Ezüstgriff

A teljes nevén Ezüstgriff Szalon és Szálló a város legjobb, legelőkelőbb fogadója és vendéglátó helye, ami nemcsak a külcsínben, hanem az árakban is megmutatkozik. A piactér és a promenád sarkán álló épület kívülről illeszkedik a helyi építészeti hagyományokhoz, gondos karbantartására mindig ügyelnek. A falra felfuttatott növényeket rendszeresen metszik, az ablakokban virágládákban mindig színes virágok pompáznak. Szép cégér hirdeti a helyet, melyen mi más is lenne, mint ezüstözött bronzból öntött griff. Miért éppen griff? A dombtaviak kedvelt mitológiai állata, főleg az uralkodó osztályé.
Belépve a Szalonba jutunk először, első látásra is megállapítható, hogy a legjobb anyagokat használták fel. Kis asztalok körül két-három gyönyörűen faragott szék, a padlón hatalmas nagy, finom szövésű szőnyeg. Diszkréten, de az illendőség határain belül vannak elszeparálva az asztalok egymástól, hogy nyugodtan lehessen beszélgetni fogyasztás közben. Kétkarú lépcső vezet fel az emeletre, de a kettő között a földszinten ajtó vezet hátra, hova csak urak léphetnek be. Ezt a részt afféle szivarklubként is szokták emlegetni, noha a szivarozás egyáltalán nem kötelező program. E hely leginkább arra szolgál, hogy a megfáradt férjek tudjanak kicsit csendben ülni, távol feleségeiktől, vagy akár üzleti megbeszélésekre is kiválóan alkalmas.
Az Ezüstgriff kínálata elsőrangú, legyen szó bármely alkoholos vagy nem alkoholos italról, vagy akár ételekről. A városiak különösen dicsérik a grillezett kacsamájat birsalma szósszal - úgy tartják, a szárnyasokat itt készítik a legjobban Ederthinben -, vagy a szűzérmét szarvasgombás mártással s tésztával. Desszertek közül a csokoládékrémes, meggyes süteményről mondják, hogy azt egyszer mindenképpen meg kell kóstolnia mindenkinek.
A kétkarú lépcsőn felsétálva lehet feljutni az emeleti szobákba, melyek közül egyik sem okoz csalódást, ha ki tudjuk fizetni a borsos árat. A szobák igényesen berendezettek, vannak egy- s kétágyas szobák is, mindegyik tágas, világos, kényelmes s otthonos, elsősorban az előkelők igényeihez igazítva.

- Gyere nyugodtan, a testőrnek meg nem mondunk semmit. – mosolyog Tsitsára. – És megismerheted a többi fegyvert is, kipróbálhatod mindet, hogy melyik illik hozzád.
Nem szeretne megsérteni senkit, de Tsitsa kedvét sem szeretné elvenni mindettől.
- Tőrkard? Ahhoz tényleg finom mozdulat kell. Biztos menne neked. Deira nagyon szereti, ha szeretnéd, biztosan mutat majd pár fogást, hogy el tudd dönteni. – nem mondja ki végig Deira nevét, elvégre barátok között vannak, talán nem fog megsértődni Deira.
- Így van. – bólint. Ezért is lepődik meg, hogy ennyire zavarba jött ettől Tsitsa.
- Nem tudom. A lovaitokat nem láttam még, nagyon kíváncsi vagyok rájuk.
Úgy fordítja a kelyhet, hogy tudjon venni Tsitsa a nélkül, hogy lepotyogna a gyümölcs.
- Egészségedre.
Belemerül a kehelybe, amely finom és édes, hamar elfogy. Majd elégedetten dől hátra, tele hassal, de udvariasan, elvégre étteremben van.

*Elmosolyodik Naram szavain.*
- Csakazértis neve félrevezette Önt jellemét illetően. Az eredeti neve Melódia volt, szereti a zenét. A fütyülés is megnyugtatja, de azt én nem tudok, így nálam énekszóval vagy dúdolással is beéri. Ugyanakkor első napjától fogva Csakazértisnek nevezzük és erre jobban hallgat. *Itt elakad, de pár pillanat múlva folytatja, csak kicsit át kellett gondolnia, hogy foglalja össze.*
- Hogy értse.. Édesanyánk nem akarta engedni, hogy nővérem és én lovagolni tanuljunk, mert ő fiatalkorában leesett egyszer a lóról. Caprac Arco vigyázott rá, hála neki, s nem lett baja az ijedtségen kívül, de azóta nem ül lóra és minket is nagyon félt. Hogy saját lóval lepett meg édesapám, rövid vitát szított, mondván, hogy tudja, hogy nem szeretné, ha leesnék a lóról és ő "csak azért is" vett egy lovat, és hogy ahelyett hogy táncot gyakorolnék délutánonként, ő "csak azért is" bátorít, hogy azzal foglalkozzak, ami jobban érdekel. Én meg kijelentettem erre, hogy "csak azért is" megtartanám a lovat és megtanulnék lovagolni. Még aznap megnyugodtak a kedélyek, pár extra táncóráért cserébe megtarthattam Csakazértis-t, de a név rajta maradt. A név hát a helyzeté... vagy inkább az enyém... *Nem sok mindenkinek mesélte ezt el, de akinek igen, annak mosolyogva, vidáman, magabiztosan. Most viszont a végén belül elbizonytalanodott. Korábban nem izgatta, milyennek látják őt mások, nem akart megfelelni nekik, nem akart tetszeni nekik, s valahol még elégedett is volt magával, hogy míg megfelel a társadalmi és családi elvárásoknak megjelenésben, viselkedésben, finom jelét adhatja igazibb énjének, lázadóbb, szenvedélyesebb természetének. Most viszont... egészen máshogy látja, s retteg attól, hogy Naram egy makacs, hisztis libát fog benne látni. Vagy családjáról lesz rossz véleménnyel, pedig a viták nem jellemzőek náluk, s ennél az esetnél is vacsorára már jót nevettek a dolgon.*
- Kérem... *Bólint rá nemcsak arra, hogy segítene Erylnek, hanem arra is, hogy Naram örül a meghívás elfogadásának, bár tart attól Kathleen, hogy a férfi az előbbiek után visszavonná a meghívást. Amilyen túláradó volt Kathleen kedve az előbb, most belül legalább annyira összezuhant újra magasra húzva a hűvös falat maga körül. Csendje legalább elősegíti Naramnál most, hogy nincs szóval tartva Kathleen által, hogy Rhaet meginvitálja. Kathleen addig az utolsó kortyokat issza ki poharából.*

Jó hallgatnia, ahogy elbeszélgetnek egymással ketten mellette. Egészen feloldódott Tsitsa is, ő meg csak a szorongást hozta rá. Megérdemli, hogy ne szóljon hozzá Tsitsa a vacsora végéig egészen. És van mit tanulni tőlük. A megelőlegezett bizalom, a másik felé a nyitottság, közvetlenség. Őszintén, nem úgy, mint ahogy ő tette mindig a vendégeivel. Magában felsóhajt. Egyedül a Contevillák felé nyitott, de főként Tsitsa felé. Nem szeretné, ha megtudnák, ki is volt ő azelőtt. Tudja, hogy mennie kéne, más megoldást nem lát, de szégyenbe sem akarja hozni őket. A desszertből már csak pár falat van, ezt igyekszik úgy ütemezni, hogy ne kelljen láthatóan semmit se tennie.

A köszönetre bólint. A társadalmi szabályok szigorúak szoktak lenni, éppen elég azt elviselni. És ha valamihez nincs kedve valakinek, akkor nincs kedve.
- Menni fog biztosan. Megpróbálod és megtudod. – mosolyog még egyszer.
Amit azonban lát a másik oldalon, nem tetszik. A fekete hajú elfet teljesen egyedül hagyták. Egy ideig Naramra tekint, hogy vegye már észre, majd Nephir következik, aki még jobban elvonja a lány figyelmét. Majd leül vele ismét beszélni, ha visszatérnek a követségre, hogy segítse, milyen is egy asztali társalgás. Elégedett vele és ezt nem tudhatta, ezért nem is megfeddni fogja, hanem segíteni. Ez a hátránya, hogy ennyi ideig engedték neki, hogy nagyobb társaságban ne jelenjen meg, ha nem akar. A desszert azonban mégis csak elfogy, így már csak nyugalommal üldögél, hogy mindenki befejezhesse.
- Nagyon finom volt minden, fenséges. Köszönöm. – bólint a pincérnek, amikor elveszi tőle a desszertes kelyhet.

- Akkor.. majd nálatok kipróbálnám az íjászatot, ha lehet. A testőrnek nem akarom ezt mondani, nehogy megbántódjon, meg hát ki vagyok én, hogy felülbíráljam a döntését, csak kíváncsi vagyok, milyen lehet lőni. *Magyarázza Nephirnek, próbálván keresni az arany középutat, s remélhetőleg senkit se bántson meg ezzel.*
- A tőrkard tetszene, csak szokatlanul hosszú még. Talán majd később. Előbb a tőrrel tudjak bánni úgyahogy, meg magamat megvédeni, aztán majd eldöntöm. Lehet addigra meggondolom magam. *Nem tudja még ő sem igazán milyen fegyverrel harcolna szívesen. Pláne, hogy harcolni nem is akar, csak Lili meggyőzte, nem árt, ha meg tudja védeni magát, ha úgy adódna, s nem csak mágiával. És valami komolyabb fegyverrel, mint egy serpenyő.*
- Végülis, igazad van, szürke nyulak is vannak. *Ezen elmosolyodik felvidulva, ezt majd beleveszi legközelebb, ha meg kell védenie Nyuszit.*
- Gyors igen, néha nem győzök kapaszkodni, csak lobogok a nyeregben. *Kuncogja el magát.*
- S persze, gyere csak el! Vagy én vigyem el Nyuszit? *Kérdezi, s kortyol a gyümölcslevéből. A játékos fenyegetésre aztán elmosolyodik, s ajkait összeszorítja, előttük meg láthatatlan kulcsot fordít el, hogy többet ilyent nem mond akkor.*
- Mindenképpen szeretném őket megnézni! *Lelkesedik a térképekért, még a földrajziért is. Ha szépen rajzolt, akkor pláne! Annak ellenére, hogy a desszertnél járnak, Rhae még mindig nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, de Tsitsa nem is mer kezdeményezni.*
- Oh, köszönöm. Egy picit. *Előtte is van desszertes villa, így azzal zsákmányol egy banánkarikát Nephir gyümölcskelyhéből. Reméli, ezzel nem vétett nagyot az illemmel szemben. De a desszertet csak meg lehet osztani egymással, nem olyan, mint egy kóstolás a másik főételéből. De már a banánt rágcsálja, mikor rájön, hogy lehet ezzel most megbántotta Rhaet, mert korábban az ő kínálását nem fogadta el. Oda se mer pillantani!*

Akár akarja Kathleen, akár nem, hálás neki. Eryllel egy ideje hadilábon állnak, mert nem tudják tovább mozdítani a jelenlegi helyzetéből és tartottak attól, hogy nem tud majd tovább lépni.
- Lehet. És nagyon köszönjük.
Elmosolyodik. Patak egy kópé kölyök, aki inkább menne Nephirhez jellemben, ám mégis őt választotta. Talán éppen azért, mert mások szerint ő maga nagyon nyugodt. Jól kijönnek egymással.
- Nagyon szép és okos lehet. Az akarathoz, mert gondolom a neve ezt jelenti, értelem is párosul általában.
Megkönnyebbülten veszi a választ, tartott attól, hogy Kathleen esetlegesen elhárítja a meghívást, egyéb okokra hivatkozva.
- Örülök, hogy elfogadta a meghívást. Amikor időm engedi, és hosszabb időmre van lehetőség, akkor szoktam kijárni vele. – elgondolkodik. – Remélem, hogy igen. Jó lenne, ha látná, mi is van kint. – és nem mellesleg, annál hamarabb tudják rávenni, hogy egyezzen bele, levegyék az átokbélyeget róla. Nem lesz könnyű és kockázatmentes a levétel, de nem is érdemli meg, hogy az rajta legyen. – Köszönöm, hogy segít neki.
A szörbet már a majdnem elfogyott, de csak most éri el az íze. Alapvetően nem volt nagy adag, levezetőként kérte a vacsorához. Nagyon pezsdítő és egyben édes is. Szokatlan összhatás, de nagyon finom.
- A szörbet is nagyon finom volt, szokatlan ízpárosítással.
Már csak azon gondolkodik, hogy miként vegye rá a mellette ülő Rhae-t, hogy jöjjön el a követségre. Szeretne vele elbeszélgetni.

- Köszönöm.
A megértést köszöni meg itt tulajdonképpen és ami azt illeti, Deira szavaitól máris jobban érzi magát. Halvány pirulása elmúlik, de ez nem igazán látszódik. Arca egyre inkább kipirult az élvezetes beszélgetés izgalmától és a finom falatoktól.
- Még csak külön próbáltam mindig az íjászatot és a lovaglást, de szeretném egyszer azt is megtanulni majd.
- Sokáig csak az íjjal gyakorolhattam, kardot nem forgathattam, ezért ahogy az lenni szokott a tiltott gyümölcs vonzott inkább. De most már, hogy mindkettőt szabad tanulnom, jobban élvezem az íjászatot is, mert szabadon dönthettem arról, hogy azzal is foglalkozok továbbra is.
Desszertjét igazán kis falatokban csipegeti, pedig igazán mennyei. Nem mer nagyobb falatokkal próbálkozni, lazán fűzött fűzője ugyanis kezd tiltakozni az újabb fogás ellen, de Lilin nem fog kifogni.
Feltűnik neki Rhae szótlansága, amit már nem tud a jól sikerült bók felett érzett örömmel magyarázni. Legszívesebben bokán rúgná, csak finoman és nőiesen, hogy ugyan mondjon már valamit, vagy ajánlja már fel kóstolásra desszertjét neki, mint Nephir. De ha nem az asztal túloldalán ülnének, akkor se tenné meg, feltehetően nem értené és csak furán nézne rá azután. Mindenesetre buzgón reméli, hogy amikor vacsorázni vitte Tsistát, akkor nem így ücsörgött végig. Azt mindenesetre megjegyzi, hogy Nephir felajánlotta desszertjét... lehet ő lesz a vetélytárs?

Összehúzott szemöldökkel hallgat. Igen, vannak ilyen szokások.
- Attól függetlenül még menne a vesszők ellövése. Szerintem próbáld meg. Nekem sem ment az elején, de akkor évekig nem lőhettem volna. Attól az íjászképességedet még csiszolhatod.
Érdeklődve hallgatja Tsitsát. Nem nézte volna ki belőle, hogy bátortalansága ellenére ennyire próbálkozik. Már csak ezért is kéne mozognia. Biztos menne neki.
- És gondolkodtál azon, hogy folytasd? Tőrkard? – elgondolkodik. – Az nagyon becsülendő. Nekem nem megy, bár talán azért mert a hosszúkardot jobban szeretem. És esni tudni kell. Az pedig nagyon jól megy akkor ezek szerint.
- Én azt hittem, hogy a színe miatt. – pirul el kicsit döbbenten. – Gyors? Megnézhetem majd egyszer? – élénkül fel. A lovakat szereti.
- Nem mutatom meg a térképeket, ha még egyszer ilyet mondasz. – próbál kicsit hatni, bár nem tudja, hogy mennyire lehet hatni ezzel Tsitsára, de cseppet sem fenyegető volt a hangja, inkább naívan próbálkozó.
- Földrajzi térképek jöttek, újították a hegyek lábánál lévő területek leírását és újra kellett rajzolni egy kicsit. Nem sok, de a rajzuk nagyon szép inkább. És jött egy csillagtérkép is.
Megérkezik a gyümölcskehely, de előbb Tsitsa felé tolja.
- Megkóstolod? – illem ide, illem oda, úgy gondolja, hogy ezt megosztja vele. Majd csak utána kezd neki. A fekete hajú elf viszont nagyon csöndben van, de nem meri megszólítani. Annyira…. nemesien ül ott, hogy mellette tényleg kicsinek érzi magát, még akkor is, ha van benne olyan nyugalom, mint Naramban vagy Deirában. Csak ő ilyen izgága a családban. Irigyli is tőlük.

*Finoman elmosolyodik.*
- Nem szolgáltam rá a hálára. Azt hiszem, csak a meglepetés erejével szerencsém volt. *Lehet teljesen másképp közeledett volna Erylhez, ha mindezeket az információkat már előtte tudja, s lehet egyáltalán nem így sült el volna a dolog. De jó, hogy így történt.*
- Mézszőke sörény és farok... Nem, nem a furcsa szót használnám rá, hanem a különlegest. Valóban szép lehet. ~ S illik Önhöz.~ *Nagyon kíváncsi már Patakra is, így elképzelve szép ló lehet. S egészen biztos benne, hogy nagy ló is, különben még a végén leérnek Naram lábai, pedig lovon ül.*
- Próbálja meg! *Mosolyog jó kedélyűen és kíváncsian várja, milyen jellemzést ad Csakazértis-ről Naram, melynek a végén elismerően bólint.*
- Egész közeli, bravó! Nem a szügyön fehér, hanem a hóka és a lábai vége az. A sörény és a farok nem sötétebb, de a színét jól eltalálta, vöröspej lovam van. *A desszertrendeléseket is megfigyeli titkon, s egyúttal feltűnik neki, hogy Deira lassabban eszi a pudingját, amiről nem tudja megállapítani, hogy kedvtelésből tesz így, vagy mert hideg a puding, vagy mert amúgy annyira tele van már, hogy csak lassan fogyasztva kellemes megenni. Rhaere is odatéved a tekintete, nála pedig a tejszín módszeres kerülése lesz feltűnő, igaz, csak második odanézésre. Azért is téved vissza a tekintete, mert Kathleen magából indult ki és ő tuti, hogy elsőnek a tejszínhabra veti rá magát, egyik kedvence. A meleg kakaót is imádja azzal fogyasztani. Naram javaslatára pillant vissza, s nagyon jókor érkezik az a pincér, mert meggátolja, hogy Kathleen felugorjon és vagy Naram nyakába vesse magát, vagy kézen fogja a férfit és már húzza is kifele lovagolni, akár itt van Csakazértis és Patak, akár nincs.*
- Örömmel! *Noha sikerült lehiggadnia - külsőre semmi nem látszódott az előbbi belső viharból -, hangjából kiérződik, mennyire megörült ennek a meghívásnak, talán még jobban is a virágzásra való invitálásnál. Bálon kérdezte a férfit, tud-e valami jó kirándulóhelyet a városon kívül, de nem jött be Kathleen számítása, hogy az elf megkérdezze, vele tartana-e egyszer. Ezért is érte váratlan fordulatként.*
- Gyakran szokott kijárni lovagolni Patakkal? És.. mit gondol, ha nem is most első alkalommal, de elképzelhetőnek tartja, hogy Amith'ar urat is kicsábítsuk egyszer? *Nagy a kísértés, hogy önző legyen és kisajátítsa Naramot, s csak kettesben menjenek el, de nem lehet ilyen, na meg nem is igen reméli, hogy kettesben lesznek. Naram úrral biztos kíséret is fog tartani, túl fontos személy ahhoz, hogy kockáztassák, odakint valami baja lesz.*

Desszertnek gyümöcssalátát kért, és néha rá kell ébrednie, hogy hiába volt rab, mégis figyeltek arra, hogy mit bír megenni és mit nem. A húst nem tudta ott sem elkerülni, de ezen felül mindig figyeltek arra, hogy mit eszik. A salátára tejszínt tettek, amit nem fogyaszt. Így illemmel csak azokat a gyümölcsöket kezdi el eszegetni, ahol nincs a habból. Igyekszik pozitívan szemlélni a társaságot, ami nem is nehéz. Kellemes társalgások indultak el, és ahogy látja, nem fogott mellé. Nephir szorongása csökkent, Tsitsa is belemerült a beszélgetésbe és mások is ráterelődtek a közös hangra. Talán mégsem kell annyi mindent újra tanulnia vagy megváltoztatnia.

Halkan felnevet.
- Akárcsak ha magamat látnám. Bár én néha a haját is nyúztam. – hajol kissé Amelia felé. – Íjászatban sokat versengtünk, de mindig döntetlen volt. Azóta csak együtt lövöldözünk.
Bár szomorúan hallja, hogy az olyan, lelket megnyugtató és a lelket gazdagító tevékenységgel, mint a hímzés, nem foglalkozik Amelia, megérti. Vezető személy ellenére sokszor vágyakozik az után, hogy takaros kis házban sürgölődhessen és ellássa családját. Hímezni és szőni is többet szeretne.
- Ó, ne pironkodj. Nem ez lett kijelölve számodra és te kitartottál döntésed mellett. Ez becsülendő. – bólint.
A tápiókapuding kiérkezik. Finom és hideg. Az utóbbival gondja van, a hideg ételeket sosem szerette, ezért még lassabban eszi, hogy felmelegedjen közben.
- Igen, fontos, hogy edzésben legyek, a lovasíjászat pedig nagyszerű közös program. Szoktunk kimenni a rétre és az erdőbe is, hogy terepíjászatra menjünk. És te foglalkozol ilyenekkel vagy sokkal inkább a kard művészete köt le?

- Rajzhoz pontos, meg ha dobni kell, de egyébként nem tudom, az íjjal még sosem próbálkoztam. Azt hiszem, még nem vagyok elég erős hozzá, legalábbis a testőrség egy tagja, aki néha tanítgat, ő azzal kezdte az íjnál, hogyan kell felajzani. Azt mondta, amíg az nem megy, kár is próbálkoznom az íjászattal, rendesen megfeszíteni sem tudnám. *Amilyen kis vékonyka - most főleg, még ebéd után is -, aligha hihető róla, hogy tényleg meg tudná feszíteni rendesen.*
- Egyenes hosszúkard? Tyűűű! *Ki sem nézte volna Nephirből, s ez most igazán kellemes csalódás.*
- Karddal próbálkoztam is, mármint tőrkarddal. De inkább a tőr az, ami jobban kézre esik, meg nem fáraszt annyira. Meg pusztakezes harcot tanulok. Harcot... hát inkább védekezés az. Kell, mert a tőr rövid, így közel kell engednem magamhoz az esetleges rosszakarót, és mi van, ha elveszi tőlem a tőrt? Szóval ezek inkább szabadulási, hátráltatási gyakorlatok. Esni már jól tudok! * Mosolyodik el. Háromnegyed évvel azután, hogy az apjától kapott kék-zöld foltok elmúltak, néha újra megjelenik rajta pár új. De valahogy ezek sokkal kevésbé fájnak akkor is, amikor kapja, meg utána is. Gyorsabban is gyógyulnak.*
- Hát, igazából azért kapta, mert fürge, mint a nyúl. De volt, aki azt mondta rá, hogy inkább gyáva, mint a nyúl. Pedig csak félénk egy picit... *Pirul a ló helyett is ő. A főételt elfogyasztotta, megköszönte a pincérnek. A desszertet viszont nem kér, a mézes főétel úgy is finoman édeskés volt. Na meg úgy érzi, máris kipukkad, s főleg nem szeretné megkockáztatni, hogy itt is akkora adag desszert kerüljön elé, mint amikor Rhaevel voltak vacsorázni. Tuti megrepedne a ruhája! Ezt viszont csak Tsitsa gondolja így, a valóságban hat-hét desszertet is megehetne ahhoz, hogy végre újra jól álljon rajta az a ruha.*
- Köszönöm, eljövök, de tényleg nagyon ügyetlen vagyok én még hozzád képest. Csak feltartanálak a gyakorlásban. *Pirul el picit, s kortyol a gyümölcslevéből.*
- Ó, azt nagyon szívesen! Miféle térképek? *Erre a témára sokkal jobban felélénkült.*

-Amith’ar úr nevelte, és ha jól emlékszem, akkor Fekete Felhő anyja is nála volt már. – gondolkodik vissza. – De szerintem biztosan elmondja majd, hogy miként ismerik egymást. Hála önnek, ismét reménykedem, hogy nyitni fog mások felé. Köszönöm.
Nagyon is emlékszik a lóra, amikor először meglátta a fekete hajú elffel. Teljesen össze vannak nőve lélekben. Talán ha nem lett volna Fekete Felhő, a fiút is nehezebben hozhatta volna el. Mintha… egymást szelídítették volna. De nem nagyon szeret másokról beszélni a hátuk mögött, annak ellenére, hogy Kathleennek nagyon is hálás mindezért.
-Nagyon jó leírás Patakra. – bólint mosollyal. – Igen, fehér, de a sörény és a farok mézszőke. Furcsának tűnik így elsőre, de nagyon szép Patak. A szemei borostyán-barna színűek.
Szereti Patakot. Éppen olyan nyugodt, mint amilyennek őt tartják, de nem szeretné mérgesnek látni. És amikor makacs…
-Csakazértis? Kitalálhatom, hogy néz ki? – elgondolkodik. – Barna, a szügyön fehér minta, és talán sötétebb barna sörény és farok. És… a barna színben van egy kis vörös is szerintem.
Majd amikor elveszik a tányért előle, befejezve a fogyasztását, az ismételt udvarias érdeklődésre egy szörbetet kér. Gyorsan elkészíthető és most talán jól is esne.
-Ha elhozza Csakazért ist – a név nem lepi meg, ha jellemző a ló lelkére, akkor nagyon is illik rá. -, akár kintre is mehetünk lovagolni.
A szörbet szinte azonnal meg is érkezik, ami meglepi, de a figyelmességet meg is köszöni a pincérnek.

Befejezi Lili is a főfogását, majdnem utolsónak, de méretes adagját képtelenség lett volna hamarabb elfogyasztania. Márpedig amilyen jó az étvágya újfent, nem akadt el az étel felénél, könnyedén, ha lassan is, megette báránysültjét. Vörösborát elkortyolgotta vele, elvégre a borhoz rendelte az ételt. A pincértől ő egy pohár vizet kér, előre gondolkodik már, a desszerthez ugyanis jobban szereti a vizet.
- Hímezni tanultam és egy nagyon kicsit kötni, de nem sok érdeklődést mutattam. Inkább a bátyám nyomában jártam fakarddal a kezemben, a szüleim pedig nem erőltették, hogy mégis inkább a kötőtűvel barátkozzak. Főként akkor nem, amikor már megtanultam olvasni is.
Egy kicsit azért elpirul, tisztában van a hiányosságaival. Se főzni, se kézimunkázni nem tud, de még hangszeren se tud játszani, és nem is fest vagy rajzol. Leginkább azért van zavarban, mert nem is érez késztetést, hogy ezen az állapoton változtasson.
- Te is foglalkozol lovasíjászattal?
Nephiréktől csípte el a témát, amivel számára sem zavarba ejtő vizekre evezhetnek. Az érkező desszertek is kiváló alapot nyújthattak volna a tématerelésre, de a lovasíjászat mindig érdekesebb téma marad, mint egy habos sütemény, legalábbis Lilinek biztos. Gyümölcshabos desszertjét igazán gusztusos elrendezésben szervírozták, megköszöni a pincérnek, majd hozzá is lát.

A kicsit hangosabb kérdésre elpirul. Bólint.
-Igen.
Gyorsan végiggondolja Tsitsa mozgását. Nem hinné, hogy gond lenne ez, az elf vér sokat segít majd neki ebben. Biztos benne.
-Pedig menne… Pontos kezed van és egy kicsit erősödsz, akkor menni fog az íj is. Biztosan. Szoktál gyakorolni? – érdeklődik izgatottan.
-Neeem… - mosolyodik el zavartan. – Kardot gyalog szoktam, földön gyakorolni. Az egyenes, hosszú kardot szeretem. – tudja ugyan forgatni a sajátos elf kardot is forgatni, de az egyenes kardok jobban a kezére állnak. – És te? Próbáltad már a kardokat? Vagy a tőröket, botokat? – Tsitsának egy tőr biztosan a kezére állna, remek fegyvernek tartja.
-Nyuszi? A színe miatt kapta? Mint azok a mezei nyulak? Vagy mert annyira aranyos? – kérdezi, és megpróbálja elképzelni a szürke színét.
-Gyere hozzánk gyakorolni… - elgondolkodik gyorsan, szabad-e. De nem érdekli. Tsitsával szeret lenni és biztosan meg fogják neki engedni. – És mozogni mindig jó. És új térképek is jöttek otthonról. Lenne kedved megnézni?

*Bólint egyet arra, hogy tejtermékeket is keveset fogyasztanak az elfek. Megjegyzi ezt is. Nagyon különleges szervezetük lehet az elfeknek, hogy ennyi mindent nem esznek, mégis elég energiájuk van. (Mi több, egyik-másik egész magasra is tud nőni így.) Vet egy pillant Tsitsa felé is, egész pontosan azt nézve meg most először, hogy félelfként mit eszik. Vajon nála hogy keveredik a vér? De ahogy innen nézi, kevés sovány húst lát nála is. Odapillant Nephir, Deira ételeire is, s Rhaet sem hagyja a ki a sorból, aki úgy csipeget, hogy az egy fűzőbe szorított, fejedelmi hölgy dicséretére is válna első bálján. Lopva vet a többi elf ételadagjára is egy-egy pillantást, meg az étkezés tempójára. Az asztalnál ülő emberek sem habzsolnak, de tényleg igen kényelmesen esznek az elfek. Észben tartja ezt is.*
- Ez dicséretes, bölcs gondolkodásra vall. *Jegyzi meg finoman elmosolyodva, de komolyan, mikor Naram azt mondja, előbb mindent megkóstol, mielőtt ítéletet mondana fölötte. Semmi sem rosszabb, mintha valaki kijelenti, hogy nem szeret valamit, noha sohasem kóstolta.*
- Azt említette, hogy ott volt a születésénél, de azt hittem, itt a lovardájukban született Fekete Felhő. Ezek szerint régi társa már Amith'ar úrnak. Vadlóhoz képest nagyon nyugodt volt. *Meséli, de közben belül már ezerrel forognak azok az agykerekek.*
~ Magáról alig beszélt, inkább csak a lovakról és fél a külvilágtól, ezek szerint még az elfektől is, ha Narammal sem beszélt sokat. Úgy tűnik, Erylhez Fekete Felhőn át vezet az út.~ *Még nem tudja, miként és hogyan, csak azt, hogy nem egészséges Eryl viselkedése. Az átokbélyeg sem egészséges, de a kettő együtt! Az első lépés megvan: a saját lovát elviszi bemutatni a férfinak.*
- Patak? *Kérdez vissza szélesebben elmosolyodva. Még sosem hallott lovat így elnevezni, de tetszik neki a név és logikus is a rövid jellemzés hallatán.*
- Hadd találjam ki, milyen színű! Fehérre tippelnék, vagy fakó fehér sörénnyel és farokkal. *Pillant kérdőn, kíváncsian Naramra, játékos fénnyel a szemeiben. Szeret eljátszani a gondolattal, hogy a név alapján milyen lehet az illető, legyen akár ember (vagy elf és a többiek) vagy állat.*
- Az én lovam Csakazértis névre hallgat. *Közben befejezi ő is a főétel elfogyasztását, a tányért elvivő pincérnek meg is köszöni dicsérve az ételt és rendel még egy pohár vörösbort, mert a meglévő kiürült. Egy pohár még belefér.*

Érzi a rá vetülő szemeket, így még inkább azon van, hogy ne nagyon látszódjon rajta mindaz, amit érez. Az ételre figyel, amelyet apránként vesz magához. Sokat egyszerre amúgy sem ehetett, amihez annyira hozzászokott, hogy nem is akar ezen változtatni. Többször és keveset eszik. A többiek beszélgetését hallgatja, hogy ne vesszen el a saját gondolataiban. Amit észrevesz, hogy a beszélgetések nagyon közvetlen hangnemben folynak annak ellenére, hogy nemrég ismerik egymást. Talán… ő maga nagyon nem nyitott még a többiek felé? Talán… itt lenne az ideje. De ezt is meg kell majd tanulnia. Eddig csak hozzá jöttek és velük foglalkozott. Sosem kellett túl sűrűn egynél több vendéggel foglalkoznia, így nem tudja, hogy most miként és hogyan vegye fel a beszélgetés fonalát. Inkább figyel és tanul.

- Nagyszerű, várlak szeretettel, legalább beszélgetünk is egy jót.
Naram sokat beszélt már neki Ameliáról és már így látatlanban is megkedvelte, a személyes beszélgetés csak megerősítette ebben.
- A kardok közül is biztosan meglesz előbb vagy utóbb a megfelelő, amelyik kézre áll. A pallosokkal én is bajban vagyok és a nagyon hosszú, egyenes kardokkal, nem nekem való. Az erődbe? Az nagyon jó lehetőség.
El nem tudja képzelni, hogy a hideg levest hogyan lehet megenni. A nyitottsága azonban szokatlanul nagy fajához képest, amibe egy leves megkóstolása nagyon is belefér.
- Figyelmességed köszönöm.
Tekintete többször vándorol Naramra, majd onnan Nephirre. A fekete hajú elf, Rhae, többször felkelti a figyelmét. Majd meghívja hozzájuk, fontos lenne, hogy megismerjék. Tsitsának nagyon hálás, hogy foglalkozik Nephirrel, nem véletlenül ne foglalja le beszéddel és Ameliával nagyszerűen elbeszélgetnek.
- Valóban, dicséretre méltó.
Nem szokása habzsolni az ételt, így komótosan falatozik, de mivel keveset kért, ezért hamar elfogy, amelyet a pincér figyelemmel elvesz, ő pedig megköszöni.
- Foglalkozol valamilyen kézimunkával? – hajol végül diszkréten Amelia felé.
Számára természetes, hogy nőként ezzel foglalkozzon, kihasználva a finom kézügyességet, azonban az itteni szokásokat ugyan ismeri, de udvariatlan nem akar lenni.

- Akkor megnyugodtam. *Mosolyodik el hallván, hogy Rhae vigyázz a kezeire. Már csak Tsitsának kell vigyáznia Rhae kezeire, ne égesse meg.*
- Nem kérek, köszönöm. *Hárítja el a kóstolást. Senki mástól nem látott itt ilyent, s bár általában vakon megbízik Rhaeben abban, mi illő és mi nem, ezt most mégis visszautasítja. Nem tudja Tsitsa, milyen érzéseket fokozhat ez még jobban Rhaeben. Még csak nem is sejti, hogy szerinte haragszik rá most. Ő most csak kénytelen hátrányba helyezni egyik barátját a másikkal szemben, még ha roppant borzasztó érzés is ez számára. De hát Rhae úgy is különleges barát, talán jobban meg kéne ismernie Nephirt is, s akkor lehetne két különleges barátja is. Lili meg max. lefordul a székről ott szemben.*
- Lovasíjászat? *Kerekednek el a szemei rögtön Tsitsának kicsit hangosabban kérdezve, s e nagy kerek szemekben látni, hogy Nephir amúgy is sokra tartott személy volt Tsitsánál, most viszont csodálata több fokkal nőtt. Halkabban folytatja, picit elpirulva pillantva körbe majd vissza Nephirre.*
- Az nagyon bonyolult lehet. Nekem rendesen a földön állva sem megy. És kardozni is lovon szoktál? Milyen kardod van? *Kíváncsiskodik rögtön, egészen felélénkülve s feledve korábbi zavarát.*
- Barna Nád? De jó neve van. Az én lovam szürke és.. és Nyuszi névre hallgat. *Itt megint kicsit elpirul, s a mondott nevet csak két szomszédja hallhatja. Annyiszor nevették ki a név miatt. Mi több, először az árus azért, hogy a vékony kis lovat vette meg - erre volt pénze, meg szimpatikus lett neki - és aztán másodjára is kiröhögte az adott név miatt.*
- Én elég ügyetlen vagyok a fegyverek terén. Próbálkoztam, de a legtöbb fegyver nehéz nekem, ami meg jó lenne, a tőrök, tőrkardok.. nem mennek valami fényesen. Lehet bele kell törődnöm, hogy ezt nem tudom olyan gyorsan és könnyedén megtanulni, mint a lovaglást. *Na, abban sem nagy a tudománya, néha a Nyuszi nekiiramodik, akkor csak kapaszkodik Tsitsa, de ez elég is szokott lenni. Mindenesetre több eredményt ért el lovaglásban, mint fegyverforgatásban.*

A nevetésre szintén elmosolyodik. Nevethetne többet is Kathleen, nagyon szép a nevetése.
-Elképzelhető. Bár nem tudom, még nem voltam itt.
Csendes, derűs figyelemmel hallgatja a választ és jegyezgeti, miket is szeret Kathleen. Nem csak megszokásból, fontos lett neki, hogy tudja, Kathleeent mi is érdekli, foglalkoztatja.
-Ismerjük, vannak ilyen süteményeink. Bár túrót, tejterméket keveset fogyasztunk. – elgondolkodik, mert megsérteni nem akarja Kathleent.
– A mandulás-csokis keksz, édességben is gyümölcspárti vagyok, de a megkóstolást mindig előírom, hiszen úgy nem lehet tudni, ízlik valami, vagy sem.
-Amith’ar úr bizalma valóban figyelemre méltó. – bólint komolyan. Talán mégis van remény arra, hogy kimozdíthassák mindebből. Hálásan és elismeréssel tekint Kathleenre.
Észreveszi a megkönnyebbülést a kérés kimondása után. Nem tudja mire vélni, de nem kérdez rá.
-Mi is nagyon köszönjük. – amikor a pincér benyúl a képbe, körbenéz, de tekintete megakad Rhaen és onnan vándorol egy idő múlva tovább. Nem tudja eldönteni, kicsoda is a férfi. A viselkedése alapján mindazt, amit eddig látott, nem arra utal, hogy közönséges sorból származna, de a név… az ismeretlen számára és a követségen sem találkozott vele. De még vár és figyel.
-Fekete Felhő Amith’ar úré, együtt jöttek már ide. – az erdőben a ló mindig adott távolságra volt a sötét hajú elf férfitól, és elég kezesen követte, amikor elmentek, így magukkal hozták, a ló pedig könnyen beleszokott az itteni környezetbe.
– Ha legközelebb eljön hozzánk, szívesen bemutatom Pataknak. Bolondul a vízért.

- A délután épp tökéletes. Délutánonként szoktam gyakorolni, idáig többségében újratanultam az alapokat, jövő héttől felváltva kezdek gyakorolni íjjal és karddal. Utóbbinál még nem találtam meg az én kardtípusomat, de a kétkezes pallosokat már kizártam. Tervezek az erődbe egy tanulmányi kirándulást, az ottani fegyverarzenálban biztosan megtalálom a tökéletest.
Szívesen beszél terveiről és most abból van nem is kevés. Tisztában van szerencsés helyzetével, a terveit megvalósíthatja, úgy ahogy megálmodja őket.
- Nyáron a gyümölcsleveseket lehűtve fogyasztjuk, kevésbé cukrosan, mint télen, így különösen kellemes a nyári hőségben. Majd tartunk egy ebédet, amikor beköszönt a meleg évszak, hogy megkóstolhassátok.
Biztos benne, hogy addig is fognak még így együtt találkozni, elég csak Elena és Rhaj esküvőjére gondolni, de egy remeknek ígérkező közös programot nem fog csak úgy hagyni a levegőben lógni.
A szemben lezajló kis közjátékot észreveszi, hogyne venné észre a közelhajolást, majd az elpirult arcocskát. Természetesen a maga ízlése szerint értelmezi a látottakat, vagyis elkönyveli magában a bókolást. Ezt alátámasztja Rhae töretlen mosolya és Tsitsa pirulása, majd rögtön a Nephir való fordulása.
- Örülök, hogy ízlik. Az Ezüstgriff konyhája kiváló.
Többször is vett már részt itt vacsorán, ha még nem is kóstolta végig a teljes étlapot, akkor is egészen biztos kijelentésében. Az ő főfogása is ízletes, de annyira nem merül el az ízek világában. A mellette ülő párost sokáig nem figyelte, ami hiba, így figyelmét rövid ideig feléjük kormányozza. Tényleg csak rövid időre, elvégre nem illetlen hallgatózó. Épp elég a kedves elfoglaltságokról szóló beszélgetésbe röviden belehallgatnia. Elégedett mosollyal hagyja őket eztán magukra. Elégedettsége a legnagyobb nyugalommal és természetességgel tervezett legközelebbi találkozásnak szól.

Nagyon elmélyülten falatozik a tányérról, magában keresve minden ízt és illatot. Éppen ezért nyel majdnem félre, amikor Tsitsa hozzá fordul kérdésével. Inkább lenyeli a falatot és iszik rá két kortyot.
- Te is szoktál gyakorolni valamelyiken? Lovagolni? – majd észbe kap.
– Öhm… gyakorlok lovas íjászatot és kardforgatást is. Nagyon jól kikapcsol és kell is. Volt, amikor nem volt kedvem gyakorolni, így volt, hogy megbetegedtem. És ha van kedved, a lovakat is megnézhetjük. Barna Nádat is bemutatnám, aki igazából olyan vörösesbarna, mint barna.
Közben Rhaere pillant, majd Tsitsára. Tapasztalatlan ilyen téren, így nem veszi észre, a figyelem azonban jól esik neki, de zavarba is jön tőle. Ez a hangján is hallatszódik az elején, azután megnyugszik.

*Halkan felkacag, nem véve komolyan az ötletet, hogy kígyót rendeljenek.*
- Gondolja, hogy itt van az étlapon? *Mosolyog továbbra is.*
- Igen, sütni-főzni egyaránt szeretek. De, bevallom, főleg dekorálni szeretem a süteményeket, vagy magát az asztalt, a terítéket. Kedvenc meg... *Kicsit elgondolkodik a kérdésen.*
- Mandulás-csokis keksz, túrótorta sok-sok gyümölccsel. És a mindenki kedvence, a palacsinta. Ezeket Önök is ismerik, igaz? Önnek van kedvence esetleg ebben? *Kérdez vissza, magát meg emlékezteti, hogy el ne felejtse még egyszer megköszönni Deirának a múltkori süteményeket. Írt akkor egy köszönőlevelet, ahogy illik, de talán illő lenne szóban is. Egyiknek a receptjét el is kérné, ha szabad.
Örül, hogy Naram érti a tréfát ezúttal, a viszonzott hamiskás mosolyból erre következtet.*
- Oh, akkor tényleg meglephettem Amith'ar urat. Megtisztelő a bizalma. *Mosolyodik el látható meglepődése után, amit az okozott, hogy Eryl ennyire a bizalmába fogadta, vagy mire is foghatná ezt? Talán csak jól kérdezett. Szívesen megkérdezné Naramtól, miként szerezte a férfi az átokbélyeget, de talán ez bizalmasabb történet lehet. Ahogy az is, miért nem vették le róla?
Ha nem lenne a férfi mosolya, valószínűleg meg is ijedne, mikor a férfi azt mondja, szívességre kérné. Talán hogy többet ne menjen oda hozzájuk? Bele is halna. Megkönnyebbülésként éri a más jellegű kérés, s ez a megkönnyebbülés most ki is ül egy pillanatra az arcára, tekintetébe.*
- Köszönöm. Örömmel, bármikor. *Mosolyát és Naram szemeibe pillantást azonnal megtöri a pincér karja, mely beúszik a képbe hozva a főfogásokat.*
- Mmmm, ez az almaszósz fenséges. *Az első falat után le is hunyta a szemeit, hogy így érezze át az étel ízét. Tökéletes az ízharmónia a csirke, a tészta és az almaszósz között. Közben ő is körbepillant a többieken. Amelia és Deira beszélgetését nem törné meg, de azt örömmel hallja, hogy ezek szerint ilyen vendégszeretők az elfek, mert Ameliát is meghívták. Nem sejtettek meg semmit akkor, s ez így nagyon jól van. Tsitsa Nephirrel beszélget, egyedül Rhae ül egymagában s mégis valahogy mosolyogva. Már amennyire látja Naramtól.*
~ Legközelebb mindenképpen páros létszámmal kell eljönnünk.~ *Állapítja meg magában, majd ha nem kezdeményez beszélgetést Naram Rhaevel, vagy fordítva, vagy bárki mással, akkor szólal meg újra Kathleen.*
- S Fekete Felhő az Ön lova?

- Nem, nem égettem még meg magam eddig. – nyugtatja meg. – Vigyázok. És kesztyű is van rajtam.
- Süllő, ahogy elnézem, itteni lehet. Nagyon finom. Megkóstolod?
Amennyire tartott attól, hogy rossz lesz, nem reagált rosszul gyomra a halra, nyugodtan eheti.
Amikor Tsitsa nagyon elpirul és nem nagyon beszél hozzá utána, majd Nephirhez fordul, érzi, hogy rosszat tett. Megbántotta Tsitsát. Komoly hideg zuhanyként éri, és bár arcán ismét nem látszódik a kedves mosolytól és a fesztelen tartástól, de legszívesebben visszaszívná a mondatait. És távozna. De nem teheti meg, megbántva, sértve ezzel még inkább főleg Tsitsát és gondot okozna az egész vacsorán. Inkább nyugton marad és majd fogadja Tsitsa korholását vagy eltávolodását, legyen erre válasz bármelyik a későbbiekben. Megérdemli és elfogadja.
Tsitsa jogosan foglalkozik Nephirrel, ő az ünnepelt. Mivel azonban nem akarja még inkább zavarba hozni a lányt, majd vacsora után kér bocsánatot, vagy legalábbis később. Ez a világ valóban más, mint amiben ő élt. Még akkor is, ha ugyanabban nőttek fel mindannyian. Talán lehet, hogy rengetegszer hibázhatott a társalgási illemeket illetően is és amit ott kellett felmutatnia, az ebben a világban érvénytelen. Igyekezni fog ezt a tudatlanságot is minél előbb pótolni, a többi, előtte roskadozó megtanulni valóhoz téve. Csendben eszegeti a gyümölcsöket, amiket főfogásként tettek elé, sült banán és egyéb főtt gyökérzöldségek kíséretében, külsőre továbbra is mosollyal, jókedvűen.

- Gyere nyugodtan. Bármikor. Mikor szoktál általában gyakorolni? A nap mely szakaszában? Mert akkor úgy intézem tennivalóimat. Este már sajnos nem megfelelő, de délután van a gyerekeknek pihenő, akkor tudnánk gyakorolni. Más fegyver érdekel, foglalkozol vele?
Érdeklődve hallgatja a levessel kapcsolatos ismereteket.
- A levest nagyon szeretjük. Hideg levest is szoktatok enni?
Kíváncsi lett, halott már róla.
- Nálunk is vannak hideg és meleg ételek, de levest csakis melegen eszünk.
A második fogás, a főfogás, amint elé kerül, szemre vételezi. A színek, illatok csodálatos egyvelege tárul elé. Szemléli pár percig élvezve a látványt.
- Csodálatosan néz ki. – Ízlelgeti sorra a hozzá valókat. – Nagyon finom és a fűszerezése is éppen megfelelő.