk, hogy kéne az a varázslat. - beszippantja a száját.
Most valahogy nem úgy sikerül neki semmi, ahogy tervezte. Segélykérőn tekint Kathleenre és Liára, de közben azon aggódik, hogy vajon ők jól vannak-e. Így nem mehetnek tovább. Ez az elf mindjárt kidobja a taccsot.

|57+0=57|

A nyomokat sikerül beazonosítania, követi őket szorgalommal. Elől halad, de közben figyel is a környezetre. Itt már nyitottabb és oldottabb, de figyelmét a nyomokra fordítja. A közösségtől lélekben még mindig távol áll. Egy szót sem szól, csak mutatja mindig, hogy merre haladjanak, ha elágazás következik.
Kint várakozik a többiekkel, nem megy be, láthatóan el is különül, szinte elbújik a lóhoz.
Azonban a városbeli izgalom, az, hogy ennyien vannak vele és figyelni kell rájuk és érezni őket, elkülönülni és egyben együtt lenni, kimeríti.
Még bírná valameddig, ebben biztos, azonban, ha most tovább indulnak, akkor rövid időn belül összeesik. Nekidől egy fának, láthatóan kimerülten, szürke arccal. Pihennie kell. De szólni nem mer, majd ha kijönnek. De egy félóra elég lesz, reméli.



Eryl:|44+0=44|
Ló:|57+0=57|

*Kathleen szinte a sort zárva hagyta el a követség udvarát, de szívének egy darabját megint ott hagyta. A kapunál kicsit megtorpannak, majd folytatják is az útjukat.*
~ Úgy tűnik, tudja, mit csinál...~ *Figyeli Eryl kutatását, bár azért rajta van, hogy ne feltűnően nézze, még a végén zavarba jön az elf, s aztán emiatt nem leli meg a jó utat.
A vágta alatt lesz ideje Kathleennek rendeznie gondolatait, érzelmeit, otthagyva most azokat a követségen, s próbál felkészülni lélekben arra, ami rájuk várhat. Végigpörget több verziót is fejben, mit tenne azokban az esetekben és elmormolja néhányszor, hogy a kapott plusz növényi szerek mire jók és miket mondtak róluk. Jó érzés a vágta, annak ellenére, hogy már rég nem volt rá alkalma. Mégis, valahogy felemelő érzés, pláne így mellvértben.*
~ Apa mosolyogna, ha látná. Anya meg csak sóhajtana egyet.~ *Pici mosoly kúszik szája sarkába a gondolatra. A fogadóhoz érve hagyja Ethyrlint és Ameliát kérdezősködni, ő kinn marad, s iszik pár kortyot a melegre való tekintettel, na meg vöröspej lova is kap, s ha kell, a többiek lovát is az itatóhoz vezeti. Tsitsa szavaira bólint, még akkor is, ha fáradt lenne, vagy a szokottnál is sápadtabb. Látja, hogy a lányt most fáradhatatlanul hajtja előre elszántsága, s nem akarja feltartani. Megérti őt. Na meg inkább utánavágtat a csapatnak kis pihenővel, semmint rá várjanak. Ráadásul ott az a fene büszkesége is, ami nem hagyja, hogy beismerjen bármi fáradtságot, ha van is olyan.*

*Hirtelen akadt meg a mozdulata, hogy tovaviharozzon az udvarra, mert visszapenderítik. Nem bánná, még a szavakat sem, hanem a szemek megijesztik jól látható módon. A múlt árnyai néha érte is kinyúlnak, s a még kontrollált düh túl ismerős, hogy nem tud visszavágni azzal, hogy nem is Rhae fontosságát vonja kétségbe Ethyrlinnél, hanem azzal van baja, hogy a férfinak sincs terve. Nincs terve, de Tsitsát már-már kigúnyolja, amiért neki volt egy nem túl használható ötlete, vagy ha van is terve Ethyrlinnek, Tsitsát nem kívánja beavatni. A magához ölelés mozdulatánál önkéntelenül is gyorsan emeli kezeit arca s feje elé védelmezőn, így lesz odahúzva Eth-hez. Másra számított, más szokott jönni. Ilyenkor el szokott már tűnni a kontroll a szemekből, ezért az ölelés meglepő számára. Nem is tud rá reagálni, csak a félelem érződik. Fél amiatt, hogy Rhaet nem találják meg, vagy ha meg is lelik, nem tudják kiszabadítani, ráadásul barátainak is baja eshet. S félti magát is. De nem attól, ami rá várhat a falakon kívül, hanem Ethyrlintől kezd félni. Így emiatt felzaklatott állapotban ment az udvarra, de mire a kapuhoz érnek, szemlátomást nyugodott is...
A kapun kívül érdeklődve figyeli Eryl ténykedését. Neki az a kerék- és patanyom is ugyanolyan, mint a másik három, mert azért mentek ma a városba, meg jöttek is ki onnan. Azt talán meg tudná állapítani, melyik ment kifele a városból, de az itt még édeskevés. Magában elmormol egy fohászt - bár nem hívőként nem is tudja kinek -, hogy Eryl a jó nyomot válassza. A vágta bár fárasztó ahhoz nem szokott személynek, egy panaszszavát se hallani, de annál több elszántság tükröződik a barna szemekben. A fogadónál kiderül, Eryl jól választott, de Tsitsa csak azért száll le nyeregből, hogy kicsit megitassa a lovát. Varázslat ide vagy oda, nem árthat.*
- Részemről mehetünk tovább. *Mondja ezt úgy, hogy lényegtelen számára hogy érzi magát, hogy néz ki. Úgy érzi, minden perc számít, s ők már túl sokat vesztegettek. Fél, hogy későn érkeznek, hogy Rhaet bántani fogják, úgy is... Mennyit bír el egy lélek?*

A kemény hangra és a szavakra kinyúlik a keze Tsitsa válla felé és visszapenderíti maga elé. Komoly az arca, de szemeiben mérges, kontrollált düh honol.
-Még egy ilyen megnyilvánulás és mész vissza, szobafogságra. Gondolod, ha nem lenne fontos Rhae és nem lennél fontos te, akkor itt lennénk és ezt csinálnánk? – hangja nyugodt, de érződik rajta a visszafojtott érzelem. Majd magához öleli egy pillanatra.
-Bolond. – suttogja neki, majd ugyanolyan gyorsan el is engedi.
Tudja, milyen az az érzés, ha valaki, akit szeretnek, eltűnik az életéből. Bár míg Tsitsát az fenyegeti, hogy talán soha többé nem látja Rhaet, ha nem sikerül elérniük, neki minden alkalommal látnia kell, ahogy az a… kiveti újra a hálóját.
Erylen már csak magában forgatja a szemeit. Hogy fognak ezzel a fiúval előrébb jutni?
A kapunál az őrséget kifaggatják ismét, majd elindulnak. A fiúra kell hagyni a vezetést, ő hátul marad, hogy fedezzen és átlássa a terepet.

Komolyan hallgat Kathleen szavai alatt, de megkönnyebbülve tekint Tsitsára. Nem akar semmilyen ható varázslatot, így csak félszegen bólint Kathleen felé.
Amikor azonban Tsitsa varázsolni kezd, elfordítja a fejét és arrébb megy lovával, nem akarja látni és érezni sem.
A városban lehajtott fejjel halad végig. Nem nagyon akar látni semmit. Az elf városok elől is menekült és a faluk elől is, miért lenne érdekes számára egy ember alkotta. Láthatóan ideges, mint ahogy lova is eléggé feszült lesz ettől. Nem csoda, össze vannak nőve egymással és ok kalandon estek túl.
Szinte fellélegzik, amikor túljutnak a kapun. Hallotta a lehetséges irányokat, de mindent úgy tekint meg, mintha nem rendelkezne semmilyen előzetes információval, csakis a szekér és patanyomokra figyel. Mivel az irányt megadták a kapuőrök, ezért a nyomokat figyeli meg előbb, hogy melyik lehet az.
-Erre. – áll a csapat élére, miután memorizálta a megfelelő nyomot.

A kapuban megállítják őket, azonban, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy állítják be, az éppen egyikük vállának dőlő, sötéthajú elfet, mint aki kiütötte magát a sok dínom-dánomban és a vidéki kúriára viszik vissza. A kapu elhagyása után jóval, mélyen felnevet.
-Ez is bejött.
Azon nem fog aggódni, hogy felébredne, vagy megszólalna az elf, nem véletlenül hívják a mérgek mesterének.
Jó pár órája zötyögnek, amikor érzékeli, hogy a szer hatása kezd múlni. Mivel megbízója kifejezett kívánsága volt, hogy az áru nem sérülhet, ezért ezt vették a legjobb megoldásnak. Előveszi ismét a tokot, majd két tű tartalmát ismét az elfbe adja.
-Így már kibírod sokáig.
Megvetéssel és tárgyként kezeli az ájult elfet. Sosem látott mást benne az évtizedek alatt. Félóra múlva pedig egy kupa vizet itat meg vele, melyben a régi, megszokott szere van, mellyel magukhoz tudták kötni. Biztos benne, hogy már tiszta az elf, éppen ezért viszonylag nagy adagot ad neki, hogy minél előbb visszaálljon a régi kerékvágásba minden.
Estefelé megállnak az egyik fogadónál, lecserélik a lovakat, de már mennek is tovább. Nem véletlenül nem hajóval mennek, így gyorsabb és könnyebb eltűnni, ha mégis utánuk jönnének. Márpedig ezt nem engedheti meg maguknak. Azt viszont nem sejti, hogy mind a ruházat és külső ismerős az őrségnek, elvégre a bálon és az esküvőn is jelen volt az elf, ráadásként már az ismert ékszerész a városon belül, ugyanakkor a fogadók is megjegyzik majd őket, mint akik restek voltak megszállni náluk.
Éjjel újabb adagot ad az elfnek és felváltva őrködnek négyen és vezetik a hintót. Reggelre azonban már csak az egyiket kapja meg, melynek következtében délelőtt biztosan magához fog térni az elf, de se mozdulni, se beszélni nem fog tudni. Nem szeretné, ha kiszáradna, vagy éhen halna, mire visszaérnek, így kénytelen kihagyni naponta egyszer.
-Jó reggelt kismadár. Vége az aranyéletnek. Azt hitted, meglóghatsz? Ezt idd meg.
A reggeli váltásnál híg kását kértek, ez megfelelő lesz.
-Nyugodj meg, se mocorogni, se beszélni nem tudsz. És tedd, amit mondok.
Látszódik rajta, ha nem issza meg, akkor leerőlteti a torkán.
-Két nap múlva Grottocelloban leszünk és te ott is maradsz. – van eszükbe visszavinni az első városba, még visszamennének érte. Így egyszerűbb.

***

Az első ébredést csak halványan érzékeli, aztán pedig ismét teljes sötétségbe borul előtte minden. Sokáig van a legközelebbinél is félálom és ébrenlét között. Azonban az íz, amit már régen érzett, ismét érzi a szájában. Érzi az illatot is, amelyet már régen nem érzett. Hirtelen beugrik neki, mi is történt, felriad. De nem tud se megmozdulni, se megszólalni. Csendben mered Thirimre, a méregkeverőre, aki nagyon jól értett az ajzó- és kábítószerekhez és akit éppúgy gyűlölt, mint volt gazdáját. Szeméből csak úgy süt a gyűlölet és félelem is.
Nem akar visszamenni, nem akarja ugyanazt folytatni. Ahogy az étel a szájához ér, nem tudja összeszorítani a száját, kénytelen lenyelni, pedig legszívesebben a férfira köpné. Nem akar enni és inni, nem akarja így az életet. A feje kába a drogozott italtól, de érzi, hogy nem akarja, hogy tudja, valóban ennyi volt a röpke szabadsága. Próbál lázadozni, megfeszíteni az izmait, hangot kipréselni magából, de egyáltalán nem sikerül. Zavaros tudatában előbukkant Tsitsa arca is. Már soha nem fogja látni…. behunyja a szemét. Már nem érdekli semmi.

A Dombtavi Fejedelemség azon területe, mely Ederthin városának területén kívül esik. A városok, körülöttük a falvak és az őket összekötő utak, valamint az Ivesi-folyó az esetek többségében biztonságosnak mondhatóak, ám kockázattal jár letérni az útról és a vadonon átkelni. A vadon élő állatok közül a legnagyobb veszélyt szárazföldön a worgur- és hirish-csapatok és a ritkán, de megmutatkozó erdei sárkány jelenti, míg a vízben a therifek, bár ők csak akkor, ha rájuk támadnak.

Helyenként romokra is lehet bukkanni, vélhetően régi háborúk során megsemmisült falvak s kisebb városok maradványai.