Ezüstelf Nagykövetség - Inalagol Ananair Erimhir Thallahír

Némileg megnyugszik Tsitsa, ennek örül.
-Megértem. – bólint arra, hogy mi is történt Tsitsával és miért választotta az eltávolodást.
Arra pedig, hogy kitől tarthatott édesanyja, magában nagy sóhajjal válaszol. A helytelen döntések előbb-utóbb visszatérnek okozójához. Még ha a törvények törvények is. Még nem tudja, hogy ki is volt Tsitsa édesanyja, de hozzá főként egy esetben jönnek. És Tsitsa csak édesanyjáról beszél, megjelenése pedig elfvérűt takar.
-Kérlek. Itt megnyugvásra lelsz. – mosolyog rá kedvesen.
Még nem megy el a hely elől. Végig gondolja a szavakat. Majd az istenekhez fordul, áldást kérve és megbocsátást. Őszintét.

Jelentősen sok tennivalója lett a vendégsereg miatt. Naponta érdeklődött a sérült úrfi hogyléte iránt és az elf után is. Valamennyire megnyugtatta, hogy jobban vannak, de ő tehetett arról, hogy nem sikerült jobban. Hogy így sikerült.
Tsitsa hangjára és megjelenésére az egyik istállóslány lép oda, meghajol és egy üdvözlés után a karám felé irányítja, a bejárat részénél megáll, majd meghajol, hogy engedje tovább Tsitsát, előtte még megvárja, hogy Eryl odatekintsen.
Eryl egy pej lovat futtat, szár nélkül. Megállnak időnként, majd tovább haladnak. Észreveszi a jelzést, megállna, majd a pej lóval a nyomában elindul Tsitsa elé.
-Szép napot! – hajol meg Tsitsa előtt. – Miben tudok segíteni? – félénk és visszahúzódó a megjelenése.

Látja a pirulást, a zavart és a megilletődöttséget. A válaszra még nagyobb öröm gyúl szemeiben.
-Nagyon köszönöm. Sokat jelent ez nekem. – mosolyog.
-Örömmel látjuk a Contevilla szülőket. Ha szeretnének itt maradni, kérem, ne habozzanak. Van elég lakosztályunk.
A következő szavakat azonban már komolyan figyeli és hallgatja. Érzékeli, hogy Kathleen kijelenti Eryllel kapcsolatban, hogy fontos a számára. Nem tudja azonban félreértelmezni. Nem, hogy segített rajta, hanem még rontott a helyzeten is, hogy velük tartott. De épségben visszatért. Az átkot pedig le fogja venni róla, akár akarja, akár nem. ~Így… nem élhet Eryl. Ez nem élet. De jogom van dönteni más helyett?~ Mélyet sóhajt.
-Eryl Kyeern Amith´ar úr… nehéz eset. Nem tudjuk, hogy még mi lehetett a háttérben, hogy ennyire hamar visszahúzódik ismét, ha gond akad. Reméltük, hogy ez segít neki. Nem sikerült, ezek szerint. Beszélni fogok vele. – talán vele a legnyitottabb.

*Eltelt pár nap a visszaérkezésük óta, s eljött az a nap is, hogy elinduljanak haza, a rezidenciára. Nagyon örül neki, hogy Eth jól van már annyira, hogy ez megtörténhessen, s Rhae is jobban van, még ha csendesebbnek is tűnik, mint korábban. Vagy csak Tsitsának nem volt alkalma annyit beszélni vele. De valahogy a szavak nem is jöttek olyan gördülékenyen, mint korábban, s sokszor akkor látta az elfet, amikor aludt. Abból a látványból merített energiát, s indult vissza a könyvtárba, ahol ideje legnagyobb részét töltötte. Időben kész akart lenni, de az út rajta is éreztette a hatását, s lassabban haladt, mint szerette volna. Arról nem is beszélve, hogy Naram is rajtakapta, hogy régóta nem aludt a lány, szóval térhetett vissza korábbi napirendjéhez itt is, a különbség annyi volt, hogy Szeplősné helyett elf szakács főzött és nem a saját szobájában aludt, hanem egy itteni vendégszobában. Nem lehet így rendesen dolgozni!
Ma délutánra lett kitűzve az indulás időpontja, így Tsitsa örömmel állapította meg reggel, hogy minden megszáradt, aminek meg kellett. Magában mondjuk viaskodik az érzelmekkel. Egyrészt örül, hogy kész, másrészt valahol azért drukkolt annak, hogy ez ne így legyen, hogy még nyerjen időt, haladékot. De tovább nem húzhatja, szóval míg odaér a lovardához, vészes tempóban forognak agykerekei, hogy mit is mondhatna és hogy is mondhatná? Egyáltalán vajon meghallgatják-e?*
- Jó napot! Van itt valaki? Eryl úr? *Kérdezi félénken, s ugyanennyi bátorsággal lép be a lovardába. Ha nem izgulna ennyire, még nevethetne is magán. Ő, aki már ölt, fél beszélni egy hozzá hasonlóan félszeg elffel. Maga elé fogva egy szép, friss bőrkötésű, nem szörnyen vastag, inkább csak nagy méretű könyvbe kapaszkodik, vélhetően ha tudna, elbújna mögötte. Fekete nadrág, egyszerű saru van rajta, s egy zöld ing, amelynek nyakmegoldása nem nem az egyszerű származású dombtaviak öltözetéhez tartozik, hanem elf holmi. Kölcsönbe kapta, s ha nem lenne haja színe, fura magas copfja, egészen elfes hatást keltene.*

*Rábólint mosolyogva a szavakra. Akkor talán nem baj, ha ezen még gondolkodik és nem cselekszik rögtön. Úgy is annyi tennivalója lett hirtelen, amit meg kéne tennie.*
- Köszönöm. *Bólint a könyvtár engedélyére, majd figyel a többi szóra is.*
- Rendben, ha majd a kutatáshoz keresek itt anyagot, akkor velük beszélek előbb. *Megjegyzi a nevet, magában el sem kell ismételnie. Ehhez mindig is jó memóriája volt. De az időpontkérés sem most lesz. Hagyja a gyógyítót is pihenni, bizonyára kimerült ennyi teendőtől, főleg, hogy meg sem erősödött még teljesen korábbi sérüléséből. És ugyebár Tsitsának is van mit elintéznie, mire ismét tud a kutatásra figyelni, egyáltalán arra koncentrálni. Na meg akkor már átgondolja, kell-e még más könyv is az Ezüstelf Birodalomból, ne kelljen kétszer fordulnia annak, aki hozza. Még ha van is idejük rá, akkor is.*
- Tanultam... Ő sosem fordult el az istenektől, csak... *Aggódva pillant Deirára, de folytatja, mert úgy érzi, a nőben megbízhat. Nem is sejti, hogy lehet pont nem Deirának kéne mondani.*
- ... csak ettől a helytől, főleg egy elf hölgy miatt. Nagyon haragudott rá, de sosem mondta el, miért... vagy hogy ki az. Én meg... az istenektől fordultam el, mikor öcsém holtan született ideje korán, s rá pár napra édesanyám is követte. Elfelejtettem az imákat, s mielőtt Rhaeért indultunk volna, megpróbálkoztam vele, de nem tudtam, hol keressem őket és milyen szavakkal... *A főpapnő szavai viszonyt megnyugtatják, nem feltétlen szükségesek a tanult sorok. Figyeli ahogy imába merül a nő, s jobb híján, ő is leutánozza, a vízre figyelve, még ha nem is tudja, hogy ott a vízben, körülöttük vagy pedig magában kellene rálelnie az istenekre? Addig marad imádkozni, ameddig Deira is, noha az ő imája valószínűleg sokkal rövidebb, s egyre csak ismétlődik ugyanaz.*
~ Köszönöm...~ *Köszönetet mond mindenért, de legfőképpen azért, hogy Rhaet visszakapta, s hogy mindenki jól van vagy remélhetőleg jól lesz. Mire végez az imával, lelke tényleg megnyugodott. A víz halk csobogása is valahogy nyugtató volt, bele lehetett merülni és kizárni minden gondolatot. Néha azt is kell.*
- Köszönök Önnek is mindent! *Elköszön illő módon, s elf nyelven, ahogy eddig is beszélgettek. Halovány ugyan mosolya, de a változás ahhoz képest aki betért ide, szembetűnő. Utána aztán iparkodik is kifelé, ki a városba, mert valami kell a bocsánatkéréshez. Az alvás most sem számít.*

A megoldásra visszamosolyog. Tsitsa nem is tudja, mennyire ráérzett arra, amit fivére él át. Csak éppen fordított helyzetben. Elfogadta, mert számára az idő nem számít. Számukra.
-A tévedéseinkből tanulunk. – bólint. – És várni sokszor érdemes. Meghozza a gyümölcsét.
Meghökken a kérésre.
-A könyvtárba bármikor betérhetsz. Mint ahogy Eryl Kyeern Amith´ar úrhoz is jöhetsz. – hallgat egy keveset. – A bocsánatkérés a szív szeretete. – elmosolyodik ismét.
-A kutatáshoz az iratokhoz Idradier Nephet Naveh hozzájárulása szükséges. Ez ügyben Naram Enyras úrral tudod megbeszélni az engedélyezést és hozzá is kell majd visszajönnöd. Kérj tőle időpontot, meg tudjátok beszélni a továbbiakat.
Érdeklődve tekint a lányra.
-Édesanyádtól tanultál imákat? A nyelvünkön? Ha szeretnél imákat tanulni, látogass el hozzám, szívesen megtanítalak. Addig… megteszi az is, ami szívedből szól. Sőt… az szól igazán hozzájuk imaként. – simítja meg Tsitsa kezét.
Imába merül, a vízre tekintve.

A két Contevilla látványára felidéződik benne, mennyire elrontott mindent.
-Megnézem, természetesen. – odalép Pankához, előtte a tenyerét nyújtja felé, kinyitva.
Az ismerkedés után leguggol a lábához, végigsimítja. Finoman és óvatosan ér hozzá, tüzetesen átvizsgálja a lábat.
-Lement róla az enyhe duzzadás. – felemeli a lábat és megnézi a talp részt is.
-Már ez is jó. Megkérhetem, hogy mennek sétálva vele egy keveset? – kéri udvariasan Ameliát.
A kinti részre menet Csakazértist is üdvözli, felé nyújtott nyitott tenyérrel. Nem szokott almát adni vagy nyalánkságot, mert nem ez az ismerkedés módja részéről.

- El ne felejtsek legközelebb elfnek születni... *Jegyzi meg halkan, fanyar mosollyal. Meg ezt Ameliáék se felejtsék el úgy... jó 80-90 év múlva, hogy szép matuzsálemi kort éljenek meg emberként, ha már. De az legalább vigasztaló, hogy van esély valami formában viszontlátni őket, legalábbis szeretné hinni, hogy a lélek rátalálhat a másik lélekre, ha nagyon keresi. Talán az igazi szerelmeknél is így van.*
- Rendben, hagyok időt. Nekem is kelleni fog, hogy ezt meg tudjam majd jól fogalmazni. *Nyilvánvalóan szüksége van rá, mert még Deira is volt, amit félreértett, szóval ezen lesz még mit csiszolnia. De előbb más teendői vannak, ez még várhat. Előbb Eryltől kell bocsánatot kérnie, aztán beszélnie Rhaevel. Talán a fontossági sorrend fordítva lenne, de idő kell kell a bátorság gyűjtéséhez is, hogy cselekedjen is. Hogyan is álljon hozzá? Nem tudja, de Eryléhez igen, legalábbis eszébe jut valami.*
- Amíg itt vagyunk, szabad lesz használnom kicsit a könyvtárukat? Nem a kutatás miatt, ahhoz kell, hogy Eryl úrtól illőn tudjak bocsánatot kérni. *Általában szabad használnia a könyvtárt, de azért megkérdezi, hátha a kutatása miatt fokozottan figyelnek rá, milyen könyveket nyitogat, hogy azért mégis ellenőrzött keretek között kutasson.*
- Ami meg a kutatást illeti... Kérjek majd Naram úrtól időpontot, hogy vele is beszéljek erről, vagy nem szükséges? *Nem tudja, hogyan mennek itt hivatalos ügyekben a dolgok. Gondolja, a főtitkárnak is kell erről tudnia, meg a nagykövetnek. De utóbbihoz meg sem próbál bejutni, azt viszont nem tudja, hogy Deira tájékoztatja majd őket, vagy neki kellene, vagy egyik sem kell, mert a főpapnő döntése elegendő?*
- Én... *Elszégyelli magát az ima említésekor.*
- ... nem emlékszem már az imákra, hogy hangzanak. *A kézfogás jólesik, de szövegben sem árt a segítség. Biztos felidéződik, ha hallja majd, mert akarattal lett elfelejtve az összes, de megígérte az isteneknek - melyiknek is? -, hogy hinni fog, ha megússzák ezt és Rhae is megkerül. Nem lesz könnyű racionális énjével visszatérni erre az útra, de megpróbálja.*

*Finom mosoly a válasz arra, hogy nem haragszik Naram, amiért kiszedte belőle a gyógynövényeket. A hallgatás s aztán a kézfogás ismét... A szavak és a kéz homlokhoz érintése, nem is hiszi el.*
- Nagyon... kedves Öntől, hogy ily nemes tettet tulajdonít nekem. *Nehezen találja a hangját, a szavakat, s utána amit Naram mond a szemeibe nézve, annak már látható következményei lesznek. Sápadt arc ide vagy oda, Kahleen elpirul, s ennek tudatában is van, mert melege lesz hirtelen.*
- Sza... Szabad. Nagyon örülnék neki... Önnek, a társaságának. *Nem tud nem elmosolyodni, de nem tud hosszan Naram szemeibe nézni, zavartan pillant le, meg oldalra. Ez biztos nem történik meg vele. Bizonyára még alszik, vagy nemcsak Ethyrlin kapott súlyos sérülést, hanem ő is, eszméletlenül fekszik s most csak álmodik, hogy ilyeneket mond neki a férfi. A férfi, aki Kathleen-nek élete szerelme. Biztos előbb-utóbb felébred majd a szobájában, s kiderül, hogy csak reményei játszottak vele csalóka játékot. Tele fogja sírni a párnáját megint.
Naram biztos érzékelte a zavarát, s visszaül, ami jó, mert még a végén, ha már úgy is csak egy álom ez, Kathleen merészebb tettekre vetemedett volna. Egy álomban mindent szabad, nemde? De jobb ez így, jut belőle másik álomba is. A másik kezében még mindig tartott teáscsészéből kiissza a maradék teát, s ezalatt le is nyugszik, arcszíne is visszatér a "normális" sápadtságához. Nyugodtan tudja letenni a csészét, nem zörög vele. Biztos álom ez, a valóságban az előbbi szavaktól biztos óvatlanul magára öntötte volna a tea felét. Erylre terelődik a téma, s folytatja is.*
- Míg Önök Ethyrlint és Squorian úrt mentették meg, a testőrök elvitték a foglyokat az erődbe, én pedig hazamentem Ameliáék szüleiért. Visszatérve ők besiettek, én meg bevezettem a lovakat a lovardába. Útközben a lovarda bejáratánál találkoztam Amith'ar úrral. Összecsomagolt és el akart menni. Valamiért meg van.. vagy meg volt róla győződve, hogy ő tehet a rossz dolgokról, hogy miatta történt Ethyrlinnel is az, ami, pedig ő akkor a közelben sem volt, s ő lőtte azt az íjászt, hogy többen ne sérüljünk meg. Azt hiszem, sikerült neki elmagyaráznom, hogy ő sokkal inkább megmentett minket, s hogy ne menjen el, mert ő fontos a számomra. Ugyanakkor... *Közben rájön, hogy lehet furán fogalmazott, s talán Naram félreérti a fontosságot, figyelembe véve azt is, hogy legalább annyit találkozik a fekete hajú, félénk elffel, mint vele. De egy korrigálás csak gyanúsabbá tenné, így megakadás nélkül folytatja.*
- ... nem tudom, nem gondolta-e meg magát, míg itt voltunk. És nyugtalanító, hogy ő így vélekedett magáról és a helyzetről. Tudnának vele beszélni? Ha szabad kérnem, ne derüljön ki, hogy tőlem tudják ezt, nem tudom, mennyire örülne vagy nem örülne annak, hogy elmondtam. Csak aggódom érte... *Kíváncsian néz Naramra, végére érve a történteknek, s várván, mi a véleménye a másiknak minderről.*

-Miért haragudnék? Örülök, ha érdeklik a gyógynövények.
A szavakra Kathleen kezeire tekint, egy ideig hallgat, majd gyengéden megfogja az egyik kezét.
-Ha… Ön nincs, a szavai, a kezeinek érintése, a lénye… akkor nem térek vissza. Köszönöm, hogy megmentett. – ha Kathleen engedi, akkor az éppen fogott kezet homlokához érinti.
Emlékszik, hogy sokan voltak vele, de Kathleen lénye tisztábban ragyogott ki közülük. És megérintette, segített neki, hogy visszatérjen. – Szeretnék önnel több időt tölteni, ha szabad. – tekint Kathleen szemeibe.
Érzi, hogy ideje visszaülnie, feláll, majd a másik ülőhelyen foglal helyet.
Csendben hallgatja az elf férfival kapcsolatos eseményt és vélekedést, a folytatásra is kíváncsi, így tovább hallgat, érdeklődő arccal.
-Igen?

-Tulajdonképpen igen. Vannak dolgok, amiket együtt tesznek meg, tapasztalnak meg és ezt vállalják fel az adott életben. Van, hogy nem sikerülnek ezek a feladatok, ez is benne van, de ez sosem kudarc. Inkább tanulság, legközelebb melyik megoldást válasszák.
-Abban az esetben nem baj, ha azt a másik is igényli, szeretné. Ha az ő akarata, meglátása ellenére tesszük, akkor gond. – elgondolkodik.
-Meg lehet úgy fogalmazni az érzéseket, hogy ne érezzék zsarolásnak. Fontos vagy nekik, szeretnék tudni, miért gondolkodol így e felől. És ha nem kapsz azonnal választ, ne keseredj el. Van, amikhez idő kell, hogy megfogalmazódjon bennük a megfelelő válasz. Ha haragszanak is, azért van, mert aggódnak érted és fontos vagy nekik. Hagyj időt, az idő jó megoldásokat és válaszokat ad.
-Kérlek, örülök, hogy szavaidat rám bíztad. – simítja meg ismét Tsitsa arcát. – Mondjunk el egy imát, a léleknek jót tesz. Ha dombtavit tudsz csak, mondd azt. Az istenek a lélek szavait mindenféleképpen megértik. – megfogja Tsitsa kezét, bátorításul.

Kíváncsian várja az ítéletet. Mivel nem vágja rá rögtön Kath, hogy megvan a helyes válasz, így sejti, hogy ismét nem járt sikerrel. A megoldáson elmosolyodik, erre nem gondolt. Ha feladvány „alkot” részéből indult ki, akkor nem jutott tovább a szobroknál, verseknél, festményeknél, egyéb művészeti alkotásoknál. Azután rögtön váltott a "kincs" részre, onnan pedig hát mind tudjuk hová lyukadt ki. Nem véletlen, hogy az asztrálmágiát gyakorolja, Lin jól ráérzett annak idején, nem csoda, talán ő ismeri legjobban Lilit.
- De tényleg csak akkor fogadd el az öt megoldásomat egynek, ha valóban jó valamelyik, nem vagy kénytelen elfogadni. De tényleg! Nekifutok másik feladványnak.
Nem akar csalni, csak akkor veszi át az ékszert, ha Kathleen biztosítja efelől. Akkor viszont átveszi a nyakláncot és felcsatolja.
- Fogalmam sincs. – Elneveti magát. – Majd kitalálom, vagy kitaláljuk addig!
Még nem gondolkodott el ezen a részén a dolognak, előbb meg kell nyernie a következő versenyt.
- Szerintem érdemes lenne elkezdened tanulni, ha az egyszerű látogatások alkalmával már ennyi rád ragadt, akkor biztos jól el tudnád sajátítani a nyelvet. És biztos lesz, aki szívesen tanít majd.
Mosolyogva mondja, természetesen egy bizonyos szembetűnően magas személyre gondol, mint nyelvtanár. Mosolya egy árnyalattal szélesebbé válik, kezd megformálódni fejében egy feladat Kathnek, aminek középpontjában verstanulás áll. Természetesen nem az elmúlásról szóló vers vagy borhoz írt óda lenne. Meg kell nyernie a versenyt!
- Szép napot! – Visszhangozza kuzinja köszöntését. – Jó újra látnom.
A mentőakció óta nem látta Erylt, de azt rögtön leszűri, hogy a kaland élményének hatására nem lett oldottabb az elf férfi.
- Pankát újrapatkolták, és ha ráér és nem lenne fáradtság Önnek, akkor szeretném megkérni, hogy vizsgálja meg, most valóban megfelelő patkót kapott-e.
Egyszerűen mondja el jövetelük okát, közben megpaskolja Panka nyakát.

- Szeretem az unokatestvéreimet. *Mosolyog finoman, szeretetteljesen. Még Elenát is szereti, pedig őt néha nem könnyű.*
- Köszönöm. Ma is tanultam valami újat, sosem ittam még ilyen gyümölcsmagokkal és datolyasziruppal készült teát. Ne haragudjon, hogy kikényszerítettem a választ. *Látja a zavar apró jeleit, ami egyrészt iszonyúan tetszik neki, másrészt kicsit bűntudata is lett. De az elhangzott gyümölcsöket megjegyzi, beépíti szedett-vedett herbalista tudásába ezt is. Talán mégiscsak tudhat olyan praktikákat az elf gyógyító, amit Kathleen korábbi, több mint negyven gyógyítója nem ismert, még a legelső elf hölgy sem. Talán tényleg el kéne mondania egyszer Naramnak, mi történt vele... Az elétérdelés meglepi, de az ismételt kézfogás jól esik, nem különben a szavak. Naram különösen ért hozzá, hogy érintse meg a vörös hajú nő lelkét, szívét, hiába rejti el azt egyre magasabb és vastagabb falak mögé.*
- Köszönöm... Nem különben aggódtam én is Önért, mikor megsérült. *Talán ennyit bevallhat, noha szíve szerint többet is bevallana. De vajon megérett rá a pillanat? És még akkor is ott van, hogy nem ő Naram élete párja, s sosem lesz az. Csak fájdalmat okozna neki. Inkább szenved ő egyedül. De azt is tudja, hogy Ethyrlintől bocsánatot kell kérnie, mert az ő megbocsájtása az egyetlen, ami a bűntudatot el tudja mosni. Meg ha tényleg rendesen felépül az unokatestvére.*
- Igen... remélhetőleg most már minden rendben van. *Finoman megszorítja Naram kezét köszönetképpen, s megvárja, míg visszaül az asztalhoz, ha vissza akar ülni.*
- Amith'ar úrról akartam Önnek mesélni. Azt hiszem, nagyon felzaklatta ez az út. Tudja, Tsitsa kisasszony rúnamágiával él, s az első bonyodalom ott jött, hogy Amith'ar úr nem hagyta a lóra valamiféle vándor rúnát rajzoljon Tsitsa kisasszony. De egyedül az ő lova nem kapta meg, s jobban is fáradt a hátasa így. Ezért az egyik pihenőnél Tsitsa kisasszony már nem kérte az engedélyét, hanem önkényesen felrajzolta a rúnát a lóra. Ez Amith'ar urat nagyon kiborította, még sosem láttam dühösnek... Később pedig, mikor éppen rárajzolta Ethyrlin fejére a gyógyító rúnát, ami a lovakéval ellentétben ott maradt nyomként kuzinom arcán... Gondolom nem kell leírnom, milyen tekintettel menekült Tsitsa kisasszony közelében Amith'ar úr. *Megáll itt a beszédben, de érezhető, hogy itt még nincs vége.*

- Halljuk! *Kíváncsi, mire jutott Amelia a fejtörővel. Azon elkuncogja magát, hogy megint kettőt mond rokona, s hogy ez kevesebb, mint a múltkori. Ügyes próbálkozás!*
- Szeretet és barátság. Hmmm... *Ezen elgondolkodik kicsit láthatóan, próbálja keresni a gyenge pontokat, s felidézi magában a fejtörőt, hogy is hangzott.*
- Nem az, amire gondoltam, de... attól tartok, ezt már kénytelen leszek elfogadni. Amire én gondoltam, az az adott szó. *Közben nyaka mögé nyúl, hogy kioldja a láncot és medálostul visszaadja kuzinának.*
- Gratulálok, ügyes volt! *Mosolyog hozzá.*
- Merni? *Sandít Ameliára, de tudja, hogy semmi drasztikusat nem fog kérni tőle, amennyiben ő nyeri meg a versenyt.*
- És mi lesz, ha nem merem megtenni? *Kérdez rá most ő a játékszabályokra kíváncsiságból. Közben meglepve észleli, hogy kísérőt is kaptak ezúttal a lovarda felé. Ameliára pillant, ő miként reagál erre a szigorított helyzetre? Az biztos, ha most próbálná Naramot meglátogatni, talán el sem jutna a szobáig.*
- Köszönöm. Igazából, ezek csak úgy rám ragadnak itt, nem tanulom, csupán pár szót tudok. Viszont lehet igazad van, s tanulnom kellene. *Nem elvetendő ötlet. Vajon kit kérhetne meg, hogy tanítsa? Deira túlzottan elfoglalt, Naramot megkérni túl nyilvánvaló lenne és ő sem kevésbé elfoglalt hivatalánál fogva, talán Nephir... Tsitsát is megkérhetné, de így elszalasztaná az alkalmat, hogy esetlegesen összefusson Narammal, vagy lopott pillantást vethessen rá. Viszont kell akkor egy jó indok, miért nem Tsitsától tanul. Ezen majd később gondolkodik, mert elérik a lovardát.*
- Szép napot! Hogy érzi magát? *Köszön finom, visszafogott mosolyával Erylnek, elfojtva egy sóhajtást, hogy megint visszahúzódó és távolságtartó lett az elf.*
- Igen, szeretnénk ismét a segítségét kérni... *Itt Ameliára pillant beljebb vezetve Csakazértist közben, hiszen az út patkó ügyében érkeztek. Hivatalosan.*

*Eryl tehát mindig ilyen volna? Nem tudja, hogy ennek örüljön-e vagy elszomorítsa? Örül, mert eszerint nem ő okozott ekkora törést a másikban, de szomorú, mert ezek szerint Eryllel is megesett valami, ami nem múlt el nyom nélkül, s most nem az átokbélyegre gondol, hanem a szívben maradt nyomokra.*
- És a választáskor tudjuk előre, mivel vagy kivel fogunk találkozni? *Kérdez rá erre, mert vallással kapcsolatos tudása meglehetősen gyér. Ha tudta is ezt egykor, elfelejtette, mikor öccse és édesanyja halálakor elfordult az istenektől. Elf és dombtavi istentől egyaránt. Azon gondolkozik, hogy ha a választáskor tudták, mi történik majd velük életükben, ha minden meg van írva előre... akkor mi van, ha előre meg volt írva az is, hogy ő félelfként két világ közé szorulva a határt akarja elmosni, vagy legalábbis az első lépést tegye meg ez ügyben? S talán az eredmény is már előre meg van határozva, hogy sikert ér el vagy elbukik?*
- Nagy bajt okozhatok azzal, hogy sokáig szeretnék együtt élni azzal, akit szeretek? *Sosem gondolt még erre így. A halált nem akarja megakadályozni, csak együtt akar megöregedni Rhaevel. Vajon ez is bajt okozó beavatkozás a természet törvényeibe?*
- Nem-nem, nem úgy értem! Tudom, hogy el kéne nekik mondanom, csak félek, hogy félreértik a szándékaimat, s zsarolásnak veszik, hogy változtassanak a döntésükön. *Pontosít szavain, mert tudja, hogy el kellene mondani nekik mennyire fáj ez neki. Bár igazából hiába, mert vélhetően ezt úgy is tudják barátai. Talán csak Rhae nem, az ő közönynek tűnő szótlansága fájt a legjobban. Eth és Lili egyértelműen nemet mondtak, s kellett idő, de szíve mélyén Tsitsa is érzi, hogy elfogadta a döntésüket, mely aligha fog változni. Remélni remélheti, talán ennyi önzőség engedett mindenkinek, de kényszeríteni nem fogja őket. Nem is vinné rá a lélek. A hasonlatra azért egy picit mosolyba görbülnek ajkai.*
- Azt hiszem... igaza van. *Gondol bele, hogy Eth és Lili válasza nem felelt meg úgymond neki, az elvárásainak, mégsem szereti őket emiatt kevésbé. Talán fordítva is így lesz, nem lesz probléma, hogy ölt. A borzalmas haj és cipő említésére megint elmosolyodik, de hamar eltűnik, ahogy látja a kitárt karokat és a mosolyt. Az ő szemeiben már megint könnyek vannak, és szinte Deira karjaiba veti magát, s ott zokog a nő vállán, bár talán maga sem tudja megmondani miért, de jólesik. Percekbe telik, mire megnyugszik, s még egy-kettő további, mire elengedi Deirát. Azt megnyugodva állapítja meg, saját inge ujját sírta tele, nem a főpapnő ruháját.*
- Köszönöm.... Köszönök mindent. *Törölgeti meg arcát, szemeit, s közben hálásan néz a nőre. Sokat segített neki.*

Nem is szüksége a lánynak megerősítenie szavait, látható rajta.
-Ó, jaj, bocsánat, valamit félreértettem. Értem. – újból elgondolkodik.
-Ne okolja magát, mert Eryl Kyeern Amith´ar úr elhúzódik vagy magába vonul. Erről nem tehet egyikőjük sem. – bár néha már kezdi nagyon idegesíteni, hogy annyi év után is ennyire bezárkózott az elf férfi. De valahol megérti. Fivére ugyan szintén bezárkózott felesége halála után, ámde sosem viselkedett így.
-Az istenek annyi időt szabtak ki nekik. Hitünk szerint mi magunk választjuk, kinek születünk és ezzel együtt, mit vállalunk fel. A rövid élet is hozhat olyan gyümölcsöket, szépségeket, mint amit hozhat kínnak a hosszú évek. Nem könnyű elveszíteni, akit szeretünk és a szívünkbe zártunk. De minden változik, hogy újnak adja a helyét, hogy az is kibontakozhasson. Ha mindent meg szeretnénk állítani, a magunk kedvére formálni, tudatlanságunkkal nagy bajt tudunk létrehozni, mert mi nem rendelkezünk az istenek bölcsességével.
-Valóban úgy véled, hogy csak azért kéne elmondanod, hogy változtassanak a döntésükön? Nem azért, hogy megértsenek? Az érzelmi zsarolás az lenne, ha azt mondanád, hogy ha nem mondanak igent, akkor te nem is szereted őket és ők sem téged. És ahogy sejtem, hogy most segítettek neked, egyáltalán nem erről van szó. Ha igazán szereted őket, akkor elfogadod a döntésüket. Az az önzőség, ha olyan dolgot szeretnél rájuk kényszeríteni, amit ők nem akarnak, mert számukra az nem jó, saját döntésük szerint. Nagyjából olyan, mintha tojáslevest tennénk ki a napra, és megbuggyanna, mert a tojáslevest vagy meg kell enni, vagy hűvösbe kell tenni. – szánalmas példa, de a hasonlat megfelelő.
– Igent mondtak a kutatásodra. Te miért akarod rájuk kényszeríteni a saját akaratodat még tovább? Egy barátság kölcsönös, sosem egyoldalú, még ha jó szándék is vezérel, az másoknak teher lehet.
Eryl jut eszébe ismételten. Vajon ők nem úgy bánnak a férfival, ahogy ő nem akarja? Beszélnie kell majd megint vele. Ez így nem mehet tovább. És bűntudat is társul ehhez hozzá benne.
-Kérlek.
A kérdésre már halkan nevet fel.
-Nem hinném, hogy ne fogadnának el. Akkor nem álltak volna most melletted. A barátság és a szeretet sokkal erősebb, és ha ezt megosztod valakivel, azzal sosem kevesebb, hanem több lesz. Erősebb. Nem kell nekik megfelelned, mint ahogy ő nekik sem kell neked megfelelniük, mert úgy kedvelitek egymást, ahogy vagytok. De ez nem pótolja azt, hogy nem mondod ki és nem teszed meg azt, ami te vagy. Mint ahogy ők is ugyanezt teszik. Lehet, hogy közlik veled, hogy borzalmasan ronda a hajad és miért azt a cipőt vetted már fel megint, jelezve nem tetszésüket, de attól még te nekik Tsitsa vagy, a barátjuk. Nem igaz? – mosolyog.
A kérdésre ugyan egy nagyon rövid pillanatra meghökken, de azután mosoly kél arcán és szemeiben is. Szó nélkül tárja ki karjait, hogy átölelje a lányt. Megsimítja a hátát, arcát a hajához szorítja kissé. Addig marad így, míg azt nem érzi, hogy Tsitsának elég volt.

A kapunál az őrség ismerősként köszönti őket és ha kísérettel is, de beengedik őket. Az eset óta némileg még inkább szigorítottak az őrködésben, hogy galiba ne legyen.
Újból az a visszahúzódó elf lett, továbbra is némán, mint amikor idejött. Ezüst Szikra lábát masszírozza elmerülten, amikor meghallja az ismerős patadobogásokat. Megáll a mozdulatban és figyel. Feszült lesz, amit Ezüst Szikra megérez és fújtatni kezd. Gyorsan lenyugtatja magát és a lovat is. Nyel egyet és a folyosóra lép ki, de előtte eltakarja a bélyeget arcán, amin a sebnek is halványan, de még nyoma van.
-Szép napot. – üdvözli őket, de egy lépést sem tesz közelebb. – Tudok segíteni?

-Nagyon kedveli Ethyrlin il Contevillát. – mosolyog rá.
Értetlenül tekint a mondatra Kathleenre. A legelső alkalom, amikor találkoztak, nagyon benne él. A folytatásra halkan felnevet.
-Igaza van. Bocsásson meg. Szőlő, alma, körte mag, datolyaszirup. – reméli, hogy mindent felsorolt, kissé zavarba jött.
Miközben hallgatja Kathleent, abbahagyja az étkezést. Teljes figyelmével felé fordul. A kérésre csak bólint és aggódni kezd, nem-e történt valami olyan az említett elffel, ami gond lehet.
Kathleen elé térdel ismét és kezét Kathleen köré fonja, úgy tekint rá.
-Ön nem hibás. – ennek így kellett történnie. Ha ez nincs, akkor egy madár fog rikkantani.
-Kathleen… én önért aggódtam. Számomra nagyon fontossá vált hogyléte. És nem gyógyítói szempontból.
Egy ideig csendben marad, úgy figyeli Kathleent.
-Most már minden rendben van.

- Igen, de még mindig nem vagyok biztos a jó megoldásban. – Ferdén kuzinjára sandít. – Nem adod olcsón azt a zálogot.
Eltűnődik, még mindig hezitál két lehetséges válasz között.
- Az új tippjeim, a szeretet és a barátság. Tudom, tudom, csak két lehetőségem van… de ez már eggyel kevesebb, mint a múltkor.
Reméli valamelyik a helyes megfejtés, és akkor úgyis mindegy. Ha egyik se jó… hát akkor is mindegy, mert következik az újabb fejtörő. Azt be kell látnia, hogy nem jó ezekben a feladványokban. Stratéga se lesz, meg fejtörő-megoldó sem, az fix.
- Meg hát, de te nem ilyen feladatokat fogsz kapni. A felelés helyett, inkább merés lesz.
Vigyorog, nem fenyegetésként mondja. Egyszerűen csak ahogy nem jó stratéga, inkább jól reagál a harci helyzetekben, úgy fejtörőt se fog kitalálni, inkább végrehajtandó feladatot talál ki. Értelemszerűen ő is abból indul ki, hogy most ő fog nyerni.
- Ez hamarosan ki fog derülni, de szerintem meggyőzted. Különben még akkor elment volna.
Legalábbis Lili véleménye szerint. Egyébként nem kis teljesítménynek tartja, hogy kuzinjának sikerült meggyőznie Erylt.
- Szépen fejlődik a nyelvtudásod. Mióta tanulod? Magadtól?
Közben üdvözli ő is az őröket, de nem próbálkozik az elf nyelvvel.

*A kérdésre, hogy hiányzik neki az édesanyja, csak szomorúan bólint egyet, s a mozdulat, a szomorú pillantás, a vékonyka alkat ismerős lehet Deirának valahonnan. Láthatta Tsitsa anyját is így reagálni valamire, mielőtt még szakított volna a követséggel és az itt élőkkel, nem fogadva el Deira ítéletét.*
- Nem, Eryl úrtól kell bocsánatot kérnem. *Pontosít. Habár Rhaetől sem árt, meg Ethyrlintől sem. És akkor már Ameliát és Kathleen kisasszonyt sem hagyja ki. Nem viselkedett túl szépen Rhae iránti aggodalmában.
Figyel a főpapnő válaszára. Az sokat segít, hogy a nő rávilágít, hogy az elrablókat se érdekelte, hogy nekik milyen fájdalmat okozna Rhae elvesztése. Tsitsa, bármeddig éljen is, sosem felejtette volna a férfit... és sosem adta volna fel a kiszabadítási törekvéseit.*
- Tényleg? *Kicsit kételkedik, hogy Deira nem csak vigasztalásból mondja, hogy ő is így cselekedett volna. De látszik Tsitsán, hogy szeretne hinni a nőnek, szeretne megkapaszkodni a szavaiban, s ezért egy rábólintás elég lesz, hogy elhiggye igazát. Annál a résznél, hogy a csaknem ismeretlen nőnek ő fontos... hát megint törik a mécses. A kutatásra terelődve a szó, s a vele kapcsolatos érzéseire, már csak halkan hüppög, így képes válaszolni is.*
- Mert nehéz elfogadni a döntésüket. Önnek nem voltak, nincsenek ember barátai, akiket testvérként vagy annál is jobban szeret? Hogy lehet túlélni azt, hogy túléljük őket? És nem elfelejteni? Én édesanyám vonásaira is alig emlékszem, pedig csak kilenc év telt el, nem kilencszáz. *Bezzeg apja vonásai... Igaz, csak egy-másfél év telt el, de valószínűleg az ő rémisztő vonásait, durva szavait és ütéseit, rúgásait sosem felejti el.*
- De ha elmondom, s az alapján módosítják döntésüket, az nem érzelmi zsarolás? *Be van gubózva a gondolataiba, s tudja ő is, hogy lehet ezt meg kéne beszélni, de nem tudja, hogyan lehetne ezt tálalni normálisan? Mégsem zsarolhatja meg azokat, akiket a legjobban szeret, az a szeretet elárulása lenne. Kénytelen-kelletlen megáll, mikor Deira felemeli a kezét megálljt parancsolva. Tsitsa bár nagyon mondaná tovább, ami még szívét nyomja, túl engedelmes ahhoz, hogy ellent mondjon még egy ilyen szelíd parancsnak is. Biztos a főpapnő kisugárzása teszi.*
- Köszönöm! *Nagyon hálás, mikor megszületik a döntés, hogy megnézheti a tanulmányt, hogy elhoznák ide a régi, következésképpen ritka és sérülékeny könyvet, csak hogy ő tanulmányozhassa, talán csak egy álmot kergetve. Nem tudja, milyen érzések és gondolatok jutottak eszébe a nőnek kutatása témáját hallva? Egyetért-e? Megérti-e? Tsitsa miatt vagy más miatt bólint rá? Majd egyszer megkérdezi.
Az viszont meglepi, ahogy kerek perec kimondja Deira, hogy túl sokat gondolkodik a tettek rovására. Valóban így lenne? Ahelyett, hogy azon rágódik, mit fognak gondolni róla, álljon mindenki elé s mondja el a kire-kire tartozó gondolatait, érzéseit?*
- És ha mégsem fogadnak el? Akkor mit tegyek? *Kutató, racionális énje figyelembe vesz minden lehetőséget, mielőtt cselekedne. Lehet ez is gond. Vagy ez A gond.*
- Kérhetek valamit még?... Megölelhetem? *Na ezt viszont nem a racionális kutató énje kéri, hanem az a lány, aki túl korán veszítette el az anyját, s bepótolhatatlan űr maradt csak a helyén, s Deira annyira... anyukás, amellett hogy tiszteletet parancsoló főpapnős is. Valószínűleg ez is olyan, amit Tsitsának cselekednie kellett volna kérdezés nélkül, de Deira mégsem az anyja, mégsem ismerik egymást annyira, s mégiscsak főpapnő. Szabad-e csak úgy kérdés nélkül átölelni?*

- Köszönöm, ez némi megnyugvással tölt el. *Láthatóan jobban érzi magát nemcsak a tea miatt, hanem hogy Ethyrlin tényleg felébredt, s nem mutatkozott semmi rendellenes, semmi maradandó károsodás.*
- Igen, úgy teszek majd... *Ha innen elindul, egyenest oda megy. A rendes alvás és evés várhat még egy kicsit, hogy Ethyrlinért is lángocskát gyújtson az Isteni Párhoz imádkozva. És még egyet majd azért, hogy Naram meggyógyult, legalábbis egyre jobb színben van. Az a kézsimítás... Belül beleborzong, ujjong minden érzéke, de a szoborarcon semmi nyoma ennek.*
- Köszönöm. *Mondani kellene talán még valamit, de mit mondhatna? Ami nyelve hegyén van, hogy mennyire aggódott ő is a férfiért, mennyire szívesen helyet cserélt volna vele, nem mondhatja. Nem ő Naram élete párja, neki helye itt nincs.*
- Mint legelső alkalommal. *Kuncogja el magát a csésze fölött, miközben már mindkét kezét a csészére fonta, hogy gyakorta - s így most is - hideg ujjait megmelengesse általa.*
- Akkor is nehéz volt kiszedni Önből, mit itat meg velem. Így nehéz lesz tanulnom. *De most legalább nem bizalmatlanul kortyolja az italt, s herbalizmus iránti érdeklődése késztette csak arra, hogy megkérdezze, mit kapott. Eszik hozzá egy keveset, tőle elvárható módon egyenes derékkal, kecsesen ülve és falatozva úrnőhöz illő módon, amikor figyelmen kívül hagyja az ember lánya, mennyire éhes. A kérdésre Naramra pillant, majd megrágja s lenyeli a falatot, ajkait megtörli a szalvétával, aztán felel csak.*
- Semmi gond, de köszönöm a figyelmességét. Amikor beértük a hintót, hála Amith'ar úr nyomolvasásának.. Oh, Amith'ar úr! Emlékeztessen kérem, hogy vele kapcsolatban valamit szeretnék Önnel megosztani. *Kéri a férfit, mikor eszébe jut a korábban történtek, aztán folytatja a beszámolót.*
- Tehát mikor beértük a hintót, vagyis már láthatáron volt, úgy döntöttünk, külön válunk. Tsitsa kisasszony és Amith'ar úr alkottak egy csapatot, ők kerülték meg a kis erdőt, amit keresztül vágott az út, hogy a hintó elébe kerüljenek. Amelia, Ethyrlin, én és két testőrünk hátulról közeledtünk. Próbáltuk az utolsó pillanatig az utazó álcáját viselni, ahogy szemben Tsitsa kisasszonyék is. Arra viszont nem számítottunk, hogy a kisasszony lova és az én lovam üdvözölni fogják egymást. Ekkor akartam épp elrakni a füves dobozkát, amit Ön bocsájtott a rendelkezésemre, s a figyelmemet elterelte Csakazértis nyerítése. Az üvegcse leesett a kőre és széttört, s ezzel végképp felhívtuk magunkra a figyelmet. Rohamoztunk, de a következő pillanatban nyílvessző suhant felénk, s.. Ethyrlin lefordult a nyeregből. *A csészéjében lévő kevéske tea maradékát nézve mesél, maga előtt látva az eseményeket, főleg az utolsó mozzanatot. Beszéd közben még jobban el is sápad, ami az ő állandó sápadtsága miatt igazán szép teljesítmény.*
- Ha jobban figyelek, s ha nem ejtem el az üveget... *Nem fejezi be a mondatot, Naram biztosan érti.*

-Egyszer már felébredt és mindenre jól reagált. Látásával is minden rendben van. Egy ideig még nagyon érezni fogja a fejét, de ekkora sérülésnél ez el is fogadott. Ha úgy érzi, hogy szüksége van erre, tegye meg. – simítja meg finoman Kathleen kezét. – Nagyon örülök, hogy épségben visszajött. Aggódtam magáért.
-Magok kivonatai. Erősítik a szervezetet. Örülök, hogy ízlik.
Csak mikor már a reggeli felénél túljárnak, akkor kérdezi meg, amit már egy ideje tervez.
-Mi történt a menekítés közben? Sejtem, hogy nem lehetett egyszerű. Ha nem szeretné elmondani, nem erőltetem. Bocsásson meg, ha felzaklattam esetleg a kérdésemmel.

-Biztosan hiányzik neked. – mosolya megértő.
-Bocsánatot kérned? Ugyan miért? Hiszen… most mentetted meg? – nem érti.
-Ő sem gondolt bele abba, hogy Rhae Squorian urat is várják haza azok, akik szeretik. Sosem volt bűn megvédeni azt, akit szeretünk. A helyedben én is ugyanezt tettem volna. – ezt így is gondolja. Nem ölne azért, hogy elvegyen mástól valamit. De ha ez az ára, hogy megvédje magát vagy szerettét a harc során, megteszi. Az élet értékes számukra, őrzik és védik.
Egy ideig csendben figyeli Tsitsát.
-Nem könnyű feldolgozni mindazt, ami keresztül mentél. De ott vannak azok, akik szeretnek téged és fontos vagy nekik. Helyezd kezükbe a szíved és a lelked. Meg fognak hallgatni. Mint ahogy én is meghallgatlak most és segítek enyhíteni ezt a fájdalmat, ami benned van. Mert fontos vagy nekem.
Ahogy hallgatja Tsitsát, legszívesebben a fejét fogná. Nem azért, mert mérges lenne rá, hanem mert éppen ezeket hallotta Rhaetől is.
-El kell fogadnod, hogy vannak dolgok, amiknek nem örülnek azok, akiket szeretsz. És csendes hallgatásuk a támogatás jele. Ha akadályozni akartak volna, akkor nem hagyták volna, hogy kutass. El kell fogadnod a döntésüket, mint ahogy ők is elfogadták a döntésedet a kutatás témájában. Melletted vannak még mindig és barátnak tekintenek. Mi ez, ha nem elfogadás és szeretet? Öntsd ki nekik a szívedet. Őszinteséget vártál a kutatásoddal kapcsolatban. Feltételezem, meghallgattak. És utána elmondták mindazt, ahogy erről gondolkodnak. Elfogadták a kutatásod. Te miért nem fogadod el az ő döntésüket? – Tsitsa nagyon be van gubózva a saját gondolataiba.
-Tudod Tsitsa… - néha váltakozik a tegeződése és magázása. – ha nem mondod el nekik, hogy mit gondolsz, mit érzel róluk, az egésszel kapcsolatban, akkor soha nem fogják megtudni. Senki sem gondolatolvasó, honnan tudják, hogy mi jár a fejedben? Márpedig a beszélgetés hiánya a kapcsolat megrontója.
-Igen, miről? Értem. – gondolkodik egy ideig, feltartva a kezét, ha Tsitsa tovább haladna. Ez nem olyan dolog, amin át lehet siklani.
-A tanulmányt átnézheted természetesen.
Azonban előtte, bár tudja, Tsitsa tisztában vagy azzal, mi lesz, ha sikertelen a kísérleted, meg fogja hívni Léowyent hozzá. Ha egy kutatás elindul, annak oka van. Lehet hátráltatni, lehet megtiltani, de a világ szerint elérkezett rá az idő. Ilyenkor mindig attól tart leginkább, hogy az istenek azért vetik fel ezt a lehetőséget, hogy egy újabb borzalmas tanulság legyen a vége.
Az elrablást és a megmentést csendes figyelemmel hallgatja végig.
-Szívem. Túl sokat töprengsz, de semmit sem cselekszel. Tedd meg, mondd el. Mint ahogy a szíved megsúgta, elmondhatod nekem. – szelíd csendesség csordogál szavaiból.
-Nagyon szereted őket, igaz? – simítja finoman végig Tsitsa arcát, majd egy pillanatra megáll az arcon keze. – Ők is szeretnek téged. És akit szeretünk, elfogadjuk, úgy, ahogy van. Mert a szívünk és lelkünk része. Bízz bennük, a szeretetükben. Az elfogadásban.

- Vagy úgy. Erre még sosem gondoltam így. *Bólint rá, némi megnyugvással, hogy akkor mégse éjszakázott itt. Ez legalább megmagyarázza miért nem reggelhez illőek a fények odakinn a kertben, na meg itt benn a szobában.*
- Majd ha legközelebb elfog a gyengeség erre gondolok. Vagy szerzek hasonlóan jó motivációt. *Mosolyodik el lágyan, mikor Naram rávilágít arra, hogy a szervezete erős. Sosem látta így. Neki az erős olyan, mint Amelia. Kis alvás és máris úgy néz ki, mint aki kész egy újabb ilyen kalandra. Kathleenről ez nem mondható el.*
- El fog rontani, ha ilyen elnéző és kedves velem. Köszönöm. *Mosolyog továbbra is lágyan, s tekintetében is van ebből a lágy fényből, ahogy Naramra néz, mialatt fogják egymás kezét. A mostani, meg indulásukkor a férfi által mondott szavak, hogy aggódik érte, megérintik őt.*
- Értem... Azt sem lehet tudni, mikor ébred fel vajon? Hogy órák vagy napok kérdése-e? Azt hiszem, ismét fel kell keresnem Conchita Maini templomát... *Állapítja meg, s ő is felfigyel a kopogásra, amire elválnak egymástól kezeik. Önkéntelenül is megsimítja tenyerét másik kezével, míg az ajtóhoz megy Naram. Hiányzik az érintés. De mire visszaér a férfi a tálcával, Kathleen levette magáról a takarót, s szépen összehajtva éppen az ágyra teszi vissza, majd visszaül a fotelba, vagy az asztal egyik székéhez ül át, attól függően, hol az asztal. Megjegyzi a takaró szövését, majd rákérdez egyszer Deiránál, hiszen a múltkori műhelybemutató is nagyon érdekes volt.*
- Köszönöm. *Veszi át a csészét, s előbb beszívja a tea illatát lehunyt szemmel, majd kortyol belőle párat. Mikor újra megszólal, sokkal jobb már a hangja is.*
- Csak kíváncsiságból, mit tett bele? Csak az almás tea ízét érzem, az finom. *Tényleg kíváncsiságból kérdezi, nem bizalmatlanságból, mint első alkalomkor, mikor félig kontárnak nézte a férfit dacból is.*

- Olyan haja volt, mint Önnek.. és Naram úrnak. Csak alacsony, mint én... és esőszürke szemei... *Duplán szomorodik el. Egyrészt hiányzik neki édesanyja, másrészt anyja képe már majdnem feledésbe merült, Rhavel vett zeneleckék, a líra hangja idézték fel a vonásokat. Rhae... Tsitsa nem vág közbe, figyel Deira szavaira és egy darabig nem szólal meg, láthatóan átgondolja a hallottakat.*
- Attól még nem tudom, hogy kérjek tőle bocsánatot anélkül, hogy ne iszonyodna tőlem vagy futna el... *Ha tudnák, hogy Eryl világgá is futott volna, ha Kathleen nem lett volna jókor jó helyen. Mehetett volna Tsitsa Eryl után is, bocsánatot kérni.*
- S az kinek a döntése, hogy az a férfi meghalt? Talán várták haza, én meg nem akartam megölni csak lefegyverezni, csak szörnyen bánok a fegyverrel, nem célzok jól! Nem akartam, nem volt szándékos, de az én döntésem? Szörnyeteg lennék, igaz? Nem mertem Rhaenek sem elmondani. Azt mondta ébredése után, hogy nehézség és lelkiismeret-furdalás nélkül ölnének az elrablói. Én is megöltem azt a férfit hát... könnyen. És nem tudom, hogy azért van lelkiismeret-furdalásom, mert ez lenne a helyes érzés most, mert ez enyhítené bűnöm, mert félek, mit gondol majd rólam Rhae? *S elkezd mesélni Deirának miként szeretett bele Rhaebe, miért döntött úgy, hogy hallgatja el az érzéseit, félvén, hogy tönkreteszi a barátságukat és hogy nem ilyen párra vágyhat Rhae. Mesél arról miként jutott a kutatására, hogy mi annak a lényege, hogy nem akar örök életet, csak hosszabbat, hogy együtt maradhassanak. Mesél arról, hogy mik voltak erre a reakciók, s hogy mégis folytatja, mert szereti Rhaet, és vele akar maradni akár barátként is, s reméli, egyszer talán Lili és Eth is rábólint mégiscsak. Deirának mesélhet arról is, mennyire fájt a reakciójuk, főleg Rhae-é, aki csak csendben ült, s csak azért aggódott, eszik-e, alszik-e eleget Tsitsa, de nem lelkesedett a kutatásáért, s azóta sem fejezte ki egyszer sem mennyire jó lenne, ha célt érne Tsitsa, pedig olykor-olykor elejtett megjegyzéseket a kutatásról a lány, vagy elmondta hol jár, de semmi kedvező reakció. Mégis folytatja a kutatást, mert remél. Jó érzés Deirának erről mesélni, mert neki lehet, mert nem érintett. Ameliának nem mondhatta el, s Rhaenek sem. Érzelmi zsarolásnak tűnt volna. De valakinek már muszáj volt elmondania.*
- Akartam már erről Önnel és Naram úrral beszélni. Szükségem volna egy könyvre, ami Enoldarban biztosan megvan, az rejtheti a megoldást, vagy legalábbis az vihet közelebb hozzá. Így szeretném a Nagykövetség engedélyével, támogatásával kölcsön kérni azt. Ha megérkezik a könyv, akkor nem viszem ki a követség területéről, ha az Önöknek jobb... *Fél, hogy mi lesz a reakció, de nem nagyon hagy lehetőséget most reagálni Deirának, mert már mondja is tovább mesélve Rhae elrablásáról, mert kutatásáról eszébe jut, mennyire félt attól, hogy elveszítheti a férfit. Mesél arról, hogy mi történt a mentőakció alatt. Elmondja mennyire fél igazából elaludni, mert nem tudja milyen képek várnak majd rá, de ébrenléttől is fél, mert találkozik számára fontos személyekkel. Nem tudja, mit fog reagálni Nephir, mint egyik legkedvesebb barátja? S mit fog reagálni Rhae? Elmondja Deirának mi történt Rhae ébredése után, hogy miként volt kénytelen elutasítani a csókot, pedig nagyon is vágyott rá, s mennyivel másabb lett utána Rhae vele. Abban sem biztos, hogy ez a csók-kísérlet nem valami szernek a hatása még Rhaenél. Na meg biztos nem csókolna meg egy gyilkost, nem ennek a Tsitsának mondta, hogy tetszik neki.*
- Félek elmondani neki... nekik... Félek bocsánatot kérni Eryl úrtól, egyáltalán a közelébe menni... Félek, hogy nem lesz meg a kutatás eredménye... *Fél egyedül maradni, s most Deira lett az életéből hiányzó anya-figura, akinek elmondhat mindent, aki bölcs tanácsokkal tud szolgálni. Mert mindent elmond Deirának néha a sírástól nehezebben érthetően. Mindent rázúdít egyben a főpapnőre, amit nem mondhatott el Ameliának, nem mondhatta el Rhaenek, nem mondhatta el senkinek, nem volt kinek. De már el kellett mondania ezt a cipelt terhet, s mi ez, ha nem egy kétségbeesett segítségkérés?*