Főhadiszállás és börtön

A Főhadiszállás az erőd mindazon része, amelyet nem használnak gyakorlótérnek, azaz nem az udvar. A főhadiszállás részben az Erődben szolgálók lakhelye - utóbbi évtizedekben az egyik szárny már csak a lovagoké - és részben itt tartják a vezérkari tanácskozásokat a város védelmével kapcsolatban.
Nem egy világos hely az erőd belülről, mindent a praktikumnak rendeltek alá, így a dekoráció kimerül pár egyszerű faragású pillérben, falra feltett pajzsokban, fegyverekben, sisakokban. Ez utóbbiak mondjuk nem csak díszek, rendszeresen karban tartják őket, így kisebb fegyverraktár lett a falakra feltéve, csak hogy kéznél legyen minden gond esetén. Van természetesen külön fegyverraktár, nem is egy, s a dombtavi fegyvereken kívül jó eséllyel lehet ott más népek fegyvereit is megtalálni ott. Ajándékok voltak, vették vagy zsákmányolták? Már senki nem emlékszik rá.
A tanácskozást az egyik, félig pincerészben található hosszú teremben tartják, itt szinte mindig fáklyával kell világítani, hogy valamire való fény legyen a teremben. Két sorban hosszú asztal fut végig, s körülötte egyforma székek sorakoznak, kivéve egyet, ahova a fejedelem szokott ülni. Ha nincs valamiért jelen a tanácskozáson, azt a széket mindig üresen hagyják.
A Főhadiszállás leglakályosabb része a tanácskozási terem fölött van, az itt lakók egyik legfontosabb közösségi tere, ugyanis enni és inni itt lehet. A szobák egyszerűek és kicsik, többnyire egy ágy, egy ruhás láda vagy szekrény, egy kisebb asztal és szék az átlagos berendezés, s persze hely a saját fegyverek tárolására.

A kevésbé lakályos, ám legvendégszeretőbb rész a Főhadiszállás és a gyakorlótér alatt húzódik meg: a város és az erőd hírhedt börtöne. A törvénysértésért e szerényen berendezett cellák egyikébe lehet bejutni, ám kijönni onnan már sokkal nehezebb az erős rácsok és az állandó őrség lankadatlan figyelme miatt. Nem mintha ez gátolná a cellákba kerülőket vagy azok kinn maradt társait, hogy megpróbáljanak kiszabadulni vagy kiszabadítani valakit innen.

*Magában nagyot sóhajt, hogy Eth segítsége kimerül a lovagias pokróctartásban, amin még csak át sem pislog. Annak ellenére, hogy börtönben vannak, ott az Ördögfűben ígéretesebb volt a pasi, ott már-már vetkőztetett a tekintetével.*
~ Biztos játszania kell a jófiút a másik kettő előtt.~ *Milyen kár érte. Szőke létére pedig egész helyeske.*
- Üljetek már fel fiúk a padra, seperc alatt átfáztok, úgy meg nehéz lesz adni a keménylegényt. De ha arra játszotok, hogy menjünk ápolgatni... akkor nem szóltam. *Mosolyog előbb Nephirre, majd a végén Ethyrlinre. Utóbbinál olyan mosollyal és pillantással, hogy el lehet képzelni rá egy fehér ápolónői ruhát kellően rövid szoknyával. Nem mintha szeretné a rövid szoknyákat Sally. Vagy bokáig érő darabokat visel vagy semmit. E két látszólag véglet között mozog.*
- Hebegett-habogott, hogy mondhatott ilyent Carl szegény derék asszonyra! Alig bírtuk elmagyarázni neki, hogy mi is történt, s tényleg vigyen el minket a bálra. *Felel meg "Rocco" kérdésére, s aztán figyelmez az ő történetére, majd Tsitsáéra, majd végül Nephirére. Jót nevet mindegyiken, még Nephir történetén is. Nem bánja cseppet sem, hogy jól vagy rosszul van előadva, tele van-e fordulatokkal vagy sem. Attól még humoros.*
- Hé, Neph.. mondhatom, hogy Neph? Ülj ide fel... Vagy akkor terítsük le a földre azt a plusz pokrócot, azon ülj vagy aludj... *Látja a másikon, hogy álmosodik. Aztán nyávogásra lesz figyelmes, s tekintetét és fejét rögtön az ablak felé kapja.*
- Cessi! *Rögtön fel is pattan, átnyargal a másik padra felállva és a pokróc alól kinyújtja kezét a rács felé. Ujjai hegyével éppen csak el tudja érni a rácshoz odadörgölőző, lassan felnőtté váló macska bundáját.*
- Hogy te mindig megtalálsz, bárhol vagyok... Jöttél mesélni te is? *Mosolyog a fehér bundájú, borostyánkő-sárga szemű macskára, akinek hallani is dorombolását. Sally minthogy nem éri el jobban a macskát, visszahúzza a kezét, lelép a padról és visszaül a helyére. Kár, hogy a rács túl sűrű és a macska sem fér át. Pedig lehet Nephirre nyugtatóan hatna egy kis doromboló, hízelgő állat nyugalma, de lehet az alvás is elég a fiúnak.*
- A Nagy Havasoknál bukkantam rá nem is olyan régen. *Hogy Sally szeret utazgatni, az nem kérdés ezek után.*
- Elfogott a furcsa érzés, biztos ismeritek, hogy valaki mintha figyelne. Arra eszméltem fel a hóesésben, hogy egy hókupac pislog rám sárga szemeivel! Közelebb kellett mennem, hogy lássam, mivel is hozott össze a sors, s akkor látom, hogy egy fehér, még nagyon kicsi kölyökmacska ült a hóban, teljesen elveszve. Nem tudtam otthagyni... *Az álmosaknak ez lehet esti mese is, Sally nem fogja felkelti azokat, akik inkább az alvásra szavaznak. Ő nem tervezi az alvást, inkább majd délelőtt a kényelmes, puha ágyában.*

Nem igazán érzi jól magát. A nedvesség, hideg és sötétség, amelyet ugyan a fáklya fénye megvilágít kissé, mind az üregre emlékeztetik. A falnak dől, leülve a földre, védelmezőn átkarolja a lábait mellkasához. A berekesztő érzelmeiből ki-kirángatják a többiek jelenléte és beszélgetésük, de csak nehezen. Néha meg-megmosolyogja a történet mesélését. Csak az egy ideje tartó csöndre kap észbe, hogy ő jöhet. Állát a karjára, térdére teszi, gondolkodik, majd zavartan megdörgöli orrát.
-Nem tudom, mit mesélhetnék. – évben neki lehet közöttük a legtöbb, de tapasztalatban a legkevesebb. – Szeretem a csillagokat nézni és rendszeresen nézzük a tetőn a csillagokat. Dherimmel voltam fenn a tetőn egyszer, általában párokban dolgoztunk és nagyon jó megfigyelő. Kicsit fáradt volt aznap éjjel és sorra hallgatott csillagnézés közben, amikor beazonosítottunk egyet. Aztán vitatkozni kezdett. Az nem is ott van, hanem a másik irányba és hasonlók. Amikor jött a cseretársunk, akkor derült ki, hogy mi is a probléma. Eltévesztette, melyik tetőn is van, ugyanis van két hasonló tető, de mi a másikon voltunk és ő meg annyira fáradt volt, hogy ezt teljesen figyelmen kívül hagyta. Ezért folyton másképp nézte az eget és a térképet is. Azóta mindig mondjuk, hogy előbb nézz le, aztán fel, nehogy eltévedj.
Tudja, hogy nem tud viccesen mesélni, de ez a mai napig szállóige. A hideg, az éhség azonban kifárasztja, éppúgy, mint a félelem, ami mélyen benne van. Lassanként egyre nagyobbakat pislog, hosszú ideig.

- Köszönöm. Nagyon. Mind a hármótoknak. *Mosolyog, s orráig húzza a pokrócot, az alatt mosolyog tovább ennyi kedvesség hallatán. Még az ismeretlen és eléggé más stílusú nő is segítene. Szeretne ő maga is olyan laza lenni, mint a másik, de tudja, hogy ez az, amire ő sosem lenne képes. Ilyennek bizonyára születni kell.*
- Ti nem akartok a padra ülni? Ha csak ülünk elférünk mind a négyen... *Emeli ki kis időre ajkait a pokróc takarása alól, majd visszabújik oda a finom melegbe. A fáklya remek ötlet, a világossággal tényleg egy fokkal barátságosabb lett a hely, még ha jobban ki is vehetők a részletei siralmas körülményeiknek. A mágiára ő is felfigyelt, de minthogy neki nem ismerős régebbről a nő, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Sally majd Ethyrlin története is megnevetteti.*
- Szegény lány! Nem is értette gondolom, mi a baj. *Mosolyogva megjegyzi, majd a felé forduló tekintetekből rájön, hogy ő a soron következő.*
- Oh... *Annyira lekötötte figyelmét a két történet, hogy el is felejtett gondolkozni azon, mit mondjon ő!*
- Egy pillanat... *Próbál kis időt nyerni, miközben a pokróc rejteke alól előkerül az egyik vékony kis keze, s elsimít egy nem létező ráncot zavartan a a pokrócon. Szemöldökét is összehúzza és néz le maga elé a kőpadlóra, úgy gondolkodik. Valami vidám történet kellene, mert tényleg ettől jobb idebenn, nem olyan nyomasztó és az idő is jól telik. De vele túl sok vidám dolog nem történt. Egész pontosan vicces dolog nem. Aztán mégiscsak felcsillannak azok a sötétbarna szemek, ahogy felemeli diadalmasan a fejét s tekintetét a többiekre. Megint előkerül ezzel pofija a takaró alól.*
- Eszembe jutott egy. Három nyárral ezelőtt történt itt lenn a tengerparton. Van ott is egy szikla, ahonnan a vízbe szoktak ugrálni a fürdőzök. Igaz, az nem ilyen magas, mint a várfal, talán ha két ember magas lehet. Egy alkalommal törpék is voltak a parton, s élvezték a nyarat. Egyikük nagyon idős lehetett már, hófehér volt a szakálla és a haja is, s nagyon hosszú, csaknem a térdéig ért. Meg is voltam lepődve, mert botra támaszkodva járt, de mikor a társai heccelték, hogy ő fiatal korában biztos nem csinált ilyent, felállt a homokból, eldobta a botját, kihúzta magát és úgy masírozott fel a sziklapárkányra. Ott aztán nagy levegőt vett egy széles karmozdulattal és jóóól elrugaszkodott. Térdeit felhúzva és azokat átkarolva ugrott és közben így kiáltott: Jooooohiiiiiiiiiii! Két részre szedett szakálla meg így lebegett utána! *Mesélés közben egészen belelendül, mutatja a térd-átkarolást is, s hosszú haját felhasználja, hogy két részre szedve álla alatt keresztezze és utána arca másik oldalán mindkét részt égnek meressze, mintha szakáll volna.*
- Még a bajsza is így állt! *Azt is bemutatja egy tinccsel, ajkával viccesen csücsörítve fogva oda a hajtincset. A történet végén aztán magától jön zavarba, s picit pirulva bújik vissza a pokróc alá továbbadva a szót Nephirnek.*

Rámosolyog Tsitsára és megrázza a fejét. Fogja egy fenét visszafizetni.
-Én rángattalak bele mindannyiótokat, ez a minimum.
Sally mosolyát is viszonozza. A ludas egy személyben ő maga, hiszen eredetileg egyedül akart ugrani.
-Nem, Tsitsa… tessék csak magad köré csavarni. Megfázol. – hárítja el a pokróc visszaadását.
Megrántja a vállát Sally segítségkérésére, meglódul, majd a takarót úgy tartja, hogy ne lehessen látni semmit. Pedig szívesen nézte volna azoknak a vonalaknak a tovább tekergődzését…az amazonos megjegyzést elengedi a füle mellett. Pasi bizony! A legjavából…
A fény gyulladására csak elmosolyodik. Nocsak-nocsak, szintén tűzzel foglalkozik. El nem árulja most, hogy ő is. Szereti a helyzetelőnyöket.
A történetet már ismét a földön ücsörögve, a falnak támaszkodva hallgatja. Felnevet.
-És a kocsis mit reagált erre?
Nem feszegeti a Rocco nevet, de elgondolkodik, hogy milyen történetet is mondhatna.
-Nagyon messze innen, volt egy kis baráti közösség, akik kapuja nyitva állt a többi barát előtt. Egyszer történt, hogy az egyik étel, egy sütemény, amit szerettek, romlott volt. De ők nem vették észre a nagy baráti beszélgetésben. Fél óra múlva mindenkinek ment a hasa, rosszul volt. Az egyik barát már régen volt náluk és a rákövetkező héten meglátogatta őket. A lánynak szokása volt, hogy mindig visz valamit. Sütit sütött és mielőtt belépett volna, felmutatta a sütis tálcáját, hogy megmutassa, milyen finomságot is hozott. Mindenki egyből kiszaladt a szobából. Ugyanis ugyanazt a sütit sütötte, mint amelyiktől rosszul lettek.
Vigyorog, majd a két elfvérűre tekintett, hogy milyen történetet is hallanak tőlük.

- Nem szükséges a Contevilla úrfi után írnia a nevemet, van nálam annyi, hogy kivigyem magamat reggel. Meg a lányt is, ha az urak megmentői mégsem lesznek olyan gálánsak, mint az urak. *Mondja az őrnek és egyben egy mosolyt villant Ethyrlinre, megköszönve gálánsságát. Aztán figyeli, hogy az őr közelebb hozza a kialudt fáklyát, de nem elérhető közelségben. Viszont fényt sem ad.*
- Azok az amazonok nem is mondanak hülyeséget... Férfiak.. *Dünnyögi egy sóhajtás keretében, de előbb leveszi a vizes ruhát, aztán törődik majd a fáklyával.*
- De. Gyere és segíts! *Néz hátra a válla felett a szöszkére, a lehető legtermészetesebben mondva ki a szavakat. Sallyt ezzel nem lehetett zavarba hozni, de vajon az úrfi mennyire fog visszakozni itt a két fiatalka előtt, hogy vetkőztetni kezdje Sallyt. S kockáztatva azt, hogy ő is vetkőztetve lesz.*
- Na, lássuk azt a fényt... *Odalép pokrócba csavarva a cella rácsos ajtajához, olyan közel a fáklyához, amennyire tud, s kinyújtózkodik felé jobb, nem henna-mintás kezével, mintha csak el akarná érni és bevenni a fáklyát. Ajkai hangtalanul mozognak pár szót és ujjai hegyéből szikrák röppennek célzottan a fáklya felé, s az lángra is lobban csakhamar.*
- Mindjárt barátságosabb, nemde? *Mosolyog a hármasra, s visszaül a padra.*
- Kezdjem én? Hmmm, legyen... *Elgondolkodik egy pillanatra a lángokra nézve, ajkaival leheletnyit csücsörítve, ahogy mindig tesz, ha elgondolkodik, majd végül alsó ajkába harap és mosollyal fordul vissza a többiekhez.*
- Meg is van! *Nem lesz rémisztő történet. Olyan kis félénknek tűnik az a lány, a végén még rosszakat fog álmodni miatta.*
- Még Swyncrescoban történt, hogy egy bálba indultunk volna új ismerőseimmel Lucyval és Carllal. Tudni kell hozzá, hogy barátnőmnek van egy macskája, vagy lehet már csak volt, olyan öreg macska volt. Felöltöztünk szépen, s már indultunk is volna, mert a bérelt hintó megérkezett az épület elé, de ahogy kinyitjuk a társalgó ajtaját, a macska felszökött az emeletre. Na barátnőm szere...jegyese máris utána, mert aaaz.. anyósjelöltje ott fenn volt és ki nem állhatta a macskát. Carl is, de mégse mi keressük muszlinruhánkban a cicát. *Egyszerűsíti a történetet, nem mondja ki, hogy abból aztán sok eljegyzés nem lett, de nem is lényeges most.*
- Lucyval mi addig is kimentünk a hintóhoz s a kocsisnak mondtuk, hogy még ne induljon, mert barátnőm jegyese még felment elköszönni Lucy édesanyjától. Ez így mégiscsak jobban hangzik, mint hogy macskát kerget bál előtt. *Itt már Sally arcán megjelenik egy széles mosoly, talán hallgatósága is sejti, hogy itt valami félreértés fog következni.*
- Alig pár percet várhattunk, mikor megérkezett Carl. Beült a hintóba ezekkel a szavakkal: A vén dög bebújt az ágy alá. A piszkavassal kellett kikergetnem onnan. *Kuncogja el magát a végén, akkor persze majd lefordultak a hintóból a nevetéstől.*
- Most te jössz Rocco-m! Nem passzolod tovább!

Használt mágia: Szikrák (Őselem - Tűz)

Igyekszik figyelmen kívül hagyni a két ember csipkelődését. Láthatóan elvannak, mintha megszokták volna ezt a helyzetet. Ezt azonban Ethyrlinből nem nézte volna ki. Azért megnyugszik egy keveset, hogy nagy baj nem lehet, de az igazi baj úgyis csak otthon várja. A Roccot azonban megjegyzi, mint név. Számára nem egy megszokott név.
Mosollyal tekint azonban a férfire, amikor vállalja, hogy Tsitsát kiviszi. Jó ember. Ha mégse jönne össze, akkor majd velük kijön.
- Nem kell visszafizetned. – jegyzi meg azért gyorsan.
- Nekem mindegy. – mondhatná, hogy edzésben van, ami igaz is. Nem tud nagyon megfázni és beteg lenni sem. Mintha a lent töltött idő megedzette volna.
De Sally öltözésénél szorgalmasan a földre tekint, fel nem merne pillantani. Tsitsa sem akar átöltözni, vagy legalábbis levenni a ruháját és pokrócba csavarodni.
Amikor Tsitsa helyet foglal, nem ül le, nekidől a falnak. Nem tudna miről beszélni, annyit még nem élt. Így csendben marad.

*Furcsán pillant Ethyrlinre és Sallyre a Rocco név hallatán. Tudomásával egyik nevet sem rövidítik így, nem is becézik és félrehallani is elég képtelenség ilyenre. Ezek szerint nem a rendes nevét használta volna Ethyrlin? De miért lenne ez jó neki? Talán mókából, vagy nem akarta, hogy a nő megtudja, hogy milyen gazdag család sarja, nehogy a pénzéért szeresse meg a fekete hajú nő? Talán ez a titok nyitja, legalábbis Tsitsa naiv elképzelései szerint igen. Nephir gáláns ajánlatának nagyon megörül s egyúttal megint nagyon szégyelli magát, hogy plusz terhet is fog okozni a fiúnak, mi több, az egész követségnek. Fogalma sincs, mekkora összeget kell majd fizetni azért, hogy kijussanak.*
- Köszönöm, Nephir, majd megfizetem... *Épp csak végére ér e mondatnak, mikor vállára kerül Ethyrlin keze és hallja szavait, amitől picit elfátyolosodva, de felragyogó szemekkel néz a férfira.*
- Köszönöm! Meghálálom, ledolgozom, ígérem! *Igazából itt nem is annak örül, hogy kiviszik reggel őt is, hanem a szavaknak. A család megbecsült tagja. Annyira vágyik egy családra...*
- Rendben, kicsavarom... *A sarokban, ahol nem lesz gond a tócsa, elvégre a fiúk a földön alszanak, oda csavarja ki a mellényt, majd mikor visszafordul, lány létére ő pirul bele, hogy mennyire kevés öltözetben pillantja meg egy rövid időre Sallyt. A tekergőző mintát alig fogja fel, s lehet jobb is, mielőtt belegondolna, hol is kanyarog még vajon az henna. Eth Sallynek intézett kérdésére is csak pirul - nem is beszélve arról a kaján mosolyról és nézésről, mikor Eth le se vette a nőről a tekintetét -, hát még mikor Sally nekik is mondja, hogy kövessék a példáját! El is kerekednek nagyon bájosan a szemei, majd zavartan a két férfira néz, vissza Sallyre, majd ismét a két férfira, majd végül szemlesütve csak hevesen megrázza a fejét nemlegesen, ha lehet, még jobban összehúzza maga előtt a pokrócot, és leül az egyik ülő-fekvő-alkalmatosságra, ami most leginkább padként fog funkcionálni. Aztán fordul Ethyrlin felé, saját, fel nem használt pokrócát nyújtva felé.*
- Ez az egy elég nekem, tényleg. Legalább terítsd magadra, különben még a végén Lili azért csavarja le a fejünket, mert meg is fáztál... *Aggódó arcot vág, nem szeretné, ha most a férfi lenne olyan beteg, mint volt Lili. Egyébként ha valamelyik férfi nekikezdene levetkőzni, Tsitsa azonnal picit piros arccal a saját elázott cipője orrát fogja kitartóan vizsgálni. Apropó, ezt le is veszi, s felhúzza maga alá a lábait a padra elrejtve a pokrócban.*
- Részemről fenn maradhatunk. *Jegyzi meg csendesen, ő egyébként is hozzá van ehhez szokva. A történeteket meg szívesen hallgatja, s nincs ellenére, hogy ő minél később kerüljön sorra, hátha addig eszébe jut valami jó történet.*

Érzi, hogy valaki nekiütődik, majd a hangjából beazonosítja, hogy Tsitsa.
- Ugyan! Nem történt semmi.
- Mondjuuuk…. a Roccot? – vigyorog vissza. Igen, lebukott, de azt ugyan be nem ismeri. A tekintetre csak lejjebb biccenti a fejét és sokatmondó pillantással tekint vissza. Nem, juszt sem adja lejjebb a győzelmét. Tsitsa nevén csak diszkréten kuncog egy rövidet, a zord pillantásra abbahagyja, de vigyorog továbbra is.
- Dehogynem! – teszi határozottan a lány vállára a kezét. – Kérem, tegye a nevem mellé a kisasszonyt is. A családunk megbecsült tagja. – majd rákacsint Tsitsára. Egy frászt hagyja itt. Bár amennyire kedves vele Nephir, lehet, hogy Rhaet kéne hívni ide. Megnézné a két elf fejét, de legalább végre kiderülne, hogy mi merre, hány méter.
- Sallyt is írja a nevem mellé. –
Erre már megszólal a katona.
– Ha nem hozzátartozó vagy barát, akkor nem lehet. – vakkantja oda.
- Jó barátok vagyunk. – veti máris oda egy vállrántással.
- Na persze, jó barátok. – sandít kettejükre. – Majd kiderül.
Egy ártatlan mosoly.
- Fáklya nem lehet cellában. – zárja rövidre a kívánságlistát. Azonban amikor kilép, a fáklyáért nyúl és a belső folyosó részre teszi, elég messze tőlük, hogy ne érjék el sehogyan sem. Elég fényt ad, de meleget nem.
- Ne segítsek? – vigyorog Eth. Kaján mosollyal nézi, ahogy Sally levetkőzik és nem kerüli el a szemét a furcsán tekergő rajzolat. Magában elismerően füttyent. Nem semmi.
- Azt csinálok a pokrócommal, amit akarok. – vigyorog Sallyre. – Én le nem veszem. Jól vannak azok rajtam. Már majdnem megszáradt a ruhám.
Nekidől a nedves falnak.
- Akkor… kezd te, ha már te javasoltad. – vigyorog továbbra is rá. Kényelmesen elhelyezkedik, őt aztán ez nem zavarja.

- Ebből melyiket rövidítik Rocconak? *Vigyorog Ethyrlinre, mikor bemutatkozik. Közvetlenül azután, hogy elismerően füttyentett egyet. Egy il-Contevilla, no lám, no lám. Szőke herceg bűnben jár. Nagyon Sally szemeibe van írva, hogy ez mennyire tetszik neki, s ez nem feltétlen jelent jót a férfi számára. Tsitsa hosszú nevére még ő is feljebb húzza a szemöldökét, és eddig Nephirét nem tudta, minthogy neki nem mutatkozott be a fiú, de egészen meglepi, hogy ennyire rövid a név. A lány neve után itt is betűzésre számított. Az nem kerüli el a figyelmét, hogy a fiú nem mondja, van-e kinek szólni, csupán a lányt biztosítja nagyon magabiztosan, hogy ő is kijut. Ezek szerint az elf fiú is befolyásos személy rokonságában állhat. Micsoda kis csapat jött össze.*
- Sally Wentworth. És majd magamért jövök. *Mosolyog az őrre talányosan.*
- Apropó, ha már vacsorát nem kapunk, nekünk lehetne adni azt a fáklyát onnan kintről? Úgy sem ég, a folyosó nem lesz sötétebb, mi viszont hamarabb megszáradnánk. *Néz szépen, legmegnyerőbb és általában be is váló mosolyát előszedve az őrre. De ha nem kapnak, az sem zavarja, csupán leteszi a maga pokrócát a padra, s nekilát ruhái lehámozásának magáról. Előbb a vékony kaftánszerű felső, majd a buggyos aljú nadrág az alacsony szárú csizmácskákkal - ebből ő is kiönti a vizet - és végül az ing is lekerül. Na, szigorúan a sarok felé fordulva, ne hozza zavarba túlzottan új ismerőseit, egyébként nem egy szégyenlős típus. De csak épp egy pillanatra lehet meglátni, ahogy bal kézfejétől egészen a válláig fut fel a hennaminta, hogy ott lefele induljon. Mivel hátast áll a többieknek, nem látni, hogy ott elől merre halad még, ha halad, de bal combja külső oldalán ismét előbukkan a minta és a lábfej külső oldalán fejeződik be. De csak egy pillanatig lehetett látni, aki épp arra nézett, mert Sally máris maga köré kanyarítja a pokrócot, egyelőre hóna alatt elvezetve, s megkötve, mintha törülköző lenne. A vizes ruhákat lazán a cellájuk rácsára aggatja száradás címén, aztán leül az egyik padra.*
- Négy pokrócunk van és az urak inkább egyen osztozkodnak? *Csóválja meg a fejét.*
- Semmire nem megy majd Tsitsa ilyen kedves lovagokkal, ha azok tüdőgyulladást kapnak... És üljetek már le mindannyian, vagy komolyan aludni akartok? Nem bírjátok az éjszakázást? *Húzódnak ajkai mosolyba, de pimasszá igazán akkor vált, mikor Ethyrlinre néz.*
- És a vizes holmikat is jobb levenni, hamarabb megszárad meg ti is hamarabb felmelegszetek. Tapasztalat. *Teszi még ezt is hozzá. Elég időt töltött kóborolva, olykor elázva a vadonban, s persze Eric mellett is ragadt rá nem kevés tudás, ami a túlélést elősegíti. Az pedig alapszabály volt, hogy a vizes ruhától meg kell szabadulni. Ezért készséggel elfordul és becsukja majd a szemeit, megígéri.*
- Alvás helyett inkább meséljetek valamit! Higgyétek el, hamar és jól eltelik majd ez az este is! *Kicsit sem csügged, hogy itt van és ilyen helyzetbe került. A reggeli távozása miatt sem aggódik. Valami különös derű lengi őt körbe, amit ki tudja miből merít.*

A lépcsőn már összeszoruló szívvel halad lefelé. Vigyázva lép, nehogy ráessen bárkire. De rá nem csak az van nyomasztóan, hogy börtönbe kerül. A hely emlékezteti arra az eseményre, amelyben majdnem ott maradt. Hideg van, nyirkosság és sötét is.
Belökik őt is, igyekszik megállni, hogy ne lapítsa össze Tsitsát. Elsápad, amikor megtudja, hogy éjjelre bent maradnak. És hogy értük kell jönniük… legszívesebben nem mondaná a nevét, annyira szégyelli magát. De Tsitsából merít erőt és bemondja a nevét.
- Nephir Erienlil.
Ez a név így még nem mond nekik semmit, így még csak szemöldökráncolós hümmentést kap. Ethyrlin megelőzi a takaró átnyújtásában, így tanácstalanul tartogatja a kezében. Fejlődő szervezetének pedig kell az étel, de majd csak kibírja valahogy.
Csodálkozva tekint Tsitsára, majd Ethyrlinre. Hát nem Ethyrlinnel fog kimenni majd Tsitsa? Na, majd akkor vele. Megkéri Naramot.
- Ki fogsz tudni jönni, ne aggódj. – mosolyog biztató-félénken Tsitsára. – Szívesen. És ne vedd le, csak – látvány, hogy a szőke férfi mit tesz. – csavard ki, hogy a víz kimenjen belőle. Nem baj, ha összegyűrődik, ez a legkevesebb.
- De… én nem haragszom. Én voltam, aki ugrott, senki sem kényszerített. – szippantja be zavartan alsó ajkait. Mit fog kapni Naramtól és Deirától. A hely annyira nem is rossz, hogy bepánikoljon annyira, bár a szűk hely és a többi, nem enyhít a félelmén.
-Én is a földön alszom. És takaródzhatunk egy takaróval. – néz Ethyrlinre.

- Köszönöm... *Motyogja zavartan, mikor átveszi Nephirtől a csurom vizes, de legalább ápolón eltakaró mellényt. Bele is bújik egyik kézzel rögtön, míg a másik karja az őr markának fogságában van, de legalább úriember az illető, mert felsegíti Tsitsára a mellényt. Igaz, közben végig fogja a kezét, jóformán ez nem is felsegítés, hanem felöltöztetésnek minősül, nehogy egy pillanatra is elengedve a lányt elfusson. Pedig Tsitsának ez eszébe se jutott. Nem az a fajta, aki elfutna a jogos büntetés elől.
A börtön lépcsőjén gond nélkül lejut. A lépcső volt a legjobb rész, mert ott legalább gondolatait és tekintetét lekötötte, hogy figyelje, hova lép. Leérve viszont riadtan ide-oda cikázó tekintete követi gondolatai sebességét, amelyek vészes tempóban aggódnak azon, mi lesz most velük, és vajon Nephir megbocsátja-e neki valaha is? A cellába lökés erősebbre sikerül, gyakorlatilag Ethyrlin fogja fel Tsitsát, s így nem a szembe falra kenődik fel.*
- Ummm. Bocsánat. *Lép hátrébb, ekkor valószínűleg az utána bependerített Nephirnek fog ütközni, de legalább nem a mögöttük belépő kapitány lábára taposott.*
~ Itt fogok maradni három napig.~ *Állapítja meg szomorúan, mert neki nincs kinek szólni, árva lévén. Amikor a kapitány rápillant, szégyellve magát süti le a szemeit, csak akkor néz fel újra kissé megörülve, amikor pokróc-osztást ad parancsba a férfi. Ethyrlintől át is veszi a felé nyújtottat félszeg mosollyal megköszönve, majd leveszi a Nephirtől kapott mellényt és a pokrócba burkolózik. Nem mondhatnánk, hogy friss illatú, de meleg és száraz. A vacsora hiánya nem aggasztja, mostanában főleg keveset eszik, nem először maradna hát ki a vacsora. A mellényt tétován nyújtaná Nephir felé, de ekkor neki kell megmondania nevét.*
- Tsitsalyssine Itsli. *Mutatkozik be, amire megáll a penna az őr kezében és várakozón felnéz egy He? kérdéssel a szemeiben erősen felhúzott szemöldökkel.*
- Tsitsalyssine. Betűzöm. Té, es, i, té, es, a, el, ipszilon, es, es, i, en és e. És Itsli. Igen... *Az Itsli ment a katonának, hiszen az dombtavi név, még ha nem is előkelő hangzású, mint az il-Contevilla, hanem tizenkettő egy tucat.*
- Nem, nincs kit értesíteni. *Mondja még az őrnek a kérdésre. Ethyrlintől ezt nem kérdezte meg az őr, a vezetékneve elég volt, hogy tudjon mindent. Azt is, hogy a kapitány cifrát fog morogni az orra alatt, ha majd elolvassa a nevet. Megvárja Tsitsa, míg Nephir is elmondja a nevét, aztán fordul hozzá.*
- A... a mellényed, köszönöm. *Itt pirulva ajkába harap, majd folytatja.*
- Nephir... ne haragudj. Nem akartalak bajba sodorni, az én hibám. Meg tudsz bocsátani?

-Ááá…. – bólint a kapitány felé. – Jó választás. Biztos pont, hogy úgy mondjam. – vigyorog. A kapitány összehúzott szemöldökkel tekint rá, mire ő tesz egy „ártatlan vagyok” kézjelet. A kapitánnyal nem lehet viccelődni. De ez is a dolga.
Tsitsa most biztosan utálja, de akkor is jó móka volt. Sok-sok év múlva már biztosan csak nevetve fogja emlegetni, főleg, hogy nem csak egyszer teszi meg. Ha lesz rá lehetősége, akkor biztosan megteszi még. Egy kis csínytevés mindig jót tesz a léleknek. De ha a lány nem akarja majd, megérti. A vörös hajú srác a helyzetet egészen jól fogadta. Őbenne már sokkal biztosabb, hogy még egyszer biztosan fog ugrani. Csak biztatni tudja.
A közjátékra csak megrántja a vállát. Pedig milyen buli lett volna karöltve belépni az erődbe.
Lefelé a tömlöc felé már nem hagy nagyméretű tócsákat, csak a csizmája nyomai fognak látszódni egy ideig. Lépcsőn lefelé haladni nem okoz gondot, de a figyelmességet továbbra is megkapja egy kedves, markos karfogásban.
Az elsők között fog belökődni a cellába, itt is lelkesen körbenéz és már csak akkor fordul meg, amikor a kapitány belép. A mondatra számolni kezdi, hogy akkor, ha jól számolja, akkor neki mooost…. hát, nem egy hetet kéne itt töltenie… jó párszor ennyit. Erre a gondolatra vidámság csillan a szemében. Szeret mások eszén túljárni. Arca azonban nem rezdül. Még nem. Akkor veszett röhögésbe kezdene. És ha máshonnan ugrana le, akkor meg levenne a napjaiból? Hmm…. nem is rossz ötlet. Van még egy hely, ahonnan lehet ugrani….
-Kár, pedig már rendeltem volna egy jó sült marhaszeletet…
Ha megérkezik a pokróc, akkor Tsitsának nyújtja át.
-Ethyrlin il Contevilla. – feleli határozottan. Sejti, hogy most lebukott Sally előtt, de az lehet becenév is….
Majd, ha az őr távolabb állt, akkor nyújtózkodik egyet.
-Nem esik bajunk. A földön alvást bevállalom.
Az inget már nem kell levennie, megszáradt, mire ideértek, de a nadrág vastagabb. Kiugrik a csizmájából, hogy minél hamarabb megszáradjon. Nem fog, de mégis jobb kicsavarni és kiönteni a maradék vizet. Visszahúzva hamarabb megszárad.

- Kapitány... *Köszönti mosollyal egybekötött biccentéssel a városőr tisztjét.*
- Valami olyas. *Mosolyog vissza Ethyrlinre. Nos igen, a férfi már ismeri Sallyt, de az is látszódik hogy nem súlyos kihágásokért, csupán ilyenekért, mint ez. Talán nem először ugrott onnan a nő. Vagy ügyesen kicsúszott a kezeik közül vagy kimagyarázta magát. Mindenesetre ő lesz az, aki kecsesen nyújtja a kezét az odalépő őrnek, még rá is mosolyog, mikor kihúzzák a vízből. Egy-kettőnek oda is köszön külön - igen, ezt a kis alakulatot kezdi megismerni -, de egyébként nem problémázik azon, hogy csurom vizes ruhája sokat sejtetően tapad a testére és hogy most el lesznek vezetve.*
- Ahogy óhajtod. *Vigyorodik el Ethyrlin szavaira, s szabad kezével belekarol, de éppen csak hogy bele tudott, mert a férfi oldaláról egy rámordulás, Sally oldala felől egy rántás érkezik, s azonnal szétszakad a páros. Hagyta Sally, nem rántotta magával a férfit. Hallja Nephir szavait is, hátrasandít a fiúra majd a lányra.*
~ Jó szíve van...~ *Állapítja meg a vörös fiúról.*
~ Remélem ez nem szegte örökre kedvüket a kis csínyektől, mert amúgy nagyon jó alapanyagok, van bennük vagányság. Legalábbis a fiúban mindenképpen.~ *Tűnődik magában, miközben tekintete végigsiklik az Carlo-erőd ismerős bejáratán. Hanem a börtön része neki is új lesz, élénkebben figyel is. Hogy a börtön jön, az nem kétséges, lefelé vezetik őket egy szélesebb lépcsőn, melynek fényeit kitakarják jöttükben, ugyanis csak természetes fény adott itt világosságot. Tájékozódásra lehetőséget már a lépcső aljában induló folyosó fáklyafényei adnak. Aki megbotlik, vagy elbizonytalanodik léptében nem találván a lépcsőfokot, azt az erősen markoló kezek segítik tovább és túl a nehézségeken nem hagyván se szökési, se lebukfencezési lehetőséget.
Akár sejtik, akár nem, hogy az elfogottak között akad nemesi vérű is, lendületesen lesznek mind a négyen belökve egy cellába. Nem túl tágas, ha le akarnának feküdni, éppen elférnének mind a négyen, amúgy két priccs-szerű, keskeny ágy áll rendelkezésre alvásra vagy ülésre. Ablak csak az egyik fölött van magasan, métervastag kövek között rács zárja el a kijutást arra.
A korábban már megismert idősödő férfi lép be velük a cellába, éppen csak egy lépésnyit. Szigora a séta alatt mit sem enyhült, összehúzott szemöldökei közötti függőleges ráncok mintha örök időkre odaették volna magukat. Hangja tekintetéhez illően kemény és érzelmektől mentes.*
- Kérem a nevüket! A ma estét itt töltik, holnap reggel meg hozzátartozóiknak üzenünk, hogy itt kiválthatják Önöket. Akiért nem jönnek, vagy nincs kiért üzenni, az három napig élvezi itt a vendégszeretetet. Ha pedig még egyszer meglátom, hogy onnan ugrálnak le, Caprac Arco nevére esküszöm, hogy egy hétig ki nem jutnak innen. *Itt valahogy elsősorban Sallyre téved a tekintete.*
- Veszélyes onnan a mélybe ugrani, s a fal nem ugródeszkának lett építve pár felelőtlen tejfelesszájúnak... *Néz végig a négyesen, s végül Ethyrlinen állapodik meg a tekintete. Aztán a következő pillanatban sarkon fordul, s háta mögött összekulcsolt kézzel, ahogy eddig is állt, kisétál. Az ajtóban várakozó őrnek szól csak oda kurtán.*
- Adjon nekik négy pokrócot és írja össze a nevüket! Vacsora nincs. *Azzal tova is halad. Majd később megnézi, kik is a vendégeik.*

A Főhadiszállás az erőd mindazon része, amelyet nem használnak gyakorlótérnek, azaz nem az udvar. A főhadiszállás részben az Erődben szolgálók lakhelye - utóbbi évtizedekben az egyik szárny már csak a lovagoké - és részben itt tartják a vezérkari tanácskozásokat a város védelmével kapcsolatban.
Nem egy világos hely az erőd belülről, mindent a praktikumnak rendeltek alá, így a dekoráció kimerül pár egyszerű faragású pillérben, falra feltett pajzsokban, fegyverekben, sisakokban. Ez utóbbiak mondjuk nem csak díszek, rendszeresen karban tartják őket, így kisebb fegyverraktár lett a falakra feltéve, csak hogy kéznél legyen minden gond esetén. Van természetesen külön fegyverraktár, nem is egy, s a dombtavi fegyvereken kívül jó eséllyel lehet ott más népek fegyvereit is megtalálni ott. Ajándékok voltak, vették vagy zsákmányolták? Már senki nem emlékszik rá.
A tanácskozást az egyik, félig pincerészben található hosszú teremben tartják, itt szinte mindig fáklyával kell világítani, hogy valamire való fény legyen a teremben. Két sorban hosszú asztal fut végig, s körülötte egyforma székek sorakoznak, kivéve egyet, ahova a fejedelem szokott ülni. Ha nincs valamiért jelen a tanácskozáson, azt a széket mindig üresen hagyják.
A Főhadiszállás leglakályosabb része a tanácskozási terem fölött van, az itt lakók egyik legfontosabb közösségi tere, ugyanis enni és inni itt lehet. A szobák egyszerűek és kicsik, többnyire egy ágy, egy ruhás láda vagy szekrény, egy kisebb asztal és szék az átlagos berendezés, s persze hely a saját fegyverek tárolására.

A kevésbé lakályos, ám legvendégszeretőbb rész a Főhadiszállás és a gyakorlótér alatt húzódik meg: a város és az erőd hírhedt börtöne. A törvénysértésért e szerényen berendezett cellák egyikébe lehet bejutni, ám kijönni onnan már sokkal nehezebb az erős rácsok és az állandó őrség lankadatlan figyelme miatt. Nem mintha ez gátolná a cellákba kerülőket vagy azok kinn maradt társait, hogy megpróbáljanak kiszabadulni vagy kiszabadítani valakit innen.