al-Khaybar rezidencia - Adar Ishir Nagykövetség

A rezidenciát kovácsoltvas kapu választja el az utcától, előtérben egy kis bevezető kerttel. Az épületbe belépve az előtérből nyíló fogadócsarnokban fogadják a vendégeket, amely egy belső, zárt kertre néz. Meleg időkben a vendégek fogadása a kertben történik, mely a legforróbban tűző napos idő esetén is hűvös árnyékot ad.
Kisebb ösvények vezetnek a családtagok lakosztályai felé, a kert hátsó részébe, amely elválasztja, de mégis összevonja a családot. Külön helység van az imádkozáshoz és szeparált fürdőház is található a növénykert mellett, ahol a Tartományok híres növényeit, főleg rózsát nevelnek.
A rezidenciában edzőtér, lovarda, és madárház is található, ahol a méltán híres sólyom fajokat tartják és tenyésztik.
A főépület alatt nemcsak pincék, tárolóhelyek, hanem tömlöc is található, hűen követve az eneydrosi hagyományt.

Éppen a pohárból kortyolgat, amikor megérkezik a szolga a hírekkel. Csak kis híja, hogy a pohara nem látja kárát. Nem a harag, nem a félelem, hanem az öröm, amitől majdnem összeroppantja az üveget. ~Él!~
- Ugye, jól van? – kérdezi azonnal. – Vezessen hozzá. – felel gyorsan, határozottan, majd a hölgyek felé tekint. – Önök jönnek?
Ha igen, akkor két karját nyújtja a két hölgynek, akármennyire is nem szokta ezt még meg és együtt mennek a szolga után, aki egészen a helység ajtajáig kíséri őket. Amint belép, nem érdekli, hogy illem ide, illem oda, elindul felé, törődve is azzal, vannak jó páran körülötte. A bátyja, akit kedvel, és akiért aggódott, minden esküvői dolog mellékes most neki. Él és itt van.
-Ibrahim! – öleli át, megpaskolva a hátát. Szája fülig ér.

Elégedett dörmögéssel nyugtázza, hogy szavainak hatása van. El is várta. Nem akar az esküvőn ájuldozást és levegőhöz nem jutást, főként jóanyja részéről, még akkor is, ha az esküvő szervezésének ezen részét a Contevillákra bízza.
Végre leülnek, legalábbis Kathleen. Felsóhajt magában. Még mindig ott van a fal közöttük és nem igazán teszi könnyűvé, hogy ezt átlépjék, ledöntsék. Nem is fogja, nem adja magát könnyen, főleg, amiben igaza van. De attól még nem kell hideg maskarásnak lenniük.
A válaszra ismét egy mosoly. Akkor majd szól neki, hogy készülődhet, mert abból biztosan nem fog engedni, hogy a Contevilla szabója és varrója dolgozzon az anyaggal. De megkapja a fejmosását, ha művészi duzzogásba kezd, azt előre közli vele.
A kérdésre elhűl. Olyan, mintha egymásnak dobálnák a labdákat vagy legalábbis annak tűnik. De még nem lép le. Nem mer.
Az egyik szolgáló tálcán frissítőt és egy kevés gyümölcsöt hoz, amit ilyenkor is tudnak fogyasztani, de lát még mellette kendőket, amibe a kezüket törölhetik. Leteszi az egyik kisebb komód tetejére, majd meghajolva távozik.
- Frissítsék fel magukat, bizonyára elfáradtak.
De nem áll fel. Ó, nem, az náluk nem szokás, hogy hölgyeknek ételt-italt szolgáljon fel. Fordítva? Annál inkább. És ők már annyira nem vendégek, jobb, ha hozzászoknak. De aztán mégis feláll. Jó benyomást kell tennie az arára, hogy nehogy visszalépjen. A tálcához lép, tölt és ha kérnek, akkor a kezükbe adja a poharat.

Pislogás nélkül nézem, ahogy Rhaj katonás pózba vágja magát. Te jó ég, mi lesz, ha igazából a jelleme is katonásan szigorú? Én erre nem készültem fel. Egy tíz évvel idősebb férfira számoltam, aki a könyveinek él - ha már oktat- , és fiatalságom majd elbűvöli, hogy majd csak kényeztetni és óvni akar. Rhajot a fiatalságom nem bűvöli el, ő is fiatal… ki kell találnom valamit. Valószínű meg is kell majd ismernem hozzá. Hmf.
Megkönnyebbülök, nem kell pont a zöld muszlint felhasználnunk. Ez jó hír. Kénytelen lettem volna elsírni magam, hogy ne kerüljön be az esküvőmre, mert a szavakkal most hadilábon állok. Szerencsére el is felejthetjük, habár a zöld színt talán érdemes lenne megtartani. Vegyük csak át újra: a csokrok színesek, az abroszok krémszínűek, a székhuzatok is, a sötétítők aranybarnák, a szalagok aranyszínűek… nem is tudom, a zölddel már lehet, hogy túlságosan tarkabarkák lennénk. Már az én ízlésemnek, Rhajék valószínű még mindig túl egyszínűnek látnák, szóval akkor egyszerűbb, ha az én ízlésemnek felel meg az esküvői színpaletta, arany középút itt nincs. Majd meg kell néznem egy próbaképp megterített asztalt, hogy dönthessek.
Hoppá, kicsit elkalandoztam, épp csak elcsípem a mosolyát. Ez egy kicsit megnyugtat, emlékeztet a bálon megismert Rhajra, de fogalmam sincs miket mondott előtte, így most kénytelen vagyok figyelni. Elkezdek sétálni a két ablak közötti távolságon.
- Mindenféleképp megkérdezzük, ez természetes.
Míg válaszolok, megállok és Rhaj felé fordulok. Mosolyom visszafogott, pedig igazából nem is értem, hogy ezt miért mondta. Azt akarja, hogy válasszunk nem ederthini anyagot vagy azt hogy ne? Mindegy, úgyis azt választjuk, ami a legjobb, mindegy, hogy honnan való.
- Ha jól emlékszek, lassan a lista végére érünk, Kathleen, mi hiányzik még?
Most Kathleen felé fordulok, ő vezeti a listánkat, én nem tarthatok mindent észben.

*Csendben figyeli, ahogy Rhaj az anyagot lapogatja, majd katonásan vágja hátra a kezeit s lesz a tartása is katonásabb. Ezt szimpatikus vonásnak találja a másikban. A válaszra nagyon finoman emelkednek csak meg a szemöldökei, nagyon jól ügyel egyébként a vonásaira.*
- Erre nem gondoltam, igaza van. *Bocsánatot nem kér a szalvéta kapcsán, Kathleen ritkán kér bocsánatot. S nem érzi ezt olyan súlyos diplomáciai bonyodalomnak, ami miatt ehhez kéne folyamodnia, mert amúgy szemében furcsa egy indok. Érti is... de valahol nevetségesnek is találja. Elena ötletére mosolyogva bólint, ragyogó megoldásnak találja, s mind az aranybarna, mind az arany remekül illik a krémszínhez. Le is hajol, hogy a papírra felírja, s ezzel úgy tűnik eldőlt a sötétítő létének kérdése is. S végre Rhaj is küldött egy mosolyt Elenának! Kathleen pedig két meglepettségét is elrejti. Első azért, mert úgy gondolta tán Rhaj, hogy ők fognak megvarrni mindent az esküvőre? A második meg azért, mert leült a férfi. Míg ők mindketten állnak. Kathleen sem zavartatja magát tovább, leül ő is, könnyebb is így írni. Míg ő a változtatásokat feljegyzi, addig Elena is elmondhatja, mire jutottak még, vagy mi okoz még dilemmát. Hátha kiderül, hogy azokról is furcsa dolgok jutnak eszébe a férfinak.*
~ Pedig mintha a hallban lenne egy aranybarna bársonyborítású karfás szék. Ráülni szabad úgy tűnik...~

Egy ideig lapogatja még az anyagot és nézegeti, majd határozott mozdulattal visszateszi és a háta mögé vágja a kezét, ahogy általában szokása.
- Nem egészen. A család címerének színét viszont nem szeretném, ha ilyen helyzetekre használnák, mint a szájtörlés. – csak kimondta. Nem kellett volna, feltételezése szerint azonban annyira sértő, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül. Azonban enyhíteni szándékszik a következő mondatával.
- És kérem, az önök családi színeit se hozzák ilyen kényelmetlen helyzetbe. Egy kívül eső szín megteszi, ami …. illik a képbe. – tekint ismét rájuk.
Ekkor jön Elena válasza, amiben elakad ott, hogy a sötétítők aranybarnák, de végighallgatja.
- Így megfelelő. Köszönöm kedvességét. – bólint és mosolyog hozzá. – Esetleg megvan a többiből a szín már, vagy még gondolkodnak? Vannak itt olyan anyagok, amelyek Ederthinben nem igazán ismertek. Ha mégis abból választanának, kérem, kérdezzenek rá a helyi szabónál, ő tud segíteni és meg is varrja az anyagot. De…ó elnézést, azt hiszem, önök ezt tudják.
Majd helyet foglal, mert sejti, hogy csak úgy nem kéne egyből távoznia. Hogy hölgyek jelenlétében leül, nem zavarja. Itthon van és az ő szokásaik vannak érvényben, de azért igyekszik moderálni magát.

Nem lehetek ekkora kupac szerencsétlenség. Most nem, mikor az én esküvőmről van szó. Khm, a mi esküvőnk, tudom.... de akkoris az enyém. Azt hiszem egy egészen már ki is szaladt az arcomból a vér, hangosan szívom be a levegőt a számon. Olyan rondazöld színű semmi se lesz az én esküvőmön. De miért nem bírok akkor megszólalni? Kathleen szerencsére szóval tartja, amíg összeszedem magam. Lehet le kéne ülnöm.
Azt mondjuk megértem, hogy nem akarja aranybarnára a szalvétákat, én se mentem volna bele, hogy bordó színűek legyenek. Igaz, más se lesz bordó színű, nem illik a hajamhoz. Bezzeg az aranybarna, hogy a fene vigye el. Ó, tudtam én, hogy egy csipetnyi jóindulat a végén ennyi nyűgöt hoz majd szegény fejemre.
- Legyenek a sötétítők aranybarnák és fogassuk össze aranyszínű szalagokkal kétoldalt, ha az úgy megfelel. Akkor a székek huzatára kerülhet ugyanolyan aranyszín szalag és megvan az átkötés.
A szalvétára egyelőre nem mondok semmit, megvárom, amíg kiderül van-e valamilyen különös fixációja a zöld muszlinnal vagy sem. Végülis a zöld nem áll rosszul, majd keresünk neki egy másik anyagot és egy felhasználási területet. Esetleg használhatnánk tányéralátétként... esetleg.

Magában felvonja a szemöldökét. Anyja nélkül? Valamiben nagyon jók lehetnek, ha sikerült lekoptatniuk. Anyja mindent felügyelni akar és irányítani.
- Valóban? – érdeklődő hanggal lép közelebb az anyagokhoz, de úgy néz rájuk, mint egy úrinő a páncélokra a kovácsnál.
- Családom nevében is köszönöm a figyelmességét. – dől meg kissé Elena felé. – És önnek is a segítséget. – biccent Kathleen felé.
A színválasztásra éppen hörögne egyet, a krémszínű, habos-babos nyavalyáktól világéletében rosszullét környékezte. Éppen nyitná a száját, amikor eszébe jut a nagyanyja bölcs tanácsa: az esküvő a nőről szól. Legalább arra az egy napra legyen ő a központ. Magában sóhajt egyet. Ha nem akar bajt, akkor nem akadékoskodik annyit. Azonban vannak dolgok, amikhez ragaszkodik. Az krémszínű abrosz pedig nem túl helyénvaló elgondolás. És hogy a szalvétába törlik az ember a szájukat? Az ő családi címerdíszének színébe? Felháborító.
- A sötétítő lehetne aranybarna. A szalvéta pedig világoszöld. – fog kezébe egy világos, de erőteljesebb zöld színt, amiről nem tudja, hogy mire való anyag.

Ezek szerint marad - fele hatalmam máris oda, csak nehogy az anyja is megérkezzen. Máris rágcsálom belülről az alsó ajkamat. Rém bosszantó szokás, de nem tudok leszokni róla. Mondjuk még mindig jobb, mintha a körmömet kezdeném rágni, ha ideges vagyok. Márpedig most ideges vagyok. Egyrészt máris az anyagok felől érdeklődik, másrészt itt az alkalom, hogy kicsit megismerjük egymást, de ez meg megrémít. Én szerencsétlen. Annyira könnyeden tudtam vele beszélni, mikor még csak a leendő sógoromnak hittem. Az lényegében tét nélküli volt, de most már más a helyzet. És minél többször találkozunk, annál inkább érzem, hogy elhagy régi magabiztosságom. Mégiscsak férjhez megyek egy idegenhez, aki még ha kimondottan jóképű is a sötét bőrével, szerintem nem sokkal többet tudhat a világról, mint én. És már annyira abban se vagyok olyan biztos, hogy az ujjam köré csavartam. Mi lesz így velem?
Kathleen nem nagyon hagyja, hogy most találjam ki. Kicsit zavarba jövök a szavaitól, egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, de még mindig nem mozdulok el eddigi őrhelyemről, az ablak mellől. Mi lesz, ha kiderül, hogy nem is olvastam semmilyen könyvet? Ezentúl figyelnem kell mit mondok.
- Az asztali virágdíszek élénkszínű csokrok lennének, az abroszok krémszínűek, a szalvéták pedig aranybarnák.
Borzasztó, máskor ömlengeni tudnék, most meg ennyit bírok mondani - legalább nem tudom olyan könnyedén elszólni magamat. Még jó, hogy nem otthon vagyunk, nem forog veszélyben a hírnevem. Habár így meg Ederthinben nem lesz... mondjuk egy férjezett asszonynak végülis már úgyis mindegy.
- Épp a sötétítőkről nem tudtunk dönteni, legyenek-e a bálteremben vagy sem, szívesen vennénk a véleményét.

*Már éppen bólintana az asztaldíszekre, hogy akkor maradnak, hiszen ez Elena esküvője, nem a sajátja... úgyhogy minden úgy lesz, ahogy a menyasszony óhajtja. Aztán úgy tűnik Elena is meggondolja magát.*
- Sárga virágok, élénkzöld levelekkel... *Ismétli vissza a szavakat, hogy biztos jól értett-e mindent, s közben jegyezget megint a papírra. Örül közben, hogy Elena nem vetette el az aranybarna szalvéta-színt, ezt kedvező jelnek, kedves gesztusnak veszi tőle a vőlegénye és családja irányába. Még a végén kellemes csalódást is tud neki okozni unokatestvére.*
- Csillag- s holdfényes lakodalmat szeretnél? Az szép... *Mosolyodik el, s nem furcsállja Elena mosolyát. Mindig mosolyog, ha ruhákról van szó, már ha tetszetős ruhákról és anyagokról, miért ne mosolyogna akkor menyasszonyként, hiszen az csak plusz ok!
Elena hozzátett szavainál jut eszébe, hogy már megint előre bemutatkozott, nem várta meg, hogy bemutassák. Mennyit korholta őt ezért édesanyja, és csak nem tud Kathleen erről leszokni. Szerencsére úgy tűnik, Rhaj ezen nem akad fenn, vagy a kézcsók hiánya ennek a jele lenne? Mindegy, nem neki kell tetszenie a férfinak, hanem Elenának. A szemöldökrándulást észreveszi, odasandít Elenára, mit csinálhat éppen, de Kathleen lemarad a ruhaigazításról, így nem tudja mire vélni a dolgot.*
- Az esküvő báltermét, a díszítéseket tervezzük. Elena olvasott a Önök országának színbeli sajátosságairól, s remek ötlete támadt, miként lehetne vegyíteni a két nép illetve a két ház ízlését. *Finoman burkolt fényezése kuzinjának, talán pont az előbbi szemöldökrándulás miatt, hogy ha valamiért haragudna Rhaj Elenára, most megbékéljen a gesztus miatt. Elena felé is gesztus, mert így most elbüszkélkedhet az al-Khaybar címer színében tündöklő szalvétákról, amúgy is az ő ötlete volt, de ha nem így lett volna, akkor is átengedte volna neki. Aztán még lehet Rhajtól is megtudnak valamit az itteni szokásokról, ami ihletet ad nekik. Kathleen is Elena felé fordul, hogy vegye át ő a szót, úgy sem árt a kettősnek beszélgetnie, ismerkednie.*

A köszönést fejedelemségi szokás szerint viszonozza, még ha a saját házában is van. Elégedetten tekint a vörös hajúra. Tudja, miként kell megjelennie. Egy jó pont nála.
-Rhaj al-Khaybar. – bólint, de közelebb már nem lép kézcsókra. A hideg kirázza ettől a szokástól.
-Ááá.. unokatestvérek. – bólint ismét.
Tekintete megakad a ruhaigazításon. Micsoda illetlenség. És ráadásul még kendőt sem tett a vállára. De nem szól semmit, csak szemöldöke rándul meg kissé, majd simul vissza.
-Elena. – bólint azonban ismételten.
Ha most kezd megjegyzéseket tenni, nem feltétlenül tesz jót a … kapcsolatuknak, vagy minek. Inkább hagyja. Elenának sem könnyebb.
-Megkérdhetem, mikhez keresnek az anyagok között? – a kérdés nyugodt. Csak sejtése lehet, hogy miért is vannak itt. Biztosan az új lakrészt rendezik be, és unokatestvére támasznak jött hozzá. Elismerendő.

Elcsodálkozok azon, hogy Kathleen tudja, hogyan néz ki az al-Khaybar címer. Ha hazaértünk nekem is meg kell néznem, ha ő tudja, nekem is tudnom kell.
- Az asztaldíszek úgy tökéletesek, ahogy megterveztük őket.
Talán elsiettem ezt a kijelentést. Alsó ajkamba harapok. Természetesen így is tökéletesek az asztaldíszek, ez nem vitás, de a sötét szalvétákkal más lehet az összhatás. Szinte fáj kimondanom a következőket vagy csak túl erősen harapom a számat?
- Habár ha aranybarnák lesznek a szalvéták, az abroszok krémszínűek, akkor az asztali díszcsokrokban valóban lehetnének élénkebb rózsaszín virágok és talán élénkzöld leveles részek is. Utasítani kell a virágkötőt, hogy csináljon néhány mintát. Olyat is amiben sárga virágok is vannak. Kevés, nem sok, véletlenül se legyenek túlsúlyban a sárga virágok.
Összerezzenek, mikor a sötétítőkről kezd beszélni Kathleen. Egy teljes pillanatig azt hittem átlát rajtam és tudja, miért tanulmányozom a sötétítőket. Elmosolyodok, ez talán a hangomon is érződik, de nem bánom. Egy menyasszony mosolyoghat a nap 24 órájában.
- Szeretném megnézni a báltermet még egyszer, nem tudom kellenek-e egyáltalán oda sötétítők vagy sem.
Azonnal megfordulok, de nem lépek el az ablaktól, mikor meghallom Rhaj hangját. Kathleennel szinkronban pukedlizek.
- Szép napot kívánok, Rhaj!
Hagyom, hogy Kathleen bemutatkozzon. Tudom, nekem kellett volna bemutatnom, de ha már ilyen buzgó volt, hát ráhagyom. Csak kiegészítem mosolyogva.
- Kathleen az unokatestvérem és igaza van, nem zavar minket.
Fogalmam sincs amúgy, hogy zavar-e. Talán nem ártana kicsivel több időt együtt töltenünk, vagy legalábbis csak megismerkednie az esküvő látványtervével. Még a végén nem a ceremóniára figyelne, hanem a díszekre. Habár ha meg belelendül a szervezésbe, akkor nem lesz tovább ekkora hatalmam. Szóval döntse csak el maga, maradni akar-e vagy sem, mindkettőnek van negatívuma és pozitívuma. Inkább megigazítom korallszínű ruhám csónaknyakú kivágását, a bal vállamon túlságosan is felcsúszott.

- Az, látod, igaz. El is feledkeztem a krémszínű abroszokról. *Belenéz az egyik tekercsbe, amit olvasva meg kell állapítania, tényleg fel lett írva a krémszínű abrosz.*
- Igen, sokkal színesebb a stílusuk, de egészen kellemes, nem gondolod? A szalvéták lehetnének sötétebbek igen, és az asztaldíszek is. Egy-két sötétebb színű virág a világosabbak közé mondjuk. Milyen sötétre gondolsz? Kékre, zöldre, bordóra? Esetleg aranybarna, mint az al-Khaybar címerben is van? *Néz fel kuzinjára, várva a válaszát.*
- A sötétítők is lehetnek olyan sötétek, a falak úgy is világosak lesznek, se ők, se mi nem festjük őket. *Nem akadt fenn azon, hogy Elena olvasott. Elvégre, tud olvasni, és úgy véli Kathleen, hogy a közelgő házasság elég motivációt adott a nőnek e tevékenységhez. Külön örül Elena figyelmességének, hogy megnézett egy Eneydrosról szóló könyvet. Nem rá vall az ilyen. Főleg, hogy nem is biztos, hogy oda kell költöznie.*
- Rendben, akkor lonc. Azálea talán... *Serceg a penna hegye a papíron, miközben felfirkantja ezeket is oda.*
- És a.. *Hogy mi és, az nem derül ki egyelőre, mert tompán huppan valami, karcos hangot hall, melyben nem ismeri fel Rhajot, mert sosem váltottak még szót. Viszont leteszi a pennát és valamelyik textilmintát is a kezéből az asztalra, majd feláll és finoman pukedlizik felé kezeit maga előtt tartva, egymásra téve. Rhaj nagy örömére, most legalább az egyik Contevilla hölgyön nem olyan "nyitott" ruha van, a báliruhával ellentétben ez a méregzöld ruha takarja a vállakat, négyzetes kivágása kellemes, de illendő dekoltázst ad. Fejedelmi mércével. Vörös haja szokásosan elegáns, szoros kontyba fogva keretezi betegesen sápadt, szép arcát.*
- Szép napot, uram. Nem zavar bennünket. Mi még nem találkoztunk személyesen. Kathleen Contevilla, örvendek. *Újabb térdhajlításos üdvözlés. De amúgy átadja a szót a boldog arának.*

Már egy ideje megérkeztek a leendő rokonok, ám mivel ő maga nagyon nem akart beleszólni, milyen is legyen az esküvő, amit annyira nem is nagyon akar, nem túlzottan veszi a lépteit az irányukba. Helyette inkább lelkesen belemerül a solymászat rejtelmeibe. A múltkori eset után nem igazán hagyják egyedül, így most épp Zhorten a soros, aki osztozik vele a solymászat örömeiben, pár testőrrel együtt. Mivel azt is megunja egy idő múlva, így inkább a lakosztálya felé halad, hogy felfrissüljön. Hímzett kaftánt kap magára, amely alatt magasított nyakú inget hord, bővebb szárú nadrággal és csizmával.
A könyvtári dolgozó szobába siet, hogy a mai teendőit ellássa, azonban feltehetően elnézte a folyosót, mert belépve a helységbe, sikerrel lever egy guriga… csipkét? Felemeli, nehogy tovább guruljon. Biztos megint valamelyik női rokonra jött rá a ruházkodás.
-Már megint … - hangzik kissé karcosan a hangja, ekkor pillant a tekercsről a két Contevillára. – Elnézést… szép napot, hölgyeim… azt hiszem, folyosót tévesztettem. Nem is zavarom önöket.
Vált egy lágyabb hangnemre, mintha mi sem történt volna.

Kathleen kérdése kizökkent a sötétítők tanulmányozásából. Visszafordulok felé, de még nincs kedvem visszaülni az anyagmintáktól roskadozó asztal mellé, még a függönyöket nem néztem meg elég alaposan. Kénytelen vagyok elgondolkodni a válaszon, feltételezem, hogy nem elégszik meg annyival, hogy már nem tetszik az a szín.
- Nem illik az abroszok krém színéhez.
Kicsit körülményesebb így véghez vinni az akaratomat, de nem bánom. Ezzel emelkedik személyem jelentősége. Visszafordulok az ablak felé, mintha kifelé nézelődnék.
- Azt olvastam, hogy Eneydrosban szeretik keverni a világos és sötét színeket. Talán a szalvéták lehetnének sötétebb színűek, mit gondolsz?
Igaziból nem olvastam, Kamila néni mondta, amikor az ottani öltözködésről kérdeztem, de így sokkal jobban hangzik. És inkább vagyok hajlandó lemondani a gyöngyház-szín szalvétákról, amik már amúgy se tetszenek, mint hogy véletlenül az uszályom legyen bordó.
- Igen, döntöttem, fehér és rózsaszín lonc lesz. Hm, azálea?
Ezen el kell gondolkodnom. Ha most betervezzük és aztán valamiért késik a virágzása, akkor gondban leszünk. És én nem akarok semmilyen gondot, az évszázad eseményén nem lehetnek ilyen malőrök.
- Írjuk fel, de egyelőre csak a talán kategóriába. Ha tényleg idejében kezdenek virágozni, akkor majd foglalkozunk velük, a halványrózsaszínekkel vagy fehérekkel.

- Segíts ki kérlek, miért is vetettük el a gyöngyház-színt? *Kérdezi Elenát az al-Khaybar rezidencia egyik belső lakosztályában, hova már csak a rokonok - vagy hamarosan rokonságba kerülők - tartózkodhatnak, a társalgó részen ülve egy halom csipke és egyéb textilminta között, az asztalon tornyosuló szalvéták és jegyzetpapírok halmáról már nem is beszélve. Sikerült rávenni kuzinját, hogy ne csak mindig Rhaj járjon hozzájuk kötelező látogatásra, hanem a menyasszonynak is illik néha itt tiszteletét tenni, elvégre nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy Elena itt fog lakni majd - és persze a más kultúra miatt főleg lehet beleszólása a vőlegény családjának is a dolgokba -. Magában meg kell állapítania, hogy még szerencsés is Elena előre elrendezett házasság ide vagy oda, hirtelen vőlegénycsere ide vagy oda. Sőt, utóbbival talán még jobban is járt, bár ő maga sosem találkozott Ibrahimmal, hogy ezt teljes bizonyossággal meg tudja állapítani. Mivel kuzinjáról van szó, akit azért szeret annak ellenére, hogy sokban különböznek - vagy Kathleen szerint inkább alig valamiben hasonlítanak -, félretette minden rossz érzését, ami emlékezteti őt saját helyzetére. Kezdve ott, hogy az idősebb Ibrahim is a fiatal Elenát kérte feleségül, amit még tud magának azzal magyarázni Kathleen, hogy hát persze, Elena ágán öröklődik a bárói cím, nem az ővén. De nem tudja nem érezni magát ezzel kevesebbnek és még esélytelenebbnek. Kényszerítenie kell magát, hogy figyeljen Elena válaszára, s ne hagyja gondolatait elkalandozni pár épülettel és kerttel odébbra, egy igen magas elf irányába. Se itt a kertben látott szép rózsákra. Majd ha Elena itt fog lakni, könnyebben tud majd kérni pár hajtást, legalábbis reméli.*
- S a virágok terén sikerült döntened? Fehér és rózsaszín lonc? De ha szerencsénk van, azáleák is virágoznak addigra. Azt mondják, idén hamarabb beköszönt a jó idő. *Még ha fárasztó is, szívesen segít. Van egy kevés tapasztalata is benne, hiszen mikor nővére ment férjhez lassan három éve, ő már elég nagy volt, hogy kivegye a munkából a részét.*

*Kicsit meglepi, hogy a macskájától is elköszönnek, ezt ötvenből ha egy ember teszi meg, még akkor is, ha a nagyja jól eljátszadozott a csaknem felnőtt macskával. Int Sally is búcsúzóul, majd nemsokára felteszi a kérdést. Elmosolyodik, ahogy figyeli a visszalépési és talán lelépési próbálkozást, ami meghiúsult, de próbának attól még jó volt. A válasz viszont láthatóan meglepi, feljebb is szaladnak szép ívű szemöldökei.*
~ Jó trükk.~ *Mosolyodik el aztán, s a már távozó férfi hátának kiálthatja vissza a választ.*
- Pedig hazudtam ám neked! Bármi is az, nem érdemled meg! *Nem bűntudatból mondja ezt, akkor tényleg úgy gondolta, mostanra megenyhült már, és rosszat sosem akart senkinek, aki nem volt alapvetően rossz szándékú. Rhaj pedig nem ilyen. Bocsánatot nem kérne, nem az ő stílusa, de talán ezzel tett némi igazságot így az éjszakába kiabálva. Elindul vissza a parkba, ott leül előbb egy padra, majd végignyújtózik rajta hanyatt fekve és a csillagokat nézi. Kibontja az üveg bort is, s néha megemeli a fejét, hogy kortyolhasson az üvegből. Idővel megint megleli őt a városi őrség, s oda is lép egyikük, megnézze, jól van-e, meg úgy egyébként javasolja a hazasétát neki, mégse lepjék el a parkot a nincstelen, alkoholizáló, hajlék nélkül maradtak, ott a Szegények utcája nekik. Sally röviden rápillant, majd csak kicsit mozdul, hogy farzsebéből kiszedhesse a jelvényt, felmutassa. Elég is volt az al-Khaybar címer látványa, hogy az őrnek ne legyen több kérdése és továbbálljanak. Sally elmosolyodik, s míg távozik az őrség, a jelvényt nézegeti, miközben agya minden alkohol ellenére nagyon is fürgén jár.*
- Al-Khaybar. Jól hangzó név Eneydrosban, meg itt is. *Lepillant Cessire, s mosolya tovább szélesedik.*
- Feleslegesen sok feleséget tartanak és egy halom gyerek van így. Szerinted is előfordulhat, hogy felbukkan egy távoli rokon, nem? *S mintha a sárga szemek viszonoznák a cinkos pillantást. Sally mosolya tovább szélesedik, s zsebre vágja a jelvényt. Ki mondta, hogy csak egyszer használható egy szélhámos kezében?*

A kapitány hamiskásan elmosolyodik, Rhaj elfintorítja kissé az orrát Sally válaszára a szabad felhatalmazást illetően.
- Jó éjt, és neked is Cessi. - mondja már a kettősnek háttal, de hallhatóan.
– Viszontlátásra, hölgyem. – hajol meg Sally felé a kapitány, aztán pedig a rezidencia felé veszik az irányt, a testőrség többi tagjával egyetemben. Rhaj int még egyet, de már lép a kapitánnyal együtt. Ekkor látható, hogy állni nagyszerűen tud ennyi pálinka után, a járás azonban nem olyan tökéletes, de nem botlik meg. A többiek szokásosan körbeveszik, és elindulnak.
A kérdésre lépne vissza, de a kapitány keze megfeszül karján és ránézve látja, az „ohó, fiacskám, nem versz át” kifejezést, így csak megfordul, kissé darabosan.
- Mert így megismerhettelek, sokkal jobban, mint amúgy. És… tetszett, amit láttam. Köszönöm. Remélem, nem bántottalak meg… annyira. – de már lép is, ahogy a kis csoport megy tovább a rezidencia felé. Int még egyet, aztán visszafordul. A csendben lépkedő csapat hamarosan eltűnik az egyik sarok után.

*Elevenbe talált, mondhatni beletaposott Rhaj depicentrumába. Helyes, így kvittek. Majdnem. Hogy mikor lesznek azok, azt úgy is Sally dönti el. Mosolyog mind a kapitány, mind az úrfi válaszán, magában jól megjegyezve azt is, hogy milyen közeli a viszony a két férfi között, mit engedhetnek meg maguknak egymással szemben. A jelvényre való elhúzott szájat is elkapja pillantásával, ez az oka annak, hogy nem él most rögtön a lehetőséggel, hogy bent alaposan körbenézzen és felmérje, érdemes-e ide többször is ellátogatni... belopakodni?*
- Hmmm, tudna újat mutatni? *Neveti el magát, nem különösebben lehetne azt mondani, hogy a nőben van bármiféle félelemérzet is.*
- Oké, akkor megtartom. *Ha már megnyerte, megérdemli végülis a bort. Rhaj szavaira nem reagál, esélye sincs nagyon, mert a testőrkapitány már bele is karol a fiúba és távozóra fogja.*
- Örömmel máskor is. *Mosolyog cinkosan a kapitányra.*
- Jó éjt, jó pihenést. *Pillant Rhajra a végén, majd boros...palackját emeli a férfiak felé és megfordul, hogy macskástul távozzon. Két-három lépés után áll meg, fordul vissza. Ha a férfiak elindultak, akkor vet egy pillantást a díszes kompánia sej-hajára, milyen a felhozatal itt, egyébként meg fennhangon, ha kell, kiáltva szólal meg.*
- Hé, Rhaj! Amúgy mire volt jó?! *Tárja szét karjait és szélesen mosolyog. Tényleg kíváncsi a válaszra, miért volt jó Rhajnak megjátszani a részeget és cipeltetnie magát hazaúton, álrészegen énekelni és táncolni, csetleni-botlani?*

Sally válaszára sértett kamaszként fordítja félre tüntetően arcát a másik irányba, a testőrök pedig szemmel láthatóan nagyot derülnek. Csendben. A válasz elevenébe talált, de sértettségében nem nem tud válaszolni.
A kapitány végignéz Sallyn, majd sokat sejtetően Rhajra pillant, aztán vissza Sallyre. Tőle sem áll távol a tréfa és néha kell is. Ki nem hagyná.
- A délelőtt tökéletesen megfelel, addig is csöndben lesz. – vet még egy pillantást Rhajra. Nem beszélhetne így Rhajról, ha nem tudná, hogy nem szabad. De a fiú már elég sok borsot tört az orruk alá a szökéseivel és örülnek, ha törleszthetnek. Baráti kereteken belül. Hosszú ideje ismerik egymást és Rhaj a szeme előtt nőtt fel.
A következőre már Rhaj nevet fel.
-Az elején biztos szédülni fogok. – feleli. A jelvényre elhúzza a száját, majd sóhajt egyet. Nem cukorként osztogatják a jelvényt, ami azt jelenti, hogy bajban van. El is kapja a kapitány gúnyos tekintetét.
- Ebben nem kételkedem. – mosolyodik el a kapitány. – Csak rá ne fázzon nálunk. A bort tartsa meg, az öné. – hárítja el a palackot. Majd Rhajra tekint. – A szülei már nagyon szeretnék látni. Jobb, ha ez minél előbb megtörténik.
Rhaj szemei összeszűkülnek, majd Sallyre tekint, már nyugodtan.
- Nem akartam átvágni. – feleli csendesen, de még mindig megbántódva beszóláson. Amire továbbra is jónak látta, hogy ha nem reagál. Sallyt ő jobban megbánthatta, ráadásul a testőrök is nagyon szeretik most. Jelenleg vesztésre áll és van elég pálinka benne, hogy ne legyen nagyon kocka ahhoz, hideg józansággal fogadni mindezt. A kapitány azonban nem várja meg Sally válaszát, a mondat felénél belekarol Rhajba. Még a végén kedve lesz egy kis kocogásra.
- Köszönjük még egyszer, kisasszony. És felhatalmazzuk, ha találkozik az úrfival, a fent említett vendégszeretetben mindenféle következmény nélkül részesítheti. – feleli somolyogva. Természetesen egy bizonyos szintig adhat felhatalmazást, de ahogy elnézi, ezt Sally is tudja.

*Pedig a tekintet is meggyőzte volna, ha nem nézi meg alaposan. Márpedig ha nincsen a férfinak különösen szép szeme, akkor Sally nem nézi meg alaposabban, ha nem merül fel benne alapból a gyanú. Jó tanulópénz volt, eztán majd jobban fog figyelni. Sally profi hazudozó és éppígy ki szokta szúrni a hazugságot, de úgy tűnik, nem szabad elbíznia magát.*
- Sajnálhatod is. Bármi volt is a búsulás oka, ha igaz volt, megérdemled. *Nem számít, hogy a kapitány által el lett hallgattatva Rhaj, a félig megkezdett szó elég volt, s Sally jelenleg van olyan sértett, hogy odaszúrjon a férfinak ennyivel. Majd kiderül, talált-e, vagy a búsulás is csak megjátszott volt? És őt egy pillantás nem hallgattatja el, annál több kell.*
- Valóban szerencse. Lehet legközelebb megtartom egy kicsit, úgyhogy ha nem találjátok a megbeszélt helyen megkötözve, akkor járjatok egyet reggel.. hm, inkább délelőtt arra, addigra felkelek én is és kirakom. *Mosolyog gonoszkásan, s elkacagja magát, hogy magas helyre kötözze Rhajot.*
- Nem tudom, meg tudja-e szokni azt a magasabb szintet... *Pillant itt megint az úrfira, visszautalva a mulatóra, ahol e szavakkal élt a férfi, mikor elesett az első lépés után.*
- Ezt észben tartom. *Feleli arra, hogy másfél butykos pálinka nem árt meg túlzottan Rhajnak. Még jól jöhet ez az információ valamikor. Amikor a testőrkapitány a zsebébe nyúl, már szólni akarna, hogy elutasítsa, mert azt hiszi a férfi pénzt akar neki adni. Az meg minek? Nem azért tette, ráadásul van elég bőven, és még lehet meg is sértődne Sally, ha rátukmálják. A jelvény viszont más. Egy pillanatig nézi, majd átveszi.*
- Az enélkül is menne... *Mutatja fel a jelvényt magabiztos mosollyal, de azért eltünteti a hátsó zsebében, jól jöhet még. Cserébe a bort nyújtja mosolyogva a két férfi felé, hátha valamelyik átveszi.*
- Ezen biztos meg tudtok osztozkodni érdemeitek szerint. *Na ezt döntse el maga mindenki, hogy érthette Sally, ő hogy osztaná szét.*

Rhaj ahogy rátekint Sallyre, fátyolos ugyan, de nem tűnik úgy, mint ha ne tudna figyelni, alkalomadtán összpontosítani. A pislogás sem annyira gyors, mint amikor józan. Az a kancsó datolyapálinka tetemes mennyiség volt számára is, de az italt nagyon jól bírja, ezért is nem megy bele italozásokba.
Bocsánatkérő pillantások is vannak tekintetében, de csak sejti, hogy azzal nem ér semmit. Nem veszi észre a borongós pillantást, mint ahogyan a feszültséget sem, azzal van elfoglalva, hogy a testőrökre nézzen, elhallgattatva őket.
- Sajn… - de elhallgat, mert ekkor a kapitány tekint rá, hogy hallgasson. Ritkán, de megteheti. Rhaj kifújja a levegőt, vállat ránt.
- Ó igen, nem kis fejfájást okozva nekünk. Most is csak szerencsénk volt, hogy ön bukkant rá előbb és hazakormányozta. Nem bánnám, megkönnyítené a dolgunkat. – nevet fel, majd kezet csókol. - Egy jó magas hely megteszi, hogy messziről lássuk. A részegségére meg ne adjon. Másfél butykos datolyapálinka meg se kottyan neki. A hölgy most biztos nagyon szeret téged. – tekint Rhajra, aki karba fonja a kezét és bár kicsit kileng, de magától áll.
Elgondolkozva nézi Sallyt, láthatóan koncentrál arra, hogy „józannak látszódjon”.
- A segítségéért pedig – nyúl a belső zsebébe a kapitány, egy kis jelvényt vesz ki, rajta a Khaybarok címerével és adja át Sallynek. – Ha ezt bemutatja az őrségnél, kérdezés nélkül beengedik és bevezetik a megnevezett személyhez a rezidencián. – Azt már nem teszi hozzá, hogy akkor egyúttal el is veszik tőle, mivel egyszer használatos. Úgyis rájön majd. Kiváltság és csak Sallyn múlik, hogy mennyire értékeli. Ha nem veszi át, arcizom rándulás nélkül teszi vissza a jelvényt oda, ahol volt.

- El isss várom! *Mosolyog szélesen.*
- Ó, hát itt körbe, mindenütt! *vigyorog Rhajra a bokrokra értendően. Azok a szépen gondozott sövények, melyek legközelebb vannak, aligha rejtenek gonosztevőket, akik arra várnak, mikor jön erre egy ittas úrfi. A háromszoros gratuláció hallatán kicsit értetlenkedve néz a testőrkapitányra.*
~ Ő gratulált Rhajnak, én Rhajnak és nekik...~ *Fejben gyorsan számolja, hogy jön ki a három, mígnem követi a kapitány tekintetét és Rhajra néz. Most tűnik fel neki, hogy már nem nehezedik rá a súlya. Ez a gyors józanodás azért kivált némi csodálatot Sallyből. Vagy tud mégiscsak valamit ez a testőrkapitány vagy Rhaj kapott olyan fegyelmezett katonai kiképzést, hogy voltaképpen bármikor hadra fogható, még ennyi pálinka után is. De hogy még ilyen tisztán is beszéljen... Rhaj szemeit figyeli, azok mennyire fátyolosak az italtól, azok árulják el legtöbbször az embert, és ezt felejtette el Sally ellenőrizni eddig. A nevetés kínosan érinti, s azok a kobaltkék szemek mintha be is borulnának kicsit, mint mikor vihar készül a tengeren. Lesz a levegőben is valami tapintható feszültség Sally közvetlen közelében, talán emiatt hátrál el a fehér macska egy-két métert?*
~ Tehát átejtett. Ügyes, nagyon ügyes. Csak tudnám, mire volt ez jó...~ *Nem érti még, mi folyik itt, vagyis pontosan mi folyik Rhaj fejében, de úgy dönt, kivár még, másnem lesz min gondolkoznia az éjjel. A kézfogásra nyújtja kezét, igaz úgy, hogy az inkább kézcsókra nyújtás, semmint kézfogásra. Ha már egyszer hölgy! Egy pillanatig még Rhajot nézi, majd tekintete a testőrkapitányhoz fordul, enyhültebben, Sallysebben, és az a korábbi vibrálás a levegőben is mintha csak képzelgés lett volna.*
- Köszönöm. Rhaj úrfi gyakran szökdös? Ha gondolod, megbeszélhetünk egy...eeeegy fát vagy bokrot! Ahova legközelebb kössem ki, ha rábukkanok, s akkor elég nektek is ott keresni őt. *Húzódnak ajkai pimasz mosolyba, pimaszul pillantva szeme sarkából Rhajra. Tegeződik, mint mindig, de tudja valahogy úgy csinálni, hogy magában a tegezésben nincs tiszteletlenség.*

Csak kuncogni tud az esésre továbbra is.
- Mmmajdd.. megpörgettllek..
- Tttámadnnii?? Eeengemeett? – ismét folytott röhögés. Azt azért megnézné. – Bbbokorr? – néz körbe. – Hhholl?
A további kérdésekre csak néma marad.
- Akkor a gratuláció háromszoros. – tekint önelégült mosollyal Sallyre a kapitány, majd közelebb lép, karba fonja a kezét és úgy tekint Rhajra. Aki, mintha már nem is dülöngélne annyira, sőt, szálfa egyenesen áll, komor és egyben nyugodt arccal, míg a testőrség csak vigyorog. Ennyit megengedhetnek maguknak.
- Amit köszönök. – feleli tisztán a „megnevezett” „úrfi”. Majd Sallyhez fordul. – Tilosban jártam, de … ön révén van a harmadik gratuláció.
Ekkor a testőrök felnevetnek, de Rhaj egyetlen pillantására néma kuss lesz, csak visszafojtott mosollyal mernek tovább ácsorogni. Miközben Rhaj felel, összefüggően és értelmesen, arcán semmilyen részeges mosoly sincs, majd a kapitány átveszi a szót tőle.
- Egy hölgyet nem illik kinevetni. – lép még közelebb a kapitány, – Inkább illik neki megköszönni, hogy bajtársiasan hazakísérte a szökevényünket. – nyújtja a kezét…. kézfogásra.