al-Khaybar rezidencia - Adar Ishir Nagykövetség

A rezidenciát kovácsoltvas kapu választja el az utcától, előtérben egy kis bevezető kerttel. Az épületbe belépve az előtérből nyíló fogadócsarnokban fogadják a vendégeket, amely egy belső, zárt kertre néz. Meleg időkben a vendégek fogadása a kertben történik, mely a legforróbban tűző napos idő esetén is hűvös árnyékot ad.
Kisebb ösvények vezetnek a családtagok lakosztályai felé, a kert hátsó részébe, amely elválasztja, de mégis összevonja a családot. Külön helység van az imádkozáshoz és szeparált fürdőház is található a növénykert mellett, ahol a Tartományok híres növényeit, főleg rózsát nevelnek.
A rezidenciában edzőtér, lovarda, és madárház is található, ahol a méltán híres sólyom fajokat tartják és tenyésztik.
A főépület alatt nemcsak pincék, tárolóhelyek, hanem tömlöc is található, hűen követve az eneydrosi hagyományt.

Kicsit megzavarják Aberin válaszai.
~Most akkor volt, vagy nem volt ilyen esküvőn?~
Lili végül arra jut, hogy meghívott vendégként ilyen vegyes esküvőn még nem volt, csak testőrként.
- Sokáig dolgozott testőrként? Lovagként vagy még az előtt szolgált testőrként?
Érdeklődik azonnal lecsapva a témára.
- Nem, ilyen vegyes esküvőn még nem voltam. De egyetértek, kitűnő volt a szervezés, minden nagyon gördülékeny volt. A két szertartás mintha kiegészítette volna egymást, nem tudtam, hogy az ishiri szertartás ennyire különbözik a miénktől, de nagyon tetszett.
Nem részletezi jobban gondolatait az ishiri szertartásról, még a végén istenkáromlónak bélyegeznék.
- Jól, azt hiszem legalábbis, köszönöm kérdését. Mostanában gyakran átlátogatok az Ezüstelf Követségre és ott Deira Enyras asszonnyal gyakorlok, vagyis tanulok tőle. Egyébként ismeri a hölgyet? Rengeteg türelme van, csakúgy mint önnek, ahogy tanítani is remekül tud. Azt hiszem, van szerencsém a város két legjobb tanárához.

-Bocsánat. Nem akartam. Megszokás.
A döccenésre a lépésben már egyből korrigálna, amikor érzi a puszit az arcát. Kipattanak a szemei, kissé elpirul, de szemében a meleg hálán kívül még valami van, amit csak magának mert bevallani eddig, de most már Tsitsa is láthatja, ha van szeme hozzá. A lány neki a mindent jelenti és … szereti. Másoktól csak eltűri, Tsitsánál szomjazik rá.
-Nagyon jól esett, köszönöm.
Egy kicsit jobban átöleli Tsitsa derekát. A kisugárzása, a lénye, csak úgy ragyog körülötte és mindig óvón vette körbe. Itt az ideje, hogy ő is megtegye ezt.
-Köszönöm, hogy veled lehetek. – suttogja, majd finoman átöleli még inkább és táncolnak tovább. Most már ki szeretné mondani.
-Tetszel nekem. – még a füle is belepirul ebbe, de ki akarja mondani. Aggódva várja a reakciót.

- Az nem kis kreativitást igényel! *Elismerően bólint, hogy minden évben mindenki mindenkitől személyre szóló ajándékot kap, ami sosem ismétlődik. Felmerül benne, hogy egy idő után ilyen hosszú életnél már nem lehet követni, mert nagyanyja se tudja már a harminc évvel ezelőtt kapott ilyen-olyan vázáról, csipketerítőről, hogy azt most kitől is kapta. Ezt viszont nem teszi fel kérdésként, hogy van-e ilyen az elfeknél, nem akar udvariatlan lenni.. se túl tudatlan.
Az a felragyogó tekintet! Már ezért megérte ilyen engedékenynek lennie, még ha el is könyvelte rögtön most már teljes bizonyossággal, hogy csak az orvos érdeklődik iránta, nem a férfi. De ettől még mikor ma álomra hajtja a fejét, jó lesz felidézni ezt a tekintetet.*
- Elfelejtette, hogy nekem is van egy ilyen téren nagyon szigorú nővérem! *Mosolyog, de nem teszi hozzá a nagy különbséget, hogy Deirával ellentétben Isabel felelősnek érzi magát Kathleen miatt. S hibásan teszi mindezt a nővére.*
- Én is köszönöm. Mind a figyelmességét, mind hogy elfogadja a feltételemet. *Közben ő is feláll, ahogy Naram is így tesz.*
- Én is nagyon élveztem a társaságát. Mint mindig. *Teszi hozzá, úgy vélvén, hogy ennyi idő után már ennyit bevallhat. Amúgy is nyilvánvaló, mert ki keresné olyanok társaságát, akit halálosan fárasztanák? a meghajlást finom főhajtással viszonozza.*
- Magam pedig tudhatom, hogy Ön is elég jól van már. *Mosolyog a férfira finoman, belül meg ujjong, amiért igent mondtak.*
- Önnek is, szép álmokat majd. Kérem, adja át üdvözletemet húgának és unokaöccsének! *Ezúttal a búcsúzáskor már pukedlizik, nagyon elegánsan, kecsesen mégis természetesen téve mindez ezüstös fénnyel megtörő gyöngyházszínű ruhájában. Egy hosszú pillanatig még tekintetével kíséri a távozó férfit, majd beszerez még egy pohárka bodzabort fájdalomcsillapító jeligével, mert a délután bevett fájdalmat csillapító főzet már erősen múlóban van és a karja egyre jobban sajog.
Ezután körbejár a teremben, elbeszélget másokkal is, ne mondják, hogy csak a magas elffel foglalkozott. Így szót vált két al-Khaybar lánnyal is, akik ugyan fiatalabbak nála, de kellemes társaságnak bizonyultak. Ennek kölcsönössége nem lehet vita kérdése, hiszen ha egy szép nő ki akarja emelni szépségét be kell szereznie pár csúnya vagy egyéb okokból szóba nem jöhető barátnőt. Erre meg alkalmas lett Kathleen, mert az amúgy csinos nő betegesen sápadt, ráadásul a két lánynak mondta is, hogy ő nem táncol, szóval nem csoda, hogy hamar táncpartnerre leltek a házigazdák családjába tartozó lányok. Kathleen meg szüleihez csatlakozott az este hátralevő részében, de sokszor merengve azt a felragyogó tekintetet idézte fel maga előtt.*

*Lili látta az integetést és mosolyt, Abertin nem, Ethyrlin szintén nem, bezzeg aktuális partnere! Ha szemmel ölni lehetne! Inkább visszaidézi Lili mosolyát, s egyben visszafordul Rhae felé. Az arcát látta, de egyben volt alkalma gyönyörködni a férfi szemeiben is. Mennyivel szebb pillantás ez, mint azé a nőé!*
- Ezt az arcot! *Válaszolja, még ha az ez már nem is helytálló, hiszen az az arc már nyomokban sincs ott.*
- Csak... nem valamelyik vendég? Ha szeretnéd, szívesen panaszkodok a szűk ruhára és a benti meleg levegőre, hogy sürgősen ki kelljen kísérned, vagy akár haza... *Kérdi aggódva, majd félmosollyal tesz javaslatot, hogy ha úgy van, szívesen kihúzza Rhaet a csávából úgy, hogy senkinek se a férfi gyors menekvése tűnjön fel. A teljes mosolyt nem meri megengedni még magának a válaszig, mert széles mosoly után kevesen panaszkodnak hirtelen rosszullétre, s nem árt, ha odafigyel esetleges álcájára. Pláne, hogy nem olyan jó színész.
A suttogott szavak, a pillanatra lehunyt sötétszürke szemek... Elég az az egyetlen pillanat, amit kihasznál Tsitsa minden korábbi, rosszulléttel kapcsolatos hitelességi terveit feladva, s Rhae érezheti, amint a tánc döccen kicsit, ahogy Tsitsa elvéti a lépést. Mire kinyitja majd a szemét, rá is fog jönni, hogy nem elvétés az, a lány direkt lépett előre ott, ahol hátra kellett volna, mert Rhae arcán érezheti Tsitsa ajkait egy pillanatra, ahogy puszit ad neki a lány. Pirulva, de egyben aggódva lép hátra Tsitsa, ügyesen visszacsatlakozva a tánc ritmusába, mintha mi sem történt volna. Valahogy muszáj volt ezt a puszit megtennie, de aggódik is, nem fogja-e ez is a múltra emlékeztetni a férfit? Nem érzi-e úgy, hogy akarata ellenére megint valaki társaságát, közeledését el kell viselnie, még ha ez csak olyan barátságformának is betudható, nem olyan közeledés.*

Elégedetten nyugtázza magában, hogy Elena nem kezd neki hisztizni és durcáskodni. Hogy elismerje, abban annyira nem túl jó, de mindenképpen méltányolni fogja. Sőt, még utána sem, amikor hozzáér. A bizsergés lejjebb kúszik, majd miután elengedi a haját, vele együtt Elena érintése még jobban fokozza benne azt, amit nem is gondolt volna, amikor eljegyzésre került a sor. A finom kéz a mellkasán jóval tovább nyúlik.
Kezét Elena arcához simítja, majd lassan lejjebb kúszik a köntösig, be, alá, megsimítva meleg, finom bőrt. Most már a felesége. Legszívesebben már most az ágyba cipelné, alig bírja tűrtőztetni magát, de anyja nagyon jól a fejébe verte a teendőket. Amit nem kellett volna, ha élete szerelmével lenne együtt. De ez most félrecsúszik benne, csakis Elena csillogó tekintét és ujjai alatt a finom bőrét érzékeli.

Hát ezt jól elszúrta. Amelia kisasszony nem volt a szervezésben. Ennek ellenére kedvesen mosolyog rá, de kissé sajnálkozva. A bókot neki is szánta. Nagyon tudja értékelni a nők finom ízlését, hogy egy poros lukat is kényelmes és a családtagokat hazaváró meleg otthonná képesek varázsolni, nem csak személyükkel, ami szintúgy éppen olyan vonzó.
-Testőrként volt részem csak ebben, és egyéb kötelezettségből. – családja nem olyan gazdag, hogy megengedje magának ezt a fényűzést.
-De ilyen, vegyes házasságnak mondható esküvőn még nem volt részem. Ezért is tetszett az, ahogy megrendezésre került.
Tovább táncolnak közben, Amelia kisasszonnyal nagyon könnyű táncolni.
-És ön, volt már hasonlón?
A válasz után továbblendül ezen a kérdésen.
-Hogyan halad a gyakorlással? Mármint az íjászattal. – sok hír eljut hozzá és tudja, mennyire jól bánt az íjjal Amelia, mielőtt beteg lett volna.

Fogaim hangos koccannak, ahogy összezárom ajkaimat, szemem is felszikrázhat. Erőnek erejével nem szorítom össze számat ennél jobban, mert azt megjegyeztem, hogy durcasággal nem érek el semmit férjemnél. Hm, most már a férjem, jó erre gondolni, hát még kimondani milyen jó lesz. Pláne mások előtt. Szóval ő a férjem, erre tekintettel a nászéjszakán nem vágom a fejéhez, hogy figyelj csak, te meg udvariatlan vagy, hogy felhívod a figyelmet a késésre. Meg merem kockáztatni, hogy ezt se venné jó néven, márpedig az elején kell az ujjam köré csavarnom, hogy azután jó pár évtizedig kényelmesen éldegélhessek. Mély levegőt veszek, azután a közelségétől elfelejtem újra kifújni. Ahogy a hajamhoz ér, majdnem olyan kedvesnek tűnik, mint az eljegyzési bál elején. Szemébe pillantok, a gyertyafénye különösen csillan meg benne, látom saját tágra nyílt szememet… és, hogy a hajam így is jól áll, hogy megbontotta a befésülés tökéletességét.
Nem túl határozottan, de felemelem én is jobb kezem és vállától kezdve lefelé végigsimítok mellkasán, elképesztően finom selyemből varrták az ő köntösét is, de ami a furcsa, hogy ezt csak perifériásan érzékelem. Kezem valahol szíve fölött megállt, mintha odaragadt volna, de nem is akarom elvonni onnan... még sose érintettem meg így férfit, vagyis férfi köntösét, ha pontos akarok lenni. Vajon ha nem lenne rajta, akkor jobban lehetne érezni szívének dobogását?

Le kellett volna állnia Linnel vitatkozni, hogy bizony nem szemelte ki Abertint, mert most meg ez jár a fejében, pedig kereső – és találó – pillantásának s mosolyának semmilyen hátsó szándéka nem volt. Inkább újra rámosolyog a lovagra, hogy elűzze furcsa gondolatait.
- Köszönöm a családom nevében, majd tolmácsolom kuzinjaim felé is dicséretét, őket illeti.
Kathleenre és természetesen Elenára gondol, mikor kuzinjait emlegeti. Az meg se fordul a fejében, hogy magára vegye az elismerő szavakat, hiszen nem tett túl sokat ennek az esküvőnek a szervezése érdekében… idegen tollakkal pedig nem szokása ékeskedni.
- Volt már hasonló esküvőn?
Liliben ismét túlteng a kérdezési kedv, de azért nem vakítja el teljesen, elcsípi Tsitsa integetését. Visszamosolyog és int barátnőjének, és egyben Rhaenek is, ha épp úgy fordulnak. Pillantása a válaszra várva visszakúszik Abertinre, mert hát, mikor vele táncol, akkor figyelme is övé és nem pillantgat ő másokra. Pláne nem kiszemelési célzattal! Így aztán nem is néz máshová csak a lovagra.

-Köszönjük. – hajol meg kissé.
Hosszú idő az életük, megtanultak egy-két dolgot a lélek rögös útjairól.
-Jól látja. A lélek megismerése, a kettejük közötti kapcsolat az elsődleges. Sablon? Nem… mindenki csak neki szóló ajándékot kap és sosem ismétlik meg egy másik ajándékozás során.
Megvárja, míg Kathleen teljes választ nem ad. A türelem az első, amit megtanult kezelni. Felragyog a tekintete, mikor végre! végre beleegyezik Kathleen, hogy meggyógyíthassa.
-Ó! – komolyodik el kissé a tekintete. – Látom, már nagyon jól megismerte húgomat. – majd ismét mosolyog.
Deira nagyon szigorú ebben, azt nagyon tudja. Nincs mit tenni.
-Rendben. Beleegyezem. Ez elfogadható feltétel. Köszönöm, hogy ennyire figyelmes irányomban.
Szeretne még maradni. De ereje egyre fogy, és érzi, hogy gyengül. Fel is áll, miközben válaszol.
-Nem untatott Kathleen kisasszony. Társasága felfrissülés és élvezet volt számomra. Köszönöm, hogy megtisztelt személyével ma este. – hajol meg mélyebben.
-Nem gondoltam meg magam, az ajánlatnak nagyon örülök. És természetesen, örömmel fogadom el. Már csak azért is, mert akkor tudom, hogy a karja biztosan rendbe jött.
-További szép estét kívánok. – hajol meg végül búcsúzóul.
Nehéz szívvel távozik, de előtte még megkeresi az örömszülőket, hogy megköszönje nekik a meghívást és az esküvőt dícsérve, hosszú boldogságot kívánjon az ifjú párnak.
Fáradtan támaszodik hátra a hintóban. Ereje sem lesz kiszállni majd a hintóból, nagyon kiszámolta. A rövid út alatt is elpilled, és amint a szobájába ér, pihenni fog, ezt már látja előre. A beszélgetés azonban ott zsong majd a fejében, Kathleennel.

-Köszönöm. Akkor már nem fogok aggódni, hogy a zajjal zavarom az ott élőket.
Finoman kerüli a további beszélgetést a költözésről. Fájón érintené, ha nem lehetne Tsitsa mellett, de el kell fogadnia. És mivel Tsitsa sem célozgatott arra, hogy odaköltözne vele, nem teszi fel, de nem is szeretné, ha miatta bajba kerülne, csak mert vele van.
Az üdvözléseket finoman ejti meg, ha látja, hogy kinek is adta az üdvözlést Tsitsa. Ethyrlinnek némileg tartózkodóbban.
-Milyen arcot? – kérdi továbbra is fenntartva a kedves arcot. Majd elpirul. Tsitsa rájött.
Erre kevesen jöttek rá és nagyon hálás ezért Tsitsának. Az emlékek azonban mélyen belevésődtek.
-A múlt emlékei értek el egy pillanatra. Sajnálom… mindjárt elmúlik…
Legszívesebben átölelné, beszippantaná haja illatát és eltűntetné a világot körülöttük. Amely éppen olyan álprűd, mint ahol addig élt. Mikor fog elmúlni ez és akarják nézni őt magát. Most úgy érzi sosem és csak Tsitsa karjai adnak erre megnyugvást. Akit féltőn óv, és éppen ezért távolodik el részben tőle. Szíve hevesen dobog, majd lelassul, ahogy ismét megérzi Tsitsa illatát. Megnyugszik.
-Köszönöm, hogy itt vagy velem. – suttogja, egy pillanatra behunyt szemmel.

- Az Ön népe igen kegyes. *Szimpatikus neki, hogy nem bélyegzik meg a mondjuk nyolcezer éves, szingli elfet, hogy vénkisasszony vagy agglegény. S megállapítja, hogy Naram még akkor tényleg fiatalnak számít. Fura lehet ilyen sokáig élni.*
- Így már értem, miként lehet táncot ajándékozni. Önök ezek szerint nagy hangsúlyt fektetnek a másik megismerésére, vagy jellemző Önöknél is a "nem tudom, mit adjak neki ajándékba" helyzet és valami sablonosabbat adnak, például.. mint nálunk bonbont? *Érdeklődik erről, kíváncsi, vannak-e az elfeknél is közhelyes ajándékok, amiket mondjuk jobb lenne elkerülni?.*
- Nem tudom... Lehet. *Gondolkodik el kicsit, s felel halkan az elkomolyodott kérdésre. Naramnak viszont meg sem kell szólalnia, mikor felé fordul, hogy Kathleen tudja, mit fog kérdezni.*
- Hisz tudja, uram, már mondtam Önnek, hogy voltak elf gyógyítóim is, ők is azt mondták, nincs mit tenni. Miért gondolja, hogy Ön tudja a megoldást? *A könyörgő és kérő hang viszont úgy tűnik, meglágyítja valamelyest a szívét, elér a lelkéig, főleg, hogy közben Naram szemébe is nézett. Sóhajt egyet.*
- De látom, Önt nagyon érdekli, s kegyetlenség volna tőlem, ha emiatt álmatlan éjszakákat okoznék Önnek. Ezért azt ajánlom, hogy ha meggyógyult teljesen, akkor elmesélem Önnek, mi a bajom. De jól vigyázzon! A teljes gyógyulás tényét nem Ön állapítja meg, hanem a húga, Deira Boreah. *Húzódnak ajkai pajkos mosolyba a végén, számítva rá, hogy a szerető testvér szigorúan bírálja el majd Naram állapotát. Kíváncsian várja a férfi válaszát.*
~ Csak meg ne bánjam... Bárcsak ne a beteget látná bennem, hanem a nőt, aki szereti...~ *Kicsit fél is, mi lesz, ha meggyógyul mégiscsak, s a kevés érdeklődés, amire szert tesz így férfinál, az elvész.*
- Igazán sajnálom, hogy máris távozik, de örülök, hogy legalább eddig itt volt. Remélem, nem untattam a társaságommal. Örömmel hallom, hogy tényleg marad még jó darabig a városban. *Nagy kő esett le a szívéről ezzel az információval. Talán annyira nagy, hogy elég könnyű lett a szíve hozzá, hogy a bodzabor bátorságot is adjon az újabb kérdéshez, vélhetően mára az utolsóhoz.*
- S remélhetem, hogy ha Ön megerősödött, az én karom pedig meggyógyult, akkor eljönne velem lovagolni a partra vagy a közeli erdőségekbe? Beszéltük ezt az ebédkor a Griffben, de utána annyi minden történt... Természetesen ha meggondolta magát azóta, kérem, ne féljen megmondani!

- Pontosan! *Csillannak fel szemei, ahogy Rhae megemlíti, ott is tudják a táncot gyakorolni. Nem azért akarná a városban maradásra bírni az elfet, hogy aztán ne találkozzon vele. Szóval Rhae minden begubózási kísérlete már halva született ötlet.*
- Csak apró neszek, azok se mindig. Szerintem csak azért hallom őket, mert jobb lehet valamivel a hallásom az emberékénél. A többi házbélit még sosem hallottam a műhelyedre panaszkodik, sőt, ellenkezőleg. Szeplősné meg is jegyezte, hogy milyen csendben dolgozol az inasaiddal. *Nyugtatja meg Rhaet a műhellyel kapcsolatban.
A táncra való felkérést nem utasították el, aminek nagyon örül. S mintha most a felkérésnél kevésbé izgult volna, mint az eljegyzési bálon. Talán az arcára adott puszi bátorította fel, hogy nem lel majd elutasításra. Az viszont izgatottsággal tölti el, hogy ismét derekán érzi Rhae kezét, még ha a fűző kemény anyagán keresztül is, akkor is. Tánctartást ő is felvette, egyik keze Rhae kezében, a másik a vállán nyugszik. Utóbbit emeli meg kétszer is, hogy széles mosollyal odaintegessen előbb Lilinek - és óvatosabb biccentést mellékeljen táncpartnerének, és azon tűnődjön ki lehet ő, de majd később megkérdi erről barátnőjét -, utóbb pedig Ethyrlinnek, kinek táncpartnere szintén óvatos biccentést kap, de csak azért, mert elég szúrósan nézett a hölgy Tsitsára, mit integet ennyire az ő partnerének, most hogy végre megkaparintotta magának erre a körre és reményei szerint lesz az több is. Tistsa felismerni véli benne a hölgyet, aki múltkor érdeklődött felőle és Ethyrlin felől. Inkább gyorsan visszafordul Rhaehez.*
- Lebuktál, ezt az arcot már ismerem! *Suttogja kedvesen évődőn.*
- Mi a baj? *Próbál taktikázni, mert a "Van valami baj?" kérdésre úgy is azt mondaná az elf, hogy semmi, így viszont hátha konkrétabb választ tud kiszedni belőle, míg az andalító keringőt járják.*

Úgy érzi magát, mint a vadon befogott állatok, akiket egy kalitkába tesznek. Szokása szerint szigorú és zord tekintettel nézett volna ennek elébe. Azonban ennek nyoma nincs. Azért sem morog, mert most már a feleségnek kötelessége lenne elkápráztatnia párját. Sokkal inkább más tükröződik, még a tekintetében is. A nő sziluettje, finom mozgása tovább szítja a forróságot benne. Az egyik fotelben ül, csak egyik arcát, annak is csak egy részét világítja meg a félhomályos világítás, amely most annyira nem bosszantja. Bort töltött és már ivott pár kortyot.
-Késtél. – máskor, ilyen helyzetekben nyers hangszíne szinte süt a hiánytól, maga sem érti, mi történik vele.
Feláll, leteszi a poharat, odalép Elenához. Át kell vennie a kezdeményezést, de már nem bír magával. Kezébe veszi a nő egy vastagabb hajtincsét, hagyja, hogy végigsimuljon a tenyerében a tincs. Vágya kezd egyre erőteljesebb lenni. Pedig tudja, hogy nem szerelmes belé, mégis minden porcikája vágyik utána.

Fogadja Ethyrlin üdvözlését is. Becsüli, hogy ilyen nagy az összetartás a két testvér között.
Amélia kedves természete mellett mindig jól érzi magát.
-Vannak alkalmak, bizony, de nem olyan sok, hogy hamar elkopjon az egyenruha. Nagyon köszönöm, kedves öntől. Egy hölgy szépségével kevéssé ér fel.
Szavai hárítóak, de Amelia kedvessége jólesik neki. Elindulnak a zene dallamával.
-Tudja… nem szeretném untatni a szokásos dicsérő körökkel, de azt el kell, hogy mondjam, az esküvő szervezése csodálatos volt. Szépre sikerült minden.
Nem ért az ilyen dolgokhoz, de azt már korán megtanulta, hogy az ilyen dicséretek járnak, pláne, ha jogosak is. Mint ahogy táncolni is megtanult, holott egyáltalán nem szeret táncolni. Most azonban élvezi.
-Külön elismerésem, ahogy vegyítették a két szertartást.
Volt ishirben, és ezt, ha jól veszi és ismeri a családot, akkor az eneydrosi hagyományok szerint történt.

-Nem nagyok az elvárásaid. – vonja meg a vállát. – Neked a legjobb jár. – hangja komoly, mert erről meg van győződve.
Kathleen említésére felvonja a szemöldökét.
-Gondolod, hogy…? – eddig még nem tudott arról, hogy Kathleen bárkinek hosszabb és kitartó ideig kereste volna a társaságát.
– Végül is… egyikőjük sem tud most táncolni. – vonja le a logikus következtetést. Így nem kínos, hogy most táncoljanak vagy sem.
-Nnnem. – hajol oda jelentőségteljesen Liához. – A hölgyek választanak, és úgy tudom, hogy már felnőttél. Vagyis te szemeled ki, hogy kivel szeretnél táncolni. Mint ahogy most tetted a hátam mögött lévő pasival is. – vigyorodik el. A lovát teszi rá, hogy a következő körben már vele fog táncolni.
Értetlenül tekint Liára.
-Hadd nézzenek. Annál szívesebben omlanak a karjaimba.
Azért hagyja, hogy belekaroljon Lia, majd sokat sejtetően mosolyog rá, amikor Abertin felkéri.
-További kellemes estét. – búcsúzik tőlük, miután maga is üdvözölte a férfit.
Egy ideig az asztalnál ácsorog, italt kortyolva, és be kell vallania, Liának igaza volt. Páran már éhesen fenik rá a fogukat. ~Hát akkor… táncparkettre fel.~ kiszemeli az első jelentkezőt, majd felkéri a táncra. Lopva azért még nézi, hova is tűnt Kath, no meg a két díszpinty.

- Inkább mégis a másik köntösömet kérem.
Leengedem magam mellé a karjaimat, hogy levehessék rólam ezt a smaragdzöld köntöst, ami amúgy szintén nagyon jól áll, de inkább legyen a hófehér. Végülis ehhez a hálóinghez varrattuk, ugyanabból a vég szaténból készült, nehogy eltérő legyen az árnyalat, mert néha képesek a hófehér és hófehér között is eltérést csinálni…. te jó ég, miken jár az én agyam? Lényeg, hogy csipkeberakásai összhangban van a hálóingemével, igen, ez jobb lesz.
A gyertyafénynél különösen jól áll, sötétbarna hajam tökéletes kontrasztot ad hálóingemnek és porcelánfehér bőrömnek. Jobbra- majd balra fordítom arcomat, nem kell megcsipkednem, mindkét oldalon kellően kipirult. Hajamat ügyesen fésülték meg, azt hiszem nincs is más hátra.
Olyan hangosan dobol a vér a fülemben, hogy nem hallom, ha mondanak is valamit a szolgálók… rémlik amúgy, hogy a bejáratnál már beszéltek valamit, de már azt se hallottam normálisan, most meg pláne nem.
Rögtön Rhajot keresi pillantásom a hálószobába lépve, fogalmam nincs mit kéne csinálnom. Az esküvő szervezése csak eddig a pontig történt, pedig most rendkívül örülnék egy előre megírt és megtanult mondatnak. Nagyon remélem, hogy Rhaj jobban képben van, mint én, mert ha nem, akkor nézegethetjük egymást egész álló éjjel a szoba közepén ácsorogva. Kiengedett haját nézem, aztán arcára ugrik pillantásom és elönt a valahonnan mélyről jövő forróság. Ilyet még sose éreztem, lehet ilyen a szerelem? És mindenkivel ez történik az esküvőjén? Lehet ez valami mágia? Az áldásmágia része? Elnyílnak ajkaim, de mégse tudok megszólalni, nem tudom mit mondhatnék.

- Talán nem.
Válaszolja félig kérdő hangsúllyal, habár felmerül benne, hogy ez talán csak költői kérdés volt.
- Néha azt hiszem, túlságosan is romantikus vagyok, emiatt nagyok az elvárásaim már. Például az a szőke herceg is gyorsabb vágtára foghatná fehér paripáját, hogy még az első őszhajszálam megjelenése előtt ideérjen. Látod, ilyen elvárásaim vannak nekem, és ez még csak a jéghegy csúcsa.
A végére elvicceli a dolgot, úgy könnyebb, még a végén visszakúsznának gondolatai közé azok, amiket szobájában hagyott.
- Nem táncol, az biztos, nem láttam. Talán a kertben levegőzik, vagy hazament, vagy folytatja azt az elmélyült társalgást, amit Kathleennel szokott folytatni.
- Hát hogy legyek így romantikus, ha ilyenek kérdezel. Szóval, kikérem magamnak, én nem szemelek ki senkit, az úriember lásson meg engem, majd elájulva szépségemtől jöjjön ide táncért esedezni. Így jó lesz?
- Amúgy utadra bocsátalak, így is elég sokáig lefoglaltalak, még a végén néhányan a puszta tekintetükkel fojtanak meg, amiért kisajátítottalak a fél éjszakára.
Linre villan vigyora, ahogy belé karol, hogy lesétáljanak a parkettről. Abertin meghajlásától viszont rettentően elvörösödik, mert végülis mondhatni, hogy pillantásával kiszúrta és most felkéri táncra, pont ahogy Lin kérdezte az imént. Nagyon reméli, hogy bátyjának ez nem fog feltűnni, vagy legalábbis nem tesz megjegyzést, már ha mellette van még.
- Igen, ezer örömmel.
Pukedlizik egyet, ami most szoknyában végre úgy mutat, ahogy kell. Kezét Abertin kezébe helyezi, hogy beállhassanak a következő tánchoz a többi pár közé.
- Köszönöm, ebben az egyenruhában különösen fess ön is. Gyakran van lehetőség vagy alkalom díszegyenruhát hordaniuk?
Visszabókol azon nyomban, hangjában nincs kelletlenség, a díszegyenruha tényleg nagyon mutatós. Kérdése annak is köszönhető, hogy Abertin két mondattal letudta a ceremónia, illetve a vacsora témáját is, habár nem kizárt, hogy vissza fog még térni ezekhez.

A kérdések özönében elveszne és diplomatikus kitérő választ adna, azonban Kathleen kérdezi. Mosolyogni kezd arra a gondolatra, hogy első találkozásuk alkalmával nem éppen ilyen nyílt volt. Őszintének őszinte volt, ezt el kell ismernie.
-Nagyjából nyolcezer évesen válunk idősebbé, de igazán időssé olyan kilencezer-ötszáz évesen, de akkor sem feltétlenül látszódik rajtunk. Nem használunk ilyen kifejezést. Mindenki maga dönti el, hogy szeretne-e párkapcsolatot és utódot.
-Nem feltétlenül. A tánc, éppen úgy, mint a zene, a kép vagy ének ajándékozása, az ajándékozottról szól. Egy történetet táncolunk el, ami közösen esett meg velünk, vagy jókívánságot táncolunk el vagy akár a jellemét. Ez jelzi azt, hogy lélekben fontos a számunkra, hiszen őt táncoljuk el.
Elkomolyodik az arca.
-Nem gondolja, hogy ezzel a valódi boldogságukat törli el? – majd felé fordul.
-Kathleen kisasszony… mit szólna ahhoz, ha nem csak eljátszani kéne, hogy egészséges, hanem valóban az lenne? A valódi egészség, annak öröme és szabadsága kevéssel ér fel. Miért ragaszkodik ahhoz, hogy beteg, ha egészséges lehet?
Hangja szinte finoman könyörgő és kérő, de láthatóan azonnal visszavonul, ha látja, Kathleennek ez nem esik jól.
-Minden rendben, csak fáradt vagyok, nem sokára távozom is. Jobb, ha csak ülök. Köszönöm, hogy ennyire aggódik.
A szolgáló is közelebb húzódik, készen állva, ha segítségre lenne szüksége.
-Még nem tudom pontosan. Minden feladatkör eltérő ideig tölthető be. És mivel a követség nem rég alakult meg, egyelőre hosszú idő, míg maradok itt. Csak abban az esetben küldenek máshová, ha a szükség úgy alakítja. A megbízásom húsz évre szól, de úgy néz ki, hogy meg fogják hosszabbítani újabb húsz évre.
A kérdés furcsa neki, de egyben melengeti is a lelkét. Érdekli Kathleent, mennyi ideig marad…

A visszakérdezés és hallgatás megerősíti benne, hogy valóban érdektelenül fog a követség felé állni. Jogosan fognak így viselkedni. Tart a találkozástól, de meg kell tennie.
-Köszönöm, őt fogom keresni. – még bátortalan a hangja, de tudja, hogy meg kell tennie.
-Igen. – suttogja.
Nem csak az elutasítás fájna. Ha el kéne költöznie, akkor megint egyedül lenne. Egyedül enne, alig találkozna valakivel. Itt emberek között, no és félelfek között van, közösségben. Ott megint kirekesztődne. El kell fogadnia a társadalom döntését. Majd meghúzza magát. A kedves arcát vonja fel ismét, nem szeretné, ha a szomorú hangulat meg maradna.
-Igazad van és táncolhatunk is. – célzással mondja a többes számot. Bízik abban, hogy Tsitsa esetleg néha eljön majd hozzá.
-Remélem, nem túl hangos a műhely. – csendben igyekszik tenni a dolgait mindig, hogy ne zavarjon.
Elég bajban volt és van még most is, nem szeretne jobban bajba kerülni, de mosollyal tekint Tsitsára. Válasz nélkül.
-A gardéniának. Éjjel a legfinomabb, de erőteljes illatú. – ~ A legfinomabb neked van.~ szippantja be még egyszer a levegőt, főleg, hogy érezze Tsitsáét.
Félve adja a csókot, tart attól, hogy nem hogy viszonzásra, hanem elutasításra talál. A viszonzáson elpirul, meglepődik és nagyon hálás lesz. A szavakra az arca is pirulni kezd. Még sosem mondtak neki ilyet, egyedül Tsitsa az, akitől igen. Sosem tartotta magát az ilyen szavakra érdemesnek.
-Nagyon köszönöm a szavaid, hogy mellettem vagy. Jól esnek, köszönöm. – szemei csillognak, szavai hálásak.
-Rendben.
Elindulnak vissza, valóban sokáig voltak látótávon kívül, még akkor is, ha úgy sejti, nem foglalkoznak ezzel. Megtanult engedelmesnek lenni.
-Megtiszteltetés. – hajol meg, de mosolyog.
A táncparkettre vezeti Tsitsát, majd átkarolja a derekát és a ritmust elindítva, táncba kezdenek. Jó érzés Tsitsával táncolni, a karjaiban tartani. Megnyugszik, sosem gondolta, hogy egyszer ez az érintés jó lesz számára és kellemes, sőt kívánja, szívből. Az előbbi komorság tovatűnik tekintetében.
A pár távozásánál látja a két poharat. Elkomorodik, bár tudja, hogy ez itt nem azt jelenti, mégis, rengeteg emlék fűződik ehhez, amit át kellett élnie, akarata ellenére. Legszívesebben elfutna, de nem teheti. Túl feltűnő lenne. Elsápad, de azonnal a kedvesség álcáját ölti magára, nehogy Tsitsa aggódni kezdjen.

- Hány éves kortól számít Önöknél valaki idősnek? S létezik Önöknél olyan, hogy valaki agglegény vagy vénkisasszony, vagy ez egy ilyen hosszú életnél nincs? *Tesz fel pár, hirtelen eszébe jutott kérdést. Vajon más ilyen hosszú életet élni, vagy ez olyan, mint az övüké, csak jóóól elnyúlik?*
- Táncokat? Miképpen lehet táncot ajándékozni? Felkérik egy táncra az ünnepeltet? *Érdeklődik mosolyogva, s láthatóan nagyon érdekli a téma, szívesen ismerkedik az idegen kultúrával, s az ajándékozási szokásaikat - már amennyit eddig megismerhetett - nagyon kedvesnek találja. Igazán figyelmes, egymással törődő nép lehet az ezüstelf. Na meg kreatívak.
Cesare kifejezi, hogy ők is örülnek és részükről megtisztelő is a találkozás, aztán Kathleen örvend, hogy ő kedves meg jó társalkodó, még ha ezek lehet csak illem megkívánta szófordulatok. Ő bóknak fogja fel. Majd édesanyja biztosítja róla távozásuk előtt Naramot, hogy nem tartották fel, és örülnek, hogy még hosszasan időzik a városban. Úgy saccolja, a hivatali idő is még legalább egy-két emberöltőnyi idő, tehát a lánya hosszú ideig szakértő kezek közelében van. Egyébként Kathleen is rögtön ezt találgatja magában mihelyst megnyugodott, hogy nem idén vagy jövőre jellegű válaszok hangoztak el.*
- Igen, tudom, hogy a felelősség az enyém, csak tudja... *Néz el arra, amerre szülei távoztak, épp valami dombtavinak kinéző pocakos urat s csinos feleségét üdvözlik a régi ismeretség mosolyával, s ott van mellettük két jó kiállású fiúk is. Gyorsan elfordul, mielőtt édesanyjának eszébe jutna visszajönni érte és bemutatni nekik az összeboronálás reményében.*
- Csak tudja, olyan boldogok, hogy végre egészséges vagyok... Annak vélnek. *Helyesbíti magát, tudván, hogy becsapja szüleit, de valahol a jó szándék vezérli. S eddig tényleg nem volt nagy komolyságú baja itt, hogy megfázásokkal, rosszullétekkel, összeeséssekkel terheljék szüleit, s folyvást aggódjanak. De láthatóan van benne bűnbánat bőségesen.*
- Én is őket. Kívánni sem lehetne jobb szülőket náluk. *Mosolyodik el. Látja, hogy Naram fárad.*
- Jól van? Szeretne esetleg friss levegőt szívni? Vagy egy frissítőt hozassak Önnek? *Érdeklődik aggódon, s csak nem bírja tovább, a válasz után megkérdi ezt is.*
- Ha nem vagyok túl tolakodó a kérdéssel, megkérdezhetem, hogy meddig tart a szolgálati ideje? Vagy ezt hosszabbíthatják.. esetleg átküldhetik máshová? *Csak kiböki, s nehéz ezt egy magafajta remekül titkolózó, kőhideg nőként is úgy előadni, ne érződjön ki belőle a félsz, hogy Naramot átvezénylik máshová, csak más természetű okokból, mint mikor édesanyja kérdezte.*
~ Semmi gond, ez egy barátságba belefér. Természetes.~ *Nyugtatja magát.*

*Nagyon szeretne valahogy lelket önteni Rhaebe, mikor kiérzi a pesszimizmust a hangjából, de egyelőre csak kedves mosolyra futja s a már elhangzott szavakra. Ő nem tudja, miként fogadják majd a hírt az ilContevillák. Jószívűek, s Rhae vétlen, ártatlan ebben az egészben, igazságtalan volna elítélni, ezt ő egy tudós logikájával is meg tudja ítélni.*
- Érdektelen? Hm... *Nem tudja megcáfolni, hisz édesanyja is olyan kérlelhetetlenül beszélt a követségről, főleg egy kőszívű asszonyról ott.*
- Szerintem, Naram úrral beszélj. Ő főtitkár, az elég magas rang ott és ő kedvesnek tűnik. *Javasolja, mert ezzel a kőszívű asszonyság kikerülhető. Tsitsa nem is sejti, hogy az a megnevezettnek a húga.*
- De a ház is jó ötlet! Majd kicsinosítjuk a tiedet is, mint Gwendirét! Az alsó részen lehetne műhelyed és boltod is, a hátsó vagy a felső részen meg laksz. Lehet külön zeneszobád is! *Ecseteli lelkesen, próbálva a derűsebb oldalról szemlélni az egészet, hogy ha Rhaenek mennie kell, ne tűnjön az elfnek se olyan szörnyűnek. Aztán halkabban hozzáteszi.*
- De azért remélem, hogy maradsz. Tudod, nagyon hiányoznál a rezidenciáról. Még a műhelyedből kijövő neszek is. ~ S az illatod, a hangod, a mosolyod, a pillantásod, maga a tudat, hogy ott vagy.~ *Elmosolyodik.*
- Kérlek. *Nem a legjobb felelet a köszönetre, az arcsimításra, de nem tudott mit kinyögni ezen és egy mosolyon kívül. Lehet az érintéstől blokkolt le az agya?*
- Menjünk! Legalább ketten kerülünk bajba, az úgy... mulatságosabb, meg nyugtatóbb. *Gondol itt a múltkori, börtönben végződő esetre. Jó, hogy nem egyedül kellett lennie, nem magáncellákat kaptak. De azért szégyelli még mindig kissé magát.*
- Hmmm, vajon melyik virágnak van ilyen erős illata? *Vesz mély levegőt, s fordul Rhaehez, mikor megszorítja a kezét, s mikor olyan furcsa lágysággal tekint rá. Ahogy megáll, ő is megáll.*
~ De?~ *A szóra picit megijed. Rögtön arra gondol, hogy Rhae mégis úgy határozott, hogy elköltözik, nem várja be a beszélgetést a családdal. Ha így van, menten leharapja Tsitsa a nyelvét, amiért felhozta a témát. De a simítás.. és utána az odahajlás, a lélegzet is bennszakad egy pillanatra, hogy aztán arca Rhae csókja nyomán azonnal lángba boruljon nemcsak ott, ahol az ajkak érték, hanem a másik oldalon is. Most először tesz ilyent Rhae! Tsitsa már búcsúzott el tőle bálok után ajtajaik előtt egy puszival, de viszonzásra nem lelt. Ő most nem rest viszonozni, hogy ebbe még jobban elvörösödjön aztán. De ennél többre? Ó, még gondolni sem merne! De jól is van ez így.*
- Te is az vagy nekem, s ugyanannyi köszönettel tartozom, ha nem többel. Tudod, nem nagyon hiszek az istenekben, de egyszer Caprac Arco egy papja azt mondta nekem, hogy ha az egyedüli ima, amit mondanék az lenne, hogy "köszönöm", az is elég lenne. Azt hiszem, megérett az idő egy köszönömre, mert olyan barátaim vannak, mint te... mert te vagy nekem. Köszönöm. *Mosolyog Rhaere, hüvelykujjával simítva meg a kezeit, melyeket kezeiben tart. Hogy mikor találta meg másik keze is Rhae kezét? Nem tudná megmondani.*
- Lassan lehet vissza kéne indulnunk. Nehogy aggódjanak miattunk. *Még a végén Amelia és Ethyrlin a keresésükre indulnak, nem esett-e össze valahol Tsitsa a sötét kertben, s Ethyrlin ráparancsol, hogy a vacsoránál megmaradt ételeket mind megegye Tsitsa.*
- Felkérhetlek most én egy táncra?

Az ösvény kanyargóssága elveszíti őket a többek szeme elől és a ház is van annyira messze, hogy csak halk aláfestés legyen a távolból, amikor a ház teraszára lépnek. Két-két szolgáló már várja is őket. Csendben marad végig, bár tudja, hogy beszélnie kéne. Kéne. Nem megy.
-Gratulálunk az esküvőjük alkalmából, és köszöntjük a ház urát és úrnőjét. – hajolnak meg egyszerre. – Szeretnénk önöket felkészíteni az estére.
Azzal ketté válnak és külön-külön kísérik el őket saját lakrészükbe, hogy felkészülhessenek. Mindkettejüket lazább öltözékbe segítik, és felfrissülhetnek. Ez is a szokás része, a lengébb öltözék teret ad a vágyaknak, és időt a szernek, hogy hasson. Nem több ez tíz-tizenöt percnél, mikor mindkettejüket bevezetik a közös hálóba, más-más ajtón. Ők már nem lépnek be, majd miután belépett a pár a hálóba, távoznak, magukra hagyva őket.
Sokkal könnyebb, végre a ceremónia ruha nélkül, amely bár szép, mozogni nagyon nehéz benne, amit mások nem láthatnak.
Bordóvörös selyemköntöst adtak rá, haját is kiengedték, és végre megszabadult az összes ékszertől. Amit azonban nem tud felfogni, hogy már alig várta, hogy Elenát láthassa és megérinthesse. Egyáltalán nem a típusa, legyen akármennyire is szép, mert be kell vallania, szép. A szeme, a haja… a bőre…

Az ételek nagyon ízlettek neki, megkóstolta azokat is, amelyek az ishiri szokás szerint készültek el. Régen evett már ilyen ételt. Nagyon is ízlik neki. Egyik kedves asztaltársa is mellőzi párját, így felajánlja, hogy ha nincs jelentkező, szívesen táncol vele. Vén csont létére a mozgásnak köszönhetően nincsen berozsdásodva.
Pár tánc után, mely közben az ifjú párt nem győzi dicsérni, az alkalomnak megfelelően viselkednek. A táncok után az italokat tartalmazó asztalhoz lép, hogy felfrissítse magát. A táncolókat nézi közben és elkapja Amelia pillantását, majd üdvözlését. Mosollyal biccenti meg a fejét, kissé meg is emeli a poharát.
Megvárja, míg véget ér a tánc és csak akkor lép oda, ha látja, hogy valóban végeztek a tánccal és pihent is Amelia. Meghajtja magát.
-A szertartás csodálatos volt, az ételek fenségesek. Szabad felkérnem egy táncra? – nyújtja a kezét számára. - Gyönyörűen néz ki, kedves Amelia.
Ha táncpartnere is ott van még Ameliának, őt is üdvözli és bocsánatát kéri, hogy „elrabolja” pár körre táncpartnerét.

-Khm.. – köszörüli meg figyelemmel a torkát. – Gondolod, hogy akkor még mindig petrezselymet árulnánk? – a vigyorgása csak félig vidám.
A következőkre azonban bátorítóan karolja át húga vállát.
-Hát hova tűnt belőled a romantika, hmm? – hangja lágy, mint csipkelődő. – A szőke herceg fehér lovon már biztosan úton van.
De szeretne megfordulni és megnézni, kinek bólintott és mosolygott Lia.
-Kath kuzinhoz nagyon kedves és türelmes ember kell. – nevet fel halkan. – De igazad van. Ha megtalálja az igazit, a végsőkig ki fog tartani mellette. Kivéve, ha megcsalja vagy nem foglalkozik vele. – teszi azért hozzá. Az a férfi, aki nem hordja tenyerén párját, az nem is érdemli meg.
-Csak nem lett rosszul? – gyorsan körbetekint, de nem látja sehol a férfit.
A magas elfet azóta tartja számon életében, hogy meggyógyította Liát. Nem volt számára semmi sem boldog, amíg látta húgát betegen.
Sajnálja, hogy a táncnak hamar vége szakad.
-Következő táncot? Vagy már ki is szemezted magadnak a következő partnert?
Nem hagyja finomkodni Liát, nem, mintha szokásuk lenne egymással körbefinomkodni egymást.

Tessék, már mosolyog is, a tánctudásom gyógyír mindenre. Mit nekem matematika, mágia, meg a többi unalmas gyakorlatozás, elég jól valcerezni, és minden gond elszáll. Azt a korábbi szigorú villanást a szemeiben biztosan csak odaképzeltem. Még csak félig táncoltam el a cipőm talpát, mégis mennem kell hamarosan… Olyan igazságtalanság, hogy az ember a saját esküvőjén nem mulathat hajnalig. Vagyis de, csak másképp. Ajaj, máris érzem, hogy elpirulok.
- Én köszönöm.
Na, most olyan, mintha a köszönetétől vörösödtem volna el, hála az istennőnek, hogy jön már Fatimah, most mindenki rá figyel. A probléma csak az, hogy érzem, ahogy szavaitól még mélyebben elvörösödök, ideges vagyok, de ez egész másféle idegesség, mint idáig. Azt se tudom, hogyan került a pohár a kezembe. Gyorsan felhajtom, kell most a szíverősítő, ráadásul, ha ezt szépen lassan kortyolgatnám, csuda se tudja, meddig álldogálnánk itt, míg megiszom az egészet. Arcom összerándul, de gyorsan kisimítom arcvonásaimat, először Rhajra mosolygok, azután csak úgy általánosságban mosolygok rá a vendégekre, nem emelve ki senkit. A csendes ösvényre lépve nem is tudom, hogy vissza vagy előre akarok inkább menni… még úgy táncolnék, ugyanakkor rettentően kíváncsi vagyok a nászéjszakára. Minden egyes lépéssel, amivel egyre távolodunk a bálteremtől, úgy feledem a táncot és inkább az éjszaka vonz.