Ezüstelf Nagykövetség - Inalagol Ananair Erimhir Thallahír

*Látja a habozást, s már szólna, hogy jó neki később is, vagy elhozza a ruhákat, ha úgy van, de végül Deira dönt. Elfogadja, ha nem lenne jó az ötlet, az időpont, tudja, hogy Deira szóvá tenné, tudván, hogy Sally nem csinál belőle problémát.*
- Rendben, akkor megírom majd a címem és majd megbeszéljük, pontosabban mikor. *Mosolyodik el.*
- Ork nőstény?! *Kacag fel jóízűen a kifejezésen.*
- Nem tudom, milyen az orkok ideálja, de szerintem kifejezetten nyeszlettnek tűnnél a szemükben. Semmi gond az alakoddal, sőt! Majd ha itt lesz az urad, megkérdezzük erről őt is. *Nyugtatja meg barátnőjét, szerinte még jól is áll neki a kicsit asszonyosabb csípő. Biztos benne, hogy Deira férje is lelkesen bólogatna erre. Próbálna csak meg nem! Sally finoman alá is pörkölne.*
- Mindig is az voltam! *Vigyorog a kíváncsiság említésére, s aztán kíváncsi, odaadó hallgatósága lesz a nagy találkozás elbeszélésének.*
- Valóban szerencsés vagy! S ez egy nagyon szép történet, remélem, egész családodnak majd ilyen jut ki. *Őszintén kívánja, mert bár nem úgy néz ki ő maga, mint aki el akarna köteleződni, de azért szereti a boldog véget. Vajon neki is lesz egyszer egy ilyen története? Mondjuk Erickel? Mikor elmesélheti, miként fordult először utána, hogy megnézze a fenekét, mindezt egy élőholtakkal és szellemekkel vívott csata közepén?*
- Hű, ki sem nézném belőle! Csak nem egy asszony nevelte meg aztán őt is? S kíváncsian várom azt a találkozót is. *Mosolyog vidáman, majd meglepetten néz Deirára. Nem tudna a lányról? Most akkor olyant árult el véletlenül, amit nem lett volna szabad? De most már mindegy, most már végigmondja.*
- Ööö, négyen voltunk. A negyedik úgy láttam, Nephirrel volt, egy alacsony, félelf lány, úgy talán annyi lehetett, mint Nephir. Ránézésre. És vörösesbarna haja volt, de vagy olyan hosszú, mint a bátyádnak. Csendes, kicsit ijedt kismacska benyomását is keltette. Ja, ilyesmi volt a neve is, Tsitsa. Ezt lehet nem kellett volna elmondanom? *Csak nem bírja ki, hogy rá ne kérdezzen. Igazán nem szeretné, ha Nephir vagy Naram, még ha csak felületesen ismeri is őket, miatta kapjanak ismét hideget és meleget. Végén még meg kell toldania azt az erszényt pár arannyal.*
- Oké, akkor közelítsük meg máshonnan a kérdést: mi az, amit nem ajánlanál mondjuk az unokaöcsédnek? *Komisz mosoly költözik az arcára, mely régről olyan ismerős lehet Deirának. Sally mindig is szerette kipróbálni azt, ami tilos, kissé veszélyes vagy titokzatos. A tengerpart említésénél egyébként elnevette magát.*
- Mennyire hiányoztál te nekem!

A kérésre, kérdésre habozik. Nem igazán szeretné itt hagyni most Naramot. De tyúkanyó sem lehet, akit nem lehet levakarni senkiről sem. Gondolkozik egy rövidet, majd mosollyal bólint.
-A jövő hét jó lesz, a hét vége felé. – addigra talán már Naram is lesz annyira jól, hogy nem minden másodpercben ő lesz a fejében. Ami nem igaz, mert tudja, hogy igen.
– Felpróbálni? A kecses alakod mögött elbújhatok. Úgy érzem magam néha, mint egy … ork nőstény. – nevet fel. A szülés kicsit megváltoztatta alakját, de csak csípőben lett szélesebb, mégis úgy érzi, mintha egyik ajtón sem akarna beférni.
-De kíváncsi vagy. – nevet fel ismét.
-A szüleim nem mondták el, kit szemeltek ki, én pedig még nem találkoztam vele előtte. De amikor megláttam…. – meleg mosoly jelenik meg arcán.
– Csak odahajoltam a szüleimhez, hogy nem nézelődök tovább, ő a megfelelő nekem is. Mint később kiderült, ő is ugyanezt érezte. Szerencsésnek mondhatom magam.
És némi bűntudatot is érez, hiszen fivérének annál kevesebb boldogság jutott, még ha családja is van már. Sógornője kedves teremtés volt, nem érdemelte meg a rövid életet.
-Igazi szívtipró volt. – legyint mosollyal. – És még csak szelet sem kellett csapnia senkinek. Lovagias, de, na majd meglátod, milyen, biztosan fogtok találkozni. – nagyon reménykedik. Mert ez azt jelentené, hogy jól van.
-Igen. Igen? Milyen kislányt? – érdeklődik. Talán tud valamit, amit se Nephir, se Naram nem köt az orrára? Na, csak kerüljenek a szeme elé.
-Ami volt, elmúlt, mindenki megkapta érte a reszortját. – legyint. Nephirnek jó pár rémálommal teli éjszakája volt utána, az volt inkább a legnagyobb büntetés neki.
-Nem, nem ember felmenő. Volt egy elf család az ide érkezőkkel a kontinensre, akiknek vörös hajuk volt. Párszor beházasodtak a családba, Nephir másik ágába is és nála ütött vissza.
De helyes ezzel a hajjal, nem is tudná másmilyennek elképzelni.
-Sok tennivaló van papként is követségi dolgozóként is. Nem is tudom, mire és mihez lenne kedved. Olyan sűrűn én sem mozdulok ki. A tengerpartot már ismered… - tekint jelentőségteljesen Sallyre, de mosollyal. – nem tudom. Vannak éttermek, fürdő, a kertes házak között szeretek nagyon bóklászni. De majd felfedezed magadnak te is a várost, ebben nem kételkedek. – nem akarja befolyásolni Sallyt, úgyis mindig a maga feje után megy.

- Van még pár adar ishiri ruhám. Mit szólnál ha a héten, jövő héten, ahogy ráérsz, eljönnél hozzám? Leírom majd a címem, s akkor kapsz egy divatbemutatót is. Ha gondolod, fel is próbálhatod őket. *Méri végig barátnőjét, ezúttal más szemmel. Mennyire hasonló az alkatuk, magasságuk, hasonlóan domborodnak-e a megfelelő helyeken? Úgy nagyjából jók lesznek a ruhái, ha Deira kedvet kapna a próbához.*
- Félig elrendezett házasságból szerelem? Ejnye de titokzatos lettél te! Mesélj kérlek, hogy zajlott ez... *Noha Sally nagy vadász a férfiak terén, nem vetve meg az egy-éjszakás kalandokat, amelyek a "szerelem" rövidke kis fellángolásainak mondhatóak, mégis van benne hajlam a romantikára. Annak ellenére, hogy ő mintha direkt keresi a rövidke kalandokat, mint aki nem akar vagy fél jobban elköteleződni, s sose várja be, hogy kiadják az útját. Mindig ő dobja a másikat. Mintha félne megélni az olyan nagy szerelmet, amiben Deirának is része lett. Az amúgy nem zavarja Sallyt, hogy egyesek szerint szemérmességet követelő téma kerül szóba. Deira is tudhatja barátnőjéről, hogy szemérmetlenül, mégsem közönségesen képes kipróbált pózokról is beszélni, nem hogy ilyenekről. Szerinte teljesen természetes s romantikus, hogy a lányka a nászéjszakán fogant. Ilyen egy jó nászéjszaka!*
- Nohát? Ha így meglepődtél, hogy lovag volt a bátyád, most már tényleg kíváncsi vagyok, miket művelt korábban. *Neveti el magát. Be kell vallania magának, nem nézte ki a férfiból akkor, hogy ennyire izgalmas lehet. Ellenkezőleg.*
- Óóó, azt tőle kell megkérdezned! *Kacsint hozzá, s nem mondja meg, mi van köztük. Még ha Deira jó felé is tapogatózik, az az erszény gyanúsan olyan súlyú, mint amennyi korona és dukát kellett a kiváltáshoz is.*
- Tehát unokaöcsétek? És de, lebuktam! A Carlo-erőd vendégszeretetét vele együtt volt lehetőségem élvezni. Csábítani? Nagyon nem kellett csábítani, talán csak azt a kislányt... *Mondja elgondolkodva.*
- Egyébként nem Nephir ötlete volt. Hideget, meleget? Kapok most én is? *Vigyorodik el szélesen és pimaszul, és így kortyol bele az italába és figyel barátnője válaszára a vörös hajat illetően.*
- Ember felmenő? *Kérdez rá, hogy ezek szerint valahol jóóó messze a múltban volt egy vörös hajú ember a családban? Arra meg bólogat, hogy nehéz elképzelni más hajszínt hozzá. Meg kell hagyni, jól áll a fiúnak, s ritkasága miatt még lehet bolondulni is fognak érte a nők, elfek s emberek egyaránt. De ezt nem mondja ki Deirának, bizonyára ő is tudja. Nephir meg majd megtudja.*
- És hogy telik itt egy napod, heted? Oh, és mivel te itt régebb óta vagy, mint én: mit ajánlasz, mit kell feltétlenül megnéznem, kipróbálnom Ederthinben?

-Nem hinném. – csóválja mosolyogva a fejét. Már kissé berozsdásodtak ilyen téren képességei, bár ….
Jót nevet a kör leszűkítésén. Ő már leszűkítette egyre és elégedett vele.
A ruházat leírását nagyon figyeli, elvégre szeret kelmékkel foglalkozni. Szemei előtt megjelennek a színek, formák és a hordása is.
-Rajzokat láttam, de úgy vagyok vele, hiszem, ha látom. És neked elhiszem, nagyon szépek lehetnek azok a ruhák. És tudni kell hordani. Ezt kérdezed egy kelmekészítőtől? Nahát… - csóválja mosolyogva a fejét.
Sally nagyon rátapintott a lényegre, hangosan felnevet. A férfiakat mindig is ezek vonzották és aki csak kicsit is ért nőként ehhez, az ujja köré tudja csavarni akármelyik kiszemeltjét.
-Azt elhiszem. És meg is nézném.
-Gyertek, ne köszönd. Nem sokkal az után találkoztunk. Félig elrendezett házasság lett volna, de bizony mi egymásba estünk. Sokat kellett ugyan dolgozni a kapcsolaton, elvégre feladataink vannak, de …. boldogok vagyunk. – bólint. – Nem sokkal utána esküvő, és még az éjjel megfogant a lányom. – szemérmesség nélkül beszél erről, az élet része.
-Szalad az idő. De bizony, te sem változtál. – változott külsőre és tapasztaltabb is lett, de belül az a Sally maradt, akit megismert.
-Igazad van. Az Enyras névvel rendelkeznek páran, de nem sokan, az egész elf közösséghez képest. Csak a mi családunk és tagjai viselik, oldalág nem annyira kiterjedt.
A már megintre adott válaszra kuncog egyet. Ha tudná Sally, hogy milyen kalandor volt régebben Naram.
-Lovag? Nohát. – kedves mosoly gyúl szemében. Meglepve tekint Sallyre az erszény láttán.
-Most már igazán kíváncsi vagyok, mi van közöttetek.
Aztán valahogy megérti, amikor az Erienlil nevet mondja Sally.
-Hol találkoztatok ti? – tartja kezében az erszényt. Súlyra nagyon is. – Csak nem együtt rosszalkodtál az unokaöcsénkkel? – mosolyog. – És ki csábított kit? Kapott érte hideget, meleget. – nevet.
-Ritka az elfek között a vörös haj. Nephirnél valamelyik ős hajszíne ütött vissza, általában kimarad egy-két generáció, aztán megjelenik. De nem is tudnék más hajszínt hozzá képzelni.

- Azért van még mit tanulnom tőled! *Mosolyog, de talán egyszer eljut arra a szintre, mint Deira. Lehet ehhez család kell?*
- Hááát, ezzel elég erősen leszűkítetted a kört. *Kuncogja el magát, mikor hallja, mi mindennek feleljen meg szőrzetügyileg a kiválasztott. Az most már biztos, hogy Deira férje nem rendelkezik se szakállal, se bajusszal, s reggelre sem lesz borostás. Igaz, ami igaz, sosem látott még szakállas elfet. Pedig szerinte többet sármossá tenne, de hát ő szereti a borostás férfiakat. Ízlések és pofonok.*
- Igen, onnan. Persze. *Nyújtja is karját, hogy Deira könnyedén meg tudja tapintani az anyagot.*
- Köszönöm szépen. Duplán. A férfiaké? Nos, hasonlóan bő ruházatot képzelj el, felül testhez állóbban. A derékrésznél gyakran széles szövetöv fut körbe, itt hordanak beletűzve egy görbe kést. Jellemzően hordanak fejkendőt is, gyakran így turbánba csavarva, de nem mindig. A zoriausiaknál több a fémrátét a ruhákon, legtöbbször aranyozás, ezüstözés, de előfordulnak más fémek is, gyanítom a helyi, sajátos lovagság miatt. Azt hiszem, így tudom összefoglalni, de majd egyszer lerajzolom, vagy keresek róla rajzokat, az úgy szemléletesebb lesz. Oh, és igen, nagyon színesek a ruhák, imádják ott az élénk színeket, mégsem lesznek tőle csiricsárék. Na így elmondás alapján beöltözteted uradat zorausinak vagy ukutrainak? *Vigyorodik el a végén szélesen, miután legjobb tudása szerint, bár lehet kicsit szétszórtan, de összefoglalta a férfiak ottani viseletét. Azon felnevet, hogy Deira szerint nem tudják az ottaniak, mi a jó, mert takartatják a nőknél a dekoltázst s már szép formát.*
- Óóó, szerintem, ez a azért alakult ki, mert ha látnák a férfiak, végképp leizzadnának ott a melegben! Nem győznék az asszonyok felmosni őket. *Vigyorog jókedvűen, majd nyúl a poharáért, hogy kortyoljon párat.*
- Köszönjük a meghívást. Már ilyen nagy a lányod? *Nem szükséges visszaszámolnia, tudja, hogy ennyi év telt el, hogy utoljára találkoztak.*
- Olyan pedig, mintha csak néhány hete váltunk volna el. *Csóválja meg a fejét hitetlenkedve. Ő legalábbis hamar visszarázódott a régi hangulatba, de ő könnyebb helyzetben is van. Deira a kamasz Sallyt ismerhette akkor meg, most már felnőtt nő ül előtte. Deira viszont semmit nem változott, éppolyan elegáns és gyönyörű, mint akkor volt. A Naram nevűre való rákérdezéskor látja a meglepődést, látja, hogy tudja a nő kiről beszél Sally, s látja az elkomorodást. Vajon mi lehet az oka?*
- Jó, hát nem tudom, mennyire ritka név ez felétek. *Emeli fel kezeit mentegetőzve, s mosolyogva.*
- Már megint? *Kérdez vissza. Látja ismét a komorság nyomait, de próbálja mosolygósra fogni.*
- Hmmm, ez még érdekesebbé tette a szememben! Egyébként ne aggódj, igazi lovag volt velem. *Kacsint hozzá somolyogva, mit sem sejtve, hogy ezt lehet Deira félre fogja érteni, s nem úgy képzeli el bátyját, mint rendes lovagot, hanem mint udvarló gavallért, s ezzel lehet ráhozza Sally a férfira a [s:26vfwm6u]nővéri[/s:26vfwm6u]... húgi szigort.*
- Ezt viszont el tudnád neki juttatni, ha megkérlek? *Vesz elő egy csinos kis erszényt. Na nem az erszény csinos különösebben, hanem így ránézésre a benne lévő összeg kellemesen nagy summa. Nem égbekiáltó, de azért nem is csekély. A börtönből való kiváltás összege.*
- Apropó, nem Enyras, hanem Erienlil. Nephir is rokon, ha jól értettem? Sose láttam még vörös elfet! *Teszi hozzá, mert első ránézésre nem mondta volna meg a fiúról, hogy Deirának és Naramnak rokona. Mondjuk ott az ugrálás közben, majd a börtön félhomályában nem is volt igen ideje megnézni azok a vonásokat.*

-Ezt csak az látja, aki maga is ért hozzá. – hunyorít egyet. Sally rejtélyesség nem véletlenül őrjíti meg a férfiakat, láthatóan ért hozzá, hogyan csavarja ujja köré őket. Kifejezetten élvezi nézni, ha éppen ő is ott van.
-Meg igen. Bár hiányolom. – sóhajt egy rövidet. Tényleg jó lenne, ha már itt lenne. Szeretne még egy gyereket…
-Ha nincs szakálla vagy bajsza, meg borostája, akkor jöhet. – nevet fel. Nem tudják ezek vonzani, talán azért, mert számára szokatlan az ilyen.
Gondolkodva, szakértő szemmel tekint végig Sallyn.
-Az anyaga is onnan való? Megtapinthatom? – ha igen, akkor két ujja közé csippenti az anyagot és megnézi.
-Ez csodaszép. És nagyon jól áll rajtad. Ők így is öltözködnek? A férfiaké milyen? – persze, hogy egyből párján igyekszik elgondolni.
-Itt is melegek a nyarak. Igazság szerint nehezen bírom, nálunk kicsivel hűvösebb és csapadékosabb a város. Takarni? Minek takarni, ami szép és kívánatos? Á, nem tudják, mi a jó… - már nem is tetszik neki annyira az a ruha, és bár követségi tag, azért egy baráti beszélgetésbe ez belefér. Oda a semlegesség….
-És nagyon jól teszed. – sok gond és baj történt életében, de Sally életes még kalandosabb, legyen jóval rövidebbre szabva sajátjánál. Talán ő is ennyire szeretne minél többet kalandozni.
-Gyertek csak, mind a ketten. Ő sem fog unatkozni. – tekint a már nem lefetyelők felé, amin el is csodálkozik, meg nem is. Mindenkinek kell társ.
-Meg fogod ismerni, ne aggódj. – nevet fel. – Még sok is lesz. Miriah? Hét, elf években és emberi években… - számol és összehasonlít. – Három.
Nagyon határozott és mindent tudni akar. Bár tudnám a válaszokat mindenre.
Ha szöszivel ismerkedett meg és tudja, vagyis inkább sejti, hogy Sally inkább emberek felé nyit ilyen téren, akkor csakis stenere lehet. A következőkre azonban érdeklődve tekint Sallyre. A szőkeség, magasság és a név stimmel. Nocsak. Titokban megint kalandozik fivére. Aztán elkomorodik kissé. Nem tud a hátsóján megülni fivére, de most még ezt is elnézi neki, többszörösen is, maga sem túlzottan egy helyben ülő típus.
-Naram Enyras. Még jó, hogy a rokonom. Ő is Enyras és én is. – nevet fel. – A fivérem. Mi rosszat csinált már megint? – bár ez a mondat annyira nem volt felhőtlen, ez látszódik rajta.
Nem tudja, hol találkoztak, Naram nem beszélt neki a többiekről, amikor Nephirt hazahozta.

- Áhá! *Neveti el magát hallva Deira ravasz húzását.*
- Már egészen elfelejtettem, hogy milyen jól tudod mozgatni a szálakat a háttérből. *Csóválja meg a fejét mosolyogva. Kicsit hasonlítanak ebben, Sally is könnyedén eléri amit akar, főleg ha azt férfiaknál kell elérni. Kevés az olyan, akiket ne tudna orránál fogva vezetni, vagy úgy duruzsolni a fülébe a szavait, hogy azután azt higgyék, saját ötletüket hajtják végre. Deira viszont ezt valami elegánsabb profizmussal csinálja.*
- Nagyon örülök, hogy megvan még a tüzes oldalbordád. *Mosolyog szélesen, mert remélte, hogy ez azóta sem változott.*
- Na, akkor néha sétálj az al-Khaybar rezidencia környékén, az őrségük is oda valósinak tűnik, s akad köztük pár szép szál legény kreolos bőrrel. *Mosolyog, s még gondolkozik, elmondja-e velük kalandját, a (leendő csodatévő) kis címerkét, amit nekiadtak mit sem sejtve.*
- Ez? Ez inkább zorausi, ukutrai divat szerinti. E kettő egymás melletti két tartomány, egykor egyek voltak, emiatt vannak hasonlóságok. Az eneydrosi nők szeretik a kaftánt vagy pedig sok fátylat hordanak. Van egy-két olyan ruhám is, de valahogy ez a másik kettő jobban tetszik nekem. Bő ruhák, abban a melegben ez főleg előnyös, de szerintem itt is jó lesz, úgy hírlik, a nyár itt is elég tikkasztó. Általában takarni szokás a vállakat meg a dekoltázst is... Általában. *Mosolyodik el a végén, mert hát az ő ruhája is most olyan, hogy kellemes dekoltázst biztosít számára, s kicsit sem szokta bosszantani, ha a férfiak tekintete odatéved... és ottmarad.*
- Tudod, hogy utálok unatkozni. *Mosolyog továbbra is, s nagyra értékeli Deirában, hogy nem sopánkodik itt a Sallyt ért villámcsapás miatt - melynek nyomait nem is látni, talált ott egy elég jó Élet-mágust, aki kezelte a problémákat, hegeket -, hanem már előre tervez.*
- Ez nagyszerű lenne, köszönöm. Szerintem élni fogok a lehetőséggel, s sanda gyanúm, Cessi is jön majd. *Pillant a macskájára, aki a vörössel együtt már a második tálka tejet lefetyeli. Neve említésekor emeli csak meg a fejét, elégedetten nyalja meg szája szélét, szinte mosolyogni látszanak sárga szemei, majd folytatja a lefetyelést.*
- Már várom, hogy megismerhessem őket, nem különben a tüzes oldalbordádat, akiről már annyit hallottam és aki miatt annyi fess legény lett visszautasítva! Igazán különleges lehet. Nagyon szép neveket választottatok a gyerekeiteknek. Miriah hány éves? Mármint... emberi szemmel nézve. *Teszi hozzá, nem titkoltan az a szándéka, hogy akkor már nem érkezik üres kézzel, mégsem illő, s addig kitalál valamit akkora korú gyerekeknek. Azt is érzékeli, hogy nem most lesz az a bemutatás, s nem firtatja az okát. Nagyon jól tudja, hogy minden találkozásnak megvan a maga ideje.*
- Kiszemelt? Lássuk csak, ez az Eric nem rossz fickó, meg nemrég megismerkedtem egy helyes szöszivel is. Róla jut eszembe, nincs neked egy Naram nevű, szőke hajú rokonod? Különleges ismertetőjegye a magassága. *Jut eszébe Ethyrlinről a börtön, a börtönről pedig az ott hallott Enyras nevű úr. S ismét finom csúsztatás ez egy másik témára. Nem mellesleg egészen úgy is lehet érteni a szavait, mintha a szőke magas elf is kiszemelt lenne. A végén még Deira aggódni fog, hogy rokonságba kerülnek!*

-Akkor majd te is többet jössz ide. – árulja el végül hátsó szándékát, ravaszsággal a tekintetében.
-Szeret mancsot adni és úgy kér, hogy a térdedre, combodra teszi a mancsát.
A vöröst egyáltalán nem zavarja, hogy együtt isznak, viszont ha elfogy az övé, akkor együtt mennek a másik tálhoz és úgy isznak.
Visszafojtottan nevet fel a férfiakra vonatkozóan.
-Nekem már van tüzes oldalbordám. Nem tudod megtagadni magad. Nem, még nem, sajnos, pedig szeretnék. Érdekes öltözékük lehet, kreolos bőrű férfiakkal nem találkoztam még. Nem eneydrosi? – tekint a ruházatára. – Akkor milyen?
Elszörnyedés nélkül hallgatja Sallyt, sőt lélekben vele fut, vele lövi ki a villámokat. A kalandok a vérében vannak, hiába jóságos, letelepedett családanya képzete ez most, tudja, hogy most ez az az időszak, amikor anyaként, főpapként létezik, ennek akarja szentelni teljes idejét. A kalandok még utána is folytatódhatnak.
-Nagyon nem unatkozol, már látom. De ide jöhetsz, gyakorolunk és megnézzük, mi lehet az oka. Lehet, hogy csak a másik mágia hatása és ha gyakorolsz, előjön ismét a tudásod.
-Ó nem, dehogyis rendezem le ennyivel. Jössz és majd látod a csemetéimet. Párom még otthon van egy kis ideig, de jön, amint lejárt a hivatala. Két csemeténk van, Miriah, a lányom és Zerhil a fiam, ő nemrég született. Le tudják foglalni az időmet rendesen…. de nem cserélném másra. – nem szándékszik hosszan mesélni, Sallyre sokkal inkább kíváncsi. A gyerekeket pedig úgyis meg fogja ismerni, akik égő kíváncsisággal tudnak belekérdezni mindenbe.
-Ajj, de édesen kerülted ki a lényeget. Kiszemelted azért van? – hogyne lenne, van szeme, és egy olyan nőt, mint Sally, minden ujjára kaphatna tíz férfit.

- Ő nem különben. Óvatosan kényeztesd, mert hamar megszokja és gyakori vendég lesz. Én meg gondolkodhatok, mivel múljalak felül, hogy megmaradjon velem. *Mosolyog Sally, mikor hallja, mi finomat fog kapni Cessi.*
- Tappancs? Érdekes név egy cicának, de tetszik. *Nézi mosolyogva az előmerészkedő vörös cicát, majd megcsóválja a fejét, mikor látja, hogy Cessi inkább a vörössel közösködik és az ő tálkájából inna. Aztán majd persze a sajátjából is fog, s ha nem ellenséges a vörös, akkor megosztja vele.
Mesélés közben feltűnik neki a borússá váló tekintet, de nem kérdez még rá. Nem tudja az okát, hogy valamire emlékezteti a nőt, vagy hallotta ennek az esetnek a hírét, talán egy messzire került kedves barátnő volt az az elf gyógyító.*
- Ó, még nem jártál azóta sem ott? Egyszer feltétlen el kell akkor jönnöd velem Adar Ishirbe. Dög meleg lesz a sivatag miatt, de a kreolos bőrű férfiak hozzá illően tüzesek. *Somolyog kajánul.*
- Apropó, itt is láthatsz közülük, az al-Khaybar követségen, de persze hölgyeket is. Egyébként ez is adar ishiri öltözet, csak nem az eneydrosi.. *Mutat végig magán, mert ő sosem öltözködik dombtavi módi szerint, kivéve, mikor azt akarja elhitetni magáról, hogy dombtavi. Legtöbbször adar ishiri múltat mesél be, Deira is valami ilyesmit tudhat.*
- Ó, például akkor kellettél volna, mikor egy ritka drágakövet kerestünk a sivatagban egy föld alatti barlangban tele csapdákkal. Az egyik például meg is futtatott, mert rossz lépés után egy hatalmas kőgolyó gurult utánunk! Máskor találkoztunk élőholtakkal egy Halál-mágus jóvoltából. Oh, és a legkomolyabb, az mondjuk elég rosszul érintett: idő közben egy társam is akadt e kalandokra, vagyis inkább ő rángatott ezekbe bele. Szóval egy ilyen alkalommal a társamat, Ericet vették célba egy villámcsapásos mágiával. Én meg a támadóra idéztem meg egy ugyanilyent, remélvén, hogy időben közbelépek. Na ennek a folyománya az lett, hogy a két mágia összecsapott és két felé ágazott a villám. Egyik a támadót találta el, a másik meg engem. Itt kiesett kis rész, mert állítólag úgy kellett újjáéleszteni... Az egészben az bosszant, hogy ennek már több mint fél éve, de azóta se érzem úgy a mágiát. Reménykedem, mert eleinte még a legegyszerűbb szikra sem jött össze hetekig. *Fintorodik el, mert nagyon sajnálja, hogy magas mágiája így odalett seperc alatt. Nagyon megszokta a mágiát, mióta négy éves lett, azóta birtokolja, s fura volt az a néhány hét nélküle. Sajnálja, de nem bánta meg a cselekedetet, Ericért megérte.*
- Egészségünkre! *Emeli ő is poharát és élvezettel kortyol bele a hűs italba, le sem teszi, míg nem itta le vagy a harmadát. Majd csak akkor, mikor eléri egy szó, amit nem lehet szó nélkül hagyni.*
- Család? És így ennyivel lerendezed? Mesélj! Mindent tudni akarok! *Teszi le az italt és helyezkedik, hogy kényelmesen üljön egy hosszú meséléshez.*
- Ah, szerelmek jönnek-mennek. Így a villámos eset után én úgy látom, örökké élek, szóval van időm. *Vonja meg könnyedén a vállát. Hogy valaki felé már esetleg többet is érez, az nem látszódik, mindig is jó színész volt.*

Jó megölelnie rég látott barátnéját. Mennyi csíny és kaland… nem is kapkodja el az ölelésből való kibontakozást.
-El vagyok kényeztetve Cessi. – tekint a fehér cicára, ahogy lehuppan a helyéről. Elrendezi kettejüknek a helyet, majd úgy ül le, hogy Sallynek is legyen helye.
A szolgáló meghajol, majd nyugodt léptekkel haladva eltűnik a házban, hogy rövid időn belül majd ismét megjelenjen még valakivel, a másik kezében két tál, melyeket kellő távolságban letesz a földre, láthatóan a két macskának, a tálcával, rajta frissítővel és gyümölcsökkel pedig a kőállványra helyezve ismét meghajol és távozik, amennyiben nem kívánnak még valamit.
-Ó nem-nem. – nevet fel halkan. – Ő Tappancs, csak én hívom vörös gombolyagnak, mert úgy néz ki alvás közben.
Csillogó szemekkel hallgatja a történet elejét, azonban, amikor a tűzoltásra és az ispotályra terelődik a történet, kissé komorabb fellegek gyülekeznek a szemeiben. Önkéntelenül testvérére gondol. Ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Gyógyul, de a rohamok… lassan vesz egy mély levegőt.
-És milyen Adar Ishir? Azt hallottam már, hogy ott másképp néznek ki az emberek. – Naram is részletesen leírta, miután kifaggatta, hogy miként néz ki az az ishiri fiatalember.
-Nocsak, milyen segítség is? – mosolyog végre, el tudja képzelni, milyen kalandok lehettek azok.
A rejtekútra felnevet, ekkor érkezik meg az innivaló, amit azonnal fel is ajánl Sallynek.
-Egészségünkre. – emeli a poharát, majd belekortyol. - Macskaügyességgel még most is tudok mászni. – majd megigazítja a ruháját. – Családom lett és a követségen teljesítek papi szolgálatot. – élvezi, de a kaland ugyancsak hiányzik életéből, de tudja, hogy egyszer az is ismét elérkezik, most a családra és a követségre és bátyjára akar koncentrálni.
-És te? Megtaláltad már szíved lovagját? – óvatosan kérdezi, egyrészt tisztában van, Sally akkor miként is gondolt minderről, másrészt nem szeretne olyan dologba belekérdezni, ami fájdalmas is lehet.

*Az alakvigyázásra kicsit figyelmesebben villan a tekintete, bár alig észrevehetően. Mikor utoljára elváltak Deira már családot tervezett, talán már túl is van rajta s azért vigyáz alakjára? Elfeknél nehéz ezt megállapítani, lehet még vagy húsz évig nem lesz az elhatározásból gyerek, elvégre hova siessenek? Sally sem sieti el. Az ölelést sem, már ami a befejezését illeti. Ennyi idő után kiadós ölelés jár, még ha finom is. Sosem volt az a szuszt kiszorító típus.*
- Rá vallana. *Mosolyodik el a fehér cicára vonatkozó szavakon.*
- Igen-igen. Csak melegen tartottad Deira helyét, ugye? *Néz le a párnás padon végignyúló cicára, aki előbb csak füleit, majd fejét is mozdítja, de Sally szavai után egy nyújtózást követően leugrik a padról és figyelme a megjelenő szolgálóé.*
- Egy limonádét megköszönnék. *Fordul Sally előbb Deira, majd a szolgáló felé, majd helyet foglal a kínált helyre. Odébb Cessi míg a tejre vár a napon ücsörögve a vörös macska után néz, előmerészkedik-e? Ha megkerül, akkor megvárja, míg ő választ tálkát, majd ő is ahhoz a tálkához sompolyog... hátha hagyják.*
- Ő lenne Vörös Gombolyag? Érdekes név. *Pillant Sally a vörös cicára, a megnevezésből azt gondolván, hogy az a neve, ha már a fehér macska nevén lett nevezve.*
- Huh, nem is tudom, hol kezdjem! Nem sokkal azután, hogy elköszöntünk egymástól én utamat újra Eneydros felé vettem. Alig voltam két napja Derdyf városában, mikor máris tűzoltás kellős találtam magam. Az ispotály gyulladt ki, egy elf gyógyító-hölgy bent is rekedt, őt mentettük ki. Szerencsére nem lett komoly baja, csak sok füstöt nyelt. Eztán Adar Ishirben utazgattam ide-oda, néhány évig nem is volt érdemleges dolog, amit kiemelhetnék. Hacsak az nem, hogy még profibb lettem szerencsejátékban többek között. *Vigyorog rá barátnőjére.*
- Ezek után jöttek olyan kalandok! Igazán sajnáltam, hogy nem vagy ott! Sűrűn gondoltam rád. S nem egyszer nem csak azért, mert neked is tetszett volna, hanem mert elkélt volna a segítséged! *Mosolyog derűsen s sokat mondóan. Hosszú mesedélutánnak néznek elébe, ha mindent el kell mesélni, mert kalandok voltak bizony bőven, főleg az elmúlt bő két évben.*
- És te? Már nem kalandozol, ahogy tervezted? Vagy nehéz innen kijutnod? Tudok egy rejtekutat a követségről ki. *Mosolyodik el szélesen a végén egy bizonyos pont felé bökve fejével. Természetesen az a rejtekút az, amelyiken bejött ide, szóval annyira nem rejtek, de minden csak nézőpont kérdése. Ami azt illeti, nagyon megnézné, miként mászik át a bokrokon és kerítésen Deira ebben a szép világoszöld ruhájában.*

Kedves mosolyt kap Sally. Már akkor is ennyire magabiztosnak ismerte, amikor találkoztak.
-Tényleg nem tagadod meg önmagad. – csóválja a fejét mosollyal, amikor Sally megmutatja, merről is érkezett.
-Köszönöm, igyekszem vigyázni az alakomra.
-Egy ölelés? Már azt hittem, sosem teszed meg. – öleli meg, de finoman, ahogy mindig is tette.
-Fehér cica? Szerintem a helyembe lépett. Gyere. – karol belé, visszaindulva oda, ahonnan jött. – Ő lenne az? – ekkor már egy szolgáló tart feléjük. – Megkínálhatlak valamivel? Még szép, hogy igen.
-Két tálkával a legfinomabb tejből Cessinek – tekint a cicára – és a vörös gombolyagnak is. És… - ekkor Sallyre tekint, mit is szeretne kérni. – és egy gyümölcstálat is kérek. Köszönöm.
A szolgáló meghajol és távozik. Nem sokára két tál jóval távolabb egymástól, kikerül a cicáknak.
-Foglalj helyet. Mesélj magadról. – tekint leülve Sallyre. Régen nem látta már és most mindent szeretne alaposan megnézni rajta. – Olyan régen nem találkoztunk.
És ő pedig elég sokat változott. A kalandornő a kapun kívül maradt, most főpapnőként tevékenykedik, ahhoz pedig szükséges „tartania” magát.

*Gondolatot olvasni még nem tud a cica, még ha úgy is néz ki, mintha a másik veséjéig látna, de ha tudna, máris dorombolni kezdene a legfinomabb tej ötletére. Egyelőre viszont marad a napozás a kényelmes, párnázott padon.
Sally addig is tesztelte a helyi őrséget, s eddig jól vizsgázik. Bár szórakoztatná, ha sikerülne kihozni a sodrából, vagy összezavarná, de az is megfelel jelenleg, hogy az őr higgadt és nem szándékozik Sallyt kilyuggatni azzal a dárdával. Biztos az őr is szereti a szépet. Deira feltűnésével közben kezét csípőre teszi, így a köpeny is félrelibben és láthatóvá válik ruhája: a buggyos szárú homokszín nadrág, a fekete cipellők, s a felső, mely mintha vastag fekete szövet-öv lenne, csípőtől öleli körbe a testét egészen a mellekig, azokat pedig háromszög alakban homokszín finom anyag takarja, nyaka mögött megkötve.*
- Örömmel hallom, mert tetszek így most magamnak. *Vigyorodik el, mikor felismeri őt Deira, az őr felé picit meghajol kezét szíve fölé helyezve. Finom, udvarias gesztusú bocsánatkérés, amiért kekeckedett vele. De aztán már fordul vissza barátnője felé.*
- Hát ott.. *Mutat lazán hüvelykujjával a háta mögé a bokrok és kerítés felé, de aztán nem fejezi be, mikor Deira meggondolja magát és nem kíváncsi rá mégsem. Ezen Sally jót mosolyog.*
- Köszönöm. Te is az vagy még mindig. *Mosolyog rá, s közelebb lép.*
- Hát egy ölelés már nem jár a régi barátnak? *De ha nem, nem erőlteti. Ilyeneket Sally mindig is könnyedén rázta le magáról, mintha semmi sem tudná őt bántani.*
- Hozzád jöttem beszélgetni, ha nem zavarlak most vele. Eredetileg jó kislány akartam lenni és a főbejárat felől jönni, de Cessi lerövidítette az utat, én meg utána. Ja, Cessit még nem ismerheted, egy fehér cica, társamul szegődött, mikor kölyökként rátaláltam nem olyan régen. Nem láttad valahol?

~Nahát, teljesen olyan, mintha értené, hogy mit mondok. Ezért a legfinomabb tejcsi jár…~ tekint a cica szemeibe.
Az őr teljesen érzéketlen a viccre, de nem fafej módon. Nyugalommal és csendben tekint Sallyre. Az már jó pont a szemében, hogy megállt.
-A hölgy engedély nélkül tartózkodik a kertben, Deira Enyras Bohreah. – az iménti közjáték is lepereg róla. Veterán őr, nyugalmából nehéz kirántani.
Deira a homlokát ráncolva tűnődik el a hangon. ~Annyira ismerős…~ Ahogy odalépdel, egy ideig figyelemmel tekint végig Sallyn, először le, aztán ismét fel. Felismerés gyúl tekintetében.
-Te sosem fogsz változni… - csóválja fejét mosolyogva. – Köszönöm, elmehet.
Derniel a zöld közjátékra sem reagál, arra azonban már villan a tekintete, ahogy a főpapnő üdvözli a behatolót. Az utasításra azonban meghajol és visszaáll az előbbi helyére.
Deira körbetekint.
-De hogy jutottál be? – aztán máris emeli fel a kezét. – Nem.. nem akarom tudni. – aztán végigtekint ismét Sallyn.
-Gyönyörű vagy. – mosolyodik el végül. – Csak úgy beugrottál, vagy egy kicsit beszélgethetünk is? – tekint rá érdeklődve.

*A fehér cica töretlenül figyeli ugyanúgy meglapulva a másik macskát, mikor az leugrik, s mikor elbújik a nő szoknyája mögött. Csak akkor néz fel, mikor már hozzá szól Deira. Tökéletesen érti, mi szólt neki és ahogy a borostyánkő-sárga szemek Deira szemeibe pillantanak, határozottan az az érzése lehet az elf nőnek, hogy a macska teljesen ért mindent. Nem mellesleg a tej gondolata szimpatikus neki, és ezáltal a nő is szimpatikusabb lett. Eddig is az volt, rossz ember..elf.. - az ő szemében egy kutya - nem lehet, akinek ölében macska aludhat. Egyébként a kert is érdekes, biztos fog még erre csatangolni, ez a hely alapos felderítést - és birtokba vételt - igényel. A vöröskével biztos meg tudnak egyezni.
Amott Sally viszont nem biztos, hogy ilyen könnyen egyezségre jut az őrrel.*
- Óóó, itt... vagy itt? Bocs, közben léptem egyet. *Mutat maga mögé, mert a felszólítás vagy parancs pont lépés közben érte. Természetesen nem szégyell e kérdéssel szemtelenkedni a másikkal, tökéletesen érti ő, mire szolgál ez a felszólítás, s nem számít egy lépés ide vagy oda, amíg több nem lesz belőle.
Cessi közben abbahagyja a lapulást, és a vörös után néz egy picit, aki elnyargalt amarra.*
~ Betoji.~ *De aztán már ártatlanul pillog fel Deira mosolyára, s amint elfordul a nő, felugrik oda, ahol előbb Deira ült. Röviden odaszaglászik az asztalkán lévő sütemények és tea irányába, de hiányolja a beígért tejecskét, így kárpótolja magát azzal, hogy végignyúl a párnázott padon, úgy is kellemesen odasüt a nap.*
- Igazából semmi, mindketten állunk ott, ahol vagyunk! *Előzi meg az őrt Sally a válasszal. A hangból ő már kitalálta, ki fog mindjárt odajönni. Kíváncsi izgatottsággal várja, vajon mennyit változott Deira, s vajon felismeri őt a másik ennyi év távlatából? Kamasz volt Sally, mikor utoljára találkoztak, noha már akkor látszott, hogy veszélyesen szép nő lesz belőle. Az is lett. Ismerősek lesznek-e a vonások Deirának? A folyton huncut mosolyba görbülő ajkak? A kobaltkék szempár? A hennamintás bal kézfej? És a stílus?*
- Még mindig jól áll neked a zöld. *Mosolyog a nőre, amint odaér, majd a Dernilnek nevezett őrre pillant.*
- És neked is. *Pimaszkodás ez a javából, főleg, ha az őrön nincs is zöld.*

~Áh, vadászik..~ állapítja meg, amikor a szokásos hátulra rugózó lépéseket teszi meg. De mivel a szoknyáján, annak annyira nem örül.
-Mi lenne, ha földön tennéd ugyanezt, hmm? – tekint rá, mire a vörös gombolyag már lent is terem és onnan folytatja izgatott „játékát”.
Már éppen visszatérne a könyvéhez, amikor egy fehér foltot vesz észre a kertben. Az előbb még nem volt ott az a folt. Odatekint, a könyvet kézben tartva az ölébe teszi. Erősen figyel, de már látja, hogy egy macska.
-Hagyd békén, nem verekszel! – szól rá erélyesebben, mire a vörös gombolyag a szoknyája mögé bújik, de bizony kiles onnan, a fehér macskára.
-Szia, tündérem, játszanál? Éhes vagy? Tejecske kéne? Vagy csak érdekes a kert? – figyeli egy ideig. Nem veszi észre Sallyt, mert ő is éppen háttal van és jól el is bújt a fehér rózsabokor árnyékában, amely levelével már eléggé takarja a kilátást.
Sally már nem ilyen szerencsés, mert az egyik őr észreveszi és elkiáltja magát, dárdáját felé irányítva.
-Állj! Maradj ott, ahol vagy!
Deira meglepődve fordul meg és hajol ki a bokor mögül, a vörös gombolyag a felkiáltásra már elszaladt a kert másik végébe. ~Mintha ismerős lenne az alak.~ Feláll, a könyvet kezében tartva, ha a fehér macska még ott van, egy mosolyt enged el neki, és kettejükhöz lépdel.
-Dernil, történt valami? – szól már a távolból.

*A vörös macsek megérezte, hogy valaki van még itt, először a fehér macskát. Fehér színe feltűnő, de fiatalsága és színe ellenére vérbeli vadász a fehér macska. Úgy lapul meg a fűben, a virágok között, hogy elsőre, ahogy körbenéz Deira, talán kis sem szúrja őt, csak ha elkezd ő is abba az irányba nézni, mint macskája, amikor megérzi, hogy figyelik, akkor lelhet rá a meglapuló állatkára alig két-három méterre előtte. Úgy nézi a másik macskát, mintha az kövér kis veréb lenne, amit le kéne vadászni, s izgatottsága, hogy ugorjon-e vagy sem, megmutatkozik abban, ahogy fehér farkincája egyik oldalról a másikra libben lassan, finoman. Ugyanakkor érezhető lesz a vörös macska számára is, hogy nem ellenséges szándékú a fehér fiatalka, csupán játszik. Deirának ismeretlen lesz a cica, mikor ők ketten utoljára találkoztak, pár éve, ez a macska még nyilvánvalóan nem élt, s Sally sem tartott macskát. Aztán másik irányból új neszekre lehetnek figyelmesek, amire talán egyedül a fehér macska nem fog odafigyelni, pontosan tudván, ki van ott. Sally sétál ott kényelmesen, nem véve észre a csendben ülőket illetve meglapulókat. Nem látta, merre iramodott el a macskája, mintha tovább erre a kis kertbe ment volna... Körbenéz, pont nem Deiráék irányába, így egyelőre csak hátát láthatják. Alakját s öltözetét homokszín, fekete ornamentális hímzéssel arasznyi szélességben szegélyezett köpeny rejti el, erre omlik rá hullámos ébenszín haja, mely háta közepéig ér.*
~ Merre mehetett?~

Az egyik párnázott padon ül, kezében könyvvel. Akár idilli is lehetne a kép, hiszen mellette asztalon tea, sütemények és az ölében egy vörös macska. Naramé, akiért aggódik, továbbra is. De hogy ne legyen a nyakán aggódó tyúkanyóként, inkább kiült a kertbe, úgy tenni, mint aki olvas. A vörös macska később lógott utána, majd halványzöld szoknyás ölébe mászva, összegömbölyödve aludni kezdett. Most azonban hirtelen felkapja a fejét, figyel.
-Mit látsz? – kérdi, de szemei még a sorokat olvassák.
Aztán morogni kezd a kis vörös gombolyag és kifejezetten egy irányba tekint. Erre már felfigyel és körbe tekint. Megsimogatja a macskát, de nem szólal meg. Nem érzékel veszélyt, márpedig azt általában előre megérzi. Naram esetében is. Éjjel nyugtalanul aludt és furcsa zajok visszhangoztak a fülében reggel.

- Ne... *Kezd bele, aztán sóhajtva fejezi be.*
- ...arra menj. *Pár hosszú pillanatig vár, hátha a fehér macska újra feltűnik a kerítés tetején. Be is következik, újra felugrik az állat a kerítés tetejére, borostyánkő-sárga szemeivel néz le Sallyre, nyávog egyet röviden, halkan, vékony hangon és ismét a kertbe ugrik be könnyedén elsurranva a túloldalon lévő bokor alatt, az ágak között.*
~ Nem gondolod komolyan...~ *Csóválja meg a fejét mosolyogva, s annyira nincs ellenére az ötlet, majd jobbra néz, balra néz. Sehol senki és csönd is van, csak a madarak csiripelnek, csivitelnek a fákon itt-ott.*
~ Úgy is túl snassz a főbejáraton bemenni.~ *Jut döntésre. Nem okoz neki nagy lelki próbát ezt eldönteni, s egyébként is bízik a kis társában. Mai napig hisz benne, hogy nem véletlenül találtak egymásra, s hogy a fiatalka, nyúlánk, már nem kölyök, de még nem is felnőtt cica nem véletlenül vezeti őt olykor-olykor. Mintha a macskák másképp látnák a világot, olyasmiket is észrevesznek, ami a természethez való sajátos kötődést jelez. Csipkés kőkerítésnek hála be tudja akasztani a lábát, hogy ennek segítségével próbálja magát felnyomni a kerítés tetejére. Nem megy neki egy ugrással, mint a macskának, de van rutinja a kerítéseken való átjutáson. Előzőleg ellenőrizte is a túloldalt lévő bokrot, hogy tudomása szerint nem egy mérgező fajta. Többnyire úgy is hosszú ujjú és szárú ruhákat visel, s talán nem is tövises a bokor, hogy megszaggassa a ruháját. Ha túljutott a kerítés tetején, halkan és óvatosan ereszkedik le a túloldalt, a bokor és a kerítés között.*
~ Na lássuk, mi sül ki ebből!~ *Kémlel ki egy kicsit a bokor mögül, s ha épp nem lát senkit, akkor ügyesen, óvatosan ki is jön mögüle. Tekintete a fehér macskát keresi, miközben úgy vágja kezeit zsebre a buggyos szárú nadrágba, s úgy áll, mintha teljesen természetes lenne, hogy a követség egyik magánabb jellegű kertjébe így kell bejutni. Ha felfedezi a fegyvernök vagy emberei, biztos rajongani fog érte. De hátha előbb találkozik barátnőjével. Vagy a magas szöszivel. Vajon emlékeznek még rá? Főleg az előbbi, hisz elsősorban miatta jött. Végigméri a kertet is, az épületet is, s nagyon kellemesnek találja.*

Még mindig nem tudja, mennyire jó ötlet elmennie az esküvőre. Jobban szerette volna, ha húga megy el. Még mindig fáradékony, habár az ügyek egy részét már átvette.
Ezüstös azúrkék, bő szabású felsője alatt szintén egy bő szabású fehér inget, alá pedig egy ezüst világosszürke, kissé magasított nyakú inget vett fel, hogy a kötések és a sérülés helyei ne látszódjanak annyira. Nadrágja is bővebb szárú, színében és anyagában a felsővel egyező. Kezére is kesztyűt húzott, akármennyire furcsán is néz ki. Így is elég sok kérdezősködés várja. Ezért is nem akarna most menni, a figyelem most a házaspáré, viszont, ha nem mennek el a követségről a meghívásra, akkor sértésnek vehetik, és inkább őt kérdezgessék. A ruha öltözetben és színben is rejti a sérülést és a mérgezés nyomait, még látszódik rajta. Haját a rangjának és beosztásának megfelelően fonták be, kis ezüstdíszekkel tarkítva, és a fülbevaló is ismét a fülére került. Most mázsás súlyúnak érzi a könnyű füldíszt.
Amit remél viszont, hogy Kathleen is eljön… eltöpreng. Nem jött az üvegházas látogatás óta, és bármennyire is tisztában volt, miért is, a gyógyulásban jelentősen visszaesett, a várakozás reménysége egy csapásra kihunyt akkor benne, még ha minden héten küldött és kapott ajándékot, figyelmességet. Csak amikor megérkezett a meghívó és húga kezébe nyomta, hogy ő ugyan nem megy és szedje össze magát, akkor kezdte kissé jobban érezni magát, de a gyógyulásban való visszaesése miatt nincs most olyan jól, mint remélte.
De ki fogja bírni az estet. Nem nagyon akart párt magának estére, úgy gondolja, hogy majd elüldögél. Ha pedig nem jön Kathleen, akkor a vacsora után illően távozik. Nem igazán tervezi, hogy mással akarna lenni, és csak remélni meri, hogy Kathleen eljön és majd vele lesz. Akaratlanul megsimítja kezét, amelyet akkor fogott meg Kathleen, amikor először látogatta meg. Hiányzik neki.
Egy szolgáló jön majd vele, aki, ha nem érzi jól magát, akkor hazaviszi. A hintója megérkezik és segítség nélkül száll be, hogy elinduljanak.

*Korholja picit magát, mikor látja megrándulni a férfi szája szélét. Hát, most ő is megtudta, milyen érzés lehetett a férfinak az ő zsémbessége. Megint akasztják a hóhért, csak most a másikat.*
- A kis bogár. Jött utánunk, de megérezte a kinti hűvösséget és beérte egy tiszteletkörrel, s a visszavonulás mellett döntött. *Közvetít Naramnak készségesen a kis bogár életéről. Ha tudná, hogy Naram is szívesebben van odabenn, visszamenne vele minden hőség ellenére. Csak nehogy haza akarjon költözni, mert nem bírja az ederthini időjárást. A másfél hónapot ki fogja bírni Kathleen, mert ott a viszontlátás reménye. Legyen bármilyen tőr is a szívébe, legyen ezer vérző sebe a szívén, de látni akarja a férfit.*
- Rendben. *A kabátot így hát viszi ő tovább.*
- Mind a kettőre azt mondhatom, hogy ez csak természetes. S a legjobb hála az lenne, ha maradéktalanul meggyógyulna. *Mosolyodik el lágyan.*
- Én tartozom köszönettel a türelmükért, amiért minden nap eljöhettem és meglátogathattam a szobájában. *Tudja, hogy oda nem szoktak nem elfeket beengedni, értékeli ezt a nagy kegyet és megtiszteltetést, amit kapott. Az állához érő kézre meglepetten pillant fel, s mielőtt kiderülhetne akarna-e bármi mást Naram, Kathleen hamarjában hátrább lép egy lépést, majd egy picit vissza, hogy visszanyújthassa a kabátot a férfinak. Az a hűvös fal újra vastagabb lett. Muszáj, különben itt mindent bevallana a férfinak. Biztosan elfeknél szokás az áll érintése búcsúzáskor, de a dombtaviaknál ez nagyon bizalmas közeledés, s nem akarja, hogy alaptalan pletykák keljenek szárnyra. Hogy reméljen ennyitől? Bizony megdobbant az a szív, s fájdalmasan józanodik ki, mikor újra érzi a tőröket.*
- Köszönöm. Önnek is szép napot és vigyázzon magára! Akkor az esküvőn... *Búcsúzik egy főhajtással tartva a távolságot, majd megfordul és nem nézve vissza halad ki, megtartva a méltóságát. Nagyjából a Parkig, ahol behúzódik egy kisebb, zártabb, néptelen pavilonba, leül az egyik kőpadra és utat enged a könnyeinek, melyek csendesen gördülnek alá állára, ahol előbb Naram érintette. Nem egy sírós fajta, utoljára talán kiskorában sírt, mikor elesett és lehorzsolta a térdét. Szégyelli is könnyeit, ő ennél erősebb. De egyes könnyeket nem azért ejt az ember, mert gyenge, hanem mert túl sokáig volt erős...
Vagy egy órát marad a pavilon magányában, letörölve, felszárítva könnyeit, aztán indul haza a rezidenciára, ahol aztán megint úgy tesz, mintha minden rendben volna. Másnap szintén egy órát fog a rózsacsokrával eltölteni, már nem sírva, csak szomorúan mosolyogva, s egyet lepréselve elrak a ékszeresdoboza titkos rekeszébe. Majd megfogalmaz egy illő és udvarias (Kathleentől nem meglepő módon távolságtartó) köszönőlevelet, s dombtavi szokásoknak megfelelően gyümölcsöt küld a gyógyulónak. S teszi ezt az esküvőig, minden héten egyszer.*

[Látogatás az üvegházba]

Egy fáradt, megértő mosolyt küld a bátorításért, de nem tudja annak venni. Ő nem a munkája miatt akar ismét jól lenni. Pontosabban nem csak azért. Szeretne Kathleen mellett lenni minél többet és hosszabb ideig. A beteg szóra megrándul a szája széle. Nem szeret beteg lenni.
Nem tud hirtelen megfordulni Kathleen kuncogására, így inkább megkérdezi.
-Kicsoda?
A hideg levegőtől megfájdul a feje. Még ennyi idő után sem tudja az itteni időjárást megszokni, az üvegház klímája viszont nagyon jól esett neki. De látta, hogy Kathleennek meg éppen, hogy rosszat tett. Figyelni fog majd erre is legközelebb.
-Nem, köszönöm… - feleli mosollyal.
Szeretne a végtelenségig haladni a lépcsőig, de tudja, hogy egyszer oda is elérkeznek.
-Köszönöm, hogy eljött. És azt is nagyon köszönöm, hogy minden nap eljött. Sokat jelentett ez nekem. Nem tudom, miként hálálhatnám meg.
A lépcsőhöz értek, nem lehet tovább húzni. Szembe fordul Kathleennel. Itt búcsúzik el, nem közvetlenül a lépcső előtt, nem akarja, hogy lássa, miként szenvedi fel magát a lépcsőn. biztosan nem fog tudni egyedül felmenni, nem csak azért, mert kimerült, hanem mert tudja, holnap nem fog jönni Kathleen. És az után sem.
-Köszönök mindent. – kezét finoman Kathleen állának egyik oldalához simítja, míg másik oldalt az arcát simítja oda. Érezni akarta és a köszönetét, búcsúját megosztani vele. Az érintés nem hosszú, de lassúsága miatt így is hosszabb lesz, mint tervezi.
-További szép napot és kellemes készülődést az esküvőre.
Könnyed szavakkal ejti ki, de a szíve már most hiányolja az elkövetkezendő napokra, hetekre, hónapokra Kathleent. Megvárja, míg távozik, majd kínkeservesen, lassú léptekkel, csendben halad fel az emeletre. A szíve lefelé húzza, Kathleen felé.
Lakosztályára érve mindenkit kiküld, egyedül akar maradni. Bár kimerült és fáradt, sokáig csak az ablakon bámul ki, a kanapén fekve. Nehéz lesz neki a következő másfél hónap.
Elaludva még nem sejti, hogy másnap már egy csokor virágot küld Kathleennek, eneydrosi rózsából fűzöttet, hogy megköszönje a látogatásait, valamint, hogy egy kis fát kinézzen Kathleennek, hogy majd jó idő esetén át tudja neki majd adni.

*Nem látja azt a tekintetet, mert ekkor még ugye még mindig a kis tavacskát bűvöli tekintetével és próbál erős maradni.*
- Akkor ebben hasonlóak népeink. *Feleli végül, magában kívánva boldogságot Naramnak. Őneki elég lesz, ha mellette maradhat, mint barát, és ha vége ennek az életnek, akkor az újban majd ismét legyen lehetősége megismerni a férfit. Pedig úgy ajkaihoz húzná azt a kezén nyugvó kezet, hogy előbb a kézfejre, majd a tenyérbe csókoljon.*
- Nézze a jó oldalát! Ha visszatér a hivatalába, feltételezhetően tetemes mennyiségű munka fog Önre várni, s lehet hiányozni fog majd akkor egy kis pihenés, amire most módja van. *Próbálja derűs oldaláról látni a helyzetet - amiben túl nagy gyakorlata van -, miközben ha kell, segít Naramnak felállni. Egyébként felveszi mindkettejük kabátját a padról, karjára teríti. Maga részéről még biztosan nem veszi fel, mert aligha van most olyan erőben a férfi, hogy felnyalábolja a hőtől elájuló nőt. A kérésre elmosolyodik, s ha akarna sem tudna nemet mondani.*
- Első a beteg óhaja, úgyhogy rendelkezzék velem! *Reméli, nem lesz belőle gond, hogy lebetegezte a férfit, de most ehhez kellett, hogy annak nevezze a férfit. Közben az elengedett keze visszatér Naram karjához, hogy támasza legyen neki. Távoztában még hátrales a válla felett, még egy utolsó pillantást vet arra a szépséges eneydrosi rózsára. Aztán hirtelen feltűnik ugyanaz, vagy csak egy rá nagyon hasonlító bogár is, amely a páros mögött fordul el kis ívben gyors hátra arcot vágva. Megint érdeklődött volna Kathleen rózsaillata után, de megcsapta a kinti hűvös levegő, s ez eltérítette szándékáról.*
- Még ő is elköszönt tőlünk! *Kuncog a bogár után pillantva, s kilépve az üvegház párás levegőjéből egy nagy mély levegőt vesz a hűvösnek tetsző kintiből. Nagyon jól esik, s nagyon nyugtató is. Felveszi a kabátját viszont, mielőtt megfázna, de még nem gombolja össze.*
- Szabad a kabátját, uram? *Azt nem tudja, hogy az elf viseletnek ez a darabja kabátnak minősül-e, de most annak nevezte. Felsegíti a férfira, ha kéri, ellenkező esetben viszi neki, vagy átadja, ahogy a férfinak jobb. Nem siet. Nem csak mert jó Narammal lenni, de a fáradt beteget szívtelenség lenne sürgetni.*
- Nagyon szépen köszönöm ezt a kirándulást az üvegházban, igazán élveztem és sok érdekességet láttam. *Azért csak közeledik az a lépcső, s csak illik távozóra fogni a szavait, kezdve például azzal, hogy megköszöni a délelőttöt. Kathleen színe kezd normalizálódni, már ha az ő örökös sápadtságát nevezhetjük normálisnak.*

-Igen, ez a jellemző. De ha újra megtaláljuk azt, akit keresünk, akit szeretnénk, ha életünk részese legyen, akkor habozás nélkül megadjuk az újabb lehetőséget. – egész végig Kathleenre tekint és kezét is rajta hagyja a kezén. És mintha az a többes szám, inkább első számban hangzódna el. Tekintetén látszódik, hogy mi az, amit érez. Úgy érzi, hogy Kathleennel valóban újra megkapta ezt az esélyt. Most már egyre biztosabb benne.
-De igen. – a változáson meglepődik. A várakozást, amelyet puhán tapogatózva érzett eddig Kathleen felől, eltűnt. Valami… valami nagyon nem jó.
Lassan és nehezen veszi a levegőt. Most már rájött, hogy akaratlanul igyekezett Kathleenre hangolódni és ez most szintén sok volt. Valamit elrontott, ebben már biztos.
-Elfáradtam. – ereszt el egy halvány, de szomorú mosolyt.
Tart attól, hogy e miatt Kathleen távozóra fogná és akkor nem látná. Sokáig. Nem akarja. De nem lehet önző. Mindenesetre megjegyzi a virágot, amely nagyon tetszett Kathleennek. Egy ideig csendben marad, gyűjtve a fizikai és lelki erőt.
-Jobb, ha pihenek. – feláll, nehézkesen.
-Lehetek annyira önző és megkérem, elkísérne a lépcsőkig? – addig is Kathleennel van. Legszívesebben most megígértetné vele, hogy pihenésképpen jöjjön el hozzá, de nem teheti meg. Lassan mennek a lépések, még szeretett volna Katleennel maradni, csendben ülni.

- Kérem.. *Mondja suttogva, alig valami hallható hangon, mikor kezére teszi a férfi a kezét. Legszívesebben megfogná azt a kezet, mint ahogy Naram tette ott fenn az ágynál, de Kathleen csalódást okoz magának is gyávasága miatt. Na meg mert úgy érzi, nincs joga szeretni... vagy elszeretni.*
- Köszönöm nevükben is. *Bólint aprót. Ő maga reménykedik, hogy Elena és Rhaj között rendben lesz minden. Ha nem is súrlódásmentesen már csak a különböző kultúrák miatt is, de végül összehangolódnak majd. Újraházasodás... Oly mélyre szúrt az az előbbi tőr, hogy nem reménykedik már. Nincs hozzá joga.*
- Elfogadott itt is. Jellemzően az egy év gyászidő leteltét meg kell várni vele. Ugyanakkor többynire nem kötelező az újraházasodás. Vannak, akik olyanok, mint a griffek, s nem választanak újra párt. Úgy hallottam, az ezüstelfeknél is inkább ez a jellemző... *Pillant Naramra, de belül nem remél igazán. Elfogadja, hogy Naram nem választ új feleséget, vagy ha választ, ahhoz idő kell, mint mondta, az meg nem Kathleen idejében jön el. És egyébként is miért választaná Kathleent? A dombtavi férfiak sem olyan bolondok, nem véletlen nem udvarol senki a gyakran betegeskedő, törékeny nőnek.*
- De itt is van, amikor kötelezővé lesz az új pár választása. Főleg az elrendezett házasságnál, ha túl korán megözvegyül az egyik fél és főleg ha nem született gyermek a házasságból, olyankor rendszerint a család újra kiházasítja az illetőt. *Fejezi be a gondolatmenetet. S mosolyogva nézi Naram mosolyát, büszkeségét...nosztalgiáját. És közben megszakad a szíve.*
~ Hogy is gondolhattam, hogy mostohaanyjuk legyek, mikor mind idősebb nálam... Képtelen helyzet. Mekkora bolond voltam...~ *Úgy néz ki, mégiscsak fel kell melegítenie a tervét, amit arra az esetre tervezett, ha Naram foglalt, s meg kell barátkoznia a gondolattal.*
- Egészséget és boldogságot kívánok mindannyiuknak! *Őszintén kívánja, mint ahogy őszinte a megnyugvása is, hogy Deira családja teljes.*
- Most megnyugodtam, köszönöm! S egyetértek velük, szerintem is fontos, hogy együtt legyen a család és úgy neveljék a gyerekeket. Ön nem osztja ezt? *Most, hogy oda a reménye, valahogy a csevegés és a légzés is kezd könnyebb lenni. Egészen addig, míg nem marad egyedül. De látja, hogy Naram fárad, s nem tud elsiklani e fölött.*
- Jól van, vagy szeretné, ha kimennénk? *A gyógyító visszakapja azokat a diszkrét kérdéseket és figyelmet, amit adott például a bálon is Kathleen-nek. Akasztják a hóhért második felvonás.*