Hullámtörő

A kikötőben helyet kapó taverna - nem csak igazi hajósoknak. A Promenádtól viszonylag távol, egészen a mólók közvetlen közelében találod, s általában a kikötőben álló hajók matrózai és a halászok a Hullámtörő - korábban Vén Csónakos - törzsközönsége. Éppen ezért halszag és rum a két meghatározó jelenség az épületben és annak környékén.

A város pezsgése talán máshol alábbhagy, de a Kikötőben mindig zajlik az élet, kereskedelmi hajók érkeznek-távoznak, halászdereglyék futnak ki, így a kocsmákban is mindig nagy az élet. De míg az Ördögfűben a város söpredéke gyűlik össze, és a Tűzfátyolban selyembe öltözött kéjhölgyek szórakoztatják borsos áron táncukkal és énekükkel a vendégeket, addig a frissen felújított - és átnevezett - Hullámtörő az átlagos, középréteghez tartozók kedvelt helyszíne. A matrózok és halászok mellett jó néhány zsebmetszővel, kikötői zugárussal, néhány olcsó ringyóval, s komoly lehetőségekre váró szerencsevadászokkal is meg van rakva.

Minőségben jobb az Ördögfűnél, de a Tűzfátyolt és az Ezüstgriffet nem éri el, igaz, árban sem. A pult a bejárattal szemközti falnál található, mögötte nyílik a konyha és a raktár, valamint a hátsó ajtó is, amin keresztül egy szűk sikátorra lehet jutni. A régi, innen-onnan összeszedett bútorokat az új tulajdonos lecserélte, és már strapabíró, erős tölgyfa asztalok és székek állnak a vendégek rendelkezésére. Néhány dekorációs elem azért megmaradt – egy pár nagyobb csiga különböző hajókról, kormánykerék és széljelző.
A söntéstől balra a részegek és a csomagcipelők dolgát nem segítve meredeken vezet fel egy falépcső az emeletre. A városba érkezők, hacsak nem elég módosak, általában a Hullámtörő emeletén szállnak meg. A szobákban a legszükségesebb dolgok kaptak helyet, ám mind újonnan készített, frissen ácsolt bútor. Az ágyak kényelmesek, általában tetűmentesek, és még az ajtó is zárható.
Nem sokan tudnak róla, de hátul a raktárból egy lejárat vezet a pincébe, ahol általában a főzéshez használt alapanyagokat és a minőségibb italokat tárolják. A lejáratot őrző masszív, vasalt csapóajtót bonyolult zárszerkezet védi a tolvajok ellen.

A Hullámtörőben dolgozó NJK-k:
- Pörc - őszülő, mokány, harcsabajszos fickó, általában ő ügyel a kocsmára, amíg a tulajdonos házon kívül van. Legendás mennyiségű sört képes elpusztítani, és meglepően jó érzéke van a halételek elkészítéséhez. Beszélik róla, hogy korábban a tulajdonossal együtt szolgált egy tengerjárón, és innen a nagy bizalom.
- Kilia - Pörc idősödő, nagydarab felesége. Általában ő főz és takarít a kocsmában, valamint ő tartja rendben az emeletet is. A húslevesétől a holtak - de főleg a másnaposak - is táncra perdülnek, és nincs nála határozottabb hangú fehérnép a vidéken. A szóbeszéd szerint, ha üvölt, akkor a városőrség is kétszer meggondolja a közbeavatkozást.
- Szikra - húsz éves, karcsú, szemrevaló leány, a Hullámtörő kocsmatündérkéje. Önfejű, makacs és öntörvényű, de szereti élvezni az életet. Szinte mindig a vendégek körül sertepertél, hozza-viszi a kupákat és ügyel rá, hogy senkinek se maradjon száraz a torka. Az emeleten lakik a saját szobájában, a folyosó végén.

*A megkopasztott kapitány ebből a csatából vesztesen kénytelen távozni, annál is inkább, mert aljas módon, fennhangon oldalba is támadják, néhány szigonyszúrásként ható szóval, mi már-már a felépített jó hírét veszélyezteti a Csónakosban. De hát a kalózok köztudottan becstelen játékosok, főleg, ha értékesebb zsákmányt remélnek ott, ahonnan elűzik az alkalmatlankodót.*
- Ez férfi volt? *magasra futnak szemöldökei és mímelt meglepődöttséggel bök a távozó kapitány felé fejével.*
- Puccos egyenruha, díszkard, befésült haj, a tengeren meg félős nyuszi orr, aki, ha veszélyt szimatol, már igyekszik is vissza az öböl védelmébe. *Sallyvel ellentétben nem nézi meg azt a minden bizonnyal formás hátsófertályt, inkább szörnyülködik, hogy a városban micsoda piperkőcök múlatják a szerintük jól megérdemelt idejüket.*
- Talán nem csípik a modoromat. *hogy válaszoljon is a kérdésre, lecsüccsenés közben, a hollóhajú nőre pillantva fejti ki egy röpke mondatban a legtöbb férfival való kapcsolatát.*
- A kérdés, hogy én mit nyerhetek? *sunyin villannak szemei és kaján vigyor jelenik meg szája szegletében, miután meghallja a „nyerni” szót, melyet amúgy is úgy szeret.*

Érthetetlen morgás a felelet Shawnának a megszólított kapitánytól, s valószínűleg jobb is, hogy nem értjük, mert bosszúsága igen nagy. Nem elég, hogy épp vesztésre áll Sally ellenében, még feltűnik egy másik nő is, akivel szemben szintén rendjére veszíteni szokott, s ezt az utóbbi hölgy még világgá is kürtöli, hogy az előbbi hölgynek csak szélesedjen a mosolya.
- Ó, máris megy? - Néz vigyorogva a férfi után, aki valami olyasmit motyog még vissza köszönésképpen, hogy a nőkkel csak a baj van. Sally még egy pillanatig utánanéz vetve egy pillantást a tiszti fenékre, hogy aztán Shawna felé forduljon.
- Hát őt elijesztetted, úgy látom, ismer már téged. Mindig így futnak előled a férfiak? - Nem különösebben látszik az ébenhajú nőn, hogy le lenne sújtva a kapitány korai távozása miatt, helyes pofi és formás farpofi ide vagy oda. S igen, ezt a mondatot tudja be a kalóznő köszönésnek, a kérdést meg finom és őszinte érdeklődésnek a hogy létét illetően.
- Vele ellentétben én viszont nyerni jöttem, csüccs! - Elegánsan tolja meg picit az asztal alatt a szemben lévő szék lábát, miközben egyik kezével félretolja a kockákat mintegy sugallva, hogy korántsem kockajátékban akarja megverni a kalóznőt. Mondjuk ha erre érez vágyat, Sally nem ellenkezik, főleg, hogy a kockái cinkeltek. Sally egyébként nem különösebben tűnik hálásnak vagy hálálkodónak, mondjuk nem is érzi okát, hiába az az állítólagos megmentés!

*Tökéletes gondolatmenet egy szárazföldi rágcsálótól. Ki gondolta volna, hogy ilyesmire is képes Ricky nagyra tartott nőcskéje. Ha nem tudna a hollószín hajú nő ősi foglalkozásáról, még az is megfordulna a fejében, hogy holmi nyomozóvér is csörgedez ereiben. Egyelőre csak egyetlen okot tudatott ittlétéről néhai kalózával, a legnyomósabb még várat magára. Az bizonyos, hogy kell egy csapat, mert a legutóbbi kis affér a karddal csupán aprócska, de annál fontosabb részlet volt egy óriási, kirakásra váró képből. Amit már Shawna tud.
Egyelőre azonban vissza a jelenbe és a Vén Csónakosba, mely néhány napja már törzshelyének számít. A pultos széles mosollyal köszönti a nőt, nem hiába, a jatt kiváló, a fogyasztás sem mindennapi, a kihívásai pedig becsalják a gyarló férfinépet a kocsmába. Eleddig nem jártak sikerrel, nem sikerült sem az asztal alá inni, sem célba dobásban vagy kártyában felülmúlni a tengerek vadmacskáját.
Testhezálló bőrruhában érkezik, most is, mint mindig van mit nézni rajta, öltözéke nem kihívó, ám mégis szinte mindent láttatni enged, figyelemelterelésnek tökéletes, figyelemfelkeltésnek sem utolsó, az övek és a csatok pedig szimplán pluszt jelentenek megjelenésében. Haja frissen mosva, összefogva, kedvenc tőre övében, néhány rejtett dobótőr a lehető legbiztosabb helyen. A belépő után máris észreveszi, hogy bizony van itt valaki, aki nem feltétlenül ebbe a közegbe való. Nem tűnik részeges, nyálcsorgató, teremtéskoronájának képzelő, önelégült izompacsirtának, szándékai erősen kérdésesek, így az első pár percet az ő társaságában fogja tölteni. Néhány kockázásra vonatkozó felkérést visszautasít, útja egyenesen a fehér cicával üldögélő Sally asztalához vezet.*
- A kapitány újból betért ide veszíteni? *kérdését előbb a fickónak intézi, majd csak ezt követően pillant hamiskás mosollyal a néhány napja megmentett nőre.*

Próbál egy kalóznő fejével gondolkodni, hogy ha ő az lenne, hova menne? Kizárja rögtön az első ötleteket, melyek az Illatos házak utcájának bordélyait jelentette, s melyek gonoszságból jutottak eszébe, hogy szerinte hova való Shawna. De most inkább gondolkodjunk logikusan. A hajósok elsősorban a Kikötőnegyedben forgolódnak, s ott számos kisebb ivó van, de egy különösen híres: a Vén Csónakos. Úgy sejti, a nő biztosan az egyik ivóban áll neki leinni az összes matrózt, megverni őket szkanderben és kipróbálja késdobálási tehetségét is. Kezdésnek hát megteszi a Vén Csónakos, aztán ha itt nem leli, majd megy sorba a többi helyen. Vagy egyszerűen letelepszik itt, s megvárja, míg a nő felbukkan. Ez lényegesen kényelmesebb megoldás, s addig is, míg Shawna előkerül, ő is elütheti kellemesen az időt. Kezdetnek megteszi az is, hogy jó szokásához híven elintézze, hogy más állja az italát, s hogy utána még jó kis kockajátékba is keveredjen valakivel, akitől szép összeget elnyerhet. Hamar meg is találja a kellően sármos vállalkozó szelleműt egy fiatal dombtavi, gyorsnaszád kapitánya képében, akin különösen jól áll a solderrék egyenruhája. Az ital pipa máris, s kedves mosollyal a csaposra még a jobbféle borból is kap az ember. Bő szabású, mélykék nadrágot visel, mely a bokát mégis körbeöleli adar ishiri módra. Testre simuló fehér ujjatlan blúz jár hozzá kiélvezvén, hogy Ederthin mediterrán éghajlata még mindig meleg időt biztosít, hisz alig járnak benne az őszben. Ébenszín haja leengedve omlik vállaira némileg eltakarva a hennamintát a bal vállánál, mely gyűrűsujja végétől indul el fel a karján és valahol a ruha alatt folytatódhat bizonyára. Egy ívelt pengéjű tőr van csak nála hátul az övébe tűzve, de más fegyvert nem visel, legfeljebb csak a szépségét. Nem érkezett egyedül, hófehér macska ül a mellette lévő széken, kis termetű és vékony, mintha még nem lenne teljesen felnőtt macska. Farkincája lusta játékossággal lóg le a székről és lengeti ide-oda, s figyeli Sally vidám kacagását a kapitánnyal folytatott kockajáték közben, míg várnak a kalóznőre.

- Pá-pá! *Alig mondta ki Thalassa, hogy nincs más, Astarte fel is hajtotta maradék italát, bár a kedve egészen elment tőle, s már fordult is ki a Vén Csónakosból. Kapkodta vékonyka lábait a Tűzfátyol felé, s ő lepődött meg a legjobban, mikor kiderült, tényleg várja ott munka. Eléggé piszlicsáré, de mégis van valami. A munkaidő nagy részét el lehet vele szöszölni, a maradékban meg folytathatja azt, amit út közben kitervelt: nem fogja csak úgy annyiban hagyni, hogy betörtek a házukba. Ha ezt szó nélkül hagyja, azzal azt üzeni, bármikor megtehetnek ilyent vele, következmények nélkül. Most csak egy gyűrűt raktak oda, de a zsarolási üzenetét érti Astarte: legközelebb akár Lareth torkát is elvághatják. Abban is biztos, hogy miféle körre szűkíthető a betolakodó. Gyerek lesz, vagy magaféle kis termetű felnőtt, inkább nő, mint férfi ebben az esetben. Nagy méretű fél-orkot ilyen munkára nem küldenek, csak akkor, ha tokostul kell betörni az ajtót. Ez finom, ügyes munka volt. Van egy kör, akiket sejt, magában lehetséges rangsort is felállított, már csak ki kell deríteni, ki is volt igazából? Hiszen egyértelmű, az illetőn kell példát statuálni. Nyilván a következő is be fog majd törni, de ha fél emiatt, az Astarte malmára hajtja a vizet. Viszont ma még nem nyomozhat, tudja, hogy ma biztos jobban figyelteti Thalassa a szokottnál is. Segítség is kell majd ehhez, egyedül nem megy. A terv lassan összeáll, mire hazaér, a finom részletek pedig Lareth betegágya mellett virrasztva állnak össze. Az ébredő kis beteget viszont már a szomszéd néni kiváló reggeli főztjével, egy nagy puszival és egy gondtalannak látszó mosollyal köszönti, még ha tudja is, hogy kettejük közé is éket vertek a gondok, a kimondatlanok. Valamit muszáj lesz kitalálni erre is.*

*Kicsit előre hajol itala felett az asztalon, úgy mondja szemrebbenés nélkül Thalassa szemébe.*
- Igen, tudd meg, igen. *Úgy is ezt akarta hallani, és úgy is egyértelmű. Bár ezt magának csak most először merte kimondani, leszámítva talán azt a részt, amikor Larethnek fakadt ki, miszerint nem egyezik bele, hogy Lareth Astarte előtt haljon meg. Nem való úgy sem, hogy egy elf egy félelf előtt menjen el. S tenni fog róla, hogy ez a félelf itt előtte biztosan ne éljen túl egy elfet se.
Mindenesetre ez az előre hajol is segít Thalassának, hogy elkaphassa a lány torkát. Meg az a vitathatatlan tény, hogy Astarte meg sem próbálta kivédeni, keményen farkas szemet néz Thalassával.*
~ Ha háborút akarsz, megkapod.~ *Mintha csak értene a szóból (meg szorításból) úgy hunyászkodik meg látszólag. De magában már a bosszút forralja, s kezdi azzal a kölyökkel, amelyik betört hozzájuk. Majd szép lassan összedönt mindent, amit Thalassa felépített, mert tudja, hogy a férfinak a hatalom és a hatalmi játszma az, ami neki Lareth. Valami, amiért élni érdemes.*
- Te tudod, ma este kihajózik. *Vonja meg a vállát, mikor a kalózos üzletelésre nem harap rá Thalassa. Astarténak mindegy, majd megalkuszik akkor ő a kalóznővel, annak aztán mindegy, kinek adja el. Astartenak speciel nem kell a cucc, de ismer olyant, akinek igen. Talán bögyében van annak is Thalassa. Felhajtja rumos-narancsos itala maradékát.*
- Máris megyek, ó nagyságos úr, ha nincs más.. *Áll fel az asztaltól és ide nem illően, gúnyosan pukedlizik. Ó, ez csak nem bűn, ő csak udvarias, illedelmes hölgy. De nem távozik még, megvárja, mi Thalassa szava ehhez. Őt ismerve, csakazért is kitalál még valamit, mindig ilyesmiken szenved, mert azt hiszi, ezzel jobban betart a lánynak. Pedig a legtöbb húzására Astarte csak egy naaaagyot ásítana.*

- Mindig többször rákérdezel arra, amire tudod a választ? *Vonja össze a szemöldökeit és közben úgy néz Thalassára, ahogy a hülyére szokás.*
~ "Azt majd én eldöntöm, hogy mikor kapsz új melót, az ágyban úgy sem irányíthatok, mert fatökű impotens vagyok, blablabla."~ *Figurázza ki magában Thalassa szavait gondolatban a férfiéhoz mélyített hangon és megtoldja a valószínűsíthető folytatással. Szerinte.*
- Nemrég bukkant fel, bölcsen a hajóját kinn hagyta a vizeken, közelebb a szélfoki partokhoz egy kisebb öbölben, ahová nem járnak a dombtavi gyorsnaszádok. És persze, hogy lehet vele üzletet kötni, minden kalózzal lehet, csak az árban kell megalkudni! *Jelenti ki olyan hangnemben, amivel azt is mondhatná, hogy "mindent nekem kell megtanítani neked?".*
- A mágikus tárgyak és a jóvágású férfiak a gyengéi, ezek a fő kereskedelmi avagy zsákmány cikkei is... *Elgondolkodtató, hogy megkeresse azt a kalóznőt és eladja neki Thalassát. Kis szerencsével viharba keverednek és a férfit elnyeli a mély, vagy lenyeli őt egy nyolcszemű démonhal. Már-már megsajnálta a démonhalat, el fogja rontani a gyomrát a félelffel, de ezt az áldozatot hajlandó meghozni Astarte.*
- ... a szokásos kalózkincseken kívül, mint elf selyem, drágakövek, legendás állatok tartozékai, például grifftoll, főnixtoll, mantikorkarmok, zyvronszarv, meg persze törpe fém és így tovább, és így tovább. Gyaníthatóan most valami drágakőbiznisz miatt érkezhetett, mert egy ékszerésszel látták együtt, aki nem annyira a tipikus dombtavi mintapolgár. Beszerző. *Nem ragozza tovább, úgy véli, Thalassa tudja, miféle alak az az "ékszerész". Nem a nehézsúlyú bűnöző a világukban, de hasznos fajta.*
- Ja, majd' elfelejtettem! Volna is számodra egy üzlete, viszont nem jut eszembe, mi is... *Töpreng el. Nagyon jó színész is tud lenni, ha akar.*
- Pedig a fejemben volt! Tisztán emlékszem, hogy ezt memorizáltam, mikor mentem haza és az elhagyott ékszeredre akadtam, de kiment a fejemből, mikor elgondolkodtam, ki is hozhatta be a gyűrűt? Ha elárulod, biztos beugrik nekem is, hol és mi ügyben tudod megtalálni a kalóznőt! *A végére csak kibújt a szög a zsákjából. Ki tudja Astarte is deríteni, ki járt nála, de egyszerűbb megkérdezni. Ha tippelhetne, valami könnyen pótolható kölyök lesz.*

*Elereszti a füle mellett a köszönés helyett lévő dorgáló szócskát. Egy túróst késett! Ezt Thalassa is tudja, és Astarte is. Ha meg arra gondol, mikor nem jött, mert Larethet ápolta, na az sem késés. Az hiányzás.*
~ Jöttem én akár eggyel is?~ *Teszi fel a kérdést, de annyi ész azért az ő szöszi fejébe is szorult, hogy hangosan ne mondja ki. Esze ágában sem volt magyarázkodni, kifogásokat keresni. Thalassa úgy is nyilván tudja az okokat, de ha meg nem, hát hadd legyen mit nyomoznia.*
- Na, akkor arra, amire most gondoltál, aludj még egyet! Én legalábbis jól meggondolnám a helyedben életem utolsó cselekedetét.
~ Uh, bocsi Lareth. Mindig előbb beszélek, mint gondolkodok.~ *Tudja, hogy nem lesz kíméletes Thalassa, s akkor még igen enyhén fogalmaztunk. De az is biztos, hogy Astarte kész ölni Larethért. Olyan mélyre Astarte még nem süllyedt az alvilági dolgokban, hogy gyilkolnia kelljen, s vélhetően csak üres, gyengécske fenyegetésnek veszi ezt Thalassa. Majd kiderül, ki nevet a végén. Kár, hogy az nem Lareth lesz. Pedig olyan cuki kis "sárelf".*
- Nah! Most hogy ezt megdumáltuk, térjünk át arra, mi az új meló? Van egy új kalózkapitány a városban, érdekel? Magunkfajta, ha érted... Köszi-köszi! *Utóbbi már a narancsos-fűszeres-rumos italát kihozónak szól, miközben Thalassa annyit lát, hogy Astarte mosolyogva néz az illetőre és közben pár gyöngyös hamvasszőke hajtincset a finoman hegyes fülei mögé igazít. Valami ilyesmi lehet Thalassának is fekete haja alatt. S ilyenje van a szóban forgó személynek is. A félelfek ritka korcsok, már csak ezért is lehetnek beszédtémák.*

*Az ütő is megállt benne, mikor meglátta az idegen, mégis olyan ismerős gyűrűt az éjjeliszekrényen a Larethnek odatett könyveken. Ahogy odalépett az ébredező fiúhoz, egy mozdulattal csúsztatta ingujja rejtett zsebébe a tárgyat és magára erőltetett mosollyal üdvözölte Larethet. Nagyon reméli, nem látta a tárgyat Lareth. Úgy is ideje lesz vele lassan nyíltan beszélni valódi munkájáról és a felmerült kockázati tényezőkről, de addig is nem kellene, hogy az elf azt higgye Astarte mélyítene kapcsolatuk milyenségén.
Kilépve a házukból már nincs az arcán a mosoly. Azok a mohazöld szemek most haragoszöld és mérgeszöld keverékei. Csak kerüljön a kezei közé, aki behozta a holmit. Gyanítja nem Thalassa maga személyesen. Egyrészt szerinte a félelfnek ezt személyesen intézni degradáló lenne, másrészt ha személyesen jön, biztosan valamit vérrel firkált volna a falra vagy tükörre. Ezt a gyűrűt küldönccel küldték, de azt is móresre tanítja majd, hogy háborgasson telekhatárokat, ám előbb a gyűrű tulaja van soron.
Alapból a Vén Csónakos felé veszi az útját. Úgy is kezdődne a munkaideje, s Thalassát ismerve, ha késik onnan, azt is a szemére vetné, s nem érdekelné, hogy éppen a főnököt, azaz őt hajkurászta. Belépve máris odaköszön a pult mögött állónak. Igazából csak biccent és két szót mond.*
- A szokásosat! *Hogy tudják ez mit takar, az jelzi, hogy máris a rumos- és borosüvegért nyúlnak, s valahonnan a pult alól még egy narancs is előkerül, a többi hozzávalót jobb nem is tudni. Míg az itala elkészül, addig ő rövid körbenézést követően rögtön kiszúrja Thalassát a sarokban és hozzá indul. Nem kérdezi, leülhet-e, s ezúttal nem várja be, hogy arrébb rúgjon egy széket megakadályozván, hogy leüljön. Megfog egy széket határozottan és leül a gyűrűt kettejük elé téve az asztallapra.*
- Egy szonettet legalább előadhattál volna, így nem tudom elfogadni a lánykérést. Remélem, nincs harag, biztos találsz majd egy jóravaló lányt. *Mosolyog a férfira köszönés helyett. Csak a szemei méregzöldek.*

Az emeletről érkezőt nem nagyon szúrja ki, most sokkal inkább mással van elfoglalva.
Az örök életre vonatkozóan tovább vigyorog. Többet élt eddig is, mint egy ember. Számára ez kész ajándék.
-Hasznosabb, mint a tiéd. – néz a törpe ágyékára, majd vissza.
Várja az ütést, eléggé provokatív volt, hogy ezt másképp ne lehessen lereagálni, így a felpattanás fajának, vagyis keverékének sajátossága a gyorsaság, amire rá is edzett.
-A kis huncut. Korábban kell felkelned, hogy elvigyél egy kis numerára. – vonogatja szemöldökét Thorimra.
Azonban egyértelmű, hogy nem olyan gyors, hogy egy verekedésben végig topon legyen gyorsaságban.
Az ugrás következtében közelebb kerül az északihoz, némileg háttal neki és előtte.
Astarte beszólására füttyenteni kezd a banda. Láthatóan most már jobban nyomon követik az eseményeket. Bunyófelhőt érzékelnek tornyosulni, így tűkön ülnek. De a főnök az főnök. Így aztán csak figyelnek.
-Ejj, te kis gonosz. – ugrik félre, de így a lövedék Noldor kupáját találja el, beterítve az asztalt.
-És még én vagyok a rossz? – csóválja a fejét. Láthatóan élvezi a helyzetet. Igen.. az épelméjűség áll a legtávolabb tőle.

*Elmosolyodik Thorim morranásán, de le sem veszi a szemét Thalassáról - nehogy hiba legyen -.*
- Még kétkedem, hogy van neki. Lehet megelőztek. *Ha nem olyan lenne a félelf férfi személyisége amilyen, még lehet picit meg is sajnálná, hogy egy törpével ilyen gonoszan kitárgyalják a férfiasságát, annak a puszta létét is kétségbe vonva. De hát olyan Thalassa amilyen, s nevelő célzattal lett hát küldve a törpe ölébe. Látta közben leérkezni az emeletről a férfit - elvégre ő az, aki majdnem szemben állt a lépcsővel, legalábbis jó rálátása volt -, röviden végig is mérte egy pillantással, de egyelőre nem tulajdonít neki nagyobb figyelmet vagy jelentőséget, visszapillant Thalassa-Thorim pároshoz.*
~ Ez hülye.~ *Felvont szemöldökkel nézi, ahogy csücsörít is a törpe felé Thalassa. Hát Astarte ezt biztos nem próbálta volna meg, s ennek két oka is van: a törpék híresen kemény jobb és bal ökle. Nem is kell csalatkoznia, széles vigyor jelenik meg rögtön szeplős pofiján, ahogy látja lendülni a törpe öklét.*
- Na mi van fiúk, hol marad most az üdvrivalgás! Szerintem álljatok át hozzám, dögösebb és keményebb főnök lennék. *Sandít hátra a félelf férfi sleppjéhez, nem mellesleg ellenőrizve, vajon a helyükön maradnak-e, vagy becsatlakoznak-e a balhéba imádott uruk megmentése végett. Thalassa most szédül a kósza felé, ha bejött Thorim ütése. Akárhogy is, becsatlakozik Astarte is, gonosz mosollyal az ajkain küld egy kis ajándékot fajtársának, arra ügyelve, hogy a törpét semmi esetre se találja el. Jófej a szakállas. De ugyanezt a biztonságot Noldornak már nem tudná garantálni Astarte, ahogy a rövid távot átszeli a szürkés-fehér, kis gomolygó lelkeknek látszó lövedék. Ha nem talál majd el senkit, semmivé foszlik szét a varázslat.*

A jó harcos téma etikai kérdése sosem érdekelte. A győzelem a lényeg. Fondorlattal, csellel avagy szemtől-szembe. Mindegy. A lényeg, hogy ő maradjon felül.
-Ja, és mind halottak. – horkant fel a hősökkel kapcsolatban.
-Én úgy tudtam, hogy a törpéké van kőből. – jegyzi meg ártatlan érdeklődéssel. Szíve van. Hiszen akkor hogyan tudna rajongani azért, hogy valakit megzsaroljon, megverjen, kizsigereljen és kiszolgáltatottságba taszítson? Legjobb móka a világon.
-A Kaszás? A Kaszás?... – hátborzongató nevetésbe torkollik a reakciója.
-Nem szokásom tesztelni rajtuk, hogy feláll-e. – vonogatja a szemöldökét. – De te rajtuk igen.
A tőr kihúzását már nem érzi, ahogy kezd bedagadni a seb környéke, a taszításra csak somolyog. Sejti a szándékot, hogy ne sejtené. És most már balhét akar. A vér illata is felhevíti kedves énjét, szinte beleremeg az illat csábító erejébe. Így a törpe öle, legyen akárhogy is találkozik ülepével. Átkarolná, de azért annyira nem bolond. Ismeri a törpéket, mint a rossz pénzt.
A törpe felé fordul és csücsörít egyet, mintha csókot kérne. Revans a kaszásra. Egy kis móka sosem árt, majd felpattan.
-Pocsék nedűt iszol koma, meg nem csókollak. – vigyorog.

- Abba is kell egy, vagy minek nyújtogatod? *Pillant le Thalassa másik kezére, nem mellesleg ellenőrzőn vet egy pillantást arra a kézre is, amelyik most az asztalhoz lett szögezve. Nincsenek érzőidegei, vagy hogy bírja ezt így a férfi?! Az alig megremegő száj, a szemekben a villanás jelez csak valami fájdalmat, s erős a kísértés, hogy Thorim szavainak megfelelően csavarjon egyet azon a tőrön. Hogy ebben mi tartja vissza?*
- Cöhh.. *Ciccen megvetően, s felelne is valamit a csókra és arra, hogy azt kéne tennie, amit a másik mond, ha nem érezné máris Thalassa nyelvét az övénél. Ez jó ok lenne a tőr csavarására, de félő, hogy azzal a nyelve is le lenne harapva. Egyébként nem rossz ránézésre Thalassa, Astarte meg nem az az iruló-piruló szüzecske, aki ne lenne benne egy jó csókban. Egy jó csókban.*
~ Ennél még Lareth is jobb volt, pedig neki az első volt..~ *Mikor vége s elválnak ajkaik, akkor csavar egy kicsit a tőrön.*
- Akkor is ilyen örülnek neked, ha végre feláll? *Biccent fejével a díszes kompánia felé, s sokat mondóan lepillant Thalassa ágyéka felé. Kihúzza a tőrt az asztalból és Thalassa kezéből, s egyúttal másik kezével próbálja a félelfet is meglökni.*
- Eredj, talán a törpe meg tud tanítani rendesen csókolni! *Ó, természetesen Thorim ölébe szándékozik lökni Thalassát, hiszen látta ám Astarte, hogy a törpe megszorongatná kicsit a félelfet. Csak úgy barátian, hegyesfülűi szeretetből.*

Tanácstalan arccal a plafon felé tekint.
-Tényleg? – pillant aztán Thorimra.
-Hát persze! A jó harcos az a halott harcos. – vágja rá teljes természetességgel.
A lököttségre csak vigyorog egyet. Addig jó, míg hülyének nézik. Most még.
-Meg amikor tele a nadrágjuk… - somolyog a nem létező bajsza alatt, a hősök és a távozást illetően.
Elégedetten látja, hogy a lány nem tud megbirkózni a dobolással és a többivel.
-Mondtam én, hogy csak sima próba lesz? Ugyan már, hol abban az élvezet. Az a csaló, aki ígéretet szeg. – nyújtja ki a nyelvét egy pillanatra.
Majd Thorimra pillant.
-Cöh. Egy fogadást élvezni kell. Első pillanattól az u…. – ekkor ér a tőr az utolsó mozdulatára.
Pontosan bele a kézfejébe. Az érzet alapján éppen a két csont közé, kikerülve az ízületet, de teljesen szétvágva a kéz többi izomzatát. A tőr hegye jócskán az asztalban állt meg. Rátekint a kezére, majd nyújtja a másikat.
-A fogadást … én nyertem. – majd egy cuppanós ajakcsücsörítést vet Astarte felé, miközben ovációban tör a vele jött társaság.
A fájdalom most éri el, egy pillanatra a szája széle megremeg és szemeiben is villan valami, majd ismét eltűnik minden. Fájdalomtűrésre is kiképezték, de hiába. Szereti a fájdalmat, ez élteti és viszi előre az őrületében.
-És mivel ezzel egy évig azt csinálsz, amit mondok… veszek egy csókot. – szünetet tart, majd megragadva Astarte karját, maga felé lendíti és szájon csókolja, amennyiben mindez sikerül. Újabb üdvrivalgás indul meg a másik asztal felől, bíztatások kíséretében.

*Vigyorogva hallgatja Thorim és Thalassa szópárbaját, mely mindkét oldalról meglepetést okoz. Egyrészt nem tudta, hogy a törpék nem csak súlyos fegyvereiket forgatják ilyen jól, hanem azért eszük is felveszi a tempót, másrészről nem nézte ki fajtársából, hogy képes hosszabb szövegekre.*
- Lehet... *Hagyja rá Thalassára, hogy izgul az év "rabság" miatt, de azt jól gondolja Thorim, hogy ha veszít a lány, nem megy bele abba az egy évbe... Vagy elintézi, hogy Thalassa könyörögjön a tét csökkentéséért.*
- Még csak most tűnik fel, hogy lökött? *Vigyorog Thorim szavain, mikor a félelf férfi elkezd ujjaival dobolni, szemlátomást azért, hogy Astarte megkarcolja az ujját és ezzel veszítsen a lány. Pedig bizony ez veszélyes játék, mert vajon a győzelem íze és a lány egy éves szolgálata megér egy ujjat? Igaz, hogy még van kilenc, de ki tudja, talán egy fontosabbat talál el, kisujj helyett hüvelykujjat.*
- Ó igen, én ifjú vagyok és bohó! Te meg csaló! *A végén már inkább bosszús morranásként hatnak vádló szavai, noha az ujjdobolás egyelőre nem fog ki a lányon. Szabad kezével viszont bosszúsabban söpri ki arcából a haját, s közbe jobban oda-odakoppint az asztalba, még mindig elkerülve az ujjakat.*
~ Jól van szívi..~ *A törpének felszólítania sem kell, szavai kezdetével egy időben mozdul Astarte tőre ugyanazzal a tempóval, villámgyorsan, mint amivel az ujjtáncot járta, hogy aztán ne két ujj közé találjon, hanem a tőrt egyenesen Thalassa kézfejébe döfje, szándéka szerint odaszegezve a kezét az asztalra.*
- Hoppá! *Előbbi haját igazgató kezét ajkai elé kapja, mintha véletlen lett volna a mozdulat s maga is megijedt volna, de aki csak a lány szemeibe néz, vagy oldalról jó rálátása van ajkaira, láthatja azt a gonosz, kaján és pimasz mosolyt, mely egyértelművé teszi: ez minden volt, csak véletlen nem.*
- Ne haragudj, csak úúúgy billeg ez az asztal... Kezdjük elölről, oké? *Gúnyos negédes a hangja. Bárhol találta is el a félelf kezét, keze még mindig a tőr markolatán, s kicsit sem siet kihúzni a hegyét az asztalból (kézből?), bárhogy fáj is ez a másiknak. Vajh mit lép rá a férfi, na meg díszes kompániája?*