al-Khaybar rezidencia - Adar Ishir Nagykövetség

A rezidenciát kovácsoltvas kapu választja el az utcától, előtérben egy kis bevezető kerttel. Az épületbe belépve az előtérből nyíló fogadócsarnokban fogadják a vendégeket, amely egy belső, zárt kertre néz. Meleg időkben a vendégek fogadása a kertben történik, mely a legforróbban tűző napos idő esetén is hűvös árnyékot ad.
Kisebb ösvények vezetnek a családtagok lakosztályai felé, a kert hátsó részébe, amely elválasztja, de mégis összevonja a családot. Külön helység van az imádkozáshoz és szeparált fürdőház is található a növénykert mellett, ahol a Tartományok híres növényeit, főleg rózsát nevelnek.
A rezidenciában edzőtér, lovarda, és madárház is található, ahol a méltán híres sólyom fajokat tartják és tenyésztik.
A főépület alatt nemcsak pincék, tárolóhelyek, hanem tömlöc is található, hűen követve az eneydrosi hagyományt.

- Valami hasonlóra, mint te. Habár nekem még az is megfordult a fejemben, hogy talán még örülnék is neki, nem kéne végre magyarázkodnom, hogy miért nem vagyok még férjnél.
Sóhajt egyet.
- Félek tőle, hogy majd egyszer én magam fogom kérni, hogy adjanak férjhez valakihez… - megrázza gyertyalángszín fürtös fejét- ...de az már olyan szánalmas lenne, inkább maradok egyedül és viselem el a megjegyzéseket.
Azt be kell látnia, hogy mióta újra jár gyakorolni és tanulni, kevesebb megjegyzést kap, talán egyszer el is kopnak ezek a mézes-mázos szurkálódások.
Tánc közben körül néz, kuzinjukat keresve. A vörös hajzuhatagot nem sikerül elcsípnie sem a táncolók, sem a táncparkett szélén összegyűltek között. Megpillantja viszont Abertint, akit ezidáig mindig keresett a szemével, rámosolyog, ha találkozik pillantásuk, majd válaszol Linnek.
- Vacsora óta nem láttam. Én egy kedves _és_ megbízható férfimosolyt emlegetnék a helyedben.
Tudja jól, hogy milyen erős jellem Kath, a sors fintora, hogy szervezete annál gyengébb. Ki tudja, hogy ha a szíve törne össze, arra hogyan reagálna.
- Jut eszembe, Naramot se láttam vacsora óta.

A meglepetésre melegen elmosolyodik. Nem várt másra, az emberek élete nagyon rövid az övékéhez képest. Mégis csodálattal tekintenek rájuk, ez alatt az idő alatt is teljes életet élnek és élvezik. Neki ez a pár ezer év hamar elrepült, nem is érzékeli, hogy mennyire idős, az emberekhez képest. Fajuknál még fiatalnak is számít, akinek van még mit tapasztalnia.
-Az elfeknél ez a kor még fiatalnak számít, akinek van még mit tanulnia bőven. Elnézem. – bólint.
A születésnapra eszébe jut, hogy miként ünneplik itt ezt a fordulót. Finoman, mosollyal rázza meg fejét.
-Nálunk nincs születésnapi torta. Ajándékokat, táncokat, dalokat, zenét ajándékozunk az ünnepeltnek.
Félig elmosolyodik és elkomolyodik.
-Mert szeretném, ha jól lenne. – emlékszik az ígéretekre.
-Én is szeretném, ha lenne legközelebb és jönne is. – bólint.
A házaspár kedves cívódására vegyes érzelmek törnek fel benne. Hiányzik a párja. És ugyanakkor akaratlanul is Kathleenre tekint, továbbra is mosolyogva.
-Örülök, hogy eljött Kathleen. A szülei pedig igazán kedvesek, örülök, hogy találkozhattam önökkel.
Összecsiszólodott házaspár, sok minden történt velük, mégis együtt vannak. Mosolya őszinte és elismerő. A kérdésekre meghökken, mindezt magában tartva, tekintetén is csak a mosoly látszódik.
-Kathleen nagyon kedves személy, öröm vele társalogni. - ~És együtt lenni.~ Meglepődik gondolatán. Amikor eljött hozzá meglátogatni, csak akkor értette meg, mennyire is szüksége van Kathleenre, amikor közölte, nem fog jönni, készülnek az esküvőre. Nem mutatta, de visszaesett a gyógyulásban is.
-Tervezem, hogy a szolgálati idő lejárta után maradnék a városban. – először csak húga miatt akarta, most már más indok is szerepel ezek között.
Látva, hogy már így is többet időztek a kelleténél kettejüknél a búcsúra ismét meghajol.
-Kérem, én kérek elnézést, hogy feltartottam Önöket a kelleténél tovább. További szép estét, örülök, hogy találkozhattunk.
A búcsú és a távozás után, valamint akkor, amikor Kathleen helyet foglalt, ül maga is le. A köszönetre félrebiccenti a fejét egy időre.
-Megígértem, tartom a szavamat. A felelősség az öné. – mosolyog vissza.
Elbúcsúztatja a párt, majd kortyol ismét az italból.
-Nagyon kedves szülei vannak. Szeretik egymást és a szívükben van ön is. Nagyon szeretik.
Már kissé fárad és lassanként távozik is. De még nem szeretne, jó Kathleen mellett. De aggódik is, hátha feltartja valahonnan.

Kezét mosolyogva teszi Tsitsáéra. Mindig is nagyon kedves és figyelmes volt vele. De nem tud válaszolni, mert Tsitsa láthatóan és hallhatóan folytatni szeretné. Az érzelmek cikázni kezdenek benne, ahogy hallgatja a választ, majd döbbenten, boldogan, hálásan, megilletődve szorítja finoman vissza a kezet.
-Köszönöm. – suttogja.
-Nem tudom, hogy fogják fogadni. – hangjából érződik, hogy nagyon is tudja és hogy nem lesz éppen pozitív a válaszuk elvárásai szerint. Az viszont, hogy Tsitsa elfogadta és még most is mellette áll, nagyon jól esik neki.
-Szeretnék én is találkozni veled. – nem reménykedik, hogy hozzá költözne Tsitsa, nem is szeretné felborítani életét.
– A követség minden bizonnyal érdektelen lesz felém. Veszek egy házat és meghúzom magam.
Az utóbbi mondatot már kevésbé mondja mosolyogva. Már érti, hogy miért hagyott rá mindent az öreg. Kap alapot és lehetőséget, hogy újból kezdje, ami nem egy év és nem is egy évtized lesz talán. És a világot is meg kell ismernie. Begubózna legszívesebben és biztosan ezt fogja tenni egy jó ideig. Tsitsa és a Contevillák személyében azonban reményt kapott és adjanak bármilyen választ, hálás lesz nekik, hogy befogadták, még ha csak addig is tartott a bizalom.
Enyhe pír még mindig van az arcán. ~Arra kért, hogy maradjak…~ madarat lehetne vele fogadni. Sosem gondolta, hogy bárki is arra kérné, hogy maradjon, ha megtudja, mi is.
A dicséretre komolyan tekint Tsitsára. Kezével csak finoman simít végig Tsitsa arcán. Legszívesebben sírva fakadna az örömtől, szemei hálásan csillognak.
-Sosem gondoltam, hogy egyszer valaki ezt fogja nekem mondani. Sokat jelent nekem, köszönöm. – átölelné, odabújna hozzá.
-Menjünk! – nem vágyik a táncra, csak Tsitsával.
Nem vágyik a csillogásra, csak ha vele osztozhat benne. Vele akar lenni, már régóta tudja és érzi. De megszégyenítheti azzal, hogy olyan helyzet elé állítja, ami Tsitsát is besározhatja? Szemei furcsán, lágyan csillannak, amikor visszafordul a lány tekintete felé. Nem engedi el a kezét, finoman megszorítja ismét.
A kertben sétálva, az egyik fordulónál megáll. Tsitsa felé fordul.
-Sok mindent köszönhetek neked, bátorítottál, de… nem ezért szeretném ezt megtenni.
Finoman ismét megsimítja Tsitsa állát és arcát, majd odahajol hozzá.
-Fontos vagy nekem. – suttogja, majd félénken, tartva a visszautasítástól, arcon csókolja. A benti, ifjú házaspár búcsúztató hangja elér hozzá, de most azt kirekeszti.

*A figyelemre és a szeretetre bólint és kortyol egyet a bodzaborból inkább, hogy ha netán pirulna a szeretet említésekor, akkor valamivel leplezze. Egyébként picit jobb színe lett, de nehéz lenne megmondani, hogy pirulástól, vagy a terem melege teszi meg jó hatását az édes borral.*
- Ezt meg én köszönöm. *Mosolyodik el finoman. Majd nagyot néz a korra, felfogván, hogy vélhetően Naram gyerekei is nemhogy felnőttek, de vélhetően idősebbek az országánál, az időszámításuknál.*
~ Milyen bolond is voltam!~ *Eszébe jut, hogy nemrég azt gondolta, szívesen lenne mostohaanyjuk, úgy szeretné őket, mintha a sajátjai lennének. De nem tudja, mit kezdjen ezzel a helyzettel... De a jelen helyzettel csak annyit kezd, hogy gyors rendezi meglepett vonásait.*
- Remélem elnézi meglepődésemet, csak meglepett a kora. Néhány száz évet igazán letagadhat. *Húzódnak ajkai pajkos mosolyba. Ránézésre mennyinek tippelné Naramot? Harminc talán...*
- Hm, feltételezem az elfek körében nem él a szokás, hogy szülinapi tortára annyi gyertyát raknak, ahány évesek! *Mosolyog újra, majd a sebére terelődik a szó.*
- Tudom, hogy aggódik. Mindig aggódik. *Nem neheztel ezért, talán csak szégyelli magát, tehernek érzi magát sokszor.*
- Majd legközelebb... *Mondja Nephirre vonatkozóan. Elvégre, még Ethyrlin meg Amelia is megházasodhat, na meg Nephir kis barátja, Tsitsa is bizonyára majd egyszer. Aztán ott vannak a születések után a gyermek bemutatására rendezett fogadások, hiszen remélhetően Elena és Rhaj házassága teljes lesz. Egy fogadás talán jobb is, mint egy nagy esküvői forgatag, igen. Meg Nephir sem lesz talán olyan feszélyezett, hogy ha nem ő van a figyelem középpontjában. De ezen majd később agyal, mert most odaértek szülei.*
- Igen, sajnos nem a táncos lábát hozta ma el. *Bólint halovány mosollyal Rose Naramnak.*
- Inkább nem a táncos karját.
- Cesare!
- Bocsásson meg kedvesem. *Komisz, bűnbánó mosoly jelenik meg a férfi arcát, s lágyan, szeretetteljesen teszi kezét felesége karján nyugodó kézfejére. Majd komiszan villannak szemei Kathleen felé, s azon ugyanígy felelnek rá. Rose meg "javíthatatlanok" jelentésű, de szeretően tekint a kettősre. Kathleen meg Naram szavainak nagyon örül.*
~ Nem mondja el nekik!~ *Nagy kő esik le a szívéről, még jó, hogy kívülről ez nem látszik, maximum csak annak, aki figyelte a nőt, vesz-e levegőt. Ezt meg, valljuk be, kevesen nézik. Rose biztos nem nézi, ahogy nem feltételez semmi többet ismeretségnél és valamiféle barátságnál a lánya és az elf között. Már ez is nagy szó, hiszen tudják, mennyire "kedveli" Kathleen a gyógyítókat, de meg kell hagyni, Naram megnyerő modorú, mint mesélték neki. Arra azért mondjuk nagyon kíváncsi, hogy az összes jellemzőjéből hogyan maradhatott ki egy aprócska megjegyzés a férfira vonatkozóan: miért nem mondta senki, hogy Naram ekkora? Jól titkolja, de azért zavarja a nagy magasságkülönbség, férjét viszont cseppet sem, s úgy tűnik Kathleent sem. De hát ők magasak is, ha nem is annyira. Kész szerencse, olyan magas lányt soha az életben nem tudna kiházasítani.*
- Még egyszer köszönjük, hogy gondját viseli lányunknak ederthini tartózkodása alatt. Kathleen bizonyosan egyenlíti a számlát... *Pillant Rose lánya felé, aki siet bólintani egyet, magában bocsánatot kérve. Szülei azt hiszik, Naramot megfogadta orvosának. Egyébként igaza van édesanyjának, ideje volna átadni Naramnak az ajándékot, amit már egy ideje őriz fiókjában.*
- Remélhetjük, hogy hosszabban időzik Ederthinben? Kathleen nemrég mondta, hogy maradni szeretne. *Rosetól puszta érdeklődés, hogy a kiváló orvost lánya közelében tudhatja-e, semmi több. Férjével versenyt nevetnének arra a felvetésre, hogy Kathleen pont egy orvosba szeressen bele és így nem is sejtenek semmit. Meg amúgy is elf Naram. S Rose egyébként sem ekkora férfit képzelt el lánya mellé. Kathleen viszont alig mer odanézni Naramra a választ várva, mert belehalna, ha a férfi elutazna. A választ követően Cesare szólal meg, kiszúrva odébb régen látott barátokat.*
- Remélem megbocsátja, még sokakat kell üdvözölnünk. További kellemes estét! *Enyhe főhajtás részéről és felesége részéről is, mindketten kedves, őszinte mosolyt mellékelnek hozzá, majd jókedvűen mennek is tovább. Kathleen pedig sóhajtva ül vissza.*
- Nem tudom, miért tette, de köszönöm, hogy nem árult el! *Néz a férfi szemeibe.*
- Ne haragudjon, hogy csalásra kényszerítettem. *Hazugságot akart mondani, de végül hazugságot nem mondott Naram, csak elhallgatott dolgokat, ami hasonló. Aztán a bejelentésre figyel fel, mellyel távozik az ifjú pár. Emeli ő is a poharát rájuk és kortyol egy aprót, s próbál nem arra gondolni, vajon Elena most hogy érezhet.*
~ Vajon ő is csak most jön majd rá? Vagy van még valami, amit csodálhatok benne: bátorságát... kötelességtudatát?~

Egy pillanatra komoran fordítja tekintetét Elenára. ~Otthon is így beszél? Atyjával, például?~ Mivel azonban nem látja és hallja a folytatását a mondatnak, inkább nem teszi szóvá. Anyja intelme, hogy a felesége boldogsága legyen meg ezen a napon, nem jön be. Túl mérges az egészhez és az ital csak némileg nyugtatja le.
Mosolyt varázsol az arcára és a szemeibe is, még ha nem annyira hiteles. Nem fog zsörtölődni.
-Mi lesz már azzal a fiolával, add már! – a háttérben, egy másik helységben, az egyik tálca előtt Fatimah áll, és az egyik szolgálót sürgeti. A fiolában az éjszakát elősegítő folyadék van, elkeverve az ital színe, állaga és íze sem változik. Ezt majd leendő menyének is tovább adja.
Beleönti a fele-fele adagot a pohár italba és elkeveri.
Be kell vallania, élvezi a táncot Elenával, a feszültsége is alább hagy, ugyanakkor annak is egyre jobban örül, hogy lassan távoznak a tömegből.
-Köszönöm a táncot, élveztem. – hajol meg a tánc után.
Végre fellélegezhet. Nem fognak nagy hajcihővel távozni, bejelentik ugyan és ahogy emlékszik, itallal köszöntik egymást Elenával, de már így is elég alkohol van benne.
Fatimah már meg is jelenik, tálcával a kezében, az átvezető ösvény bejáratán. Helyet, utat adnak nekik, a személyzet ebben diszkréten segít.
-Az ifjú párra, hogy most már házasok. Fenékig.– nyújtja feléjük mosollyal a tálcát és figyel arra, hogy mind megigyák. Elena felé emeli poharát, majd fenékig húzza. Már csak egy utolsó mosoly a vendégeknek, egy a szüleinek és már lépnek is a csendesebb sétányra, ahová már csak ők léphetnek be és amely a házuk felé vezet.

A kérdés lesokkolja, tudja, hogy nem egy elővezetést hall, de annyira abszurd számára, hogy csak egyet tud kinyögni.
-Öhmmm….
Gondolkodik. Számos lehetséges válasz van.
-Hát, egyrészt megpattannék, és vinnélek téged is. Másrészt… azt hiszem elégszer szajk… szóval úgy vélem a család az első talán azt mondanám, hogy igen.
De… azért ott van más szórakozási lehetőség, ha esetleg párja nem lenne számára megfelelő. Nem tudja igazából eldönteni.
-És te, milyen válaszra jutottál? – nehogy már kimaradjon a jóból.
-Ó, kérlek, én lefoglalom az egész táncrended, ha úgy adódik, azon ne aggódj. – enyhe kacsintás és mosoly, karnyújtással egybekötve.
-Hihi… láttam. – vigyorog. – Rhae kapja össze magát, mert különben fülénél fogva cipelem Tsitsához. Ilyen nyuszit…. még a végén elszalasztja a lehetőséget.
Azzal már állnak is be a táncolók közé, és a zene ritmusára lépked. Szeret táncolni, legyen az az unalmas kötelező táncok, vagy valami könnyedebb.
Nem veszi észre, hogy Lia visszatartani szándékozna valamit, a táncra figyel.
-És azt figyelted, hogy Kath kuzin eltűnt? – sokat sejtető mosoly, aztán némi komolyság költözik belé.
– Remélem, felcsípett valakit. Ráférne egy kedves férfimosoly. – hátralendíti nem létező haját egy fejmozdulattal.

- Senki nem mondta, csak megjegyeztem.
Hamarabb csúszik ki a számon a válasz, mint hogy megfontolhattam volna alaposan. Most már mindegy, felhajtom italomat és odafigyelek, hogy ne biggyesszem le durcásan az ajkaimat, miután letettem a poharat én is az asztalra. Van egy olyan sejtésem, hogy ha egy ártatlan megjegyzésen is képes felbosszantania magát, akkor a durcázáshoz sincs túl sok türelme. Ezt jó lesz észben tartani, hogy ezzel az eszközzel nem érem el a célomat nála.
A táncot nem utasítom vissza, már csak azért sem, mert nem vagyok én bolond. Még mindig ragyog a mosolyom, habár már nem érzem azt a nagy kipukkaszthatatlan boldogságbuborékot a mellkasomban, mint a vacsora után, talán mert tudom, hogy ez már az utolsó táncunk. Habár ha arra gondolok, hogy milyen rengeteg táncunk lesz még, hisz a fővárosban biztos minden hétre jut legalább egy mulatság valahol.

- Te mit csinálnál, ha megváltozna anyáék gondolkodása és úgy határoznának, hogy a család érdekei miatt el kell venned egy idegen nőt?
Saját válaszán is gondolkodott egy hasonló helyzetben, de még nem sikerült kielemeznie a lehetséges reakciót. A nehézséget igaziból az adja, hogy miután túljut a helyzet abszurditásán, elvégre szülei elég következetesen döntöttek, mikor meghagyták nekik a szabadságot. Ha viszont ezen túl jut, túlságosan sok variáció lehetséges, mindig az éppen aktuális hangulatától, hangsúlyos érzelmeitől függ.
- Már azt hittem fel se kérsz. Megsértődtem volna.
Csak azért nem nyújtja ki a nyelvét, mert akkor aztán ő is feketelistára kerülne Elenáéknál. Jól esett neki a séta, most igazán élvezi a táncot.
- Te is láttad Tsitsát és Rhaet az előbb, ugye? A vacsora után táncoltak, most andalognak a kertben… ha most se történik fejlemény, akkor nem fogom érteni ezt a dolgot.
Odafigyel, hogy mit mond, nem akarja még véletlenül se elszólni magát Lin előtt. Barátnője titkai sérthetetlenek, tudatalattiját is megrendszabályozza, nehogy annak köszönhetően avassa be bátyját.

-Mind a figyelem és a szeretet kifejezése. Mint önöknél. – tekint rá Kathleenre. A jelenléte akkor kihúzta onnan, ahová már éppen, ha nem véglegesen csúszott volna.
-Köszönöm… - feleli mosollyal. – Jól gondolja, valóban így tettem volna.
Mint ahogy majd teszi is. Amennyire várta, hogy Kathleen eljöjjön hozzá látogatóba, most annyira fogja várni a napokat, hogy ő tudja meglátogatni, még ha ki is fárad. Nem ezzel fog törődni.
-Vehetjük úgy is. – bólint.
Úgy érzi, gyógyítóvá akkor ért, amikor meg kellett tapasztalnia azt, hogy párján már nem tudott segíteni.
-A tanuló időszakom halálomig tart. Éveim száma jelen pillanatban kettőezer-kettőszázkilencvennégyet számol.
Nem veszi észre a pillantást, Kathleenre tekint egész végig.
Megkapja a magyarázatot a sérülésnek, megkönnyebbül.
-Higgye el, édesapja jobban aggódik önért, mint gondolná. A lényeg, hogy jól van.
Gondban van, hiszen Nephir tulajdonképpen büntetésben van, de amúgy sem bírta volna még ezt sok mindent.
-Nephir unokaöcsém még mindig nem barátkozott meg a nagy számú résztvevőkkel, inkább nem jött el, tartott attól, hogy elront mindent, pedig nagyon kíváncsi volt a helyre és a ceremóniákra.
Megpillantja a hozzájuk lépőket és igyekszik észrevétlenné téve a lassú mozdulatot, felállni, majd kezét nyújtani Kathlennek, hogy segítse felállni.
A bemutatásra meghajol, még ha kissé még szédül is tőle, majd előbb Kathleen édesanyjának, utána pedig kezet nyújt édesapjának, követve az itteni szokásokat.
-Örülök a találkozásnak, Rose Charette Contevilla és Cesare Contevilla. Kathleen kisasszony volt oly kedves és csatlakozott az üldögéléshez.
Meglepve hallgatja a dicséretet. Hivatásának és elhivatottságának tartja gyógyítói tevékenységét. Már venné a levegőt, hogy válaszoljon, majd Kathleen édesanyjának a szavaira nem pillant Kathleenre, nehogy leleplezze, rájött, miért hallja ezeket a szavakat.
-Fontos számomra az egészség, örülök, hogy segíthetek ebben másoknak. – dönti meg magát kissé.
A szokásos beszélgetéseket nem kezdhetik vagyis folytathatják, hiszen azon túlléptek.

-Menni fog, úgy gyakorlunk. – bólint biztonsággal. Dúdolni is lehet a ritmust. És énekelni is tud.
A viszontölelés jól esik neki, közben finoman vigyázza, hogy nehogy Tsitsa hajába akadjon.
~Igen, ismét és állandóan. Hiszen, ameddig én nem mondom el, addig te is bajban vagy, hiszen tudom, megtartod titkomat, de ezzel bajba sodorlak.~ El kell mondania, nem halogathatja tovább. Lélekben így úgy érzi, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy táncolhat Tsitsával, felkészült arra, hogy még a jobbik esetben is távoznia kell a háztól. Elfogadja és megérti. Átverte őket a hallgatásával.
-Rendben, akkor a következő. – bólint, halvány mosollyal. – Menjünk a teraszra. – ajánlja fel karját Tsitsának.
Ha Tsitsát felkérnék, félrehúzódna. De nem nagyon akar mással táncolni. A kötelező bájcsevejeket már túl régóta viszi, miközben…
A kérdésre meglepődik.
-Hogyan tudnék rád haragudni? - ~Aki fontos nekem?~
Aztán megáll, tekintetét Tsitsára veti, komolyan.
-Szándékomban áll. Nem hallgathatok tovább, kedvesek hozzám és így viszonzom. – letekint a földre. Van még mit tanulnia a valóságról és a mások őszinte törődéséről. Lassan ismét elindul. ~Még magamat sem ismerem…~ zavar ül ki arcára.
– Nem tudom, ki vagyok és milyen vagyok valójában. Még csak most ismerkedek magammal.
Rátekint Tsitsára.
-Köszönöm. – mosolyodik el komolyan. Aztán a tekintetét a kert látványa köti le. Mélyet lélegez a levegőből, melybe Tsitsa finom illata is vegyül. – Csodás a kert is.

- Milyen kedves dolgokat visznek Önök a gyógyulóknak. *Mosolyodik el, s reméli, nem pirult el az érintés szónál. Azt ő is vitt. Még első alkalommal végigsimított ujjaival Naram arcán, azokon a tökéletes, csodaszép vonásokon, s tekintete még szeretetteljesebben ismételte meg a mozdulatot, nem is sejtvén, hogy lebukott a húg előtt. Aztán mikor fogták egymás kezét...*
- Nagyon szívesen. Azt hiszem, Ön is hasonlóan tett volna. *Teszi hozzá halkan.*
- Ezek szerint "hivatalosan" most lett igazán gyógyító? *Kérdez vissza mosolyogva, s kortyol egyet a borból.*
- Megkérdezhetem, hogy Ön.. hány éves? Meddig tartott tanuló-időszaka? *Somolyog, s a tanuló-időszak alatt az eddigi éveket érti, hiszen most lett ugye Naram igazán gyógyító, most, hogy tudja, mit él át egy gyógyulásra váró. A párbajra kérdezés hallatán önkéntelenül is elpillant szülei felé. Nem táncolnak messze, édesapja valamit mosolyba hajló szájjal duruzsol feleségének. Egy szempillantás alatt megállapítható, honnan örökölte Kathleen a jellegzetes duzzogó-neheztelő arckifejezését, pillantását, azzal együtt, hogy milyen amikor enyhül, és ő is elmosolyodik. Így tesz Rose is, s keze, mely Cesare vállán nyugszik és összehajtott legyezőt tart benne, most kicsit megemelkedik, s játékosan megpaskolja vele férje vállát. Aligha érzi meg a másik, de mosolyog rajta, akárcsak Rose és Kathleen arcán is mosoly jelenik meg. Csak sikerült apjának kiengesztelnie feleségét.*
- Igen, rendeződött. *Fordul vissza mosolyogva Naramhoz a kicsike szünet után.*
- Édesapámmal gyakoroltam, s egy vágásba rosszul fordultam be. Vagyis hogy befordultam, mikor nem kellett volna. De legközelebb már nem vétem el ezt a hibát. *Eltökélten mondja, láthatóan élvezi a vívást, s ez a sebe kevésbé bosszantja, mint amikor lázzal, megfázással és miegyébbel esik ágynak. Talán emiatt is reagál teljesen máshogy a látogatásra, mint megismerkedésük kezdetén. Na meg azóta történt egy s más.*
- Nagyon örülnék neki. Jöjjön, amikor kedve van, egy barátra mindig van időm... *Mondja finom mosollyal.*
- Arra számítottunk, hogy Nephir unokaöccse is jön. Eszerint egy ebéddel... *A mondat nem fejeződik be, mert ekkor észleli, hogy a zene véget ért, s már alig néhány lépés távolságra vannak ide szülei, akik pont feléjük tartanak. Odaérve megáll mind a Kathleennel egymagas férfi, szőkésbarna hajú, egyértelműen katonásan délceg kiállású férfi, kitől lánya zöld szemeit örökölte, s megáll a Kathleennel jó fél fejjel alacsonyabb, bordó ruhás, elegáns megjelenésű karcsú szép nő, kitől legtöbb vonását és vörös haját örökölte Kathleen. A nő férjébe karolva áll és érdeklődve nézi Naramot, míg férje megnyerő mosollyal fordul felé, majd lányához.*
- Bemutatsz minket, Kath? *S a megszólított már eddigre fel is állt.*
- Anya, apa, az úr Naram Enyras, az Ezüstelf Birodalom ederthini követségének főtitkára. Uram, hadd mutassam be Önnek édesanyámat Rose Charette Contevillát, és édesapámat, Cesare Contevillát. *A bemutatottak főhajtással köszöntik Naramot, illetve kézfogással, vagy kézcsókra nyújtott kézzel, ha dombtavi módi szerint köszönti őket az elf. Cesare máris érdeklődve fordul Naramhoz kapásból elárulva, hogy a bemutatás formaiság (s inkább Naram miatt volt), nagyon jól tudták, ki a férfi.*
- Az Ön híre a Pocco-Accqa tóig ér! Hallottuk unokatestvéremtől, Keithtől hogy Ameliánkat milyen bravúrosan gyógyította meg, amit nem győzünk megköszönni. *Majd Rose veszi át a szót.*
- S így értjük is, miért nem érkezett Kathleenünkről semmilyen hír, mely újbóli megbetegedéséről szólna. Nagy megnyugvás számunkra, hogy nemcsak Ederthin jó levegője tett neki jót, hanem ilyen jó orvos van a közelben. *Mosolyog hozzá a nő, Kathleen meg épp a levegőt is visszatartja. Na igen, volt ő beteg egy párszor, ezt pont Naram tudja a legjobban. Szülei meg a legkevésbé. S ez bizonyosan feltűnik Naramnak is.*

- S menni fog az nekem utána zenével is? Vagy más? Mikor Lili tanított, volt zene, igaz, csak egy hangszer. *Mondja eltöprengőn, majd rámosolyog Rhaere, hogy rábízza magát, megbízik benne. Ha megy ez zene nélkül is, akkor elhiszi neki. Na meg... jó kettesben lenni vele. Mondjuk most per pillanat az édes kettes nem az igazi, tekintve, hogy látja, miként sápad szavaira Rhae. Sovány vigasz, hogy úgy tűnik, Rhae nem töri azon most a fejét, min beszélgetett ez a két nő, hogy ez szóba került. Bár inkább bevallaná a férfinak az érzéseit, kockára téve a barátságukat, csakhogy biztonságban tudhassa Rhaet. A köszönetre kicsit meglepődik. Nem várt köszönetet, inkább csak megbocsájtást remélt. A simítás már akkor jut el tudatáig, mikor már öleli őt Rhae. Nem érdekli, hányan látják, de viszontölel, s önző módon egy pillanattal tovább tartja ölelésben a férfit, mikor érzékelte, hogy Rhae elhúzódna. Milyen finom illata van Rhaenek. Ez most a hajából, bőréből vagy a ruhájából jön?*
- Én köszönöm. *S mosollyal jelzi, hogy nincs miért bocsánatot kérni, sőt, inkább azt is köszöni.*
- Ismét? *Biccenti picit oldalra értetlenül a fejét, nem rémlik neki másik alkalom.*
- S nem sodortál bajba. Megoldódik mindig. *Bátorítóan mosolyog, talán azért is, mert Rhae nem teszi.*
~ De marharépa vagy Tsitsa. Legközelebb a mulatság végén kérdezd meg, ne rontsd el egész estére a kedvét.~ *Csak mi van, ha Lilivel táncolna vagy csak együtt isznak meg egy frissítőt és rákérdez az elfnél erre a lány. Talán pont hogy puhatolózzon Rhae érzései felől.*
- Hm, inkább a következő táncot, azt jobban szeretem. *Igazából az egy kellemes keringőféle adar ishiri módra, de ami most van, annál meg ha egy tucatszor nem kell partnert cserélni menet közben, mire visszaér az ember lánya az eredeti partneréhez, akkor egyszer sem. Erre meg most nem vágyik.*
- Nincs kedved kimenni kicsit a teraszra? Vagy te nyugodtan táncolj, ha szeretnél.. *Jelzi finoman, hogy nyugodtan kérjen fel másokat Rhae, ha akar. Ha maradnak, akkor itt, ha mennek, akkor talán pont váltják Amelia és Ethyrlin párosát odakinn, de akárhogyis, halkan megkérdezi, hogy ezt is csak a férfi hallja, de ha más is hallaná, akkor se tudja, miről van szó.*
- Tudom, szörnyű hülye női kérdés, de mire gondolsz most? Mármint... haragszol rám? És haragudni fogsz rám, ha azt javaslom, hogy lehet el kéne mondanod nekik? Nem magam miatt, az nem számít, hanem... magad miatt. Már megismertek, szerintem, milyen is vagy valójában... *Nagyon óvatosan beszél és próbál fogalmazni, folyamatosan figyelve, mennyire akar erről Rhae beszélni. Csak Tsitsa úgy van vele, ha már felhozta a témát, akkor valahogy megpróbál lelket is önteni a láthatóan elszomorodott férfiba, de ehhez tudnia kell, mit gondol.*

Felsóhajt magában. Nem tudja eldönteni, hogy ezt gúnynak vagy minek is szánta Elena. Inkább nem megy ebbe a kérdésbe bele. Kedves mosoly, válasz nélkül hagyás. Így tökéletes. Nincs kedve vitatkozni. Felhajtja az italt, nagyobb kortyokban, jól esik hűvössége, kijózanító buborékjai.
-Ki mondta, hogy a te dolgod? Csak kérdeztem valamit. – feleli bosszankodva.
Leteszi a poharat, majd ismét a táncparkettre vezeti Elenát, ha van kedve táncolni. Ez az utolsó táncuk, utána végre mehetnek el, a többiek elől elvonulva.
A tánc lassú, andalgó. Ez után még egy koccintás és eltűnnek. Azt viszont nem tudják, hogy anyja a szokásos esküvői itallal fogja őket megkínálni, amelyet illik fenékig kiüríteni, ami tele van serkentővel. Népe keveset hagy a véletlenre, így ezt sem.

-Öhm…khm… - köszörüli meg a torkát. – Hát igen. Hagyjuk meg a főszerepet a két … ünnepeltnek. – érdekes hangsúlyt használ. Reméli, hogy idővel rendeződik kettejük kapcsolata.
-Egyetértek. De azért, egyikőjük helyében sem szeretnék lenni.
No nem azért, mert utálhatná egymást a két pár. Inkább két érdekes jellem kelt egybe, bár a férfit nem ismeri, de az eddig képe alapján nem egy papucsférj lesz, akit Elena elvárna.
-Jaj, igen. – kap észbe. – Menjünk. Egy tánc? Szabad kérnem? – nyújtja karját húga felé, hogy a parkett felé vezesse.
A táncba úgy kapcsolódnak bele, éppen a közepébe, de ez nem zavarja. Ha húga elfogadja a táncot, akkor hamar a táncolók közé keringenek.

Én nem értem ezt az embert. A saját esküvőjén igazán lehetne kicsit vidámabb, vagy felszabadultabb. Vagy legalább tehetne úgy és bővített mondatokban beszélhetne. Alapvetően én se beszélek sokat, egyedül ilyenkor, mikor van kit elbűvölni, mikor megrészegít valósággal a zene és a tánc izgalma. De ha az ő nyelvét ez se oldja meg… ajjaj… mi van, ha ő ezektől lesz csendesebb és majd akkor fog szónokolni, mikor kettesben vagyunk? Maradjunk akkor inkább a rövid bókoknál minden esetben. Habár lenne fejlődnie jelenleg abban is. Mi az, hogy jól táncolok? Legalább túlozna kicsit, hogy úgy táncolok, mint egy istennő..
- Köszönöm, igazán kedves tőled, te is rendkívül jól táncos vagy. Ezt már az eljegyzési bálon is bizonyítottad.
Elkortyolgatom lassan a pezsgőt, vigyáznom kell, nehogy a fejembe szálljon, habár egy pohárnyitól nem kell félnem. Legszívesebben citrusos vizet innék, de az nem mutatna olyan jól.
- Nem, még nem, a … a vacsora óta nem láttam. Nem is kerestem igazából, nem az én dolgom.

- Lenne rá némi esély, hogy nem a menyasszony szépségéről szólnának a pletykák.
Jegyzi meg, ahogy a rendkívül beszédes kifejezést használja bátyja. Elgondolkodik azon, hogy ha nem a húga volna, vajon ő is ugyanúgy megőrülne a város legjobb partijának egyetlen mosolyáért/táncáért… Mondjuk mivel nem őrül meg a második legjobb partiért, lehet nem lenne hatással rá… vagy csak azért nem feledi az illemet Mauro Iccasto kedvéért, mert Lin társaságában nőtt fel, az ő képviselte mércéhez viszonyít, és azt nem igen ugorja meg senki.
- Igaz.
Teljesen logikusnak találja Lin gondolatvezetését, el is fogadja azt. A végén elvigyorodik.
- A vőlegénycserét követően biztos is, meg akarják őrizni a jó viszonyt a családok között és egy síró, panaszkodó fiatalasszony nem sokat segítene a dolgon.
Azt most nem vette észre, hogy bátyja ismét összeborzolta haját, mivel épp a bálterem felé nézett.
- Lassan vissza kéne mennünk, mielőtt feltűnik anyáéknak a hiányunk.

-Ezzel egyetértek. – bólint mosollyal. – Egyéni hozzáállás sokat segít.
Maga azonban jó ideig úgy vélte, nem fogja túlélni. Érezte, ahogy szervezete makacsul küzd és mégsem sikerül.
A látogatás érzését tudattalanul őrizte meg magában és az érzetek, álmok hozták neki vissza az emlékeket, halványan, de biztosan, hogy őt érezte maga mellett. Ez az emlék kedves számára.
-Amulettet, virágot, gyümölcsöt és imát, dalokat, érintéseket. A személyes jelenlétnél nincs nagyon ajándék. Magunkból adunk a gyógyulónak, nem csak időnkből, hanem figyelmünkből. Köszönöm, hogy megosztotta ezeket velem.
-Kérem. - ~Nem szeretném, ha baja esne, Kathleen…~ - Egy gyógyító nem gyógyító, ha nem érti meg, mit érez a gyógyulásra váró, mit él át.
-Nem is kérném erre… - majd arca elkomorul a párbaj hallatán. Népében mindkét nem harcos is egyben, az ilyenek megszokottak, de általában oka is van.
-Minden rendeződött? – még nem meri felajánlani, hogy meglátogatja majd, hogy meggyógyítsa, talán még vannak teendők az esküvővel kapcsolatban. De nem fogja kihagyni.
-Ha megengedi, akkor, ha szabad, meglátogatnám… ha már rendben lett minden az esküvő után.
Kathleen sokat kibír, de aggódik is érte.

-Táncot is gyakorolhatunk. Zenén kívül. – hiszen emlékszik, hogy mennyire zavarban volt, hogy miként fog táncolni az esküvőn. Ebbe azonban nem folyik bele, a figyelmesség kerül ismét előtérbe. Szeret Tsitsával lenni, minden nap türelmetlenül várja, hogy mikor gyakorolhatnak ismét együtt.
Még jobban elrontotta, amit eddig csak lehetett. De most már szó nélkül vezeti le észrevétlenül a parkettről.
A bajra aggódással figyeli meg még alaposabban Tsitsát, feltételezve, hogy rosszul van. Megkönnyebbül, hogy nem erről van szó. Azonban, amikor meghallja, hogy beszélt Amélia kisasszonnyal, elsápad. Ahogy még tovább halad mondandójában, már érzi, hogy nagy hibát követett el, sokszorosan. Hallgatásával és érzelmeivel másokat bajba sodort. Ez így nem mehet.
-Köszönöm. – suttogja, miközben kezével Tsitsa arcát simítja meg, majd átöleli. – Bocsánat. – húzódik finoman arrébb.
-Sajnálom, hogy bajba sodortalak mindezzel. Ismét.
Nem mondja ki hangosan, hogy beszélni fog mindenképpen a családdal.
Tsitsa miatta hallgatott el dolgokat és ezzel őt is gondba fogja sodorni. A zenének közben vége lett és új kezdődik.
-Menjünk vissza táncolni. Vagy pihennél? – láthatóan bántja a dolog, hogy bajba sodorta Tsitsát.

*A bodzabort ő is lassan kortyolja. Szereti, mindig is szerette az édes borokat, de ezeknél különösen tartani kell a mértéket, különben még feloldódnak gátlásai és itt helyben szerelmet vall Naramnak, s tán még a férfi kezét is megkéri. Kevés botrányosabb dolgot tehetne ennél.*
- Nyilvánvaló igen, csak úgy tapasztaltam, hogy könnyebb úgy gyógyulni, ha nem olyan súlyosnak fogja fel az ember a baját. *Mosolyog vissza Naramra. Amíg nem tudva magáról feküdt az elf nemes, akkor is azért fogalmazott úgy, hogy a gyógyulóknak visznek gyümölcsöt és virágot.*
- Jut eszembe, Ön bizonyosan nem hallotta akkor, mert mélyen aludt, de mikor először vittem Önnek virágot és gyümölcsöt, mondtam Önnek, hogy egyszer el kell mesélnie, Önöknél mit visznek a gyógyulóknak ajándékba? Nem mintha ilyenekre készülnék, csak érdekelnek a szokásaik. *Bízik benne, hogy nem érti félre a férfi őt semmilyen módon sem. Kathleen zöld szemeiben is a másik kultúra iránti érdeklődés van, s ez még Naramtól is független. Szereti megismerni más népek kultúráját, s összevetni regényekben olvasottakkal. Elmosolyodik a férfi szemeiben megcsillanó fény láttán. Szavaira bólint, s megérti őt. A nevetésre tőle ritkábban látható, szélesebb mosoly jelenik meg. Szereti Naram hangját, nevetését, s örül, hogy sikerült jobb kedvre deríteni. Mintha a színe is jobb lenne, vagy csak beleképzeli?*
- Csuklóból? *Pillant le a csuklójára, vajon különösen tartja? A kötés a felkarján van, de lehet vannak összefüggések. Belekortyol a borába és örömmel nézi, mennyire élvezi Naram ezt az elméleti gyógyítást is. Tudja, hogy folytatódna a mondat, s Narammal együtt nevet fel ő is halkan.*
- Azért most azt kívánom, bárcsak inkább sose értette volna meg. De köszönöm az aggódását. *Mosolyog lágyan. Ha nem értette volna most meg őt Naram, az azt jelentené, hogy nem sérült meg a férfi. Hagyja végiggondolni Naramnak a rejtvényt, amit feladott neki, s végig rejtélyes kis mosolyt öltött, mely nem segített a férfinak eldönteni, hogy jó úton halad-e vagy sem. Végén csillannak a zöld szemek elismerően.*
- Nagyon jó! Ön tényleg gyógyításra született. S mivel nem akarom lebontani az álcámat, mert lehet nem tudnám már egyedül így visszaigazítani... *Pillant le a kötésre, amit ruhájával megegyező ezüstös színű selyemmel borítottak be, és három rózsafejet tűztek rá álca címén.*
- ...ezért inkább elmondom, hogy valóban seb, de nem elestem vagy leestem, hanem... párbaj során szereztem. *Hagyott egy pillanatnyi hatásszünetet. Pedig nincs egy fegyverforgató keze, alkata, egészsége a nőnek.*

*Értetlenül pislog vissza Rhaere.*
- Hát az imént mondtad, hogy azért jöttem ki a táncból, mert ritkán járok hozzád gyakorolni. De a tánchoz két ember kell, s kivel táncolok, ha te zenélsz? Vagy zene nélkül gyakorlunk? *Fejti ki kicsit jobban, s talán érthetőbben, mire gondolt. A heti egyszer egy órára leredukált zeneleckékre azért most is meg szokott jelenni. A napirendjében az az egyik, kötelezően előírt kikapcsolódási pont. De ezt szereti is, hiába kötelező, s az egyetlen kikapcsolódás, amikor tényleg nem a kutatáson jár az agya tovább.*
- Oh, annyira azért nem kell sietni... *Motyogja, mikor levezeti Rhae mások számára észrevétlenül a táncparkettről. Tsitsa meg magában megfogadja, hogy legközelebb az ilyen mondatait a tánc végére hagyja, vagy megpróbál erélyesebb lenni és nem hagyja levezetni magát, ha egyszer ilyen jó a tánc.*
~ Hosszú még az este, sok tánc van még.~ *Vigasztalja magát, meg hát egyébként sem akarja személyét Rhaere erőltetni, ezért sem erélyesebb. A megfelelő helyre diszkréten, de az illendőség határain belül félrevonulva szólal meg.*
- Nincs gond. Vagyis hát nem tudom, lehet én csináltam bajt. Jól érzem magam, ne aggódj, bár nagyon restellem... *Szokásosan vennie kell egy nyugtató levegőt, hogy összeszedettebb legyen. S kitalálja, hogy is mondja el. Eddig is halkan beszélt, s így folytatja most is.*
- Tegnapelőtt beszélgettünk Lilivel és...
~ ...elmondtam neki, hogy szeretlek, s együtt aludtunk és ezt most így neked nem mondhatom el, jajj nekem!~ *Muszáj megszólalnia, mielőtt túl hosszúra nyúlik a csend.*
- ...említettem neki, hogy együtt aludtunk, persze nem szándékosan, csak így alakult, mert... Na is itt a gond, mert ugye nem mondhattam, hogy miért voltam veled ott a szobában akkor, szóval azt mondtam, te vigasztaltál engem. Mondjuk mert lassan halad a kutatásom. Gondoltam, szólok neked is. Nem hiszem, hogy szóba hozná Lili, de ha mégis, akkor tudd mi a fedősztori. Mint valami regényben. *A végére bátortalan mosoly jelenik meg az arcán egy pillanatra. Szomorú, hogy hazudnia kellett legjobb barátnőjének, s fél is, hogy Rhae haragudni fog, mert Tsitsa majdnem elszólta magát. Tartotta magát az ígéretéhez, ez az igyekezet látható rajta, csak valahogy két tűz közé került.*
- Ne haragudj rám, kérlek!
~ Csak meg ne kérdezze, miről beszélgettünk, hogy ez szóba került.~ *Eszmél rá, hogy most is igen forró a talaj a talpa alatt.*

Elena nagyon élvezi az esküvőt, a táncot legalábbis mindenképpen, eltelik egy kis idő, míg felbukkan nála. Neki is tetszik, attól függetlenül, hogy milyen háttere is van. Kellemes a zene, finom az étel, isteni bort kortyolgat. Kész mennyország lenne, ha..
Újból és újból felbukkan előtte Elena arca. Kedves a mosolya, de a tekintetében van valami fensőbbségesség, amitől a hideg kirázza és mérge is feljebb tornázódik. Majd itt megtanulja, hogy tisztelje a férfiembert. De aztán felsóhajt. Még jó, hogy nem neki kell Elena családjához költöznie.
Merengésébe Elena feltűnése zavar be, tekintetét ráveti. Elfogadja az ital töltését. Abba a mosolyba bizony belefeledkezik.
-Igen, valóban. Jól táncolsz. – nincs kedve bókolni. Elena azonban jól táncol és legalább igazat is mond. És főleg, nem sokára tényleg elhúzhatnak a vendégek elől.
-Ethyrlin felkért már táncolni? – meri remélni és azt is, hogy közben kiszívta az összes vérét… azt a pimasz és modortalan beszédet…

Nem veszi észre Lia nézelődését, teljesen el van merülve magában és a gondolataiban.
-Öööö… hát nem. – kuncog fel.
– De most képzeld el, ahogy itt egy fontos esküvő és az egyik fővendég csapja a szelet mindenkinek. Micsoda tyúkharc lenne… - megköszörüli torkát, rájön, hogy a „tyúk” jelzőbe ha úgy veszi, húga is beletartozik…
-De néha, kell egy kis móka, nem?
-Hát… - vakarja meg ismét tarkóját, újból felborzolva, nem a kedélyeket, hanem szőke üstökét.
-Itt ugyan szükség volt feltételezem a két fél egyensúlyát valamennyire feltüntetni, de…. Elena végül is itt marad, nem költöznek új helyre, így gondolom nagyrészt alkalmazkodnia kell majd. Viszont ahogy elnéztem, azért kényeztetve lesz rendesen.
Halkan felkuncog, elképzeli, ahogy Elenát éppen körbeugrálják.
-Rhaj nem tudom, milyen jellem. Most éppen úgy nem szeretnék vele beszélni. Még a végén barátian összeakaszkodnánk. – amihez a beszéd is nagy részben hozzátett, persze, de alapjában nem hinné, hogy nagyon bratyizni fognak.

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a Mosolyom, nagy M-mel elérte a szokásos reakciót. Az természetesen teljesen biztos Mosolyom varásza nem kophatott meg. Tehát vagy az ederthini levegővel van valami gond, vagy… nem! Az ishiri férfiakkal nincs gond, újdonsült férjemet csak nem gondolhatom máris furcsának, csak mert nem súgja a bókokat... de hogy egyet sem? És az nem lehet gond, hogy immár nős, Swyncrescoban nem volt az ilyesmi akadály. Odafigyelek, hogy ne ráncoljam össze homlokomat a nagy gondolkodásban. Biztos estére tartogatja a bókokat. Ó, máris érzem, hogy elpirulok, hogy eszembe jutott az este. Még jó, hogy vége a táncnak, nem kell magyarázkodom. Nem mintha Rhaj olyan faggatózó szószátyár alak lenne.
A legtöbb tánc most egyformának tűnik. Mindenki nagyon kedves, bókolnak, újfent gratulálnak, szerencsére nem igénylik igazán a csevegést. A flörtölést nem említem, mert táncosaim több, mint a fele rokon, vér vagy jog szerint, az már mindegy. Egyedül Hyber bácsinál kell visszafognom magam, hogy ne szóljak. Valószínű nem venné jó néven, ha a taktust próbálnám diktálni neki, még az arától sem. Nem baj, a következőt már újra Rhaj-dzsal járhatom. Micsoda megkönnyebbülés lesz. Nem látom, hogy a közelben lenne. Még most sem, kénytelen vagyok a bácsiba karolni és lesétálni a parkettről. Végre meglátom, habár nem értem, miért nem jön, hogy felkérjen, odalépek hozzá. Az italos asztalnál áll, most veszem csak észre, hogy majdnem elkezdett kicserepesedni az ajkam, ideje innom. Az egyik szolgálónak intek, hogy töltsön mindkettőnknek, de íziben. Rhajhoz már mosolyogva pillantok fel.
- Gyorsan rohan az idő, ugye, olyan mintha csak most táncoltuk volna a nyitó táncot?

Bólint egyet Lin költői kérdésére, aztán körbenéz, hátha most, majd ő megpillantja Aberint. Az uszályok miatt azonban nem nézelődhet sokáig, egyébként is még itt az egész este, hogy betartsa kellemes ígéretét, nem csak ez az egy tánc lesz ma este. És nem is neki kell megkeresnie a lovagot és felkérnie, nyugodtan indul el a kert felé.
- Mi az, hogy csakazértis? Anya megtiltotta a többszörös széptevést vagy mi?
Kérdi vidoran. Kinn a kertben nagyot szippant a friss levegőből, jól esik, ahogy a séta is.
- Szerinted mennyire kell majd Elenának az ishiri szokásokat követnie?
A nagy esküvői hajcihőben nem vett részt, gondolatban se sokat foglalkozott kuzinja jövőjével. Most azonban, különösen a kettős ceremónia után felmerül benne a kérdés. Ibrahim mesélt neki annak idején népe szokásairól, nem tudja egyelőre Elenát elképzelni eneydrosi népviseletben sem.