Ezüstelf Nagykövetség - Inalagol Ananair Erimhir Thallahír

- Miért? Legalább ő is ápolhatna. Néha én is megérdemlek egy kis kényeztetést! *Ellenkezik, de hát csak a szája nagy, mert átöltözik, akként cselekszik, ahogy Deira kérte. Nem látja a másikat kövérnek, ellenkezőleg. Ő inkább mellben értette a ruhakitöltést, mert hát Deirának azért férfi szemnek kellemes alakja van. Nagyon is kellemes. Egy gyerek után meg pláne! Astartéról meg asztalosok mintázzák meg az egyenes deszkákat.*
- Na majd egyszer felveszek olyan habos-babos ruhakölteményt! *Már csak azért is, hogy megnézze magát a tükörben és maga is jót nevessen. Az öltözéssel végez is beszéd közben, vigyorogva.*
- Hát azt, hogy nagy a baj, és én ehhez már kevés vagyok, ezért is vagyok itt. Ha tudnám a megoldást, csinálnám. Míg ápolgattam volt bőven időm agyalni ezen... *Hangjában némi palástolatlan méltatlankodás és türelmetlenség csendül. Ne iskolázzák itt! Vagy ráér majd útközben is, meg Lareth meggyógyítása után is! Ha tudná, hogy a szóban forgó beteg éppen próbál magára ruhát szedni és távozóra fogni a dolgot, egész biztos, hogy két tenyérrel tolná az elf nő hátát egyenesen az Alsónegyed megfelelő utcájába.*
- Nem-nem, jöjjenek csak! Imádom ha pasik nézik a fenekemet, legjobb részem! Te is így vagy vele? *Látta ő azt, hogy kár ellenkezni a díszkíséret ellen, így hát most is az öltözéskor már felhasznált taktikához fordult: inkább enged, csak haladjanak már! Félő volt, hogy megállnak itt a kapuban vitázni. És ha már így alakult, miért érezze ő magát kínosan, ha e három elf is feszenghet helyette? Hátha önként lemondanak a kísérgetésről, kivéve persze Deira, neki jönnie kell. Ha minden rendben megy, akkor követhetik is Astarte kölcsönruhákba bújtatott, csinos kis fenekét, de hogy mire érnek haza?*

- Nohát, de kedves! Nem, köszönöm. *Néz meglepetten a megforduló elfre, majd egy vállvonással követi. Nem jut eszébe elnézést kérni, főleg mert nem teljesen volt véletlenül. De hogy még a másik aggódjon őérte! Hát az összes elf férfi sárból van?
Deira okozza a következő meglepetést, mikor azt mondja, megy vele. Ez eddig kérdés lett volna? Ha Astarte érzékeli is a társadalmi különbséget kettejük között, nem gondolt vele, mert nem magának kell a segítség igazán, hanem egy nemesi származású elfnek. És feltétel is volna?*
- Ez két feltétel. *Vonja össze a szemöldökeit, azért nem olyan könnyű őt átejteni, még ha nem is lehetetlen, de kettőig még ő is el tud számolni. Előre retteg a belépő inas felé pillantva.*
- Ó, már azt hittem én is ilyen lila öhm... ruhát kapok. Tudod, én nem tölteném ki olyan szépen, mint te. Lógna, mint tehénen a gatya! *Vágja ki magát, mert az orgonaszín ruha nem nyerte el a tetszését és a kapott ruhák inkább tűnnek úgy, hogy az inas ruhatárából kerültek elő. Kivéve, ha kiderül, hogy fidres-fodros az ing. Bár ki tudja, ezek az elf sár-férfiak! Na de a kivágás végénél Astarte nem zavartat magát tapasztja két tenyerét saját aprócska kis melleire, méretében nem sok különbséget mutat az inaséhoz képest, pedig az inas a másik nemből való!*
- Ez már három feltétel! De oké-oké! *Hogy nem ellenkezik kérdések és ruha ellen, az is jelzi, hogy kezdi ledobálni a ruháit magáról, kevésbé elegáns módon hajtva a karfára, de azért nem dobva. Tudja ő is, hogy ha belemegy ebbe az átöltözősdibe, úgy indulhatnak el leghamarabb Lareth-hez.*
- Szerintem magas láza volt, én csak ma hajnalban értem vissza hozzá, s nagyon nehezen ment lejjebb, de még hőemelkedése lehet, de hideg volt. Nehezen vette a levegőt és aggasztóan lassan is, olyan felszínesen. A bőre... hát... magához képest sárgás. *Próbálta belőni a színt, mert hát Lareth bőre alapból kreolosabb, mint az itteni ezüstelfeké.*
- A szája... ~ ..finom a csókja még mindig...~ *Próbál visszaemlékezni a színére lehunyva egy pillanatra szemeit, s közben az ing és nadrág is felkerül rá, de saját bakancsát húzza vissza. Nincs az az isten, hogy ő azt a rusnya félcipőt felvegye.*
- ... fehéres, majd kékes. A körmével kapcsolatban viszont nem tűnt fel semmi fura. Ez jó jel? Mehetünk? Mit segítsek vinni? *Egy mozdulattal hamvasszőke tincseit hátratúrja arcából, s ez a legtöbb figyelem, amivel megjelenésének adózott. Már lép is oda Deirához, hogy segítsen, ha kell. Szemlátomást ha Astartén múlik, felkarol mindent egy lendülettel az asztalról és már masírozna is ki. Majd ott válogatna.*

- Lekötelez. *Egy útirány is elég lett volna, főleg, mikor látja, hogy a füvesház felé tartanak. Igaz, ez nem teljesen az a füvesház, mint amit ő megismert, olyan újnak tűnik. Talán felújították. De ezzel a megállapítással is csak azért tud vacakolni, mert mondta az őröknek, hogy innen már tudja az utat, és előre tört volna közöttük, de szépen, ám határozottan vissza lett taszítva a "helyére". Bosszúból (és félig véletlenül) egyszer azért rálépett az előtte haladó sarkára, mintegy siettetőleg. Hát nem látták, hogy ő idáig futott? Ráadásul csurom vizesen? Furcsán fiús lány Astarte, de azért ez nem hétköznapi még nála sem.*
- Üdvözöllek! *Megint elfelejtette az elfek köszöntését, igazából azt is, tegeződnek-e vagy magázódnak. Magából indulva ki, tuti tegeződnek, és beigazolódik, Deira is tegezi.*
- Nem egészen, vagy hát lehetne egy kihelyezett órát tartani? *Nem is ő lenne, ha nem kezdene rögtön ügyeskedni. Elengedi a füle mellett az elkezdett mondatot, hogy régen járt itt. Az ő nagy szerencséje az elfek határtalannak tűnő türelme.*
- Ne fáradjon, jól vagyok, már megyek is egyébként, csak beugrottam. *Jelzi a törülközőért szalajtottnak. Nem meri azt mondani, de azért ahogy Deirára pillant, kitűnik, hogy leginkább valakivel együtt menne innen, de azonnal. A törülközővel tényleg ne bosszantsák, nem akarja hosszú ideig magára hagyni Larethet, és gyanítja, a törülköző után - miután az vizes ruhát kevéssé szárít - új ruha jönne. A végén Lareth rosszabbul lesz, mint volt, mert betegebbre röhögi magát egy olyan levendula-szín elf ruciba bújt Astarte láttán.*
- Ah, jó, ha muszáj! *Hogy siet Astarte, hogy gond van, az látszik abból is, hogy nem kíváncsiskodik, mit kapott a poharába. Pedig Astartéban mindig benne volt a kíváncsiság és a bizalmatlanság is. Foglalkozási ártalom az utóbbi. Nagyot kortyol az italból, fintora jelzi, hogy jól el is égette a nyelvét, de most még ezzel sem foglalkozik, csak a tessék-lássék módon beleivott poharat egy közeli asztalra teszi.*
- A segítségedet kérném. Emlékszel Larethre? Tudod, az a széles vállú, ezüsthajú elf fiú csúnya zúzódásokkal. *Meg se várja a választ, folytatja is.*
- Beteg, magas láza volt az éjjel, napközben sikerült valamennyire levinnem, lázcsillapító teát kapott, borogatást, ahogy tanítottad, és kapott meleg fürdőt is, mert fázott, és citromolajat... *Legalább kiderült, miért van Astarténak is enyhe citromos illata, vélhetően ruhástul került a citromolajos fürdővízbe, ami elég sajátos orvoslási módszernek tűnhet.*
- ...de most meg rázza a hideg és hideg ő maga is. Rosszabbul néz ki, mint tegnap. Segíts! Gyere! *Egy fél lépést már tett is hátrálva egyik lábával, hogy ha látja a nőben a hajlandóság, hogy vele tart, akkor kész Astarte sarkon is fordulni és vezetnie sietősen Deirát. Szemmel láthatóan aggódik a fiúért.*

*Határozottan előnyös helyen vettek házat, mert az út onnan a Főkönyvtárhoz rövid, s bár ez eddig nem volt szempont, de az Ezüstelf követség is közel van. Astarte edzésben van, így megállás vagy lassítás nélkül tudja végigfutni a távot, egy-két városőr fordul utána anélkül, hogy megállítanák, legfeljebb csak furcsállják és megnézik. Valószínűleg hasonlóan fognak tenni a követség kapujában álló őrök is, s talán ők tovább sem engedik a víztől csöpögő lányt. Ha a haja és cipője nem volna száraz, meg nem az ellenkező irányból érkezne, abszolút azt a benyomást keltené, mint aki beleesett a kikötőben a vízbe. Rövid kis nadrágja testére tapad, de az legalább sötét színű, ellenben a fehér topja, ami megmutatja, hogy alatta nem visel alsóneműt és hol koronázzák meg az aprócska halmokat a mellbimbók. Az összképen enyhén kócos haja - amiben még benne van az éjszakai együttlét gyűröttsége-, és befűzetlen, betűrt cipőfűzőjű bakancsa sem javít.*
- Deirát merre találom? *Se hello, se szia az őröknek, ahogy eléjük toppan, se a cifra rangjelzés - amit amúgy se bírt Astarte megjegyezni -. Ha éppen azok az őrök vannak szolgálatban, talán egyik-másik még emlékszik is a kis szeplős, hamvas-szöszke félvérre, aki járt Deirához növénytant tanulni... emberi mércével mérve is nagyon rövid ideig, hamar feladva. Reméli, nem tartóztatják sokáig. Mikor elindult meg míg futott, nem fázott, de most így megállva, kissé lihegve megérzi, hogy a vizes ruhához még nem érett meg az időjárás Ederthinben. Mit meg nem tesz az ember lánya egy "sárfiúért"! De legalább a bőre megszáradt a futás alatt.*

A bizalmaskodásra felvonja ugyan magában a szemöldökét, megjegyzést nem tesz rá.
-Tudunk segíteni, ha szeretné. Vannak nagyon kellemes részek a városban. – és vannak tiltottak, ahová nem lehet költözni.
Sietni sosem bölcs dolog, de nemet nem fog mondani, így bólint.
-Kérem. A csomagjait már a lakosztályára vitettem.
A tekercset átveszi, kitekeri, elolvassa. Bár a tartalmával tisztában van, elolvassa, majd visszaadja, miután összetekerte.
-Sajnos rossz hírt kell, közöljek. Az attasé feladatkörét visszavonták bizonytalan időre. Némi zűr támadt más diplomáciai téren és így a kinevezéseket visszavonták. Ezen kérem, ne aggódjon, ha már eljött Ederthinbe, minden bizonnyal lesz az ön számára megfelelő feladatunk is. – áll fel, miközben mosolyog Nionielre.
Csak akkor foglal helyet, mikor Nioniel távozik, hogy visszamélyedjen a munkájába.

Az őrség már messziről látva, azonnal hírt visz a titkárságra, hogy időben tudják fogadni az érkezőt. A kaput azonban addig nem nyitják ki, míg meg nem bizonyosodnak, ki is érkezett meg. Csak ez után gördülhet be a hintó a bejárathoz, a fogadó csarnok elé. Páran már várják, s főhajtással üdvözlik.
-Ezirar Anlil a nevem, Naram Enyras Alera már várja.
A könyvtárszoba felé indulnak s közben megválaszolja mindazon kérdéseket, amelyek az érkező felől érkezik.
Az érkezés hivatalos, de jelen pillanatban a dolgozószobája tele van iratokkal, a fogadószalonban meg némi felújítás zajlik éppen. A könyvtárszoba csendjére amúgy is vágyott. Egy csésze tea mellett ücsörög, s dolgozik. Sok ügy lett hirtelen, talán most ért be az igazi ittlétük, aminek örül. Nagyon tartott attól, hogy a képviselet felesleges lesz, kellemesen csalódott, mint ahogy abban is, miként áll majd hozzájuk a fejedelemség, s a város.
A hírre becsukja a könyvet, s leteszi maga mellé. Megköszöni az értesítést, s intézkedik a frissítők érkezését illetően.
Ahogy a titkár nyitja az ajtót, az asztal elé lép.
-Nap ragyogja be lépteit, Nioniel Gelenessil megbízott. – hajol meg.
A titkár becsukja mögöttük az ajtót, de ő maga is benn marad, szükség esetén.
-Kérem, foglaljon helyet, nem tartom fel sokáig, az út fáradalmait jobb kipihenni. Remélem, kellemes volt útja.
Halványkék, magasított nyakú felső ruházata alól fehér, hímzett ruha bukkan elő mozgása közben. Csak akkor ül le, ha Nioniel helyet foglalt.
-Egy lakosztályt már előkészítettünk önnek, a hivatalba lépése hivatalosan holnaptól lesz, segédkeze Ezirar lesz. – pillant az elfre, aki bár éltes korú, nem látszik rajta, csupán nyugalma az, mi mutatja.

Sejtette, hogy nagyon nem fog örülni a fél évnek, de a felsugárzó szemek másról árulkodnak.
-Ha már az egyik tanulmányt nem tudjuk biztosítani, akkor cserébe a lehető legnagyobb időintervallumot engedélyezem. – így tartja helyesnek.
-Kérem, ez csak természetes.
Viszonozza a meghajlást.
-A nap fénye kísérje útján.
Visszaül az asztalhoz, elővesz egy tiszta lapot. Egy ideig még az ajtóra tekint, mintegy végiggondolva az iménti beszélgetést. Szomorú inkább az arca, mintsem komor. Megírja a két kérvényt, majd az egyikhez csatolja a listát, majd megrázza az asztalon lévő csengettyűt. Közben címeres pecséttel zárja le mindkét levelet.
-Ezt kérem a birodalmi főkönyvtáros részére elküldeni. Ezt pedig – nyújtja a listával mellékelt levelet a betérőnek. – kérem, hogy adja át az itteni főkönyvtárosnak. Holnap reggel már itt lesz Itslin kisasszony a műveket tanulmányozni.
Miután becsukódott az ajtó, hátradől. Mélyet sóhajt, lassan. A dolgokat nem lehet erővel visszafogni. Tudni kell a határokat. De vajon… helyesen cselekszik?

*Naram abbéli sejtését, hogy az ost ankori törpe ismét kérvényezni fogja a könyvet, csak megerősíteni tudná Tsitsa, hiszen neki írta is, hogy újra próbálkozni fog, hátha kettejük közül valamelyikük sikerrel jár. Innen nézve erre kicsi az esély.*
- Megértem, persze. *Bólogat rá pár aprót. Tudja ő is, hogy bizonyos könyvek olyan tartalomról bírnak, főleg mágia terén, mely jobb, ha nem kerül rossz kezekbe. Nem véletlenül szólnak legendák olyan lényekről, mint a Sivatagi óriás, mint eredménye egy olyan hatalmas Halál-mágia varázslatnak, aminek nem kellett volna soha létrejönnie. Tudja, hogy amit ő kutat, szintén felhasználható rosszra, ha olyan kezekbe kerül, így igyekszik minél elővigyázatosabb lenni és kétszer is meggondolja, kinek mondja el. A két Enyrast bizalmába fogadta, de például a Contevillák közül se tudja mindenki. Azt meg főleg nem, milyen eredményeket ért el. Nephirt viszont jó lesz felkeresni, ha tud kiskapukat. A fél év hallatán meg majdnem leesik a kanapéról.*
- Fél év?! *Naram talán első pillanatra azt hiheti, hogy kevesli Tsitsa az időt, de Tsitsa emberi léptékben méri az időt, ő azt hitte, két-három hetet kap, jó esetben egy hónapot. A fél év a vártnál jobb idő. Sokkal jobb, s a hitetlenkedő, elkerekedett szemekkel feltett kérdés után megjelenő hálás és izgatott mosolya ezt ki is fejezi.*
- Nagyszerű hír, köszönöm! Másfél, két hónap, rendben... Nagyon szépen köszönöm! Akkor holnap jövök is! *Egy napot sem akar vesztegetni, a másfél-két hónap alatt szándékozik rendesen átnyálazni az itt megtalálható tanulmányokat. Mikor Naram feláll, Tsitsa is feláll, s meghajol a férfi felé.*
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm! *Illőn elköszön a férfitől, a papírost ott hagyja, hogy az itteni könyvtárban és az enoldariban is tudjanak intézkedni. Kifelé menet már sokkal jobb kedvű, mint befelé s mint a beszélgetés elején volt. Noha az elhangzottak, hogy ő rossz és önző ember, annak árnyéka még ott van a szívén és ott is fog maradni talán örökre, de azért most boldog. Izgatottságában elfelejti megkérdezni kifelé menet, amint azt eredetileg tervezte, hogy mi Naram személyes véleménye az egészről? Majd talán máskor... Talán most el is venné a válasz a boldogságát...*

Hallgatja a választ, a kérvényezőt csak hallomásból ismeri, mivel ezen kérések ott, nem hozzá futnak be. Elég határozott és morgós az említett, de egyben szabálykövető is, így elfogadta a határozatot. Tudja, hogy majd ismét kérvényezni fogja, a válasz pedig a jövő kérdése.
-Valóban kérvényezte ő is, és szintén nem került elfogadásra a kérelem.
Az a tanulmány csak nagyon kevesek szeme elé kerülhet, még ő sem nézhet bele.
-Kérem. A tudás megosztása fontos számunkra. Sajnos mindenhol, itt is vannak határok, remélem, megérti.
Mosolya kedves és közvetlen, mégis a főtitkár tekint Tsitsára. Lehetnek barátok, de most hivatalos dologról van szó. A kuncogásnál ismét elmosolyodik. Nephir már csak ilyen. Mindig megtalálja a kiskapukat is, amikor a tudományáról van szó.
-A tanulmányok megérkezése után fél évet kap. Meghosszabbítani sajnos nincs mód, amiket a Birodalomból kérünk. Ami itt, a könyvtárban van, az természetesen a rendelkezésére áll.
Számol, mert a kérvények útja néha elég hosszadalmas. Majd megsürgeti.
-Másfél, két hónapra számítson. Addig tud foglalkozni azokkal, amik a könyvtárban vannak. A könyvtárban holnap már hozzáférhet az itteni tanulmányokhoz.
Feláll, jelezve, hogy részéről az engedély lezárásra került.

*Odaadó figyelemmel követi Naram tekintetét, ahogy a zöld szemek végigsuhannak a Tsitsa olvasható, szépen ívelt elf betűin.*
~ Vajon itt is a végén fog véleményezni?~ *Vetődik fel benne látva az elkomorodásokat. Mintha az elsőnél nem látta volna ennek jelét, másodiknál sem. Már éppen fellégezne, hogy a dobogós helyen lévők átmentek a szűrésen, mikor Naram megszólal. Túl szép is lett volna, de legalább az első kettő ezek szerint okés. A kérdés viszont meglepi, tehát ennyire titkos könyv lenne? Feltételezte, de ezt nem gondolta volna azért.*
- Thadror fia, Éjszakállú Thrmdol-tól. *A név kiejtése hallhatóan nagyobb nehézséget okoz, írásban jobban boldogul a törpék nyelvével.*
- Ő az Ost ankori Hármak Templomában a Teremtő papjainak egyike. Hasonló témában leveleztünk, könyvet kerestem náluk, s ő mondta, hogy ebben a témában ezt tartják a legjobb műnek, noha ő maga sosem tanulmányozhatta személyesen, de tudja, hogy Önöknél megvan, mert megtagadták neki a könyv kiadását, akár csak másolatban is. *Meséli el diplomatikusan finomítva a törpe szavain és szóválasztásain, hogy jutott a könyvcímhez, végén még haloványan el is mosolyodik. A törpe írásából gyanította, hogy ő sem fogja megkapni, de felírta a listára. Kellett egy olyan is, ami mellett a többi könnyebben teljesíthetőnek tűnik. Reméli, semmi hasznos nem lenne amúgy sem a mágia magas szintjeiről értekező műben a számára, de ha a jelek mégis arra utalnak, majd jár még egy kört Naramnál. Hátha ha felmutat valami eredményt, megenyhülnek irányába. Mit van mit tenni, mint most bólintani rá, hogy azt nem kaphatja meg.*
- Nagyon szépen köszönöm, hogy a többi megoldható. Igazán sokat segítenek ezzel! *Azon meg kuncog röviden egy sort, hogy a csillagászati könyv Nephirnél lesz. Hol máshol?*
- Természetesen, megértem, és elfogadom. Szabad érdeklődnöm még, hogy körülbelül mennyi kutatási időre számíthatok? Vagy ha szükségem lesz még pár napra, akkor kérvényezhetem? *Nagyon reméli, hogy nem a megoldás előtt rángatják ki kezei közül a régi írásokat.*
- Még egy kérdésem lenne: Mikorra érkeznek meg a könyvek? *Pirulva mosolyog, miközben behúzza picit a nyakát. Noha még mindig benne van az előbbi rossz érzet, hogy ő rossz ember, de nem bírja ki, hogy ne legyen izgatott a könyvek érkezésétől.*

A bántódást látja a tekintetben, de végigmondja. Mert végig kell mondania, hogy Tsitsa tisztában legyen mindezzel és egyben kötelességét is teljesíti. Reméli, hogy szavai el fognak érni Tsitsához.
-Kérem. Okom nincs visszautasítani.
Átveszi a papírt és áttanulmányozza a címeket. Némelyikre nagyon komorrá válik belül. Nem jártas a tudomány ezen területén, de tisztában van, mi van szigorú listán.
-Megkérdhetem, a harmadikról honnan van tudomása? – nagyon ritka és nagyon védett mű. – Ezt nem tudom sajnos a rendelkezésére bocsátani, semmilyen formában. A többihez írok egy engedélyt, és továbbítom a főkönyvtáros részéhez. Az utóbbihoz javaslom, hogy érdeklődjön Nephir Erienlilnél. Biztosan nála lesz.
Az asztalra helyezi finoman a papírt.
-A követség területéről valóban nem viheti ki ezeket a műveket. Magából a könyvtárból sem. Remélem, megérti. Megegyezünk napokban, amikor a rendelkezésére bocsátják ezeket. Készen vagyunk.

*A litánia említésekor hiába az a tartózkodó mosoly, Tsitsa magában már félig lemond arról, hogy a követség útján szerezheti be azokat a könyveket, de azért kezdi elővenni érveit, amivel talán meggyőzhetné Naramot.
~ Megítélni? Engem... meg kellene.. ítélni?~ *Meglepetten és mivel nem tudja az ilyent jól rejteni Tsitsa, bántódottan néz Naramra, de csendben hallgat. Amennyire ő tudja, csak azokat vagy azok tetteit kell megítélni, akik nem helyesen cselekednek vagy rosszak. Vagy önzőek. Naram is kiemeli ezt, mint Deira. Énképünk részben a mások visszajelzéseiből alakul ki, így Tsitsa elkezdi magát rossznak, megítélendőnek és önzőnek tartani. A szeretet önzetlen. De a szeretet önző is.*
~ Én csak kevesebb leszek vele, nem több.~ *Az a tapasztalat, ami érettebbé teszi, nem teszi többé annyival, mint amennyivel kevesebb lesz. De nem mondja ki ezt sem, lassan a védőbeszédről is kezd lemondani, s csak azért nem tesz le róla véglegesen, mert mégiscsak Rhaeről van szó. Önzőség igen, de vele akar maradni. És fél is magára hagyni őt. Nem akarná, hogy olyan legyen, mint Eryl. Nem kapott litániát, de mégis kevesebbnek érzi magát, mint amikor idejött. Szomorúan nézi a még mindig kezében lévő aszalt gyümölcsöt, így mikor a főtitkár azzal jön, hogy bízik a tudásában és megadja a lehetőséget, megint csak csodálkozva pillant fel rá. Jól hallotta? Tényleg azt mondta? A kudarcok említése fölött egészen elsiklik. Muszáj így tennie, szükséges a kutatáshoz, a túléléshez. Ösztönös védekezés ez. Tudja ő is, hogy padlóra kerülhet, de akkor is újra fel fog állni és újra és újra próbálkozni fog. Mert Rhaeért megéri. De nem gondolhat a kudarcra, mert az elveszi az ember lányának a kedvét a próbálkozástól is. Kénytelen afölött is szemet hunyni, hogy talán Naram és testvére is azért "támogatja", mert csak egy kudarcnak látják a sok közül. Nem hiszik, hogy bármit is elérhet. De nem gondolhat ezzel sem, nem vezetnek az ilyen gondolatok semmi jóra, semmi olyanra, ami előbbre vihetné. Végeredményben a kérdés után egy hosszú pillanatig csend ereszkedik a szobára, mire Tsitsa felfogja, hogy tényleg engedélyt kapott. S ekkor már megjelenik az első halovány, majd egyre bátrabb mosoly az arcán.*
- Köszönöm! Köszönöm-köszönöm-köszönöm! *S azzal azt az aszalt gyümölcsdarabkát bekapja gyorsan, megtörli a kezét, és mire lenyeli a falatot, már nyúl is a mappáért, amit kinyitva egy papírt vesz elő és nyújt Naramnak.*
- Ezekre a könyvekre, írásokra volna szükségem. Ha lehet, eredetiben, s nem másolatban. A számozás a fontossági sorrendet jelenti, ha több körben lehetne csak elhozni. *Mondja máris a magyarázatot. Nagyjából egy tucat műnek a címét írta fel, s mi más is állhatna első helyen, mint Aaradhiel naplója? De ott van még más mű is, mágikus jellegűek, értekezések róluk, nem szokványos módon való alkalmazásuk és a legvégén egy csillagászati mű is.*
- Mit gondol, megkaphatom kölcsönbe ezeket Enoldarból? Vagy ahol tartják őket? Ígérem, nem viszem ki a követség területéről, csak itt tanulmányozom őket!

A kíséretre nem tér vissza, számára ez megfelelően elég ahhoz, hogy jelezze javaslatát. A továbbiak már erősködésnek tűnnének.
-Értem. – mindössze eddig jut el az észrevételben, figyelmesen hallgatja tovább a magyarázatot.
Felesége jutott eszébe. Mennyivel másabb lenne, ha most itt lehetne vele. De ami volt, elmúlt. Azt már nem lehet visszahozni. És nem is akarja.
Elgondolkodik, hosszú időre.
-Nem kívánok litániát fűzni mindehhez. – feleli halkan és mosollyal. Mely kissé tartózkodó. A főtitkár és az elf beszél belőle együttesen. – Nincs jogom megítélni senkit, ha szeretnék hosszabb ideig egymás szeretetét élvezni. Ha mindketten szeretnék ezt szívből tenni, csak úgy működik mindez. Ha ez nincs, akkor… önzőség. Népem hisz abban, hogy az élet sokszor kihívás elé állít bennünket. Ezek közé tartozik az is, ha valakit elvesztünk. Mert ez által leszünk többek, érettebbek. És kapunk újabb lehetőséget. Ugyanakkor… ha valaminek elérkezik az ideje, akkor elérkezik. Mint ahogy ennek is. Bízom a tudásában és a lehetőséget megadom. Előre szólok: lesznek kudarcok, lesznek veszteségek. Ez lesz az ön próbája. És benne van az is, hogy az ön kísérlete csak egy kudarc a sok közül, ami a siker felé visz. De ne adja fel. Egy lépéssel előrébb jut a világ mindebben. Miben tudunk segíteni? Remélem, hogy a kérését tudjuk teljesíteni.

*A testvéreket illető szavakra csak bólogatva helyeselni tud, ezt ő is így látja. Ilyennek kellene lennie minden testvérpárnak.*
- Kíséret? Erre nem gondoltam...még. De alapvetően egy olyan mezőre mennénk ki, amelyiket jól látni a város egyik bástyájából, szem előtt lennénk. *Vajon mennyivel rosszabb egy testőrt elvinni gyertyatartónak, mert hát az őrök a toronyban is hasonlóan lennének, csak kicsit messzebb és magasabban.
Meglepi, hogy ismeri a nevet Naram, bár korban biztosan régebb óta él, mint az említett elf nő, s tény, hogy egyes körökben titokzatos mítosz lengi körbe a nevet, még ha nem is az Ezüstelf Birodalomban, vagy akár a Dombtavi Fejedelemségben. Úgy általában csak meseként tartják számon.*
- A kutatás lényege, miként lehetne az emberek vagy félelfek életét meghosszabbítani, az elfekéhez hasonlóan.
~ Vagy legalább egy kicsit, hogy időt nyerjek egy jobb megoldás megtalálásához.~
- A módszer maga viszont nem olyan egyszerű, mint így kimondva hangzik. Van rá egy-két, konkrétan két példa a múltból, aminél azzal próbálkoztak, hogy a hosszabb életű ad át éveket a rövidebb éltűnek. Mindkettő azzal ért véget, hogy az ember ugyan tovább élt valamivel, de megöregedett rendes emberi tempóban. Olvastam próbálkozásokról, hogy bájitallal hosszabbítják meg az életet, de ez inkább csak tovább tartó fiatalos külsőt adott, semmint hosszú életet. Araadhiel esetét nem tudtam hova tenni. Ő ugye hozzáment egy emberhez, egy bizonyos Gilew Wilhye-hez ott Vadvölgyben, Ost Ankorban. Azt mondta ismeri a nevét, így biztosan tudja, miként folytatódott a történet. Kétszáz évig éltek boldogan, Gilew esetében fiatalon, mígnem egy csatában Gilew meghalt, Araadhiel pedig bánatában véget vetett a saját életének. *Figyelmesen néz Naramra, megvan-e neki a történet is, vagy csak a név rémlett neki valahonnan? És továbbra is kíváncsi, milyen reakciókat láthat a másikon. Eddig aggasztóan diplomata a másik, se negatív, se pozitív reagálást nem látni tőle. Tsitsa meg agyonizgulja magát emiatt.*
- Elena asszony és Rhaj úr esküvőjén mondott olyant az egyik vendég, hogy "Mennyire örömteli, mikor két fiatal összeköti az életét örökre". Szimbolikus értelmű, de eszembe jutott, hogy valahányszor olvastam Araadhiel és Gilew történetét, mindenhol ezzel a kifejezéssel éltek: összekötötték az életüket. Azt gondoltam, hogy megházasodtak és ennyi, de mi van, ha nemcsak szimbolikusan kell érteni a leírtakat? Mi van, ha tényleg össze lehet kötni két életet? A hosszabbhoz kötni a rövidebb életet? *Láthatóan minden aggodalma ellenére a végére lázba jött már csak annak a gondolatától is, hogy ez talán lehetséges, hogy ez egy működő lehetőség. De hogy Naram is így fog-e lelkesedni...?*

Melegen mosolyog továbbra is, bólint egyet.
-A két ifjú Contevilla nagyon összetart és szeretik egymást. Igaz testvérek. Az a lényeg, hogy jól vannak. Változik? – lepődik meg és érdeklődve tekint rá. – Kirándulni? Remélem, kísérettel mennek. Bár azok már meglakoltak, jobb lenne, ha figyelnének önökre.
A teáscsészét a kezébe veszi és élvezi a tea ízét. Közben, a kortyok között Tsitsa szavaira figyel. Értetlen szöveghalmaznak tűnik elsőre, de nem csak ezért hagyja, hogy végigmondja Tsitsa.
-Igen, ismerem. Kérem, elmondaná, hogy miről is van szó pontosan? Mesélne, magáról a kutatásról? – tudja. De Tsitsától akarja hallani.
Leteszi a csészét és figyelmesen tekint Tsitsára, ha megadta a kérdésre a választ.

*Jó látni, hogy Naram ilyen türelmes vele, hogy nem dobol türelmetlenül az ujjaival vagy a lábával, s nem sürgetőn és szárazon szól hozzá, hogy térjen a lényegre, hagyják el az udvariassági köröket.*
- Örömmel hallom, hogy Ön is jobban van. Eth is jól van, napról napra erősebb, és a jókedve töretlen. Mikor Lili volt beteg, akkor Eth látogatta őt sűrűn és szórakoztatta, most fordítva csinálják. Minap láttam őket Kathleen kisasszonnyal kinn a kertben, a kisasszony főzött neki vagy nekik erőlevest, legalábbis Szeplősné ezt mesélte. Úgy láttam, jó kedvvel élvezték a napsütést. Rhae is jól van, bár változott, változik. Azt hiszem, próbálja megtalálni önmagát. De képzelje, azt mondta, menjünk el valahova kirándulni! Örültem neki, mert tartottam tőle, sokkal tovább nem mer majd kimenni a városba. *Mivel látta, hogy Naramot tényleg érdekli a téma, igyekezett kielégítő választ adni mindkét személyről. Hangjából, tekintetéből és arcán (főleg Rhae említésekor) felragyogó finom mosoly jelzi, mennyire bizakodik mindkettejük gyors gyógyulásában. Kinek testileg, kinek lelkileg kell.
Tehát Deira említette. Próbálja fürkészni egy hosszú pillanatig Naram vonásait, szemeit, elemezni a mondottak közben a hangját, hátha kiolvashat belőle valami előzetes véleményt. De az egyetlen, amit meg tud állapítani, az az érdeklődés, csak azt nem tudja, hogy valós-e vagy hivatalból eredő?*
- Köszönöm. *Pillant az inasra, s bár nem akarna se inni, se enni, illetlenség volna visszautasítani. Mivel a teának még áznia kell, ezért egy aszalt szilvát vesz kézbe.*
- Köszönöm. *Ismétli meg, s míg aprócskát, éppen csak késhegynyit harap belőle és elmajszolja, végiggondolja, hogyan kezdjen neki.*
- Az utóbbi kérdésre felelve kezdem. Szeretetből, féltésből, ragaszkodásból teszem. És azt hiszem félelemből is. Én... én nem akarom elveszíteni Liliéket, Rhaet... Lili és Eth nemet mondtak rá, de Rhae nem. *Ettől azért kicsit elmosolyodik, még ha Liliék válaszától komor is. De Deirának igaza volt, kénytelen lesz elfogadni. Ám Rhae.. és az a csók...*
- Liliék válasza fáj, de elfogadom. Viszont Rhae mellett szeretnék minél tovább maradni, vigyázni akarok rá és szeretni. Mondhatnám, hogy örökké, de ezt, kérem, tekintse inkább olyan emberi szófordulatnak. Több ezer évig együtt lenni azzal, akit szeretünk, az az örökkévalóság, úgy hiszem. És ne értse félre, nem a halált akarom kiküszöbölni, csupán időt akarok nyerni. Már egy ideje ezzel foglalkozom, de végül Elena kisasszony...asszony esküvőjén jöttem rá a megoldásra. Vagyis sejtem, hol keressem. Hallott már Araadhiel Talyaion-ról? *Abból az aszalt szilvából azóta se fogyott több, ehhez túlságosan izgul és szorong, s most kíváncsian néz Naramra, ismerős-e neki az említett elf hölgy neve? S egyáltalán, az eddig elhangzottak milyen reakciót váltottak ki a férfiból, ha egyáltalán láthat ilyent Tsitsa?*

Ahogy látja, továbbra sincs nagy változás az ifjú hölgy viselkedésében. Talán a múltkori is hozzátett. Néha muszáj határozottnak, nagyon határozottnak kell lenni, hogy a dolgok sikeresek legyenek.
-Kérem, ez természetes. – biccent egy rövidet. Türelmes. Hagyja, hogy a formaságokon keresztül bátorságot vegyen és elmondja, miért jött. Látja azt a mappát. A formaságok pedig életük szerves része, sokkal többet segít, mint azt sejtik egyesek.
-Köszönöm kérdését, most már sokkal kevésbé fárasztanak ki a teendők. Ethyrlin il Contevilla és Rhae Squorian úr hogy van? És ön?
Valóban érdekli, hogyan vannak. Nagyon aggódott mindannyukért, még akkor is, amikor elhagyták a követséget.
És végül a lényegre tér Tsitsa. Figyelemmel hallgatja végig, majd bólint.
-Igen, a Bohreah említette. Öntől szeretném hallani, hogy mivel is foglalkozik a kutatásában és mi célból teszi.
Bár belül némileg komor, érdeklődő és kíváncsi, hiszen tisztában van azzal, hogy a dolgok sosem véletlenül történnek meg.
Közben megérkezik a tea, gyümölcsökkel, szárított gyümölcsökkel és némi finom süteménnyel. Az inas tölt kettejüknek, majd távozik.
-Kérem, vegyen belőlük.

- Igaz-igaz, gondoltam rá, de erre még alszom egyet. Mégiscsak kínos lenne rám nézve és a családra is, ha hirtelen fellángolásból belekezdenék és aztán pár nap vagy hét után lemondanám, hogy mégse. *Elhiszi az ártatlan mosolyt, s eszerint válaszol. Igazán nem akar rossz fényben feltűnni, főleg, hogy pár nap vagy hét után feladni egy ilyen tervet még emberi léptékkel is rövid idő, nemhogy az elfek szemében!*
- Most megfogtál! *Másodjára kacag fel, ezúttal a visszatromfoláson.*
- Figyeled, hogy álmodoznak? *Suttogja harsányan Csakazértisnek, direkt úgy, hogy Amelia és Panka meghallhassa. S mintha a ló értené a szavakat, vidáman prüszköl hozzá.*
- Apropó zálog, most másik medált kérek majd! Ami jobban megy a szemem színéhez, jó? Muszáj ilyen apróságokra figyelnem, ha megint ennyi ideig marad nálam a zálogod. *Piszkálódik mosolyogva, holott pár napnál tovább az előző medál sem maradt nála megőrzésre. De fő az önbizalom, na meg kitalált valamit, amit vagy nagyon gyorsan fog megoldani Amelia, vagy sokáig lesz Kathleennél a zálog letétben.*
- Igaz is, most, hogy mondod, tényleg nem próbálta meg magát oszlopnak álcázni. *Most hogy kiemelte kuzina, már Kathleennek is feltűnik a különbség.*
- Pedig úgy érzem, nagyon pengeélen táncoltunk akkor... és még mindig tartok attól, hogy egyszer mikor látogatóba megyünk, már nem lesz ott. *Osztja meg aggodalmát Ameliával hazafelé menet, s nem mondva, hogy attól is fél, hogy Naramot visszahívják vagy áthelyezik máshova. Közben elmeséli azt is, miről volt szó, míg ő próbakörön volt Pankával. Sok mesélnivaló sajnos nincs, az új információ lekorlátozódik arra, hogy más állatokat is szeret Eryl.*
- De hát nem szerezhetünk be most ezért mondjuk egy papagájt, háthaaa... csőrcsorbulást szenved, hogy elhozzuk őt is. És szeret ő is akadály-ugratni, de nem épített pályán, hanem a természetben. A lóversenypálya így kilőve, ellenben meg kell kérdeznünk Tsitsa kisasszonyt, tényleg igazak-e a könyvtár alatti járatokról a pletykák, hátha egy kivezet a városon kívülre. Ennél forgalommentesebben nem tudnánk kivinni Erylt. Tényleg, az Erőd alatt nincs? Úgy hallottam, az alatt is van... *Félig komolyan, félig nem komolyan veti fel Kathleen, s kíváncsian néz rokonára, aki sokkal többet jár az utóbb említett helyre, mint ő. Kalandnak sem lenne utolsó felfedezni egy ilyent. Míg ezt megbeszélik, s ötletelnek, el is telik szépen a hazaút.*

- Nagyon szép köszönjük, hogy ismét szakított ránk időt. - Kezdi a búcsúzást Lili. - Minden jót!
Azt nem teszi hozzá, hogy jönnek ők még Eryl utcájába. Majd hazafelé menet kifaggatja Kath-et, hogy míg ő Panka nyergében nyargalászott fel s alá, addig miről folyt a csevej, hátha ki tudnak találni egy újabb kapcsolódási pontot.
- Igen, tudod, máris elkezdeni a nyelvleckéket.
Mosolyog kuzinjára egészen ártatlanul, amit igen nehéz fenntartania látva a pillanatnyi habozást. Egy bólintással veszi tudomásul Kathleen döntését, így mellette indul el hazafelé.
- Igazából Csakazértis érzelmeit félted, értem én.
Tromfol vissza, közben megpaskolja Panka nyakát bátorítóan.
- Megnyerjük, igaz-e, és aztán lesz két szépséges zálogunk. - Kath-re sandít vidoran. - El is kell kezdenem kifundálni a feladatokat lassan.
Néha okozhat a feladvány kitalálása is olyan nehézségeket, mint maga a megfejtés. Erylen elmereng.
- Igen, hallottam, habár az elején kicsit még mindig túlzottan távolságtartó volt, de már hamarabb fölengedett, és nem is akart elbújni egyáltalán. Vagy legalábbis nem tudunk róla. Ez neked köszönhető, hogy nem engedted elmenni, szerintem többet ért, mint egy tucat lovas vizit.

- Ragyogó napfényt, Naram Enyras Alera. *Még megjelenik egy halovány, kósza, és roppant félénk mosoly a köszönéskor, de a végigmérésre már le is süti a szemeit és hajol meg a férfi felé.*
- Köszönöm szépen. *Ül le, s még jelezne az inasnak, hogy nem szükséges neki is teát vagy micsodát hozni, ami Naram csészéjében van, de ezzel elkésett, a kötelességtudó inas már el is ment. Jelenleg úgy érzi, torkában gombóc van, s nem fog menni a nyelés. Akármennyire is közvetlen vele Naram, Tsitsa attól még izgul, ez szemmel látható. Kapaszkodója még ültében is a saját mappája, amit elhozott. A jelzés, hogy nincs meg a hivatalos távolság kicsit összezavarja, nem tudja, most miként viselkedjen, de egy kis torokköszörülés után, végül belekezd, bár nem úgy, ahogy tervezte. Ha azt tervnek lehet egyáltalán nevezni.*
- Nagyon szépen köszönöm, hogy szán rám pár percet. *Itt elakad egy picit, vajon illene most megkérdezni, hogy van a férfi? Vagy az hivatalos ügyben való eljárásnál nem szokás?*
~ Jajj nekem!~ *Habozik egy picit, majd végül úgy dönt, megkérdi. A kedves érdeklődésből talán csak nem lesz baj. Akkora biztos nem, mintha megbántaná az elfet, hogy nem érdeklődik felőle.*
- Hogy van? Remélem jó egészségnek örvend. *Iszonyú sutának érzi a mondatot, még ha tényleg reméli is, hogy Naram jól van. Nem kívánna neki rosszat. Még amikor püfölte az elfet, akkor sem.*
- Öhm.. Deira... Deira Enyras Bohreah nem tudom, említette-e Önnek, milyen kutatással foglalkozom, aminek kapcsán felkerestem? Vagy kívánja, hogy összefoglaljam Önnek?

Már teljes egészében visszavette a teendőket, már csak kevéssé fárad el tőle. A fogadó szobájában tartózkodik és egy válaszlevelet fogalmaz.
Pár gondolat erejéig az ablakhoz sétál és teát kortyolgat. Nehéz megfogalmazni egy olyan levelet, amely végleg visszautasítja az egyik kérelmet. Sóhajtva ül vissza és fejezi be a levelet, miután a festett csészét visszahelyezi az aljra. Halvány levendula felsőt visel, fehér gallérral díszítve, a nadrág barna színével harmonizál hozzá.
Bekéri az inast egy újabb adag teáért, ekkor jön az értesítés, hogy Tsitsa kisasszony megérkezett.
Aggódva pillant a bejelentőre és máris bekéreti. Tart attól, hogy megint baj van. Felállva fogadja.
-Ragyogó napfényt Tsitsalyssine Itsli kisasszony. – gyorsan végigtekint rajta, hátha tudja, miért is jött. – Még egy főre kérnék. – mosolyog az inasra, aki távozik is.
-Kérem, foglaljon helyet. – mutat a kényelmes kanapéra, majd ő is leül a másikba, ezzel jelezve, hogy nincs közöttük meg a hivatalos távolság.

*Ritkán hallani Kathleent felkacagni nyilvános helyen, közegben, nem otthon, de most erre sor kerül, mert Amelia visszavágására képtelenség nem így reagálni.*
- Meg..látjuk! *Nyögi ki kacagás közben-után, vigyorogva.*
- Köszönöm én is. *Mosolyog rá Erylre, magában reméli, hogy nem bántotta meg az előbb, ez egyáltalán nem állt szándékában. Csak készítené elő a talajt ahhoz, hogy kicsalogassa innen az elfet, lehetőleg a legutóbbinál békésebb körülmények között.*
- Minden jót, Eryl! *Köszön el a Kathleentől megszokott enyhe főhajtással, majd zavartan pillant kuzinára a kérdés hallatán.*
- Maradjak..? *Ismétli a szót, tétován elpillant a követség főépülete felé amerre Naram lakosztályát sejti innen, meg amerre Nephirét, bár utóbbiról ötlete sincs, merre is van az épületegyüttesen belül. Naram azt mondta, szeretne több időt tölteni vele. De vajon akkor nem az elfnek kellene őt előbb felkeresnie?*
~ Vagy talán csak álmodtam...~ *Elbizonytalanodott, mert túl szép volt az ahhoz, hogy igaz legyen. Nephirt viszont nem tudja, zavarja-e most a hirtelen jött nyelvtanulási ötlettel. Inkább alszik még rá egyet.*
- Nem, szerintem veled tartok. *Határoz végül, s ki tudja mi mindent lát bele Amelia majd az ugyan pár pillanatnyi, de attól még határozottan megállapítható habozásba.*
- Örülök, hogy Panka jól van, és nem kell ma letörni a kedvét, mert veszít, csak másfél hét múlva. *Évődik mosolyogva kifelé menet a követség területéről.*
- Figyelted? Bókolt! Nem emlékszem ilyenre, hogy hallottam volna tőle ilyent eddig. *Mondja ezt már odakinn az utcán, biztos hallótávolságon kívül, főleg, hogy a vörös hajú Contevilla halkan beszél mindig, de most még halkított is a hangján.*